Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-31 / 178. szám

1982. július 3 1 o __________VÁLTOZÓ ÉLETÜNK A termelésirányítók gondjai Szabolcs-Szatmárban a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekben 1400 középszintű és 1500 munkahelyi vezető dol­gozik. A dolgozó tagságnak 4—5 százalékát, az adminisztra­tív, műszaki létszámnak közel felét teszik ki. Folyamat; a mezőgazdasági termelésben — (a gépesítés és kemizálás ha­tására) — csökken a brigádvezetők száma, ugyanakkor a kiegészítő, vagy melléküzemágak gyarapodásával a műve­zetők, közvetlen termelésirányítók aránya nő. (Minderről a közelmúltban a termelőszövetkezetek területi szövetségének elnöksége tárgyalt.) Tizennyolc traktoros, 12 te­hergépkocsi-vezető és tíz egyéb járművezető munkáját szervezi a gépirányító. Már nem fiatalember, szövetkeze­ti múltja 15 év. Műszaki vég­zettségű. A következő párbe­szédet folytattuk: — Mennyi a keresete? — 4700 forint. — Más? — A háztáji, nagy ritkán jutalom. — Munkaideje? — Az attól függ. Nyáron hajnaltól, késő estig, öt óra­kor, hatkor én már a telepen vagyok és este nyolckor-ki- lenckor jutok haza. Télen nem ennyire szoros a beosz­tás. — Ezek szerint nyáron na­ponta 14—15 órát dolgozik. Kap-e ezért túlórát, vagy más juttatást? — Nem kapok. A fizetése­met kapom. — Elégedett? — Mit csináljak? Szeretem ezt a munkakört, bár sok bajjal, vessződéssel jár. Ki­váltképp eleinte. Én nem itt születtem, úgy jöttem ide. Amikor idekerültem az volt a szokás, ahány traktor, any- myi felé ment dolgozni. Kép­telenség volt ellenőrizni ki mit csinál,, nem is ment jól a munka. Akkor én azt mondtam az egyik eligazítá­son. Márpedig nyolc gép most egy táblába áll. Mire este lett a táblát felszántották, beve­tették. Másnap ugynúgy in­tézkedtem. Persze, hogy nem tetszett. Kimentem az udvar­ra és hallottam az embere­ket. „Mit akar ez a hülye?!” — mondta az egyik. Most már csak azért sem tágítot­tam. Mert tudtam mi fáj. A fekete fuvar és egyéb. El­teltek az évek, és sikerült. Ma is azzal a módszerrel dol­gozunk. — És ha nem sikerül. Ha a traktorosok nem állnak kötélnek, ha követelik a ré­gi megszokott munkarendet? — Akkor én hülye mara­dok. Olyan embernek hittek, aki nem ért a dolgokhoz. Ne­héz az emberekkel bánni, mert az csak mese, hogy mindenki a közös javát né­zi. Sok évnek kell még ah­hoz eltelni, főként falun, hogy az emberek saját érde­kükön, hasznukon túl mást is lássanak. — Mennyit keres egy trak­toros ? — Többet mint én. ötöt, öt és fél ezret, mikor milyen a munka. ★ A már említett előterjesz­tésben szerepel egy mondat. „A termelésirányítók felelő­sek elsősorban a gazdálkodási feladatok végrehajtásáért, a munka ésszerű és szervezett elvégzéséért.” így igaz. Ezért is a közvetlen munkahelyi vezetők képzettsége, képes­sége olyan követelmény, ami feltételezi a jó munkát. Mert mi is a feladat? A brigádve­zetőnek, munkahelyi vezető­nek előbb szervezni, irányíta­ni, majd adminisztrálni kell. A munkahelyi vezető nem­csak parancsol, nem csak jó munkát követel, de biztosít­ja a feltételeket is anyago­kat, eszközöket, közben em­bereket is nevel. ★ A tsz-építőbrigádnak negy­venöt tagja van, kőművesek, ácsok, festők, lakatosok, ko-, vácsok és mindenféle szak­munkások. Vezetőjük egy fi­atalember, diplomája meg­szerzése után két évig az egyik TÖVÁLL-nál dolgozott, most a tsz a munkaadója. Öt, először