Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-26 / 199. szám

1982. augusztus 26. Kelet-Magyarország 3 Hol tart a magyar közoktatás ? — Interjú Knopp Andrással, az MSZMP Központi Bizottság osztályvezető-helyettesével — r-------------------------------------------------------\ Szovjet exportra Nemcsak a tanulóifjúság­nak és nemcsak az oktatás­ügy szakembereinek, hanem az egész társadalomnak is ünnepe a tanévkezdés. Alka­lom tehát arra is, hogy mér­legeljük: hol tart a magyar közoktatás, meddig jutottunk fejlesztésében, mit kell s le­het várni a következő tíz hó­naptól? E kérdések jegyében és szellemében folytattunk beszélgetést Knopp András­sal, az MSZMP Központi Bi­zottsága tudományos, közok­tatási és kulturális osztályá­nak helyettes vezetőjével. — E szerteágazó kérdéskör­nek nyilvánvalóan csak né­hány részletére térhetünk ki egy interjú keretében — mondta —, de indokoltnak látszik abból a tényből kiin­dulni, hogy ml, Magyarorszá­gon egy három-négy éve kez­dődött tantervi reform fo­lyamatában élünk. Ennyi idő alatt már felhalmozódik bi­zonyos mennyiségű tapaszta­lat. Elmondhatjuk, hogy ezek többsége pozitív, de a nega­tív tünetek száma is jelen­tős. E tapasztalatok illetve a reform megítélésében tévedé­sekhez vezet, ha általában, az egészről • mondunk vagy igénylünk véleményt. A napi gyakorlatot is sokkal inkább segíti — tehát a menet köz­ben is végrehajtható korrek­ciókhoz biztosabb alapokat teremt —, ha az eredménye­ket, s a hibákat is úgy igyek­szünk elemezni és hasznosíta­ni, ahogyan azok megjelen­nek: tantárgyak vagy oktatá­si évfolyamok szerint. Nyu­godtan elmondhatjuk, hogy a tantervi reform egészében a színvonal emelésére hat, de az is nyilvánvaló, hogy a reform kulcsa: megfelelő tanterve- ket, tankönyveket tudunk-e adni, s megfelelő-e a pedagó­gusok felkészítése. Mindkét területen jelentős erőfeszíté­seket tettünk, de természete­sen mindkét területen vannak még gondjaink és feladata­ink. E gondok száma érezhe­tően csökken, de mint az élet más területein, itt is számol­ni kell az újjal szembeni in­dokolatlan ellenállással ép­pen úgy, mint egyes kérdé­sekben a jogos kifogásokkal. Azt tartom tehát lényeges­nek, hogy most, amikor nehéz körülmények között zajlik le nálunk az oktatási reform, ne ítéljük meg globálisan, mert az mindig csak egyoldalúság­hoz vezethet. — A reformfolyamatnak már az előző tanév is része volt. Az új tanév kezdetekor időszerű a korábbi tapasztalatokat megemlí­teni. Akad köztük példa az imént említett korrekcióra is? — Igen. Például a jogos bírálatok nyomán meg fog változni az általános iskola 3. és 4. osztályának környezetis­E gy valamikori uraság lovai legeltek a lapos réten, innen a név: Csikóslapos. Többet talán az öregek tudnának e kis tanyá­ról, ha élnének. Befogadta a föld a kis cselédházakat, egykori lakóik meghaltak, el­költözködtek, közelebb a köz­séghez. Egyetlen ház áll a Csikóslaposon, Povercsák László és családja lakik ben­ne, ők a tanya utolsó lakói. S ami kissé szokatlan, nem itt születtek, jövőre lesz tíz éve, hogy megvették egy ro­kontól, Nyisztor Mihálytól a házacskát és a hozzátartozó egy hold földet. — Bizony a legközelebbi szomszéd jó egy kilométerre van hozzánk — mondja Po- vercsákné. — De majd min­den nap megnézzük egymást. Ma is volt itt Bukta György- né, a férje beteg, kórházban van, elbeszélgettünk, aztán mindenki megy a dolga után. Szeretünk itt lakni, bár ami­kor hetvenháromban megvet­tük a házat, sokan csóválták a fejüket, minek jövünk ilyen helyre, ahol se kövesút, se villany... Szeretünk a jó­szággal foglalkozni, azt itt le­het, most is van két kocánk, tizenhat malac ... A férj segédmunkás a kál- lósemjéni termelőszövetkezet­ben, úgy 2300 körül keres ha­mereti anyaga. De a korrek­ciók jelentőségét és eseten­ként; szükségességét mit sem