Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-25 / 198. szám
1982. augusztus 25. Kelet-Magyarország 7 un .. j*SJ Postabonfás Megértéssel Levélírónk Magocsa László ököritófülpösről elismeréssel szól a Rápolt községi vegyesboltban tapasztalt udvariasságról, figyelmességről. Ugyancsak ő írja, hasonló tapasztalatai voltak Porcsalmán, Nyírbátorban is. Jó volt olvasni sorait, hiszen e példának néha ellenkezőjét is megírják levélíróink. Ezek a vélemények a megyében dolgozó több ezer kereskedelmi alkalmazottat érintik. Bizony — ahogy ezt levélírónk is mondja — nem elég, hogy az üzletek jól ellátottak. A vásárlók közérzete, a kereskedelemről alkotott véleménye azon is múlik, hogy az ott dolgozók milyen udvariasak, türelmesek a vásárlókhoz. Itt türelem is kell, mert — meg kell vallanunk — hozzánk, vásárlókhoz is türelem kell. Szeretünk olykor vitatkozni, néha még kötekedni is. A nézet- eltérésekre sokszor mi adunk okot. Pétercsák Sándor Nyíregyházáról az Aranykalász sor 54-ből amiatt panaszkodott, — ami szintén a kereskedelmet érintette —, hogy augusztus 3-án nyitás helyett a közeli üzlet vezetője egy papírt ragasztott ki az ajtóra, hogy szabadság miatt az üzlet szeptember 14-ig zárva lesz. Mint a levélből megtudtuk, mindenki felháborodással fogadta egyrészt az eljárást, hogy erről ilyen kurtán-furcsán értesítik a környék lakosságát, másrészt bosszantó a hosz- szú zárvatartás, hiszen ezen a részen nem érnek egymásba az üzletek. Mint megtudtuk, a Nyíregyházi Áfész kezelésében lévő üzletbe nem találtak helyettesítőt. A jövőben — várhatóan még ebben az évben — a szövetkezet úgy oldja meg az ilyen problémát, hogy mozgóbusszal pótolják a szabadságolás miatt zárva tartó üzleteket, így biztosítják majd a környék ellátását. Egy másik levélírónk élethűen írta le, hogy abban az ABC-ben, ahová naponta jár, milyen nehéz dolga van például a pénztárosnak, aki koncentráltan és jól dolgozik. Tömegben, hangzavarban, miközben jönnek, egyre csak jönnek egymásután a kosarak.- Ideje sincs felnézni. Hiszen esemény van bőven a monotonnak tűnő munka közben is. Hol ott felejtenek egy pénztárcát, vagy valakinek kevés a pénze, netán nincs az ár rajta az árun, a feledékeny vásárló otthagyja a visszajáró pénzt, s a figyelmes pénztárosnak kell utána szólnia. Sokszor még azt sem tudja a pénztáros észrevenni, hogy a vásárló elköszön tőle. Ha belegondolunk, ez is egy szervezett üzemi munka, futószalag. Az idegölő monotónia ártalmát csak koncentrált figyelemmel lehet leküzdeni. Itt az udvariaskodás esetleg zavarja a munkát. Ne csodálkozzunk tehát, ha az itt dolgozó mosolyt, csak munkán kívül tud nyújtani. Legyünk megér- tőek. Soltész Ágnes HIÁNYZÓ AKNAFEDÖK — Mi őrködünk, amíg az akna fedelet kap! (Kiss Ernő rajza) A környék lakóinak örömére júliusban megkezdte a TAÉV az Alma út aszfaltozását. Augusztus elején azonban már be is fejezték a munkát, noha az út csak félig készült el, s maguk után hagytak két fedetlen beton aknát, amelyek az út közepén tátonganak ma is. Többen kértük a kivitelező vállalatot, hogy fedjék le ezeket a nyílásokat, vagy legalább ideiglenesen kerítsék körül, figyelmeztetésképpen. Egyiket sem tették, így a baleset- veszély, különösen sötétedéskor rendkívül nagy, mert pont ezen az útszakaszon közvilágítás sincs. Kurbely László, Nyíregyháza, Kőműves út 4. szám DIABETIKUS Gondolom, más szülő is szívesen venné, ha rendszeresen lehetne kapni diabetikus süteményeket, például cukorbetegeknek való tortát. Ez különösen a gyerekek miatt lenne jó, mert ők nehezen vesznek tudomást e betegségről és szeretik az édességet, nehezen mondanak le róla. Vajon a vendéglátóipari vállalat cukrászüzeme nem vállalkozna-e ilyen sütemények, torták gyártására, legalább egy héten egyszer, s valamelyik kijelölt cukrászdában várnák a gyerekeket ezekkel a csemegékkel. Jó lenne, ha az élelmiszeriparunk többet gondolna a cukorbetegekre, közöttük is az apróságokra. Sári Józsefné, Nyírszőlős, Csaba Gyöngye út 9G. HOL A SZÓDAVÍZ? Nyíregyházán a Simái úton lévő — korábban 65. számú — boltban május óta nem lehet szódavizet kapni. Mi pedig az itt lakók hozzászoktunk, hogy naponta cseréltük az üvegeket. Mióta új gazdája van az üzletnek — ugyanis a kisker vállalat átadta szerződéses üzemeltetésre — azóta nincs szódavíz, pedig sokan keressük és reklamáljuk. Nem hiszem, hogy nem volna kifizetődő ezt is árusítani. Szegedi Sándor, Nyíregyháza, Orgona utca 12. KÖSZÖNET A közeli napokban a 8-as autóbuszon felejtettem — az egyik délutáni járaton — kézitáskámat. A Bercsényi utcai megállóban szálltam le, s amikor elhagytam az utcát, s már az autóbusz is elment, akkor vettem észre, hogy a táskám hiányzik. Azonnal jelentettem a Volán-irodában, és szerencsére egészen rövid idő alatt megkerült a táskám, azt a MÁV-állomással szembeni egyik irodában átvehettem. Ezúton is köszönöm mindazok segítségét, akik a táskám kézrekerítésében a segítségemre voltak. D. G. Nyíregyháza, jósavárosi lakos az Óra volt a lüdas Augusztus 16-án reggel a Tiszatelekről Nagyhalászba négy órakor induló járattal szerettem volna utazni, hogy onnan a csatlakozó járattal pontos időre beérjek munkahelyemre, a megyei kórház infúziós laboratóriumába. Pontosan érkeztem a megállóhelyre, amikor megtudtam, hogy a 4 óra 5 perckor induló autóbusz ezúttal 3,49-kor már elment Nagyhalászba. Mint később kiderült, az autóbusz vezetőjének sietett az órája. Ezen a reggelen sokan lemaradtak az autóbuszról és így a pontos munkakezdésről. Ilyen tévedésnek nem volna szabad előfordulnia a közlekedésben. Magyar Zsolt, Tiszatelek, Kossuth utca 161. szám MIRE VÁRNAK? Nyíregyházán, a Bessenyei tér páratlan oldalában a parkot szegélyező keskeny járdarészen a közeli napokban árkot ástak. Mi célból? Nem tudni, mert egy embert sem látni a közelben, egyszóval a munkának nyoma sincs. A nyitott árok azonban veszélyes, mert ugyan a parkon belül a fák derekára erősítettek egy fóliacsíkot, hogy a veszélyre felhívják a figyelmet, ugyanakkor az úttest felől semmilyen óvintézkedést nem tettek. Ha arról az oldalról valaki elnézi az utat, könnyen az árokban találja magát. Arról nem is beszélve, hogy hiányzik ez a keskeny kis járdarész is, hiszen a tér körüli forgalom ugyancsak nagy. R. Jánosné, Nyíregyháza, Színház utcai lakos A SZÜLÖK GONDJA Tudom, hogy már előttem is sokan szóvá tették, mert bosszankodtak miatta, hogy Nyíregyházán nem lehet középiskolás lányokra való iskolaköpenyt kapni. Gyermekem 170 centiméter magas, s mindenütt az üzletekben csak apró lánykaköpenyek lógnak a vállfákon. Tanácstalan vagyok. mit tegyek. Jóval többe kerül, ha varratom, mintha készen megvásárolhatnám. Igaz, elhangzott egy-egy biztató szó, hogy a jövő héten talán lesz köpeny, amikor az iskola már megkezdődött. Nem lehetett volna előbb gondolkodni, hamarabb beszerezni a köpenyeket, hiszen az iskola kezdete már tavasz- szal ismert volt. Huczman Andrásné, Oros Szerkesztői üzenetek Ruszki József jékei és Rigler József orosi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Tóth Lászlóné nagyhalászi, Szabó Lászlóné mátészalkai, Szernyi Pálné kisvárdai, id. Kocsis Sándor tunyogmatolcsi, Szegedi László tiszaszalkai, Dobos Béla tyukodi, Üjvári József pusztadobosi, Kiss István ilki, Kádár Margit nyíregyházi, Molnár Ferencié fényeslitkei, Hajdú Jánosné nyírtassi, Kónya Vidor mátészalkai, Magyar Zsolt tiszateleki, Bodnár Jánosné nyíregyházi, Balogh Józsefné tuzséri, Szabad Balázsné ópályi, Labbancz Péter kemecsei lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Szűcs Károly né kótaji és Marofka Imre aranyosapáti olvasóink kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthetnünk. Papp Lajos nyíregyházi olvasónkat a Volán Vállalat tájékoztatta, hogy a Bocskai utcát az Arany János utcával összekötő autóbuszjárat közlekedtetésére nincs lehetőség. Ugyanis az úthálózat nincs olyan állapotban. A 3-as és a 15-ös járatokkal megközelíthető a városközpont, s ezek megfelelő gyakorisággal közlekednek. Átszállással áthidalható a kérdéses távolság. Kői Dezső záhonyi olvasónkat az illetékesek kártalanítják. Fodor Dánielné mezőla- dányi olvasónkat a Debreceni Postaigazgatóság levélben tájékoztatta. Tóth Józsefné őri levélírónk televízióját alkatrészhiány miatt csak a későbbiekben tudja a Gel- ka-szerviz megjavítani. Danes Tünde tiszaka- nyári lakos a reklamált bérkiegészítést megkapta. Tóth Aranka szintén ti- szakanyári lakos ezt az összeget a nyugdíjával kapja meg. Az illetékes válaszol TÉVEDÉS VOLT „Bizonytalanság az árleszállításnál” címmel megjelent észrevételre közöljük, hogy a panaszosnak igaza volt, sajnálatos tévedés történt, az iskolai füzetcsomagokat először 50 százalék, majd 40 százalék árengedménnyel értékesítettük. A boltvezető a panaszossal történt telefonbeszélgetéskor felajánlotta, hogy kártalanítják, ő azonban az összeg nagyságára való tekintettel (0,92 Ft.) erre nem tartott igényt. Intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló jellegű tévedés ne fordulhasson elő. Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Nyíregyháza FIGYELEMMEL KÍSÉRIK A Kelet-Magyarország július 14,-i számában D.-né Kisvárda, Vár utcai lakos levelét közölték „Rontja a városképet” címmel. Tájékoztatásul elmondjuk, hogy a város központjában a buszmegálló közvetlen közelében két vendéglátóipari egység — a cikkben is szereplő büfé és Várda étterem — üzemel. A vendéglátóhelyek közelsége, valamint fedett buszváróhelyiség hiánya miatt gyakori, hogy az utasok a várakozási időt az említett étteremben és büfében töltik el, s előfordul, hogy egyik-másik vendég több szeszes italt fogyaszt a kelleténél. Az újságcikk alapján a jövőben fokozottabb figyelemmel fogjuk kísérni az említett vendéglátóhelyeket, a kiszolgálás rendjét, a kellemetlenségek elkerülése érdekében. Kisvárda Városi Tanács V. B. termelésellátás-felügyeleti osztálya B helyettesítési díjról, n bér alakulása áthelyezés esetén. Varga Sándorné vásárosnaményi levélírónk férje gépkocsivezetőként dolgozik az egyik vállalatnál. A jogosítványát 1974-ben, a nehézgépkocsi és autóbusz vezetéséhez szükséges vizsgát 1981-ben szerezte meg. Ez utóbbi vizsga megszerzése esetén fizetésemelést helyezett kilátásba a köz vetlen felettese, ami viszont elmaradt. Levélírónk szeretné tudni, hogy milyen vizsgával rendelkező gépkocsivezetőnek mennyi lehet az alapbére? A gépjárművezetők bérkategóriába való besorolása a szakmai képesítéstől (alsó-, közép- és felsőfokú bizonyítvány) a vezetéssel eltöltött gyakorlati időtől és az általa vezetett gépjármű fajtájától (személy, teher), annak teherbírásától függ. Ennek megfelelően egy alapfokú képesítéssel rendelkező személygépkocsi-vezető bérét, aki hétéves gyakorlattal rendelkezik, 1982. január 1-től 1900—2800 Ft között lehet megállapítani. Ha azonban például 5,1—10 tonna hasznos terhelésű tehergépjárművet vezetett, a bértétel 2200—3400 Ft. Bővebb eligazítást a 16/1971. (VI. 7.) MŰM— KPM sz. rendelet ad. Hetey Attila mátészalkai olvasónk az egyik ipari szövetkezetnél gépjárművezetői munkakör mellett telepvezetőhelyettesi munkakört is ellát. A telep vezetője 1981. november hónaptól betegállományban van. A telepvezetői munkakör ellátásáért 1982. január 1-től 500,— Ft munkabért kap. Legjobb tudomása szerint ilyen esetben a helyettest a negyedik hónaptól megilleti a helyettesített személy keresetének az 50 százaléka. Azt szeretné tudni, hogy az ismerete mennyiben felel meg az előírásoknak, illetve mikortól illeti meg a helyettesítési díj? Olvasónk ismerete részben felel meg a jelenlegi előírásoknak. A kinevezett helyettest a helyettesítés negyedik hónapjától illeti meg a helyettesített személy bérkategóriája szerinti munkabér. Helyettesítési díj akkor illeti meg, ha a helyettesítés jelentős többletmunkával jár, ebben az esetben a helyettesítési díj a helyettesített személy munkabérének 50 százalékáig terjedhet. A tényleges helyettesítési díjat — a végzett többletmunka figyelembevétele mellett — 1—50 százalék között a munkáltató állapítja meg. Debreceni Béláné tarpai lakos férje betanított munkásként dolgozik. 1972-ben szerzett szakmásított gépjármű- vezetői vizsgát. Véleménye szerint a férjét ennek figyelem- bevétele mellett szakmunkásként kellene besorolni. Olvasónk levelében nem közölte, hogy a férje jelenleg milyen munkakört lát el. Szakmunkás kategóriába az a dolgozó sorolható be, aki a végzett munkakör ellátásához megfelelő szakképesítéssel rendelkezik. Egy hivatásos gép- járművezetői vizsga nem nyújt szakképesítést például egy lakatos munkakörhöz. Tóth Lajosné tiszadobi olvasónk 1947—1949-ig a helyi tanácsnál dolgozott. Ezt az időt a munkáltató annak ellenére nem fogadja el munkaviszonyban töltött időként, hogy azt két tanú aláírásával igazolja. A munkaviszonyban töltött idő bizonyítása a munkavállaló kötelessége. A munka- viszonyban töltött időt hitelt érdemlően kell bizonyítani. Ez történhet egy korabeli hivatalos okmánnyal, vagy arról készült hivatalos másolattal. Olvasónk tehát keresse fel az említett tanácsot, vagy annak jogutódját, és kérjen hivatalos igazolást. Ennek hiányában kérelmével a volt munkáltató és az idő pontos megjelölésével forduljon a társadalom- biztosítási igazgatósághoz. A kérelmet 10 forintos okmánybélyeggel lássa el. Az igazolás történhet például egy korabeli szakszervezeti tagkönyvvel is. Kádár Miklós nyíregyházi olvasónkat a munkáltatója négy hónappal korábban más vállalathoz rendelte ki munkavégzéshez. Ez alatt az idő alatt fizetése nagymértékben csökkent. Más munkáltatóhoz való kirendelést írásba kell foglalni. Ebben meg kell állapodni a Végzett munkában és annak díjazásában is. A dolgozó keresete ennek megfelelően alakul. A felek eltérő megállapodása vagy a kollektív szerződés eltérő rendelkezésének hiányában ez az idő nem haladhatja meg naptári évenként a három hónapot. A felmerült többletköltséget az eredeti munkáltató köteles viselni. A munkaviszony megszüntetését, kivéve más munkáltatói jogkört az új munkáltató gyakorolja. Nagy Mihály