Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-23 / 223. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. szeptember 23. Kemény dió az NB I Két vereség a CSB-n Megkezdődött az NB I-es tenisz csapatbajnokság őszi idénye. Az NYVSSC férfigárdájának kemény dió a legjobbak mezőnye, főleg úgy, hogy tartalékosán kénytelenek kiállni a bajnoki csatákra. Ifj. Pázmándy József súlyos könyöksérülése miatt nem tud játszani, mig Koczka Tamás katonai szolgálatra vonult be, s azért nem lehet ott a piros-kék együttesben. A pályára lépő teniszezők közül viszont Sárréti György alaposan kitett magáért a CSB- meccseken. Az MTK-VM ellen a nagy hírű Szőke Pétert szorította meg, játszmát is nyert ellene, 6:3 arányban. A BSE elleni találkozón pedig a magyar bajnok Varga Gézának adta fel a leckét, 6:3-re verte az első játszmában, majd a döntő szettben 5:5- ig állta vele a versenyt. Végül azonban vesztett. Az NYVSSC egyébként mindkét csapatbajnoki találkozóján kikapott. Eredmények: MTK-VM—NYVSSC 9:0. A nyíregyháziak közül csak Sárréti nyert egy játszmát Szőke ellen. BSE—NYVSSC 8:1. Az egyetlen nyíregyházi győzelmet a sárréti György, Koczka János páros szerezte, 7:6, 7:6-ra verte a Varga, Turóczy duót. K. Gy. Ökölvívás Áranyalma Kupa A hét végén rangos ökölvívó viadalnak ad otthont Nyíregyháza. Az ország legjobb serdülő és úttörő öklözőit fogadja a nyírségi megyeszékhely — az Aranyalma Kupa-versenyen. A háromnapos kupaküzdelem pénteken délután 16,00 órakor kezdődik. A helyszín: a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola Krúdy Gyula utcai tornaterme. A pénteki selejtezők után szombaton 16,00 órától már a döntőbe jutásért rendeznek találkozókat. A legjobbak pedig vasárnap délelőtt 9,00 órától mérik össze tudásukat. Az Aranyalma Kupára 25 egyesület nevezett. A rendezőktől kapott tájékoztatás szerint több, mint 150 fiatal öklöző lép a nyíregyházi szorítóba. Természetesen kötelek közé állnak az NYVSSC-sek, valamint a kisvár- daiak, a baktalórántháziak és az utóbbi időben szép sikerrel szereplő tiszabodiak is. tAjJCflCpADT Jól sikerült tömegsport futóversenyt rendezett a Taurus Gu- * VsK l • migyár és a városi testnevelési és sportfelügyelőség Nyíregyházán. Több korcsoportban 250-en éltek a sportolási lehetőséggel és indultak a Taurus Futáson. A célba érkezők emlékjelvényt kaptak és részt vehettek a viadal utáni tombolasorsoláson, különböző sportfelszereléseket nyerve. Képünk a felnőtt férfiak rajtjáról készült. (Fotó és szöveg: Ganzler István) Edzőmérkőzésnek jó volt... Magyarország— Törökország 5:0 A magyar labdarúgó-válogatott őszi első mérkőzését szerdán délután Győrött játszotta barátságos találkozó keretében Törökország ellen, s ez volt a két ország egymás közötti negyedik összecsapása. A válogatottban ez alkalommal három újonc szerepelt, Csonka, Tulipán és Budavári személyében és az újpesti Tóth József pedig 50.-szer húzta magára a válogatott trikót. A himnuszok elhangzása után a két csapat a csehszlovák Poucek sípjelére (partjelzők: Palotai és Kiss G.) az alábbi ösz- szeállltásban kezdte a mérkőzést hatezer néző előtt: Magyarország: Katzirz — Csonka, Kerekes, Garaba, Tóth — Hannich, Póczik, Burcsa — Tulipán, Izsó, Budavári. Törökország: Senol — Ismail, Muzaffer, Bilal, Mustafa — Arif, Tuna, Ilyas, Engin — Erdal, Sel- cuk. Alig három percig kellett várni az első magyar helyzetre, Hannich elöl Bilal az utolsó pillanatban szerelt becsúszva. A 9. percben Engin a balszélen ment el, Indítása Selcukot az ötösön találta, Garabának szüksége volt minden tudására, gyorsaságára a szerelésnél. A 11. percben szöglethez jutott a magyar csapat, Budavári a bal oldalról ívelte be a labdát, s a berobbanó Garaba 10 méterről védhetetlenül fejelt — lövéserősséggel — a bal felső sarokba, 1:0. A 29. percben Hannich indította Burcsát, aki ügyesen szólózott, s a kapust is elfektetve gurított 10 m-ről a hálóba, 2:0. A törökök alig tudtak átjönni a félvonalon, mind a 10 játékosukból „védő” lett s ezt kihasználva a magyar válogatott megállás nélkül rohamozott. A 31. percben Erdal cserét kért, helyére Erén állt be. A 37. percben Garaba beívelése után Tulipán fejese a lécen csattant, majd Hannich óriási bombájába vetődött bele önfeláldozóan a török kapus. A 38. percben Tulipán az ötösön a bal sarkot célozta meg, a kapus tehetetlen volt, de Bilal kisegítette. A 40. percben Garaba indítása után Budavári észrevette, hogy a kapus messze elhagyta kapuját, s ravasz mozdulattal ívelve "fejelt a hálóba, 3:0. A szünetben cserélt a magyar válogatott, Izsót egy újabb újonc, Kiss Sándor váltotta, Tulipán helyére pedig Borostyán került. A 47. percbén Póczik vastapsot érdemlő kapáslövését Senol látványos vetődéssel védte. Az 50. percben Selcuk jó helyzetbe került, lövésébe Kerekes belelépett. Az 55. percben Tuna veszélyesen támadott, beadása után Katzirz és Selcuk állt egymással szemben, a magyar kapus SZEPTEMBER 23-»ól 30-ig ŐSZI RUHÁZATI VÁSÁR az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat SZAKBOLTJAIBAN 40% ENGEDMÉNNYEL, AMÍG A KÉSZLET TART! Női, férfi és gyermek kötöttáruk, Női ruhák, szoknyák, blúzok, Női, férfi- és gyermekcipők, Női táskák, Méteráruk, kötő- és himzőfonalak. FIGYELJE KIRAKATAINKAT! önfeláldozóan dobta magát a lövés útjába. A 60. percben újonc gólnak tapsolhatott a közönség, Kiss Sándor ugrott ki, a török kapus összefutott a menteni igyekvő Bilallal, s ezt kihasználva az újpesti csatár erősen kisodródva is biztosan lőtt a kapu jobb oldalába, 4:0. A 64. percben Ilyas előrevetődve ügyesen célozta meg fejjel a jobb alsó sarkot, de Katzirz erre számítva szép vetődéssel tisztázott. A 66. percben Tóth József ment le, Péter állt a helyére. A 73. percben Póczik — aki a magyar csapat legjobbja volt — a lehető legpontosabban célzott, 20 m-röl ballal óriási bombagólt lőtt a jobb felső sarokba, 5:0. Kellemes labdarúgódélutánt jelentett a negyedik Magyarország—Törökország válogatott mérkőzés. Azzal, hogy a török válogatott előre megadta magát, csak az volt a kérdés: hány góllal nyer Mészöly Kálmán csapata? A két csapat közötti erő- különbség az európai közép- és hátsó mezőny között fennálló szintet igazolta a magyar csapat javára. A magyar együttes szinte az egész 90 percben uralta a mezőnyt, és különösebb megerőltetés nélkül érte el góljait. Edzőmérkőzésnek jó volt ___ A török válogatott tagjai a mezőnyben helyenként ügyes dolgokat mutattak, de egészében, támadásvezetésükben nem voltak kellően hatékonyak és így még szépítő gólra sem futotta erejükből. Labdarúgóbajnokságok Fehérgyarmati járási I. osztály: Túristvándi—Olcsvaapáti 2:1, _Tu- nyogmatolcs—Szamasújlak 2:0, Penyige—Vámosoroszi 3:1, Tisza- kóród—Panyola 2:2, Csegöld— Jánkmajtis 2:1, Palád SE—Sza- mossályi 2:0, Méhtelek—Tisztaberek 2:2. A bajnokság állása: II: osztály, Szamosháti csoport: Kömörő—Nagyar 1:1, Szatmár- cseke—Cégénydányád 2:4, Kisar— Gyügye 9:1, 5 Nagyszekeres—Náb- rád 3:0. A bajnokság állása: 1. Kisar 6 5 — 1 25-14 10 2. Kömörő 6 3 2 1 18-13 8 3. N.-szekeres 6 4 — 2 12-13 8 4. Sz.-cseke 6 3 — 3 13-10 6 5. Nagyar 6 2 1 3 11-11 5 6. C.-dányád 6 2 1 3 14-16 5 Tiszaháti csoport: Gacsály—Ro- zsály 0:2, Milota—Túrricse 4:0, Tiszabecs—Kölese, a pontokat 0-0-lás gólkülönbséggel Kölese kapta, Csaholc—Sonkád 2:0. A bajnokság állása: lói vizsgázott az utánpótlás Aranyak, ezüstök és bronzok Befejeződött Békéscsabán az országos serdülő B-csoportos atlétikai bajnokság. A szabolcs- szatmári utánpótlás jól vizsgázott, számos arany-, ezüst- és bronzérem bizonyította: tehetségekben továbbra sincs hiány a Nyírségben. Ami külön öröm: Záhonyba is került egy bronzérem! A 13 éves Gyuricska Natália magasugrásban 150 centiméterrel végzett a dobogó harmadik fokán, mindössze négy centivel maradt el az aranyéremtől. Az NYVSSC reménységei három aranyat szereztek. Szilágyi Péter kettő. Bagoly Csilla pedig egy számban lett országos bajnok. EREDMÉNYEK, 13 évesek, 400 m: 2. Kovács László (NYVSSC) 58,2 mp. Súlylökés: 3. Szilasi Gábor (NYVSSC) 11,50 m. Magasugrás: 3. Gyuricska Natália (Záhony) 150 cm. 14 évesek, 200 m, bajnok: Szilágyi Péter (NYVSSC, edzője: Vass László) 24,00 mp. 400 m, bajnok: Szilágyi Péter (NYVSSC, edzője: Vass László) 52,2 mp. Kalapácsvetés: 5. Béres Zoltán (NYVSSC) 34,60 m. 100 m, bajnok: Bagoly Csilla (NYVSSC, edzője: Molnár István) 12,6, 2. Molnár Klára (NYVSSC) 12,9 mp. 200 m: 2. Bagoly Csilla 26,5 .... 4. Molnár Klára 26,6 mp. 1500 m: 2. Oláh Katalin (NYVSSC) 4:42,0 p.-Az országos ifjúsági összetett atlétikai bajnokságról egy ezüstérem került Nyíregyházára. Hétpróbában Téglási Eleonóra (NYVSSC) az 5426 pontos országos csúcsot elérő Dancsa Zsuzsa (Vasas) mögött 5399 ponttal lett második. Téglási jóval túlteljesítette a 4740 pontos aranyjelvényes szintet. A nyíregyházi felnőtt atlétáknak sem volt verseny nélküli a hét vége. Bakosi Béla Róma helyett Londonban állt végül rajthoz, a Crystal Palace stadionban rendezett nagyszabású nemzetközi viadalon. Az NYVSSC hármasugrója 16,60 méterrel nyerte számát, a 16,54 métert elérő brit McCalla előtt. Itthon, Debrecenben a vasutasbajnokságot rendezték meg a felnőtteknek. Az NYVSSC nem tudta megvédeni elsőségét, a házigazda DMVSC megelőzte a pontversenyben. A debreceniek 194, a nyíregyháziak 163,5, a harmadik szombathelyiek pedig 134 pontot gyűjtöttek. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG B rádió°teleuizió°itiozi°színház 1982. szeptember 23., csütörtök 1. T.-matolcs 7 5 2 _ 15- 5 12 2. Csegöld 7 5 1 1 15- 2 11 3. Penyige 7 5 — 2 14- 4 10 4. T.-kóród 7 3 2 2 19-15 8 5. T.-berek 7 2 4 1 17-13 8 6. V.-oroszt 7 3 2 2 12-11 8 7. T.-istvándi 7 1 5 1 12-12 7 8. O.-apáti 7 3 1 3 11-13 7 9. Panyola 7 1 4 2 10-11 6 10. Jánkmajtis 7 2 2 3 10-13 6 11. Méhtelek 7 1 3 3 10-16 5 12. Sz.-sályi 7 1 2 4 5-12 4 13. Sz.-újlak 7 1 1 5 9-15 3 14. Palád 7 1 1 5 12-19 3 KOSSUTH RADIO 8,27: örökzöld dallamok. — 9,20: Irodalmi évfordulónaptár. — 10,05: Diákfélóra. — 10,41: Gluck: Herkules és Hébé menyegzője. — 11,37: Wilhelm Meister tanulóévei. — 12,45: A „Megáll az idő” c. magyar filmről. — 13,00: Beethoven: C- dúr zongoraverseny. — 13,38: Mozart és Salieri. Puskin drámája. — 13,59: Világhírű énekesek Budapesten. — 15,05: Szovjet fúvósmuzsika. — 15,31: Vendégjáték. — 16,00: Könyvszemle. — 16,10: Népdalcsokor. — 17,05: Olvastam valahol... — 17,25: Mozart: D-dúr szimfónia. K. 202. — 17,41: Egy pofon varázslatában. Hangjáték. —19,15: Svéd Sándor nőtafelvételeiből. — 19,35: A magyar művelődés századai. — 20,30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 21,40: Az egyéni cégtől a mam- mutvállalatig. — 22,30: Pablo Casals (gordonka) Beethoven- felvételeiből. — 23,34: Régi magyar táncmuzsika. — 0,10: Dobsa Sándor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 8,35: Napközben. — 10,00—12,30: Zenedél- előtt. — 12,35: Külföldről érkezett. — 13,00: Balassagyarmattól Szécsényig. — 13,30: A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium kamarakórusa énekel. — 14,00: Szórakoztató antikvárium. — 16,00: Rousseau és Schiller. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tanakodó. — 18,35: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: Hívja a 33-43-22-es telefonszámot. — 22,15: Magnóról — magnóra. — 23,20: Legénybúcsú. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. —17,10: Hangraforgó. A tartalomból: Filatelisták (Horvát Péter). — Fakultatív tanulás (Tamavölgyi György) — Az új érettségi-felvételi rendszerről (Gönczi Mária) — Filharmóniai tervek (Haskó József) — Csillagvizsgáló a gyárban (Rózsavölgyi Erzsébet) — Golfnadrág és estélyi ruha (Szilágyi Mária) — Vásárfia a BNV-n (Bálint Attila). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Kalmár Magda és Palcsó Sándor énekel, — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Müsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária). MAGYAR TV 8,00: Tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. 7. oszt.) — 9,00: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) (sz.) — 9,25: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) — 10,00: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) (sz.) — 10,25: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) (sz.) — 11,00: Magyar irodalom (középisk. 1—2. oszt.) (sz.) — 12,00: Világnézet (középisk. 4. oszt.) — 14,15: Iskolatévé. Magyar nyelv (ism., sz.) — 14,25: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) (sz.) — 14,40: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) (ism., sz.) —15,05: Magyar irodalom (középisk. ) —2. oszt.) (ism., sz.) — 15,30: Világnézet (ism.) — 16,20: Hírek. — 16,25: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Mentsük meg Piroskát! Lengyel rajzfilm (ism., sz.) — 2. Úttörő-híradó. Szovjet dokumentumfilm. — 3. Zenedarab. Csehszlovák rajzfilm (sz.) — 4. Falusi vakáció. Lengyel bábfilm (ism., sz.) — 17,05: Pedagógusok fóruma. — 17,40: Reklám. — 17,45: Telesport. — i»,iu: „Legyen a zene mindenkié”. 6/3. rész (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Szerkesztette: Buzáné Fábri Éva. Színes fénykép. Töltsön egy fél évszázadot Bilicsi Tivadarral. — 21,05: A hét műtárgya. Bernardo Belotto (Canaletto). A pécsi Kaunltz-palo- ta és kertje (sz.) — 21,10: Hatvanhat. Vendég: dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár (sz.) — 22,10: Tv-hiradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 18,40: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs fóruma ism.). — 19,05: Unserbild- schirm. — A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19,30: Tv-híradó (színes). — 20,00: Gólyavári esték. — Etnikum és politika. 8/3. rész. Nemzeti fejlődés és ellentétek a 19. századi Magyarországon (színes). — 20,45: Tv-híradó 2. (színes). — 21,05: Reklám. — 21,15: Egy maréknyi remény. Magyarul beszélő NDK film (színes). — 22,30: Reklám. 22,35: Súlyemelő VB. Közvetítés Ljubjanából. (82,5 kg) (színes). SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé— ism. —9,20: Bevezetés az új orosz nyelvtanfolyamhoz. — 9,50: Csekélységek nagy következményei. Bolgár fitmvígjátk — ism. — 11,15: Nürnberggel nem végződött. Szovjet dokumentumfilm — ism. — 12,15: Hírek. — 15,45: Hírek. — 15,50:, Iskolatévé. — 16,10: Orosz nyelvtanfolyam — 1. lecke — ism. — 16,45: Az ember és a kémia. A műanyagokról — ism. — 17,10: A fénysugarak titka. Ismeretterjesztő műsor — 18,00: Sportrandevú. — 18,30: Tévéfórum. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő járás jelentés és műsor- ismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Peter Hanus: A rossz hírű kisasszony. Tévéjáték. — 21,10: Nótaszó. — 21,40: Nemzetközi hatnapos motorkerékpár-verseny. A verseny 4. napja. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Az ipar fejlesztéséről. — 22,45: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: A KARATÉZÖ COBRA (14 év!, japán). Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra! Nyíregyháza Kert mozi: KÉTARCÚ FELDERÍTŐ (szovjet). Előadás kezdete: 20 óra! Pénztárnyitás: 18 óra! Nyíregyháza Béke mozi: CSATAR A PÁCBAN (14 év!, francia). Nyíregyháza Móricz mozi: VADÁLLATOK A FEDÉLZETEN (szovjet). Kisvárda mozi: FEHÉRLÖFLA (magyar). Délutáni előadásra! Zártkörű archív filmklubi előadás 14,30 és 20 óra! Mátészalka Béke mozi: Filmbarátok körének műsora. (Nyilvános előadás). FELLINI: RÓMA. (16 év!, olasz—francia). Fehérgyarmat: MENTOLOS ITAL (francia). Első előadásra! KETTÉVÁLT MENNYEZET (14 év!, magyar). Nyírbátor: BALLAGÓ IDŐ (magyar). Délutáni előadásra! JÖJJÖN EL EGY KÁVÉRA HOZZÁNK. (16 év!, olasz). Esti előadásokra. Vásárosnamény: FUSS, HOGY UTOLÉRJENEK (magyar). [ RÖPLABDA VB: Áz olimpiai bajnok is nehéz diónak bizonyult Mai műsor Labdarúgás, Országos Ifjúsági Kupa (kezdési idő 15,00 óra): Mátészalkai MTK—Csengeri Tsz SE, Rakamazi Spartacus—Kis- várdai SE, Nyíregyházi SZÁÉV- MEZÖGÉP SE—Tiszavasvári Lombik. A perui női röplabda-világbajnokság trujillói középdöntőjének mérkőzései során a magyar válogatott sorozatban 3. vereségét szenvedte el. Ezúttal az olimpiai bajnoki cím védője, a Szovjetunió volt az ellenfél, akiktől Kotsis Attiláné tanítványai 3:0 (7, 8, 9) arányban kikaptak. A limai középdöntő csoportban a legújabb eredmény: Dél-Korea—Bulgária 3:0 (6, 4, 5). Kialakult a négyes döntő mezőnye a két csoport befejező mérkőzései után: a limai ,,A” csoportból Japán és Peru biztosította helyét a fináléban, míg a trujillói ,,B” csoportból a kínai válogatott mellett az Egyesült Államok jutott a négyes döntőbe, annak ellenére, hogy ötjátszmás nagy küzdelemben kikapott a világbajnoki címet védő kubai együttestől. A közép- amerikai válogatott ezzel a győzelmével is csak az 5—8. helyért mérkőzhet. Eredmények: ,,A” csoport, Lima: Peru—Japán 3:1 (4, 5, —7, 10), Brazília—Kanada 3:1 (10, 12, —7, 2). ,,B” csoport, Trujillo: Kína—Ausztrália 3:0 (2, 2, 2), Kuba—Egyesült Államok 3:2 (—5, 10, 10, —11, 12). l| KÉMflaoyarorszáfl Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—#. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-845 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400.— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYHtSEGI NYOMDA Felelős' vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058 í. Miiota 2. Rozsály b 6 4 5 z 1 13- 2 19- 8 1U 10 3. Kölese 6 4 2 — 9- 3 10 4. Csaholc 6 3 1 2 11-11 7 5. Tiszabecs 6 2 — 4 9- 6 4