csökkentve, azt is hangsú­lyoznunk kell, hogy a Köz­ponti Bizottság ez év áprili­sában hozott határozatának szellemében a reformnak át­gondolt folyamatnak kell len­nie. Ennek az átgondolt­ságnak része az a türelem és higgadtság is, amelyet a ta­pasztalatszerzés és a sokol­dalú konzultációk időszaká­ban célszerű tanúsítanunk. Például a fakultáció ugyan­csak sokat vitatott kérdésében aligha lenne indokolt idő előtt módosítani azon a gya­korlaton, amely rövid ideje tart. Egyébként a fakultáció bevezetésével kapcsolatos ta­pasztalatok általában kedve­zőek, hiszen adott tárgyak­ban lehetővé teszik a diákok elmélyültebb felkészülését. Ugyanakkor hiba lenne meg­alapozatlanoknak minősíteni azokat az aggályokat, ame­lyek abból fakadnak, hogy a fakultáció, bizony megbontja a hagyományos osztályszerke­zetet az iskolában, s az osz­tályfőnököknek néha 18—20 szaktanárral is kapcsolatot kellene tartania, ha osztályá­nak diákjai felől annyi infor­mációval, tapasztalattal akar rendelkeznie, amennyi kívá­natos. — Az új tanévben az egyik legnagyobb, talán nem túlzás azt állítani, hogy a legszélesebb tár­sadalmi érdeklődést és vitát ki­váltó változás lesz az ötnapos ta­nítási bétre való áttérés ... — Az előző tanévben több száz iskolában már bevezet­ték kísérletképpen az ötnapos tanítási hetet. Ezek a tapasz­talatok azt mutatják, hogy a tanév bizonyos mértékű meg­hosszabbításával és a tanítá­si idő feszesebb munkarend­jével ez megvalósítható. Rö- videbbek lesznek a szünetek, de ezért kárpótol, hogy nem 6, hanem csak 5 nap az isko­lában is a munkahét. A heti óraszám nem fog számotte­vően csökkenni, de a közép­iskolában ennek az az ára, hogy a napi óraszám diffe­renciáltan emelkedik. Meg vagyok győződve arról, hogy az ötnapos tanítási hét teljes bevezetése sok helyen fog konkrét gondokat, feszültsé­geket jelenteni. A pedagógu­sok és a gyermekek terhelé­se nem lesz csekély, de nem is nagyobb, mint másutt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Európában a mi hazánk ed­dig azok közé az országok kö­zé tartozott, ahol a legalacso­nyabb volt az évi kötelező ta­nítási napok száma. — Milyennek ítéli meg az új tanév kezdetén a közoktatás sze­mélyi feltételeit? — Ami a leglényegesebb: tovább javul az óvodák és az iskolák pedagógusellátottsá­ga. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség ismét a ké­pesítésnélküliek munkába állítására. Ez a tény érthető módon irritálja a közvéle­ményt, amely sajnos nem mindig kap ez ügyben ár­nyalt, az összefüggéseket mé­lyebben megvilágító tájékoz­tatást. Rendkívül leegyszerű­sítő például ezt az egész hely­zetet a pedagógusképzéssel kapcsolatos tervezés hibájá­nak minősíteni. Természete­sen lehetnek tervezési hibák, de e kérdésben nem ez a fő gond. A magyar pedagógus- képzés ugyanis ma már egé­szében véve elegendő pedagó­gust ad az országnak. Elég talán, ha ennek egyik bizo­nyítékaként megemlítem: Ma­gyarországon több pedagó­gusnő van gyesen, mint ahány képesítés nélküli em­ber tanít az iskolákban. A probléma egyik fő oka inkább az, hogy a pedagógusok fog­lalkoztatására vonatkozó te­rületi igények és a pedagó­gusok elhelyezkedési szándé­kai nincsenek összhangban. — És a tárgyi feltételek? — Azzal kell kezdenem, hogy a központi irányítószer­vek, a tanácsok, a párt- és társadalmi szervek erőfeszíté­seinek eredményeként az 1982 83-as tanévet a korábbi­nál kedvezőbb körülmények között kezdhetjük meg. Na­gyon jelentős eredmények születtek a nehezebb feltéte­lek között is. Az idén negy­venötezerrel több általános iskolásunk lesz, mint tavaly — ezért lesznek helyek, ahol a korábbi feszültségek még fokozódnak is —, de az idén csaknem 1400 új tanterem épül fel, valamivel még több is, mint egy évvel ezelőtt. És amint utaltam rá, gondjaink ugyan távolról sem szűnnek meg ebben a tanévben, de azért arra ügyelnünk kell, hogy a közvélemény ne szél­sőséges esetek alapján általá­nosítson. Mert igaz, hogy az országban működő 45—46 000 általános iskolai osztály kö­zül 100—110-ben a létszám meg fogja haladni a 40-et, de az is igaz, hogy másfél-két évtizede még 5—6000 ilyen osztály volt hazánkban. Or­szágos átlagban az általános iskolai osztályok létszáma: 27. Ez európai összehasonlí­tásban sem szégyellnivaló. Hasonlóképpen jelentős javu­lás várható az új tanévben a tankönyvellátást illetően. A javulásban szerepük volt a jogos kritikáknak, ezek nyo­mán is a tankönyvírók fe­gyelmezettebb munkájának s a nyomdák konstruktívabb közreműködésének. Cs. I. A kondért — így mondták — szerény ebédhez készítet­ték elő. A házigazdák határ­őrök, a vendégek önkéntes segítőik voltak. Fülöpiek. a szomszéd megyéből, penész- lekiek, ömbölyiek. nyírbélte- kiek. Gergely Ferenc őrsparancs­nok mondta a találkozó prog­ramjáról: — Minden esemény, ami a határon történik, ad valami­lyen tanulságot. Valójában a munkánk el sem képzelhető a lakosság segítése nélkül. Igaz, itt egy baráti ország szomszédságában vagyunk, de a határok biztonságos őrzése itt is fontos. — Mi a szerepe a határőr­tünk. Csak akkor szólalnak meg, amikor arról kérdezős­ködünk, szeretnek-e a tanyai kollégiumban lenni. Egyér­telműen felelnek, szóval és a fejükkel is. Nem jobb lenne itthon, hiába van ott sok minden, tévét is nézhetnek és nincsenek egyedül, ha külön- külön szobákban is vannak életkoruk szerint, mindennap együtt vannak, játszanak ... — Megszokták, itthon azt főzök nekik, amit szeretnek — magyarázza az anya —, ott pedig mindent meg kell enni. Folyton rimánkodnak, hogy hazajárósak szeretnének len­ni, de a buszközlekedés miatt nem lehet megcsinálni. Leg­alább négy kilométert kelle­ne gyalogolni a buszmegálló­tól minden áldott nap. És té­len ez kegyetlen dolog ... A Csikóslapos utolsó mo­hikánjai tovább élik a tanyai életet. Az asszony terveket szövöget: jö­vőre telepes tévét szeretne venni, a gyermekek kedvé­ért. Az udvaron új kerítés­drót köteg, s ott a nélkülöz­hetetlen jármű, a kerékpár, a gyerekek a hat kilométerre lévő Nagykállóba indulnak fagyizni és strandolni. Pover- csákné pedig hozzálát a főzés­hez. Kilencen ülnek asztal­hoz .. . Páll Géza községeknek, az önkéntes ha­tárőröknek ebben? Elfogták a határsértőt — Nagyon sok. Itt szület­tek, itt élnek, dolgoznak. Mindenkinél jobban ismerik a tájat, a dombok minden hajlatát, és ami ennél is fon­tosabb, ismernek mindenkit. Tavaly több esetben is részt vettek határsértők elfogásá­ban. Reggel nyolc órakor az em­berek még falunként verőd­tek csoportokba, de a szünet­ben már összekeveredtek a csoportok. Ritkán találkoz­nak, és van miről mesélniok. A szolgálat havi 16 óra. Időnként nem sok. de a ké­szenlét, a figyelem állandó. Vékony Sándor, az 1976-ban megalakult ömbölyi önkén­tes határsegítő csoport veze­tője mondta: — Mi huszonötén vagyunk. Ha most mindenkit megkér­deznék, hogy ki miért jött közénk, akkor se tudnánk pontosan megfogalmazni, hogy ki miért vállalja ezt. A döntő az, hogy szeretjük hazánkat, ezen belül a szű- kebb tájat, ahol élünk. Hát ennyi... Testvére, Vékony István, autóbuszvezető: — Miért? Évtizedek óta vezetek itt autóbuszt, talán másoknál is jobban látom, hogy milyen gyorsan válto­zik itt az életünk. Hát ezért a változó életért. A munkám meg olyan, hogy segíthetek. „Tudok segíteni...11 Kaszár Sándor, a nyírbél- teki csoport vezetője nyugál­lományú határőr őrnagy: — A hivatásom kísért? Is, de ismerem azt a tizenkilenc embert, aki a mi csoportunk­ban van. Ez nemcsak ránk vonatkozik, általában igaz, hogy nagyon jó közösségek ezek a csoportok. Azt pedig, hogy mennyit segíthetünk, bi­zonyítják az eredmények. És nemcsak a határ őrzésében. Fogtunk már el köztörvé­nyes bűnözőt, segítettünk a rendőrségnek... Tóth József Nyírbélteken felszolgáló: — Miért jelentkeztem? Ügy érzem, tudok segíteni. A munkám is olyan. Ez az egyik. A másikat nehezebb mondani. Azt hiszem, hogy ha valaki egy közösségben jól érzi magát, akkor az a mun­kájára, az egész életére kihat. Korábban különféle okok miatt gondolkoztam még azon is, hogy elmegyek a fa­lumból, munkahelyet változ­tatok. Már eszembe se jut... Példát adnak egymásnak Csik Mihály, a nagyközségi közös tanács elnöke egyfor­mán ismeri a béltekieket és az ömbölvieket is. — Vallom, hogy határőr­községgé lenni rang. Olyan, amiért dolgozni érdemes. Ál­lítom, hogy a két csoport lé­tezése a községek életére, gondolkozására, közérzetére is hat. Erő ez, ami jó ügyekért bármikor mozgósít­ható. Csak példaként: az öm­bölyi és a bélteki csoportok tagjai 1981-ben százezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek a két község­ben. A program, a rövid szüne­tekkel egész napon át tar­tott. Fárasztó volt, de jóked­vű is. És délutánra a négy jó közösség egy nagyobb kö­zösséggé nőtt. Gergely Ferenc, a penész- leki őrsparancsnok elégedet­ten mondta: — Ügy érzem, hogy ezzel a nappal is erősebbek let­tünk. Tény, hogy minden községből a legjobbak, tehát a csoportok tagjai vannak itt, ám a valóságban sokkal töb­ben vagyunk, és ha azt kér­deznék, hogy hányán, akkor azt mondnám, hogy nekünk az egész lakosság segít. En­nek a másik oldala, hogy mi is segítünk a községeknek, ha tehetjük, ha tudunk. Csikóslapos vonta. Nem éppen nagy ke­reset. A feleségnek nincs ál­landó munkája, a közeli tan­gazdasági almáskertben nyári idénymunkás. Kétezer-ötszáz körül megkeres ilyenkor, de sokat kell érte az idén haj- longani, mert kevesebb az alma a fán, kárt tett a rü­gyekben a fagy. Amíg beszél­getünk, akár az orgonasípok, egymás után sorakoznak elénk a gyerekek. Heten van­nak. Van kikre költeni a 4270 forintos családi pótlékot... — Különösen a cipőt, ruhát nyűzik — folytatja Pover- csákné inkább csendes bele­törődéssel, mintsem szemre­hányással. — öt gyerekünk iskolás, mind az öten a sem- jéni tanyai diákotthonban laknak, ott tanulnak és hét végén jönnek haza. Eleinte nehezen kezdtek beszélni, egyikük sem járt óvodába. A hatodikos Attila jól számol, autószerelő akar lenni... A család, amely az utolsó „mohikán” a Csikóslaposon, megszokta, hogy villany he­lyett petróleum lámpa vilá- ■ gít esténként, csak ne kelle­ne olyan sokszor be-benézni a boltokba petró és lámpaüveg miatt. Hol van, hol nincs. A legközelebbi bolt jó két, két és fél kilométerre van a Sző­lőskert tanyán. Itt vannak a kis zöld levélszekrénykék is, ahová legalább két naponként el kell nézni, az asszony nő­vére Sárospatakra ment férj­hez, levelezés útján tartják a kapcsolatot. — El szoktak jönni nya­ranta és csodálkoznak is, ta­lán ők nem tudnának itt él­ni. Én egy másik tanyán szü­lettem, ott nőttem fel az Apagyhoz tartozó Nagyhara- szon, nekem nem volt újdon­ság a tanyai élet. A faluban ennyi pénzért nagyon aprócs­ka házat vehettünk volna, ezért inkább ezt választottuk. Nem vagyunk pedig idősek, a férjem 34, én 29 éves va­gyok. Nem is lenne itt baj, csak villanyunk lenne, mert így nehéz. Különösen, amikor hamar esteledik. A gyermekek kicsit félősen hallgatják, miről beszélge­B. G. A dombrádi Petőfi Ter­melőszövetkezet konfek­cióüzeme a kisvárdai ru- haüzem részére bérmun­kában 12 ezer fiúnadrá­got, 8 ezer zakót és 2 ezei mellényt készített ebber az évben szovjet exportra Az üzem dolgozóinál! munkája kifogástalan, mi­nőségi reklamáció nem volt. Első képünkön: a szalagon készülnek a mel­lények. Második képün­kön : Lakatos Istvánra gomblyukat varr. Harma­dik képünkön: a végleges formát vasalással Csercsa Sándorné adja a mellény­nek. (Jávor L.) FÉRFIAK, NÉGY KÖZSÉGBŐL Szolgálat civilben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents