Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
16 Kelet-Magyarország 1982. július 24. Aranyéremosztás, jutalomul Tíz év után ismét NB I-es rőp- labdaegyüttese van Nyíregyházának. Korábbról már ismeretes» hogy az NYVSSC férfi röplabdacsapata veretlenül nyerte az NB Il-es bajnokságot, majd ugyanilyen imponáló eredménnyel vette az osztályozó akadályát is, amely egyben az NB I-be kerülést is jelentette. Á második nyolcasban Labdarúgás, Nyári Totó Kupa: Kisvárdai SE—Borsodi Volán, Kisvárda, 15,00 óra, v.: Fodor A. (Az MLSZ engedélyével előrehozott mérkőzést tőrölték a totóból.) Tömegsport: Ússzon az egészségéért tömegsportnapot tartanak 10 és 12 óra között a sóstói uszodában. A tömegsportversenyen bárki részt vehet, nevezni a helyszínen lehet. A nyári örömök bukással Is járnak. (E. E.) Október 9-én kezdődik az első osztályú bajnokság. Addig bőven van teendő a szakosztály háza táján. — örömmel fogadták sportvezetők és szurkolók egyaránt a bajnokság megnyerését, hogy újabb első osztályú csapattal gazdagodott a megye, a város — kezdi a beszélgetést Pók István, a szakosztály elnöke. — A megyei és városi, valamint a klub vezetése messzemenőkig támogatja a csapatot erkölcsileg és anyagilag is. Megérkezett a Magyar Röplabda Szövetség döntése is. Eszerint a két feljutott együttest, az NY'VSSC-t és a Szegedi DÉLÉP-et a 15. és 16. helyre sorolták be. így az NB I-et két nyolcas csoportra osztották, s az első és nyolcadik, valamint a kilencedik és tizenhatodik hely közöttiek mérkőznek egymással oda-visszavágós alapon. A játékosoknak nyugodt felkészülést biztosit az egyesület, s augusztus első hetében a két bázisszervvel is megbeszélik a teendőiket. S az máris biztos, hogy minden segítséget megkap a röplabda-szakosztály. Torna Szegeden és itthon A vonal végén : Buús György Felszereléstől hotelszobáig Sokáig nem „szerették” a ; csatárok Buús Györgyöt. í Amióta abbahagyta a labdarú- 5 gást, egy csapásra megváltóul zott a helyzet. Mert az NB 5 I-ben — előbb Komlón, majd Kaposvárott, végül Nyíregyházán — 12.3 alkalommal állt a kapu elé, nagy érdemeket szerzett, amikor az NYVSSC bajnokságot nyert a második vonalban, s az első osztályban is többször bebizonyította erényeit. Sokan még ma is szívesen látnák a csapatban. Azonban szegre akasztotta a cipőjét, s azóta már túl van az edzői debütáláson is. Mostani munkahelyén, az NYVSSC labdarúgó-szakosztályánál kerestük telefonon. — Hogyan ’lett az NYVSSC technikai vezetője? — örömmel vettem a klub hívását, amikor felkértek, vállaljam el ezt a beosztást. Ismét a régi egyesületemben dolgozhatom, s azon leszek, hogy a csapat gondtalanul készülhessen a bajnokságra. — Mi most a legfontosabb tennivalója? — Feladatom a szakosztály csapatai ügyes-bajos dolgainak intézése. A szlovák túra előtt a szertárossal megbeszélve kiegészíthettük a felszerelést, összeírtuk, mire volt még szükség. A lényeg az, hogy minden sínen legyen, minden zökkenőmentesen működjék a játékosok körül. — Nemrég állt munkába, mi volt az első feladata? — A nyár csak játék szempontjából holt szezon. Kivettem a részem az átigazolásokból, az edzőtábor megszervezéséből, lebonyolításából. Egyszóval, meg kell teremteni az NB I-es csapat működésének feltételeit. Persze, a szakosztályon belül minden együttes technikai vezetése hozzám tartozik. A jövő héten egy fontos munkám lesz: az egész idényre előre le kell foglalni a szállodai szobákat az idegenbeli mérkőzéseinkre. — Buús Györgyöt az egész országban ismerik, Szombathelytől Záhonyig. Mit jelent egy technikai vezetőnél a személyes kapcsolat? — Nem mondom, ennek az ismeretségnek vannak előnyei. Tudom, kihez kell fordulni, melyik ajtón kopogtassak. Ezt pedig a csapat érdekében bárhol kamatoztatni lehet. — Mint volt kapus és edző, mit tehet az NYVSSC jelenlegi kapusainak felkészítésében? — Technikai vezető vagyok, s ez nem azonos az edzői feladattal. A csapattal kiváló edzők foglalkoznak, ami véleményem szerint a jó eredmények elérését lehetővé teszi. Ez persze nem jelenti azt, hogy bezárkózom a magam kis elefántcsonttornyába. Nagyon szívesen segítek a kapusoknak, ha igénylik, bármikor rendelkezésre állok, s átadom a tapasztalataimat. S. B. A bajnokságot nyert NYVSSC férfi röplábdacsapata. Álló sor: Dro- tár, Kánya, Szikszai, Balázs István edző, Nagy Lajos technikai vezető, Nánási, Nagy A., Dorogi. Első sor: Pál, Takács I., Parti, Varga, Takács II., Sipos. Hiányzik a képről Batai és Prékopa. A felkészülést hétfőn kezdik a játékosok. Délelőtt orvosi vizsgálaton vesznek részt, délután pedig játékosértekezletet tartanak, s ezen ünnepélyes keretek között kapják meg az elmúlt bajnokságban elért helyezésük után az aranyérmeket. Majd ezt ikövetően tartják az első edzést, ami már tényleges felkészülést jelent az 1982—83-as NB I-es bajnokságra. — Az első héten naponta egy edzést tartunk — sorolja a programot Balázs István, a csapat edzője. — Ezután napközis rendszerben töltünk el két hetet, amikor napi két edzéssel készülünk. Augusztus 18-a és 20-a között részt veszünk Szegeden a Fesztivál Kupán, ahol NB I-es ellenfelekkel találkozunk. Különösebb jelentősége nincsen ennek a mérkőzéssorozatnak, hiszen még csak a felkészülés elejénél tartunk akkor. Annyiban azért mégis jó, hogy a játékosok egy kicsit belekóstolnak a magasabb színvonalba, lemérhetjük menynyit végeztünk a három Jhét során, miben kell erősítenünk. Egyszóval a felkészülés egyik állomásának tekintjük a szegedi tornát, amely a játékba hozást segíti elő. Sportnyelven úgy mondják: a további hajtóerőhöz kell az edzések közötti torna. Ugyanis egy idő után az örökös edzés fásultságot eredményez, amit a mérkőzések jól levezetnek. Ezt szolgálja majd az NYVSSC-nek a szegedi Fesztivál Kupa. — Ezt követően — folytatja az edző — továbbra is napi két edzéssel készülünk a bajnoki rajtig. Közben szeptemberben a megyei szövetség megrendezi Nyíregyházán a Csapó László-em- lékversenyt. Ezen ugyancsak NB I-es csapatok vesznek részt, s ez már ténylegesen komoly erőfelmérést jelent nekünk és a többi együttesnek is. Itt már játszani kell, hiszen jócskán lesznek a játékosok háta mögött edzések. Más edzőmérkőzések nincsenek tervbe véve, mert nem tudunk megfelelő edzőpartnert biztosítani. Nincsen a közelben hasonló tudású együttes, ezért egymás között játszik majd a Csapat. Cél a bentmaradás A röplabdázók: a hét elején érkeztek haza Bulgáriából, ahol jutalomúton vehettek részt. Szeptemberben — előreláthatólag — az NDK-ha utaznak, ahol edző- mérkőzéseket is játszanak. — Jelentősen nem tudtuk erősíteni a csapatot — mondja Balázs István. — A keret az alábbi játékosokból áll: Parti József, Takács János, Dorogi László, Nagy Attila, Nánási László, Szikszai Géza, Kánya Gábor, Drotár György, Pál László, Sipos János, Varga László, Batai János és Prékopa Tamás. A fölkészülés első időszakában Bataira nem számíthatunk, mert ö az ifjúsági válogatottal az NSZK-ban Európa-bajnokságon vesz részt, majd ezt követően az NDK-ba utazik IBV-versenyre, Prékopá- val együtt — aki jelenleg még katona — csak augusztus végén kapcsolódhatnak be a közös munkába. \ Az edzéseket a városi stadion játékcsarnokában tartják. Emellett gyakran futnak majd erdőben, homokban — a láberősítés miatt —, s rengeteg szökdelési gyakorlat is szerepel a programban. Ez nem véletlen, mert a röplabdában is nagyon fontos a magasság, s aki alacsony, az- megtoldhatja egy jókora ugrással A csapatban Pál a legmagasabb, aki 201 centiméterre nőtt meg, Több 190 centiméter körüli játékos található még, s a legalacsonyabb éppen a csapatkapitány, Parti József, aki 176 centiméter. — Nehéz a bajnokság kezdete előtt, a felkészülés elején az esélyekről nyilatkozni — mondja Pók István. — Terveinkben a biztos bennmaradás kiharcolása szerepel, s a tizennegyedik hely már ezt jelenti. Nagyon bízom a csapatban, hiszen a játékosok nagyobb része már évek óta együtt játszik, sőt többen itt kezdtek sportolni, saját nevelésű röplabdások. Ez óriási erőt jelent, s ehhez még hozzávehetjük azt a 400—500 főnyi szurkológárdát, akik kijárnak a mérkőzésekre, s buzdítják a csapatot. Képesnek tartjuk a gárdát arra, hogy hosszabb távon megkapaszkodjanak az NB I-ben. Á vívó VB-RÓL JELENTJÜK Világbajnok a magyar kardcsapat A magyar kardvívó-váloga- tott a középdöntőben, a románok elleni összeállításban kezdett, az olaszoknál sem volt meglepetés. Az első mérkőzésen Nagyházi pillanatok alatt 4:0-ra lelépte ellenfelét, de utána nem mert támadni, visszavágásokkal kísérletezett, s ez csak 4:3 után sikerült. Hasonlóan rajtolt Nébald is. 3:0, 3:1, majd egy cseles támadás végén 4:1. A közönség kifütyülte az olasz vívót, ez úgy látszik használt, mert két találatot bevitt, de Nébald győzelmét nem tudta megakadályozni. Bujdosó, a 23 éves magyar sportoló nem tisztelte a nála 13 esztendővel idősebb olimpiai és világbajnok Maffeit. 2:0, 2:2, 4:2 volt, s hiába reklamált Maffei többször is, vesztett. Nehézkesen kezdett Gedővári, szinte állt a páston. Ellenfele ezt kihasználva 3:0-ra vezetett, de sikerült a fordítás, miután Gedővári többször is támadásba lendült. Az első kör után Magyarország 4:0- ra vezetett. Utána az egyik legizgalmasabb asszóban Nébald ismét 3:0-Ial kezdett, de a végén csak az olasz egy megingását kihasználva tudta megszerezni a győzelmet. Az 5:0-ás vezetés hirtoká- ban mintha kimondatlanul is könnyebben vették volna a magyarok a következő asszó- kat. Nem az olaszok jöttek fel, hanem a magyarok segítették ehhez őket hozzá, de 6:5-nél még volt erőtartalék. Különösen a fiatal Bujdosó tűnt ki, aki a nyolc versenyző közül egyedül maradt veretlen, s akárcsak a szovjet csapat ellen, most is nagy részt vállalt a sikerből. A további asszók így következtek: Nagyházi—Maffei 2:5, Gedővári—Meglio 1:5, Bujdosó—Dalia Barba 5:4. Ez volt a döntő egyik legizgalmasabb asszója. Dalia Barba közelállt a győzelemhez, de Bujdosó utolsó akciójában fej- vágással győzött. A 2. kör után 6:2 lett az állás. Utána: Nébald—Maffei 4:5, Gedővári—Arciziacono 0:5, Nagyházi-Dalia Barba 3:5, Bujdoi- só—Meglio 5:4, Gedővári— Maffei 5:4, Nébald—Dalia Barba 5:2, és ezzel Magyarország —Olaszország 9:5. Győzelmek: Nébald és Bujdosó 3—3, Gedővári 2, Nagyházi 1, ill. Maffei 2, Dalia Barba, Arciziacono és Meglio 1—1. Végeredmény, kardcsapat, világbajnok: MAGYARORSZÁG (Gedővári, Nébald Gy., Nagyházi, Bujdosó és Gere- vich), 2. Olaszország, 3. Szovjetuniód A világ sportja Verona: bár az elmúlt héten már lezárult az olasz első ligás klubok külföldi játékosok szerződését lehetővé tevő átigazolási időszaka, a veronai együttes időn túli engedélyt kapott, és ezzel élve 400 millió olasz líráért (300 ezer dollár) leigazolta a brazil válogatott Dirceut, aki idáig a spanyol Atletico Madrid igazoltja ,volt. Hilversum: a nemzetközi teniszviadalon Taróczy Balázs legközelebbi ellenfele a román veterán, Ilié Nastase lesz a négy közé jutásért. Mexikóváros: Grzegorz Lato, a lengyel labdarúgó-válogatott 32 éves játékosa megérkezett a mexikói fővárosba, tervezett klubjához az Atlantához, további megbeszélésekre. Lato eddig a belga Lo- keren labdarúgója volt, és ha létrejön a tengerentúli szerződés, akkor 250 ezer dollárért cserél klubot a veterán csatár. Hollabrunn: az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európába jnokság küzdelmei során az ifjúságiak korosztályában Szosznyák Attila 2:0 (18, 18)- ra legyőzte a holland van Spaniet. Sipos Béla Sportnapközi a Taurusban Az előző évek sikerein felbuzdulva negyedik alkalommal szervezték meg a Taurus gumigyárban a sportnapközit a gyár dolgozói gyermekeinek részére. Négy esztendővel ezelőtt az ötletet az szülte, hogy a nyári hónapokban a szülők többsége csak nagy nehézségek árán tudta elhelyezni gyermekeit, nincsen mindenütt, napközi. Ezek után határozták el a gyárban: napközis rendszerben vigyáznak a gyerekekre. Már az első alkalommal nagy visszhangra talált a kezdeményezés. Egyre népszerűbb lett a sportnapközi, s tavaly már százharminc gyerek, az idén pedig százhatvan kérte felvételét a napközibe. Főleg hat- tízéves gyerekek járnak, de nagyobbak is akadnak. A legváltozatosabb programot biztosítják a szervezők a nyári vakáció ideje alatt a gyerekeknek, s ebben partnerre találtak a 9. számú jósavárosi általános iskolk vezetőiben is. A napközisek rendelkezésére bocsátják a tornatermet, az udvart, az uszodát. így délelőttönként úszni tanulhatnák a gyerekek, emellett háziversenyeket rendeznek a legkülönfélébb sportágakban- Erdei futásban is rendeztek versenyt, s a kulturális kikapcsolódást, szórakozást a filmvetítés, a kirándulás jelenti. A felügyeletet pedig tanárok és főiskolai hallgatók látják el. Az idei sportnapközit kétszer kéthetes turnusban szervezték meg. Nem- kell hangsúlyozni, mit jelent ez a szülőknek, akik tudják, jó helyen van csemetéjük. Ugyanakkor nem feleslegesen, s főként nem az utcán töltik szabad idejüket, megtanulhatnak úszni, elsajátíthatják egyes sportágak alapjait. A kezdeményezést több más üzemben is érdemes lenne átvenni.-s. i: Két magyar a győzelmi dobogón. A római világbajnokságon, a párbajtőrben Pap Jenő (középen) aranyérmet szerzett, mellette balról Riboud (francia), jobbról a bronzérmes Kolczo- nay Ernő. Az úszás alapismeretéit sajátítják mester segítségével el a gyerekek Nagy Imre úszóGyőzött az NYVSSC Előkészületi mérkőzést játszott csütörtökön délután az NYVSSC NB I-es labdarúgócsapata Záhonyban a helyi együttes ellen. Az NYVSSC 1—1-es félidő után 6—1-re nyert, s az alábbi összeállításban kezdte a játékot: Kovács — Cséke, Szűcs, Szikszai, Szécsi — Buzsik, Gáspár, Lech- ner — Vágó, Kiss M., Pethő. Szünet után a középpályán játszók helyett Moldván, Halász és Varga lépett pályára, Pethőt pedig Bez- zegh váltotta fel. A nyíregyháziak góljai közül Kiss M. hármat, Gáspár, Moldván és Varga pedig egyet-egyet szerzett. KI KÉMRagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—S. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-546 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2053 Mai műsor