Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-26 / 199. szám
Erőösszevonás A z élet bebizonyította, hogy a mező- gazdasági üzemek gazdálkodásában kialakult indokolatlan különbségeket fel lehet számolni. Más a helyzet azonban azokkal a különbségekkel, amelyek nem a vezetés hibáiból fakadnak, hanem egyéb, egyelőre megváltoztathatatlan körülményekből, mint a földminőség, a belvíz-veszélyeztetettség és a többi. Az eltérő sajátosságok és a gazdálkodás eredményeiben fellelhető eltérések egy része olyan okokra vezethető vissza, amiken lehet és kell is változtatni. Ide sorolhatjuk az eredménytelen gazdálkodás miatt krónikussá vált tőkeszegénységet és az előnytelen termelési szerkezetet, amelyen változtatni nem tudnak,vagy nem mernek, mert magugat nem érzik elég erősnek ahhoz, hogy az ezzel járó újabb feladatokat — gépparkátrendezés, radikális munkaszervezés — egyedül megoldják. Sorolni lehetne a jól ismert példákat. Kiterjedt legelőt mondhat magáénak sok tsz, amit kamatoztatni nem tud, mert nincs pénze a juh- vagy szarvasmarha-istálló bővítésére, azaz a legelő állatállomány gyarapítására. Vagy ha van is, akkor a legelő intenzív művelésére nem futja belőle. Ebből a helyzetből nincs más kiút, mint a termelői együttműködések további lehetséges formáinak keresése. Nem állíthatjuk, hogy merőben új gondolatról van szó, hiszen az erők egyesítése adott cél érdekében nem új keletű. A legrégibb — a sokat vitatott — megoldás a termelőszövetkezetek egyesítése, a közös vállalkozások, társulások, gazdasági együttműködések után a „legújabb” a tsz-pár mozgalom. Ezek célja, hogy az eltérő fejlettségi színvonalú és jövedelmezőségű nagyüzemek kölcsönös érdekeltségen alapuló együttműködését hatékonyabbá tegyék. A kísérletekből szinte egyértelműen az derül ki, hogy ennek az együttműködésnek kétoldalú megállapodáson, vagy társuláson kell alapulnia. A jogi és pénzügyi lehetőségek, és feltételek megteremtésével igazán széles körű összefogásra nyílik lehetőség. Ugyanígy oldható meg a szaktudáson való „osztozkodás”, miután gyakorlati tapasztalatok szerint a gyengébb mezőgazdasági üzem jól képzett, kellő gyakorlattal felvértezett szakemberekben sem bővelkedik. Igazán gyors és kézzelfogható eredménnyel — nem lebecsülve az előbbiek jelentőségét sem — a közvetlen termelőmunkában elhatározott együttműködések kecsegtetnek. Itt a kölcsönös előnyök általában nyilvánvalóbbak. A mezőgazdasági nagyüzemek közötti együttműködések kiterjesztéséhez az alapvető feltételeket immár sikerült kialakítani. A jogi lehetőségek önmagukban természetesen nem oldanak meg semmit: a termőföld ésszerű hasznosítása, az eszközök jobb kihasználása, a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatása, a gondokat okozó differenciálódás mérséklése azon múlik, hogy az _ érdekeltek miképp élnek a megnövekedett lehetőségekkel. A napokban megkezdték az eperjeskei átrakó pályaudvaroi az új „D" darupálya próbaüzemét. (GB) Ülést tartott a vásárosnaményi tanács végrehajtó bizottsága A városközpont részletes rendezési tervének programját hagyták jóvá szerdán a Vásárosnaményi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjai, amely — ha elkészül — hosszú távlatban is meghatározza a fiatal város majdani arculatát. A terv fontosságát aligha szükséges indokolni, hiszen 30 év múlva körülbelül 15 ezren élnek majd azon a területen, ahol száz éve 3500-an, s még 1970- ben is csak nyolcezren éltek. A városközpont határait a program északon az Arany János utca, délen a Bocskai utca, Néphadsereg utca, Sport utca és Eötvös utca, keleten a Kraszna folyó, nyugaton a József Attila, az Erkel, a Dózsa, a Béke és a Gyöngyvirág út által határolt területen jelölte meg, s azt tűzte a tervezők céljául, hogy a kidolgozandó terv alapelve a város- központ karakterének, hangulatának megőrzése és a helyhez való maximális alkalmazkodás, az új építések és a megmaradó területrészek harmonikus ötvözése legyen. Most 545 lakást tartanak számon a városközpontban, de szanálás nélkül, illetve alig néhány lakás lebontásával jelentős területek állnak rendelkezésre a Bocskai út meghosszabbításával a Jókai utcáig, meghosszabbítható a Mező Imre út is dél felé, körülbelül száz lakás fér el a Jókai út és a sporttelep között egy új út megnyitása árán, de van hely a Bartók Béla, a Bocskai, a Dózsa és a Petőfi út által határolt tömbbelsőben, valamint a Kölcsey, a Kossuth, a József Attila és az Arany János utcák közötti területen. Ez azt jelenti, hogy jelentősebb szanálás nélkül 1000—1100 lakás építhető fel a város központjában. A közintézmények többsége a jelenlegi helyén marad, hiszen a legtöbb az ezredfordulón is megfelel majd a követelményeknek, de kijelöli a terv azokat a területeket is, ahová a már most is korszerűtlen intézmények kerülnek majd. Ilyen például a házasságkötő terem, amely a később felépülő tanácsháza épületében kap helyet, ugyanide költözik majd a városi tűzoltó-parancsnokság, a járási- városi ügyészség, valamint a járási-városi KÖJÁL is. A program számol egy új rendőrkapitányság, egy bankfiók, diákotthon, járási-városi könyvtár, tizenkét tantermes szakközépiskola építésével, de a jelenlegi helyükön maradó intézmények közül szükségessé válik a posta, az ÁFÉSZ, a mentőállomás, a Rákóczi Ferenc Gimnázium, az iskolatörténeti múzeum bővítése, korszerűsítése is. A lakások számának növekedésével arányban tervezik a vízellátás, a szennyvízelvezetés, csapadékvíz-elvezetés, a földgázellátás fejlesztését is, s gondoskodnak a forgalmi és gyűjtőutak, a lakóutak, a parkok és gépjárműparkolók elhelyezéséről, a tömeg- közlekedési hálózat fejlesztéséről. Üj darupálya Záhonyban Hajón utaznak Szíriába a palesztinok Eddig 2600 harcos távozott Beirotbál A ny.ugat-beiruti nemzetközi ellenőrző erőkben részt vevő 800 amerikai tengerész- gyalogos szerdán hajnalban partra szállt a beiruti kikötőben. Az amerikaiak felváltják a palesztin harcosok kivonulása kezdetétől, szombattól a kikötőben szolgálatot teljesítő francia idegen- légiósokat. Ami a PFSZ-harcosok elvonulását illeti: helyi értesülések szerint elvetették azt a tervet, hogy a harcosok egy csoportja szerda reggel a beirut—damaszkuszi úton, szárazföldön távozzon Szíriába. Ehelyett a szerda reggelre összeállított csoport is a beiruti kikötőből indul majd hajóval, s úticélja a szíriai Latakia kikötője lesz. Szombattól keddig mintegy 2600 palesztin harcos távozott Beirutból tengeri úton Irakba, Jordániába, Tunéziába, valamint Észak-Jemenbe és a Jemeni NDK-ba. Zsúfolt program a Szaljut—7 állomáson Végéhez közeledik a Szaljut—7 űrállomáson „vendégeskedő” három űrhajós: Leonyid Popov; Alekszandr Szerebrov és Szvetlána Sza- viokaja útja. A hét végére tervezett visszatérésükig azonban még nagyon sok feladatot kell