Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-21 / 169. szám

1982. július 21. Kelet-Magyarország 3 ÉRETTSÉGI V olt egyszer egy gimná­zium Tarpán, ponto­sabban egy kihelyezett gimnáziumi osztály, mely több mint harminc érett­ségizettet adott a falunk­ba, és a szűkebb kör­nyéknek. Két éve ennek, s ha akkor voltak is ellen­zői a kezdeményezésnek, az eredmény láttára alig­hanem véleményük meg­változtatására kénysze­rültek. Az ötlet a termelőszö­vetkezeté volt, a tenniva­lók nagyobb részét is ők vállalták magukra, de a haszon a közösségé, a fal­vaké lett. Hiszen nemcsak téeszdolgozók, de áfész- alkalmazottak, egészség- ügyi dolgozók, ipari mun­kások, a sütőipar, a böl­csőde alkalmazottai is ott voltak az iskolapadban. Nők és férfiak, fiatalok, de főleg idősebbek. A haszon nyilvánvalóan kettős. Mert haszon, hogy Balogh Elek göngyöleg- és növényvédőszer-rak- táros másként néz tévét, mint azelőtt, és haszon, hogy Szűcs Béla szerelő­ből a javítóműhely veze­tője, Tóth Árpád kőmű­vesből, aki az érettségi után tízhónapnyi tanulás­sal növényvédő szaktech­nikusi vizsgát is tett, bri­gádvezető lett, hogy Simon Kálmán garázsmesterré lehetett, s Csapó Kálmán gépkocsivezetőből szesz­főzdevezetővé lépett elő. A névsor — természete­sen — messze van a tel­jestől, inkább mutatóban szerepelnek a nevek, s azért, hogy érzékeltessük, nagyon is helye lehet az ilyen kezdeményezések­nek. Jó példa a tarpai — szerencsére nem is egye­dülálló — arra, miként lehet és kell segíteni a szakembergondokon. És minél messzebb vagyunk a nagyvárosoktól, pláne Budapesttől, annál inkább előtérbe kell helyezni eze­ket a módszereket, hiszen tudomásul kell vennünk: a nagy távolságok nem tar­toznak a szakembercsábí­tó tényezők közé. A tarpaiak jól és jókor vették észre: kellő gya­korlattal, de nem kellő végzettséggel bíró embe­reik vannak, akik náluk akarnak megtelepedni, s csak a lehetőségre vár­nak, hogy teljesebb értékű (szak)emberek lehessenek. A példa tehát adott. Ahol kell, és ahol lehet, követni érdemes. Elhatá­rozás kérdése az egész. s. z. SZLOVÁK KOMBÁJNOSOK Á SÁGVÁRIBAN Búzaszemek a tenyérben Ki tudja előre megmonda­ni, milyen idő lenne jó? Mert két évvel ezelőtt bizony el­öntötte a gabonaföldeket a víz, tavaly szárazság volt, most pedig júliusban jelent­kezett kelleténél többször az eső. — A búzaszemek beértek — mondja Hajnal László, a nyíregyházi Ságvári Termelő- szövetkezet felsősimái üzem­egységének agronómusa —, de a folytonos eső miatt megduzzadtak. Ám július ti­zediké után már nem lehet várni, mert a kenyérre szük­ség van. — S mutatja is a kalászból két tenyere között kisodort szemeket. Egyet-ket­tőt szétrágunk, s bizony így is érződik, 18—20 százalék körül lehet a nedvességtartal­ma. Hol van ez még a tizen­négy százalékos magtári szá­razságtól. De sebaj, üzemel­nek a szárítók, nem károso­dik a szem. A búzaföldön, ahol állunk, egy E—512-es kombájn jön velünk szembe. — Szlovákiából érkezett — szól Hajnal László. Megállítjuk a gépet. Elül a zaj, s porosán, de jókedvűen száll le a magasból Csörgő János, a kombájn vezetője. Ékes magyarsággal szól: — Július 11-én érkeztünk Zemplinska Kopcanyból, de írja csak úgy, hogy Hegyi­ből, ezen a néven biztosan jobban ismerik a falunkat. Már hagyománynak számít a két szövetkezet közötti beta­karításban való segítség. Én először veszek részt Magyar- országon aratásban, de van itt kombájnos, aki má» ta­valy is aratott — mondja, majd ismét a volán mögé ül, indít, s a méltóságteljesen továbbmenő kombájn — por­felhőt verve maga után — vágja a búzát. Üjabb kombájn érkezik mellénk: — Ez a gép is Szlovákiá­ból jött — mondja az agro- nómus. Vezetője, Horváth Bé­la készségesen válaszol a kérdésekre. — Másodszor veszek részt a Ságvári aratásában, s úgy látom, tavaly jobb volt a bú­za. Most nagyon vizes, per­sze erről senki sem tehet. A minap is csak délután kezd­hettük a munkát. Egész dél­előtt felhős volt az ég, egy kevés esett is. Tavaly csak aludni jártunk haza. Kora reggeltől sötétedésig mentünk a gépekkel. — Hol könnyebb az aratás, itt, vagy odahaza? — Itt könnyebben halad­A LÁTVÁNY MINDENT FELEDTET. AZ ARANYSÁR­GÁN RINGÓ BÚZATÁBLÁT LOMHA MOZGÁSSAL JÁR­JÁK A HATALMAS GÉPEK. FORGO MOTOLLÁJUK MEGDÖNTI A NÖVÉNYEK SZÁRÁT, FEJET HAJTANAK A KALÁSZOK AZ EMBER ELŐTT. AZTÁN A VÄGÖ- SZERKEZET MÁR KÖNYÖRTELEN, A KŐVETKEZŐ PIL­LANATBAN PEDIG A MAGTARTÁLYBA KERÜL A SZEM. AZ ÉLETET, A HOLNAP KENYERÉT ARATJA EM­BER ÉS GÉP. ömlik a szem a pótkocsira. nak a gépek. Nálunk gyomo- sabb, gazosabb a termény. A könnyebb igénybevétel kí­méli a gépeket is. Nem zavarjuk tovább a kombájnosokat, ők pedig szorgalmasan róják a táblán a köröket. Munkájuk nyomán egyre szűkül a terület. Az arató-cséplő gépekkel együtt szemszállító járművek is ér­keztek északi szomszédaink­tól. — Négy kombájnnal jöt­tünk és három Skoda teher­gépkocsival — szól a három Skoda vezetője közül a ma­gyarul tudó Révész László, aki szintén részt vett tavaly is az itteni aratásban. — Most kevesebb a munkánk, mint egy éve. Akkor nem volt eső, gyorsabban halad­tunk. Ennek ellenére na­gyon jól érezzük magunkat a szövetkezet vendégeiként. Igazán ellátnak bennünket minden jóval, semmi kifogá­sunk nem lehet. Azt is mondhatom, jobb a mostani ellátásunk, mint tavaly volt. A Szlovákiából érkező hírek szerint nem sokáig élvezzük már az itteni vendéglátást. Nálunk is megkezdték az ara­tást, így a hét vége felé cso­magolunk és indulunk haza. Zemplinska Kopcanyból, Hegyiből a legjobb aratókat küldték Nyíregyházára. Ki­tüntetésnek számít ez, s ugyanígy kitüntetés majd an­nak a néhány nyíregyházi kombájnosnak, akik vissza­adhatják Hegyiben a segítsé­get. Barátságból mindkét gazdaság jelesre vizsgázott. Sipos Béla Demokrácia a „falon“ Ha valamelyik munkás ki­fogásolja a normát, ha túl szigorúnak tartja, s emiatt nem tudja teljesíteni, ha azt tapasztalja nem megfelelő a bőr, vagy valamilyen más panasza van, akkor leírja kifogásait a falon függő normapanaszkönyvbe. Hogy nem marad orvoslás nélkül, meggyőződtem róla. Gon­doskodik a „játékszabályok” megtartásáról Köteles János üzemegységvezető; minden észrevételt, bejegyzést meg­vizsgálnak.- Záros határidőn belül — s ez csupán a vizs­gálattól függ! — levélben kap panaszára, észrevételére választ a munkás. Dióhéj­ban ennyire lehetne össze­gezni a csengeri demokrácia lényegét. Elgondolkoztató. Már csak azért is, mert nem egy nagy múlttal rendelkező gyárban alkalmazzák a dol­gozóknak eme fontos jogát, apellálnak igazságérzetükre, hanem az igen f iatal csenge­ri „cipőgyárban”, amelynek alig van múltja. Serdülő ko­rú az üzem, hasonló a kol­lektívája. Létszáma alig 650, s több mint 80 százalé­ka. nő! Csengerből és a kör­nyező falvakból verbúváló- dott fiatal munkásnemze­dék. Csupán néhány éve is­merkednek a cipőfelsőrész­készítés tudományával, az üzemi élettel, fegyelemmel, renddel, egyáltalán a szer­vezeti élettel, s a belőle adódó kötelezettségekkel és jogokkal. Demokrácia a „falon”. Ugyanis minden üzemrész­ben ott van mindenki szeme előtt kifüggesztve a demok­rácia gyakorlásának e köny­vecskéje. Bárki leveheti, be­leírhat. Sőt kérik, igénylik. S ez érdemel figyelmet! El­várják a „gyár” vezetői, hogy a dolgozó igen is kö­zölje észrevételét, megjegy­zését, mer azt vallják, csak így lehet teljes a demokra­tizmus. így lehet valóban gyakorolni és érvényesíteni is azt. Első számú serkentői maguk a gazdasági és tár­sadalmi szervezetek veze­tői. Az ötlet meghonosítója a Szegedről Szatmárba szár­mazott Köteles János. A normapanaszkönyv alkal­mazása nyomán kibontako­zó demokratikus mechaniz­must így magyarázta: „A dolgozó leírja panaszát. Vé­leményezteti a közvetlen termelésirányítóval, de csak azért, hogy tudjon róla ő is. Ezek után kerül az illetékes (bér, munkaügy, termeltetés stb.) csoporthoz elbírálásra, ök kötelesek 3 napon belül megvizsgálni, jogosságáról vagy jogtalanságáról meg­győződni. Errőr aztán írás­ban értesítjük a panaszost.” Halász Györgyné, Tóth Imréné, Bartha Katalin és Juhos Béláné szegőmunkás­nők a következőt jegyezték be a könyvbe: „Kérjük szí­veskedjenek az 53—0333-as modell 135-ös számú mun­kaművelet-normáját felül­vizsgálni, mivel a normában kiadott idő alatt nem tudjuk teljesíteni.” Megvizsgálták, újra mérték. Bebizonyoso­dott, a dolgozóknak igazuk volt. Módosították a nor­mát, a bért, s erről levélben kaptak értesítést. Előfordult viszont, amikor a panaszko- dónak nem volt igaza. Senki sem tévedhetetlen. Csak egy a lényeg: ismerje is be, aki tévedett. Nem ke­vés munkába telik, mire ki­derítik az igazságot, de megéri. Itt minden panasz­ról tud a gyáregység veze­tője. Valamennyiről nyil­vántartást vezetnek. Egyáltalán nem meglepő, hogy ez 'a nyíltság szóra bírja más ügyekben is a dolgozókat. Jó hatása van munkára, fegyelemre, mo­rálra, s az emberek igazság­érzetének fejlesztésére. Va­lóban úgy ítélik meg, van beleszólásuk az üzem életé­be. És mérhető a csengeri demokrácia kisugárzása, ör­vendetes, növekedett a köz­érdekű észrevételek, javas­latok száma. Érzékenyebben reagálnak a fiatal üzemi munkások a hibákra, visz- száságokra. Ezt az is tanú­sítja, hogy tavaly e bejelen­tések, észrevételek száma megközelítette a hetvenet! Amit lehetett, amit tudott el is intézett a „gyár” gaz­dasági és pártvezetése. Amit nem, továbbított. A fiatal csengeri „cipő­gyár” vezérkara és kollek­tívája példát mutat abból, hogyan is táplálható, erősít­hető a demokratizmus lég­köre közös akarattal. Farkas Kálmán A nyfrgelsei almatárolóban nagy tömegű gyümölcsosztályozás csak ősszel van, nyáron csupán kevés meggyet és köszmétét válogatnak — exportra. A dolgozók, — amikor nincs válogatás, — gyümölcs­ládát szegeznek. Idén több mint 110 ezer Szabolcs ládát