Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
1982. szeptember 4. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETLAPOK n Levél, jó hírrel F iataljaink munkájáról jó hírt hozó levél érkezett a napokban megyénk vezetőihez a dunántúli Sárszentmihályról. Az ottani nagy állami gazdaság igazgatója küldte, kifejezve elismerését * közel kétezer szabolcs-szatmári diák — nyolcadikosok és középiskolások — munkájáért. Ebben a gazdaságban működött ugyanis a KISZ boda- kajtori építőtábora, amelyben (az idén harmadik alkalommal) megyénk fiataljai dolgoztak. „A termelésben elért eredményeik, a tábori életben tanúsított fegyelmezett magatartásuk ismételten bizonyította, hogy a Szabolcs-Szat- már megyéből érkezett fiatalok önként vállalt termelő- munkájukat példamutatóan végzik, számítani lehet rájuk” — olvastuk a levélben. A továbbiakban az elvégzett munka adatai következtek; a táborozó diákok leszedtek több, mint negyvenezer kilogramm ribiszkét, százezer kilogrammot meghaladó cseresznyét és meggyet, 725 ezer kilogramm barackot — mintegy kilencmillió forint értékű árut, miközben (a gyümölcsszüret szüneteiben) egyéb időszerű mezőgazda- sági munkákban is segítettek. Az egyenletes, jó munkát bizonyítja, hogy mind a négy kéthetes turnus 100% felett teljesítette az építőtábori munkakövetelményeket; a táborozó diákok összes keresete meghaladta az egymillió forintot. „Ezek a számok egyértelműen bizonyítják, hogy Szabolcs-Szatmár megye nálunk dolgozó diákjai megértették az építőtábori mozgalom jelentőségét, s ezt eredményeikkel bizonyították, immár harmadik éve” — írta a tábornak otthont adó állami gazdaság igazgatója, aki elismeréssel nyilatkozott azokról is, akik a táborok vezetésében, illetve a táborozó diákok felkészítésében vállaltak felelősségteljes munkát. „Most, amikor az 1982. évi építőtáborozás befejeződött, köszönetét mondok a KISZ- apparátus tagjainak, a küldő iskolák pedagógusainak a szervezésért, a lelkiismeretes előkészítésért, a táborozok eredményes munkájáért, a diákok szüleinek pedig azért, hogy fegyelmezett, munkaszerető gyermekeket küldtek táborunkba” — fejeződik be a levél, kifejezésre juttatva még azt is, hogy jövőre szintén szeretettel várják megyénk diákjait a bodakajtori építőtáborba. Jó érzés olvasni a gazdasági vezető elismerő szavait, s öröm azokat továbbadni mindenkinek, akit illet; tá- borozóknak, szervezőknek, szülőknek. Jó tudni, hogy a megye idei egyik legnagyobb építőtáborában, Fejér megyében derekas munkát végeztek diákjaink. Akik azóta már újra az iskolapadokban ülnek és tanulnak. A nyári pihenés mellett annak a plusznak birtokában is, hogy megkóstolták a kemény fizikai munkát. Az idén közel ötezren voltak ... M. S. B emegyek a balatonfüredi másodosztályú vendéglőbe az ebédidő vége felé. A nagyterem kong az ürességtől. Alig fél óra kell, hogy hozzák az ebédet. Közben van időm megszámolni: mindössze hét vendég árválkodik az asztaloknál, a pincérek eggyel többen vannak. Ám ugyanezt a kísérletet, valamelyest több vendéggel — megismételhetem szűkebb hazánkban is. Ha Nyíregyházán a Szabolcs-szállóban, Mátészalkán vagy Kisvárdán ülök asztalhoz, akkor az előfizetéses étkezőket leszámítva alig találok vendéget. A szomszédban, Csehszlovákiában más kép fogadott: kellemes kisvendéglők, loholó pincérekkel, akik gyorsan hozták az ebédet, amelyből a legdrágább sem érte el a 25 koronát, ami magyar pénzre átszámítva 40 forint körül van. (Azt elfelejtettem mondani, hogy Balatonfüre- den 60 forintnál kezdődött az étlap.) Korántsem akarom összehasonlítani a hazai árviszonyokat a szomszédos országéval. (Bár a nyersanyagok árai közel azonosak, mi több, nálunk valamivel olcsóbbak.) Azt viszont bárki észreveszi, hogy jócskán túlméretezett személyzetet kell eltartania a hazai vendégeknek. A különböző támogatások megszüntetésével együtt csak arra nem gondoltak a vendéglátó- helyeken, hogy a vendégek számának csökkenése talán a személyzet csökkentésével, munkájának ésszerű megszervezésével is járhat. Láttam Szlovákiában, hogy a pincéreknek nem volt saját „placcuk”, ott termettek, ahol rendelésre várt a vendég, ahogy elfogyott az étel, leszedték az asztalt. Akadt útmenti fogadó, ahol az egyszerű pincér mellesleg a fagylaltos automatát is kezelte, hiszen a déli csúcsot leszámítva bőven volt rá ideje. Persze nemcsak óhaj nálunk sem a vendéglátásban, hogy találkozzék a vendég igénye a gazdaságosság érdekével. Csakhogy érdekes módon legkevésbé a fix fizetésért dolgozó, nagy éttermekben veszik ezt észre. Ám ha megnyílik egy kifőzés, szerződéses üzemelésbe kerül egy kisebb étterem, ott rögtön rájönnek, hogy kevesebb emberrel is el lehet látni ugyanolyan színvonalasan a •vendégek kiszolgálását. (S ehhez párosul a nagyobb jövedelem, bár a munka mennyisége is több.) Ezért lenne jó, ha kevesebbet siránkoznának a vendéglátó- iparban az elmaradozó vendégek miatt, s nem ételárak feltétlen emelésével, hanem a belső költségek csökkentésével próbálnák nyereségessé tenni az üzletet. L. B. S 'ekéikét húz az öregasszony. Játékszekér ez, akár egy gyermekkocsi. Szaraz gallyakkal rakta meg a sóstói erdőben. Húzza csendesen a teniszpálya előtti járdán. Félve megszólít: — Magot, nem vesz? Nézem az aprócska szekeret, milyen takaros rendben sorakoznak a gallyak, szépen betakarva nylonnal, madzaggal megerősítve, le ne hulljon. De hol a napraforgómag, amit kínál. Észreveszi gyanakvásom és megszólal: — Itt van a zsebembe... öreg, itt-ott foltos, zöld lódenjébe nyúl. De az „üzletben” nem nagyon reménykedik, mert látja, hogy a galy- lyal megrakott szekérkét nézem. Már-már szitkozódva folytatja: — Hiába mentem el a Lujza utcára, azt mondta a nő, mert most egy nő ott a vezető, hogy nincs hulladékfa. Pedig van. Látom én. Hát hová lett? Miért nem ad az ilyennek. Nem kérem ingyen, ALMATÁBOROKBAN, EGYETEMISTÁKKAL » Sok alma termett az idén is, a szedéshez pedig munkáskézre van szükség. Ebben az esztendőben húszezer egyetemi, főiskolai hallgatót és középiskolás diákot kell elhelyezni megyénk táboraiban. Közülük 2200-an a hét elején meg is érkeztek. Kőrútunkon mezőgazdasági nagyüzemeket látogattunk meg, milyen elhelyezést biztosítanak a diákoknak, s ők elégedettek-e helyzetükkel? Ózdi gimnazista lányok a vásárosnaményi Budaikertben. „Örömmel jöttünk vissza...“ A két oldal Ütünk Levelekre vezetett. Rögtön a Dózsa Termelőszövetkezet irodaépülete előtt találkoztunk dr. Varna Józseffel, a Debreceni Agrár- tudományi Egyetem tanárával és Bálint József másodéves hallgatóval. A Lada csomagtartójába tették be a teáskannát, egy doboz csokoládét és cigarettát. — Tízóraira visszük ki — mondja Varga József —, a termelőszövetkezettől kaptuk. Nem rossz kezdet — gondolom, úgy látszik, a szövetkezet kiemelten kezeli az egyetemistákat. Ebben erősít meg a további beszélgetés is. — Tavaly is itt voltunk, s örömmel jöttünk vissza — folytatja Varga József. — Én az elmúlt évben más szövetkezetben dolgoztam — szól Bálint József —, akkor Berkeszen egy tornateremben laktunk. Azt nem kívánom vissza, de tudom, erre az évre már ott is elkészült a diákszállás. Itt tíz—húsz ágyas szobákban szállásoltak el bennünket, s kisebb problémáktól eltekintve elégedettek vagyunk. Mi ez a probléma? Leginkább az, hogy nem jut mindenkinek meleg víz. A szövetkezet vezetői megígérték, amit lehet megtesznek. Az étkezésre sem lehet panaszunk, a mennyiség, a minőség kifogástalan. Bár szót emeltünk a tarhonya ellen. s dicséretes gyorsasággal eltűnt az étlapról. Tegnap például palacsinta volt, egy darab sem maradt. Ez a hallgató és a tanár véleménye a leveleki almatáborról. Teljes képet csak úgy kaphatunk, ha mind a két oldalt meghallgatjuk. Kovács Csaba, a szövetkezet elnöke a következőket mondja: — A tábor rendje évek során alakul ki teljesen. Meg kell ismernünk az igényeket, a követelményeket. Mondhatom, szerencsénk van az agrárosokkal és a szarvasi főiskolásokkal, akik szintén itt dolgoznak. Nyáron eljönnek az egyetemről, megnézik a helyet, elmondják az igényeiket, s ennek köszönhetően már évek óta jó kapcsolatot építettünk ki velük. Ottjártunkkor a hálószobák üresek voltak, lakóik dolgoztak. S hogy hazaérkezésükkor rend és tisztaság fogadja őket, azon több nő munkálkodott, akik mostak, súroltak, takarítottak. A hallgatóknak csak egy feladatuk van: jó minőségben leszedni és becsomagolni az almát. Ezt pedig mint leendő agrár szakemberek, maradéktalanul végrehajtják. „Turistaszálló" Hodászon A hodászi diáktábor ilyenkor ősszel már évek óta a műegyetemistáknak ad otthont. Pontosabban, csak hétfőn érkezik az első turnus, hogy segítsen a mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaság almaszedésében. Szeptember első hetében — mintegy főpróbaként — ötszáz ózdi ipari tanuló szálláshelyéül szolgál a tábor. A táborba belépve, a szobákban járván az embernek az a benyomása, turistaszállóba érkezett. A több épületből álló, nagy területen fekvő táborban hat—tíz—tizenkét ágyas szobák találhatók. Az emeletes ágyakat mintha formatervezték volna, öröm lehet bennük aludni. — Szívesen is dolgoznak itt a gyerekek a gazdaságban — mondja Bárdos Zoltán, az ózdiak vezetője. — Szombatig maradunk, s már a hét közepén volt olyan ötfős brigádunk, amely hetven láda almát szedett és csomagolt be. Azt hiszem, mindenkinek jót tesz ez a munka, legalább megismerik a tanulók a mezőgazdaságot is. Az ipari tanulókat követik a műegyetemisták. A gazdaságba hétfőn érkezik az első turnus, ezer hallgató, s őket még öt csoport követi a következő hetekbep. Törődnek velük jj, Hétezer tonna almát várnak a vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Ez bizony nem kevés, itt meg kell fogni a munka végét. Nem is tétlenkednek. Ezt bizonyítja, hogy közel ezren szorgoskodnak nap mint nap a kertekben, közülük 650 diák : gimnazisták, általános iskolások. S milyen a véletlen? Vásárosnaményban is találkoztunk ózdiakkal, ök a közgazdasági szakközépiskolából jöttek kétszázan. — Az ózdiakat a gergelyi- ugornyai úttörőtáborban helyeztük el — mondja Zentai Gyula, a szövetkezet elnöke. — A jövő héten már ELTE- seket fogadunk, akik két hétig maradnak. A diákokat a Budaikertben találtuk. Vezetőjük Fábián Miklós. — Nagyon kedves helyre csöppentünk, összehasonlíthatatlanul jobb a helyzetünk, mint tavaly Baján volt. Nem azt mondom, korszerűbb is lehetne a szálláshelyünk, de tényleg nagyon sokat törődnek velünk. A szállásról az ózdi diákok a következőket mondják: — Kicsik a szobák és sokan vagyunk bennük. Van olyan helyiség is, ahol négyemeletes ágyak vannak, de a nap végére kellően elfáradunk, ledőlünk és már alszunk is. • Nemcsak a három táborban voltunk, több helyen is jártunk. Éppen ezért nehéz lenne azt mondani, hogy a legjobb helyeket választottuk ki. Mert elmondható, minden gazdaságban igyekeznek a legjobb körülményeket teremteni a diákoknak, hallgatóknak, mindent megtesznek az érdekükben. Ami kölcsönös a diákok részéről is, hiszen az alma nagy érték, nagy jövedelmet jelent. Szöveg: Sipos Béla Fotó: Jávor László ötven-valahány forintért vettem eddig is mázsáját... Áll a szekérke mellett és mondja a búját. Jó messze még a Sóstói úttól a kórház, Törött ágak valahol a közelében lakik. Szándékosan nem mondja, melyik utcában, csak annyit árul el, állami házban lakik és a gázt nem szereti. Egy régi teatűzhelye van, abba kell a tüzelő ... — így maradtam én, egyedül. A lányom Amerikába ment, ötvenhatban. Küld fényképet, már unokám is van, de minek örüljek. Elment. Azóta haza se jött. Büszke, azért nem jön. Én meg itt vagyok egyedül, hetvennyolc évesen. Ezernyolcvan forint a nyugdíja. De nem emiatt szedegeti a rozsét, gallyat az erdőben. Legfeljebb hasábfát vehetne a TÜZÉP-telepen, de ahhoz már nincs ereje, hogy felhasogassa. Ezért volt jó, amikor a faipari vállalattól hulladékot vehetett... — Nem szégyellem én, hogy húzom ezt a kis szekeret. Nem ez a szégyen, hanem az, hogy itt hagyják az embert, az egyetlen gyermek. És, hogy hazudnak, mint az a nő is, aki azt mondja, hogy nincs hulladékfa. Sokan megnézik. Mintha csak egy régi könyv. lapjairól lépett volna ki, fehér holló. Pedig hús-vér ember, aki itt él, mozog közöttünk. — Nem szól nekem az erdőben senki, hogy minek viszem. Még örülnek is, hogy van, aki eltakarítja a törött ágakat. Páll Géza A hodászi tábor belülről. hMiért drága?