végrehajtaniuk, mivel a tudósok igen zsúfolt kutatási programot állítottak össze nekik. Az űrállomáson töltött első napokban, különösen Sza- vicjaka esetében, az orvosi vizsgálatoknak jutott a legfontosabb szerep. Bár a számtalan adat, vizsgálati eredmény gondos értékelésére csak a földön kerül majd sor, az orvosi kísérletek irányítói azt máris megállapították, hogy Szavickaja és két társa jól bírja az űrutazással járó megterhelést. Az út második felében Leonyid Popov és Alekszandr Szerebrov elsősorban technikai, csillagászati és vegyi kísérleteket, megfigyeléseket végez. Ezek eredményeit nagy érdeklődéssel várják nemcsak a szovjet, hanem a francia és a csehszlovák tudósok is. Folytatják ugyanis a galaktikus jelenségek fényképezését, amelyet még a szovjet—francia űrexpedíció résztvevői kezdtek el ez év júniusában. Illés! tartott a Vasutasok Szakszervezete A Vasutasok Szakszervezetének elnöksége szerdai ülésén egyebek között tájékoztatót hallgatott meg a MÁV eddigi tervteljesítéséről. A tájékoztatóból kitűnt: az előzetes tervektől eltérően csökkent a vasúti személy- szállítási igény. Ennek okát egyrészt az ipar folyamatos decentrálizálásában, a munkába járással kapcsolatos utazások mérséklődésében látják, s az okok között szerepel az is, hogy az ötnapos munkahét bevezetése eddig még nem eredményezte a hétvégi kirándulóforgalom várt növekedését. Visszaesett a nemzetközi személyforgalom is. Az áruszállítás is elmaradt a tervezettől — megközelítően 3,5 millió tonnával. A belföldi áruszállítási igény mérséklődésének egyik legfontosabb előidézője az állami és vállalati beruházások erőteljes korlátozása, valamint a szállíttatok elégtelen rakodási készsége. Verseny a kukoricabetakarítás meggyorsítására Az előző évek kedvező tapasztalatait figyelembe véve a mezőgazdasági szövetkezetek területi szövetsége ez év őszére is meghirdeti a kombájnvezetők kukoricabetakarítási versenyét. A termelőszövetkezetekben a közös kukoricave- tés-területe meghaladja az 50 ezer hektárt. Az idei jó termést is figyelembe véve a szokottnál nagyobb erőfeszítésre lesz szükség, hogy a szemtermés időben és jó minőségben kerüljön betakarításra. Valamennyi közös gazdaságnak érdeke, hogy a rendelkezésre álló betakarító gépek, kombájnok, szállító- eszközök időben kijavítva rendelkezésre álljanak, növekedjen a munka intenzitása, a gépek kihasználása. Mint annyiszor már —. reméljük az idén is — a szocialista brigádokban részt vevő kombájnvezetők saját ötleteikkel, a munkaidő maximális kihasználásával külön pluszt adnak a betakarítás szervezéséhez. A jó minőségben és időben való betakarítás érdekében a TESZÖV a versenyben részt vevő legjobb eredményt elérő kombájn vezetőket jutalomban részesíti. A versenyteljesítménybe beszámít a más üzemben végzett kukoricabetakarítás is. A szövetség a versenyt négy kombájnkategóriában hirdeti meg. Egy-egy kategóriában öt díjat oszt ki. összesen 30 ezer forintot fordít a verseny élenjáróinak jutalmazására. A meghirdetett versenyhez október 11-ig lehet csatlakozni. Terv a városközpont rendezésére XXXIX. évfolyam, 199. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1982. augusztus 26., csütörtök A tarpai Esze Tamás Termelőszövetkezetben megkezdték a silókukorica betakarítását. A Csatári-tagban tízhektáros táblán Bede Kálmán és Szarka Tibor aratja az igen jó termést. (Jávor L. felv.)