Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Mire ösztönöz az ösztöndíj? A kérdés sok vitát ka­vart az utóbbi években, főiskolások, egyetemisták szóltak az ösztöndíjrendszer fonákságairól diákpar­lamenten és a legkülönbözőbb fórumokon. Megérett a korszerűsítésre a főiskolai, egyetemi ösztöndíj- rendszer, mert éppen ösztönző hatásából vesztett, márpedig éppen erre lenne hivatott. Az idei tanévben aztán az észrevételek, javaslatok, pa­naszok „rendeleti formát" öltöttek, a Művelődési Mi­nisztérium kidolgozta és élet­be léptette az 'új ösztöndíj­rendszert. Helyi sajátosságok Mitől és mennyiben új a megváltoztatott ösztöndíj - rendszer? S hogyan élnek ezzel a csaknem kétezer hall­gatót számláló tanárképző főiskolán ? Természetesen az országos érvényű alapelvek minden főiskolán, egyetemen azonosak. Ezek közül a leg­fontosabbak; a korábbi köz­pontilag a részletekig kidol­gozott, túlszabályozott utasí­tásokra épülő ösztöndíjrend­szert túlhaladta az idő. Mint az élet sok más területén, itt is helytálló a megállapítás, nem lehet mindent „fent”, központilag eldönteni, a he­lyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása torzulásokat eredményez. Az új ösztöndíjrendszer lé­nyeges vonása; lehetőséget adni a főiskoláknak, egyete­meknek, hogy a számukra évenként megadott pénzügyi kereteken belül saját „kép­másukra” formálják az ösz­töndíjakra vonatkozó helyi szabályaikat, akár szakon­ként, vagy évfolyamonként is különbséget téve az elosztás mértéke és kritériumai kö­zött. Az ösztöndíjak rendeltetése továbbra is az, hogy jobb ta­nulmányi _ teljesítményekre serkentse a hallgatókat, te­gyen mérhetően különbséget a jó, a gyenge, a közepes, a jobb és a legjobb között. Él­jen a kiemelt ösztöndíj lehe­tőségeivel is, tegye életsze­rűbbé, rugalmasabbá a szo­ciális támogatás alapjául szolgáló kategorizálást, amely nem lehet merev akadálya egy-egy kiváló teljesítmény elismerésének. Mindehhez szélesebb döntési jogkör, na­gyobb nyilvánosság, beleszó­lási lehetőség szükséges, me­lyeket az új ösztöndíjszabály­zat megad; növeli nemcsak a főiskolák, egyetemek veze­tőinek, hanem a KlSZ-szer- vezetek, a diákjóléti bizott­ságok hatáskörét, felelőssé­gét. Differenciáltan Milyen összegű ösztöndíjat kaphatnak az új rend szerint a hallgatók? A rendelet az általános ösztöndíj odaítélé­sénél szabályozza az előző félévi tanulmányi átlagered­mény alsó szintjét — ezt a hármas osztályzatban álla­pítja meg. Rögzíti, hogy az ösztöndíj havi összege 200 forinttól 1200 forintig terjed­het. önállóan döntenek a fő­iskolák, egyetemek arról, mi­lyen átlageredménytől, mek­kora ösztöndíjat fizetnek, mi­lyen tantárgyakat értékelnek esetleg kiemelten, s hogyan vegyék figyelembe a hallga­tók tudományos diákköri munkáit és más közéleti te­vékenységét. Az új ösztöndíj- rendszer határozottan elkü­löníti a tanulmányi ösztön­zést és a fiatalok szociális tá­mogatását. Ez ugyanis gyak­ran adott okot a vitára; a család, a szülők valóságos szociális helyzete, nemegy­szer . megtévesztően „tükröz­te” a valóságos jövedelmi vi­szonyokat. • A tanárképző főiskola ta­nulmányi osztályán nyert ér­tesülés szerint, hat jövedel­mi kategóriát dolgoztak ki a főiskolán az ösztöndíj szociá­lis részének igazságosabb el­osztására. Sajátosság az is, hogy szakonként igyekeztek kialakítani az elosztásra ke­rülő pénzeket, melyekről konkrétan az öt KlSZ-alap- szervezet dolgozza ki javas­latát, ez kerül a diákjóléti bizottsághoz felülbírálásra, majdpedig a főigazgatóhoz, illetve helyetteshez. Ugyancsak sajátosság, hogy a Művelődési Minisztérium úgynevezett „B” kategóriába sorolta a nyíregyházi főisko­lát, amely annyit jelent, hogy 3,51 feletti osztályzat után fi­zethetnek ösztöndíjat, míg egyes főiskolákon, egyeteme­ken — bizonyára az ottani gondok miatt — már a 3-as osztályzattól igényt tarthat­nak a fiatalok a havi támo­gatásra. Diákjóléti bizottságok Az új tanévtől érdekelteb­bé válnak a hallgatók az el­mélyültebb, alaposabb tudás megszerzésében, s lehetősé­geket kapnak arra, hogy „képviselőik” helyileg alkal­mazzák az országos szabály­zatot. Különösen nagy fele­lősség hárul az új szabályok értelmében létrehozott diák­jóléti bizottságokra, ame­lyekben a hallgatók, az in­tézményi KISZ-szervezet képviselői érvényt szerezhet­nek közösségük véleményé­nek, javaslatainak. Rajtuk is múlik, hogy az ösztöndíjak­ban jusson kifejezésre a ki­emelkedő munka elismerése, s ezek érvényesülését ne gá­tolják merev korlátok. Az új szabályzat az össz- hallgatói létszám egy száza­lékában határozza meg a ki­emelt ösztöndíjra javasolha­tók arányát. Ezzel is élni kell, mégha viták, különböző véle­mények ütközése során is tisztázódik, ki méltó a ki­emelt állami támogatásra. A közösség bölcsessége, a nyílt, demokratikus légkör bizo­nyára megóvja a fiatalokat az elhamarkodott döntések­től. Az sem szégyen, ha egy korábbi döntést meg kell vál­toztatni, mert az nem állta ki a gyakorlat próbáját. így vizsgázik majd a gyakorlat­ban az új ösztöndíjrendszer is, remélhetően több jó je­gyet szerezve, mint rosszat. De ez az alkalmazókon, az embereken is múlik. P. G. Könyv, falun H őszi megyei könyvhetek a könyv ün­nepe falun. Idei eseményeit is októ­berben rendezi a Fogyasztási Szövet- k Országos Tanácsa a politikai és tár­sadalmi szervek, valamint a könyvszakmai vállalatok közreműködésével. De vajon mi következik az ünnepnapok után? Elmond­hatjuk-e, hogy falun jna már szokás az ol­vasás ? «. Figyelmet érdemlő tény, hogy a hetve­nes évek elejéhez képest csökkent a könyv­olvasók aránya és főleg a könyvolvasás gya­korisága. Abból adódik, hogy a könyvvel ko­rábban is szorosabb kapcsolatot tartó réte­gek egy része ma kevesebbet olvas, mint a múltban. Feltételezhetnénk, hogy manapság az ötnapos munkahét következtében bizo­nyára történtek változások. De kétlem, hogy a több szabad idő éppen az olvasásra szánt idő mértékét növelte volna. Azzal összefüggésben, hogy az elmúlt év­tizedben javultak a jövedelmi viszonyok, a lakáskörülmények, nőtt a könyvvásárlások gyakorisága. A könyv tehát ma már egyre több falusi család házában helyet követel. Művelődési eszközzé válik-e? Vajon elmondhatjuk-e, hogy a falun élő lakosság olvasási kultúrája olyan szintet képvisel, hogy a könyvvásárlás mindennapi természetes igénnyé vált. Sajnos, nem így van és ezt az olvasásszociológiai vizsgálat egy más helyen igazolja is: ...... az iskolai végzettség emelkedésével töretlenül erősö­dik a könyvvel való kapcsolat is. Elgondol­kodtató, hogy az általános iskolai végbizo­nyítvány — legalábbis falun — átlagosan mindössze a nagyon ritkán, vagy az időn­kénti olvasói szint határmezsgyéjének eléré­sére jogosít”. És ha már olvasnak, mi kerül a kezükbe? 1971-ben Berkesi, Szilvási, Jókai, Passuth, Móricz; 1978-ban Szilvási, Moldova, Jókai, Dumas és Móricz a legkeresettebb szerzők. A hetvenes évek második felétől csökkent a régi klasszikus irodalom népszerűsége, és megnövekedett a jelen irodalmának olva­sottsága, ám elsősorban a szórakoztató jel­legű, illetve kevésbé értékes műveké, örven­detes, hogy az utóbbi esztendőkben növeke­dett az ismeretterjesztő irodalom népszerű­sége. A házikönyvtárakban már helyet kap­nak a Világirodalom remekei és a Jókai-so- rozat mellett a Képes történelem vagy a Pa­noráma útikönyvek sorozat darabja is. Helytelen lenne, ha az olvasási szokásokat mindössze a könyvek iránti érdeklődés alap­ján értékelnénk. Gereben Ferenc is gondolt erre, amikor a sajtó iránti kíváncsiságot szintén megvizsgálta. Megállapította, hogy a napilapok iránti érdeklődés csökkent, ezzel szemben a képes hetilapok népszerűsége nőtt. A sajtó a legeldugottabb településre is eljut, a könyv nem vagy csak ritkán. S gézét ül még egy megjegyzés. A Ma­gyar Televízió kétségtelenül legjelen­tősebb tömegtájékoztatási eszközünk, ai egy ország számára nyújtanak al­kalmankénti beszédtémát. A Gereben Fe­renc által megkérdezettek mintegy fele a te­levízió különböző műsorai alapján tájékozó­dott arról, hogy mit érdemes elolvasnia, megvásárolnia. De valójában mennyire tá­jékoztat ma a televízió? A különféle reklám­filmek sokszor semmitmondók, vagy éppen falun nem kapható köteteket hirdetnek. A Stúdió műsora érdekes, de kevésbé népszerű falun. Egyes tv-íilmek, amelyek irodalmi al­kotás alapján készülnek, időnként már az adással egy időben a könyvesboltokban is megvásárolhatók. Ügy gondolom, hogy a rá­dió „Üj könyvek”-rovatához hasonlóan a te­levízió is hetente legalább öt pereben infor­málhatná nézőit arról, mit ajánlanak a könyvkiadók a legújabb termésből. Az őszi megyei könyvhetek bizonyára az idén is kellemes perceket nyújt a könyvba­rátok számára. Mindössze annyit kívánok még, hogy a könyvszakma és a könyvtárügy illetékesei .a könyvhetek után se feledkezze­nek meg arról, hogy a könyv mindennap ün­nepet teremthet falun. 1982. október 16. ^ A százéves Petőfí-szobor A Petőfí-szobor. (MTI fotó — Hámor Szabolcs felvétele — Petőfi emlékének méltó megörökítésére már nem sokkal a szabadságharc befe­jezése után gondoltak, de er­re a Bach-korszakban nem nyílt lehetőség. 1860-ban az önkényuralom enyhült, a kül­földre menekülők közül so­kan hazatérhettek. Köztük volt Reményi Ede, Görgey kedvenc hegedűművésze, aki virtuóz játékával külföldön már világhírt szerzett. A Pe- tőfi-szobor felállításának ter­vét ő hangoztatta először egy Kiskunhalason tartott hangversenyén. Hatósági tá­mogatásra természetesen nem számíthatott, ezért nyilvános gyűjtésre hívta fel az ország népét. Jó példával maga járt elöl, mert erre a célra összes kon­certje jövedelmének felét felajánlotta. Decemberben Kemény Zsigmond lakásán a szoborbizottság is megala­kult. Tagjai közül említsük meg Arany János, Barabás Miklós, Egressy Gábor, Jó­kai Mór, Pákh Albert, Tóth Kálmán nevét. Elnökké Re­ményit választották meg. A bizottság működését az önkényuralom betiltotta, s így csak a kiegyezés után, 1867 novemberében kezdhet­te meg újra tevékenységét. Az elnök ismét Reményi Ede lett, az alelnök pedig Tóth Kálmán költő. Folytatták a gyűjtést, eredményét azonban károsan befolyásolta, hogy ugyanakkor Széchenyi Ist­vánnak is szobrot akartak ál­lítani, s a gazdagabbak, az arisztokrácia, a főpapság, a pénzemberek inkább arra adakoztak. 1871 végéig így is 27 000 forint gyűlt össze. A kor kiváló szobrászát, Izsó Miklóst bízták meg a mintá­zással. Feltételül szabták, hogy tervét kivitel előtt mu­tassa be a bizottságnak, és az emlékmű talapzatával együtt ne kerüljön 40 000 forintnál többe. Izsó 1870—71 telén külföldi tanulmányutat tett a köztéri szobrok tanulmányozására, aztán nekilátott a munkának. Több tervet készített. Ezek közül az egyiken, amelyet ő a legjobbnak tartott, Petőfi magasra emelt jobb kézzel a szabadságra esküszik. A bi­zottság azonban ehelyett azt a mintát fogadta el, amely a költőt szívre tett kézzel áb­rázolja. Az emlékművet Petőfi 50. születésnapján, 1873-ban akarták leleplezni. Erre az időpontra azonban csak a szobor helyét tudták megál­lapítani a pesti Duna-parton. A kivitelnek két nagy akadá­lya volt; Izsó betegsége és egy alkalmas műterem hiá­nya. A művész végül a Ró­zsa utcában egy kezdetleges, de megfelelő nagyságú mű­termet -épített. Dolgozni azonban már nem tudott ben­ne, mert 1875. május 28-án élhunyt. Ezután a munka folytatá­sával Huszár Adolfot bízták meg, a kor egyik legkereset­tebb szobrászát. A bizottság úgy döntött — korábbi állás­pontját megváltoztatva —, hogy a szobrot Izsó először KS.) elutasított terve szerint kell elkészíteni. Huszár a mintázással 1879- ben készült el. Bronzba önté­sét egyetlen magyar gyár sem vállalta, ezért ezt a mun­kát a bécsi Kari Turbainra bízták. A kész szobor 48 má­zsát nyom. Petőfit magasba emelt jobbal, baljában irat­tekerccsel ábrázolja. Az ol­dalán függő kard azt jelké­pezi, hogy fegyverrel is küz­dött a szabadságért. A 12 láb magas alakot köpeny fedi, amely elől szétnyílik és lát­tatni engedi zsinóros dolmá­nyát. Talapzatát 1881-ben Ybl Miklós tervezte meg, és Poschacker Antal szürke mauthauseni gránitból farag­ta ki. A költségekhez az állam egyetlen krajcárral sem já­rult hozzá, egyedül a főváros adott szerény összeget, 4000 forintot. Valóban nemzeti adakozásból készült, amint a talapzatán levő felírat is hir­deti. ' A leleplezésre 1882. októ­ber 15-én került sor. Az ün­nepséget az Akadémia dísz­termében tartott ülés nyitot­ta meg. Az emelvényen a szo­borbizottság tagjai ültek, mellettük sok előkelőség, ma­gas rangú katonatisztek, gró­fok, bárók, olyanok, akiket nem lelkesítettek Petőfi sza­badságeszméi. Általában az egész ünnepségen — mint a Vasárnapi Újság egykori tu­dósítója megjegyezte — „hi­vatalos mérséklet” uralko­dott. A megnyitó beszédet Ráth Károly főpolgármester mond­ta, majd Jókai Mór elevení­tette fel hosszabban az el­hunyt költő és barát emlé­két. Ezután a résztvevők dal­egyletekkel az élükön a zász­lódíszbe öltözött Duna-kor- zón a szoborhoz vonultak, a lombokkal díszített, fellobo­gózott térre, melyet később Petőfiről neveztek el. Ott is­mét Ráth Károly beszélt és megemlékezett mindenkiről, akinek az emlékmű elkészí­tésében része volt. Beszéde közben hullt le a lepel a szoborról, s ezt a bi­zottság jegyzője, Reményi Antal, Reményi Ede bátyja adta át megőrzésre a fővá­rosnak. Nagy Imre színész Endrődi Sándor díjnyertes ódáját szavalta el, a dalár­dák Petőfi Honfidalát éne­kelték, az ünnepség végén pedig a Himnuszt. A talapzatot 101 atlasz- és selyemszalaggal díszített ko­szorú borította. Egy újságíró kiszámította, hogy 10 000 fo­rintba kerültek. Ha a szobor helyett koszorúra gyűjtöttek volna, egy hét alatt összejön a költségek fele. A nagyközönséget kordon és lovasrendőrök tartották távol az emlékműtől. Csak a hivatalos ünnep után lephet­ték el a teret, a lelkesedés csak ekkor vált igazán nagy- gyá és bensőségessé. Az egy­szerű emberek hódolata késő estig tartott. A tér lombdí­szét szétszedték, hogy min­denkinek jusson emlékül leg­alább egy-egy levél. Este a Vigadóban ünnepi bankettet tartottak nagyon magas, 10 forintos belépődíj­jal. Ezen már a kormány is képviseltette magát Tisza Kálmán miniszterelnökkel és Trefort Ágost vallás- és köz- oktatásügyi miniszterrel. Ide az írók és művészek nem voltak hivatalosak, ők egy olcsóbb vacsorát rendeztek maguk közt. Weöres Sándor: Asszonyballada Milyen szép a kastély!. Kristály Jaj, csak egyszer haza mennék, benne mindegyik szoba — várna apa és anya — Jaj, csak én nem vagyok ott már de mi lennék' megtűrt vendég, s nem teszek többé soha. kinek nincsen otthona. Minek vittek férjhez engem a várba, hol vasiakat kaján szarkamód csörögve őrzi mind a kapukat. Benn a termek mind sötétek, alig hat be napsugár, tanyáz undorító vétek, létekre és testre kár. Megkérdeznék: — Hát az urad mért nem jött hozzánk veled? — Szégyenkeznék és az utat vissza járnám, meglehet. Nem szökhetek az otromba várból haza sohasem. Felszököm a vártoronyba s madaraim etetem. Röppennek a négy égtájba, sfkon, hegyen, tengeren, bár a vágyam velük szállna, szabadon, szerelmesen! Az ünnepségtől két ember hiányzott: Reményi Ede, aki 1878 után Amerikában élt és a költő legjobb barátja, Arany János, aki súlyos be­tegen feküdt és egy héttel a szoborleleplezés után el­hunyt. A budapesti Petőfi-szobor nemcsak Petőfinek, hanem az általa hirdetett szabadság­eszmének is hódol. Március 15-én ezért zarándokolnak oda sokan. Itt rendezte meg 1942-ben a Történelmi Em­lékbizottság is >áború- és á sisztaellenes tüntetését, ame­lyen többek közi Bajcsy-Zsi- linszky Endre, Ságvári End­re, Szakasits Árpád és Szek- fű Gyula js részt vett. A szobrot ma is minden évben megkoszorúzzák M. I Vértesy Miklós r­KINEK IÓ? Uj ösztöndíjrendszer

Next

/
Thumbnails
Contents