Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

D kapcsolatok bővítésének jegyében Megnyílt az őszi BNV Hazánkkal együtt 39 or­szág és a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet kiállítá­sainak részvételével péntek délelőtt, 10 órakor ünnepé­lyesen megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasz­tási cikkek szakvására. A vásár főterét a részt vevő országok zászlói és a nem­zetközi vásárok szövetségé­nek emblémája díszíti. Itt gyülekeztek a megnyitóün­nepség vendégei: Havasi Fe­renc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, a Poli­tikai Bizottság tagjai, Marjai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese. Ott volt a kor­mány több más tagja, megje­lent a diplomáciai képvisele­tek több vezetője és tagja, A BNV megnyitásán Havasi Ferenc, az MSZMP KB tit­kára, Méhes Lajos ipari mi­niszter, a Politikai Bizottság tagjai, Marjai József, a Mi- niszertanács elnökhelyettese. (Kelet-Magyarország telefoto) a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Kelemen Lajos, a Fővá­rosi Tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Először is a Fővárosi Ta­nács és a Külkereskedelmi Minisztérium nevében kö­szöntötte a megnyitóünnep­ség résztvevőit, majd így folytatta: — A bizalom, a bemutat­kozás és a kapcsolatok bőví­(Folytatás a 4. oldalon) Á SZOT-elnökség előtt n jövő évi terv irányelvei A Minisztertanácsnak az 1983. évi népgazdasági terv elkészítéséhez kiadott irány­elveit véleményezve a SZOT elnöksége, pénteki ülésén megállapította, hogy az reá­lisan veszi figyelembe a nemzetközi és hazai gazdasá­gi lehetőségeket, követelmé­nyeket, igényeket. A fő cél­kitűzés továbbra is nemzet­közi fizetési mérlegünk javí­tása. Az elnökség kérte a kor­mányt, hogy fokozott gondot fordítson az áruellátás biz­tonságának fenntartására. A szakszervezetek továbbra is szükségesnek tartják a teljes és hatékony foglalkoztatás megtartását — a munkaerő­gazdálkodásban rejlő tartalé­kok jobb hasznosításával. Fontos, hogy az év hátra­lévő időszakában a gazdasá­gi vezetés, a szakszervezetek, a dolgozó kollektívák haté­kony munkája biztosítsa a hazai ellátás folyamatosságát, az export — ezen belül kü­lönösen a nem rubelelszámo­lású export — fokozását, az anyag és energia ésszerű, ta­karékos felhasználását. Felmentés, kinevezés A Minisztertanács Sarlós Istvánt, az Országos Közmű­velődési Tanács elnöki tiszt­sége alól felmentette, s egy­idejűleg Győri Imrét az Or­szágos Közművelődési Tanács elnökévé kinevezte. Napirenden a napraforgó, a kukorica Javában tart a betakarítás AZ IDŐSZERŰ MEZŐGAZDASÁGI TEN- . NIVALÓKRÓL TANÁCSKOZOTT LEGUTÓB­BI ÜLÉSÉN NYÍREGYHÁZÁN A MEGYEI SZERVEZÉSI BIZOTTSÁG. Jelentőségének megfele­lően az alma szedéséről, tá­rolásáról, szállításáról esett a legtöbb szó az ülésen, ■ahol többek között elhang­zott az is, hogy a HUNGA- ROFRUCT eddig több mint 65 ezer tonna almát expor­tált, túlnyomó részét, ki­lencvenhat százalékát Sza­bolcsiból. Ez meghaladja a tavalyi mennyiséget, ami­kor szeptember közepén 62 ezer tonnánál tartottak. Túlzott elégedettségre azon­ban koránt sincs ok, hiszen a szállítást ismételten va- gonhiány akadályozza. Mint a Zöldért vezetői elmondták, a vállalat nap­jainkig 46 ezer tonna al­mát vett át, s 36 ezer ton­nát exportált. Négyezer tonna a hűtőházaiban elhe­lyezett mennyiség, míg a saját feldolgozásé léalma megközelíti a 2100 tonnát. Az áfész telepein eddig csaknem 17 ezer tonna a felvásárolt mennyiség, melyből mintegy 12 ezer tonna talált mostanáig gaz­dára. A megyei szövetség képviselői egyébként újból ellenőrizték az áfészek va­gonhoz igazodó ütemtervét, mely biztosítéka lehet a zökkenőmentesebb felvá­sárlásnak. Az ülés részvevői a szü­ret ütemét kielégítőnek tartják, elegendőnek tűnik a láda is, néhány kiegészítő kellék azonban hiányzik, mint például a drót, a lá­datető, vagy a . csomagoló­papír. Teljes intenzitással működnek a megye léüze­mei, a nyírgelsei például 4500, a mátészalkai mintegy 5500, a konzervgyáré pedig Az alma mellett megkez­dődött Szabolcs-Szatmár- foan a napraforgó és a ku­korica betakarítása is. A gabonaforgalmi és malom­ipari vállalat az előbbiből 5200, az utóbbiból pedig mintegy 110 ezer tonna fel­vásárlására készül. A rak­tárak, szárítók már koráb­ban felkészültek a csúcsra, csaknem 2700 tonnát dolgo­zott fel eddig, s mindenütt elsőbbséget élvez a jégver­te alma. Ami viszont feltét­lenül fontos: az üzemi tá­rolók feltöltésének gyorsí­tása, már csak azért is, mert a hosszabb időtarta­mú tárolásra a szeptembe­ri alma a legalkalmasabb. A HUNGAROFRUCT kép­viselői elmondták: április végéig minden betárolt al­mát elszállítanak. s ha kell, éjjel-nappal üze­melnek majd. A naprafor­gó kombájnolását már ko­rábban, míg a kukorica be­takarítását a napokban kezdték a szabolcsi gazda­ságok; a vállalat kótaji te­lepére már meg is érkeztek az első tengerivel megra­kott teherautók. B. G. Sajnos, nem ennyire rózsás a burgonya helyzete, sok a varras gumó, ráadásul értékesítési nehézségek­kel is számolni kell. A Zöldért ötvenezer tonna étke­zési és tízezer tonna ipari burgonya tervével szemben még csak 2500 tonnát vett át, a termelőknek fel kell készülni a prizmás tárolásra. A KB titkára Tarpán és Beregsurányban Korom Mihály tetejezte szabolcs-szatmári látogatását Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken, szabolcsi látogatá­sának második napján Tor Imre, a megyei pártbizottság első titkára és Tisza László, a megyei tanács elnöke tár­saságában Tarpára látogatott. Itt a termelőszövetkezet köz­pontjában a vásárosnaményi járás és a Tarpa nagyközség párt-, állami vezetői fogadták a vendéget. Szűcs László, az Esze Tamás Termelőszövet­kezet elnöke ismertette a nagyközség politikai, gazda­sági és kulturális helyzetét, a termelőszövetkezet gazdálko­dását. A három község — Tarpa, Gulács és Tivadar — határát magába foglaló több mint hétezer hektáros termelőszö­vetkezet a környék egyik leg­nagyobb és legerősebb közös gazdasága. Igazodva a beregi tájhoz, a termelőszövetkezet fő profilja az állattenyésztés. Az állattenyésztés méretét jellemzi, hogy szarvasmarhá­ból közel kétezer darabot tar­tanak. Két szakosított tele­pen több mint 600 tehenet helyeztek el. A közel 15 mil­lió forintos féléves tervét az állattenyésztés túlteljesítet­te. Naposcsibéből a tervezett­nél 400 ezerrel többet értéke­sítettek. Az állattenyésztésben nagy gondot fordítanak a takaré­kosságra, jelentős betakarí­tási költségtől mentesülnek azzal, hogy az állatokat le­geltetik. Vannak még teendő­ik az abrakhasznosítás javí­tásában. Több mint ötezer tonna jó minőségű szálas ta­karmány időben történő be­takarításával is csökkentették az önköltséget. Szálas takar­mánnyal ellátják a háztáji­ban tartott nagy létszámú ál­latállományt: a lucerna és a lóhere harmadik kaszálását teljes egészében kiadták a ta­goknak. A növénytermesztés, az er­dőgazdálkodás és a mellék­üzemi termelés a féléves ér­tékelés szerint a terv körül alakul. Üjra felülvizsgálják, mit érdemes termelni a gyen­ge beregi talajon, az idén a vetésszerkezetből kihagyták a napraforgót. Most értékelik a ■ cukorrépa önköltségét, amennyiben ráfizetéses lesz, ezt is mással váltják fel. Hu­szonöt kilométerre van a leg­közelebbi vasútállomás, nagy a szállítási költség. A szövetkezet elnöke is­mertette a tagság anyagi és szociális helyzetét, szólt a A vendégek a beregsurányi határőrőrs életével ismerkednek. nyugdíjasok megkülönbözte­tett támogatásáról. Nagy gon­dot fordítanak a három köz­ség lakosságmegtartó képes­ségének növelésére. A fog­lalkoztatási gondokat új munkahelyek létrehozásá­val enyhítik. Ebben az évben kezdték meg a hőtükör gyár­tását és most végzik az orvo­si fecskendők felújítására ké­szült részleg próbaüzemelését. Tárgyalásokat folytatnak a Hazai Fésűsfonó mintegy 350 —400 fős részlegének Tarpá­ra telepítéséről. A tájékoztató után a ven­dégek megtekintették az egyik szakosított szarvasmar­hatelepet, ahol 320'darab ma­gyartarka tehenet tartanak. Ezzel a fajtával kettős célt teljesítenek: eleget tesznek a tej- és a húsprogram köve­telményeinek. A telepen lá­tott rend, tisztaság, az állat- gondozókkal, a fejőnőkkel való találkozás után a Köz­ponti Bizottság titkára elis­meréssel szólt a tapasztaltak­ról. Egy korábban dohánysimí- tónak használt épületben rendezték be az orvosi fecs­kendők felújítására létesített üzemet. Az élelmes, az újat kutató tevékenység ebben az üzemben ugyanúgy, mint a később meglátogatott hőtü- kör-előállító részlegben, nagy tetszést váltott ki. A terme­lőszövetkezet szinte az ország valamennyi kórházából, ren­delőintézetéből összegyűjti a sérült fecskendőket és az eredetinél jobb minőségű üvegcsőbetéttel tartósabbá teszi; mint ahogyan azt a gyár előállította. Az alumí­niumfóliás hőtükörrel pe­dig egy teljesen új, energia- megtakarító, hővisszaverő be­tétet állítanak elő. A hőtü­körrel, amelyet radiátorok, cserépkályhák mögé lehet be­építeni, tíz—tizenöt százalék fűtési, energia takarítható meg. A vendégek ellátogattak a termelőszövetkezet vágáskerti gyümölcsösébe, itt az al­ma betakarításával ismerked­tek. A látogatási program vé­gén a nagyközség két neve­zetességét, a szárazmalmot és a tájházat tekintették meg. A Központi Bizottság titkára dicsérte a község lakosságá­nak azt a hagyományőrző sze- retetét, amellyel Esze Tamás, Bajcsy-Zsilinszky Endre és más elődök emlékét ápolják. Korom Mihály délután fel­kereste a Vörös Csillag Ér­demrenddel kitüntetett be­regsurányi határőrőrsöt, ahol Heizer György kerületpa­rancsnok mutatta be a körle­tet. A vendégek az itt szol­gálatöt teljesítő határőrök magas szintű elhelyezési, el­látási és kulturális helyzeté­ről győződhettek meg. A Központi Bizottság titká­ra befejező programként a magyar—szovjet határon lé­vő beregsurányi Barátság al­máskertbe tett látogatást. Korom Mihály a késő délutá­ni órákban visszautazott Bu­dapestre. Korom Mihály a hőtükörüzem dolgozóival beszélget. (Elek Emil felvételei) XXXIX. évfolyam, 219. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1982. szeptember 18., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents