Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
Kedves Oroszné! A minap konzervet eszegettem otthon. Jó volt, ízletes, gusztusos. Néztem a címkét, rajta a felirat: Nyíregyházi Konzervgyár. Ekkor eszembe jutott, hátha Maga is a készítők között volt. Mert a minőség, az egész adjusztálás megfelelt annak, amit egy közelmúltbéli beszélgetésünkkor mondott nekem a piacról, gyártásról, a vonal mellett dolgozó felelősségéről. Többször is hangsúlyozta, hogy maguk, akik a vonal mellett dolgoznak, nagyon is megérzik, hogy a vállalat immáron önálló, hogy a követelmények nőttek, és sokkal jobban oda kell fi- gyélni arra, mit is csinálnak. Ami figyelemre méltó volt, elmesélte, a közelmúltban járt a gyárukban egy megrendelő, aki végignézte az egész gyártási folyamatot, mindent lefényképezett, s még a dolgozó körmét is megvizsgálta, tiszta-e. Nem volt felháborodva, úgy vélte: aki fizet az áruért, annak joga van a legjobbat kérnie. Mint ahogy ha maga vásárol a boltban, szintén elvárja, hogy a pénzéért a legjobbat kapja. És itt máris rövidre zártuk a kört. Az, amit a munkapad mellett dolgozó felelősségéről, érdekeltségéről mondott, itt kapott komoly magyarázatot. Ki is nyugszik bele abba, hogy tisztességes fizetségért rosszat kapjon? Teljesen mindegy, hogy hazai vagy külpiacról van szó, a vevő immár diktál, követel. Hogy mennyit? Nos, ez egy-egy vevő igényességétől függ, de az biztos, hogy nem keveset. Nagyon megörültem annak, hogy Maga, a konzervgyár munkásasszonya ilyen pontosan fogalmazta meg ezt a közügyet. Ezért is vállalkoztam arra, hogy megírjam. Bizonyára boltba járó asszony, s a polcok között időnként örül vagy bosz- szankodik. Mert ha látja, hogy a maga által gyártott konzerv szép és jó, csak dühöngeni lehet, ha a kiszállított kenyér lapos, nyomorított; ha belegondol abba, hogy maguk a gyárban mennyit küzdenek a jó és pontos munkával, bizonyára haragszik, felcsattan akkor, ha az új ingről lepattogzik a gomb, a cipő selejtes, a tej folyik a zacskóból, a blúz ereszti a színét. A jó munka, a jobb minőség sok mindenen múlik, de igen nagymértékben mégiscsak attól, hogy miként dolgozik a munkás és munkásnő a gyárban. Az egymás bosszantása itthon is felháborító, de mennyivel nagyobb következménye van annak, ha éppen ezen bukik meg egy jó külföldi üzlet! Erről persze beszélhetnének a megye cipősei is, akik bizony ebben az évben nem arattak átütő sikert. Egyetértettünk akkor abban, hogy sokat kell tenni gyárvezetőnek, műszakinak, de ahogy Maga fogalmazta: a munkás, ha nem érzi, milyen felelősség hárul rá, jobb, ha elmegy a gyárból. Szólt maga is arról, s csatlakozott ehhez Szitámé, Jeneiné meg Károlyi József is, hogy érdekeltek ebben anyagilag, de az se mindegy, hogy milyen a gyár híre. Akkor azon vitáztunk, hogy ezt úgy minősítsük: hiúság? önérzet? büszkeség? Lényegében mindegy, talán mind egyszerre. Tudja, a minap voltam egy építkezésen, ahol egy cigánybrigád vezetője, Getyinás Antal mondta: lesülne az arcomról a bőr, ha valaki egyszer azt mondaná, pocsékul betonoztak. Engem akkor se szidjanak — mondta a brigádvezető —, ha nem hallom, ha nem vagyok ott. Örülök annak, hogy rövid idő alatt két helyen lényegében ugyanazt fogál- mazgatták munkások a mai egyik lényeges kérdésről: a tisztességes, jó minőségű, pontos munkáról. Nem vitás, ezt kell megfizetni, ha úgy tetszik mások kárára. Aki nem csinál hiúsági kérdést saját munkájából, aki nem ad vállalata hírnevére, aki csak éppenhogy dolgozik, az bizony érezze a hátrányt. Talán emlékszik rá, Maga mondta el nekem: ma nehezebb élni, mint pár évvel ezelőtt, sok minden drága. De azt is hozzátette: ebből csak egy kiút van, a sokkal jobb munka. Nem vár tehát csodát, de látja, vállalatnak, egyénnek egyaránt csak ez jelenthet fellendülést. Bárki mondhatja: egyszerű igazságok ezek, érdemes ezekről ennyit beszélni ? Nos igen, valóban egyszerű dolgokról van szó. Túlontúl is maguktól értetődnek. Talán ezért is felejtik el sokan, örülök, hogy beszélgetésünkkel segített ezt újra megfogalmazni, remélhetően sokak okulására. Kánási Erikával, a megyei tanács ......... ....... , "" ..... vb osztályvezetőjével a vállalati rugalmasságról A Milyen érzés egy csődbe jutott vállala- w tot felszámolni? — Nagyon kellemetlen. Szerencsére tíz éve, hogy nem volt benne részem. A megyében dolgozó tanácsi iparvállalatok közül 1973-ban kellett felszámolni a veszteségesen dolgozó, sok hibát elkövető Gépjárműtechnikai Vállalatot. © Most nem fenyegeti ilyen veszély? — Egyáltalán nem. Már az előző tervciklus is bizonyította, hogy kiegyensúlyozottan fejlődik az a hat vállalat, amelyik irányításunk alá tartozik. Bár a profil a termeléstől a szolgáltatásig eléggé széles, azonban kü- lön-külön is elmondható vállalatainkról, hogy megbízhatóan dolgoznak, jól élnek lehetőségeikkel. S nem árt tudni, hogy a Divatruházati Vállalat, a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat, a Nyírségi Nyomda, a Nyírségi Patyolat, a Tiszalöki Faipari Vállalat és a Vasszerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalat összesen mintegy 600 millió forintos évi termelést valósít meg. Ebből exportra 40 millió forint értékű áru jut, míg a lakosságnak végzett szolgáltatás meghaladja az ötven milliót. A hat vállalatnál több mint kétezren dolgoznak. Erőfeszítéseiknek köszönhető, hogy az idei gazdasági munkájuk ígéretesnek tűnik. Az előző év dinamikájához hasonlóan, 6—7 százalékkal növelik a termelést, de ami a mennyiségnél jóval többet jelent, mindezt a létszám növelése nélkül, a korábbitól talán kedvezőbben alakuló nyereség mellett. Vagyis a minőségi tényezők szempontjából sincs szégyenkezni valójuk a vállalatoknak. A Ezek szerint a megváltozott gazdasági w körülményekhez jól alkalmazkodnak? — Ha megnézzük az eredményeket, akkor igen. S hadd jegyezzem meg, ennek az alapjait már a korábbi tevékenységgel lerakták, az életképességüket bizonyították. Az új szabályozók várható hatásait ugyan még nem ismérjük részletesen, de minden bizonnyal igazodnak vállalataink a változó feltételekhez. Elsősorban az improduktív költségek vizsgálatára gondolok, hiszen a gazdaságosság érdekében itt lehet tenni. A Egyes közgazdászok úgy fogalmaznak. w hogy a természetes vállalati magatartás megköveteli a növekedésre törekvést. Ezt leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, az a rugalmas vállalat, amelyik megragad valamilyen kínálkozó alkalmat, hirtelen kiugrik a többi közül. Van ilyen látványos változás a tanácsi iparvállalatok között? — Korábban valóban az volt az általánosan elfogadott kép, hogy növelni kell a termelést. Ma már messzemenően nem a növekedés, hanem a gazdaságosság a meghatározó. Vagyis a rugalmasan dolgozó vállalat úgy sorolja termékeit, hogy a gazdaságosság legyen a meghatározó. Olyan változtatásokat hajt végre, amelyeket a piac értékítélete elfogad. Tíz évvel ezelőtt, amikor a megyei tanács vb ipari osztálya köz- gazdasági csoportvezetője lettem, jóformán senkinek sem jutott eszébe az ilyen vizsgálódás — s ez nem szabolcsi sajátosság volt, hanem országos jelenség. Akkor valósággal kényszeríteni kellett a vállalatokat, hogy a termékeiket rangsorolják, szűrjék ki a gazdaságtalan termelést. Egyébként éppen vállalataink példája mutatja, hogy nem mindegyikük ragaszkodott a dinamikus fejlődéshez. A Kelet-magyarországi Faipari Vállalat például az utóbbi öt évben a megyei átlagot tekintve mérsékelten fejlődött, mégis kiegyensúlyozottan és jól gazdálkodott. S ez teremtette meg a feltételét annak, hogy végre egy telephelyen, viszonylag korszerű gépparkkal dolgozzon. A Máris adódik a kérdés: ha ön lenne ^ valamelyik vállalat vezetője, akkor mit tartana elsődlegesnek a munkában? — Mindenképpen a gazdaságosságot sorolnám az első helyre. Csakis a gazdaságos termelés mellett, a költségek és a bevételek elemzésével lehet olyan érdekeltségi alapokat teremteni, amelyek a jövőt is megalapozzák. Nagyon lényegesnek tartom azt a vállalati magatartást, amely a dolgozóknak jó munkahelyi közérzetet teremt, megvalósítja az alkotó légkört. A Ugyancsak a korábbi vállalati gyakor- w latot idézem, amikor a változás, az újhoz való alkalmazkodás az esetek többségében azzal járt, hogy a vállalat „tartotta a markát”. Csakis új beruhá— Korábbal! falában az volt az általános elfogadott kép, hogy növelni kel! a termelést. Ma már messzemenően nem a növekedés, hanem a gazdaságosság a meghatározd. Vagyis a rugalmasan dolgozd vállalat úgy sorolja termékeit, hogy a gazdaságosság legyen az alapvető. Olyan változtatásokat hajt végre, amelyeket a piar értékítélete elfogad. zásokkal, megkülönböztetett bánásmóddal képzelte el a változást. — Tény, hogy a változó gazdasági körülményekhez alkalmazkodás tárgyi és személyi feltételeket kíván meg. Az utóbbi kialakítása nálunk hosszabb folyamat eredménye. Ennek révén javult a szakmai-politikai végzettség, javarészt rátermett felső- és középvezetők irányítják a vállalatokat. Ehhez csatlakozik a jó vállalati törzsgárda, amelyre mindenkor számíthatnak. A tárgyi feltételeknél pedig az utóbbi években szinte minden vállalatnál jelentős változás történt. Említhetem a nyomdát, ahol a vidéki lapok közül az országban az elsők között nyomták ofszet technológiával a Kelet-Ma- gyarországot, a VAGÉP új üzemcsarnokokat épített, a Tiszafá-nál a szociális létesítményeket hozták összhangba az igényekkel, a Divat Ruházati Vállalatnál gépi beruházások valósultak meg, a Patyolat rekonstrukciót hajtott végre. A Ebben nyilván szerepe volt a fclügye- w letnek is. A megyei tanács vb ipari osztálya milyen támogatást ad vállalatainak? — Azt hiszem, hogy a támogatás szó nagyon rossz kifejezés, mert azt csak a nagyon elesetteknek kell nyújtani. Különben is a vállalati törvény önállóságot ad nekik a munkában, s ezt mi tiszteletben tartjuk. Mindez nem jelenti azt, hogy nem orientáljuk őket, hogy egy-egy kérdésben ne konzultáljunk. Ennek viszont vannak szabályozott keretei. Ilyenek a rendszeres vezetői értekezletek, ahol tájékozódunk a végzett munkáról, az eredményekről és a nehézségekről. De a beszámoltatás rendszeréről sem mondunk' le. Egy-egy fontosabb témánál az írásos, vagy a szóbeli beszámoltatás formájával élünk. Például július 30-ig el kell készíteniük — a végrehajtó bizottság határozata alapján — azt az ütemtervet, amely az új szervezeti formák bevezetését tartalmazza. A Sokan éppen ezektől a formáktól, a kisvállalkozásoktól, a vállalaton belüli gazdasági munkaközösségektől, átalány- elszámolásos szolgáltató egységektől várják a megújulást. — A rugalmasságot, az új iránti fogékony szellemet jelenti, hogy a mi vállalataink is keresik az ebben való részvételt. A VAGÉP a megyében az elsők között volt, amelyik gazdasági munkaközösséget hozott létre. Ebben a vállalat vezetői segítették az érintett fiatalokat, akik szombatonként szervizre, gyors javításra várják az ügyfeleket. A haszna kettős: így a munkaközösségben résztve- vőkk többletjövedelemhez jutnak, a vállalatnak legalább olyan nyereséget fizetnek be, mint amit korábban elért volna, míg az ötnapos munkahétre áttérés á vállalat többi dolgozóját mentesítette a hét végi munkától. A Patyolatnál a szerződéses üzemeltetésre van lehetőség, másutt a karbantartás javításában akarnak élni az új szervezeti formákkal. Azonban a vállalati rugalmasságot nem feltétlenül, s egyáltalán nem kizárólagosan látjuk ebben. Sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy kockázatot vállaljon a vállalat, az ilyen típusú vezetést támogatjuk. © És ha belebukik? — Tegyünk különbséget. A kockázat vállalása nem egyenlő a meggondolatlansággal. Egyik évről a másikra talán még meg lehet élni mindenfajta rizikó vállalása nélkül, de már egy középtávú tervidőszakban sem maradhat talpon a vállalat, ha nem vállal reális kockázatot, különben megreked a fejlődésben. A Keletfá-nál például évek óta koncentrálták az erőket, hogy egy gyors beruházással települjön át a központi telepre a Vöröshadsereg utcai részleg. Korábban nem volt ismert a tankönyvgyártás a nyomdában. Előbb számoltak, s utána vágtak bele a nagy munkába. Határidőre, probléma nélkül dolgoznak, sorozatosan kapjuk az elismerő leveleket. A Tiszafa a tőkés exporthoz úgy jutott, hogy olyan termékekkel jelentkezett — festőállvány és tapétázó bak —amelyekre volt igény. A Az ilyen eredmények nyilván meg- w nyugtatnak a felügyeletet ellátó osztály számára. De mi a haszna abból a tanácsnak, hogy vállalatai vannak? — A szolgáltatások javításában, a helyi iparban, nem egyszer a foglalkoztatásban nyilván területi érdekeink is vannak. De ugyanilyen fontos, hogy a jól dolgozó vállalatok a nyereségükből a tanácsi költségvetésnek nagyobb összeget fizetnek be. Veszteség esetén viszont az alapító tanácsnak kellene azt fedezni. Ezért is kísérjük figyelemmel a havi statisztikai jelentéseket, elemezzük a féléves és éves mérlegeket, s ha észlelünk valamilyen eltérést, akikor élünk a beszámoltatás lehetőségével. Egyébként a minisztertanácsi határozat alapján- számolunk azzal, hogy újabb szolgáltató vállalatok alakulnak, mert a tevékenységet decentralizálni szükséges. A Ezek után egy személyes kérdést: mi w az, amit nem helyesel a vállalati gazdálkodásban a jelenlegi körülmények között? — Nem tetszik, hogy nem érvényesül eléggé az egyenlő munkáért egyenlő bért elvé. Nem egyenletes a vállalatoknál a bér kiáramlása. Az év elején túlzottan óvatosak, nem élnek eléggé a mozgóbér, a célfeladatokhoz járó prémium eszközével, így megesik, hogy év végén boldog boldogtalan kap jutalmat, aminek talán a teljesítményfedezete sincs meg az adott embernél. A Az eddigiekben nem esett szó arról, w hogy a megyei tanács a terület gazdája. Ennél fogva az ipari osztály nemcsak a tanácsi vállalatokat felügyeli, hanem figyelemmel kíséri az iparfejlesztést, a vállalatok, gyáregységek termelésének, teljesítményének alakulását. Egyáltalán a sok gyáregység léte mennyiben befolyásolja a rugalmas gazdálkodást? — Hogy pontosan fogalmazzak, valóban nem a hat tanácsi vállalat felügyelete jelenti a legtöbb munkát. A hatósági feladatok mellett valóban a megye iparának figyelemmel kísérése, elemzése, a magunk eszközeivel való befolyásolása teszi ki tevékenységünk nagyobbik részét. S ha a gyáregységek rugalmasságáról beszélünk, akkor egyáltalán nem lehetünk derűlátóak. Bár a vállalati törvény megszabja a kereteket, azonban a gyakorlatban elsikkadnak a lehetőségek. A gyáregységek közül kevés rendelkezik az önállóság olyan fokával, ami lehetővé tenné a szélesebb körű rugalmasságot. Általában csak a termelés szervezésében kapnak nagyobb lehetőséget, azonban sokszor csak azt tudják, hogy mit termelnek, de arról nincs tudomásuk, hogy milyen gazdaságosan, milyen piaci lehetőségek között. Erről minden évben tárgyalunk az Ipari Minisztérium vezetőivel történő egyeztetésen, de sajnos kevés az előrelépés. A Akkor ugyanilyen alapon kevés a re- w mény a megyében dolgozó vállalatok, szövetkezetek közötti szorosabb együttműködésre? — Vannak bíztató próbálkozások, de ezek sokszor esetlegesek. A cipőiparban szorgalmazzák, hogy a kellékgyártást közösen oldják meg. Ezt érdemes kezdeményezni, magunk is támogatjuk az elképzelést. A Vagyis a tanács rugalmasan alkalmaz- kodik a változó körülményekhez? — A területfejlesztésben minden eszközt megragadunk, ez jogos követelmény tőlünk, hogy a megye hasonló szintre kerüljön, mint az ország más vidékei. Ennek megfelelően szükséges alakítani a szemléletet, tárgyalni az idelátogató vezetőkkel, s akkor a megye, s ezen belül a tanácsi ipar fejlődésével a későbbiekben is elégedettek lehetünk. Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond i 'o —y ^ KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. július 3.
