Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-25 / 173. szám

4

Kele^Magyarorazág

1982. július 25.

Pokolgépes merénylet áldozata lett Fadl Dani, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet párizsi irodájának vezetőhelyettese. A merénylők elmenekültek, a diplomata benn égett kocsijában, ö volt tíz év alatt a hetedik palesztin diplomata, akit Párizsban meggyilkoltak.

Események címszavakban

HÉTFŐ: Harcok Irak és Irán között a határ térségében, mindkét fél saját sikereiről ad hírt — Czyrek találkozója Ca- sarolival, majd II. János Pál pápával

KEDD: Brezsnyev nyilatkozata a libanoni válságról, a szíriai és a szaúdi külügyminiszter ugyanerről a témáról tárgyal a Fehér Házban — az IRA robbantásos merényletei Londonban — Washington meg akarja szakítani az atomcsend kiterjesztéséről szóló tárgyalást

SZERDA: A lengyel szejm ülésén Jaruzelski újabb könnyítéseket jelent be a szükségállapottal kapcsolatosan, megalakul a hazafias nemzeti újjászületés mozgalma — Brit—spanyol tanácskozás Gibraltárról

CSÜTÖRTÖK: Puccshírek és belső bizonytalanság után Guido Vildoso Calderon tábornok az új bolíviai elnök, a szak- szervezetek figyelmeztető sztrájkokat tartanak — Román-bolgár kormányfői találkozó

PÉNTEK: Párizs nyíltan fellép az amerikaiak szankciópolitikája ellen, Schmidt kifejezi a Közös Piac rokonszenvét, sorozatos megbeszélések az Egyesült Államokban a fenyegető nyugati kereskedelmi háborúról — Üjabb izraeli támadás Nyugat-Bejrut és a Bekaa völgy ellen

SZOMBAT: A vietnami külügyminiszter folytatja délkeletázsiai körútját, Kambodzsában befejeződik az első vietnami csapatkontingens-kivonás — A Biztonsági Tanács nem hivatalos konzultációi Libanonról

A hét három kérdése

O

Mit jelentenek a gázcsőügylet kapcsán kirobbant nyugat—nyugati ellentétek?

Nem véletlen, hogy a NA- TO-partnerek sok mindenben engedtek az új amerikai kormányzatnak, de a gázcsőügyletben megmakacsolták magukat. S ez nem valami oktalan ellenállás, hanem a tényleges nemzeti érdekek kifejezése. Ügy tűnt, Washington belenyugszik ebbe a versailles-i nyugati gazdasági csúcskonferencián állítólag még egy ígéretféle is elhangzott az amerikai elnök részéről. De rövidesen hideg zuhanyként érte a szövetségeseket a szankciópolitika kiterjesztése az amerikai szabadalmak használóira, s az amerikai cégekhez kötődő vállalatokra. Az amerikaiak indoka, vagy inkább ürügye a lengyel szükségállapot. Éppen olyan időszakban, amikor Varsóban jelentős köny- nyítéseket jelentenek be, új hazafias tömegmozgalom bontja ki zászlaját a konszolidáció érdekében, a Vatikánban pedig a lehetséges pápai látogatás részleteit vitatják.

Az események különös ve- tülete, hogy a nyilatkozatok csatájának színtere az Egyesült Államok, miután több

vezető nyugati politikus éppen amerikai földön tartózkodik. A gázcsőügylet jelentős dolog, de a kereskedelmi háború lidércnyomásának fel- idéződése mögött valószínűleg több húzódik meg. A washingtoni politika tulajdonképpen arra törekszik, hogy a korábbi évek kihagyásai — Vietnam, a Water- gate-ügy, a carteri politika következetlenségei — után most egyértelmű és vitathatatlan vezető szerepre tegyen szert a nyugati táborban, katonailag, gazdaságilag és politikailag. Nyugat- Európa viszont eleve, korlátozott mozgási szabadságának utolsó maradványait félti. Természetesen szó sincs az Egyesült Államokkal való szembefordulásról, de jobban érvényesíteni kívánják az európai és nemzeti érdekeket.