készítenek, s ehhez az alapanyagot a Balkányi Állami Gazdaság fűrészüzeme szállítja. Július van. Hét ágra süt a nap. A strandon annyi ember, hogy egy kisebb várost lehetne alapítani belőlük (belőlünk), meg­felelő közigazgatással, is­kolával, óvodával, min­dennel. Természetesen sa­ját sranddal is, ami azért ennél ha lehet, nagyobb. Mert ezt bizony kinőt­tük. Toldj uk-foldjuk, apró gyermekmedencét építünk, de ez a zsúfoltságot nem enyhíti, csupán hiányt pó­tol. A terület sem növek­szik (nincs is hova), s a pusztuló gyepen annyika helyre is vadászni kell, «hol kis motyónk mellett meghúzhatnánk magunk. Milyen kicsi lett az úszómedence is. Hajdan — ki sem merem mondani hány éve már — volt olyan vasárnap délelőtt, hogy összesen négyen „fa­laztunk” benne, egymástól tisztes távolságra, faltól falig róva a hosszokat, nyugodt ritmusban, egyen­letes karcsapásokkal. Most nem lehet úszni. A puszta életéért küszködik mindenki. Az utolsó korty életmentő levegőért. Mert orrba rúgják, beleöklöznek a hasába, a hátára ugra­nak, és a felkorbácsolt víz éppen a légzőtempó pilla­natában önti el a fejét. Üsztam én már a Feke­te-tengerben is, de ott ki lehetett számítani a hul­lámokat. Sorban jöttek. Csak arra kellett ügyelni, hogy ne akkor vegyen az ember levegőt, amikor ép­pen átcsapnak a feje fe­lett. Mert a hullám emel­ni is tud, csak ki kell fog­ni a megfelelő pillanatot. Itt nem lehet ügyelni sem­mire. Mély vízben, ha nem hagynak tisztességesen úszni, én is az életemért küszködöm. Szombat — vasárnap, (ötnapos munkahét!) jóval több ember megy a strandra, mint egyéb na­pokon. Ez körülbelül ak­kora horderejű megállapí­tás, mint amikor Micimac­kó azt énekli, hogy télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van. Ám a kereskedelem nem olvas gyermekirodaimat. Ked­den borsodi sör is van, vasárnap csak Steffl, vagy más méltatlanul drága ke­serűség, s a fagylalt előtti sorbanállókból, (hogy ked­venc hasonlatomnál ma­radjak) kisközséget lehet­ne alapítani, önálló tanács nélkül. — Bocsánat — szólítok meg egy zöldségest, aki éppen beszélget. Ezt a há­rom paradicsomot szeret­ném megvenni. — Megvenni? —^ néz rám értetlenül, mintha a mérleget kérném tőle, hogy megtanítsam úszni, vagy azt kívánnám, hogy énekelje el a Schneider Fánit... Itt nem állnak sorban. Két láda lágy paradicsom, s néhány csökött paprika a „készlet”. * Fölemelem a fiam a STRANDCIKKEK feli­ratú pavilon előtt, és mu­tatom a lábát. — Ilyen kis lábra lehet strandpapucsot kapni?-— í Nincs semmilyen strandpapucsunk — így a válasz. — Jó. Akkor úszóövük van-e? — Az sincs. — De hiszen ide van ír­va, éppen a kiszolgáló ab­lak mellé, hogy ŰSZO- ÖVEK: — Kérem, a feliratot nem vakarhatjuk le. Zseniális válasz. Ez ne­kem eszembe sem jutott. Hangszóró töri át a vá- rosnyí zsivajt. „Egy piros pöttyös fürdőruhás, három és fél éves szőke kislányt keresnek a szülei. Aki megtalálja, hozza a stúdi­óba !” Ettől aztán minden bosszúságom elmúlik, örü­lök annak, hogy az az öt és fél éves, már kissé bámuló szőke, aki kék fürdőnad­rágot visel és fekete bú­várszemüveget lóbál a ke­zében, nem veszett el. Itt van mellettem. Mégiscsak szép az élet. Mester Attila sIShImSIÍ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents