Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-22 / 170. szám

s Kelet-Magyarország 1982. július 22. lemecser ijra a legjobbak között Augusztustól ismét a megye legjobb labdarú­gócsapatai kö­zött szerepelhet a Demecseri Kini­zsi. A rétközi nagyközség együttese több mint két évtize­de, pontosan 22 év után került vissza Szabolcs- Szatmár első vo­nalába. A Kini­zsi 1960-ban bú­csúzott el a me­gyei I. osztálytól. Az egykor szebb napokat is meg­élt gárda — az 1950-es években az NB Ill-ban szerepelt — né­hány évi II. osz­tályú szereplést követően, aztán kiesett a járási bajnokságba. On­nan jutott most vissza, sikeres osztályozót köve­tően. A Demecseri Kinizsi utolsó járási bajnoki mérkőzése előtt készült a kép. Álló sor, balról: Benya Béla, sportegyesületi elnök, Lencsés Károly, Bilec László, Szabó András, Csikós Tamás, Ecsedi Ferenc, Végéra Attila, Va- senszki József edző. Guggolnak: Barati Sándor, Kertész László, Gombkötő József, Bálint Arnád, Lakatos Zsolt, Nagy Imre. Elöl: Szabó Imre. Sorokban Ormos Edit mellett Kovács Rita is meghívást kapott az IBV-re készülő úszó ifjúsági válogatott keretbe. A napokban közölte i Magyar Üsző Szövetség a hírt a megyei szövetséggel. így az NYVSSC két tehetséges úszólá­nya augusztus 5-e és 8-a között Ausztriában versenyez majd. * Szerdán reggel hazaérkezett az NYVSSC férfi röplabdaegyüttese Bulgáriából. A most NB I-be ju­tott együttes Várnában több ba­rátságos mérkőzést is játszott, s igy a kikapcsolódás mellett a bajnokságra való felkészülést is szolgálta a nyolcnapos túra. * Péntektől vasárnapig Sárospa­takon tartják a túramotorosok országos találkozóját a Tenger­szem kempingben. A rendezők a túramotorosok teljesítményét CTtékelik és ennek alapján ad­ják ki a nagydíjat. # Oláh Katalin, a Mezőgazdasági Főiskola SC színeiben versenyző tájfutó nyerte négy nemzet — bolgár, svéd, cseh és magyar — versenyét. A tizennégy esztendős nyíregyházi ifjúsági válogatott kislány a Szófia melletti Béniik­ben rendezett viadalon három­négy évvel idősebb tájfutókat vert meg, s maga mögé utasítot­ta a nemzetközi szinten kiemel­kedő svédeket is. Harmadszorra sikerült — Harmadszori nekifutásra si­került — mondta nem kis büsz­keséggel Vasenszki József, edző. — A nyíregyházi járási I. osz­tály bajnokaként a legutóbbi négy évben háromszor játszot­tunk osztályozót. 1979-ben és 1980-ban sajnos nem sikerült, el­buktunk az utolsó akadályon. Az idén aztán örülhettünk, meg­előztük Pusztadobost. — Az osztályozó első mérkőzé­sén kitűnően játszottak a fiúk. Tetemes, négygólos előnyt sze­reztek, így nyugodtan várhattuk a pusztadobosi visszavágót. A vásárosnaményi járás bajnoka a második mérkőzésen azonban alaposan ránk ijesztett. Húsz perc után 2:0-ra vezetett, aztán sikerült rendeznünk a sorokat. Nyugodtan, higgadtan játszva tartottuk az eredményt, és igy 4:2-es összesítéssel harcoltuk ki a magasabb osztályba jutást. — A két sorsdöntő összecsapá­son egyébként mindenki kitett magáért. Három fiút viszont kü­lön is kiemelnék, Végéra Attila, Gombkötő József, és Lakatos Zsolt nagyszerűen játszottak. Mindhárman vezéregyéniségek voltak, „vitték” magukkal