Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-18 / 167. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. július 18. Svéd, norvég, dán, finn és szovjet harcosokat tömörít magába az a bé­kemenet, amely a napokban indult el Stockholmból a belorusz Hatinyig. A képen: július 16-án Helsinki utcáin a békeharcosok. Események címszavakban HÉTFŐ: Elnökválasztás Indiában, Zail Szingh az új államfő — Hi­vatalosan véget ér a dél-atlanti háború, szabadon bacsátják a hadifoglyokat KEDD: A Biztonsági Tanács a harcok beszüntetésére szólítja fel Iránt és Irakot — Tokióban újabb tiltakozás hangzik ei az amerikai szankciók bevezetése ellen, az NSZK-ban négy; milliárd márkás hitelkeretet hagynak jóvá a földgáz-cső üzlet finanszírozására SZERDA: Magyar—román kormányfői tárgyalások Bukarestben — Mind nagyobb méreteket ölt a brit vasutassztrájk — Tárgya­lások New Yorkban Namíbia függetlenségéről — Az osztrák külügyminiszter Indokínában CSÜTÖRTÖK: A LEMP Központi Bizottsága a lengyel ifjúság hely­zetéről tanácskozik — Szovjet—Szíriái párttárgyalások — Be­fejeződik a bécsi haderőcsökkentési értekezlet 27. fordulója — Portugáliában jobboldali szocialista összefogással felosz­latják a Forradalmi Tanácsot FENTEK: Leteszi a hivatali esküt Shultz új amerikai külügyminisz­ter — Az ENSZ főtitkárának európai körútja — A Szomáliái lázadók térnyerése, a TASZSZ visszautasítja Mogadisu szov­jetellenes rágalmait SZOMBAT: Szórványos tűzpárbajok, diplomáciai erőfeszítések, idegháború és ellentmondó nyilatkozatok jellemzik a héten végighúzódó libanoni válságot, új elemként jelentős terüle­teket foglalnak el az Izraellel szövetséges Haddad őrnagy csapatai — Hondurasi ellenforradalmi támadás Nicaragua el­len A hét három kérdése O Hogyan alakul Irán és Irak háborúja? Hato­dik napja tart a Ramadán- hadművelet, az új iráni of- fenzíva a mohamedánok böj­ti hónapját választotta fedő­névként. A fronthelyzetet ne­héz áttekinteni, mert a ha­dijelentések — nem először és nyilván nem utoljára ennek a háborúnak történetében — teljességgel ellentmondanak egymásnak. Teherán és Bag­dad egyaránt saját sikereiről ad hírt s harmadik országbe­li tudósító eddig nem juthatott el a harcok térségébe. A katonai kezdeményezés már jó ideje átcsúszott az irániak kezébe, 150 napon be­lül ez a negyedik nagymére­tű támadás. Irak már előző­leg bejelentette, hogy vissza­vonta erőit a korábban elfog­lalt iráni területekről, s a csa­ta a másfél milliós Basrába, az Irak második városába ve­zető úton folyik. Amerikai la­pok becslései szerint — felde­rítési adatokra is hivatkoznak — Irán kétszázezer katonát csoportosított át erre a sza­kaszra s ez kétségtelen szám­beli túlerőt jelent. Üj tényező viszont, hogy ezúttal már nem Irán, hanem Irak védi saját földjét, ami erősítheti a har­ci elszántságot. Ez több ellen- támadásban is kifejezésre ju­tott. A Biztonsági Tanács formá­lis ülésen és nemhivatalos konzultációkon foglalkozott a háború eseményeivel és egy­hangú tűzszüneti felhívást bocsátott ki. A harcok foly­tatása károsan érinti mindkét országot, fokozza a veszélye­ket a robbanékony Közép-Ke­leten s további bonyodalma­kat okozhat. Az egyedül jár­ható út, ha elhallgatnak a fegyverek és megkezdődnek a tárgyalások a vitás problé­mák rendezése érdekében."A szorongatottabb helyzetbe ke­rült Irak elfogadná a tűzszü­netet, Irán azonban mindez­idáig visszautasította a fel­hívást. Teherán kemény fel­tételeket szabott, többek kö­zött 150 milliárd dolláros kár­térítés fizetését és annak a Szaddam Husszein elnöknek távozását, akit csak néhány napja választottak újra a bag­dadi vezetés élére. A teheráni nyilatkozatok egyébként nem mindenben egységesek, egyes iráni vezetők lényegében ira­ki iszlám köztársaság kikiál­tását követelik, mások óvato­sabbak. © Milyen új elemek je­lentkeznek a libanoni válságban? Nyugat-Bejrút körül a héten csak szórvá­nyos tűzpárbajokra került sor (jóllehet előfordulhat, mi­re az olvasó kézbe veszi e kommentárt, ismét veszély­ben forog a hatodik tűzszü­net), annál erőteljesebb ideg­háború dúl. Szinte egymást követik a nyilatkozatok: megkeményednek az állás­pontok, majd újra felcsillan a tárgyalások reménye. Az alapképlet ugyanis meg­lehetősen bonyolult. Izrael katonailag kézben tartja a helyzetet, a libanoni főváros nyugati része körül még szo­rosabbra vonta az ostrom­gyűrűt. Egy támadás, amely mérhetetlenül nagy vesztesé­geket okozna a hat-hétszáz­ezer lakosú Nyugat-Bejrút- nák azonban súlyos politikai és erkölcsi tehertételt jelen­tene Izrael számára is. A Neue Zürcher Zeitung egye­nesen úgy fogalmazott, hogy a katonai vereséggel együtt jelentős politikai győzelmet érhetnek el a palesztinok. Ezért fokozzák a PFSZ-re és Nyugat-Bejrútra nehezedő nyomást, a palesztinok vi­szont az időt visszavonulásuk megfelelő feltételeinek bizto­sítására akarják kihasználni. Tovább árnyalja a kusza frontvonalakat, hogy nehéz lenne bárhol is egységről be­szélni. Az arab csúcsértekez­letet még ebben a válság- helyzetben sem lehetett ösz- szehívni; a palesztinok nehe­zen tudnak, sőt egyelőre nem tudnak új, befogadó országot találni fegyveres osztagaik­nak; a vita a PFSZ sorain belül is folyik. De a soroza­tos tüntetések Izrael belső megoszlottságát is mutatják. Az izraeli próbálkozások új eleme volt a héten, hogy igyekeztek mozgósítani se­gédcsapataikat. Felduzzasz- tották Haddad őrnagy erőit. © Miért oszlatták fel Portugáliában a legfel­sőbb forradalmi tanácsot? Hova tűnt a sok virág, s ho­va tűntek a katonák? — idézhetnénk Marlene Diet­rich ismert dalát, a legújabb portugáliai eseményekkel kapcsolatban. Hosszas vita után a lisszaboni parlament ugyanis feloszlatta a legfel­sőbb forradalmi tanácsot. 1974 áprilisa a piros szeg­fűk mozgalma hívta életre e sajátos intézményt, amely ki­fejezte azt a szerepet, ame­lyet sok katonai vezető ját­szott a fasizmus megdöntésé­ben. Portugália azóta jobbra tolódott, s a parlament jobb­oldali többségének valóságos szálka volt szemében ez a forradalmi tanács. Igaz, az évek múlásával, személyi összetétele változott és sok következetesen haladó kato­Elnökválasztást tartottak Indiá­ban. Képünkön: Indira Gandhi kormányfő adja le szavazatát Üj- Delhiben. natiszt kiesett; igaz, jogkörét korlátozták, mégis az alkot­mányosság őreként tevékeny­kedett. S Portugáliában, a fordulat után, a tőkés Európa legprogresszívebb alkotmá­nyát iktatták törvényibe. Feloszlatásához nem volt elegendő az egyszerű parla­menti többség, s Eanes ál­lamfő sem helyeselte a lé­pést. Csakis úgy lehetett ke­resztülvinni, hogy a Soares vezette szocialisták lecsatla­koztak a jobboldalhoz s biz­tosították a kívánt szavazat­számot. (A kommunisták el­lene szavaztak.) A tanács ki­esése újabb lépésekre, kedve­zőtlen alkotmánymódosítások­ra bátoríthatja a reakciót — ugyanakkor törést idézhet fel a szocialisták soraiban és cselekvésre sürgeti az elnö­köt, egyes lapok még rend­kívüli választások kiírását sem tartják lehetetlennek. A tanácsot feloszlatták, de Portugália belső gondjai és