Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982 október 2. A Kner Nyomda Gyomán az alapítás évében. — Kner Izidor fiatalkori arcképe. a Kner Nyomda „Pénz, hozzáértés és szak­tudás híján — kontárként — 1882 június közepén nyitot­tam könyvnyomdát olyan he­lyen, ahol ez a foglalkozás nemcsak hogy fellengzős áb­rándokra nem jogosított, de a megélhetés reményével sem kecsegtetett.” így kezdődött a magyar nyomdászat és könyvművé­szet történetének egyik leg­nagyszerűbb műhelyének tör­ténete, amely immár száz esztendeje nem hogy folya­matosan létezik, hanem az évtizedek múlásával egyre jelentősebbé vált. A Kner Nyomda minden könyvértő előtt fogalom. Az idézett sorokat Kner Izidor írta A hely, amelyre utal, egy parányi, poros kis magyar falu: Gyoma. Az 1882 június közepén nyitott kis műhely első gondja na­gyon prózai volt: talpon ma­radni, nem tönkremenni, üz­letfeleket, piacot találni. A kezdeti nehézségeken si­került átlábolni, mert Kner Izidor, a magát szerényen „kontárnak” nevező mester­ember olyan kiadványokat készített, amelyet megvásá­roltak a vékony pénzű falu­siak is a hetivásárokon. A nyomda közismert emblémá­ja a gyalogló, hátán könyve­ket cipelő könyvárus. Vala­hogy így árusíthatták a kör­nyéket járva Kner Izidor el­ső vallásos énekeskönyvecs­kéit is. Néhány esztendő múlva a tulajdonos szűkös alaptőké­je, a sovány 75 forint már annyira meggyarapodott, hogy sikerült neki kisebb- nagyobb beruházásokat esz­közölnie. Kner Izidor leírja, hogy 1882-ben egy tönkre­ment nagykőrösi nyomdász gyatra kis kézisajtójával, ko­pott betűkészlettel kezdte meg a- szedést. Helyette mo­dernebb gyorssajtót vásárolt, s nagyobb tervekhez látott. A mából, a szebbnél-szebb könyvek idejéből Visszanéz­ve kissé különösnek hat, hogy a századfordulón a Kner Nyomda termékeinek zöme báli meghívó, közigazgatási nyomtatvány, naptár, kalen­dárium volt. De valamiből pénzt kellett szerezni ahhoz, hogy moder­nizáljon, s elkészíthesse első nagyobb könyvészeti vállal­kozásait: A kereszténység és korunk öt kötetét, a Szarva­si Főgimnázium történetét, s századunk első évtizedében kiadhassa Thury Zoltáfi ösz- szes műveinek sorozatát. Ezzel a tettével egyszer­smind a haladó magyar iro­dalom szolgálatába is lépett, noha maga Kner Izidor vi­lágnézetét tekintve — ez hozzátartozik a történeti hű­séghez — eléggé ellentmon­dásos személyiség volt; talán úgy fogalmazhatnánk: libe­rális polgár. Kner Izidor tehát nagy­szabású könyvművészeti ter­veihez látott. Fölvette a kap­csolatot Lyka Károllyal, a magyar művészettörténet egyik legnagyobb alakjával, a Művészet Című folyóirat szerkesztőjével, s kiadványai, termékei színvonalának eme­lése érdekében széles körű grafikai pályázatot hirdetett. Könyveit, nyomtatványait, a A mai Kner Nyomda Békéscsabán. meghívókat, a különböző címkéket esztétikus, művészi illusztrációkkal, szegélyekkel díszítette — kora lehető leg­jobb szín von «tetei?­A nyomda Történetének új, fényes korszaka azzal kezdő­dött a tízes évek közepén, hogy Kner Izidor fia, Imre vette át a nyomda tervezői — mai szóval — művészeti­tipográfiai vezetését, aki a lipcsei főiskolán tanulta ki a szakmát. A nyomda az ő te­vékenysége révén vált a XX. századi, sőt az-- egyetemes magyar tipográfiatörténet egyik legjelentősebb műhe­lyévé. Kner Imre egy véletlen folytán összeismerkedett Kozma Lajossal. Művészi tö­rekvéseik olyan közel álltak egymáshoz, hogy hamarosan szövetségre léptek. Kner 1916 nyarán Kozma Lajoshoz utazott a távoli Selmecbá­nyára, s egyhónapi lázas munkával olyan tipográfiai alapelveket fektettek le, amely hosszú időre meghatá­rozta közös munkásságukat. A barokk tipográfiából indul­tak ki, azt modernizálták, nemesítették, s így készítet­ték azokat a jellegzetes cím- lapú, oldaltükrű könyveket, amelyek olyannyira közis­mertté váltak a gyalogló könyvárus emblémájával. „Hitünk az — írta Kner Imre 1918-ban —, hogy a modern géppel készített tö­megkönyvnek is meg lehet találni igazi művészeti meg­oldási módját, s összekapcsol­ni azt a könyv legszebb ko­rainak nemes tradíciójá­val ... Meg kell találnunk a módját annak is, hogy a könyv ne tisztára szemnek való iparművészeti termék, céltalan dísztárgy legyen, ha­nem testére szabott köntöse a tartalomnak .. A nyomda fénykora a hú­szas esztendőkre esik. Az év­tized végén kezdődő nagy gazdasági válság érzékenyen érintette; tevékenysége azon­ban ennek ellenére nem hogy tovább folytatódott, hanem még meg is újult. A legjobb barokk hagyományokat a klasszicizmussal cserélték fel, amelyre a címlapok, a könyv­oldalak levegőssége, az eszté­tikai egyszerűség, a nemes puritánság volt a jellemző. Kner Imre új művészre is talált a ma Londonban élő világhírű Buday György fa­metsző személyében. (Egyéb­ként mind a barokk, mind a klasszicista korszak jellegze­tes velejárója volt, hogy a Kozma Lajos, illetve a Bu­day György által tervezett díszítések, illusztrációk a népművészet finom továbbvi- vői voltak, s harmonikusan illeszkedtek a két tipográfiai stílushoz.) Ennek a klasszicista kor­szaknak vetett véget a világ­égés, Magyarország belépése a második világháborúba. Kner Imrét koncentrációs tá­borba hurcolták, s 1944-ben mártírhalált halt. A Kner Nyomda 1945 után ismét fel­támadt, s most Békéscsabán működik nyomdászatunk egyik fellegváraként. Győri László Csingiz Ajtmatov többnyire » £alu embereiről ír: íöidmívelők- ről, pásztorokról, isten háta mö­götti tanyákról, erdőkerülőkről. A város messzi árnyképként me­rül fel írásaiban. Első elbeszélései 1952-ben je­lentek meg. Az irodalmi hírne­vet Dzsamila szerelme (1958) cí­mű műve hozta meg a számára. Louis Aragon a XX. század leg­szebb szerelmi regényének ne­vezte ezt. a minden ízében ere­deti novellát, amely megjelenése óta több, mint 30 nyelven jut el az olvasókhoz. Ajtmatov későbbi művei: Az el­ső tanító, Szemtől szembe, A ver­senyló halála, Fehér hajó, Korai darvak, A tengerparton futó tar­ka kutya azonnal a figyelem kö­zéppontjába kerültek. Indulatos támadások váltakoztak az aggódó féltés szeretetet sugárzó megvál­tásával, mind az irodalmi kritiká­ban, mind a bőséges olvasói rea­gálásokban. Miért ez a megkü­lönböztetett figyelem? Mert Ajt­matov úgy nyúl vissza a szülő­haza, a kirgiz nép hagyományai­hoz, kultúrájához, hogy közben választ keres a XX. században élő ember nyugtalanító sorskér­déseire, a létezés embert próbáló nagy kérdésére: hogyan éljünk a világban, ha boldogok akarunk Vitézy Lászlót — hosszú filmográfiája tanúsága sze­rint — elsősorban a „rázós dolgok” érdeklik. A társa­dalmi és magánéletbeli disz- szonanciák. Az érvényesülés, a beilleszkedés, a munkavég­zés nehézségei. ízig-vérig mai konfliktusaink. Ilyen érte­lemben a rendezőnek csupán egyetlen témája van — igaz, ez kimeríthetetlen. A Vörös föld — a második, úgynevezett egész estét be­töltő Vitézi-film — számos vonatkozásban összerímel a rendező korábbi alkotásaival. Ugyanarról a tőről fakadt, mint a Mecénások, a Mai te­lepesek, a Hogy a lifttel mennyi baj van és a Béke­idő. Nyugtalanító mű. Nem Söpri szőnyeg alá a gondokat, hanem mikroszkóp alá tartja őket. Józan számvetésre, konstruktív szemléletre, ak­tív cselekvésre buzdít. A történet kezdete felhőtlen mesét ígér. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bauxit­bányász, aki malacokat hiz­lalt a háztáji gazdaságában. A disznók egy szép napon ba­il xitot túrtak ki a földből. Ha színes sztoriról lenne szó, így lehetne folytatni az eseményeket: a gazda beje­lenti a felfedezést az illeté­keseknek. Mivel nagy hord­erejű ügyről, húsba és pénz­be vágó kincsről szereznek tudomást a „fejesek”, villám­gyorsan intézkednek. Szántó László rózsákon lépkedve fürdik az országos dicsőség­ben, a népgazdaság pedig — a bauxit értéke nem csekély! — jelentősen gyarapszik. Rá­fér. Csakhogy: az efféle rózsa­színű sztorik Vitézyt aligha érdeklik. Ügy van ő ezzel, mint kollégái közül számo­sán. A filmdráma alapja — írhatnánk: lényege — az ér­dekek harca, az álláspontok küzdelme, a progresszív és maradi szemlélet összecsapá­sa. (Zárójelben említem, pe­dig egyáltalán nem mellékes: a magánélet bástyáira is vo­natkoztatható a tétel. A bol­dog házasság, a nyílegyenes karrier stb. szép dolog, film­cselekménnyé mégis nehezen szervezhető, ha a siker az ember ölébe hullik s az ügy­nek — mindegy, hogy mi­lyen — nincsenek ellendruk­kerei.) Szóval — a Vörös föld folytatása eltér a szabvány happy end korlátái közé te­relt filmek felépítésétől, il­letve jellegétől. Szegény Szántót nemhogy megdicsér­nék élelmes malacai, azaz (ne profanizáljunk!) közéleti fe­lelőssége miatt, inkább „le­beszélik” a kilincselésről. Az­zal csukják be a bauxitdosz- sziét, hogy nem érdemes rá energiát és pénzt pocsékol­ni. Ez azonban csupán az expo­zíció. Most következnek azok a fordulatok, melyek — saj­nos — kiválóan alkalmasak a mai magyar társadalom bizo­nyos szokásjogainak, cselek­vési mechanizmusainak, po­litikai etikájának (ilyen is van, de viszonylag keveset szoktunk beszélni róla) egy­fajta „szondázására”. Miért a sajnos? Egyszerű a magyará­zat: a Vörös föld szerzői (a forgatókönyvet Dárday Ist­ván írta) hibákra, követke­zetlenségekre, bajokra irá- nyitják a figyelem reflekto­rát. Vitézy a következőket mon­dotta egy érdeklődő riporter­nek: „Ebben a-filmben maga a történet is izgatott, de sok­kal inkább az, amit ezáltal el tudtam mondani a mai ma­gyar valóság komplex rend­szeréről. Napjaink fontos kérdése az innováció, a meg­újulás problémája. Vajon rendelkezünk-e ezzel a ké­pességgel? Ez összefügg ren­geteg más kérdéssel. Az, hogy a falu általában pusztulásra van-e ítélve vagy nem, a ve­zetői struktúránk és a de­mokrácia. helyzete megfelelő vagy sem, az emberek bele tudnak-e szólni saját sorsúk alakulásába vagy nem, ezek mind önmagukban is fontos kérdések, de együttvéve egy komplex problémakört alkotnak, amelyek hatással vannak Magyarország egész társadalmi-gazdasági közér­zetére és működési rendsze­rére.” Ügy gondolom, a kulcsszó, melyet többször alá kellene húznunk: a közérzet. Ebbe a fogalomba sok minden bele­tartozik. Az is, hogy mennyi pénz van a borítékban. Az is, hogy milyenek a termelé­kenység mutatói. Az is, ho­gyan segítik (netán gáncsol­ják) egymást a dolgozók a napi teendők elvégzésében. Az is, hogy lent és fent, be­osztottak és vezetők mikép­pen érzik át — s átérzik-e egyáltalán — az ország nyo­masztó gondjait. Visszatérve a filmre és a fokozatosan elkomorodó drá­mára: Szántó félreállítását követően ahogy ezt ma­napság fogalmazni szokásos, regionális érdekből — mégis foglalkozni kezdenek az új . bánya kiaknázásának lehető­ségeivel. Előtte kidolgozzák a stratégiát. Eszerint nem a vé­letlennek köszönhető a sze­rencse (mármint a jószág­nak), hanem a tervszerű ku­tatómunkának. Szántót kine­vezik ugyan robbantómester­nek, „győzelme” azonban ha­marosan takaros vereséggé hervad. Emberileg ugyanis meg­alázzák, s ráadásul a falu la­kói is ellene támadnak, hi­szen a bauxitbányászat mi­att — a ielőnely a település alatt húzódik — megkezdő­dik a házak kisajátítása. Ki a „hibás”? Természetesen Szántó — minek jártatta annyit a száját... S ezzel nines vége a hányattatásnak. Még meg is ünnepük az ak­ció sikerét annak kovácsai. Szántó — mit tehet egyebet? — visszazuhan a megszokott hétköznapokba. A Vörös föld — rólunk és értünk készült. Hatásos, ér­dekes film, annak ellenére, hogy Vitézy Lászlónak nem sikerült maradéktalánul egy­beötvöznie a dokumentumot és a fikciót. Németh Imre — aki civil — nem .játssza, ha­nem éli a szerepét. Pap Fe­renc és Darvas Máté képei cicomázatlanok. Bizonyos, hogy Vitézy újabb műve alaposan meg­mozgatja majd a közvéle­ményt. Veress Józset Csingiz Ajtmatov: fa émdná! hosszal ez a nap lenni? Mi ad megtagadhatatlan tartalmat a XX. század eddigi történelmét végigélő, végigküzdő ember életének? A versenyló halálában két er­kölcsi magatartás ütközik össze: az önmagáért, a világért felelős­séget érző emberé, és a hatalom izétől megrészegült zsarnokosko­dó hivatalnoké. A Fehér hajó gyermek hősének tudatában két mese kapcsolódik össze. A régi az Agancsos Szarvas-anyáról szól, aki hajdanán megmentette a kirgizeket a teljes megsemmi­süléstől. Az új mese a kisfiú tu­datában formálódik, de a való­ságból táplálkozik minden eleme. Nagyapja neveli, mert szülei el­hagyták: apja matróz az Isszik- Kulon, anyja a városba került, s új családot alapítva eifeledkezet' fiáról. A kisfiú arról álmodozik, hogy majd hallá változik, s meg­leli apját a nagy folyón. A Fehér hajó figyelmeztető pesszimizmusa után A tengerpar­ton futó tarka kutya az ellen­példa. Katartikus erejével bizo­nyítja, igazolja az író etikai alaptételét: az ember legyen mindig ember, tehát legyen jó, és ennek a jónak az érdekében le­gyen könyörtelen. Ajtmatov első regénye, Az év­századnál hosszabb ez a nap, is­mét morális kérdéseket feszeget Ügy, hogy közben egy pillanatra sem szakad el a jelen nagy tár­sadalmi folyamataitól. Oj köny­vének szovjetunióbeli megjelené­se (1980) után néhány hónappal hazánkban járt az író, s a követ­kezőt mondta regényének a té­májáról: „Az emberiség súlyos ellentmondások közepette él. Az ész korlátlan lehetőségeit a civi­lizáció rettenetes veszélyei kísé­rik. Ne feledjük, hogy ismeri történelmünk során soha nem te­remtődött olyan helyzet, hogy önnön kezünk által teremtett esz­közökkel elpusztíthatjuk önma­gunkat. Vannak — és sajnos nem kevesen —, akikben ez a koránt­sem vigasztaló állapot görcsös veszélyérzetet ébreszt... Az a lecke számunkra, hogy ne riada­lomban éljünk, hanem érezzük a globális problémát, hiszen más­ként aligha leszünk képesek meg­érteni és a megoldásra töreked­ni.” A regény főhőse Förgeteges Edigej, egykori frontharcos, a háború után a Sárga Homok kö­zépvidékén egy Förgeteges — Boranli nevű kitérő állomáson teljesít szolgálatot. Alig egy tucat ember él ezen a kis településen, s mégis, Ajtmatov képes rá, hogy az életükben megmutassa a nagy társadalmi mozgásokat, hogy Edigej alakjába sűrítse a teljesség felé törekvő embert, si­kereivel, kudarcaival. A regény egyik rétege Edigej élettörténete. Az ö értékrendje nyomja rá a bé­lyegét a mű világára. Egyszerű munkás, akiből azonban a keserű tapasztalatok sem tudták kiölni a minden helyzetben megnyilatko­zó tiszta humánumot. Különösen megkapó Zaripa iránt érzett szerelmének vissza­fogott gyöngéd rajza. Edigej mél­tó társa Abutalip Kuttubajev, akinek a sorsa a regény törté­nelmi-társadalmi hátteréül szol­gál. A fogságból megszökött ka­tona Jugoszláviában partizán­ként harcolt. Az igazoló bizottság „megbocsátotta” a fogságba esést, de az ötvenes évek elejé­nek Jugoszlávia-ellenes légköré­ben Kuttubajev élete áldozatul esik. A regény másik rétege a fantasztikum világába viszi az olvasót. „A fantasztikum — me­taforája az életnek, amely várat­lan, új látószögből láttatja ma­gát” — írja Ajtmatov. A Földön kívüli civilizáció léte vagy nem let:; régóta foglalkoz­tatja az embert. El tudnánk-e vi­selni a találkozást egy tőlünk fejlettebb civilizáció képviselői­vel? Az író nemmel válaszol. Pesszimista felelet ez? Az első pillanatban úgy tűnik: igen. Ha azonban a regény két rétegét egységes szemléletbe foglaljuk, akkor azt mondhatjuk: határta­lan, de fájdalmas optimizmus jellemzi. Sok idő telik még el, amíg a Kuttubajev és Edigej ál­tal képviselt magatartás megkö­zelíti az általánosság szintjét. Az író egyértelműen jelzi, hogy az ember ebbe az irányba tart. Ajtmatov világának állandó elemei a nép mindennapi életé­ből fölsarjaazó legendák. A re­gényben két költői történet ol vasható. Az egyik az Ana-Bejit temetőjének fájdalmas látomása. A másiknak Rajmali-aga, a ma­ga korának nírgs énekese a hőse. A költői szó hatalmáról beszél itt Ajtmatov, s a szerelem örök - kévalóságárói. A két legenda holdudvart varázsol maga köré, s ebben a fényben új értelmezést kapnak a regény szereplői is. Csak az elismerés hangján le­het szólni Rab Zsuzsa fordítói teljesítményéről. Nyelvének ele­vensége, hajlékonysága, egyéni ízű leleményei az eredeti szöveg­gel egyenértékűvé teszik a ma­gyar fordítást. (Szépirodalmi, 1982) Nagy István Attila „ ;V Vri 1. ' Ipái i.nyeriely a Kne- Nyomda A "v»m<ia épülőt* 87 alapítás ¥- M -klí éveben (1882) ' 1 ^ * “■ F»-"-1 ■' ................... f . __________ Kner Izidor t ki talk őrt , ;MR r (3 ' Vörös föld g 3 • Ife %>•! mm Jfepj Mii

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents