Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-09 / 159. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. július 9. Kádár János és Francois Mitterrand tárgyalásai Kommentár Két világ, két logika N éhány napon belül két jelentős fejleményről tudósítottak a vi­lágnak ugyanabból a térségéből a távirati irodák, a két hírt — tartalmukat te­kintve — mégis egész világ választja el. Június utolsó napjaiban alakult meg Kuala Lumpurban a három kam­bodzsai emigráns csoport „koalíciós kormánya”, hogy a törvényes kambodzsai rendszer megdöntésének cél­jával egyesítse a különböző irányzatokat. E hét közepén viszont arról érkezett jelen­tés hogy Vietnam csapatai­nak egy részét kivonja Kam­bodzsából. Mely országok és milyen elgondolások állnak a két döntés hátterében? Nyílt titok, hogy Peking régóta szorgalmazza a kam­bodzsai ellenforadalmárok tevékenységének összehango­lását. Erre éppen most, júni­usban, az ASEAN-államok — Thaiföld, Fülöp-szigetek, Indonézia, Malaysia, Szinga­púr — értekezletének áldá­sával került sor és ez jelzés- értékű fejlemény. Arra utal, hogy az ASEAN e fontos kér­désben meghajolt a kínai nyomás, illetve bizonyos amerikai körök óhaja előtt. Thaiföld még tovább ment. Bejelentette, hogy kész fegy­veres és egyéb támogatásban részesíteni a reakciós khmer csoportok koalícióját. Ezek után csodálkozhatott- e volna bárki, ha Vietnam kambodzsai katonai jelenlé­tének megerősítéséről érte­sül? A szembenállás logikája még az ASEAN-államok sze­mében is érthetővé tett vol­na ilyen lépést. Ám épp az ellenkezője történt. A vietna­mi részleges csapatkivonás­ról szóló bejelentés olyan gesztus, amely meggyőzhet néhány kétkedőt Hanoi és Phnom Penh valódi szándé­káról. Arról, hogy van olyan logika, amely a stabilitás és a békés egymás mellett élés szükségességéből indul ki, s az ideológiai ellentéteket haj­landó ennek alárendelni. H o Si Minh-városból, ahol a három indokí­nai ország — Vietnam, Laosz és Kambodzsa — kü­lügyminisztere találkozott, más békés célú kezdeménye­zést is világgá röpítettek. Az indokínai országok ismétel­ten megfogalmazták, hogy a térség békéje egyetlen éssze­rű módjának a párbeszédet tartják. Ennek konkrét elő­mozdítását szolgálja Nguyen Co Tach vietnami külügymi­niszter e hónapra tervezett körútja az ASEAN-államok - ban. Részben újnak minősít­hető az indokínai országok ja­vaslata, hogy a térség problé­máinak megoldására rendez­zenek olyan nemzetközi kon­ferenciát, amelyen rajtuk és az ASEAN-tagokon kívül részt vennének a nagyhatal­mak, valamint India és Bur­ma.' A továbbiak jórészt most az ASEAN-tól függenek. Attól hogy végre felismerik-e: az indokínai országoktól, szom­szédaiktól nem egy világ, csupán Kína választja el őket. Tyihonov—imefda Marcos találkozója Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió miniszterelnöke csü­törtökön a Kremlben fogad­ta Imelda Marcost, a Fülöp- szigeteki Köztársaság kör­nyezetvédelmi és településpo­litikai miniszterét, Nagy-Ma- nila főpolgármesterét. A fe­lek megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a Szovjetunió és a Fülöp-szigetek kapcsola­ta — a Ferdinand E. Marcos Fülöp-szigeteki köztársasági elnök szovjetunióbeli látoga­tása óta eltelt hat esztendő alatt — jelentősen fejlődött és konkrét tartalmat kapott. (Folytatás az 1. oldalról) zsef, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Köpeczi Béla kulturális miniszter, Méhes Lajos ipari miniszter, Veress Péter külkereskedel­mi miniszter, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el­nöke, Tétényi Pál, a Minisz­tertanács Tudománypolitikai Bizottságának titkára, Darva- si István, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára, Szarka Károly külügyminisz­ter-helyettes. Palotás Rezső külügyminisztérium! főosz­tályvezető és Bényi József, hazánk párizsi nagykövete. A tárgyalások francia résztvevői voltak: Claude Cheysson külügyminiszter, Jean-Pierre Chevenement ku­tatási, technológiai és ipar- ügy! miniszter, Michel Jo- bert, külkereskedelmi minisz­ter, Jack Lang kulturális mi­niszter, Jacques Attali, a köztársasági elnök különle­ges tanácsadója, Michel Va- uzelle, az elnöki palota szó­vivője, Hubert Vedrine, a köztársasági elnök főtitkár­ságának technikai szakértője, Paul Guimard'; a köztársasá­gi elnök főtitkárságának mun­katársa, Pierre Morei, a köz- társasági elnök kabinetjénék munkatársa, Jacques Andre­ám, a külügyminisztérium politikai igazgatója, Bertrand Dufourcq, a külügyminiszté­rium európai igazgatója, Je­rome Clement, a miniszterel­nök kabinetjének technikai tanácsadója, Harris Puisais, a külügyminiszter különleges megbízottja és Jacques Le- compt, Franciaország buda- pest nagykövete. A plenáris tárgyalásokon Kádár János és Francois Mitterrand tájékoztatta a résztvevőket négyszemközti megbeszélésükről, amelyen áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit, s a két ország helyzetét, kapcso­latainak alakulását. Értéke­Bécsben csütörtökön meg­tartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről fo­lyó tárgyalássorozat 312. tel­jes ülését, Reece nagykövet­nek, a kanadai delegáció ve­zetőjének elnökletével. Az ülésen elsőként Lőrinc Tamás nagykövet, a Magyar Népköztársaság delegációjá­nak vezetője szólalt el. Be­szédében rámutatott, hogy a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, központi feladatuknak tart­ják a fegyverkezési hajsza korlátozását és a leszerelést. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon szereplő kér­dések megérettek a megol­dásra — hangsúlyozta a ma­gyar nagykövet. — Ennek bizonyítása a szocialista or­szágok részéről már 1980-ban megkezdődött, amikor a szó­beli összevetés világosan megmutatta, hogy fontos kérdések egész sorában van egyetértés a tárgyaló felek között. Az azóta előterjesz­tett újabb szocialista javasla­tok további lépésekkel vitték előbbre a tárgyalásokat. Véleményünk változatlan — hangoztatta a magyar kül­döttségvezető. — Továbbra is az 1973-as zárókommünikét tekintjük egyedül mérvadó­nak, amelynek elfogadásánál a probléma minden aspektu­sát figyelembe vették, külö­nös tekintettel arra az elvre, hogy a csökkentési körzet meghatározásánál egyik fél biztonsága se szenvedjen ká­rokat e szempontból sem. Lőrinc Tamás nagykövet befejezésül megállapította: az első szakaszra vonatkozó egyezmény szövegtervezeté­nek beterjesztése után mégin- kább adottak a lehetőségek az egyezmény gyors kidolgo­lésük szerint tárgyalásukat őszinte, nyílt, jó légkör, a kölcsönös érdeklődésre szá- mottartó témák felelősségtel­jes és konstruktív megköze­lítése jellemezte. Ugyancsak hasznosnak minősíthetők a magyar és a francia vezető politikusoknak a délelőtti órákban — a négyszemközti találkozóval egyidőben — megtartott eszmecseréi is, amelyek eredményeiről a plenáris megbeszélésen szá­moltak be. Marjai József és Veress Péter Michel Jobert- rel, Púja Frigyes Claude Cheysson-nal, Méhes Lajos Jean-Pierre Chevement-nel, Köpeczi Béla és Tétényi Pál pedig Jack Lanp-gal tárgyalt. A magyar—francia kapcso­latok különböző területeiről szólva mindkét fél értékelé­se szerint érzékelhető az együttes szándék, a politikai akarat, s megvannak a lehe­tőségek is a kölcsönösen elő­nyös együttműködés további -bővítésére, kiterjesztésére. Egybehangzó vélemény volt, hogy a francia elnök ma­gyarországi látogatása jól szolgálja e törekvés gyakor­lati megvalósítását. Közös álláspont alakult ki abban, hogy a rendszeres politikai párbeszéd mind a kétoldalú, mind a nemzet­közi kérdések megoldására irányuló törekvésekben alap­vető fontosságú. Kifejezték mindkét fél érdekeltségét abban, hogy az utóbbi évek­ben erősödő — ám még a számos kiaknázatlán lehető­séget rejtő — gazdasági, ke­reskedelmi kapcsolatok az eddigieknél is gyorsabban fejlődjenek; így a termelési kooperációk megvalósításá­ban, a műszaki-tudományos együttműködésben. Délután Francois Mitter­rand és kísérete a magyar mezőgazdasággal, a szövetke­zeti parasztság életével is­merkedett. Az elnök a Pest megyei dunavarsány! Petőfi Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetet kereste fel. zására és elfogadása után a tényleges csökkentés végre­hajtására. Delegációnk remé­li, hogy a NATO-országok mielőbb élnek ezzel a lehető­séggel, megfelelve ezzel Eu­rópa és az egész világ vára­kozásának. Abramov: IPFIMIP IS 1 | l I Hiü j 1-4 SH & B'i.-1 11 I __1___ Pavelt a régi szertartás sze. rint is, meg az új szerint is eltemették. Otthon mindent úgy csi­náltak, mint régen. És, meg kell hagyni, a hatóság nem akadékoskodott. Amíg az öregasszonyok tömjénezték a ravatalt, és halkan kántál- ták a halotti éneket, a ható­ságiak odakinn álltak a tor­nácnál és dohányoztak. Igaz. Afonyka állatorvos részegen berontott a házba, elkezdett kiabálni, hogy azonnal hagy­ják abba, ne gúnyolódjanak egy párton kívüli bolsevik­kai, de rögvest elhallgattat­ták. Maguk a vezetők, Vaszi- lij Ignatyevics meg Pjotr Ivanovics tuszkolták ki a ház­ból. A temetőben volt az új Magyar felszólalás a haderő- csökkentési tárgyaláson TELEX SAN SALVADOR Napjaink vitakérdése Szovjet mezőgazdaság:, mítosz és valóság Guatemala szerdán hivata­losan belépett a közép-ame­rikai térség haladó mozgal­mai elleni szövetségbe, az úgynevezett közép-amerikai demokratikus közösségbe. Az idén januárban létrejött szö­vetség tagjai Costa Rica, Sal­vador és Honduras eredetileg a térség országai közötti gaz­dasági együttműködés meg­valósítását tűzték ki célul. Azóta azonban világossá vált, hogy a közösség elsősorban Nicaragua és a térség haladó mozgalmai ellen irányul. LETARTÓZTATÁS A francia rendőrség a pá­rizsi Orly repülőtéren letar­tóztatott egy iráni férfit, akinek csomagjában két kilo­gramm robbanóanyagot ta­láltak. Mint a francia hatósá­gok csütörtökön közölték, a letartóztatott bevallotta, hogy merényletet tervezett Abol- hasszán Baniszadr franciaor­szági száműzetésben élő volt iráni államfő és Masszud Radzsavi, a Modzsahedin Khalk nevű iráni ellenzéki szervezet ugyancsak Párizs­ban élő vezetője ellen. ERDŐTŰZ Hatszáz tűzoltót vezényel­tek ki csütörtökön Dél-Fran- ciaországban egy szerdán kezdődött erdőtűz megfékezé­sére. Küzdelmüket a lángok­kal tűzoltó-repülőgépek is segítik. Az Avignon város közelében pusztító tűz eddig mintegy 18 négyzetkilométer­nyi fenyőerdőt perzselt fel, és egy tanya is a lángok mar­taléka lett. Csütörtöki jelen­tések szerint a tűz tovább­terjed. A veszélyeztetett te­rületről emberek százait szál­lították el. Egy tűzoltó súlyos serüléseket szenvedett. BUENOS AIRES Az új argentin korrnány diplomáciai úton folytatja a küzdelmet a Falkland-szige- tekért. Buenos Aires két ma­gas rangú diplomatát küldött három latin-amerikai ország­ba, hogy megvitassák azt a mexikói javaslatot, amely az ENSZ közvetítésével tárgya­lásokat szorgalmaz a Falk­land- (Malvin-szigetek) jö­vőjéről. A diplomaták szer­dán megérkeztek a körút el­ső állomására, a brazil fővá­rosba. Az argentin küldött­ség Mexikó és Venezuela fel­keresése után New Yorkba utazna, az ENSZ székhelyé­re. szertartás, amikor a nyitott sír előtt beszédeket mondtak: — Fáradhatatlan dolgos kéz ... A kolhozélet első nap­jától kezdve a munka vártá­ján ... Becsületes... Min­denki példaképe . . . Sosem fe­ledjük el. .. Ettől aztán Pelageja meg­remegett. Mindent kibírt: a szemrehányó tekinteteket, a rosszindulatú suttogást — a szeme se rebbent, meg se szólalt. Úgy állt a sír előtt, mint a kőszikla. Úgy, ahogyan Pjotr Ivanovics tanácsolta. De amikor beszélni kezdtek — forogni kezdett vele a föld. — Fáradhatatlan dolgos kéz... A kolhozélet első nap­jától kezdve a munka vártá­ján ... Mindenki példaképe... Pelageja csak hallgatta, hallgatta ezeket a szavakat, és hirtelen rádöbbent: hi­szen ez az igazság, a tiszta szín igazság. Pavel úgy dol­gozott a kolhozban rendület­lenül, akár a ló, vagy a gép. És a kolhozmunkán is bete­gedett meg. Szánon hozták haza a cséplőgéptől. És ki be­csülte meg életében a mun­kájáért? Ki mondott neki egyszer is köszönetét? A ve­zetőség? Vagy ő, Pelageja? Nem, őszintén megvallva: soha semmire se becsülte a férje munkáját. De hát ho­gyan is lehet valamire be­csülni az olyan munkát, ami­ért semmit sem fizetnek? Ki emlékezik arra, hogy — mondjuk — Anglia mit ex­portált az évszázad elején, vagy mit importált azokban a távoli években az Egyesült Államok? A szakembereken kívül — senki. De napjaink­ban, újabban „napirenden van”, hogy „a forradalom előtti Oroszország Európa éléstára volt, temérdek mé­zet, gabonát, angolszalonnát és vajat exportált”. Ez a történelmi emlék min­den alkalommal feléled, ami­kor a szó a szovjet gabona­vásárlásra, vagy a szovjet élelmiszerhelyzetre terelődik. A történelmi tényt azonban, sajátos politikai magyarázat­tal fűszerezik. Képmutató sajnálkozással. Hozzáteszik, hogy a „virágzó, gazdag Oroszország addig táplálta Európát, amíg nem voltak kolhozok. Ma viszont a Szov­jetuniónak nincs elegendő gabonája és élelmiszere, an­nak egy részét külföldön vá­sárolja meg. Következéskép­pen — a kolhozok juttatták az országot ebbe a helyzet­be”. Hí hát az igazság? A forradalom előtti Orosz­ország valóban élelmiszer­exportőr volt. Az 1911-1912- es évben például a világ ga­bonaexportjának egynegyed részét Oroszország produkál­ta. Évente több mint 13 mil­lió tonna elsőrendű búzát szállított az európai piacra. Ez tény. Ám az is tény, hogy ugyanabban az időben 30 millió orosz paraszt — az or­szág lakosságának egyötöde éhezett. íme, az akkori orosz belügyminisztérium hivatalos feljegyzése: „Az éhhalál ré­me évente földműveseink je­lentős részét fenyegeti”. Az 1911—1912-es éhínség a birodalom 78 kormányzósága közül 60-at érintett. A nagy- birtokosok, a nagykereske­dők és a kereskedők óriási vagyont kerestek a gabona-, a vaj-, a méz- és húsexpor­ton és mit sem törődtek hon­fitársaik sorsával. Ez volt az ára akkoriban az élelmiszer- exportnak. Igen, Oroszország valóban élelmezte Európát, de ehhez hozzá kell tenni: az éhező Oroszország táplálta. Tonnák tegnap és ma A falu szocialista átalakí­tása a mezőgazdaság kollek­tivizálása előtt 1924 és 1928 között — a gabonatermelés háromszorosára, átlagosan évi 69,3 millió tonnára nőtt. 1976 és 1980 között a gabona- termelés már elérte a 205 millió tonnát, a hústermelés 14,8 millió tonnát. így hát ma már nemcsak éhségről, de hi­ányos táplálkozásról sem be­szélhetünk, még az aszályos években sem. Ma egészen másról van szó: a táplálkozás szerkeze­tének javításáról, a fehérje­dús élelmiszerek — elsősor­ban a hús és a tej fogyasz­tásának növeléséről, s egyút­tal a lisztből és a burgonyá­ból készült élelmiszerek fo­gyasztásának csökkentéséről. Más szóval: nem az ország ellátása okoz gondot, hanem a nép létfontosságú szükség­leteinek a teljes kielégítése. Pontosan ez a cél áll a Szov­jetunió előtt a nyolcvanas években. Sok és kevés Ma a Szovjetunió saját, belső termeléséből ezt a prob­lémát még nem tudja meg­oldani. Azért importál takar­mánygabonát és néhány más élelmiszert, hogy növelhesse az állattenyésztés intenzitá­sát. Az egy főre jutó évi hús- fogyasztás 1980-ban elérte az 58 k'g-ot. A forradalom előtti Oroszor­szág húsfogyasztásához — évi átlag 29 kiló — ez sok. A tu­dományosan megalapozott normához viszonyítva azon­ban — kevés. Ennek az 58 kilogrammnak a nagyobbik részét — 56,5 kilogrammot — a Szovjetunió saját húster­melése szolgáltatja, a többi az export révén kerül az or­szágba. Az élemiszerprogram 1990- ig a húsfogyasztás jelentős növelését, a háztájiban és az állattenyésztő telepeken a termelés fokozását irányozza elő. A Szovjetunió a kapita­lista országokból a behozatal csökkentését, majd a búza, s néhány más mezőgazdasági termék exportjának fokoza­tos növelését tervezi. Lev Voszkrcszenszkij ÍAPN—KS) De most dicsérték Pavelt. És az asszony hirtelen sajnál, ta, hogy Pavel nem hallhatja ezeket a dicséreteket. Amikor még egyszer az el­hunytra nézett a koporsóban, mozdulatlan, viaszszín arcá­ra, lehunyt szemére, hatal­mas, sápadt, a mellén kereszt­be tett kezére, akkor ébredt rá igazán, hogy hiszen Pavel fekszik ott, az ő férje, az az ember, akivel jóban-rossz- ban — az egész életét leélte... Ekkor sírva fakadt, hangos zokogásban tört ki. Most már teljesen mindegy volt neki, hogy mit mondanak ró­la az emberek, és hogyan mocskolják be Alkát. Végre elérkezett a várva várt pihenés ... Reggel későn, ráérősen kelt fel. Lassan befűtött a kemen­cébe, teázott, aztán az erdő­be indult. Kicsi kora óta szenvedélye volt a gomba meg a bogyó. És ha valakit irigyelt Pela­geja azokban az években, amikor a sütödében dolgozott, a gombaszedőket meg a bo­gyószedőket irigyelte. De most már nem volt miért irigykednie. Most már ő is egész nap kóborolhatott az erdőben. Kóborolt is. Gyerekkora óta ismerős dombocskákon és árterületeken, majorságokon, régi irtásokon át haladt, megpihent a pataknál, a kis folyónál, elnézte sűrű őszi kékségüket, hallgatta a dar- vak kiáltozását, a kutyauga­tást ... De hát egymagának meny­nyi kellett? Háromszor ment ki sózni való gombáért, két­szer meg tinóruért, egy egész dézsát teletömött bogyó­val, minek ennél több? Néhány napot krumplisze­déssel töltött. Gyönyörű, nagy szemű lett a krumplija — két ágyásból tele lett a verem, és a fürdő mögött van neki még egy, örülnie kelle­ne, meg hálát adnia az Isten­nek, de megint csak ezt kér­dezte magában: minek? Mi­nek neki ennyi krumpli? Majd elepedt, majd belege- bedt a várakozásba, mikor kap levelet Alkától. De a lány nem írt. Elutazott — még csak hírt se adott magáról. Mintha a föld nyelte volna el. És az asszony átkozta, szidta a lányát, a legocsmá- nyabb szavakkal: ,,A lotyója! A lelketlen vadállatja! Nem elég neki az apja halála, most még az anyját is a sír­ba akarja taszítani!” Aztán elszállt a dühe, • és még job­ban sajnálta a lányát. Vajon hol van? Mit csinál? Idegen városban ... Személyazonos­sági nélkül... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents