Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. július 7. Kádár János fogadta az SZVSZ vezetőit Gromiko- Imelda Marcos találkozója A Szovjetunió és a Fülöp- szigetek kapcsolatáról, időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszélést Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Imelda Marcos- szal, Ferdinand Marcos elnök feleségével, környezetvédelmi és településpolitikai miniszterrel. A nemzetközi kérdésekről szólva Gromiko kijelentette, hogy a délkelet-ázsiai helyzet aggodalomra ad okot. A térség kérdéseinek megoldása a délkelet-ázsiai országok ügye, és senkinek sincs joga arra, hogy beavatkozzék a térség országainak ügyeibe. A szovjet külügyminiszter hivatkozott Leonyid Brezsnyev kijelentésére: a Szovjetunió azok oldalán áll, akik a béke és stabilitás övezetévé akarják változtatni ezt a térséget. Imelda Marcos kijelentette: a Fülöp-szigetek politikája békére és együttműködésre törekszik minden országgal, az ország kormánya erejéhez és lehetőségeihez mérten hozzá kíván járulni a feszültség enyhítéséhez, a valódi leszereléshez, a nemzetközi légkör megjavításához. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden a Központi Bizottság székházában fogadta Ibrahim Zakariát, a Szak- szervezeti Világszövetség főtitkárát és Karel Hoffmant, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagját. az SZVSZ alelnökét. A Szakszervezeti Világszövetség vezető tisztségviselői tájékoztatást adtak a havannai világkongresszus munkájáról és a nemzetközi szakA szovjet hírmagyarázó az egyes arab országok magaszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Ibrahim Za- karia főtitkár átnyújtotta Kádár Jánosnak a Szakszervezeti Világszövetség arany emlékérmét. Kádár János elismeréssel szólt a Szakszervezeti Világszövetség munkájáról, és meleg szavakkal mondott köszönetét a megtisztelő kitüntetésért. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, az SZVSZ elnöke. Egy másik körülmény, hogy a Palesztinái ellenállási mozgalom, valamint a libanoni hazafias erők a nemzeti-felszabadító világmozgalom kulcsfontosságú láncszemeiként első perctől kezdve elfogadhatatlanok a mérsékelt arab országok számára. Ezek az országok kisebb-nagyobb fenntartásokkal szövetségesüknek tekintik az Egyesült Államokat. Az arab világnak ez az ellentmondása széles manőverezési lehetőséget biztosít Washington számára, s veszélyezteti az arab országok szankcióinak hatékonyságát. A libanoni tragédia — állapítja meg a moszkvai lap — ismét azt tanúsítja, hogy a közel-keleti feszültségért az Egyesült Államok felelős. Világos az is, hogy Izraelt csakis az összes arab ország közös fellépése fékezheti meg, csakis így érhető el. hogy Washington kénytelen legyen számolni az arab nemzetek jogos követeléseivel. Tovább tartanak a diplomáciai próbálkozások a libanoni válság megoldására, miközben egyre szorosabbra záródik az izraeli gyűrű Nyugat-Beirut körül. Képünkön: izraeli harckocsi. (Kelet-Magyarország telefotó) Moszkvai lap az arab szolidaritásról Vajon az arab országok elég hatékony segítséget nyújtanak-e ezekben a tragikus napokban a palesztinoknak? — teszi fel a kérdést a Gudok című moszkvai lap külpolitikai kommentárja. A lap keddi számában megjelent hírmagyarázat sajnálkozással állapítja meg, hogy ez a segítség nem túl nagy, s lényegében csakis a haladó arab rendszerektől származik. A jelenség alapvető oka az arab világon belüli széthúzás. tartását elemezve megállapítja: Egyiptomot az Izraellel kötött „békeszerződés”, a különalku semlegesítette. Irak megrekedt az Iránnal folytatott testvérháborúban, amely mindkét ország tartalékait felemészti, mind az anyagiakat, mind az embereket tekintve. Marokkó azzal van elfoglalva, hogy megkísérelje a nyugat-sza- harai válság megoldásában a maga javára biztosítani az amerikai támogatást. V Fjodor Abramov: PELAGEJA 23. „Anyuska” — evvel nem takarékoskodik, a szénát is segített hazahozni katonai autón, de a lapjait nem mutatja. Egy mukkot se szól a jövendőről. Na persze, Alkának egyáltalán nem sietős — a többiek ilyenkor még babáznak. De hát a szóbeszéd. Kinek esne jól, ha lépten-nyomon kibeszélnék a lányát? Meg aztán — hamarosan itt az iskola. Csak nem képzeli, hogy egy diáklánynak udvarolhat? Egyszóval Pelageja addig- addig törte a fejét, mígnem kiifundálta — mulatságra hívja meg a házába a fiatalokat. Ott aztán, ezen a mulatságon, majd csak kicsikarja belőle, mit akar. Mostanában a faluban igen nagyon divatosak voltak a fiatalok mulatságai. Ha valakinek a fia katonának ment, vagy valaki befejezte a középiskolát, de csak úgy, minden különösebb ok nélkül is, rendeztek ilyen mulatságokat. Persze a legjobb és legemlékezetesebb összejövetelek Pjotr Ivanovicséi voltak — ott aztán volt minden bő- viiben: bor is, ennivaló is, muzsika is. Pelageja elhatározta, hogy még Pjotr Ivanovicson is túltesz. Hallottak már olyat, hogy fehér bor nincs az asztalon, a vendégei mégis berúgnak? Hát nála így lesz. öt üveg konyakot tesz az asztalra — nem olcsó mulatság, a konyak majdnem másfélszer olyan drága, mint a fehér bor, de mit fukarkodjon? Két-három kenyeret még benyom a kemencébe — máris megvan a különbözet, az emberek viszont megemlegetik. Ami a harapinivalót illeti, abban is kitett magáért Pelageja. Fehér hal, kocsonya, hús — ez kötelező. Enélkül manapság nem is asztal az asztal. No és a gyümölcs, Pjotr Ivanovics? Tudnál-e szerezni, mondjuk, szedret, amikor még virágjában lefagyott? De ő szerzett. A Kis Manyát négy versztányira menesztette, s ő hozott is egy kis nyírfa kosárral, azt mondta a kolostorban az utódjának, hogy betegnek lesz — az asszonynak minden évben meg kell szednie a főpapnak a szedret. Ami a másik gyümölcsöt — a málnát — illeti, arról ő maga gondoskodott. Az idén a málnából is gyatra a termés — a közeli hegyalján, mind kiégett, fel kellett másznia a szakadékos hegyen, az Ipatov-tisztáson túlra. De micsoda bogyóra akadt! Hatalmas, zamatos, hamvas — terebélyes cserjés, olyan, mintha a patakra piros pokrócokat borítottak volna. Sebesen teleszedte a zománcozott vedret, aztán — belemelegedett — dobozt hajtogatott nyírfakéregből, és még a dobozt is teletömte. Alig bírt hazavánszorogni — hét verszta az út, ő maga hétrét görnyedt a teher alatt, és egész nap csak a patakban áztatott kétszersültet evett. — Apjuk, ’ Anyiszja! — szólt be a küszöbről, fáradt mosollyal. — Agyon kéne csapni a magamfajta ostoba némbert. Ha megmondom, el se hiszitek, merre jártam ... Meglepte Anyiszja hallgatása, aki tétlenül, karba tett kézzel ült az asztalnál, lehajtott fejjel. Aztán az asszony a férjére nézett. Pavel behunyt szemmel feküdt, először azt hitte: alszik. De nem aludt. Nehezen, fulladozva lélegzett, az arca verítékben úszott, a szívén nedves ruha. Csak nem újabb roham? Pelageja gyorsan az asztalra tette a málnás vedret meg a dobozt. — Alka hol van? Csaknem a felcserér’ szaladt el? Anyiszja megint nem válaszolt. — Azt kérdem, hol van Alka? Visszajött már a sütödéből? — Alka nincs ... — Ni-i-incs? — Pelagejá- nak megroggyant a lába, majdnem a szék mellé ült. Szóval ő integetett neki a hajóról, amikor kiért az erdőből a folyóhoz! A tulajdon Magyar—francia kapcsnlatak H izánk és a Francia Köztársaság kapcsolatai rendezettek, a békés egymás mellett élés alapelveinek megfelelően, a két állam érdekeivel összhangban fejlődnek. E kontaktusok bővülésének, erősödésének a tényei különösen az utóbbi két évtizedben szaporodtak: a két ország 1963-ban emelte nagyköveti szintre diplomáciai kapcsolatait, 1968-ban Párizsban létrejött az első miniszterelnöki találkozó, s 1978 novemberében Kádár János franciaországi látogatása alkalmat adott a két állam vezetői közötti legmagasabb szintű kapcsolatfelvételre, tárgyalásokra. Ezek csupán az államközi kapcsolatok kiemelkedő állomásai voltak, a különböző szintű érintkezések, konzultációk az 1960-as évek vége óta lényegében rendszeressé váltak. A két kormány elnökének első eszmecseréjét az azóta eltelt időszakban további négy kormányfői látogatás követte, legutóbb — — 1979-ben — Lázár György járt Párizsban. Gyakoriak a szakminiszterek kölcsönös útjai, s a két külügyminisztérium vezető tisztségviselőinek megbeszélései is; a francia diplomácia vezetőjét például utoljára 1980-ban látta vendégül magyar kollégája, de tavaly, az ENSZ-közgyű- lés ülésszakán is tárgyalt egymással a két külügyminiszter. Immár húszéves hagyománya van a törvényhozó testületek közötti együttműködésnek: 1962-ben alakultak meg a baráti parlamenti csoportok. Apró Antal, az országgyűlés elnöke 1977-ben tett látogatást küldöttség élén Franciaországban, amelyet Alain Poher, a szenátus elnöke 1980-ban viszonzott. Idén márciusban Pierre Joxe, a nemzetgyűlés francia—magyar baráti tagozatának elnöke, a szocialista párt nemzet- gyűlési csoportjának vezetője tárgyalt hazánkban. Gazdasági kapcsolataink az 1960-as évek óta ugyancsak fokozatosan bővülnek, 1963-ban írták alá ugyanis az első hosszú távú — öt évre szóló — árucsere-forgalmi megállapodást, amelyet azután újabbak követtek. Nagymértékben ösztönözte a továbblépést az 1974-ben megkötött hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás, amely egy évtizedre érvényesen irányozta elő többek között a kereskedelem legkedvezőbb feltételeinek biztosítását, a hitelezési lehetőségek kiterjesztését, s közös kooperációs szerződések létrehozását. Ennek nyomán a kölcsönös szállítások értéke 1976—81. között megkétszereződött, tavaly az összforgalom már elérte a 360 millió dollárt. A magyar export szerkezete ebben az időszakban jelentős mértékben módosult, a kivitelben a mező- zőgazdasági és élelmiszer- ipari termékek mellett lényegesen nőtt az ipari késztermékek, fogyasztási cikkek aránya. * Francia partnereinktől elsősorban vegyi anyagok és gyógyszeripari termékek, elektronikai alkatrészek, gépek, műszerek, hengerelt áruk és különböző fogyasztási cikkek érkeznek. Bár a kétoldalú külkereskedelmi egyenleg magyar passzívumán az elmúlt években exportunk erőteljesebb növelésével sikerült javítani, a mérleg ma sem kiegyensúlyozott : tavaly még mindig 2,7 milliárd forinttal haladta meg a behozatal a magyar kivitelt. Elsősorban a hazai vállalatoknak kell sokat ten1 niük azért, hogy az igényes francia piacon — a jelenlegi, világszerte kedvezőtlen értékesítési feltételek mellett is — versenyképes ajánlatokkal, jól eladható árukkal jelentkezzenek. Általában: gazdasági kapcsolataink még számos kiaknázatlan lehetőséget rejtenek, hiszen tőkés külkereskedelmi partnereink között Francia- ország jelenleg csupán az ötödik helyet foglalja el, s a magyar—francia árucsere összforgalmúnknak mindösz- sze két százalékát teszi ki. Ezt figyelembe véve tárgyalt hazánkban néhány hete Michel Jobert francia külkereskedelmi miniszter is: magyarországi vendéglátóival elsősorban azt vizsgálták, miként bővíthető az együttműködés, mely területeken van mód a kooperációs tevékenység kiterjesztésére. Szó esett arról is, hogy francia cégek részt vállalhatnának a hazai fejlesztési programok megvalósításában, többek között a bányászatban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, illetve az energiagazdálkodás korszerűsítésében. Egyébként a vállalatok közötti tartós kapcsolatok kiépítésében mind jelentősebb a szerepe a mindkét fél számára előnyös termelési kooperációnak. Eddig főként a számítástechnikában a Videoton, a jármű- gyártásban az Ikarus, valamint a hazai mezőgépgyártók és az agrokémiai üzemek alakítottak ki eredményes munkamegosztást francia partnereikkel, s több mint félszáz témában folynak tárgyalások új kooperációs szerződésekről. A két ország kulturális értékeinek kölcsönös megismertetésében, a művelődési és a tudományos intézmények együttmunkálkodásában évek óta széles körűek, gyümölcsözőek a kapcsolatok, így például a fejlett tőkés országok közül Franciaország fogadja esztendők óta a legtöbb magyar ösztöndíjas hallgatót, illetve tudományos kutatót. Budapesten, illetve Párizsban eredményesen tevékenykednek a kultúra terjesztésében kezdeményező szerepet vállaló kulturális intézetek. A francia fővárosban működő magyar intézet évente számos hangversenyt, irodalmi estet, előadást szervez, hozzájárulva a hazánk valóságáról, a magyar művészetről alkotott kép teljesebbé, gazdagabbá tételéhez. Ugyanezt a célt szolgálják a francia városokban megrendezett magyar kulturális hetek is, ezek az eseménysorozatok hazai előadók részvételével népművészetünkből, zenei kultúránkból, új filmjeinkből egyaránt ízelítőt adnak az érdeklődőknek. A filmművészeti kapcsolatok egyébként különösen kiterjedtek, több ízben mutattak be válogatást filmhét keretében a magyar, illetve a francia közönségnek, legutóbb tavaly decemberben Párizsban, illetve idén márciusban Budapesten vetítettek összeállítást a legújabb alkotásokból. Számos közös műsor elkészítését, illetve sugárzását irányozzák elő a kétoldalú rádiós és televíziós együttműködési munkatervek is. Emellett a hazai művészeti élet jelentős eseménye volt például a marseillei Roland Petit-balett tavaly júniusi vendégszereplése, a Tériade művészeti kiadó kiállítása a Műcsarnokban, vagy idén májusban a Theatre National de L’Est Párisién színház budapesti vendégjátéka. A francia közönség körében pedig — ha csak a tavalyi koncertnaptárt tekintjük — különösen a Magyar Filharmóniai Társaság és a Magyar Állami Operaház Bartók-est- jei, valamint az Állami Népi Együttes fellépései arattak nagy sikert. Í*|jnS| két ország legjelentő- ■ ‘I sebb politikai erői, így mHJI az MSZMP és a francia baloldal vezető pártjai között is rendszeres eszmecsere, párbeszéd alakult ki. Az MSZMP és a Francia Kommunista Párt vezetői számos alkalommal tárgyaltak egymással az utóbbi években is, Francois Mitterrand köztársasági elnök — a szocialista párt főtitkáraként — egy ízben Budapesten, egyszer pedig Párizsban találkozott Kádár Jánossal. Francois Mitterrand közelgő magyarországi látogatása nemcsak az élet számos területét átfogó magyar—francia kapcsolatok további fejlődéséhez, erősödéséhez járulhat hozzá, hanem az államok közötti magas szintű párbeszéd folytatásával, az európai enyhülés eredményeinek megőrzését, a bizalom építését is szolgálhatja. lánya, ö meg még olyan jól- esően gondolta akkor: nahát, ugyan kinek a lánya lehet — idegen, ismeretlen embernek is integet. — Azzal a csibésszel utazott el? — kérdezte eltom- pultan Pelageja. — Egyedül. — Egyedül? Hová ment, a városba? És a fickó hol van? — Az még tegnap elutazott. — Apjuk, apjuk ... — kiáltotta magából kikelve Pelageja — fel tudod fogni, mit tett velünk a lányunk? Anyiszja kihívta a pajtába és ott megadta neki a kegyelemdöfést : Alka másállapotban van. Legalábbis azt mondta a nagynéniének meg az apjának, amikor még napközben hazaszaladt a pékségből, és sietve szedelőzködött a városba. ... A réten nem bokor sóhajt reszketeg, Nem a kakukk siratja az életet, A falunkban egy asszonyból özvegy lett... Valahogy így, ezekkel a gyerekkorában meg jegyzett szavakkal szerette volna elsírni bánatát Pelageja. Vagy még inkább, szeretett volna térdre borulni és nyilvánosan vezekelni a férje előtt: „Bocsáss meg, bocsáss meg, Pavel Zaharovics! Én, én vittelek a sírba ...” De sem egyiket, sem másikat nem tette. Alig állt a lábán a vörös ravatal előtt a zokogó, a könnyektől dagadt arcú Anyiszja mellett és egy árva szót sem szólt. Mert ugyan ki hinne neki? Kit hatna meg a sírása? Pavelt az egész közeli és távoli rokonság elkísérte utolsó útjára. Az itteniek, a falubeliek — magától értetődik, hogy nem is tehettek másként, de rajtuk kívül ideutazott a városból Pavel unokanővére, eljött az erdei faluból a nyugdíjas nagybácsi, Pavel egyik tiszt rokona is iderepült.... Az elhunyt mellől egyes- egyedül a tulajdon lánya — Alka — hiányzott. Pavel három nappal azután halt meg, hogy a lánya megszökött otthonról, hol kereste volna? A városban? Az országúton? Különben is, gondolta Pelageja, talán jobb is, hogy nem éktelenkedik itt Alka a sír előtt. Még ő, Pelageja is bűnösnek érzi magát, nem mer az emberek szemébe nézni, mit mondhatnának Atkáról? Alka nem kívánta az apja halálát — ez*biztos, mégis az ő esztelen elutazása után halt meg, vagyis ő, a Pavel tulajdon vére, siettette az apja halálát. És ha még így is, hogy nincs itt, Pelageja fülét (az asszony az elhunyt lábánál állt) megütötte a széplelkű fehérnép becsmérlő pusmogása: „Hát ilyenek ezek a mai gyerekek ... Legszívesebben élve temetnék el a szülőiket... Mi csak neveljük őket, reszkessünk értük ...” — mi lenne, ha Alka itt volna! (Folytatjuk) H
