Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
\ 1982. augusztus 28. Kőszeg védőire emlékezve Kőszeg kis ékszerdobozként simul a keleti Alpok lábaihoz, mintegy védelmet keresve. Kiváló stratégiai fekvését már Árpád-házi királyaink is felismerték. A tatárjárást megelőzően vár állott már a ma is látható erődítmény helyén. A vár és a körülötte fekvő település 1327-ig a Kőszegi család tulajdonában volt. E gazdag család nevét a Csákok és Amadék mellett emlegették a Károly Róbertét megelőző feudális anarchia korában, amikor ezek a kiskirályok hatalmas birtokaikra támaszkodva dacoltak a királyi hatalommal. csak föl akartam tartóztatni a tovább haladásban.” A török augusztus 5—28. között 18 rohamot intézett a vár ellen, 13-szor kísérelte A belső vár bejárata Jurisich Miklós szobrával meg felrobbantani földalatti aknákkal a várat, de igyekezete nem sok sikerrel járt. Augusztus végén már fogytán volt a védők élelme és lőszere. A három hétig tartó ostrom alatt azonban a török sereg demoralizálódott, a táborban éhínség és járvány ütötte fel fejét. Eközben közel százezres sereg táborozott Bécs alatt tétlenül. Ferdinand király aggódva várta a híreket, de nem jutott eszébe, hogy segítségére siessen az általa nagyon kedvelt Jurisichnak. A vár védőjének nem volt más választása, mint vagy megegyezni a törökkel, vagy elpusztulni. Miután a török is hajlott a békére, Jurisich augusztus 28-án kiment a török táborba Ibrahim beg- lerbéghez, akit két évvel korábbi isztambuli követútjáról jól ismert. Megegyeztek abban, hogy a török jelképesen kitűzi a török zászlót a vár fokára, majd elvonul. Jurisich Miklós helytállásáért Kőszeg várát kapta ajándékba a királytól, aki Kőszeg bárójává nevezte ki. Kőszeg várának és lakosainak hősies helytállása nagy viszhangot váltott ki a korabeli Európában. Erre az eseményre emlékezik az a tudományos ülésszak, melyet’ augusztus 28-án rendeznek Kőszegen. Az évfordulóra jelent- meg a Helikon Kiadó gondozásában a Kőszegi ostromról szóló forrásgyűjtemény és a Kossuth Kiadónál Hunyady József Az égig érő vár című könyve, melyben a a szerző regényes formában állít emléket a bátor kőszegieknek. Ács Zoltán Á moszkvai olimpia filmje Hagyomány, hogy négy évenként megrendezik a világ ifjúságának nagyszabású sportseregszemléjét, az olimpiai játékokat. És az is hagyomány, hogy a versenyeket megszállják a filmesek, akik valamennyi verseny részleteit megörökítik. Moszkvában sem szakad meg a tradíció. 1980-ban találkoztak egymással a legkiválóbb sportolók, s természetesen ezúttal is megállás nélkül berregett a kamera. (Még egy vonatkozásban kimutatható a permanencia. Isten tudja miért, mindig késve látjuk viszont a -nagy pillanatokat megörökítő kockákat. Szó se róla, lehetne gyorsabb a kifutás, elvégre most már két év választ el ibennünket a szovjet fővárosban megrendezett olimpiától.) Vannak azonban rendhagyó vonásai is az 1980-as monstre sportprogramnak. Mindenekelőtt az, hogy csonka volt a mezőny, több ország nem képviseltette magát — méghozzá politikai okok miatt, amit nem lehet eléggé elítélni. A Jurij Ozerov és Borisz Risov — rendezte Olimpia Moszkvában című összeállítás nem exponálja túlságosan élesre a bojkott tényét, s emiatt nem tehetünk szemrehányást a szerzőknek. Ök nem arról szólnak filmjükben, ami elválasztja egymástól az embereket, hanem ami összekapcsolja őket. Az eredeti cím egyértelműen utal a vállalkozás jellegére: Ö sport, te vagy a béke! A másik sajátosság — ez is megkülönbözteti a szovjet olimpiai filmet elődeitől —: Botár Attila: TELJES ÉS EGYSZERŰ Kis fura szél a vizeken Volnék-madár vinné a Napba. mai arcomat összegyűrné. Emberként csak rozsdásakat Kis fura szél a városon köpök és gondolok hazáig. mai testemet elföldelné. S majd hallom hulló hangokon: Fura kis szél leányhajakkal járkált nagy fák alatt, nagy fűben eszemet venni indul éppen. akár a fény, akár a víz Vén gépek, roggyant vagonok törvényeibe csöndesülten. telepén talál, új földrészen. Teljes és egyszerű a reggel. Vasak rozsdában vakoskodnak, A szájban rozsdaíz: jövő időm salakja. a fél mező kohóra vár itt. Nyelés, köpés. Amíg csak tej világít napfoltos homlokunkra. az Ozerov—Risov duó nem törekedett megközelítő, vagy pláne enciklopédikus teljességre. Szerényebb célkitűzések jegyében forgattak. Felnagyítottak egyes pillanatokat. Rögzítettek néhány emlékezetes eseményt. A küzdelem emberi vonatkozásait. Örömöket és kudarcokat. Sikereket és fiaskókat. A sport mindig örök és mégis állan- dóari változó misztériumát. Ízelítőül és kedvcsinálónak megemlítek néhány mozaikot — azaz „blokkot” — a szovjet művészek színpompás kaleidoszkópjából. Láthatjuk a gyorsasági számok szereplőit. A futókat, akik a centiméterekkel és a tized, sőt századmásodpercekkel birkóznak. Majd következnek a kerékpárosok, a vitorlások, az evezősök, az úszóik. A különféle ugrások bajnokai. A mozdulatművész tornászok. A nehézatlétika képviselői. Nem maradt ki a körképből a legnépszerűbb sportág, a futball sem. Igaz, Moszkva nem szolgált olyan csodálatos gólokkal, mint maroknyi örömünk és sok keserűségünk színhelye, a Mundial, bár leheletfinom cseleket, pompás elfutásokat, hajszálpontos beadásokat és hálószaggató gólokat az Olimpia Moszkvában is felvonultat. Nagy erénye Ozerovék sportantológiájának, hogy — a kifejezés legjobb értelmében — sűrűn a kulisszák mögé is elkalauzolja az érdeklődőket. Az olimpiai falu mindig külön világ volt — s modern korunkban különösen az, hiszen a sportolók itt lényegében államot képeznek az államban, s minden zavaró körülménytől izoláltan készülnek a próbatételekre, s pihenhetik ki a nagy versenyek pillanatait. Aki beáll a dobókörbe vagy a rajthelyre, menthetetlenül magányos. De sikerében — kudarcában — számosán osztoznak: a felkészítő apparátus, az edzői gárda éppúgy, mint a technikai kiszolgáló személyzet. A filmben — igaz, csak pillanatokra —ők is főszereplővé lépnek elő. Az eredeti címben — mint említettük — a béke szó olvasható. Kulcsfontosságú a kifejezés, bár megtold- hatnánk még egy definícióval. Jurij Ozerov és Borisz Risov vásznán a szépség is meghatározó fontosságú. Méghozzá több vonatkozásban. Az emberi akarat szépsége. A mozdulatok szépsége. A győzelem szépsége. Az öröm szépsége. A sportpályákon való találkozás szépsége. És hát össze is kapcsolhatjuk a két fogalmat: a béke szépsége. Hibátlan film lenne tehát az Olimpia Moszkvában? Bármennyire rokonszenves is a vállalkozás, ilyesmit mégsem állíthatunk. Kritikai megjegyzéseink nem vonják kétségbe a már említett értékeket, inkább bizonyos következetlenségeket — aránytévesztéseket — tesznek szó- vá. A színes szovjet dokumentumfilm készítői. túlságosan nagy figyelmet fordítottak a ceremoniális külsőségekre. Tudjuk: az olimpia egyfajta show is, ennek ellenére elengedtük volna a hosszadalmas — és fárasztó — protokoll nyitó- és záróeseményeinek felduzzasztott részletezését. Mozgalmasak és dekoratívak a felvételek, voltaképpen semmi baj velük, csak azt sajnáljuk, hogy emiatt fontos sportágak küzdelmei maradtak ki a leltárból. (Hogy alig látni magyar arcot, csak mellékesen említjük, hiszen nem mi voltunk a főszereplők és még kevésbé a megrendelők — bár igaz ami igaz: örömmel éltük volna át újra a mi sikereink mámoros pillanatait.) Még egy bíráló megjegyzés. Az olimpiai filmekben a látvány összehasonlíthatatlanul magasabbrendű, mint az akármennyire okos magyarázó szöveg. Elvégre a világrekord, a fölényes győzelem, a taktikai harc, az új stílus, a drámai fordulat a selejtezőkben vagy a döntőkben, önmagáért beszél. Ozerov és Ri- sov mégis beleestek abba a hibába, hogy mindent kommentálni akartak. Ráadásul mondataik helyenként pate- tikusak, s ellene dolgoznak a megragadó vizuális élménynek. Az Olimpia Moszkvában említett hibái ellenére — hatásosan népszerűsíti a halhatatlan eszmét: a világ fiatalságának nem a csatatereken, hanem a zöld gyepen, a stadionokban, a futópályán, az úszómedencékben kell találkozniuk. Veress József Gyermekvilág Esztelneken (Gazda Klára könyvéről) A magyar néprajzot sokáig csak a csecsemőkor hiedelemköre és a játékok foglalkoztatták a gyermek néprajzából. Ezért az ilyen természetű anyag mára könyvtárnyi méretűre tehető. Kevés viszont a gyermekek testi gondozásáról, munkájáról, ünnepeiről, hagyományokba nevelődésé- ről szóló tanulmányok száma. A gyermek néprajzát író munkák közül Kiss Lajos (A szegény ember élete, A szegény asszony élete) Kresz Mária és Gönczi Ferenc (Somogyi gyermek) dolgozatai a legjelentősebbek. Gazda Klára a gyermek- világ anyagi és szellemi kultúráján kívül vizsgálta a társadalmi vonatkozásokat is. Az ő szemléletében a gyermek társadalmi lény, akinek döntő szerepe van a hagyományozódás folyamatában. Az eddigi munkák totalitásigény nélkül, egymástól izoláltan kutatták a gyermeki élet tárgyi és szellemi összetevőit. Ez a monográfia mozgalmas egységben látja ezeket a komponenseket és fényt derít arra, milyen szerepük van a gyermeket felnőtté formálás folyamatában. Gazda Klárának nehéz volt a Sepsiszentgyörgyi Múzeum gyűjtőterületén elérnie a gyorsan eltűnő hagyományokat, hisz a háromszéki székely- ség a környezeténél jobban polgárosult, s ez a folyamat már a múlt század derekán megkezdődött. Az egykori Kézdiszék azonban meglehetősen hagyományőrző vidék, a fiatal kutatónő ezért választotta vizsgálata színhelyéül ennek a területnek egyik falvát, a Nemerehegység tövében fekvő Esz- telneket. Gazda Klára elemzései során arra a megállapításra jutott, hogy a magyar paraszti gyermekközösségek élete tájanként csak lényegtelenebb vonásokban tér el, az esztelneki gyermekvilág rekonstruálható képe nagyiban hasonlít a Gönczi Ferenc, Kresz Mária és Kiss Lajos műveiből megismert világhoz. Ez érthető, hisz ahogy ő is helyesen látja: „a helyi-környezeti és történeti feltételek mögött mindenütt azonos termelési-gazdasági viszonyok munkálnak”. A könyv olvasmányélménynek is figyelemre méltó. A tudományos, fegyelmezett stílus nem válik monotóniává nála, a jó helyen idézett szólások, közmondások, kifejezések sokaságából képet nyerhetünk a helyi dialektusról is. A kötet végén tájszójegyzéket találunk. A hatalmas játékkincset tematikai szempontból csoportosítja, finom differenciálással veszi észre a különbségeket és azonosságokat. A játékok természetéből kitűnik a munkára nevelés célzatossága, hisz a gyermekek a felnőtek munkaeszközeinek kicsinyített változatait kapták időtöltésül. A mondó- kákban, kiszámolókban, naphivágatokban, a csalimesékben pedig ott élnek a hagyomány hiedelemalakjai, folklórelemei. A tradicionális paraszti életmód felbomlásával együtt jár az a jelenség, hogy a három nemzedék közül a nagyszülők után a gyerekek kultúrája a legkonzervatívabb, ugyanis a városokiban dolgozó szülők távollétében a két szélső nemzedék igen közel kerül egymáshoz. Az egyikor felnőttek által gyakorolt szokások is (pl. bet- lehemezés) fokozatosan a gyerekekre szálltak. Ezek a tényezők is igazolják az ilyen irányú vizsgálatok fontosságát. Követendően alapos, elméleti körültekintéssel megírt, gazdag anyaggal illusztrált könyv a Gazda Kláráé. Ez a monográfia hétéves munkájának terméke, s nemcsak a romániai magyar néprajznak nagy egyéni teljesítménye; hazánkban sem íródott a gyermekvilágról ennél értékesebb munka. Faragó József méltán dicséri ezt a könyvet úgy, mint ,,a leggazdagabbat és a legszebbet az egész magyar néprajz- tudományban”. (Kriterion, Bukarest, 1980.) Erdei Sándor KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Károly Róbert 1328-ban szabad királyi városi rangra emelte. Béke azonban még ekkor lem költözött a többségében bevándorolt német polgárok által lakott város falai közé. Zsigmond király a Garaiakmak adományozta a várat, amely 1463-ban zálogbirtokként került a Habsburgok kezére, s kisebb elsza- kításoktól eltekintve a 17. század közepéig Ausztriához tartozott. Kőszeg városát és várát az 1532. évi török ostrom tette ismertté és emlékezetessé a magyar történelemben. Neve ugyanúgy összefonódott a dailmát származású, kiváló katona, Jurisich Miklós nevével, mint Eger vára Dobó Istvánéval vagy Szigetvár Zrínyi Miklóséval. Az ostrom 450. évfordulójára emlékezve pergessük vissza a történelem kerekét és idézzük fel röviden 1532 augusztusának eseményeit. A mohácsi csatát követően a török 1529-ben kísérelte meg először a birodalmi főváros elfoglalását. Útja ekkor is Kőszegen keresztül vezetett, de komoly ostromra nem került sor. Három évvel később Szulejmán szultán a francia király szövetségeseként indult Bécs ellen. Kőszeg várát erre az időre már komoly védelmi rendszerrel látták el, de így sem volt alkalmas hosszú ostrom elviselésére. Jurisichnak nem volt ideje, hogy a királyi parancs értelmében magára hagyja a várat és Bécs alá vonulják. Ezért úgy döntött, hogy 28 huszárjával, 18 német zsoldosával, a kőszegi polgárokkal és a környék falvaiból oda- menekült földönfutókkal együtt szembeszáll a törökkel. Egyik levelében írta, hogy „ezt nem azzal a szándékkal tettem, hogy a török hatalmát megtörjem, hanem
