Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

Nyári betakarítás Új jelenség Nyugat-Európában Alkatrész O lvasom az informá­ciót: nálunk is el­határozott szándék az alkatrészek nagybani felújítása. Az illetékesek már keresnek, s remélhe­tően mihamarabb talál­nak is a munkára vállal­kozó és természetesen ar­ra alkalmas szövetkezete­ket. Otomfegyvermentes övezetek TÖRIK A DOHÁNYT IBRÁNYBAN. Az ibrányi Rákóczi Termelőszövetkezetben 105 hektáron termelnek dohányt az idén. A VP—9-es fajta amelyből 60 hektár van a kö­zös gazdaságban, szép leveleket hozott, a hét elején megkezdték a törését. Az asszo­nyok egy csoportja a szárítókemencék mellett szorgoskodik, tűkeretre rakják a do­hányt. Azon kár morfondírozni, miért nem kezdtük el ezt előbb (persze nemcsak a megyében), maradjunk annyiban, hogy a tény fe­lettébb örvendetes. Hiszen a népgazdasági .haszon, a devizával való takarékos­ság csak az érem egyik oldala, mert a másikon egy kevesebbet bosszan­kodó, tehát kiegyensúlyo­zottabb magyar állampol­gár arcmása látható. Sokat olvashatunk ar­ról a kétségtelen tényről is, hogy a beruházásokra, így a szolgáltatás beruhá­zásaira is, lényegesen ke­vesebb jut, mint korábban. Azonban az sem vitás, hogy a szolgáltatásokat fej­leszteni kell a továbbiak­ban, s ha kevesebb a pénz, hát az ötleteket, s az új formákat kell előtérbe he­lyezni. Ide tartóznak . a bérleti szerződések, me­lyek nálunk eddig kevés­bé terjedtek el, de jelek szerint, ebben is új kor­szak kezdődik a megyé­ben. Erre utal a tény, hogy a tanácsokkal egyez­tetve, újabb — jobb szó híján — egységek kerül­nek új üzemeltetési for­mába. Azonban ennek si­keréhez, tartósságához, s további bővítéséhez szá­mos gondot kell megolda­ni. A megoldandók közül talán a legfontosabb, hogy az új formában dolgozók nem látják garantáltnak jövedelmüket, s mint az ipari szövetkezetek megyei szövetségében megállapí­tották: az eddig megala­kult kisszövetkezetek és szakcsoportok nem a ha­gyományos értelemben vett szolgáltatási ágakban dolgoznak. Végül, mivel a hangsúlyt a változó körülmények kö­zött a minőségi javításra kell fordítani, szükséges, hogy a korábbinál elérhe­tőbbé tegyék a szolgáltatá­sokat. Ehhez viszont a hálózat decentralizálása, a helyszíni javítások számá_ nak növelése, a határidők csökkentése, a szakképzet­tebb emberek munkába állítása is szükséges. E gy biztos: ha az öt­let szintjén, ha csak az első lépéseknél tartva is, megindult egy olyan folyamat a szolgál­tatásokban, ami ha kitel­jesedik, a gazdasági meg­fontolásokon túlmutató hasznot is hozhat. S. Z. Űj jelenség tanúi lehetünk e napokban Nyugat-Európá­ban: egyre több város és egész közigazgatási egység nyilvánítja magát atomfegy- vermentes övezetté — írja a TASZSZ kommentárjában. — Ezeken a helyeken megtilt­ják a tömegpusztító fegyve­rek elhelyezését, raktározá­sát és szállítását. A napok­ban hozott ilyen döntést pél­dául a hágai városi tanács, korábban Amszterdam, Rot­terdam, és mintegy 50. más holland közigazgatási ható­ság. Angliában több mint 70 város és kerület, Belgiumban több mint 20 város és község nyilvánította magát atom­fegyvermentes övezetté. Nedvességmérés terheléssel Sikeres újítás Újszerű megoldást válasz­tottak a folyamkavics ned­vességtartalmának meghatá­rozására a Kelet-magyaror­szági Közmű és Mélyépítő Vállalatnál. Laskai Sándor megbízott üzemvezető és újí­tó kollektívája javaslata alap­ján a körülményes laborató­riumi vizsgálatok helyett az anyagot mozgató-keverő gé­pek villanymotorjainak vál­tozó energiafelvételét véve alapul állapítják meg a közeg víztartalmát. Az elfogadott, a betongyár­ban bevezetett és jól bevált .újítás révén a megadott tech­nológia szerint csak a szüksé­ges mennyiségben adagolhat­ják a vizet és a cementét a folyamkavicshoz. Az előírtnál több víz ugyanis rontja a be­ton minőségét, s a szilárdság biztosításához több cement kell. Az Alkotó ifjúság pályá­zaton is jó helyezést elért újítással — évi 35 ezer köb­méter beton előállításával számolva — mintegy nyolc­százezer forint értékű cement­megtakarítást mutattak ki a kalkuláció során. Ugyanak­kor az újítással lehetővé te­szik a minőség gyártásközi, folyamatos ellenőrzését is.- (t. á.) Dán, finn, norvég, svéd és szovjet békeharcosok vesznek részt a „Békemenet ’82” fel­vonulásban, amely a napok­ban indult el Stockholmból és áthalad a Szovjetunión is. A békemenetet Éva Nurdland norvég békeharcos kezdemé­nyezte. HÁ NYÁR, AKKOR KORSZERŰSÍTÉS Űj tantermek, deztetnék meg a gyerekeket. Új létesítményként kétszáz személyes középiskolai kollé­gium lép be szeptember 1-én Mátészalkán, a 138. számú szakmunkásképző intézet ta­nulói számára. A jelentősebb felújítások közül kiemelkedik a nyír­egyházi Kossuth gimnázium rekonstrukciója. Itt a vég­összeg 19 millió forint körül lesz. Megkezdődik egy másik neves középiskola, a Kölcsey hasonló, több évre ütemezett felújítása. Idén 4 millió fo­rinttal indul a korszerűsítés. Nyíregyházán a másik nagy munkai a 2. számú iskola életveszélyes részeinek le­bontása, új szárnyak építése, valamint a talajvíz szigetelé­se a Színház utcai épületben. A költségek több mint hét­milliót tesznek ki.-Jelentős összegbe kerül, több, mint 3 millióba a vízügyi szakkö­zépiskola kollégiumának fű­téskorszerűsítése. A munka megkezdődött, befejezését a fűtési idény, kezdetére ígé­rik. Megyénk negyven települé­sén korszerűsítik ezekben a — Az aktív nyugat-euró­pai mozgalom azt mutatja, hogy a népek rájöttek: a passzív magatartás kataszt­rofális következményekkel járhat. Az időtényező most első­rendű jelentőségű, ha ma nem emelünk szót a béke vé­delme mellett, lehet, hogy holnap már késő — fejeződik be a TASZSZ kommentárja. GÉPESÍTETT SZALMABETAKARÍTÁS. A timári Béke Tsz-ben az árpaszalma beta­karítását géppel végzik. A körbálákat villásemelővel rakja a pótkocsira Pólyák And­rás. (Elek Emil felvételei) v---------------------------------:_________________ Nyíregyházán, a Tompa Mihály utcán 16 tantermes iskolát épít a KEMÉV. napokban, hetekben az óvo­dákat, iskolákat. Több helyen a pedagógus szolgálati laká­sok is megszépülnek a tan­év kezdetére, .néhány község­ben pedig átalakítással igye­keznek tanításra alkalmas helyiségeket nyerni. Nagyobb felújításokat végeznek Vá- sárosnaményban, Kisvárdán, Fehérgyarmaton, Nyírbátor­ban, Gávavencsellőn, Újfe- hértón, Tunyogmatolcson- és Nagyecseden. iskolarekonstrukciók közik fogadják. Megyeszerte dolgoznak a tatarozó-, felújí­tó és építőbrigádok az óvo­dáknál, iskoláknál, napközi otthonoknál, kollégiumoknál. Az új tanévben kilencven­négy tanteremmel, tizenki­lenc napközis csoporttal és tíz tornateremmel lesznek gazdagabbak a szabolcs­szatmári iskolák. Ebből a tanévnyitóra a nyírlugosi hat és a nyíregyházi Tompa Mi­hály utcai 16 tantermes is­kolák kivételével 72 tante­rem, 15 napközi és 8 tornate­rem elkészültét ígérik. Az előző két helyen is kedvező a műszaki készültség, jó lenne ha gyors munkával örven­Miközben a kis és nagy di­ákok a gondtalan vakáció alatt erőt gyűjtenek a jövő tanévre, megyénkben is szá­zak és ezrek — pedagógusok, tanácsi dolgozók, építőmun- 'kások — gondoskodnak arról, hogy a tanulókat szeptember­ben megszépült tantermek, korszerűbb épületek, új nap­XXXIX. évfolyam, 165. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1982. július 16., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents