Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
ehhez más tulajdonságok is társulnak. A dombrádi tsz gépműhelye Tiszakanyáron van. Ide vezetett utam, mert több egybehangzó vélemény Raminsz- ki Barnát jelölte meg, mint igazi húzó embert. Említették, hogy nagyszerű lakatos és hegesztő, csendes, de szókimondó, társai hallgatnak rá, önálló feladatokat köny- nyen old meg, s ha munkacsapatával külső munkán van, szinte szó nélkül képes őket irányítani. — Nem vagyok nagyszájú, ez biztos — mondja RaminszKÉPEINKEN: Remmszki Barna: Örülök, ha elfogadnak ... Baráth Béla: Becsülöm az őszinteségét... Szentmiklósi István: Nem viselem el az igazságtalanságot... Novak Szilvia: liehet, hogy nagy szám van... A hetvenes-nyolcvanas évek ifjúságáról rendezett nyíregyházi tanácskozáson gyakran esett szó arról: napjainkban megnőtt az emberi tényező szerepe. A kisebb-nagyobb közösségek az élet minden területén befolyásoló, sőt meghatározó szerephez jutnak. Szinte logikus a folytatás: egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség hatékonysága nagymértékben attól függ, van-e olyan személy, személyiség a csoporton belül, aki hangadó, vivőerő, példakép, ha úgy tetszik, menő, vagy éppen sztár. Az egyik referátum sum- más — éppen ezért vitatható, mi több, talán elvethető — megállapítása úgy, fogalmazott: a mai magyar fiatalok számára a menő, a hangadó a Mercedeses papa pénzes fia. Lehet, hogy ez egy igen szűk ^ fővárosi közegben igaz lehet — bár ez sem biztos —, de semmiképpen nem általánosítható. Már csak azért sem, mert kevés a Mercedes. Minél közelebb vagyunk a realitásokhoz — vagyis a munkához, a tanuláshoz —, s minél jobban kontrollálható közegben kereskedünk, annál jobban kitűnik: a vezető egyéniségek kiválasztódása korántsem ilyen felületes jegyek alapján történik. Magam is tudnék példát — jó néhány nyári beszélgetés alkalmilag összeállt fiatalokkal igazolja —, szélsőségek itt is vannak. Volt, ahol az volt a menő, aki minél több lány skalpját tudhatta magáénak, itt is előfordult, hogy a pénzes srác volt sztár, rangot adott az alkalmi közösségben az otthonról elkötött kocsi, a brachiból elkövetett vagányság. De nyomatékkai ismételném: a csoportok alkalmi társulások voltak, s külön-külön vallatóra fogva őket, lényegesen szolidabb eszményekig jutottak el. Mindezek késztettek arra, hogy tágítva a kört, kutassam: milyen jegyek alapján választanak a tartós közösségek hangadót, mi kell ahhoz, hogy valaki menő legyen társai körében. Lényegében kerültem a vizsgálódás során azt, hogy vezetők, tanárok, munkahelyi elöljárók véleménye legyen a perdöntő. Nem a mindenütt meglevő ügyeletes zsenit kutattam, hanem azokat a fiatalokat, akikre társaik választása esett. A demecseri gimnázium folyosóján három lány: Sinka Ágnes, Gergely Enikő és Ba- gonyi Mária egyértelműen Bódis Csaba negyedikest jelölte meg, mint az iskola menőjét. Érvük: kiváló sportoló, sok szó esik róla, országos versenyt is nyert. A két negyedik osztály — az A és a B — már módosított véleményt közölt. A röpke felmérés azt mutatta: népszerű Bódis Csaba, de igazi vezéregyéniségnek Nováki Szilviát tartják. Az okok, melyeket sorolnak: egyenes, kiáll másokért, vidám, kiváló szervező, nagy szája van, kimondja, amit gondol, az egész alapszervezetben ő tartja az életet, Szilvia e népszavazáskor még nem volt az iskolában, ,a szé- kelyi busz, késett pár percet, így csak az eredményt közöltem vele, s kérdeztem: mit szól társai véleményéhez? — Meg vagyok illetődve. Nem tagadom, jólesik társaim bizalma. Az, hogy tartanak valakinek, s elfogadnak, nem volt egyszerű dolog. Elsőben még határozottan kilógtam a sorból. Csak másodikban, amikorra kialakult a jó osztályközösség, fogadták el a természetemet. Gyakran kérdezték felnőttek, köztük édesanyám is: Miért neked kell mindenbe beleszólni? Nem is tudom. Ilyen a természetem, van igazságérzetem, s nem tudok visszahúzódni. Biztosan ezt érzi a közösség, melynek mindig kell valaki, aki húzza. Nagyon jó érzés, hogy a hátam mögött tudom őket mindig, ha valamit csinálni kell. Hasznom sosem volt belőle, azért nem is tenném. Tudom, néha nyers vagyok, biztosan van, akiben tüske is maradt azután, hogy mondtam valamit. De nem tudom elviselni a tétlenséget, nem tudok feladni semmit. S ebből szeretnék valamit a többieknek átadni. Különben érdekes, eddig még sosem gondolkodtam ezeken a dolgokon. Tegyük hozzá, hogy Nováki Szilvia jó tanuló. Hasonlóan a másik jelölthöz, Bódis Csabához, vagy a szintén említett Klapcsik Kálmánhoz. Mégse a jó tanulmányi eredmény volt az elsődleges érv mellettük. Több megyei iskolában végeztek szociometriái felmérést, s kiderült, hogy a vezető egyéniségnek választottaknál nem volt meghatározó a kiváló, eminens tanulmányi eredmény. A közösségi vonások, a szókimondás, a vitakészség, a kockázátvállalás, a mások érdekének védelme gyakorta megelőzte a munkában nyújtott teljesítményt. Amikor ezt a tapasztalatot elmondtam iparban és mezőgazdaságban dolgozó fiataloknak, választ is adtak az első pillanatban alig érthető körülményre. — Nézze, az úgy van, hogy lehet valaki kiváló, mi több aranykezű munkás. De az sem mindegy, hogy miért dolgozik. Van, aki csak saját hiúságát elégíti ki. A másik csak sok pénzt akar keresni. Jó, az igaz, az eredmény akkor is lehet egy gyárnak hasznos. De az ember ettől nem biztos, hogy követésre méltó. És példákat mondanak arról, aki kiváló szakmunkás, de otthon elviselhetetlenül goromba a családjával, a mesterien esztergáiéról, aki amit keres, megissza és elkártyázza. Mintegy igazolni akarják beszélgető társaim, hogy a jó munka lehet érdem, de csak akkor perdöntő egy ember megítélésénél, ha táblák kimúlásának egyik okát. A csak százalékban kifejezett emberek ösztönös hajtása elmúlt, példájuk nem hatna. Mélyebb értékeket keresnek a közösségek. És ez az értékkeresés nem is olyan egyszerű. Nem szükségszerű, hogy egy-egy közösség azonnal rendelkezzék a maga, saját számára kiválasztott vezéregyéniséggel. Sajnos, társadalmi fejlődésünk egyik legnagyobb gondRaminszki Barna jóval a harminc alatt van, családos, Kanyárra való ember. Olyan, akit ismernek a faluban, de ismerik Dombrádon is. Kérdezgetem a tsz főmérnökét és KISZ-titkárát: vajon miért egy gépműhelyire esett a köz szavazása. Kiderül, fiatalok csak itt találhatók, s ami nem mellékes, a műszaki pályán levők presztízse a nagyobb. A fiatalok, de még az idősebbek is úgy vannak vele, hogy a növénytermesztésben vagy az állattenyésztésben levőt akkor sem emelik ki, ha ott tudva tudják, hogy nagyobbak a jövedelmek. A megszerzett anyagiak nem minősítenek, nem választanak sose úgy hangadót a kis csoportok, hogy