Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-18 / 271. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. november 18. Kommentár H uang Hua kínai kül­ügyminiszter, aki Leonyid Brezsnyev temetésén vett részt a szovjet fővárosban, moszk­vai tartózkodását kihasz­nálva számos külföldi ve­zetővel folytatott rövi- debb-hosszabb megbeszé­lést. Mégis, a találkozók közül a figyelem elsősor­ban az Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter­rel megtartott megbeszé­lésre összpontosult, s ez érthető is: 1969 óta két­ségkívül ez volt a legma­gasabb szintű találkozás a két ország képviselői kö­zött. (Kínai források még azt is szükségesnek tartot­ták — ismételten — el­mondani az érdeklődő új­ságíróknak, hogy Huang Hua a menetrendszerű szovjet légijárattal tért vissza Pekingbe — ezzel is aláhúzva a látogatás alapvető vonását.) > Ráadásul a tanácsko­zást megelőzően Hua Pe- kingben az Üj Kína hír- ügynökségnek olyan nyi­latkozatot adott, amely el­tért a kínai vezetés koráb­bi hangvételétől és a szov­jet-kínai kapcsolatok normalizálása elé támasz­tott korábbi kínai feltéte­tekről nem Jett említést. Annál is nagyobb volt az érdeklődés, mert huzamo­sabb idő után éppen a kö­zelmúltban kezdődtek új­ra az egyelőre még tájé­kozódó jellegű megbeszé­lések a két ország tárgya­lásairól: Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter­helyettes Pekingben talál­kozott kínai képviselők­kel. A Gromiko—Huang Hua tárgyalásokról kiadott köz­lés igen tömör volt, de fo­galmazása arra utalt, hogy mindkét részről keresik a párbeszéd folytatásának, a kapcsolatok normalizá­lásának lehetőségét. A kí­nai külügyminiszter kör­nyezete is tartotta magát a közlemény megfogalma­zásához és csak annyit mondott, hogy Huang Hua a megbeszélést „nyíltnak és őszintének” minősítet­te, elégedett volt az ott elhangzottakkal. Így te­hát korai lenne bármiféle olyan következtetést le­vonni ebből a találkozó­ból, hogy a kapcsolatok normalizálása elől most már elhárultak az akadá­lyok. Az a tény azonban, hogy a szovjet fél kezde­ményezései, amelyeket Leonyid Brezsnyev két be­széde tartalmazott az idén, nem maradtak ezúttal már válasz nélkül, s hogy a Kínai Kommunista Párt legutóbbi kongresszusa már valamelyest másként fogalmazott a két ország kapcsolatairól, a Szovjet­unióról, mint az korábban elhangzott Pekingben, s hogy végül ezek után vi­szonylag gyorsan sor ke­rült már az ilyen magas szintű eszmecserére is, ön­magában is figyelemre méltó. A szovjet fővárosban azt húzzák alá, hogy nagy jelentőséget tu­lajdonítanak a kapcsola­tok rendezésének s köl­csönös jóindulat esetén nem látják akadályát akár a legkényesebb problémák megoldásának is, termé­szetesen az állami szuve­renitás messzemenő tisz­teletben tartásával. Az azonban egyértelmű, hogy a szovjet kezdeményezé­sekre adott pozitív hang­vételű választ fontos fej­leménynek tekintik Moszk­vában. Gustáv Husák Becsben Az osztrák szövetségi el­nök meghívására, szerdán háromnapos hivatalos látoga­tásra Bécsbe érkezett Gus­táv Husák Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, köz- társasági elnök. A magas rangú vendéget a repülőté­ren — államfőnek kijáró tisz­teletadással — fogadta ven­déglátója, Rudolf Kirchschlä­ger, valamint az osztrák kormány több tagja. A délutáni órákban a Hof- burgban megkezdődnek az osztrák—csehszlovák állam­fői megbeszélések, majd Gustáv Husák látogatást tett a bécsi városházán. Szerdán este a bécsi Hofburgban a Gustáv Husák csehszlovák államfő tiszteletére adott díszvacsorán Rudolf Kirch­Gustáv Husákot, a CSKP fő­titkárát, köztársasági elnököt a repülőtéren Rudolf Kirchschläger osztrák elnök (jobbra) fogadta. (Kelet-Ma­gyarország telefotó) Schläger osztrák államelnök újólag hitet tett a béke és enyhülési politika folytatása mellett. Válaszában a csehszlovák köztársasági elnök aláhúzta, hogy a két szomszédos or­szág közös érdekei megfelelő alapul szolgálnak a kapcsola­tok bővítéséhez és a párbe­széd folytatásához. A háromnapos hivatalos látogatáson Bécsben tar­tózkodó csehszlovák államfő csütörtökön folytatja megbe­széléseit az osztrák vezetők­kel. Befejezte amerikai látogatását a nyugatnémet kancellár. Helmut Kohl (a képen jobbra) utolsó megbeszélését New Yorkban Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral folytatta. (Kelet-Magyarország telefotó) SCHMIDT ATTILA: A tettes őrizetben, a nyomozás folyik 4. S ________1---------—r — Amit elkövetett, az nem vitás, hogy tébolyultra vall, de az első beszélgetések után úgy tűnik, teljesen tiszta fej­jel, átgondoltan tette. — De hát mégis, miért? — csodálkozik az asszony. — Azt mondja, hogy bosz- szúból... — Kit vagy mit akart ez­zel megbosszulni? — kérdezi tovább az orvosnő a férjét. — Elhagyta a felesége ... — Akkor ez az ember ... Ember? — Itt a központ, kapcso­lom az ötös kocsit... — Az ötös járőr jelentke­zem ... Megtaláltuk a kis­fiút ... — A Ferit? — kérdezte iz­gatottan Gábor. — Tapolcán... Az utcán kóválygott. — Milyen állapotban van? — Idegileg teljesen roncs­nak tűnik. Sír és alig felel, csupán azt hajtogatja: „egye­dül maradtam ... egyedül maradtam”. — Szóval tudja már? — Hát, igen. Mit tegyünk a fiúcskával, alezredes elv­társ? — Egy kis türelmet ké­rek ... Gábor a feleségéhez for­dul: — Mondd kedves,' hozzátok fel lehetne gyorsan vinni egy idegkimerült gyereket? Kis­fiú... Ö a Kohányi negyedik gyereke, aki szerencsés vé­letlen folytán megmenekült, de amint hallod, mindent tud ... összeroppant. — Természetesen. Azonnal bemegyek, hozzám hozzák, majd foglalkozom vele. — Halló, elvtársak, a fiút vigyék a városi kórházba, a feleségemet keressék, majd ő gondoskodik róla. — Örülök, hogy a négy gyerekből legalább ő meg­menekült ... — mondja fe­leségének Gábor. — Szomorú vigasz — feleli a doktornő, aki már' öltözik is. — Ha megengeded, bejö­TELEX MAGYAR TAGSÁG ENSZ-SZERVBEN Az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán kedden Magyar- országot az ENSZ környezet- védelmi programja kor­mányzótanácsának tagjává választották. OLSZOWSKI HAZAÉRKEZETT Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter befejezve Indiában és Kuvaitban tett hivatalos látogatását, kedden hazaérkezett Varsóba. Ol­szowski úton hazafelé kedden Belgrádban rövid időre meg­szakította útját, és megbe­széléseket folytatott Lazar Mojszov jugoszláv külügymi­niszterrel. MENTÖMÜHOLD Szovjet segítséggel találták meg egy amerikai repülőgép roncsait és a szerencsétlenül Jártak földi maradványait Virgíniában. A nemzetközi kereső- és mentőszolgálat egy öt hónappal ezelőtt felbocsá­tott szovjet műholdja észlel­te a lezuhant repülőgép még működő rádiójának jeleit, s ennek alapján irányították az amerikai hatóságokat a sze­rencsétlenség színhelyére. SZAKSZERVEZETI SZEMINÁRIUM Nemzetközi szakszervezeti szeminárium kezdődött To­kióban az ázsiai biztonság és leszerelés problémájáról. A szeminárium megtartását a legnagyobb japán szakszer­vezeti központ — a Japán Szakszervezeti Főtanács (So- hyo) kezdeményezte. A részt­vevők között találhatók In­dia, Indonézia, Malaysia, a Füiöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld és a házigazda Ja­pán szakszervezeteinek kép­viselői. KANADAI REPÜLŐGÉP­SZERENCSÉTLENSÉG A kanadai Edmonton köze­lében kedden lezuhant a ka­nadai légierő egyik C—130 (Hercules) típusú szállítóre­pülőgépe. A fedélzeten tar­tózkodó hétfőnyi személyzet életét vesztette. 1 negyvenkettedik knrmány után Tiberis-parti találgatások tália isméit elfogyasz- ; tobt egy kormányt. Ezúttal a negyven­kettediket, ami nyugat-eu­rópai mércével mérve is jő étvágyra valiL. Siovanni Spaidolini ötpárti koalíciója mindössze tizenegy hétig állt az ország élén, s ezzel még a közepes élettartamú római kabinetek közé so­rolható. Bukásának okát az olasz fővárosban egyértelműen a miniszterek közti ellenté­teknek, a koalíciós pártok széthúzásának, a gazdasági gondok megoldásában ta­pasztalt erélytelenségének tulajdonítják. Bár nyáron még a koalíciós partnerek nem lelkesedtek az újabb kormányválságért — au­gusztusban viszonylag gyor­san belenyugodtak Spadoli- ni változtatás nélküli má­sodik kabinetjének megala­kításában —, véleményük az utóbbi hetekben alapo­san megváltozott. Bár egyöntetű lelkesedés nem üdvözölte Pertini ál­lamfő döntését, Fanfani kormányalakítási megbíza­tása különösebb meglepe­tést sem keltett. Az Unitá, az Olasz KP lapja úgy fo­galmazott szerdán, hogy indokolt a mértéktartó de­rűlátás, hiszen Amintora Fanfaránál, a szenátus je­lenlegi elnökénél alkalma­sabb politikus a keresz­ténydemokrácia jelöltjei között nem található. Már­pedig, ha nem sikerül meg­oldást, kiutat találni a zsákutcából, nem marad más hátra, mint az idő előtti parlamenti választási, s ez úgyszólván egyetlen pártnak sem kedvez Olasz­országban. Kétségtelen, hogy Fanfa­ni az olasz politika „nagy örege” a legtapasztaltabbak közül való. Most ötödször foglalná el helyét a Palaz­zo Chigiben, a miniszterel­nökség palotájában. 1946- ban választották meg kép­viselőnek, de már akkor tagja volt a keresztényde­mokraták vezetőségének. Első kormányának élén 1954-iben tett esküt, majd 1958-ban, 1960-ban és 1962- ben volt miniszterelnök. Állt a munkaügyi, a mező- gazdasági, a belügyi és a külügyi tárca élén, 1965-ben az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztségét töltötte be, most pedig huzamosabb ideje a szenátus elnöke. Úgy ismerik, mint a köz­vetítés, a kompromisszu­mok, az ellentétek elsimí­tásának mesterét. Erre a tulajdonságára most szük­ség lesz: az olasz pártok között minden korábbinál súlyosabb ellentéteket kell áthidalnia. Mindenekelőtt a mérleg nyelvét képező szocialisták támasztanak nehézségeket, mivel főtit­káruk, Bettino Craxi jóid'e- je pályázik a kormányfői bársonyszékre. Nem könnyű egyeztetni a munkáltatók érdekeit sem a szakszerve­zetekével: a mozgó bérská­la rendszerének megszün­tetése a jövő évtől jelentős mértékben csökkenti a reál- jövedelmeket, s az infláci­ós ráta növekedése, az 50 milliárd dolláros költség- vetési deficit, a több mint 2 milliós munkanélküliség súlyos örökségként neheze­dik a leendő kabinetre. N i eglehet, Fanfani vé- [■ gül is úgynevezett hivatalnokkormányt, csupa szakemberből álló kabinetet alakít. Rómában még azt sem zárják ki, hogy olyan programmal áll majd a törvényhozás elé, amely — akárcsak Aldo Moro idején — a kommu­nisták külső támogatását élvezné. Mindez egyelőre csak találgatás, de azt bi­zonyosra veszik a Tiberis partján, hogy Fanfani erős kormány élén szeretné meg­örökíteni a nevét a minisz­terelnökök hosszú listáján. Gy. D. vök én is veled a kórházba — emelkedik fel a fotelból Gábor. — Nagyon örülnék, ha nem tennéd. Beszélni most úgy­sem szabad vele. Elaltatjuk, s. talán majd holnap... És különben is, jobb lenne, ha lepihennél, hiszen holnap, il­letve már ma reggel úgyis dolgozol. Reggel 7 órakor az alezre­des gyors frissítő fürdő után felhívja feleségét a kórház­ban. — Olyan ez a szegény kis­fiú, mint egy ázott veréb. De most alszik, s talán majd megkönnyebbülve ébred. Mindenképpen nyugtatózni kell egy ideig — tájékoztatja a doktornő a férjét. — És mikor beszélhetnék vele? — érdeklődik majd­hogynem a megszokott hiva­talos hangnemben Gábor. — Majd szólok... De na­gyon óvatosnak kell len­nünk ... Az alezredes 8 óra előtt 5 perccel már a kapuban to­porog, mert munkatársával 8 órára beszélték meg, hogy érte jön. Pontban nyolckor blokkol előtte Hollai hadnagy a fehér Ladájával. — Hát öregem, hozzád le­hetne igazítani a rádió órá­ját — mondja üdvözléskép­pen Gábor, s miközben a ve­zető mellé beül, folytatja: — Megtalálták a kisfiút... Kohányiék második eme­leti lakásának ajtaját egy ápolónő nyitja ki, aki mint­ha attól tartana, hogy idő előtt felébred az asszony, szinte suttogva mondja: — Szerencsére még mindig az altatóinjekció hatása alatt van. — Nagyon összeroppant? — kérdezi ugyancsak halkan a hadnagy. — Borzasztóan... De egye­lőre mellette maradok. Egyébként itt van az édes­anyja is. Ebben a pillanatban tűnik fel a nővér mögött Kohányi- né anyja, Boros Péterné, aki­ről lerí, hogy ezekben a per­cekben még aligha várhat­nak tőle választ. ★ — Majd visszajövünk... egyébként itt vagyunk a ház­ban, ha bármi van, könnyen megtalál — búcsúzik az al­ezredes és máris becsenget a szomszédos ajtón, amely egy szemvillanás alatt kinyílt. — Jó reggelt kívánunk, csak nem ránk vártak itt az ajtó mögött? — kezdi a be­szélgetést az alezredes, aki pontosan tudta, hogy nem­csak a szomszédék, de az egész környék most őket le­si. Az alezredes nem is várt igazából választ a kérdésre. Ezt inkább csak amolyan fel­oldásnak szánta. — Tessék beljebb fáradni, Gálos Béla autószerelő va­gyok és ő a feleségem — mu­tatkozik be a szomszéd. — Hát valami borzalmas — kezdené az asszony, de Gá­bor, a rutinos vizsgálótiszt ügyesen leszereli a felesleges szóáradatot és célratörően kérdez, miközben a fiatal hadnagy a beszélgetésről jegyzetet készít. — Eléggé jól szigetelnek ezek a falak? — Hát... Jobb, mint a ré­gebbi lakótelepi házakban, de azért a hangosabb szót áthal- latszik — felelte az autósze­lő. — Tegnap hallottak vala­mi különösebb zajt Kohányi­ék lakásából? — Nem, tegnap semmit... — És látták az esetet? —Tetszik tudni, nem vol­tunk akkor itthon. Sétáltunk az urammal egyet, olyan kellemes este volt... — kap­csolódik a beszélgetésbe a fiatalasszony. — Amikor haza érkeztünk, a ház előtti nagy tömegre let­tünk figyelmesek... — Akkor gondoltak vala­mire? — Nem... Én semmire — válaszol a férfi. — Én bizonyos voltam ab­ban, hogy a Kohányiékkal van valami zűr ... — folytat­ja az asszony. — És miből gondolta? — Gyakran veszekedtek. Rendszeres volt a civako- dás... — Civakodás, nem az volt, Kohányi amikor megitta a magáét, alaposan elverte az asszonyt — folytatja Gálos Béla. (Folytatjuk) Szovjet­kínai párbeszéd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents