Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
1982. október 23 0 VÁLTOZÓ ÉLETÜNK m Árnyoldal A lejtő szélére került Beszterce. Egy olyan falu, amely inkább síkon fekszik, a Rétköz peremén. A fekete agyagot még itt-ott tarkazza a nyír! homok, ahol a magára adó igyekvő gazdát búsitja a mellette lakó, máról holnapra élő szomszéd. Mintha a fain is csak egyik napról a másikra élne. Vannak fellángolásai, hiszen járásszerte a legszebb könyvtárat mondhatja magáénak, emeletes iskolában tanulhatnak egyre jobban megfogyatkozó gyermekei, legutóbb hét új háza épült. Mégis menekül, aki itt született, gondtól ráncolja homlokát, aki a tsz vergődését látja, a szomszédos Vasme- gyeren van a tanács, Kékről jár át az orvos, a nyugdíjba készülő pedagógus is másutt épít házat. Virágos utcák, többnyire gondozott kiskertek. Ott az elmaradhatatlan betonkerítés, a házak tetején már régen lecserélték a szalmát, a nádat, pirosló cserépre. Az épületek legtöbbjének formáján, beosztásán látszik, hogy legfeljebb silány kö. tégla az alapja, a falakat vályogból rakták. Kis -ablakok innen — legyint lemondóan az egyik pedagógus, Molnár Tibor. — Lassan a gyerekek is elfogynak. A számok tényleg ezt bizonyítják. Amíg 1970-ben 309 tanulója volt az iskolának, az idén csak 156-an iratkoztak be. — S mit hoznak ezek a gyerekek otthonról? Negyedikben oroszt tanítunk, egyelőre képekről gyakoroljuk a szavakat. A torta rajzára csak ketten jelentkeztek az osztályból, hogy ők már láttak ilyet. Persze egyáltalán nem a torta hiányzik, hanem a szellemi táplálék iránti igény. Azt ugyan szinte senki sem meri megfogalmazni, hogy azért épült Sóstóhegyen majd egy utcasor volt beszterceiektől, azért költöznek el inkább a szomszéd falvakba, mert aki vándorbotot fogott, az többre vágyott, Meglehet, hogy eltolj • tsi&P 4cozvetlen anyagiakban, a^közeh .munkahely, a jobb efféítéS, közlekedés reményében, de titkon azzal a céllal is, hogy gyerekeinek többet adjon. S mintha ők lettek volna azok, akik hosszabb távon gondolkodtak, míg a maradók között csodabogárnak tekintik azt. aki korszerűsítette régi házát, fürdőszobát épített be házi vízvezetékkel együtt. ★ — Szerintem nem elmaradott Beszterec, ugyanúgy megkap mindent — védekezik a közös tanács elnöke, Szabó József Vasmegyeren. — Nekünk még olyan iskolánk sincs, a bolti ellátás is ugyanahhoz a szövetkezethez tartozik. Talán csak az a gond, hogy sok az eljáró, a tsz nem tud helyben munkát adni. Azt már a legtöbb beszélgető partner csak véletlenül jegyezte meg, hogy a besztercei életformának árnyoldalai is vannak. Hét végén a kocsma forgalma nem véletlenül nagy. Állítólag a megyén belül itt a legmagasabb az egy lakosra jutó szeszfogyasztás. (Annak pedig orvosok a megmondhatói, hogy ez milyen kapcsolatban van a gyengébb képességű gyermekek születésével.) A falunak helyben kenyeret adó vasmegyeri Micsurin Termelőszövetkezetről a legnagyobb jó indulattal is csak az elmúlt egy-két évben lehet megnyugtatókat hallani. Korábban — a nyolc évvel ezelőtti egyesülés óta — annyi veszteséget szedett össze, ami talán az egész vagyonát meghaladta. így nem is csoda, ha a besztereci dolgozó tagok száma a százat sem éri el, a nyugdíjasokkal és járadékosokkal együtt is csak kétszázan kötődnek a szövetkezethez. Hívjuk segítségül a statisztika száraz számait, hogy legyen képünk Beszterec útjáról. A lakosság 1970-ig még gyarapodott, hiszen az 1965- ös 1451 után az 1970-es nép- számlálás még 1508 lakost talált, míg tavalyra a lakónépesség 1143-ra csökkent, összesen 382 lakást tartottak nyilván, s ami még falun is meglepő, a tv-előfizetők száma nem több 268-nál. Nem körkép ez az írás a faluról, de azt sem lehet mondani, hogy a falusi állapotok kórképét adja. Inkább példázza mai, változó korúnkat, ahol azzal is szembe kell nézni, hogy városoktól távW'egy település rangja, szerepe csökken. Beiizterec korántsem jut a kihaló falvak sorsára — annál jóval nagyobb, hogy elnéptelenedjen. Aaonban azt is látni kell, hogy mindenkinek életlehetőséget sem adhat. Baj csak akkor lesz, ha a kiválasztódás olyan irányt vesz, amikor elmenekül a faluból az értelmiségi, amikor az ittmaradottak kilátástalannak ítélik meg helyzetüket, nem látják a jövőt, s ahelyett, hogy értelmesen, emberi célokat kitűzve élnének, inkább csak a napokat mulasztják. Lányi Botond Az értekező Arany János* Egy „csendes" évtizedről Mit csinál a költő, ha mindennapos gondjai elűzik a múzsát? Arany János pedáns művészete ekkor sem vesztett sokat, hiszen tanulmányok tucatja született a szabadságharc bukását követő évtizedben. A nemzet és a saját veszteségén úrrá lenni akaró Arany kutatni, vizsgálni kezdte nyelvünket, nép- költészetünket, kortársak alkotásait, és felkészüli egy alkotóbb időszakra. Az értekező irodalomtudósról, a kultúrateremtést magára vállaló Arany Jánosról kapunk írásain keresztül jó portrét. Itt és most látszólag csendes hallgatásba burkolódzó, és ebbe kényszerített nagyszerű emberének gazdag munkásságát szeretnénk tisztelettel felidézni. Az irodalmár A költészetről írja: .......célja, mint minden művészetnek, a szép előhozása, a szép pedig (művészeti tárgyakban) a jónak és igaznak kifejezése, de nem igyenest (direkte), hanem közvetve, az idomban és idom által”. Hasonló ars poeticát József Attila mondott: „Az igazat mondd, necsak a valódit.” Nem szokás őket együtt emlegetni, pedig időn átszárnyaló zsenijük, lám közös vonást mutat. Visszatérve a fenti vallomáshoz, Arany az epikai műfajoknál elengedhetetlennek tartotta a hitelességet, hogy írásainak legyen valóságos vagy annak hitt magja. Nem tagadja a fantázia teremtő erejét, de abban hisz, hogy a költő alkot, épít, összerak, és nem varázsol, azaz minden művet egy korábbi mű vagy művek ösztönöznek. Nem hisz abban sem, hogy gyökértelenül születhetnek nagy alkotások. Ezért kezdte kutatni a népköltészetet. Keserűen mondja, hogy valahányszor idegen nép ősi költészetének darabját olvashatja, elborulva kérdi magától. nekünk volt-e „őseredeti eposzunk”? Bíztató. hogy népünk megőrizte dalteremtő képességét, meséink bármely nép ilyen alkotásaival felveszik a versenyt, de mondáink töredékek, királyaink közül csupán Mátyást őrzi a nép emlékezete. Arany talált néhány fogódzót. Botond hőstette, Lehel halála vagy Anonymus „kölcsönzött” leírásai Álmosról költői alkotások, csakúgy, mint Fehér László balladája. Arany a krónikák zárt sorai között is felismerte népünk képességét az eposzalkotásra, sőt a hiányt is éppen ezek magyarázták meg számára. Egy ismeretlen ismerős, Anonymus bevallja, hogy ő nem ad a hegedősök csacska énekére. és ez figyelhető meg utódainál is. Szerencsénkre néhány esetben a valószínűtlent megkülönböztetik és magyarázzák. Kézai * A. költő halálának századik évfordulójára. Simon pl. a Lehel tettét azért tartja valószínűtlennek, „mert a bűnvád terhelt személyeket kötött kezekkel szokás a fejedelmek elé vezetni”. A kritikai magatartás korai megnyilvánulása lehet szép tulajdonsága a magyar népnek, de népköltészetünket visszafogta, és majdnem enyészetbe kergette a „tudós naívság”. Megfosztották attól a biztos alaptól a költőutódokat, amelyre építkezhettek volna. Pótolható-e a veszteség? Arany nagy dilemmája ez, aztán megírja nagyszerű művét, a^ Buda halálát, amelyet nyelvi remekléssel tesz hihetővé. Á nyelvész „Hogy inkább a népiest művelem, oka hajlam, ismerése saját erőmnek, s talán némi princípium is.” Igazságát könnyű belétni, ha életén végigtekintünk. Arany nyelve azonban nemcsak örökségbe kapott kincs, hanem maga is kereste legszebb megnyilvánulásait. Ferenczy Géza munkásságából közismert, de az érdeklődőknek a korabeli lapokból is kibontakozik a nyelvművelő Arany János. Ezt a tevékenységét szinte haláláig, nagy buzgalommal végezte. Érdemei közül néhányat idézünk. Jóllehet kiváló nyelvészek őrködtek a magyar nyelv megújulásának tisztaságánál (pl. Révay), Arany mégis aggódva állapítja meg, hogy egyes szavak rombolása ugyan még a nyelv törzsökét nem bántják, de olyan csa-^ tornákat képeznek, amelyeke a fa éltető nedvét vonják meg. ' A" A germanizmust — amely a pesti beszédet uralta akkoriban — elvető példáiból emeltünk ki egyet. „Nyargal a huszár forgóval süvegén, karddal az oldalán”. Ma már nem olyan nyilvánvaló idegenszerűsége, mint mondjuk az „el van utazva” formának, vagy a napjainkban már megszokott és divatos, nyelvi restséget is mutató „kerül sorra” kifejezés gyakori használatának. Ne szomorítsuk tovább holtában is nagy költőnket, hanem nézzük, hogy mondta ő a fenti példát: „nyargal a huszár, süvegén forgó, oldalán kard.” Efféle észrevételeit, javaslatait a Nyelvőr és később az általa szerkesztett Koszorú című lapokban tette közkinccsé. Sok ezres szókincse segítette őt, amihez a tájnyelv gazdagságának ismerete és pontos használata járult. Igaz észrevette, hogy a tájnyelv néha megcsalja a nyelvérzékében bízót. A szóképzés — ami az ő korában mindennapos volt — de a költő teremtő fantáziájának mindig megengedett — nem lehet ellensége nyelvünknek, még akkor sem, ha a szabályokat látszólag áthágja. így gyökeresedett meg az önálló jelentéstartalmat kivívó hazámfia, a zsebóra (zsebbeli óra), a hattyúnyak (hattyú fehérségű nyak) vagy a népies eredetű és jelentés- változáson áteső tyúkszem. A nyelvészet minden ágát jól ismerte Arany János. Tanácsainak nagy részét ma is megfogadjuk, helyesnek tartjuk, éppúgy, mint a műfajokról és a művekről írt kritikáit. Á kritikus A magyar irodalmat értékelő-bíráló kritikai élet megindításában Gyulai Pál szerepét senki nem vitathatja. (Azt is tudjuk, hogy Gyulai milyen rajongással kötődött Aranyhoz.) Am a Visszatekintés című tanulmányában az irodalmi életet irányítani kívánó Gyulait megdorgálja a költő, amiért számonkéri a Figyelő című lap főszerkesztőjétől, hogy nem véleményezte a nála megjelenő vitát. Bölcsen helyreigazítja fiatalíts jheves kollégáját, mi- szMintua szerkesztőnek véleménye hangoztatására számos lehetősége van. Az olvasó (a gondolkodókat értve itt) „ ... véleménye valamely tárgyról az legyen, mit a szerkesztő utoljára mond, s ne az, amit az illető cikk vagy vitás pör folytán magának képzett; és szükséges-e, hogy mindannyiszor a szerkesztőét is hallja, ki itt nem bíró, csupán egy harmadik fél, mely kell, nem kell, ott lábatlankodik mindenütt?” A költőnek más okozott inkább gondot. A kortárs művészek művészetét kicsinylet- te. Neki — hisz Petőfi barátsága élete nagy élménye volt — nagyon fájt, hogy halott költőtársát meghamisítják utánzói. Arany eredeti új utakat hirdetett, megújította a balladairodalmat, és a csúcsokra ért vele. A dráma- és regényírást nem vállalta, jóllehet sokat tudott róluk. Madách Tragédiájának strófáit csi- szolgatta is. Katona Bánk bánjáról elemzését ma is érdemes fellapozni. A műfaj struktúráját ismerhetjük meg, a történetet emberileg megindokolja, az egyes elemeket úgy ismerteti, hogy a köztük lévő viszonyt is magyarázza, azaz struktúra és jelentés, tanalom és forma egysége szólal meg. Mit akart Arany megteremteni? Erre válasz egész költészete, amely páratlan gazdagságával emeli legna- gyobbjaink közé. De válasz a meditáló évtized termése, a tanulmányok sora is. Igazat vagy igazinak tudott tárgyú műveket kell írni, az elfeledett hagyományokat a magasba, a nemzeti kultúrába kell emelni, a belső formához illő külső művészi megjelenítésben. Ezzel talán nem közelíthető meg minden művészeti érték, de nem tagadható, ilyen programmal művésszé válni természetes. Dr. Láczay Magdolna JL ddtí KM HÉTVÉGI MELLÉKLET — Pista bátyám, most maga fizessen egy felest! — Várjál te, hadd gurítsam le a golyót. Szórakoztató játék a kocsmában az asztali teke. Fogadni is lehet, ki talál el több bábut. Persze, aki kevesebbet iszik, annak biztosabb a keze, a másik inkább ügyeskedik, felborítja azt a bábut is, amelyik nem dőlt el. Nem nagy a tét, annyit sem ér, mint a második, harmadik menet után fizetendő kupica pálinka, üveg sör. Az ajtó kitárva, jönnek új vendégek, megállnak a pultnál, rendelnek, aztán bámulják pár percre a játszókat. Olyan is akad, aki beszáll egy körre, aztán megy dolgára. Senkinek sem sürgős, az őszi verőfény feledtetni akarja, hogy jönnek az esős napok, s még nincs minden rendben a kertben, a ház körüli tennivalók se várhatják meg a telet. — Csak átmegyek a boltba, mert még kiabálni fog az asszony, ha nem viszek kenyeret — hagyja abba az egyik játszó néhány^ percra,, Munkásruhában van* csakúgy, mint a többiek. Az ilyenkor különben gyér forgalmú kocsmát mintha hallgatólagosan pihenőhellyé nevezték volna ki. — Este jöjjön, akkor lesznek itt bőven — emelinti meg sörösüvegét egy idősebb ember, aki már másodszor tér be ezen a délelőttön. — Most kinn dolgoznak a határban, törik a tengerit, de estére jut a napszámból. — Aztán mennyi? — A napszám? Én is hívtam a múltkor segíteni az egyiket. Kétszázhúsz forintot kért, meg az ilyenkor szokásost, egy kis pálinkát, ennivalót. Házaspár érkezik. Az ember teleméret egy sörösüveget pálinkával. Csak úgy, az asztalok mellett állnak meg, maguk is lehajtanak egy pohárral, váltanak néhány szót, majd mennek tovább. Aztán egy kis nemszeretem közjáték. Lepattan kerékpárjáról egy asszonyka, bekiabál az úráért. A többiek sunyin lapítanak az asztali teke mellett, amaz férfiúi önérzetében sértetten sepri össze az aprót az asztalról, s csitítólag fogja a falhoz támasztott biciklijét. — Jól van, na! Csak betértem egy kicsit. — Egy kicsit a fenét, órákat, amikor kint a termény — pöröl az asszony. Záróra közeledik, jön a dél. A boltos már becsukott, a fűszértes járat után érdeklődik, fogytán a konzerv, üres néhány polc. — Estére csapolok sört. van még egy hordóval — nyugtatja a kérdezőket a kocsmáros. engedik be a fényt a szobába. Jobban kirí ebből a környezetből a néhány új ház, mint az a tucatnyi, amelyik az enyészet felé közeledik. Az egyik azért, mert régóta nem lakja Mpícj, pókhálós, törött ablaktábíái vakon merednek az utcára, a másiknál lakó van, csak gazda nincs, aki ügyeljen a házra, levágja a feltörő dudvát a kertben. Mindez csak külső, az utcákon végigbolyongó idegen első benyomásai Beszterecről. A kiáltó ellentétek kérdésre ingerelnek. — Persze, hogy boldogul, aki dolgozik — ültet le id. Liptai István az utcai szobában. Első ránézésre megér fél százezret a teljes berendezés. Kényelmes fotelok, legújabb szekrénysor. Mindez a legkisebb, a férjhez adandó lány stafírungjához tartozik. — Nálam sötétben kezdődik a műszak, négy óra után kelek, <jó. este kilencre végzek a munkával. Ellátom a négy tehenet, a lovat, a disznókat', utána indulok a tsz- be. A: jtiszághák takarmány kell, én vágom a füvet, magam gyűjtöm össze. Három helyett dolgozom, nem úgy, mint a másik, aki a jó szerencsét várja ölbe tett kézzel. — Három gyereket neveltünk fel a magunk erejéből — teszi hozzá a felesége. — Majd belerokkantunk, de örülünk, hogy ők másképp kezdhetik az életet, mint mi. Már négy kis unoka hozza a vidámságot. A körzeti orvos hivatalosan hetente kétszer jár át Kékről. Két másik napon a tsz fizeti, hogy legyen majd- mindennap rendelés. — A Dzsungelben járt? — kérdezi dr. Füle János. — A kövesút mögött, a tsz-te- lepnél. Ott látszanak legjobban az ellentétek. Korántsem attól függ a jó mód vagy a szegénység, a tisztes iparkodás vagy a semmivel nem törődő mának élés, hogy cigányok vagy magyarok laknak egyik vagy másik házban. Ott a sok gyerek, a férfi nem dolgozik állandó helyen, az asszony elhanyagolja a családot, köny- nyen előkerül a pálinkásüveg az egyik háznál. A másik — példának hozhatjuk Horváth Józsefet — becsületes munkával keresi kenyerét, házat épít, igyekszik kitörni környezetéből. ★ — Nem köt meg a falu, aki többre vágyik, az elmegy
