Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. okvőber 23. o A XXIV. ŐSZI TÁRLAT Nyíregyházán a megye művészeinek 85 alkotását láthatjuk az MVMK Lenin téri kiállítótermében. Nem szeretnénk képzőművészeti kiállítás ismertetése kapcsán számok bűvöletébe kerülni, mégis meg kell említeni, hogy ígéretesen megnöveke- dett azoknak az amatőr alkotóknak a száma, kik kultúráltan, az európai képzőművészeti hagyományok ismeretében törekednek egyéni kifejezési formákra. A mesterségtanulás különböző szintjeit járva lépnek nyilvánosság elé. Rendkívül eltérőek az egyéni teljesítmények szintjei, hiszen az őszi Tárlaton hagyományosan együtt szerepelnek a Magyar Képzőművészek Szövetségének megyei tagjai, a Művészeti Alap tagjai, de a különféle amatőr stúdiók alkotói is. Vannak közöttük húszegynéhány évesek és van nyolcvanéves kiállító művész is. Sebestyén Sándor: Tavasz Mindezek mellett a tárlat heterogén voltát „erősíti”, hogy a hagyományos „bevett” műfajok — festészet, gráfika, szobrászat — mellett a fotóművészet is jelen van a falakon. Sajnos — az itt kiállított fotók egynémelyike egyáltalán nem tudott meggyőzni, hogy létjogosultságuk van ebben az együttesben. Kezdjük el a művészek, illetve művek bemutatását. Berecz András a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. Jelenlétével súlyt ad a kiállításnak, és így van ez országos vagy területi bemutatókon is. A „fényes szelek” azon nemzedékéhez tartozik, aki a képzőművészet nyelvén magas szinten tudja megfogalmazni plebejus népi-nemzeti törekvéseit, s egyben képes az alföldi festőiskola hagyományain túllépve, immáron helyi hagyományokat formáló erős festő egyéniséggé előlépni. Hosszú pedagógiai munkásságának eredményei szemünk láttára érlelődnek a tanítványok alkotásaiban, emberré formálódásukban. Bátran közelebb léphetünk festményeihez: kompozíciós biztonságukkal, a színek újrafelfedezett örömével, gondos felület- megmunkálásukkal szintézisteremtésre beérett életmű tanulságait hirdetik, mentesen minden látványos, de tartalmában üres festői megoldástól. Bényi Árpád — a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja — két éve, hogy „berobbant” a megye csöndesebb, kiegyensúlyozottabb lá-tványélményekei kínáló képzőművészeti közegébe, Azóta is „dúl a harc" festészetének elfogadói, lelkesült hívei és ellenzői között. „Vonalak és színek között egy szavak nélküli világ születik az érzékszervek és gondolatok szövetéből, festékbe dermedt lélegzetből, olaj barázdákba préselt indulatokból” —■ vallja a művész. Kiállított képeinek színorgiái láttán, a brutális narancsvörösek és zöldek hatása alatt a jelképi erejű csellójátékosban felfedezzük a harmóniát áhító XX. századi önmagunkat, kik Haydn gordonkaversenyét játszva mai összhangzatokat kívánunk megteremteni. Horváth János a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanára, a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja, tevékeny részese a megye képzőművészeti életének. Mesterek és mesterművek szívós elemző tanulmányozásával, megismerésével jutott el mai kifejező szintjéig. Mindig tartogat számunkra meglepetéseket — most is — újabb 'festészeti kalandját kulturáltan, intellektuális tartalmakban gazdagon tudja előadni. Kerülő Ferenc a tőle megszokott gondos felületmegmunkálásával tűnt ki. Huszár István a Művészeti Alap tagja. „Elkésett Háromkirályok" c. olajképén úgy érezzük nem birkózott meg a kép méretei diktálta kompozici- ós feladattal, ugyanakkor nézőjét kárpótolni tudja a részletek — fejek — finom megfestésével. Balogh Géza ígéretes tehetségéről meggyőződhettünk az elmúlt két esztendőben. Most újra bizonyít. Figyelemreméltó kritikát kapott a landoni Bankside Gallery- beli Magyar Akvarell kiállításra beküldött anyaga is. Vizuális nyelvezetének alakításában szellemes rajzi leleménye, színérzékenysége vezeti, s ezek feledtetni tudják velünk kom'ponálásbeli egyenetlenségeit. A Bessenyei György Tanárkéző Főiskola tanára. Szabó János, Koncz Zoltán, Vincze Sánor és Krutilla József a festés örömét tudják számunkra tolmácsolni. Val- kovits Zoltán főiskolai tanár. Csendélet körtékkel című alkotása a fehéren-fehérrel festői probléma újabb megoldási kísérletével az eget ostromolja kitartóan. Alexané Székhelyi Edit földrajz—rajz szakos tanár. Most végzett a Képzőművészeti Főiskola levelező szakán. Meglepetést okozott merész, egyéni látásmódjával. Groteszk figurái, negatív érzelmeket kiváltó színhasználata. nem szokványos kompozíciós megoldása tovább kísért bennünket a kiállítóteremből kilépve is. És ez nem kevés. Horváthné Német Katalin rajztanár, kitartó, gondos munkálkodással beérő alkotókhoz tartozik. Grafikai érzékenysége. finom megfigyelőkészséggel párosulva lapjait — Megtört a tél, Enyészet-idő, Olvadás — „profi”- munkává teszik. Boros Miklós egyetlen kiállított műve a Tükörkép erős alkotói tehetségre vall, felkeltve figyelmünket a,Bé- nyi-képek kereszttüzében is. Gál Ludmilla Csendélete (I.) szellemes telitalálat. Csutkái Csaba tehetséges. Dr. Vikár István linómetszetei érettebbek a korábbiaknál, olykor több képre való ötletet is zsúfol egyre. Dr. Pintér Nándor könnyed, szépen megoldott linója hitelesíti számunkra külföldön szerzett előkelő díjait. Tóth Sándor Munkácsy- díjas szobrászművész a Magyar Képzőművészek Szövetsége Kelet-Magvarországi Területi Szervezetének titkára. Mind művészetpolitikai, közéleti tevékenységét, mind pedig szobrászi munkásságát humánum, mély felelősség- érzet hatja át. Szakmai jelenléte a kiállításon magas mércét állít a szobrász résztvevők számára. Bocskai, Kölcsey. Kodály érmei tenyerünkbe zárható jelképeivé magasztosulnak történelmünk nagy sorsfordulóinak, a Chemizá- lás c. érem pedig jelenünknek, Sebestyén Sándor a Művészeti Alap tagja. Varázsa és hitele van annak, amit csinál. Ösztönös plasztikai tehetsegének kohójában felolvasztja a megszerzett szakmai ismereteket; a kezébe vett anyagnak rögtön egyéni plasztikai jelentéstartalmakat tud adni. Csodálatos kalandot megjelenítő és előre vetítő álmot hordoznak ezek a szobrok: a birtokjogába visz- szaállított kézművesség becsületét, az egészséges kiegyensúlyozott művészetnek, kultúrának a hitelét. Sokszínű és sokszólamú egyszerre, gondoljunk a KútBerecz András: Szigligeti vasárnap terv páros bronzfigurájára, a Kastitis madárröptű súlytalan nő alakjára, vagy az in- venciózus Tavasz címet hordozó varázsüvegre. Reméljük, hogy hosszú távon is meg tud győzni bennünket tehetsége erejéről. Nagy Lajos bronzai máris biztos kezű érmészt sejtetnek. Várjuk újabb egyént munkáit. Tilless Béla a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. Nagymértékben hat kollektív képzeletünkre. Munkái terv, lehetőség formájában élnek, — de máris megfogalmazza velük közös célunkat, hogy az anyagi, és spirituális tevékenységek szintézisére vágyunk, hogy önmagunkat, az embert a különféle, látszólag egymásnak ellentmondó cselekvés útvesztőjében, mint kiegyensúlyozott egységet szeretnénk megvalósítania Valahol Európában 1982- ben egy tenyérnyi kiállítóteremből 39 művész üzent a világnak, a békés alkotómunkáról. Legyünk értői és őrzői ennek a szándékuknak. Muraközi Ágota Bényi Árpád Szőlőszonáta Á konstruktőr Tilless Béla és az emberi léptékek Festőművész. Ez áll a meghívón, s bár az alkotót, de főleg munkáit már lassan egy évtizede ismerem, elcsodálkozom. Valóban készített ő valamikor táblaképeket, festményeket, grafikákat is. Tudom, hogy rengeteg plakát, prospektus, katalógus került ki a keze közül, mégis elcsodálkozom. Festőművész? Inkább konstruktőrnek hívnám, ha nem bosszantana az idegen szó, s ha nem hordozna valami embertől idegen — technikává vált — művészetfogalmat ez a néhány betű. Nem zavarna akkor sem, ha az „építkező művész” meghatározáshoz nem tapadna valami ihlett- séget nélkülöző kiszámított- ság. „Ezek a szobrok nem ábrázolnak semmit... Talán nem is szobrok ...” — hallom a közönség véleményét. Igen Tilless Béla munkái között már több mint egy évtizede — divatokat megelőzve — valóban ott