a keresetet nézik*. A szakmák presztízse tehát előoukkant, érthetően helyezvén előbbre azokat, akiknek a megszerzett tudása is nagyobb. Raminszki a maga 3800—4000 forintos fizetésével nem számithat a nagymenők közé, mégis, a társadalmi megítélés mellette van. Lényegében itt találhatjuk a hajdani dicsőségNem talapzatra állítandó hősök, csak hétköznapi hang adók ... (Jávor László felvételei.) ki —, de ha valami nem igazságos, akkor szót emelek. Nekem az a meggyőződésem, ehhez az is kell, hogy becsületesen dolgozzak. Mert az sem igaz, hogy elég, ha valaki harcos, másokért kiálló, de közben a saját munkájával adós marad. Azt hiszem, Budapesten jól megtanultam a szakmámat, s ez is kell ahhoz, hogy elfogadjanak. Itt a tsz-gépműhelyben szinte mindennap más feladat vár ránk. Sok az átállás, sokszor kell egymáson segítenünk. Én azt hiszem, hogy mi ketten, Várkonyi Pistivel alkotunk egy teljes párt, ha már arról van szó, hogy ki a hangadó. Egy biztos, az emberek nem egyformák, kell, hogy legyen valaki, aki dönt, aki kordában tart egy brigádot. ja talán éppen az, hogy az ilyen kiválasztódás sok helyen hiányzik, lassú, vagy éppen mesterségesen irányított. Holott meglétük egyben azt is jelenti, hogy van, aki közösségi törekvéseket megfogalmaz, a mindenképpen szükséges más-ságot kifejezi, s ezáltal szélesedő demokratizmusnak nyit teret. A nehézségre Kisvárdán, a Villamosszigetelő és Mű- anyaggyártó Vállalat egyik végtermékkészítő üzemében bukkantam. Az egymástól viszonylag távol dolgozó kis csoportok, túlsúlyban betanított lányok, fiatalasszonyok először elzárkóztak attól, hogy feleljenek a kérdésre, kit tartanak saját körükből valamiért kiemelkedőnek. „A munkás mind egyforma.” „Én nem mondok senkiről semmit.” „Nincs itt olyan köztünk.” „Miért, más mit mondott?” „Egyformát dolgozunk, egyformák vagyunk!” — ezek voltak a legjellemzőbb válaszok. Meggyőződésem, hogy szegényebb itt a műhely szervezettsége, s biztos, hogy ez a viszonylagos idegenség kihat a munkára is. Az elszigetelt csoportok között ugyan van kommunikálás, de hiányzik az igazi közösség. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Hogy kellene egy személyiség, aki kimozdítja őket ebből a negatív álláspontból? Vagy erősebb közösségi élet kellene, ami lgi termeli a vezetőt? Nos, az a hivatkozás, hogy az ő körükben a legokosabb és legrendesebb a művezető, lehet igaz, de éppen konformizmusa révén válik gyanússá. Mert itt nem a művezető ellenzékét kutatja senki, hanem éppen azt a személyt, aki képes kis csoportokat közösséggé tenni, s alkalmas ezek és a köz érdekének szinkronizációjára. A példáért nem is kellett messzire menni, csak két csarnokkal arrébb. Itt dolgoznak a préselők. A gépek itt is távol vannak egymástól, nem így az emberek. A körkérdésre, kit tisztelnek valamiért, a munkások Szentmiklósi István előprése- lőt jelölték meg. íme, a válaszok: Fodor Béláné: — Igen őszinte ember István, ha valami gond van, szaladunk hozzá. Őszinte ember, igazságos. Filep István: — Sok éve ismerem Szentmikló- sit. Amit a legjobban szeretek benne, hogy nem fellengzőst és igazán szívesen segít. Tudom, hogy ő is jól dolgozik, kiváló szakmunkás. De én azt hiszem, azért szeretem, mert nagyon igazságos. Baráth Béla: — Hét éve ismerem, s ez elég idő ahhoz, hogy az ember rájöjjön, ki milyen. Pisti itt volt tanuló. Én elfogadom őt szakmailag is, emberileg is. Előre kell bocsátani, hogy a 27 éves Szentmiklósi Istvánról csupa olyan szaktársa mondott véleményt, aki idősebb, mint ő. Vagyis nem a legifjabbak. Ez adódik abból, hogy a présüzemben igazán fiatal nem is dolgozik. De vajon a fiatalok, a vele egy- korúak és a még fiatalabbak hogyan viszonyulnak hozzá? Tények bizonyítják, hogy mint kiszes, köztiszteletnek örvend. Egyhangú választással került a vezetőségbe, lelkesedés közben bízták meg az Ifjú Gárdában tisztséggel, s nélkülözhetetlen játékosa a futballcsapatnak. E közösségek mind azt jelzik vissza: elfogadják, szavának súlya van. — Tizenkét esztendeje vagyok a vállalatnál — mondja Szentmiklósi István —, valóban, itt voltam tanuló. Dolgoztam a meóban, most előpréselő vagyok. Sose gondolkodtam azon, hogy valamit azért teszek-e, hogy ezzel népszerű legyek. Egyszerűen tudom, hogy segíteni keli ott, ahol valami nem megy. Nem tudom elhallgatni, ha valami igazságtalan. De ezt nemcsak „felfelé” értem. Munkatársaimmal is őszinte vagyok, nekik is megmondom, amit gondolok. Kertelés nélkül. Persze van, hogy begurulok. Ilyenkor várok, hiszen tudom, az ingerültség percei alkalmatlanok a döntésre. Természetesen örülök annak, hogy megbecsülnek, hogy valamiért hangadónak tartanak. De higgye el, ez felelősség is. Könnyű népszerűséget szerezni azzal, ha valaki visszhangoz egy közvéleményt. De milyet? Miért? Alapvetően tépelődő ember vagyok. Kérdezték is sokan: — Pista, hogyan bírod mindazt, amit vállalsz? Mert most szakközépbe járok. Lehet, éppen az az oka, hogy éreztem: csak akkor tudok megfelelni a népszerűségnek, ha még alaposabbak az ismereteim, A munkában magamon és máson egyaránt behajtom azt, amit kell. Ha egy gyárban valaki nem fedezi le munkával a megadott hangot, akkor nem számíthat tartós sikerre. Jellemző módon a kis közösségekben menőnek számítók esetében egyetlen egyszer sem hangzott el az általuk megszerzett anyagi javak felsorolása, senki nem hivatkozott külsőségekre, nem a csoportokban kifejtett vagányság minősített. Pedig ez sem lett volna talán meglepő, hiszen köztudott, hogy társadalmi méretekben tapasztalható bizonyos értékeltolódás, mi több, értékdevalválódás. A mintának választott helyek kis települések kis közösségei voltak, ahová a negatív hatások szerencsére nehezebben jutnak be, s az értékek kialakulását nagymértékben befolyásolja még mindig a falusias környezet közelsége, kontrollja, hagyománya. Érdekes, hogy abban a közegben, ahol az iskola, tsz, gyár területén kívül igen is ható tényező a puccos kerítés, az ízléstelenül túlzsúfolt ház, a számtalan formában kifejezett anyagi erő, a zárt közösség még képes konzerválni a jó értékeket, mi több, azokat továbbfejlesztve hasznosítani, Korántsem szeretném azt állítani, hogy a megkeresett helyeken szerzett tapasztalatok mindenhol egyaránt igazak. De talán éppen válogatás nélküli egymás melleííiségük mutatja: sokkal okosabban kell sáfárkodni ezekkel az értékekkel, pontosabban a hangadásra közösségeik által kiválasztott emberekkel. A spontán születő hangadók alá nem a szobor poszta- mense kell. De kell nekik tér és közeg, ahol képességeiket sokak javára hasznosíthatják. Bürget Lajos Nem az anyagiak minősítenek! Ki ma a menő? KM HÉTVÉGI melléklet 1982. október 16.