a többieket. A Demecseri Kinizsi négypon­tos előnnyel lett a nyíregyházi járás bajnoka, összesen 45 pon­tot gyűjtött, míg a második Sé- nyő 41-et. Harminc mérkőzése közül huszonegyet nyert, há­romszor döntetlent ért el, hatszor pedig vesztesen hagyta el a pá­lyát. A gólkülönbség 77-32 volt. — Meglehetősen rossz rajt után kapaszkodtunk fel a táb­lázat élére — emlékezett Va­senszki József. — Az első öt meccs nem sikerült, a 12. he­lyen szerénykedtünk. A hajrára viszont utolértük riválisainkat, és a sorsdöntő mérkőzéseket megnyertük. A harmadik helye­zett Leveleket idegenben győztük le 3:0-ra, mig a második Sényőt itthon l:0-ra. Ez volt a megha­tározó, el is dőlt' az aranyérem sorsa. Gombkötő a gólkirály — A harminc bajnoki talál­kozónkon 18 játékos szerepelt: Szabó Imre, Végéra Attila, Ecsedi Ferenc, Csikós Tamás, Bilec László, Illés István, Szabó András, Lencsés Károly, Tamás Béla, Lakatos Zsolt, Gombkötő József, Bálint Árpád, Nagy Im­re, Kertész László, Barati Sán­dor, Kenéz János, Gombkötő Sándor és Rácz Sándor. Közü­lük Végéra Attila, Ecsedi Fe­renc, Szabó András és Gombkö­tő József nyújtotta a legjobb teljesítményt, végig igen jól játszottak. A házi gólkirályunk Gombkötő József lett, huszon­kilencszer vette be az ellenfe­lek kapuját. A Kinizsi egyébként az idén két bajnoki címet ünnepelt, hi­szen ifjúsági csapata is aranyér­mes lett. Az ifik mestere szin­tén Vasenszki József, aki régen maga is focizott a demecseri együttesben, középpályást és vé­dőt játszott, a megyei I. osz­tályban szerepelt gárda tagja volt. Oda vezette most vissza a mai utódokat, átadva nekik ta­pasztalatait, lelkesedését. Utánpótlás az iskolákból — Az utánpótlással nincs gon­dunk — vélekedett a 48 éves szakvezető. — Egy sereg tehet­séges gyerek van a községben. Serdülőcsapatunk az általános iskolára épül, ahol a testnevelő tanárok kitűnő munkát végez­nek. Az ifit pedig a középisko­lások adják. Többen nagy ígére­tek, magam is kíváncsian vá­rom, mire viszik majd a focipá­lyán? A Demecseri Kinizsi heti há­rom edzéssel készül a magasabb osztályú szereplésre. A bázis­szervek, a keményítőgyár, a ta­nács, az áfész, a szövőgyár, az ipari szövetkezet és a tsz — an­nak ellenére, hogy külön sport­egyesülete van! — minden felté­telt megteremtettek a jó szakmai munkához. A többi már a lab­darúgókon múlik, ök fogadkoz- nak: biztos bennmaradók lesz­nek! A minél jobb szereplés el­éréséhez egyébként igazolással is erősítettek. Csiszer László Ajak­ról, Háti Mihály a Demecseri Tsz-től, Stál Ferenc Kemecséről. Iski Béla oedig Tiszavasváriból került a Kinizsihez. Szeretnék még átigazolni Szunyogh Zol­tánt, szintén Kemecséről. Demecserben remélik: csapa­tuk hosszú ideig megtartja he­lyét a megye legjobbjai között. Bagoly Dániel TO TÓ 1. Bem SE—Gyöngyös 1 2. Medicor—ESMTK 1 X 3. Zirc—Pénzügyőr 1 X 4. Várpalota—MOTIM TE X 2 5. Szondi SE—Pét / X 6. Katona SE—Szombath. Sp. X 7. Dunaújv. Ép.—Dombóvár X 2 8. Kiss J. SE—Bátaszék 1X2 9. Toldi SE—Baja X 2 10. Kisvárda—Borsodi Volán 1 X 11. Tiszavasvári—Csenger 1 X 12. Mindszent—Szabó SE 2 13. Szeghalom—Gyula X 2 14. Recsk—Vác X 15. Latinca SE—Táncsics SE 1 X 16. Mány—Győri Dózsa 2 Mai műsor Labdarúgás, MNK megyei első fordulója (kezdési idő 17.00 óra): Dombrád—Kisvár- dai SE, Dombrád. V.: Erdé­lyi B. Kótaj—Tiszavasvári Lombik SE, Kótaj. V.: Nagy J. Fehérgyarmat—Csenger, Fehérgyarmat. V.: Fodor S. Asztalitenisz ifi EB A serdülő és ifjúsági asztali- tenisz Európa-bajnokságon — az ausztriai Hollabrunn ban — az ifjúsági lányoknál Magyaror­szág az 5. helyért mérkőzött a svédekkel és 3:1 arányban győ­zött. A serdülő lányoknál a bronzéremért vívott mérkőzésen szintén Svédország volt a ma­gyar fiatalok ellenfele, s ezúttal is 3:l-es magyar győzelem szü­letett. A vívó VB-ről jelentjük Ezüstérmes a női tőrcsapat — A római vívó-világbajnokságon kedden este megle­pően mérsékelt érdeklődés nyilvánult meg a női tőrcsapat­döntő iránt, pedig az olaszok nem mindennap jutnak el idáig. A magyarok bizakodóan készülődtek, Kulcsár Győző szövetségi kapitány nem változtatott a Szovjetunió elleni győztes csapaton, de az első kör levívása után mégis cserét határozott el. Az olaszok is meglepődtek, hogy Tordasi Il­dikó helyett Szőcs Zsuzsa folytatta a küzdelmet. A kezdés nem a legjobban sikerült, mert előbb Stefa- nek, majd Tordasi kapott ki ellenfelétől, s az első körben már 3 :l-re vezettek az olaszok. A második körben tartották előnyüket, s végül 9:4 arányban bizonyultak jobbnak a ma­gyar női tőrcsapatnál. Ezzel huszonnyolc év után világ- bajnoki döntőben az olasz női válogatottnak sikerült vissza­vágni a magyaroknak. Stefanek és társai óriási lehetőséget szalasztottak el, a szakemberek egyöntetű véleménye sze­rint a Szovjetunió elleni győzelem után nagy favoritok voltak. A második hely azonban nem lebecsülendő, hiszen a magyar csapat tavaly óta eggyel előbbre lépett, s az is vigasztalhatja, hogy az 1981. évi döntősök mögötte végez­tek. A női tőrcsapatverseny végeredménye, világbajnok: Olaszország, 2. Magyarország, 3. NSZK, 4. Szovjetunió. A döntőt követően óriási volt az öröm az olaszoknál, s ugyanakkor letörtség a magyarok táborában. Nehezen lehetett bárkit is szóra bírni, mindenki azt hajtogatta, hogy óriási lehetőség maradt kihasználatlanul, s nem lehet tudni, mikor lesz ismét ilyen alkalom. — Az az igazság, hogy a Szovjetunió elleni összecsapás rendkívül kimerítette versenyzőinket fizikailag, dé főleg idegileg, — foglalta össze véleményét Kulcsár Győző szö­vetségi kapitány. — Ennek ellenére számítottam arra, hogy az olaszok ellen megnyerjük a döntőt. A férfitőrözők után már a nők is befejezték a szerep­lésüket. Szerdán megkezdődött a kardcsapatbajnokság, s befejeződött a párbajtőr egyéni. Délelőtt a magyar kard­válogatott csoportjában mindkét mérkőzését megnyerte és biztosan jutott tovább. Gedővári az első találkozón még nem lépett pástra, de később ő is szerepelt, miután úgy tűnik, sérülése nem veszélyes. A magyar kardcsapat csoportbeli ellenfelei ellen im­ponáló biztonsággal vívott, s jutott tovább. Kína együtte­Scmtamaria helyett H. H.? A spanyol játékosok leg­alább olyan jók, mint az olaszok és jobbak mint a franciák — jelentette ki az asturiai Oviedótoan a milá­nói Inter és az FC Barce­lona egykori sikerkovácsa, a világszerte ismert labda­rúgó szakember Helenio Herrera, akit arra kértek föl, hogy értékelje a Mun- dialt. Herrera meglepő kijelen­tését azzal egészítette ki, hogy a spanyolok azért nem végezhettek előbb, mert fizikai felkészítésük nem volt megfelelő, s ami még nagyobb baj, lélekben nein tudtak azonosulni az előt­tük álló nagy feladattal. Újságírók feltették a kér­dést Herrerának, valóság-e, hogy hamarosan felváltja Jose Santamariát, s átveszi a spanyol válogatott irányí­tását. — Egyelőre úgy festenek a dolgok, hogy a szövet­ségnek nagyobb szüksége van rám, mint nekem a szövetségre. Az biztos vi­szont, hogy ha semmi mást nem csinálnék, csak a ka­pitányi teendőket látnám el, a várakozásnak megfelelő munkát végeznék — mond­ta sejtelmesen. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, n-425 n-525 11-84« Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza. Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyiregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 a a Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 ***®11*®*' Felelős kiadó: Mádl Lajos lumi|uuuu|aJt|| Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél nMyfnllaláli Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán ______ * INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 ............ n i ....... ...____________________________________ 1982. július 22., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,25: Brahms: A-dúr szerenád. — 9,00: Zbigniew Herbert és Tadeusz Sliwiak versei. Nagy László, Gimes Romána és Weö­res Sándor fordításában. — 9,20: Lengyel népdalok és tán­cok. — 9,44: Brummadzag, a zenebohóc. Végh György össze­állítása. — 10,05: Robin Hood. Angol népballadák alapján ír­ta: Puskás Károly. Zenéjét sze­rezte: Berki Géza. — 10,25: A magyar munkásmozgalom da­laiból. — 10,38: Üj operaleme­zeinkből. Lortzing: Az opera­próba. Egyfelvonásos opera. — 11,28: Jogi arcképcsarnok. Dr. Kovács István nyugalmazott fő­tanácsadóval beszélget Kapás Irén — 11,43: Édes Anna. Kosz­tolányi Dezső regénye folytatá­sokban. — 12,55: Sebestyén János (csembaló) felvételeiből. — 13,29: Irodalmunk a két vi­lágháború között. Babits Mi­hály: Jónás könyve. — 14,00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 15,05: Vö­rös Sári nótákat énekel. — 15,20: A Lengyel Népköztársa­ság nemzeti ünnepén. — 15,50: Vera Franceschi Cimarosa-szo- nátákat zongorázik. — 16,00— 18,00: Rádiónapló. — 19,15: Rá­diószínház. Az igazi karácsony­fa. Jerzy Janyczki hangjátéka. Fordította: Fejér Irén. — 20,08: Kovács Apollónia és Melis György nótákat énekel, Lugo­si Tibor klarinétozik. — 20,42: örökzöld dallamok. — 21,40: Adottságok — lehetőségek mé­hészetünkben. — 22,15: Tíz perc külpolitika. — 22,25: Közvetítés a kardcsapatdöntőről a vívó­világbajnokságról. Riporter: Novotny Zoltán. — 23,00: Egy nyugdíjas igazgató portréja. Kondor Katalin műsora. — 23,20: Zenekari muzsika. PETŐFI RADIO 8,35: Napközben. — 10,00— 12,30: Zenedélelőtt. — 12,35: Me­zők, falvak éneke. — 13,00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stú­diót. Délibáb helyett. — 13,30: Éneklő ifjúság. — 14,00: A Pe­tőfi rádió zenés délutánja. — 16,10: Daloló, muzsikáló tájak. — 16,35: Idősebbek hullámhosz­szán. — 17,30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18,35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18,55: Dunajev- szkij operettjeiből. — 19,55: Slá­gerlista. — 20,35: A 04, 05, 07 jelenti. Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. — 21,05: Kabarécsü­törtök. A rádió Kabarészínhá­zának kívánságműsora. Nyári kiadás. — 22,30: Wolf Péter szerzeményeiből. — 23,15: Köz­vetítés a kardcsapat döntőjéről a vívó-világbajnokságról. — 23,20: Kellemes pihenést! Szó­rakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR 9,00: A cárnő cipellője. Rész­letek Csajkovszkij operájából. — 10,00: Bécsi klasszikus mu­zsika. — 11,54: Lengyel zene­szerzők müveiből. — 13,07: Ope­rafinálék. — 14,11: Irodalmunk a két világháború között. Mű­nemek és műfajok történeti változatai. Kerekasztal-beszél- getés. — 14,56: Nagy siker volt! A ”La Grande Ecurie et La Chambre du Roy” hangverse­nye a Zeneakadémia nagyter­mében. — 16,00: Zenei lexikon. „Polonéz” — Komlós Katalin műsora. — 16,20: Shakespeare: Hamlet. Jávor Ottó előadása az Arcok, művek, korok című so­rozatból. — 16,54: Popzene szte­reóban. — 18,00: Szintézis. — 18,30: Rádióhangversenyekről. Raics István műsora. — 19,05: A zeneirodalom remekművei­ből. Szerkesztő: Magyar Kor­nél. — 20,05: Kapcsoljuk a kecs­keméti művelődési központ nagytermét. A Jeunesses Musi- cales Világzenekar hangverse­nye. — 22,35: Napjaink zenéje. Üj zenei irányzatok. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Hangraforgó. A tartalomból: Két „igen” kö­zött (Gönczi Mária). — Albér­lők háza (Pálfi Balázs). — Al­kalmassági vizsga (Horváth Péter). — A Medgyessy-sétány (Kolláth Adrienne). — Üdülés falun (Antal István). — Arany­föveny a Tisza partján (Haskó József). — Turistaházak (Vár- konyi Zsuzsa). — 18,00: Észak­tiszántúli krónika. — 18,15: Nyírségi dallamok. — 18,25— 18,30: Hírösszefoglaló. Műsor­előzetes. (A nap szerkesztője: Tarnavölgyi György.) MAGYAR TV 16,30: Hírek. — 16,35: Tv-mo- zaik — rövidfilm-összeállítás. — 16,45: Tollas suli VI/3. rész (ism. — színes). — 17,00: Gye­rekek a házban — NSZK kis- játékfilm-sorozat 3. rész: Mi lesz, ha elúszik a ház? (színes). — 17,25: A Lengyel Népköztár­saság nemzeti ünnepe (színes), -j- 17,45: Tévébörze. — 17,55: Te­lesport. — 18,20: Felfelé a szok­nyán — szőlő a Balaton-felvi- déken. — 19,00: Reklám. — 1^,10: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (színes). — 19,15: Esti mese (színes). — 19,30: Tv- híradó (színes). — 20,00: Csalá­di kör — szülők, nevelők mű- sóra. A negyvenszázalékos fér­fi. — 20,50: Panoráma — a kül­politikai szerkesztőség világpo­litikai magazinja (színes). — 21,50: Mai témák, külföldi tévé­játék műhelyekről. A hölgy. Magyarul beszélő angol tévé­film (színes). — 22,40: Tv-hír- adó 3. (színes). — 22,50: Tv-tü- kör — dr. Szecskő Tamás jegy­zete. 2. MŰSOR 20,00: Török emlékek Bara­nyában. A pécsi körzeti stúdió dokumentumfilmje (színes). — 20,30: Reklám. — 20,40: Tv-hír- adó 2. (színes). — 21,00: Vívó­világbajnokság — kard csapat döntő közvetítés Rómából (szí­nes). SZOVJET TV 17,05: Fiatalok színei. — 17,20: A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepére. Filmösszeál­lítás. — 18,05: Szovjet dalok .fesztiválja — Lengyelországból. — 19,00: Hírek. — 19,35: Ellen­őrző dolgozat felnőtteknek. I. adás. — 20,10: A világ esemé­nyei. — 20,25: A Kubáni Állami Kozák Együttes hangversenye. — 21,10: Kárpátontúli hírek. — 21,25: Színmű. SZLOVÁK TV 16,00: Baltazar professzor. 12. rész. — 16,15: Károly, a de­tektív. Ifjúsági sorozat. — 16,25: Tűz a fa mélyén. Film­etűd. — IC,40: A Fekete-tenger faunájáról. Bolgár természet­film. — 17,00: Hírek. — 17,05: Hihetetlen tények. Ismeretter­jesztő filmsorozat. — 18,00: Sportrevű. — 18,30: Tévéfórum. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsoris­mertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: J. S. Kupka: A re­ménység dala. Tv-játék. — 21,00: Hagyaték. Dokumentum- műsor. — 21,30: Zenés fejtö­rőjáték. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Publiciszti­kai műsor. — 22,45: Hírek. ROMAN TV 16,05: Utazás a földgömbön. — 16,25: Irodalmi összeállítás. — 17,00: Fiatalok stúdiója. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gaz­dasági figyelő. — 20,30: A fej­lődés irányai. — 20,50: Zenei stúdió: Nicolae Herlea énekel. — 21,30: A megismerés határai — ismeretterjesztő műsor. — 21,50: Tv-híradó. — 22,00: Da­lok. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: KATONADOLOG (szovjet) Elő­adás kezd.ete: 16 óra. AZ ÁR­NYÉKLOVAS I—II. (japán) Elő­adás kezdete: 18 óra! Nyíregyháza Kert mozi: A PRÉRI (román—francia—an­gol) Előadás kezdete: 21 óra. Pénztárnyitás: 19 óna. Nyíregyháza Béke mozi: A GYILKOS A HÁZBAN VAN (magyar) Nyíregyháza Móricz mozi: A XX. SZÁZAD KALÓZAI (szov­jet) Mátészalka Béke mozi: SZU- PEREXPRESSZ (14 év!) (japán) Fehérgyarmat: SZEXIS HÉT VÉGE (16 év!) (olasz—francia) Nyírbátor: ÜJRA SZÖL A HATLÖVETŰ (amerikai) Vásárosnamény: A FEST­MÉNY TITKA (szovjet) Sporthírek Mint ismeretes, Nyíregyháza ad otthont augusztus 15-e és 22-e Iközött az amatőr felnőtt tenisz Európa-bajnokságnak. Az egy hétig tartó versenysorozaton a kontinens legjobb nem hivatá­sos teniszezői mérik össze erejü­ket. Huszonöt nappal a nyitány előtt már csaknem teljesen kia­lakult a résztvevő magyar csapat névsora. A huszonegy éven alu­liaknál a nők között Bartos, a nyíregyházi (de jelenleg a fővá­rosban játszó) Kovacsics és Ri- tecz, a férfiaknál pedig Guti, Gulyás és Zentai közül 2—2 in­dul, míg a felnőttekknél Faggyas, Rózsavölgyi, Németh, Túri, il­letve Benyik, Csépai, Lázár és Kiss alkotja a magyar együttest. Az idei nyáron nem panasz­kodhatnak a röplabdasport hazai rajongói, hiszen mind a férfiak­nál, mind a nőknél a világ leg­jobb együttesei látogatnak Ma­gyarországra. Legközelebb au­gusztus elején a japán férfivá­logatott vív mérkőzéseket Ma­gyarországgal. A program szerint augusztus 7-én érkeznek a távol-keleti röp- labdázók, 8-án edzést tartanak, majd 9-én és 12-én 18 órai kez­dettel a budapesti Sportcsarnok­ban, 111-én pedig Szolnokon ta­lálkoznak Garamvölgyl Mátyás legénységével. FILM ftÁPlÓ

Next

/
Thumbnails
Contents