Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-20 / 168. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. július 20. Kommentár Washingtoni kockázatok Ahogy Nyugat-Bejrútot szinte hermetikusan elzárták az izraeli csapatok a külvilágtól, úgy a libanoni válságból is nehezen kínálkozik kiút. Szerencsére folynak a diplomáciai tárgyalások, de a megfigyelők többsége egyelőre csekély esélyt ad a patthelyzet megoldásának. Washingtonban egyszerre több eszmecserére összpontosul a figyelem. Kedden Reagan elnök a Fehér Házban fogadja az Arab Liga képviseletében tárgyaló sza- údi és szír külügyminisztert. Céljuk elsősorban az, hogy megszerezzék az USA támogatását — mint a Biztonsági Tanács állandó tagjáét— az izraeli csapatok kivonásához Libanonból. Ez azonban csak az egyik téma. A megbeszélések másik napirendi pontja legalább ilyen fontos. Nevezetesen : Reagan igyekszik megoldást találni a Nyugat- Bejrútban körülzárt palesztin harcosok sorsára. Szíria elutasító magatartása rendkívül súlyos helyzetbe hozta a PFSZ-t, s az izraeliek egyre fenyegetőbben követelik az ügy lezárását. Ilyen körülmények között a washingtoni diplomáciára minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedik. Bármiként lépnek, sem a velük baráti viszonyban álló arab államok, sem Izrael rokon- szenvét nem szeretnék kockáztatni. Ezért bízná az „ingázó” szerepet George Schultz Henry Kissingerre. Úgy tűnik, Reagan nem hajlandó Kissingert a libanoni szorítóba küldeni; a Fehér Ház legalábbis vasárnap cáfolta az erről szóló találgatásokat. Annyi azonban bizonyos, hogy a washingtoni vezetés rendkívül kényes helyzetbe, szinte kutyaszorítóba került. Nyugat-Bejrút, a palesztin mozgalom főhadiszállása ostromgyűrűbe került, és bizonyos fokig mozdulatlanságra kényszerült az USA is. Bármiként lépne, az vagy Izrael rovására az arab világnak kedvezne és a palesztinok támogatását eredményezné, vagy fordítva, a Közel-Kelet amerikabarát rendszerei körében váltana ki heves reakciót. Washington pedig egyiket sem kockáztatja. Gy. D. Ellentmondásos hírek érkeztek az Irak és Irán határkörzetében folyó harcokról. Képűnkön: teheráni jelentések szerint több mint száz ember vesztette életét Hamadan városában az iraki légitámadások következtében. Egy nyugat-beiruti apa ölben viszi megsebesült gyermekét — az édesanya mellette kézben viszi az infúziós üveget. Az elhúzódó politikai patthelyzet változatlanul súlyos szenvedéseket okoz a libanoni főváros lakosságának. Személyvonatba rohant vasárnap egy tehervonat Zürichtől mintegy 25 kilométerre. Képünkön: szakértők vizsgálják a szerencsétlenség okát, melynek következtében hat utas vesztette életét. — Az régen volt... Kérem, bocsásson meg, Pelage- ja Prokopjevna, de ezek a mellények a múlt nyár óta ott hányódnak az üzletben ... Halkan, akadozva motyogta ezeket a szavakat Tony ecska a szőrmegallérjából, Pelage ja szinte beleszédült. A bánsonymellényeket mégis elvették tőle — az ügy egészen a községi tanács elnökéig eljutott. De ez csapás volt számára. Borzasztó csapás. Nem is az háborította fel, hogy rászedték. Nem, az eszébe se jutott, úgy tekintette, hogy ennek meg kellett történie — valaki mindig rászed valakit. Egészen más nyugtalanította —, hogy ilyen ostobán hagyta magát tőrbe csalni, és beleesett Okszja csapdájába. Vagyis, gondolta magában, neked már semmi jó nem jut az életből, kiestél a pikszis- ből. Hát persze! Az átutazó hadnagy is rászedett, ez a bestia is rászedett... Mi lesz ezután? Persze, elszállt felette az idő és Pjotr Ivanovics nemhiába ejtette. Lemaradt. Kiment a divatból. Mint azok a bársonymellények, amelyekért úgy rohant ma ... Otthon a köteleken lógtak a világos, illatos krepdesin- anyagok — a kedvenc anyaga, és a vesszőkosárban is még benne hagyott két darabot. Csak ült az asztalnál, le sem vetkőzve, ugyanabban az öltözékben, amelyben az üzletbe ment, és a világért se moccant volna. Még csak nem is nézett sehová. Gondolkozott. Ezekre az átkozott mellényekre gondolt, amelyeket három évig nem tudott megszerezni, az anyagokra — azokra, amelyek a kötélen lógtak, és azokra, amelyek a ládafiában hevertek. Elmúlt életére gondolt. Uramisten! Mire pazarolta el az életét? Sült-főtt a forró kemence mellett, cipelte a nehéz vedreket a moslékkal a túlpartról, malacokat nevelt, alig aludt, a férjét is folyton hajtotta — és miért? Ezekért a krepdesinekért meg kartonokért, mindazért, amit most csak rongynak neveznek... Igen, igen, rongynak. Minek ámítsa magát? Pelageja hirtelen dühében sírva fakadt. De hát ki, ki a hibás, hogy ezek a rongyok! tönkretették az életét, a férjét és mindent a világon? Hát tehet ő arról, hogy élete egyharmadát végigéhezte? Harmincháromban éhen pusztult az apja meg a fivére? Na és a háborúban? És a háború után, amikor a szeme láttára sorvadt el a fia, az elsőszülött gyermeke? És ezekben az években egyetlenegy áru volt, amiért egy darabka kenyeret lehetett szerezni — a rongy. Mert az emberek azokban az években hihetetlenül lerongyolódtak. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy mihelyt a pékségbe került, minden erejét csakis arra fordította, hogy anyagot harácsoljon! Éveken át harácsolta, nem bírt megállni. Mert azt gondolta: nem kartont, nem selymet rak a ládákba, hanem magát az életet. Élelmet tartalékol. A lányának, a férjének, saját magának ... E naptól kezdve Pelageja megint csak az ágyat nyomta. Pelageja egész télen beteg volt. Igaz, feküdni feküdt, de azért egy kicsit mindig tettvett, dolgozni azonban nem tudott. Meg aztán, az igazat megvallva, már nem is volt kedve dolgozni. Alka nagyon ritkán írt. Rövid, kimért leveleket — tiszteltetem és „jól vagyok”. De hogyan? Egyedül? Vla- gyikkal? És ha a lelkét kikiabálja — akkor sincs válasz. Süket fülekre talál. Télen, úgy két héttel újév után eljött hozzá Pjotr Ivanovics Szerjozsája — részegen, alig állt a lábán. (Folytatjuk). Máig élS tanulságok V álságos hetek, hónapok után ült össze 25 esztendeje a Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete. Az 1956-os ellenforradalmi támadás leverését követően, amikor a párt újra magára talált, amikor az ország folytatta a rövid időre megszakadt szocialista építőmunkát. A tanácskozásnak kettős feladata volt. Megszüntetni a párt életében az ideiglenességet, visszaállítani az alkotmányos és törvényes pártéletet, ezzel mintegy hitet tenni az 1956. november 4-e után hozott határozatok helyessége mellett; kijelölni a jövő útját az MSZMP-nek éppen úgy, mint az országnak. A Kádár János nevével fémjelzett értekezlet mindkét feladatát teljesítette. Az a tény, hogy a konferencia munkája sok tekintetben a múlthoz kapcsolódott, úgymond a múlthoz fordult, hogy levonja tapasztalataiból a szükséges tanulságokat és következtetéseket, nem homályosította el a jövőt alapozó perspektivikus útmutatást nyújtó munkát. Jóváhagyta az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. decemberi határozatát, melyben leszögezte, hogy az októberben bekövetkezett eseménynek négy alapvető oka, illetve mozgató tényezője volt. Azt is megállapították: ezek az okok már jóval az ellenforradalmi felkelés kirobbanása előtt „egy időben, egymás -mellett, egymásba kapcsolódva és egymással kölcsönhatásban hatottak, és együttesen vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé”. A négy okból elsőként a Rákosi—Gerő-klikk tevékenységét említette meg a határozat, megállapítva, hogy ennek a csoportnak a pártban és a kormányban döntő befolyása volt, s hogy tagjai már 1948 végétől kezdve letértek a marxizmus—leninizmus elvi alapjáról. „Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Lo- sonczy Gézát választotta zászlajául” — fogalmazta meg a második okot a párthatározat. A továbbiakban ez olvasható: „Az októberi események előkészítésében és kirobbanásában alapvető tényező volt a Horthy-fa- siszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza .... A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus, amelynek céljai természetesen túlmentek a magyar kérdésen.” A- júniusi pártértekezlet — az ország 'nagy többségének egyetértésével találkozva — értékelte és nagyra becsülte a forradalmi erők fellépését, azoknak az elvrtársaknak a proletár hatalom védelmében és megsziládításá- ban kifejtett tevékenységét, akik a döntő percben merték vállalni a sorsdöntő lépést és a Szovjetunió segítségével megvédték a munkáshatalmat országunkban. A pártértekezlet a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, a párt új vezetőségének a fellépését a magyar nép, a magyar munkásosztály, a nemzet érdekében végzett hazafias cselekedetnek nyilvánította. Olyannak, amelynek helyességét a történelem igazolta. Az értekezlet határozata méltatta azt a tényt és e mondatokból kiderült az, hogy döntő fordulatként értékelték a november 4-én bekövetkezett eseményeket; az egész -nép, a munkásosztály érdékében végrehajtott cselekedetnek, a munkásosztály, a dolgozó nép legjobbjai cselekedetének. Hangsúlyozva a pártszervezés és a kormány addigi politikájának helyességét az alapkérdésekben, Kádár János kijelentette, hogy korai lenne még a „dicsőségen osztozkodni”. Erre annál kevésbé van szükség, mert a dicséret és a hála elsősorban a tömegeket, a magyar munkás- osztályt és a proletár internacionalizmust, a szocialista országok anyagi, fegyveres és politikai segítségét illeti. A párt tehát önmagát illetően szerény volt az országos értekezleten. Pedig jelentős munka volt már mögötte, hiszen 1957 közepére már megújult párt adhatott számot munkájáról, célkitűzéseiről. Erre az időszakra már teljes biztonsággal mondhatták ki: A párt újjászervezése az ellenforradalmi erők elleni súlyos harcban sikerrel befejeződött, a politikai konszolidáció első szakaszát sikerrel vívták meg a szocializmus erői. A tagság létszáma addigra megközelítette a 350 ezer főt, 85 százalékuk az MDP volt tagjainak legszilárdabb és legáldozatkészebb részéből tevődött ki. Azok léptek a pártba, -akik felismerték az ellenforradalom veszélyét, aktívan részt vettek a rend helyreállításában, nagyra értékelték az Ideiglenes Központi Bizottság határozott szembefordulását az 1956 előtti hibákkal. A párttagság eszmei-politikai egysége megszilárdult, s így az alacsonyabb létszám (az MDP tagságának 40 százaléka) mellett is összehasonlíthatatlanul erősebb volt az MDP-nél. Lényeges vonása ennek az időszaknak — s ezt az országos értekezlet konstatálta —, hogy az élcsapat újjászervezése együtt haladt a népi hatalom megvédésén és megszilárdításán túlmenöleg új munkastílus kialakításával,-a lenini normák helyreállításával. Jó érzés, visszatekinteni 25 év távlatából az 1957-é§, júniusi pártkonferenciának a jövőt formáló, perspektívát mutató munkájára, amely a pártéleten túlmenöleg elsősorban a gazdaságpolitikára, a szocializmus építésének a továbbfolytatására vonatkoztak. A gazdasági építés feladatait illetően két alapvető célt hangsúlyozott: biztosítani a kizsákmányolástól mentes szocialista -társadalom felépítését, s ezzel egyidejűleg a dolgozók életszínvonalának emelését a termelőerők állandó fejlesztésének útján. Ehhez biztosítani kellett a reális tervezést, előtérbe állítani a termelés gazdaságosságát', és anyagi ösztönzéssel is mozgósítani a dolgozókat a tervek megvalósítására. A határozat ismét állást foglalt a szocialista iparosítás folytatása, s ezen belül a nehézipar hazánkban szükséges mértékű fejlesztése mellett. Felhívta a figyelmet arra, hogy azokat az iparágakat kell gyorsabban fejleszteni, amelyek hazai adottságainknak legjobban megfelelnek. A gazdaságpolitikában már ekkor nagy hangsúlyt kapott az iparszerkezet átalakítása, a fejlődés egyensúlyának, a termelés és elosztás helyes arányának biztosítása. Hangsúlyozta a pártértekezlet, -hogy tudományosan megalapozott, reális célokat kell kitűzni, biztosítva a termelőerők és az élet- színvonal egyidejű és arányos növelését, az anyagi érdekeltség elvének érvényesítésével megnyerni a dolgozók támogatását. Élesen elhatárolta magát a régi voluntarista koncepciótól, hangsúlyozva, hogy a -népgazdaság fejlesztését az ország adottságaira kell alapozni, számolva a nemzetközi együttműködés kölcsönösen előnyös lehetőségeivel. A korábbi gazdaságpolitika súlyos hibáit a központosítás eltúlzásában, az ebből eredő bürokratizmusban, a mezőgazdaság szocialista átalakításában elkövetett erőszakosságokban, a helyi szervek önállóságának a megfojtásában látták. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a szocializmus építése megköveteli az állam központi irányító szerepének érvényesítését a gazdasági életben. Kimondták: a pártszervezeteknek kötelessége a gazdasági építőmunka segítése. Ami az agrárpolitikát illeti, helyesnek tartotta azokat a kedvezményeket, amelyek az egyénileg dolgozó parasztság helyzetét köny- nyítették és termelési biztonságát növelték. „Mezőgazdaságunk fejlődése — állapította meg a határozat — erősen elmaradt az ipar fejlődése mögött, ennek az aránytalanságnak megszüntetése olyan gazdaságpolitikát kíván, amely az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek mellett az egyénileg dolgozó parasztságot is hozzásegíti ahhoz, hogy termelését növelje.” Ez persze nemcsak gazdaságpolitikai kérdés volt, hanem a munkásparaszt szövetség megerősítésének igen fontos politikai kérdése is. Ugyanakkor a pártértekezlet határozata is megerősítette, hogy a szocializmus további építésének központi kérdése a mezőgazdaság szocialista átalakítása. Ügy értékelte a helyzetet, hogy az agrárpolitikai hibák kijavításával megteremtődtek a kedvező feltételek ahhoz, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom egészségesen haladjon előre. Ehhez a pártnak és az államnak minden lehetséges segítséget meg kell adnia. E gazdaságpolitika szellemében készült el a hároméves terv koncepciója, amit gazdaságilag alátámasztott az a tény: 1957 második felében mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés szintje elérte, sőtt több vonatkozásban túl is haladta az 1955-ös szintet. A z új hároméves terv kidolgozását a párt már 1957 februárjában kezdeményezte. A júniusi országos értekezlet megerősítette a párt februári határozatát, hangsúlyozva: „három év alatt el kell érnünk, hogy saját erőnkből biztosítsuk népgazdaságunk egyensúlyát és egészséges továbbfejlődését”. A terv előkészítése során különös figyelmet kell fordítani a termelés és a fogyasztás növekedésének összhangjára, a termelékenység növelésére és az önköltség csökkentésére. Vigyázni kellett arra is, hogy a korábbi túlfeszített tervek tanulságait a tervkészítők kellően figyelembe vegyék. Mindezek alapján a terv a hároméves időszakra az ipari termelés 25 százalékos, a termelékenység 15 százalékos, a nemzeti jövedelem 13 százalékos emelését irányozta elő. A munkások nagy lendülettel fogtak hozzá a terv teljesítéséhez. Maguk kezdeményeztek munka versenyt, amelynek során a sokfajta kezdeményezés természetes következményeként a verseny új formái alakultak ki. Hamarosan bebizonyosodott, 'hogy a terv gé- szítői nem számoltak eléggé ezekkel a munkáskezdeményezésekkel. A tervidőszak első évének iparfejlesztési eredményei jóval meghaladták az elképzeléseket. 1958-ban az ipari termelés 13 százalékkal, a termelékenység 9 százalékkal, a nemzeti jövedelem pedig 6 százalékkal emelkedett. így a hároméves tervet két év alatt teljesítettük. Az 1957-es országos pártértekezlet, melynek 25 éves évfordulójára emlékezünk, a kongresszusok közötti időszakban méltán töltötte be a párt legmagasabb fórumának szerepét. Az azóta eltelt negyedszázad bebizonyította: az akkor hozott határozatok időt állóak voltak, olyan elképzeléseket tartalmaztak, amelyek megvalósítása, a szocializmus alapjainak lerakását, a fejlett szocialista társadalom építését tette lehetővé. Éppen ezért e pártértekezletet máig élő tanulságokat szolgáló tanácskozásként tartjuk számon. Fodor László