O Miért akarja felfüggeszteni Washington az atomcsend kiterjesztése érdekében folytatott tárgyalást? Először a New York Times hasábjain szivárogtatták ki, azután a hivatalos szóvivő sem cáfolt: az

Egyesült Államok fel akarja függeszteni a Genfben folyó hármas, szovjet—amerikai- brit tárgyalást az atomcsend kiterjésztéséről, sőt a korábbi egyezmény felülvizsgálatát mérlegeli.

A részleges atomcsend- egyezményt 1963 augusztusában írta alá a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia, majd mintegy 120 ország csatlakozott a megállapodáshoz. A szerződés lényege, hogy az aláírók nem hajtanak végre nukleáris kísérleteket a légkörben, a tengők egyes normáit elismerni kényszerülnek, vagy arra ítéltetnek, hogy rendszeresen megszégyenítsék, elszigeteljék őket.

A fejlett kapitalista demokráciák táborában szélső konzervatív felfogás is jelen van, de ez nem válhat egyeduralkodóvá. Az amerikai és a brit konzervatív egyetért abban, hogy a vállalkozói magántulajdont a legfontosabb jogok egyikének tartja, de azt már nem is várhatják, hogy ezt széles nemzetközi egyezmény tartalmazza. Abban pedig még ^ brit sem követi az amerikai konzervatívot, hogy a szabad fegyverviselést alkotmányos alapjognak tartsa. A nyugati szociáldemokraták és liberálisok nem értenek egyet a szocialista országokkal a kollektív politikai jogok értelmezésében, de álláspontjuk közeledik azokéhoz a gazdasági (foglalkoztatási), a szociális, társadalombiztosítási és a kulturális jogok esetében, s túllépnek a konzervatívokon, akik idegenkednek e jogoktól. Ezért például az Európai Kommunista és Munkáspártok 1976-os Berlini Konferenciájának Nyilatkozata együttműködésre hívott fel ezekkel az erőkkel az Emberi Jögok Egyezségokmányainak minél szélesebb körű ratifikálása érdekében.

(Folytatjuk)

2.

A kompromisszum lehetőségének további bizonyítéka a Helsinki Záróokmány is. Erről ugyancsak a sok felületes vita után a közönség tévesen gondolhatja, hogy az emberi jogok felsorolását tartalmazza. Valójában a jogokat illetően utal az előbb említett okmányokra, megerősíti és bizonyos kérdésekben — utazások, információk, családegyesítések, nemzetiségek — kiegészíti azokat. A politikatudomány segítségül hívásával reális pozitívumokat állapíthatunk meg erről a megállapodásról, noha az nem formális jogi szerződés. Egyrészt nincs ok feltételezni, hogy ereje kisebb lenne, mint sok más szerződésé. Az értelmezéséről, megsértéséről folyó és

ismétlődő viták is arra vallanak, hogy betartásának bizonyos értéke van, megsértésének felelősségét nem szívesen vállalják.

Hogyan lehetséges, hogy egyáltalán létrejöttek kompromisszumok az emberi jogok ideológiailag érzékeny kérdéseiben? Van-e talaja ennek a „felépítménynek”? Nemcsak szűkén vett gazdasági rugók, hanem általában vannak-e jogi formák mögött húzódó mélyebb okok, politikai, kulturális, történelmi támasztékok?

Először is: a különbségek az emberi jogok felfogásában a létező rendszerek közt valóban nagyok. De mégis, a második világháborúban és azt követően kialakult politikai realitások miatt nem akkorák és nem éleződnek úgy ki, mint sokan gondolnák. A legnagyobb különbséget okozó tényezőket fokozatosan „bekerítették” vagy többé-kevésbé sikeresen zárójelbe tették. A fasizmus az az erő, amely totálisan tagadja az emberi jogokat, de a világháborúban kellett és sikerült összefogni ellene a kommunistáknak és a demokratikus kapitalistáknak, és le is győzték a fasizmus fő erőit. „Kis fasizmusok”, helyi fasizmusok azóta is vannak, felbukkannak, de nem váltak nemzetközileg fő erővé. Ezért — legalábbis formailag — az emberi jogereken, valamint a kozmikus térségben.

A szerződés azonban részleges hatályú. Egyrészt Franciaország és Kína nem fogadta el, másrészt nem vonatkozott a föld alatti térségekre. Később azonban olyan megkötést alkalmaztak, hogy a föld alatt sem lehet átlépni a 150 kilötonnás robbantási küszöböt. (A hirosimai atombomba 20 kilotonnás volt.) Egyúttal folytatták a megbeszélést a teljes atom- • csend biztosítására. Ez nehezen haladt előre, de mégis folyt és a szakértők nem tartották például lehetetlennek, hogy végül Párizs is bekapcsolódik az atomhatalmak értekezletébe.

Az amerikai magatartás tehát visszalépést jelent. Még veszélyesebbnek tűnik annak mozgatórugója: valószínűleg

azért vállalják a népszerűtlen tárgyalásfelfüggesztést, hogy ne legyenek korlátáik új fegyverek, kipróbálásában. Tehát aligha elszigetelt ötletről van szó. A lépés beleillik a fegyverkezési versenyt serkentő egész washingtoni politikába.

©

Közelebb kerültünk-e a libanoni kibontakozáshoz? Libanonban tulajdonképpen az volt a héten az újság, hogy nem volt igazi újság. A különböző diplomáciai kísérletek egyelőre eredménytelennek tűnnek, s magasabb sebességfokozatra kapcsolt az idegháború. A Begin-kormányzat katonai akciókkal alátámasztott fenyegetéseket intéz Szíria és a PFSZ címére. Láthatólag szeretné elkerülni, hogy katonai térnyerése végső soron a palesztinok erkölcsi-politikai sikerébe torkolljon. Washington változatlanul Izrael mögött van, de nehezen tudna nyíltan vállalni egy olyan szövetségest, aki a tárgyalás alatt pusztító fegyveres csapást mér a Nyugat-Bejrút- ban lévő hatezer gerillára és hatszázezer polgári lakosra.

Tervek kergetik egymást, de kevés realitással. Ebben a bonyolult hangzavarban világos javaslat látott napvilágot Moszkvában; Leonyid Brezsnyev nyilatkozott a libanoni válságról a Pravda hasábjain. Mondandójának két eleme, hogy egyrészt a jelenlegi krízist nem lehet elszigetelni és elválasztani a szélesebben vett közel-keleti válságtól, tehát olyan nemzetközi konferencia összehívását kell szorgalmazni, amelyen minden érdekelt jelen van. Másrészt, azonnali teendőként, véget kell vetni a háborúnak. Bejrút körül szét kell választani a szembenálló erőket s erre az amúgyis Libanonban lévő ENSZ-erők — gerincüket a franciák képezik — a legalkalmasabbak. Brezsnyev határozottan visszautasította az amerikai csapatok Libanonba küldését, miután az veszélyes bonyodalmakat idézhetne elő.

A lecke tehát többszörösen fel van adva, de változatlanul nagy kérdés, . képesek-e a diplomaták véglegesen átvenni Libanonban a katonák helyét? .

Réti Ervin

Magyar vezetők üdvözlő távirata

A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke a következő üdvözlő táviratot küldte Fidei Castro Ruznak, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnökének:

Tisztelt Fidel Castro elvtárs!

A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a Monca- da laktanya elleni támadás 29. évfordulója, a nemzeti felkelés napja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és az egész magyar nép nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önnek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának és a testvéri kubai népnek.

A magyar kommunisták és népünk nagy tisztelettel tekint a kubai nép haladásának történelmi hagyományaira, a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás önfeláldozó harcosaira. A Magyar Népköztársaság teljes mértékben szolidáris a Kubai Köztársaság szocializmust építő népével és támogatja azt a küzdelmet, amelyet hazája függetlenségének, forradalmi vívmányainak megvédéséért folytat.

Kuba ma megbecsült tagja a szocialista államok közösségének, következetes békepolitikát folytat és határozottan síkraszáll azért, hogy valamennyi nép élvezhesse a szabad élethez való jogot. Határozott kiállásáért nagy tekintélyt és tiszteletet vívott ki az el nem kötelezett országok mozgalmában és jelentős szerepe van abban, hogy e mozgalom a nemzetközi élet fontos tényezője.

őszinte örömünkre szolgál, hogy pártjainknak, országainknak és népeinknek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvein nyugvó testvéri barátsága, az élet minden területére kiterjedő gyümölcsöző együttműködése eredményesen szolgálja népeink és az egész szocialista közösség érdekeit.

Forradalmi harcunk e jelentős évfordulóján kívánjuk önnek és a kubai kommunistáknak, a testvéri kubai népnek, hogy sikerrel valósítsák meg a Kubai Kommunista Párt II. kongresszusának határozatait hazájuk felvirágoztatása, a szocializmus és az egyetemes béke javára.

Budapest, 1982. július 25.

Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Flavio Bravo Pardo elvtársat, a Kubai Köztársaság nemzet- gyűlése elnökét. A Hazafias

Népfront, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait a kubai partnerszervezeteknek.

MONCADA

B

aj társak! Ha győzünk, valóra váltottuk Jósé Marti álmait. Ha legyőznek bennünket, tettünk példa lesz Kuba népe számára, és lesznek, akik követik majd. A mozgalom mindenképpen győzedelmeskedik — e szavakkal lelkesítette társait 1953. július 26-ának hajnalán a Siborney tanyán gyülekező kis csoport vezetője, a fiatal ügyvéd, Fidel Castro F.uiz.

A karnevál forgataga után elcsitult, pihent Santiago de Cuba városa. A fiatalok egyenlőtlen csatába indultak; a Batista rezsim egyik fellegvárát, a Moncada laktanyát készültek megrohamozni. Az a hit hajtotta őket, hogy az elégedetlenség olyan nagy, a diktátor elleni gyűlölet oly erős, hogy csak egy szikrára van szükség, s kitör az általános felkelés. Talán a véletlenek sorozatán múlott, talán törvényszerű volt, hogy az akció kudarcba fulladt. Batista zsoldosai az ifjú forradalmárok többségét kegyetlenül megkínozták, majd lemészárolták. Csak néhányuk- nak sikerült elmenekülniük a vérfürdő színhelyéről. Elfogták őket, de már a Beígéri bíróság előtt védekezhettek. Fidel Castro itt mondta el híres védőbeszédét: „Ítéljenek el, mit sem számít, a~ történelem fel fog menteni!” Ez a katonailag sikertelen, ám politikailag győzelmes akció lett a kubai forradalom első szimbóluma. Moncada tanulságából táplálkozott, Moncada mártírjainak emlékét őrizte a „Július 26. Mozgalom”, amelyet Fidel mexikói száműzetésében

Fidel Castrót a bíróság elé kísérik.

szervezett, s amelynek harcosai három évvel később a Granma fedélzetéről partra szálltak a szigetországban. Moncada hősei hírnevének része volt abban, hogy a kubai nép a „szakállasok”’ mellé állt, s 1959. január 1-én a felszabadító gerillahadsereg győzelmesen vonulhatott be Havannába.

A Moncada-akció hozzájárult tehát ahhoz, hogy Kuba immár több mint két évtizede szocialista társadalmat épít, hogy eltüntették a félgyarmati múlt maradványait, hogy a megalázott, kisemmizett cukorszigetből a nemzetek közösségének tekintélyes tagja lett. S mi van ma a Monca- da-laktanyával? A zsarnokság egykori erődítményében csakúgy, mint a gombamódra szaporodó iskolákban, ma betűvetésre, modern tudományokra oktatják a fiatalokat.

.............................^l■■DDa■annaDllo™rec■n^1^^HT^H,^fr■