Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. szeptember 11. Kelet-Magyarország 15 Tanyai vasárnap Rozsrétszőlőn Egész napos program várja szeptember 12-én vasárnap Rozsrétszőlő lakosságát. A gyermekeket játék- és bábkészítésre hívják, 'valamint I a legkisebbeknek szól a Dongó együttes műsora is. A délután elsősorban a felnőtteké, akik például a Szabolcs Volán táncegyüttes, a Városmajori citerazenekar műsorának tapsolhatnak. Közönség elé lép Lakatos István színművész is. A tanyai vasárnapon lesz kispályás focimérkőzés és sakkverseny, este pedig 10 óráig diszkót tartanak á fiataloknak. Tv-sorozat a világ nagyvárosairól A világ nagyvárosait bemutató filmsórozatot tűz műsorára szeptember 18-tól, szombat délutánonként a Magyar Televízió. A fiatalokat és idősebbeket egyaránt képernyő elé invitáló 11 részes francia dokumentumfilm-széria nyitó epizódja Rómába kalauzolja el nézőit. A több mint kétezer éves „örök város” történetéről utcái, terei, szobrai, egykori épületeinek romjai vallanak, képet adva a modern, 3 milliós metropolisról is, ahová évente milliónyi turista zarándokol. A sorozat további állomásai — a vetítés sorrendjében —: Madrid, Lisszabon, London, Párizs, Varsó, Leningrád, Budapest, Mexikó City, Montreal és San Francisco. FOGADÓÓRA. Csatáry Ernő, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára szeptember 13-án, hétfőn délelőtt 8-tól 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A NYÍRTELEKI NAPOK ’82 című rendezvénysorozat keretében nyílt meg szeptember 10-én, pénteken Nyírteleken, a Mezőgép vállalat gyáregységében Dankó Miklós amatőr festőművész tárlata. A kiállítást egy hétig tekinthetik meg az érdeklődök. ÜJ SZOLGÁLTATÁS bevezetését tervezi októbertől az Üjfehértói Építő- és Faipari Szövetkezet. Űj technológia alkalmazásával — kisvállalkozásban — ajtó- és ablaktömítések készítését vállalják úgy a lakosság, mint vállalatok, szövetkezetek megrendelésére. Az újfajta tömítések segítségével mintegy 20 százalékos energiamegtakarítás érhető el. KONTÉNERVÁRÓ. Nyírbátorban, a MÁV-állomással szemben forgalmi irányitó és fedett várókonténert szerel fel október végéig a Volán 5- ös számú Vállalata, s ezzel a dolgozók és az utasok körülményei javulnak meg. MEGRONGÁLÓDOTT A PONTONHÍD. A -KPM Közúti Igazgatóság értesíti az utazókat, hogy a Tiszán Dombrád és Cigánd között levő pontonhidat megrongálta a csütörtök esti vihar, ezért az átkelés szünetel. Milliomos totólcollelctíva Hodászon Szondi József négytagú kollektívája a 35. heti totó- mérkőzések eredményeiből maximális találatot ért el. Nem is egyszer, hanem háromszor. Ugyanis három 12-es, hét 11-es és öt 10-es találattal kerültek a nyertesek közé. Ezekre 965 ezer 311 forint jutott. További 11 kollektív szelvényük 30 ezer 24 forinttal növelte a nyereményüket. így 1665 forinttal maradtak el az egymilliótól. Szondi József négytagú kollektívája — akik a hodászi termelőszövetkezet gépműhelyében dolgoznak — az idén kezdett totózni. A 20. héten már 13 + 1 találatuk volt a több kisebb találattal együtt. Akkor 27 ezer 294 forintot nyertek. Sebaj! mondták, megyünk tovább a nagynyereményért. Kitartásuk a 35. héten hozta meg a gyümölcsét. A nyereményt az OTP mátészalkai fiókjában vették fel. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS van néhány éve a Geszterédi Községi Tanács és a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat között. A községből közel 200-an járnak el dolgozni a vállalathoz, amely a kommunista műszakok bevételéből a közelmúltban 100 ezer forintot utalt át a geszterédi tanácsnak a gyermekintézmények támogatására. Horgászbajnokság A Magyar Országos Horgász Szövetség szeptember 11—12-én — szombaton és vasárnap — rendezi meg Baján a XIX. országos egyéni horgászbajnokságot. A versenysorozat első fordulójára 11- én, 7,30 és 10,30 óra között a bajai Sugovicán, a második fordulóra 15—18 óra között a Nagy-pandúr sziget dunai oldalán, míg a harmadik forulóra ismét Sugovicán kerül s.pr 12-én 7,30 és 10,30 óra között. A rendezvényen minden érdeklődőt szívesen látnak. Betonjurta a körképnek Valószínűleg kevesen tudják, hogy a Fővárosi Operettszínház harmadik emeletének műhelyében dolgoznak azok a festők, akik a főváros színházainak díszleteit készítik. Felvételünk a díszletfestők érdekes munkáját mutatja be. Design-alapelvek ZÖLDÉRT-árak szombaton A Magyar Kereskedelmi Kamara Ipari Formatervezési Tájékoztató Központja a formatervezés elméleti irodalmának kiemelkedő jelentőségű forrásmunkáit összefoglaló szakmai kiadványt jelentetett meg Design-alapelvek, válogatás az ipari forma irodalmából címmel. A szöveggyűjtemény a forma- tervezés fogalmának tisztázásával, értékeinek, felhasználási területeinek ismertetésével hasznos információkat nyújthat gyakorló tervezők, műszaki és gazdasági szakemberek, a formatervezés irányításáért felelős vezetők, felsőfokú oktatási intézmények növendékei és oktatói, s a téma iránt érdeklődők számára. A kiadvány könyvárusi forgalomba nem kerül, kéziratként jelent meg, s a Design Center könyvtárában kapható. Bár lényeges változást ezen a héten sem produkált a piac, az árváltozások már inkább az őszi—téli időszakhoz igazodó mozgásokat jelentik. Például amíg a sárgarépa ára csökkent, a fokhagymáé növekedett. Drágább lett a tojás, és „téliesedett” az alma ára is. A ZÖLDÉRT- árak szombaton: burgonya 4,40—5; vöröshagyma 10; fokhagyma 55; fejes káposzta 2,50; vöröskáposzta 5; karfiol 10; sárgarépa 4; gyökér 12; karalábé 3,50; paprika 10 , pritaminpaprika 12; paradicsom 4; uborka 1—10; főzőtök 2,50; patison 5; görögdinnye 4,50; szőlő nagy szemű 22; szőlő apró szemű 20; ringlószilva 4—9; besztercei és olaszkék szilva 6,50; téli alma 5—7; körte 2,80—6 forint kilónként. A csemegekukorica csövenként 1; a tojás darabonként 2,30—2,60 forint. A Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet tőkés megrendelésre többféle bőr apróárut készít, s legújabb termékük a vászonszatyrok, -táskák. Németh Zoltánná a zsákvászontáska díszvarrását készíti, munkáját Küzsu József né ellenőrzi. (Elek Emil felV.j 1 ’ ' * * Fagytűrő szőlőfajta Mínusz 45 fokos fagy átvészelésére képes szőlőfajták meghonosításával próbálkoznak az Urál hegység közelében lévő Orenburg városában. A moszkvai Pravda híradása szerint egy szőlészeti-borászati kutatóállomáson sikerrel telepítettek olyan szőlőfajtákat, amelyek a szélsőséges szárazföldi éghajlat minden megpróbáltatásának sikerrel állnak ellen. Orenburg a Szovjetunió legészakabbra fekvő vidéke, ahol még kísérleteznek szőlőműveléssel. A 350 szőlőfajta szovjet, francia és bolgár tudósok munkájának eredményeként immár jobban viseli az éghajlat viszontagságait, mint az eddig kikísérletezett alma-, körte- és meggyfajták. Búbos kemence a nappaliban Öregek napközije Penészleken H árom községben avattak az idén öregek napközi otthonát megyénkben: Dögén, Tiszakóródon és Sza- mosbecsen. Ezzel 77-re nőtt Szabolcsban az ÖNO-k száma. Év végéig további kettővel bővül a hálózat: átadnak egyet Sza- moskéren és Penészleken. A napközik meglévő, s e célra átalakított épületekben működnek. Ez alól egyetlen kivétel lesz megyénkben a penészleki, ahol 2 millió 100 ezer forintért újonnan építi az otthont a nyírbátori tanács költségvetési üzeme. A 20 idős embernek helyet adó napköziben többek közt kényelmes pihenőszobát, étkezőt, öltözőt, orvosi szobát rendeznek be. A nappalit búbos kemence teszi hangulatossá. A szeptember 30-i átadás után terv szerint októberben népesül be a penészleki öregek napközi otthona. Országos vásárok Szeptember 13-án, vasárnap: országos kirakodóvásárok: Becsehely, Szeged-Kiskundorozsma. Országos állat- és kirakodóvásárok: Cibakháza, Csépa, Dabas, Nagykáta, Szabadszállás, Terény, Zagyvarékas. Autóvásárok: Baja, Békéscsaba, Dabas, Debrecen. Lajosmizse, Marcali, Miskolc" Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, Siófok, Szeged, Szombathely, Tata, Veszprém, Zalaegerszeg. Vetélkedő a KEMÉV-nél Ki minek mestere? A vállalati ifjúmunkásnapok keretében Ki minek mestere vetélkedőt rendez szeptember 11-én a Kemév KISZ-bizottsága lakatos és vasbetonszerelő szakmában. A vetélkedőn a Kemév fiataljai mellett részt vesznek a Száév és a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat szlovákiai testvér- vállalatának, a kassai Hutne ; Stawby (Kohóépítő Nemzeti , Vállalat) ifjúmunkásai is. A mai versenyen ötvenen mérik össze tudásukat: a vasbetonszerelők 4 tagú csapatokban, a lakatosok párban. Szakmai, elméleti, munkavédelmi és politikai kérdések mellett gyakorlati feladatokat is megoldanak. Ennek keretében olyan szerkezeteket készítenek az ifjúmunkások, melyeket később felhasználnak a vállalat építkezésein. Útra kelt a fecskefalu Útra keltek m mohácsi Duna parton levő fecskekolónia lakói. Az ország egyik legnagyobb mól- ( nárfecske települése ez, a megfigyelések szerint évről évre terjeszkedik. A hajókikötőtől délre álló üzemi épületek és lakóházak ereszaljain körülbelül félezer fészek sorakozik sűrűn egymás mellett és felett. Minden bizonynyal az építőanyag és a táplálék bősége alapozta meg a fecskefalut. Szeptember 11., szombat Hírügyeletes: HÁZI ZSUZSA „Tolelon: 11-2T7 A gyorshajtás ára KRÓNIKA TEODORA NAPJA A Nap kél 6 óra 15 perckor, nyugszik 19 óra 05 perckor. A Hold kél 23 óra 55 perckor, nyugszik 15 óra 05 perckor. Százhúsz évvel ezelőtt, 1862. szeptember 11-én született, és 48 éves korában, 1910 júniusában hunyt el O. Henry — eredeti nevén William Sydney Porter — , neves atűSÉSRai novellista, 1 vérbeli elbeszélő, az ameri- j kai realistAr/novella egyik megteremtőié. Fiatalon sok mindennel megpróbálkozott. 1882-ben Texasba költözött, ahol humoros hetilapot jelentetett meg, és más újságoknak is írt rendszeresen humoreszkeket. Valami sikkasztási ügybe keveredett, s ezért több mint hároméves börtönbüntetésre ítélték. Ez idő alatt — álnéven — novellákat kezdet írni. 1902- től New Yorkban élt, s ettől kezdve csak úgy ontotta elbeszéléseit, amelyek — nem utolsósorban hatásos technikájuk következtében — az amerikai novellairodalom példaképeivé váltak. O. Henry New York egyszerű embereinek portréját festette legszívesebben és szatíráiban támadta kora társadalmi visszásságait. : Emlékére — az év legjobb J novelláinak , jutalmazására , — irodalmi díjat is alapítottak. Legjobb gyűjteményei Káposzták és királyok, A négymillió, A sors útjai címmel jelentek meg. Magyarul A visszaeső bűnös * címmel látott napvilágot * novelláinak egy kötete. Az elmúlt héten 123 bejelentés érkezett az Állami Biztosító nyíregyházi gépjár- műkár-rendezési fiókjához. Casco-biztosítás alapján több mint 173 ezer, felelősségi biztosítás alapján pedig mintegy 243 ezer forintot fizettek ki a károsultaknak. Hetvenezer forint kár keletkezett abban a Zsiguliban, amely egy éles kanyarban megcsúszott, az árokba borult és egy fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsi vezetője sérüléseket szenvedett. Tivadar és Gulács között egy éles kanyarban egy Zsiguli vezetője gyorshajtás miatt nem tudta követni az út vonalvezetését. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol árokba borult. Az autóban utazó két személy életét vesztette, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Az autóban mintegy 50 ezer forint kár keletkezett. Tüzek Egyelőre ismeretlen okból keletkezett tűz szeptember 8- án Teremen, az Erdőalja utca 7. szám alatt. Egy pajtában építőanyagok, 40 mázsa széna és különböző gazdasági felszerelések gyulladtak meg. A mátészalkai állami és a teremi önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre, ahol 35 000 forint kár keletkezett. Villám csapott szeptember 9-én Paszab és Ibrány között a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezet földjén egy szalmakazalba. A tüzet* — amely 60 ezer forint kárt okozott — a nyíregyházi állami tűzoltók oltották el. öngyulladás miatt keletkezett tűz szeptember 10-én pénteken Mándokon, az általános iskola udvarán lévő saéntárolóban. Mintegy 70 ipSzsa szén égett el, a kár 10 ézfer forint. A tüzet a kisvár - dai állami és a helyi önkéntes tűzoltók oltották el. || KalelIwagyararszág KÉPEK Nyíregyházi képeslap — Arany János utca. (jl) Öpusztaszeren megkezdték a Nemzeti Emlékparkban annak a körcsarnoknak az építését, amelyben a restaurálás alatt álló Feszty-körkép kap helyet. Az építmény jurta alakú lesz, betonból készül. A tizenhét méter magas, százhúsz méter hosszú falat a legkorszerűbb csúszózsa- lus technológiával építik meg. A honfoglalás ezredik évfordulójára készült monumentális alkotás eredeti szépségében lesz látható e méltó környezetben. Lottószámok: 8, 9, 43, 72. 84 Időjárás M . .j Várható időjárás az or- szág területére ma estig: * változóan felhős lesz az ég. * számottevő eső sehol seni várható. Napközben meg- élénkül, néha megerősödik fc az északkeleti, keleti szél. r* Hajnalban szórványosan köd 9 képződik. A legmagasabb $ nappali hőmérséklet 21 és \ 26 fok között alakul. $ ___mmmj&saűí