találhatók a térplasztikák, a mobilok (mozgó szobrok), és ezek tapasztalatait hordozó grafikák. De hiszen már a festményeire, a sok évvel ezelőttiekre is jellemző volt a fegyelmezett szerkesztettség, az átgondoltság, s nem elődök nélküli a magyar konstruktivizmus sem, gondoljunk csak a Kassák körre. És ismét a „konstruktőr” untig ismételgetett, ragozott fogalmába botiok. Végül is mi ez? MŰVÉSZI módszer? Gondolat? Stílus, vagy törekvés? Ahogy az alkotó maga vallja, a magyar és az európai konstruktivizmus lezárt, befejezett művészettörténeti kategória. Az Európában talán legerőteljesebben jelentkező orosz konstruktivisták munkáit „fölmelegíteni” valóban anakronizmus lenne De ugyanígy múltbafordulás a kassáki tanúlságok újraföl- mondása is. Arról nem is beszélve, hogy az akkoriak hite a technikai civilizáció mindenhatóságában, ma már igazán életidegen gondolat. Az áldásos technikai tapasztalatok mellett ma már ott vannak az átkos hatások, az elidegenedés, a környezet- szennyezés, a monotónia. És mégis, létezik Magyar- országon egy kör, Bak Imre, a Szabolcsból elszármazott Csiky Tibor, Haraszty István, Hencze Tamás, Deim Pál, és sorolhatnám ... akiket esztendők óta jobb szó híján új konstruktivistáknak nevezünk, és akik éppen a legjobb minőséget képviselik a mai művészeti avantgárdban, élgárdában. Hát mit tud újat nyújtani az elődöket nyíltan vállaló, deklarált csoporttá nem merevedő alkotó- közösség? Éppen a szellemi közösséget! A társadalmon belül élő művész fokozott felelősségét. A környezetet alakító, az ízlést következetesen formáló, a társadalmi változásokban is — stílusjegyektől függetlenül — állást foglaló művész felelősségét. Azokét, akik minden alkotásukkal az ember felé fordulnak, de nem szájbarágó naturalizmussal, hanem gondolkodtató — ne adj isten — néha még megmosolyogtató ötletekkel. A lakótelepek merev kristályszerkezetét, izgalmas művekkel „bombázó”, megbontó művész felelőssége ez. „Valami szögletes izék vannak a képeken ...” mondja a kívülálló a művészeti mozgalomról. És éppen ezek bontanák meg a lakótelepek amúgyis szögletes monotóniáját? Dehát ezek a mai konstruktivisták még csak nem is „szögletesek”! Hol a kipipálható stílusjegy? Igen, a mai alkotók nem dogmává merevített művészeti szabályok szerint dolgoznak. Nekik már nem „isten” a technika, a csak rím- telen szabadvers. Nekik egyedül az ember igénye lehet művészetformáló szabály. Pedig a szobrok, grafikák, festmények — így a Tillessé is — a hagyományos értelemben nem ábrázolnak semmit. Nincs rajtuk felismerhető emberi figura, nincs rajtuk táj, vagy csendéletet idéző tárgy. Ezek „csak” spirálok, körlapok, csövek geometrikus idomok. Mit mondhatnak ezek a mai embernek? Nos a hagyományos értelemben bizonyára semmit. A képek és a munkák mögött nincsenek elmesélhető történetek, irodalniias sztorik. Ezek a munkák olyanok, mint a jo használati tárgyak. Nem mondanak semmit, mégis kellenek, ha nem lennének, hiányoznának, és bármily furcsa, éppen tág „mondanivalójukkal” cselekvésre invitálnak. Meg kell őket simogatnunk, hozzájuk kell érnünk, végtelen mozgásukon el kell gondolkoznunk ... Sőt' Használnunk kell őket, hiszen az egymás mögé sorakozott színes műanyag ívek percek alatt gyermekcsuzdá- vá változnak, izgalmas labirintust, igazi búvóhelyet kínálva a gyermekeknek. Kell ennél „komolyabb” feladat egy műalkotásnak? Nem hiszem! A puszta szépélmény mellett funkciót, feladatot találni az emberi környezet tárgyainak ez konstruktivistához méltó feladat. Tilless Béla rendkívül felkészült, majdhogynem tudós művész, öt a környezetbe utólag beillesztett, „odaragasztott” műtárgy aligha érdekli. Neki az egész emberi környezet fontos. A szemét- tárolótól, a lépcsőházig, a játszótértől a házak szerkezetéig. Olyan környezetről álmodik, ahol az ember nem óriás és nem törpe, hanem ember lehet. Legyen hát a kiállított „műtárgyakból” minél több „használati tárgy” megvalósult alkotás! Ez már nem az alkotón múlik! Antal István Húro< plasztika