problémái változatlanul jelen vannak... Réti Ervin George Shultz portréja (Jj külügyminiszter — új vonal? Az új amerikai külügymi­niszter, George Shultz, aki Haig tábornok szobájába költözik a State Department hetedik emeletén, egyelőre bölcs hallgatásba burkolód­zik. Reagan elnök viszont ha­tározottan hirdeti: „nem lesz változás a külpolitikában”. Ez valószínűleg így igaz — amennyiben az amerikai kül­politika alapvonalaira gondo­lunk. Shultz azonban az ame­rikai politikai élet és a wa­shingtoni labirintus egyik veteránja, így — múltja alap­ján — kiszámítható néhány politikai állásfoglalása. A leglényegesebb eltérés Haig tábornokkal szemben az, hogy Shultz nem becsvá­gyó partizán, hanem a lojá­lis csapatmunka embere. Az esetleg felbukkanó nézet­különbségeket tehát inkább zárt körben próbálja megol­dani. A második, igen lénye­ges eltérés az, hogy Shultz, aki Nixon kormányában előbb munkaügyi, majd pénz­ügyminiszter volt, része a Reagant körülvevő „kalifor­niai körnek”. Nem idegen test tehát az amerikai hata­lom csúcsán, mint elődje. Emlékezetes, hogy Shultz fontos szerepet játszott Re­agan választási hadjáratának megszervezésében és eredeti­leg neki szánták a külügymi­niszteri posztot. Mostani ki­nevezése során felmerül a kérdés: akkor miért nem kapta meg? Shultz a Bechtel Corpora­tion néven ismert hatalmas beruházási vállalkozás alel- nöke, míg Weinberger had­ügyminiszter ugyanennek a vállalatnak a főtanácsadója volt. (A Bechtel szoros kap­csolatokkal rendelkezik az arab világban, különösen Szaúd-Arábiában.) Állítólag Weinberger volt az, aki a ka­binet összeállításakor meg­győzte Reagant: egészségtelen politikai visszhangot keltene, ha egyetlen mammutvállal- kozás két vezetője helyet kapna a kormányban. Ezekből a régi manőverek­ből a jelenre két következte­tést lehet levonni. Az első az, hogy Haig bukása nem feltét­lenül jelenti Weinberger győ­zelmét. A második, hogy Clark, a nemzetbiztonsági ta­nács igen befolyásos vezetője, Shultz személyében nehezebb partnert kap, mint amilyen Haig volt, hiszen az új kül­ügyminiszter sokkal inkább élvezi Reagan bizalmát, mint elődje, összefoglalva mindez azt jelenti, hogy — ha más stílusban is — tovább folyik majd az amerikai külpoliti­kában a véleménykülönbsé­gek csatája. Ami ezekután az alapvető nemzetközi kérdéseket illeti, csak Shultz korábbi állásfog­lalásaira lehet támaszkodni. Ezekből az alábbi következ­tetések adódnak. 1. Shultz nagyvonalú partner volt 1973-ban a szovjet—amerikai kereskedelmi tárgyalásokon és elvileg nem híve a gazda­sági kapcsolatokat egyszer ösztönző, másszor befagyasztó politikának. Ugyanakkor azok közé tartozott, akik nem támogatták a SALT-szerző- dést és jelenleg Reagan mö­gött áll a Nyugat-Európába vezető szovjet gázvezeték építése ellen hozott bojkott­intézkedésekben. 2. Shultznak kiterjedt nyugat-európai kap­csolatai vannak és különösen szoros baráti viszonyt épített ki pénzügyminiszter korában Schmidt nyugatnémet kan­cellárral. Feltételezhető te­hát, hogy jelentős erőfeszítést tesz majd az Egyesült Álla­mok és nyugat-európai szö­vetségesei közötti feszültség feloldására. 3. A pillanatnyi­lag talán legforróbb válság- terület, a Közel-Kelet vonat­kozásában Shultz minden jel szerint kevésbé egyoldalúan áll majd Izrael oldalán, mint azt Haig tette. Korábbi nyi­latkozatai szerint ugyanis meggyőződése, hogy az ame­rikai hatalmi érdekek meg­követelik az úgynevezett „mérsékelt arab országokkal” fenntartott harmonikus, sőt szövetségi kapcsolatokat. Ezeknek az elveknek az értékét és súlyát a gyakorlat mérlegén lehet majd lemérni. Az viszont semmiképpen sem hagyható figyelmen kí­vül, hogy a „csapatmunkára” oly alkalmas Shultzot vi­szonylag későn nevezték ki külügyminiszterré —, hiszen alig másfél év múlva már új elnökválasztási kampány kezdődik az USA-ban. Kér­dés, hogy lesz-e idő egy új, átgondoltabb külpolitikai vo­nalvezetés érvényesítésére? — i — e. A libanoni főváros körzetében változatlanul igen súlyos a helyzet. Képünkön: Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője palesz­tin harcosok között a bejruti nemzetközi repülőtér közelé­ben. Az utcán hideg volt, igazi északi hideg, csípős szél fújt, az asszony mégis frissen, könnyedén futott, mint mi­kor régen elszaladt a boltba. Szeretett az üzletbe járni. Igazi ünnep volt neki. A szí­nek és a szagok orgiája, egy­szerűen megrészegült tőle. Ami pedig a szövetes polcot illeti, képes volt órákig állni előtte. A boltban senki sem volt, Okszja azonnal, sietve elé- dobta a bársonymellényt. A pult alól. Úgyhogy Pelageja rögtön látta, milyen szíves­séget tesz neki Okszja. A mellény éppen jó volt, talán egy icipicit vállbán bő, de most igazán nem lehetett kukacoskodni, ha egyszer ilyen kapós portékáról van szó. — Hát Alkának nem ve­szel? — kérdezte Okszja. — Nahát, akkor isten veled, ha ilyen garasos vagy, várnak a vevők. Pelageja rövid töprengés után Alkának is vett. Ezek a cicomák nagyon érdeklik Al- kát. És jó is lesz neki ez a mellény. — Köszönöm, köszönöm, Okszenya Ivanovna! Én iga­zán megbecsülöm, meghálá­lom — köszönte meg szívből Pelageja, és egy nagy ken­dőbe kötötte a két mellényt (mégse hozhatja hírbe azt, aki jót tett vele), és haza­indult. Visszafelé menet a klubbal szemben futott össze Anto- nyida Petrovnával. Jön, di­vatos csizmája csikorog, ar­cát szőrmegallérjába rejti — az anyja szerint száz rubelt fizettek érte —, elgondolko­zott, se nem lát, sem nem hall. Pelageja, mint mindig, el­sőnek köszönt, amivel ször­nyen zavarba hozta Antonyi- da Petrovnát, s aztán — ki­bújt belőle az ördög! —nem bírta megállni, kibontotta a kendőt. Nézd csak, nézd csak, Antonyida Petrovna. De iga­zán ne vedd zokon. Akadnak még egyesek, akik gondolnak ránk. Antonyida Petrovnának tet­szett a mellény. — Csinos... — motyogta. — Hát ti vettetek? Nem? — kérdezte Pelageja. — Nem... Azt hiszem, nem... — jött zavarba An­tonyida Petrovna, és félre­nézett. Hát persze, télen biztosan semmit sem lát, amikor a szemüvege bepárásodik, csak vaktában megy, gondolta Pe­lageja, es most megint, mint akkor nyáron a folyóparton, hirtelen megsajnálta Pjotr Ivanovics lányát. Pelageja szinte jóságroha­mot kapott: habozás nélkül kiragadta a mellényt — olyan szépen mutatott a fekete bár­sony a fehér havon, akár a szőrme. — Nesze, tedd el, Antonyi­da Petrovna. Én már öreg­asszony vagyok, elleszek bár­sony nélkül is. Minek az ne­kem? — Nem, nem, köszönöm, hogy képzeli... — Ugyan, csak ne köszön- gesd! Mit gondolsz, Antonyi­da Petrovna ... Azt hiszed, elfelejtettem, ha valaki jót tesz velem? Hát nincs nekem szívem? Hányszor kihúzott a bajból Pjotr Ivanovics ... Nem, nem, Antonyida Pet­rovna, fogadd csak el! És hallani se akarom ... Antonyida Petrovna azt sem tudta, mit mondjon. To- porgott a csizmája sarkával, fintorgatta az orrát, aztán valamit motyogott, hogy a bársony már nem divatos. — Hogyhogy nem diva­tos? — csodálkozott Pelage­ja. — Évek óta pillanatok alatt szétkapkodják ... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents