Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
2 Kedet-Magyarország 1982. július 17 Segít Heves, Pest és Bács Itt a gyiimölcsszezon! Ha egy kicsit késve is, de a héten már megjelent a piacon a nyár igazi gyümölcse, a dinnye. A ZÖLDÉRT Heves megyéből kapott tíz-tíz tonna görög- és sárgadinnyét, de a szállítás most már folyamatos lesz. Később besegít Pest megye is. A megyében az idén több, mint 15 termelőszövetkezet foglalkozik elsősorban görögdinnyetermesztéssel. Az első szabói-^ esi dinnye — ha kisebb mennyiségben is, — de a jövő héten már jelentkezik. Tavaly a nyíregyházi Ság- vári Termelőszövetkezetnek A málnaszüret aprólékos, gondos munka. volt nagyon jó görögdinnyéje. Bár az első kötések kevésbé sikerültek megyeszer- te, általában jók a terméskilátások. A meggyszezon és a málnaszezon szinte be is fejeződött, de már itt van a nyári alma, a körte, sőt a sárgabarack is. Ezekből a teljes felfutás a jövő héten várható. A megyében kevésbé termesztett sárgabarackból sem lesz hiány, mert Bács megye szállít majd folyamatosan nagyobb mennyiséget. Középkori templomfalak Felfedező a vihar Nagy volt a riadalom július első vasárnapjának délutánján Barabáson. Érthetően, hisz a településen ritkán tapasztalható forgószéllel kísért felhőszakadás és vihar vonult keresztül. A villám- csapásokkal érkező ítéletidő könnyűszerrel emelte fel az épületek tetőzetét, hogy mint játékszerrel bánjon el velük. így járt a középkorból származó templom is. Tornyának fából készült tetejét játszi könnyedséggel kapta fel és zúzta szét a szél... Hamarosan nekiláttak a templom helyreállításához. És eközben érte váratlanul a munkát végzőket a felfedezés: a rekonstrukció miatti bontás során rábukkantak a barabási templom belső, középkori falmaradványaira. A templomot a múlt század első évtizedében ugyanis átalakították. Eközben szőrén- szálán eltüntették a XIII. századi templomhajó sarokfalazatát. Most ez került napfelszínre s egyértelmű bizonyítékkal szolgál a középkori származásról. Mesterek háza Tiszavasváriban Üj szolgáltatóházat avattak július 16-án pénteken Tiszavasváriban. Több iparos: női és férfiszabó, háztartási gépjavító, órás, fényképész, valamint egy virágkereskedő dolgozik az épület földszintjén. Az emeleten KIOSZ-iro- dák, oktató- és tanácskozó- terem, klub kapott helyet. Közel 4 millió forintba került a mesterek háza, melynek építéséből részt vállaltak társadalmi munkában maguk az iparosok is. Mintegy 400 ezer forint értékű önkéntes munkát végeztek. A szolgáltatóházat Molnár József, a KIOSZ országos elnöke nyitotta meg pénteken a forgalom előtt. Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak. Szabó Lajos tiszavasvá- ri ács- és kőművesmester a Kiváló Kisiparos kitüntetés arany fokozatát, Virág Imre' villanyszerelő pedig a Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetés bronz fokozatát kapta. További 9 kisiparos érdemes és kiváló társadalmi munkás kitüntetést vehetett át. BEJÁRTA A FÉL VILÁGOT Valutája a szaktudás A legtöbb embernek három emberöltő is kevés lenne ahhoz, hogy bejárja a fél vi- világot, van aki olyan anyagi körülmények között él, hogy megengedheti magának az utazást, s vannak — ha kevesen is — akik előtt munkájuk, tudásuk, kutatási eredményeik, tapasztalataik átadása, új ismeretek szerzése miatt többször is kinyílik az ország határa. Ilyen lehetőség nyílt az elmúlt hetekben dr. Szabó Péter kandidátus előtt, aki immár másodszor jutott el Japánba. Vonat, repülő, hajó — Az út még elmondani is hosszú volt. Nyíregyházáról Budapestig vonat, onnan a moszkvai seremetyevói repülőtérig repülő, a domogye- dovói reptérig busz, Habarovszkig újból repülő, aztán Nahodkáig vonat, innen hajóval Hokkaido, a Honsu- szigetek érintésével a Csendes-óceánon Jokohamáig hajó, s aztán egy villanyvonat Tokióig. A taxi ismerős helyre, egy 20 ezer szobás szállodába, inkább „szállodavárosba” vitt. Az ismerkedésre jó- szerint idő sem volt, megkezdődött a XVI. bőrgyógyászvilágkongresszus, amelyet a majdani császár, a korona- herceg nyitott meg. Miniszterek, a leendő császárné is végighallgatták a világszömámhoz. Az angol nyelven tartott előadást szinkrontolmács fordította kinek-kinek saját nyelvére, de sok színes diát vittem, amelyek a daganatos bőrbetegségek gyógyítása terén elért eredményeinket mutatták be. Korábban is az volt a véleményem és ebben most megerősítettek, hogy egy szép kép, egy jól sikerült dia többet ér, mint tízezer szó. Szabó Pétert a kongresszus idején sokan megkeresték, sokan faggatták, de találkozhatott azokkal az ismerőseivel is, akikkel a korábbi években Firenzében, Tokióban, Buenos Airesben, Halléban, Jénában, vagy Bom- bayban ismerkedett meg, s a kapcsolatok most új módszerek megismerésével, újfajta gyógyszerek, új eljárások megvitatásával szélesedett. Kapott olyan daganatkezelésre kikísérletezett gyógyszert is, amelyikkel már eddig is jelentős eredményeket értek el, pedig még csak a laboratóriumi próbákon vannak túl. — Egy ilyen világkongresszusra nem lehet elmenni rég ismert témákkal, hiszen az előadás anyagát egy tudományos bizottság vizsgálja meg, s ha mondanivalójában nem új, ha nincsenek benne mások által ismeretlen elemek, nem is engedik elmondani. Egy világkongresszuson csak akkor kíváncsiak a kutatók egymás előadásaira, ha azok a gyógyítást, az előrehaladást szolgálják. Tisztség a világszövetségben Szabó Péter kandidátust a világkongresszuson két nagy megtiszteltetés is érte. Az egyik, hogy beválasztották a bőrgyógyászok világszövetségének vezetőségébe, a másik pedig, hogy meghívást kapott Ausztráliába, hogy az ottani egyetemeken tartson előadás- sorozatokat a daganatos bőrbetegségek gyógyításáról. A sikerből jut a nyíregyházi kórháznak is, hiszen ahány helyen megfordul majd Szabó Péter, mindenütt tudják majd, hogy a nyíregyházi kórházban végzi tudományos és kutatómunkáját, s találkozásra a külföldi szaktekintélyekkel — mint a világszövetség vezetőségi tagjának — ezután még többször nyílik majd lehetősége. Balogh József Koncert, balett A tizenharmadik—tizenhatodik század zenei anyaga valóságos kincsesbánya a régi hangszereken játszó együtteseknek. A Musica Antiqua Hungarica együttes számára Késmárki György művészeti vezető válogatott és hangszerelt egy estére valót ezekből a dallamokból. Középkori és reneszánsz hangszereken csendülnek fel a korabeli dallamok a Nyíregyházi Városi Tanács udvarán július 23- án este nyolckor kezdődő koncerten. Rossz idő esetén a hangversenyt az új művelődési házban tartják. Belgiumban járt a közelmúltban az Ifjú Zenebarátok Kórusa. Vendég- szereplésünket a neer- pelti Imago Tijl elnevezésű ifjúsági balettcsoport viszonozza. Az együttes negyedszázada működik, ez idő alatt sajátos stílust alakítottak ki. Klasszikus és modern szerzők műveire koreografált táncaikat színes zászlókkal, érdekes jelmezekkel és fény- effektusokkal teszik látványossá. Számos alkalommal jártak külföldön, Magyarországra, a KÓ- TA meghívására most első ízben jönnek. Műsoruk az új művelődési házban július 26-án este nyolckor kezdődik. SLÁGER AZ ORKÁNTÁSKA Tanszervásár szünidőben vétség elnökének előadását, aztán szekcióülésekkel folytatódott a kongresszus. Külön tanácskoztak a vírusos bőrbetegségekkel, a bakteriális, a .gombás, a foglalkozási eredetű, a pikkely- isömörös, az ekcémás, a genetikus, a terápiás bőrbetegségekkel foglalkozók, egy szekcióban pedig a daganatos bőrbetegségek kutatásában és gyógyításában elért eredményeket vitatták meg. Ennek a szekciónak a munkájában vett részt dr. Szabó Péter kandidátus, a nyíregyházi megyei kórház osztályvezető főorvosa. Dia és szó — Nagy meglepetés és nagy megtiszteltetés volt, hogy mindjárt az első napon előadást tarthattam a rosszindulatú, előrehaladott állapotban lévő daganatok ci- tosztatikus szinkronsugár-ke- zeléséről. Ami még ennél is jobban esett, hogy rendkívül sokan szóltak hozzá az én téA kisdiákok még azon törték a fejüket, hogyan is „adják be” otthon a bizonyítványosztás előtt szerzett intőiket, amikor a papír-írószer boltok dolgozói már megkezdték a felkészülést a következő tanévre. A hagyománynak megfelelően idén nyáron is kedvezményes áron kínálják áruik egy részét azok számára, akik már júliusban hajlandók megvásárolni a jövő évben szükséges tanszereket. Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utcai írószerbolt bonyolítja le a legnagyobb forgalmat. Mint Vedres Zoltánná üzletvezetőtől megtudtuk, a június a készletek beszerzésével, valamint a füzetegységcsomagok összeállításával telt el. Központi tájékoztatás alapján különböző füzetcsomagokat készítettek 1—8. osztályosok számára, valamint a gimnáziumi tanulóknak. Az iparitanuló-is- kolák diákjai tanintézetük útmutatása szerint kérhetik az üzletben a füzetcsomag kiválogatását. Mindezekhez a július 12-től július 31-ig tartó írószervásáron 40 százalék engedménnyel juthatnak hozzá a vásárlók. Dicséretes, hogy az országszerte 30 százalékos engedményt a Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat saját kockázati alapja terhére emelte meg 10 százalékkal a megyében. A vásár első napján a Bethlen Gábor utcai üzlet 127 ezer forint értékű árut adott el, s a hét többi napjain is közel 100 ezer forint értékben vásároltunk tanszereket. A boltvezető szerint bőséges árukészletekkel rendelkeznek. Amennyiben az ő raktárukban fogytán van valami, soron kívül kapják az új árut. Nagy a választék nem csak füzetekből, de ceruzákból, toliakból, vízfestékekből is. Igény szerint kínálnak minden árucikkből több minőségűt. Iskolatáskákból közel 20 féle közül válogathat a nebuló. Sláger a habkönnyű orkán anyagból készült " hátitáska, és a füzetek, könyvek mellett tornaszerek tárolására is alkalmas iskolatáska. Sokan keresik a műbőr táskákat is, melyek színesek, szemrevalóak, s az áruk is mérsékelt. A 228 forintos az egyik legkapósabb cikk, de pár forinttal drágábbak csak a vászonból és orkán anyagból készültek. Az új tanév kezdetéig még másfél hónap hátravan. Addig ki lehet otthon próbálni az új tollat, ceruzát. Igaz, jó vigyázni velük, nehogy radírra legyen szükség. Abból ugyanis egyetlen darabot nem tudnak adni, jelenleg — hiánycikk! Ám ez nemigen fogja akadályozni a tanévnyitót: az ígéretek szerint augusztus végére a radírgumi is megérkezik. (csendes) Á célpont: posta, takarékszövetkezet A „nagy kasszát“ akarta Az utóbbi évek egyik legdörv zsöltebb bűnözőjét ítélte el a napokban a Nyíregyházi Járásbíróság dr. Drégelyvári Imre tanácsa. A vádlottak padján ülő Petrov Márton 27 éves nyíregyházi lakos egyetlen cselekményét sem ismerte be, s még akkor is megpróbált tagadni, amikor az igazságügyi fizikusszakértő, a nyomszakértő és a szagazonosításra specializálódott bűnügyi technikus kétséget kizáróan megállapította, hogy a tettes senki más, csak Petrov lehetett. Még a múlt év decemberében történt, hogy Petrov egy máig is ismeretlen társával édesanyja Trabantján Kállósemjénbe utazott, hogy feltörje a postahivatalt, ahol több mint 230 ezer forint volt akkor éjszaka. Sejtette, hogy a betörés veszélyes játék, mert megszólalhat a riasztócsengő, ezért a postához közeli árbockapcsolóról leszedte a lakatot és úramta- lanította a fél falut. Petrov társával együtt hozzálátott a hivatal ajtajának feltöréséhez, de a zajra fölébredt a postahivatal közelében lakó vezetője és feleségével együtt elindultak a posta felé. Ahogy közelebb értek, felfedezték a betörőket, arcukat azonban nem láthatták, mert maszk volt rajtuk. A házaspár megpróbálta elzavarni az álarcos betörőket, az~t azonban a feszítőrúddal fenyegetőzve tartották távol a bűncselekmény felfedezőit. A pénzt mégsem sikerült elvinniük, mert a hivatalvezető segítségért kiabált, s Petrovéknak menekülni kellett. A sikertelen kísérlet után kilenc nappal Petrov és ugyancsak ismeretlen társa az Orosi Takarékszövetkezetet akarta feltörni. Kimentek a Trabanttal Orosra, a takarékszövetkezettől 15—20 méterre járó motorral leállították a Trabantot, kikapcsolták a világítást, s Petrov hozzálátott a munkához. A rácsozott, acélból készült ajtó zárókeretének felső lakatját lecsavarta, s hozzákezdett a biztonsági lakat leszereléséhez is. Ekkor azonban történt valami. Bár éjfél is elmúlt már, két rendőr ekkor indult el ellenőrzést tartani. Jó messze jártak még, de felfedezték a takarékszövetkezet előtti kivilágítatlan Trabantot, s elhatározták, hogy megnézik közelebbről is. Amikor közelebb értek, meghallották a motor hangját is, s felfedezték, hogy a kocsiban ül valaki és integet a takarékszövetkezet felé. Ekkor látták meg a lakattal bajlódó Pet- rovot. Felgyorsítottak, de mire odaértek, a Trabant a betörőjelölttel együtt elindult és hiába integettek.i az autó nem állt meg. A rendszámot természetesen .sikerült leolvasniuk, s meggyőződhettek arról is, hogy a takarékszövetkezetbe nem hatolt be senki. Petrov mindent tagadott. Fizikus szakértő bizonyította, hogy a Trabantban lefoglalt kesztyűn és Petrov lódén kabátján lévő anyagot az Orosi Takarékszövetkezet bejárati ajtaja előtt talált festékkel azonosak, a nyomszakértő Kállósemjénben azonosította Petrovék Trabant gépkocsijának nyomait, a kállósemjéni árboc- kapcsolóról pedig szagmintát vettek és a nyomozókutya öt alkalommal is Petrovot választotta ki ennek alapján. Petrov Mártonra — aki a Nyíregyházi Halász étterem szakácsa — terelődött annak gyanúja is, hogy ő vitte el 1980 novemberében a Halász étterem vezetőjének asztalából 84 ezer forintot, majd 1981. május 2-án 68 ezer forintot, ezeket azonban nem tudták bizonyítani, így a bíróság felmentette ez alól a vád alól. Elítélte viszont a két betörés kísérletért, s azért is, hogy miatta 538 lakásban és intézményben nem volt áram, s emiatt hült le 132 boyler és tizenkét olyan lakás, ahol elektromos árammal fűtenek. A többszörösen büntetett előéletű Petrovot négy év szabadságvesztésre ítélték és négy évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet nem jogerős. Táskaajánlat.