szántén az anyagiak­ról faggatom. — ötezerkétszáz forint a havi fizetésem. — Más semmi? — De. A háztáji nekem is jár. Van jutalom, némi pré­mium. Így együtt sem sok. — És mennyit keres egy kőműves, egy szakmunkás? — ötezret, hatot, de van, amikor csak négyet. — Ezek szerint nincs nagy differencia. Illetve óriási a differencia a felelősségben. — Pontosan. Mi most ál­lattenyésztő telepet építünk, istállókat és mindent, ami járulékos. Az egészért én va­gyok a felelős. Szerencsémre az emberek igyekvőek, értik a dolgukat. Néha rájuk kell ugyan szólni, meg kell ma­gyarázni a dolgokat, az ilyes­mi mindenütt előfordul. — Milyen a munkafegye- lam? — Ezt hogy értsem? — Vannak-e hiányzások, és ha már itt vannak dolgo­zik-e mindenki úgy, ahogyan az elvárható? — Ugyesbajos dolga min­denkinek adódik. Van tehát hiányzás, de ez nem általá­nos. Távozás viszont nincs. Aki felveszi a munkát, érde­ke, hogy teljesítsen. ★ Huszonkét év telt el a mezőgazdaság átszervezésé­től. Mi történt azóta minden­ki tudja. A nagy változás­ban, fejlődésben a termelés­irányítók helyzete nem több részkérdésnél. Mégis megkü­lönböztetett figyelmet érde­mel. Mai tendencia az erőtel­jes generációváltás. Nem rit­ka, hogy üzemvezetőké, bri­gádvezetőké fiatal techniku­sokat, üzemmérnököket ne­veznek ki. Ez a jó, ez jelez valamit. Jelzi, hogy a mező- gazdasági termelés színvona­lához mérten növekedett és növekszik a szakirányítás színvonala, változott és vál­tozik a termelésirányítók fel­adata. Beszélgettem egy nyugdíjassal, aki termelőszö­vetkezetében számtalan posz­ton dolgozott, volt növény- termesztési agronómus, (ké­pesítés nélkül) volt brigád­vezető is négy elemivel. — Amikor megalakult a tsz, az volt a feladatunk, hogy az embereket naponta toborozzuk. Már hajnalban rázörgettem az ablakot a tagokra, hogy jöjjenek dol­gozni. Kértem, könyörögtem, fenyegetőztem. Tudtam én, hogy kivel, hogyan lehet szót érteni. Mégis nehéz volt ösz- szeszedni egy tisztességes bri­gádot.. — Miért nem akartak dol­gozni ? — Akartak azok, csak nem a tsz-ben. Azért a pénzért, amit akkor tudtunk fizetni. A mozgalom, a szövetkeze­ti gazdálkodás mégis fejlő­dött, erősödött. Illetve nem mégis fejlődött, hanem azért 'is fejlődött, erősödött, mert voltak brigádvezetők, ablak- ráverő botcsinálta agronómu- sok. Kérdezem: — Mennyi a nyugdíja? — Ezernyolcszáz. — Megérte? — Nem azt nézem. Azt nézem mi volt itt, és mi lett. Különben is, amíg bírok dol­gozom. Éjjeliőr vagyok, van a házkörül is jószág. A nyug­díjból nem élnénk meg. — Tisztelet? — Nincs haragosom. Azok közül, akikkel dolgoztom, egy sem haragszik. Talán a hátam mögött. Régen szem­ben is. Voltak viták, perle­kedések, de elmúlt. ★ Néhány beszédes szám: a közvetlen termelésirányítók 15 százaléka felsőfokú vég­zettségű, középfokú végzett­sége 33 százaléknak van, a fennmaradó rész szaktanfo­lyamokra járt, a kisebb há­nyadnak nincs szakképzettsé­ge. Az átlagkereset négyezer forint alatt van. Jutalmat, prémiumot kevesen és keve­set kapnak. Ezért is nem vonzó brigádvezetőnek, mű­vezetőnek lenni, más ok, hogy a brigádvezetőt két ol­dalról érik a támadások. Ha valami baj van, gond, prob­léma adódik, akkor alulról, felülről a közvetlen termelés- irányítót okolják. Termelő­szövetkezeti elnök kifakadá- sát idézem: — A fűkasza ott állt két napig a táblában. Hát nekem kell az ilyesmit észreven- nem. De lesz rá gondom, hogy még egyszer ilyesmi ne forduljon elő. — Mi a szándéka? — Prémium is van a vilá­gon. — Na és akit most meg­büntet, azt az eddigi jó, vagy jobb munkájáért hányszor jutalmazta? — Az a feladata, hogy jól dolgozzon. És mindenki dol­gozzon, akit irányít. Nehéz ezekkel a szavakkal vitába szállni, de vajon a felelősségen kívül van-e jog­köre, önálló intézkedési lehe­tősége a brigádvezetőnek. Gyakran nincs. Van úgy, hogy a felsőbb vezetők a brigádvezetőt a munkájában magára hagyják. Rosszabb, ha átnyúlnak a feje felett, in­tézkedéseit vétózzák, javas­latait figyelmen kívül hagy­ják. ★ Egy, a terjedelmében meg­határozott írásban nehéz a középszintű vezetők mai hely­zetéről mindent átfogó képet adni. Nem is több most az írott szó figyelemfelkel­tésnél. Készült egy jó előter­jesztés, amely kendőzetlenül szól az igazságról. Arról, hogy a közvetlen termelés- irányítók feladata nagy, munkájuk jelentős és ezzel nincs arányban sem az anya­gi, sem az erkölcsi megbe­csülésük. (Prémiumot egy részük, kitüntetést csak kis részük kap.) Pedig a gazda­sági munka mellett társadal­mi, közéleti tevékenységük is szerteágazó. Ott vannak a különböző bizottságokban, munkát végeznék a tanács­nál, népfrontban, többségük párttag és rendszeres a párt­munkájuk. Miután a termelés szakadatlanul fejlődik, korszerűsö­dik, a középszintű vezetők feladatai is egyre nagyobb és egyre bonyolultabb. Nap mint nap többet kell tudni és eh­hez már nem elég csak a termelésben szerzett tapasztalat. Tanulni kell. Ennek feltételeit a gazdasági vezetés biztosít­sa. A nagyobb tudásnak, általában a többletmunkának le­gyen velejárója az erkölcsi, anyagi megbecsülés. Szükséges meghatározni a jogokat és kötelességeket, hogy az önálló­ság, messzemenően érvényesüljön. Így és csakis így válhat vonzóvá a pálya, így lehet megoldani az utánpótlás gond­jait^ Seres Ernő Tervrajzba szőtt hagyaték Megújul a MESZÖV-székház Ha szóra lehetne bírni a néma épületeket, bizonyára napestig hallgathatnánk az érde­kesnél érdekesebb történeteket. Nyíregyhá­za ma is álló középületeinek többsége akkor született, amikor a „boldog békeidők” leve­gője egyre nyomasztóbb lett az éledő társa­dalmi viharoktól, amikor már cikáztak a nagyhatalmi politika villámai, melyek 1914- ben végül lángra lobbantották a világot. A szófukar épületek azonban még saját „életrajzukat”, születésük történetét sem hajlandók elárulni. A megyei levéltár mé­lyéről kellett kiásni a jelenlegi MESZÖV- székház eredeti terveit is ahhoz, hogy meg­tudják: hogyan nézett ki elkészülte pillana­tában a megyeszékhely „egyik központi te­rének hangsúlyos, lezáró saroképülete”. Ez az utóbbi megállapítás Jandek Ernőtől, a SZÁÉV fiatal építész tervezőjétől való. Ő fogta ugyanis vallatóra az 1911-ben befejezett épületet. Miért kerültek elő a tervraj­zok? — Az elmúlt év végén a MÉSZÖV felkérte vállala­tunkat, hogy végezzük el a ház felújítását — mondta Jandek Ernő. — Megrendel­ték a külső felület nemes vakolását, a tető kijavítását, újrafedését, a műkőlábazat, a rácsok, korlátok, ajtók, ab­lakok teljes felfrissítését. A mai építkezési módok­hoz képest „túlcicomázott- nak” ítélhető építményeket ilyenkor rendszerint utoléri a végzet: az újrafestéssel az egészet jellegtelenre „simít­ják”. Szerencsére az imponá­ló megjelenésű kétszintes sa­rokházat nem fenyegeti ilyen veszély. Az 1910-es tervrajzo­kat éppen azért kutatták fel, hogy egyúttal visszaállíthas­sák az eredeti homlokzatot. Az épületet a Szabolcsi Agrár Takarékpénztár épít­tette. Kőrössy Albert tervei szerint a Koch és Kallós cég kivitelezte. 1911-ben adták át a házat. Kőrössy a kor egyik neves építésze volt, aki a budapesti műegyetemen, majd Münchenben és Párizs­ban tanult. Hazatérve több szecessziós, magyaros épüle­tet tervezett. Ezen a nyír­egyházi épületén inkább csak a tömegformálásban találha­tók szecessziós jegyek. Ilyen például a homlokzatot uraló álkupola, a tetőn stilizált növényi díszítmények. — örültem a különleges feladatnak, mert érdekel, ho­gyan lehet megőrizni a régi építészek kézjegyeit — foly­tatta a fiatal építész terve­ző. — Hogy miben tér el most az épület az eredetitől? A homlokzatról több gipsz­díszítés hiányzik. Az előző ... ilyen lesz a felújítás után A MESZÖV-székház jelenleg... szerkezetét az eredeti mére­tekben ismét fel kell építeni. A fülke tetejét vörösréz le­mezzel fedik. Az Iskola utca felőli kaput a Lenin téri be­járattal egyezőre cserélik. Visszatérve a színezéshez. A Lenin téri utcaképben a sárga szín és annak árnya­latai az uralkodók. A Szarvas utca és Iskola utca sarkán épülő tömb is sárga, barna színt kap. Ezért az utcakép­be a tervezők szerint egy hi­degebb színárnyalat kíván­kozik. A szecessziós jelleg­nek megfelelően így a kék szín sötét és világos árnya­lataival festik be a ME- SZÖV-székházat, amit a fe­hér párkányok, pillérek még hangsúlyosabbá tesznek. Az ablakok, ajtók, rácsok, vi­rágtartók pedig vörösbarnák lesznek. Ha elkészül a ter­vezett felújítás, akkor még szembeötlőbb lesz Nyíregy­házának ez a szép, értékes épülete. Reszler Gábor tatarozáskor nem választot­ták meg szerencsésen a fal színét sem. A szecessziós házhoz nem illik ez a sárga árnyalat. Elvette az épület jellegét, ahogy azt Koroknay Gyula, a Nyíregyháza művé­szettörténeti emlékei című könyvben találóan megálla­pította. A felújítási kivitele­zési tervben új színre is tet­tem javaslatot. Kijavítása után a tetőszer­kezetet úgynevezett műem­lékpalával vagy színezett nyergesújfalui palával fe­dik majd be. A bádogos dí­szítő elemeket, szerkezete­ket, ha szükséges, újonnan formálják. A gipszből öntött virágos díszítésekre is na­gyon ügyelnek majd. A sé­rült elemeket egy darabban leemelik, és kiegészítik, vagy szükség szerint a pontos má­solatukat elkészítik. Pótolják a most hiányzó díszítő tago­zatokat. A homlokzat közép­ső részét uraló félköríves ablakfülke ács- és bádogos­Vígjátékirodalmunk kezdete A konzervatív nemesség kigúnyolása 1780-ból származik a magyar vígjáték-irodalom egyik első remekműve, a testőr-író, Bes­senyei György tollából. Besse­nyei, aki a pozsonyi ország- gyűlésen, Bécsben az udvarnál, majd a református egyesüle­tek tanácsának titkáraként megismerkedett az ország szin­te minden társadalmi rétegé­vel, s szembefordult a vallási maradisággai, a főurak Bécset szolgáló hűségével és a kis- nemesek konzervativizmusá­val. A filozófus című komédi­ájában kigúnyolja a közne­mest, Pontyi alakjában. Ez a kissé rátarti, fontoskodó, mű­veltségét fitogtató, de maradi nemesember a magyar iroda­lom hires alakja lesz később; Petőfi Pató Pálja, magyar ne­mese után fölbukkan Jókai, Mikszáth regényeiben is. De ráismerhetünk Kisfaludy Ká­roly vígjátéki figuráiban, sőt a vicclapok sokat gúnyolt mara­di vármegyei nemesurában is. A közölt részletből Pontyi sajátságos, maradi, de még szorgalmas és jól gazdálkodó alakja bontakozik ki, aki megveti a „nájmódit”, a kül­földi divatot, a 18. századi „kényeskedőket”. Igyekszik magát műveltnek föitüntetni a valóban művelt környezetben, s miközben önmaga nevetsé­gessé lesz, nevetségessé teszi a külföldmajmolókat is. Bessenyei György: A FILO­ZÓFUS (Részlet) PONTYI: No, van dolog a világban! nagy állapot, hogy az emberek egymást úgy ölik! Miért nem maradhatnak ott­hon, hiszen azt sem eheti, ihatja, ruházhatja fel, ami magának van. Azzal érnék meg azok a nagy fejedelmek, hogy falat helyett mindég egy falut kellene nékik elnyelni. Csak azért foglanak annyi vér­ontással országot, hogy nézzék ott is osztán mások, miként esznek, isznak, s parancsol­hassák Pestának, hogy adja ezt vagy amazt Jankónak, Be nagy tréfaság, ha meggondol­ja az ember annak rendi sze­rint. Ha meghal mogol uram, nesze neked négy kis deszka, egy kis sötét lyuk, míg éltél, egy félvilág nem volt elég, most pedig kuttogj itt egy lyukban, s vége van az ura­ságnak. De minek fogadja ennyi ember a szavát, mikor azt mondja nékik: eredjetek ölni s magatokat öletni? Né­kem ugyan hiába beszélne, akár a falra hányná a borsót. PARMENIÖ: De hát a haza, vagy a király kívánná azt úr sógoruramtul, hogy menjen el­lenség eléibe, nem cselekedne? PONTYI: Ogy, sógoruram, mikor az embernek a királyá­ra, vagy hazájára más ellensé­gek rája ütnek, s az embernek királyát, kenyerét, kopój át el akarják rabolni, a’ más: de hiszen, tudom én, hogy volt az inszurekció, de afelől, hogy azt mondják, eme, s ama, el is szuttyogtattuk mi francia pú­deres babarusz uramékat a hosszú karddal, rozsdás püs­töllyel... En is magyar va- A gyök, sógoruram. Miért nem ’! vöt hát akkor jobb a cifra 5 püstöly a rozsdásnál? Ogy már j hadra kell menni. De Ameri- I kába másnak rohanni, aki en- I gém nem bánt, ki látta, oda- I menni garázdálkodni? Ne bu- I süljék kend, mert nem ontok S én vért csak garázdaságbul; ! meg a magamét sem hagyom t ám! LILISZ: Kár az ilyen vitéz- \ nek itthon ülni. ANGYELIKA: Az igaz; szo­ros volna akkor a töröknek Európa, ha ilyen vitézek men- 5 nének hadakba. PONTYI: Mit nyelveskedtek? Ha nem megyek is, tartok én elég vitézt; sokezer köböl bú­zát, sok boglya szénát, hízott marhát, paripa csikót eladok, és hét esztendőnként, sok vi­téz élhet abbul; hát hiszen azoknak dolgozom, ne félj, mert bizony Paczi Pesta jobbá- gyomtul nem veszem ám a had­nagy remondákat; sem az ármádia mészárosa sőrét; öcsém, nem tudtok ti ahhoz —, hát még a sok abrak. ANGYELIKA: Most látom, ugyan megabrakolta magát Pontyi bácsi. PONTYI: Eridj, te nyelves. ERESZTRA: (nevetve:) Me­gint cserfel, ugye öcsémuram? PONTYI: Cserfel e’, mert e’ nem szól soha istenigazában. ERESZTRA: De mégis csak örömest elhallgatja azt bácsi. PONTYI: Ugy-é, öm, hőm. SZIDALISZ: Ha úgy tetszik édes asszonyanyám, már itt eleget ültünk. ERESZTRA: Nem bánom, fi­am, ha úgy tetszik. (Felálla­na; Pontyi nagy kidülledt has- (] sal, a lábát kétfelé vetve meg­áll, imádkozik: kezet csókol­nak, hálálkodnak, elmennek.) Szidalisz fiam, a kávéra gondod ] legyen. . í PONTYI: Nekem szilvóriu­mot hozzanak. ERESZTRA: No, lesz, lesz, ; hozatok. (1780.) ' "VV in O' v > 1 KU HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents