Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-19 / 245. szám
4 Kelefc-Magyarország 1982. október 19. Kommentár Gemajel Washingtonban TELEX Ütött-» Begin órája? . .ni-,,,. m ———■■■» ................................................. . A lyoni hóhér A hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint egy Klaus Barbie nevű biztonsági főtiszt pánikszerűen elhagyta Bolíviát. Ez az egyszerű tény jó hír a világnak. Jelzi, hogy a zaklatott sorsú dél-amerikai ország jótékony politikai földcsuszamlás színhelye. Senor Barbiet valaha Herr Altmannak, hosszú esztendőkön át pedig Herr ober- sturmbannführernek hívták. Ez utóbbiként a nácik által megszállt franciaországi nagyváros, Lyon Gestapo-fő- nöke, rettegett hóhéra volt, akire francia földön nyakti- lóval végrehajtandó halálos ítéletet hoztak. A háború után a felelősségre vonás elől ő is Dél-Amerikába szökött. Ott a befolyásos német kolóniák befogadták, támogatták. Bolíviában Hugo Ban- zer, a német származású diktátor éppúgy keblére ölelte Altmann-Bargiet, mint Paraguay „örökös elnöke”, Alfredo Stroessnr — többek között — dr. Josef Mengelét, a halál angyalát, az Auschwitzban százezreket halálba küldő náci főorvost. A lyoni hóhér 1980-ban, Garcia Meza tábornok államcsínye után — a bolíviai függetlenség 157 esztendeje alatt ez volt a háromszázadik sikeres katonai puccs! — Az addig élvezett jólét mellé magas állami hivatalt kapott: a brutális állambiztonsági erők egyik főnöke lett. Főnöke, a kábítószercsempészésből és e meggyilkoltak vagyonából milliárdossá lett Garcia Meza tábornok egy tucat főtiszttel együtt Argentínába menekült. Az Interpol viszont — most, hogy már megtehette — napok alatt elfogta Bolíviában Pierluigi Pagliai olasz újfasisztát, akinek oroszlán- része volt a bolognai főpályaudvaron végrehajtott emlékezetes pokolgépes robbantásban, nyolcvanöt ember halálában. Hernán Silez Zuazo, Dél- Amerika egyik legismertebb haladó államférfia, súlyos örökséggel, évi 300 százalékos inflációval, nyomorral, munkanélküliséggel néz szembe. De amit puszta visszatérésével máris megtett, az nem csekélység: megszabadította hazáját a tömeggyilkosok siserehadától. H. E. New Yorkba érkezett vasárnap este Amin Gemajel, Libanon négy héttel ezelőtt megválasztott köztársasági elnöke. A repülőtéri nyilatkozatában jelezte: washingtoni tárgyalásain hangsúlyozni fogja, hogy hazájából sürgősen ki kell vonni az összes külföldi erőket, s hogy Libanonnak segítségre van szüksége az újjáépítéshez. Beszédet mondott az ENSZ-közgyűlés ülésén. Részt vesz az ENSZ dél-libanoni békefenntartó erői (UNIFILJ Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja Ronald Reagan amerikai elnök meghívására 1982. november 15-én az Egyesült Államokba látogat — jelentették be hétfőn hivatalosan Bonnban. Kedden kezdi meg hivatalos tárgyalásait Washingtonban a libanoni elnök. Képünkön: Amin Gemajel első nyilatkozatát adja az újságíróknak a Waldorf Astoria- szállóban. mandátumának felújításáról döntő biztonsági tanácsi vitában. (Gemajel — tanácsadójának tájékoztatása szerint kérni fogja a „kéksisakosok” megbízatásának 3 hónappal való meghosszabbítását.) A munkalátogatásra a kancellárt Hans-Dietrich Genscher alkancellár és külügyminiszter is elkíséri. Kohl és Genscher — Reagan elnökön kívül — az amerikai kormányzat más tagjaival és közéleti személyiségekkel is találkozik. A közép-amerikai Salvadorban változatlanul feszült a belpolitikai helyzet. Képünkön: támaszpontjukra térnek vissza a kormánycsapatok katonái Chalatenango tartományban több napig tartó, gerillaelienes bevetésük után. Helmut Kohl az USA-ba utazik VÉGET ÉRTEK MARCHAIS PEKINGI TÁRGYALÁSAI Pekingben vasárnap befejeződtek Hu Jao-pang és George Marchais tárgyalásai. A két főtitkár és az általuk vezetett küldöttségek három munkamegbeszélést tartottak, melyek lezárultával megállapodtak a Kínai Kommunista Párt és a Francia Kommunista Párt 1965-ben megszakadt kapcsolatainak felújításában. A két párt együttműködésére tervet dolgoznak ki. OLASZORSZÁGI FÖLDLÖKÉSEK Földlökések sorozata rázta meg vasárnap a közép-olaszországi Perugiát, Assisit és több más, történelmi értékekben gazdag várost. Hivatalos közlések szerint csupán viszonylag kisebb anyagi károk keletkeztek, nagy volt viszont a pánik a lakosság körében. Szerencsére nem érte kár a középkori műemlékeket és más műkincseket. 12 óra leforgása alatt legalább kilenc földlökést mértek. A legerősebb a Richter skála szerint 4,4 fokos volt. VONATSZERENCSÉTLENSÉG ARGENTÍNÁBAN 32 személy vesztette életét és hatvan utas megsebesült Buenos Airestől néhány kilométerre vasárnap este, amikor egy helyiérdekű vonat belerohant az állomáson zöld jelzésre váró személyvonatba. A tömegszerencsétlenség okait vizsgálják. A mentési munkálatokat végzők szerint feltételezhetően további öt vagy hat személy holtteste van még a kocsik roncsai között HŐS VAROSOK KÉPVISELŐINEK TALÁLKOZÓJA Az európai fiatalokhoz intézett felhívás elfogadásával ért véget vasárnap a hős városok képviselőinek találkozója. A franciaországi Ver- dunban közzétett felhívás a béke védelmére, a leszerelés szorgalmazására szólítja fel az ifjú nemzedéket, s azt kéri a fiataloktól, hogy tiszteljék mindazok emlékét, akik életüket áldozták a béke megteremtéséért. II kormány és cinkosa: a hadsereg Egymással homlokegyenest ellentétes jelenségekkel terhelt az izraeli belpolitika. Egyfelől a polgári demokrácia alapvető játékszabályainak a fölrúgását jelenti, hogy a Begin-kormány titkos terveket hajt végre; cinkosául szegődik a bejrúti Szabra és Satila táborban végrehajtott förtelmes tömeggyilkosságnak. Másfelől mégis a polgári demokrácia érvényesülését jelenti, hogy a társadalom szembeszegül ezzel a katasztrófapolitikával és hosszabb távon esetleg megbuktathatja a bűnös kabinetet. Űj tényező mindenképpen, hogy — az arabokkal folytatott több évtizedes háború óta első ízben — hozzávetőlegesen négyszázezren vonultak az utcákra, és hatalmas tömegtüntetésen ítélték* el a politikai vezetést. Még újabb, hogy a hadseregben is felszínre tör az elégedetlenség, beosztottak fordultak szembe a feljebbvalóikkal. Nem egyszerűen arról van szó, hogy mentesülni kívánnak az erkölcsi _ felelősségtől, elhatárolni magukat az egész világ által elítélt akciótól. A háborús politika új megítélése jutott és jut itt érvényre. Kezdetben olyan tisztek és tiszthelyettesek tagadták meg az engedelmességet, akiket tartalékos állományból hívtak be, akiknek nem hivatása a fegyveres szolgálat, a polgári életből ragadták ki őket. Erre még azt lehetett mondani, hogy a „civil szellem” jutott érvényre, húzódozás a harctól. Amint azonban föltárultak a Nyugat-Bejrútban történtek részletei, a kétkedés hangot kapott a hivatásos állományban is. Sőt, a vezérkarból ugyancsak elhangzottak a vádak: Sáron hadügyminiszter nem kérte ki beosztottainak a véleményét, Menahem Beginnel egyetértésben a maga szakállára cselekedett, ő keverte bele a hadsereget a súlyosan kárhoztatható akcióba. Tekintettel arra, hogy az izraeli társadalom erősen mi- litarizált, ennek az új tényezőnek jelentőséget kell tulajdonítani. Arról tanúskodik, hogy a zsidó államban mélyreható felülvizsgálat megy végbe, ami csakugyan véget vethet a Begin-korszaknak. Mind komolyabban kezdik fontolóra vtnni azt a csaknem általánc nemzetközi felismerést, hogy a több hónapos libanoni háborúban az izraeli fegyverek katonai győzelmet ugyan arattak, de politikailag az Arafat vezette Palesztinái Felszabadítási Szervezet kerekedett felül. Bár az amerikai Reagan-kor- mány mind a mai napig nem ismeri el, hallgatólagosan, a korábbihoz képest, mégis módosította álláspontját. Mind több jel mutat arra, hogy Washington számára kezd tehertétellé válni a Be- gin-politika, Tel Aviv görcsös merevsége, hajlíthatatlansága és immár szívesen cserélné föl kezelhetetlen szövetségesét a hajlékonyabb munkáspárti vezetésre. Ha tehát néhány hónapon belül bekövetkeznék az őrségváltás az izraeli kormány élén, az nemcsak a belső hangulatváltozásnak köszönhető. Az Egyesült Államok könnyebben véli végrehajthatónak a Közel-Keletet amerikai elképzelés szerint átalakító Reagan-tervet a Peresz-féle munkapárttal, mint Begin kemény katona- politikájával és diplomáciának semmiképpen sem nevezhető manővereivel. És éppen itt van a Bejrút után megindult izraeli társadalmi forrongás buktatója. Hiába mozdultak meg százezrek a tömeggyilkosság szervezőinek a felelősségrevoná- sára, hiába kerítette hatalmába a kétely a hadsereg egyes vezető köreit, ha a politika alapjában változatlan marad, csak végrehajtásának módszerei módosulnak. Pereszről az a vélemény, hogy ugyanazt csinálná, mint Begin, csak ügyesebben, kevesebb feltűnő hibával. Engedelmesebben alkalmazkodnék az Egyesült Államok nemzetközi igényeihez, nem volnának a maihoz hasonló nyílt ellentétek. Ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy Tel Aviv megint elszalasztaná a nagy történelmi alkalmat, amit ilyen nyíltan talán először kínál fel a PFSZ: az egyszerre történő kölcsönös elismerést, utat nyitva a hosszútávú megoldáshoz. A palesztin nép megkapná régen áhított önálló államát, de Izrael is garanciához jutna, hogy .biztonságos és nemzetközileg elismert határok között élhessen. Ehhez a fordulathoz azonban, bármennyi új jelenség bukkant föl az izraeli politikában, még nem értek meg a feltételek. V. T. Illés Sándor: — Nem bizony, ebben a házban nincs beteg, de azért szívesen látjuk, jöjjön, kerüljön beljebb, doktor úr! — invitálta ilyenkor Tamás, mintha ő is meglepődött volna a nem várt látogatáson. Pedig hát ők előre megbeszélték, hogy mikor jöjjön arra a doki, mikor kopogjon be „véletlenül”, mert a tanár szerette volna, ha Emmit szemügyre veszi. Az asszony kedélyállapota egyre nyugtalanítóbb hatással volt rá, bár igyekezett úgy viselkedni, mintha észre sem venné. Lehet, hogy Emmi megsejtett valamit, mert hidegen, majdnem ellenségesen fogadta az orvost, s egyedül hagyta a szobában a két férfit, ő meg kiment közben, mintha halaszthatatlanul sürgős dolga lenne. — Nincs neki semmi baja, csak unja a környezetét. Egy kicsit hisztérika! — mondta ki őszintén a véleményét az ősz orvos. — Tudja, tanár úr, hogy mi ennek a legjobb orvossága? Két nyakleves! Már ne haragudjon, de ez bevált gyógyszer. Mást én sem ajánlhatok. Álljon a sarkára. Vagy hagyja, menjen Szegedre a nagynénj éhez, talán jót tesz neki a levegőváltozás. Emmike néhány nap múlva elutazott. Egy hét múlva kusza írásával egy levelezőlapon üdvözletét küldte, s azt írta, jól érzi magát, remekül szórakozik, s nem tudja, hogy mikor tér vissza Tóvárra. Még véletlenül sem írta le a „haza” szót. Csak a falu nevét, ezzel is jelezve, hogy az neki nem otthona. És nem is lesz. A következő hét végén Kiss Tamás meglátogatta, vitt neki korai cseresznyét meg epret egy nagy karkosárban. Ő maga szedte a kertben. A nagynéni a Kárász utca közelében lakott, szépen berendezett kétszobás lakása volt. Ágota néni még maga is javakorabeli asszony, ötven és hatvan között, de nem látszott többnek negyvennél. Feltűnően öltözködött, sok festéket használt, arca ápolt volt, s teleaggatta magát ékszerekkel. — Nem engedem hazaEm- mikét! — támadt rá nyomban, amint megérkezett. — Hiába is jött érte. Jól érezzük magunkat, ne vigye haza. Az a falu a halála lesz! Maga csúnya! Gonosz! Tamás értetlenül állta a szózuhatagot. Tulajdonképpen nem is azért jött, hogy hazavigye a feleségét, maga is azt tartotta, legjobb, ha még marad, legalább magához tér abból a sokkhatásból, ami az áthelyezéssel érte. Este színházba mentek, utár^ vacsorázni a szálló éttermébe, vasárnap délelőtt fagylaltoztak a Virág cukrászda teraszán, majd elvegyültek a Kárász utcai kor- zózók zsibongó, tarka tömegében. Ebédelni az újszegedi tóteraszra vitte őket Ágota néni, s mindezt Tamás fizette. Ráment tanári fizetésének nagy része, még jó, hogy mindig takarékosan és józan beosztással élt. Volt egy kis megtakarított pénze, abból adott háromezer forintot Emmikének az útra, hogy belátása szerint gazdálkodjon. De Emmike már elköltötte a pénzt, egy csomó haszontalanságot vásárolt Ágota néni biztatására. Egy aljat, két ingblúzt meg piperecikkeket. Ágota néni igyekezett kihasználni, bár kétség nem fért jó szívéhez és vendégszeretetéhez. De kényelmes volt, nem főzött otthon, azzal áltatva önmagát, hogy elegendő neki egy kis párizsi meg egy tea. Mert csak csipegeti az ételt, nehogy elhízzon. De amikor Tamás fizette a vacsorát, két szelet sertéskarajt megevett sok salátával, és még a süteményt is legyűrte. Utána fagylaltot kért. Megivott fél üveg bort egymaga, és keresztbe állt a szeme, amikor hazafelé mentek. Taxi után kiáltozott, még jó, hogy nem volt szabad taxi a környéken, legalább kiszellőztették a fejüket az éjszakában. Szép tavaszi éjszaka volt, sok csillaggal. Abban állapodtak meg, hogy Emmike marad még Ágota néninél Szegeden, s mivel nem tud neki most pénzt adni, majd postán küld, amint hazaér, kétezer forintot. Ö meghúzza magát otthon, elég neki az iskolai ebéd, vacsorára eszik majd valami hideget. Tamás örült, hogy a felesége kedélyállapota megváltozott, hogy vidám és nyoma sincs már nála az ingerlékenységnek. Jó tanácsot adott a doki, segített a kikapcsolódás. De mi lesz, ha visszatér? Egyelőre nem akart erre gondolni. Nyakig volt a munkában, közeledett az év vége, egész napját az iskolában töltötte. Tanártársai közül többen is invitálták vacsorára, baráti látogatóba, szerették és sajnálták is, de soha egy szóval se említették az aggteleki esetet. A meghívásokat azonban sorra visszautasította, arra hivatkozott, hogy sok a dolga a kertben, s majd ha egyszer Emmike itthon lesz, tiszteletüket teszik, de addig, ne is haragudjanak ... A kertben valóban sokat dolgozott, amint hazajött az iskolából, nyomban felvette kerti ruháját, így nevezte a foltozott nadrágot és az ujjatlan pulóvert. Annyi salátája, zöldségféléje termett a kertben, hogy akár piacra is vihetett volna belőle. Öröme telt benne, estére jóleső fáradság kerítette hatalmába, és a televízió előtt rendszerint elnyomta az álom ... ★ A következő hét végén nem látogatott Szegedre, elhatározta, megismeri inkább a környéket. Gyalog indult útnak, az út a Kórogy-ér mentén kanyargóit. Fák álltak őrt távoli tanyák körül, pacsirta szállt a magasba, fecskék cikáztak a kalásztenger fölött. Tóvár társközsége a négy kilométerre fekvő Kislak volt, a felső tagozatosok onnan is hozzájuk jártak iskolába, minden reggel hozta őket a sárga autóbusz. Kislak a Körös partján épült, zúgó erdő vette körül, széles legelőin hatalmas birkanyáj hömpöly- gött. Pulik terelgették, a juhász mozdulatlanul állt a víz partján, mintha kőből faragott szobor volna. Tamás elfáradt, leült egy fa hűvösébe a folyócska füves partján. Látnivalója is akadt, ötvenméternyire tőle ladikjában csendesen ringatózva öreg halász kuporgott. Ugyanolyan szobor, mint az előbbi juhász. Vajon ugyanazt gondolják, vagy nem is gondolnak semmit e tájban mozdulátlanná merevedett emberek, csak ülnek, és figyelnek némán? (Folytatjuk)
