Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-15 / 164. szám
1982. július 15. Kelet-Magyarország 7 A fiú n«m lánnyal táncol... Napközis tábor Sóstón A hatalmas játszótér kis birtokosai zajosan élvezik a szabadságot. Legtöbben hintáznak, a fiúk fociznak, van aki, csak beszélget. A sóstógyógyfürdői nyári napközis tábor június 28-tól augusztus 21-ig nyújt otthont a gyerekeknek. A mintegy 340 diák 14 nevelő felügyelete alatt strandol, látogat el a vadasparkba, vesz részt a kulturális rendezvényeken. A gyerekek étkezéséről az Alföldi Vendéglátó Vállalat 325-ös üzemegysége gondoskodik. Bardócz Viktória és Szenczi Éva barátnők, a táborban ismerkedtek meg. Egy csoportban vannak. Legtöbbször beszélgetnek, tollasoznak vagy társasjátékkal töltik az időt. — Valószínűleg az egész nyarat itt töltöm — kezdi Évi. — Szüleim is, nagyszüleim is dolgoznak, nem tudunk hova menni a húgommal. Ö most végezte el az első osztályt, én a harmadikat. Először én is elsős koromban voltam itt. — Én is — szól közbe Viktória. — Nem maradok végig, de nagyon jól érzem magam. Mehettem volna a nagymamához is, de jobban szeretek a táborban lenni. Nagymamámnál nincsenek velem egykorú gyerekek. Itt vannak osztálytársak, ismerősök: tudok kivel játszani. Még elmesélik, hogy már strandoltak, látták a falumúzeumot, ahol Viktória még egy traktorra is felmászott. Kicsivel arrébb néhány fiúcska érkezik focizásból. A legjobb játékosnak Bodó Tibort nevezi egy pöttöm kisfiú. Tibor szabadkozik, de azután így szól: — Nagyon szeretek focizni. Járhattam volna edzésekre is, de nem jó reggel korán felkelni. A világbajnokságot azonban végignéztem! Tibor 6 éve él nevelőszülőknél. A nyári szünetet rendszerint itt tölti. ' — Több barátom is van. Sokat focizunk és tollasozunk. Voltunk strandon is, de én nem fürdők. Nem szeretek. — Felfedezni is szoktunk! — szól hozzá Csengeri Zsolt. Ű most van itt első alkalommal. — A szüleim elváltak. A nővérem táborba ment, édesanyám pedig dolgozik, így most én is táborozok. Nem maradok végig. Sajnálom, mert nagyon jó itt lenni. Egymás szavába vágva sorolják, miket csinálnak még. Csigákat szednek, védelmeznek egy kicsi fiút, részt vesznek a klub- foglalkozásokon és táncolnak. Van diszkó is! Meg tánctanulás. Kiderül, hogy a legutóbbi diszkón Tibor is táncolt. — Sajnos nem táncolnak együtt a fiúk és lányok. — Csak az idősebbek vagy a testvérek — egészíti ki Zsolt. Befejezésül elárulják, hogy milyen együtteseket szeretnek. Tibornak a Hungária a kedvence, Zsolt pedig Edda-rajongó. O. J. Tábor a ricsikai erdőben A napokban ért véget a már hagyományosnak számító III. természet- védelmi expedíciós kutatóié bor. A tornyospál- cai általános iskola úttörő madártani szakkörének ötven olyan tanulója vett részt, akik az év folyamán bármilyen területet feldolgozva a környék növény- és állatvilágáról szakdolgozatot készítettek. Az egyhetes tábor gazdag és színes programot kínált. Szerveztek gyalogtúrát, területfeldolgozó, kutatóutat, volt természetvédelmi vetélkedő, öhönfőzés, s aki akart régészkedhetett is. A tábor résztvevőinek lehetősége nyílott az erdő növény- és állatvilágának alaposabb megismerésére, feldolgozására. Ismeretük komoly mértékben gyarapodott. Kutyák a játszótéren Kié a játszótér? Természetesen a gyerekeké. A sokféle játék, hinta, libikóka, homokozó stb. ugyan kié lenne? De újabban a játszóterek tele vannak kutyákkal. Ennyi kuvaszt, komondort, tacskót, vizslát nem láttam még egyszerre, mint manapság. Tudom te is szereted a „négy- lábúakat”. A kutya hűséges, jó pajtás, ügyes állat. Mégis sokszor kerülnek gyerekek kutyaharapás miatt az orvoshoz. A baj azonban megelőzhető, ha egy-két dolgot megjegyzel, mit tegyél, ha csellengő, egyedül lévő kutyával találkozol? A kutya többnyire akkor támad, ha fájdalmat okoztak neki, ha ingerük, és izgatott lesz a vihar közeledtére — ilyenkor kerüljétek el. A gazdája nélkül csavargó kutyával sem kell barátkozni. Miről ismerni fel a támadó kutyát? Már a közeledéséből is lehet következtetni: vicsorít, morog, a nyakán a szőrt felborzolja, fejét mereven lehajtja. De vannak alattomos természetű állatok, amelyek hirtelen támadnak, minden előjel nélkül. Akkor mit tegyek: kérdezheted? Mindenesetre ismeretlen kutyával ne barátkozz, a kutyát ne dobáld, ne ingereld! Amennyire lehet, kerüld el. De ha mégis bajba kerülsz, ne fuss! Határozottan fordulj szembe vele, és kiabálj rá! A játszótér a gyerekeké, ha látod, hogy oda kutyát, hoznak, amelyen nincs szájkosár, nyakörv, póráz, szólj a gazdájának. Mondd, hogy itt kisgyerekek is vannak, tessék vigyázni. Előfordul, hogy egy-két felnőtt ezért bosszankodni fog, de azért csak szólj. A kutyák által összepiszkított homokozóba pedig ne engedd be a kisebbeket játszani! Szólj a felnőtteknek, szüleidnek, tőlük kérj segítséget. Gondolj persze arra. hogy ez a te kutyádra is vonatkozik, az se legyen kivétel a játszótéren. H. M. Újdonságok a Móra Kiadónál Á kopivevirágtól a gyermeklexikonig A Móra Kiadónál negyedszer jelent meg Nemes Nagy Ágnestől a Mit látunk az utcán? Szecskő Tamás rajzaival. Mikulás a kenguruk szigetén a oíme Márkus István mesegyűjteményének, melyben új történetek mellett néhány Ismert, ám klsé megmásított mesét találtunk — a folyton közbekotyogó kislány, Prücsi kívánságai szerint módosul helyenként a cselekmény. A képek Hegedűs István munkái. Az ifjúsági regények sorában különösen megkapó a kis Manuelito története. Édesanyja nagyon szomorú, gyakran énekel a titokzatos piros kopivevirágról, melyet itt nálunk nem találhat. A kisfiú fölkerekedik, hogy megkeresse, és különböző csodálatos kalandokat átélve jut el hazájába, Chilébe, ahonnan azonban a kopivevirágnak csak a magját — a reményt — tudja elhozni — a hazánkban élő chilei grafikus, Amaya Clunes megindítóan szép meséjében. Címe: A piros ko- pivevirág. A legharcedzettebb tanár is meglepődik, ha áz addig tökéletes fegyelműnek aligha mondható hatodikosok egyszerre a lehető legudvariasabban viselkednek vele és egymással. Mi lehet az oka, és egyáltalán mire való ez a természetellenes magatartás — erről szól Peter Brock sok humorral megírt regénye. Sigfried Poller igazi, kiskamaszoknak való ismeretterjesztő könyvet írt a legkülönbözőbb anyagok, eszközök előállításáról Miből készül, hogy készül? címmel. A Duna-kanyar talán legszebb tájának volt elhivatott festője Szőnyi István. A Nyár Zebegény- ben című kötetben Tóbiás Áron — a művész lányának emlékei alapján — mutatja be a környezetet, a festőt és családját. Sok szép felvétel és jó minőségű képreprodukció egészíti ki az írást. Szürke Bagolyról kevesen tudják, hogy álnév, „tulajdonosa” skót, igazi neve Archie Belaney. Legismertebb műve, a kitűnő természettudományos felkészültségről is tanúskodó Két kicsi hód most harmadik kiadásban, a Delfin könyvek sorában jelent meg. (K. S.) Á tűzrakástól a kerékpár- túráig Felfedező útra tódulnak. A Szamos menti Állami Tangazdaság adott otthont a környezet- és természetvédelmi szaktábor lakóinak a közelmúltban. 1200 úttörő kapcsolódott be az iskolai év során abba a versenybe, melyet a megyei művelődési központ, a Hazafias Népfront és a TIT hirdetett az úttörőknek. Agárdy Sándor irányításával a megyei vetélkedőn legtöbb pontot elérő kilenc szakkör 4—4 fős csoportja mélyítette el tudását a hodászi első turnusban. Hogyan mutassuk be területünket? — címmel a csoportok munkájához adtak segítséget. Iván György — a vízügyi igazgatóság osztályvezetője — A víz és az ember címmel tartott előadást. Nagy sikert aratott a Pásztortűz — amikor a pajtások szinte versenyeztek, ki tud több találós kérdést, viccet, szólást mondani a természetről, természeti jelenségekről, állatokról, növényekről. Főzési tudományukról is számot adtak: recept alapján öhönt készítettek bográcsban. A tűzrakástól az étel ízéig, külleméig, a főzés rendjéről nem is beszélve jeleskedhetett a tiszado- bi csapat, s mások: a Bölcs Bagoly és a Cinege, az Ilku Pál Nevelőotthon csapata és a kálló- semjéniek egyaránt bizonyíthattak. S amikor Illés Balázs, a megyei művelődési központ képviselője szétosztotta a tízezer forintos ajándékot — joggal örülhetett minden természetbarát. A természetjárók már az érkezésnél bizonyították: bírják a terhelést. A sportosok is helyet kaptak a táborban. A százötven gyerek nemcsak a különböző labdajátékokat ismerte meg Takács Mihály táborvezető irányításával, de a térképjelek, a tűzrakás, sátorverés, számháború és tábori olimpia egyaránt szerepelt a programban. S mivel Levelek, Hodász, Vásárosnamény, Nyírmada és a nyíregyházi 12. sz. iskola fiataljai kerékpárral Utolsó ellenőrzés a járgányokon. érkeztek, így mód volt forgó- színpadszerűen arra, hogy a környéket is megismerje (kerékpár- túrán) minden gyerek. A „színpad” másik fele 12 kilométeres gyalogtúrát tett a közeli erdőbe. Nem maradt el a táborozásnál a jutalmazás sem, azonban az igazi nyereség az, hogy ki-ki a csapatánál hasznosítsa majd a tanultakat az új mozgalmi évben. <M. K.) Úttörők rovata Miénk a szó VÉGET ÉRT, JÖ VOLT! Szerdán végétért Kállósemjénben az idült betegségben szenvedő gyerekek táborozása, melynek én is boldog résztvevője lehettem. Most először táboroztam, Eddig csak álmodoztam róla, milyen lehet. Nyolc éve vagyok cukorbeteg és emiatt nem mehettem táborba az egészséges pajtásokkal együtt. Nagyon érdekes programokon vettünk részt. Kirándultunk a Sóstóra, volt rajzverseny, Ki mit tud vetélkedő, de a legszebb a búcsúest volt, igazi tábortűz mellett, 60 beteg gyerek szórakozott kipirult arccal, csillogó szemmel. Soha nem felejtem el ezt a boldog tíz napot. Kiss Batta Csaba 7. osztályos tanuló, Kótaj A mátészalkai II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat egyik legkedveltebb szakköre a Nauner Ferenc nevelő irányította go-kartos csapat. A géppark 15 úttörő foglalkoztatását teszi lehetővé (a tanév elején csak az „új helyekre” 30-an jelentkeztek). A Riga—12 és a Riga—18 egy kicsit azt a célt is szolgálja, hogy a tagok könnyebben hozzá juthassanak a kismotorra szóló jogosítványokhoz. Az 50 köpcentis go-kart a mátészalkai TITÁSZ üzletigazgatóság kiszeseinek segítőkészségét dicséri. Alapul egy Simson-motor szolgált. A nyíregyházi repülőtér fiataljait a kisebb „testvérnek" egy 125 köbcentis Danuviából építette meg a járgányt. Év elején minden szakköri tag fizetett 24 forintot. Az ebből vásárolt benzin szinte egész évre biztosította az üzemanyag-ellátást. A gyerekek elmondták, egyáltalán nem olyan veszélyesek ezek a go-kartok, mint gondolnánk. „Nem is lehet velük felborulni!” A szerelések alatt részletesen megismerték a jármű felépítését, a szerelésben mindenki részt- vesz. Egymás között már több versenyt rendeztek. A MÁV MHSZ-klubja is segíti a gyerekeket. így rövidesen mód nyílik arra, hogy akár bemutatókon, versenyeken is bizonyíthassák a rákóczisok hozzáértésűket. Vár, múzeum, állatkert, strand Sikeres tábor az almatárolóban Szinte már nem is meglepő, hogy élményekben gazdag s hosz- szú ideig emlékezetes napközis tábort szervez évről évre a Zöldért vállalat, a nyíregyházi almatárolóban. Bizonyára lesz miről írni az idén is az első dolgozatot a kicsinyeknek, ha a tanító néni felírja a táblára: írjátok meg, legkellemesebb nyári élményeteket. Összesen mintegy 145, közöttük sok kisiskolás élvezhette a két hetet, amelyet együtt töltöttek Nyíregyházán, Sóstón, Debrecenben, Sárospatakon és másutt. Dicséretet érdemelnek a szervezők: a szakszervezeti bizottság, a KISZ, a szülőle, mindazok akik szakszerű, élményt nyújtó és tanulságos programot biztosítottak a gyerekeknek. Bizonyára sokat tanultatok a múzeumlátogatás során, és jólesett a játék Kabaláson. Most már tudjátok azt is. hogy nemcsak Nyíregyháza-Sóstón van strand, hanem Nagykállóban is, ahol fürödtetek. Élményt nyújtott a debreceni állatkert, a tiszalöki erőmű, a történelmi nevezetességeiről hires Sárospatak és a vár. Ellátogattatok a szabolcsi földvárhoz is. ízelítő volt a környezetismeretből. Ismerkedtetek Nyíregyháza egyik szép építészeti büszkeségével az új megyei és városi művelődési házzal is. Remélem megköszöntétek a felügyeletet a szülőknek, és azoknak a szakszervezeti vezetőknek, és a KlSZ-es fiataloknak, akik szabad idejükből áldoztak arra, hogy ti jól érezzétek magatokat. A délutáni programokat az almatároló KlSZ-esei szervezték a klubban. Lehetett itt rexezni, tollasozni, sőt tv-focizni is. Gondolom emlékezetes marad a teadélután, a záró, a búcsú, amelyen volt zsákban futás, sok vigaszság, játék. Gondolom, jövő nyáron újra ott lesztek a táborozok között, hogy újabb élményekkel gazdagodjatok. (f) TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Zamat. 7. Buborékok összessége. 8. Tetejére. 9. Verssor végi összecsendülés. 11. Függ. 12. Okozatokat előzi meg. 14. ... torony (híradástechnika). 16. Megfejtendő. 18. Kétjegyű mássalhangzó. 20. Személyedre. 21. Talmi. 22. Lárma. 24. Menyasszony. 25. Alvás képsora. 27. ... Bator. 28. Gáborka. 29. Cse- lekedd. Függőleges: 1. ...levél (első hajtás). 2. Ilyen gyomorra esik legjobban az étel. 3. Ének. 4. Szibériai folyam. 5. Csavar. 8. Megfejtendő. 10. ...szer (= metódus). 11. Női név. 13. Veszteség. 14. Folyót íveli át. 15. Megfejtendő. 17. Vízinövény. 19. Dunántúli folyó. 21. Növekszik a vízszintje. 23. Jód, oxigén, bór vegyjele. 24. ALE. 26. Római 1001. 27. „..levél (passzport). Megfejtendő: ■Észak-európai országok (vízszintes 1., 16., függ. 5., 15.). Múlt heti megfejtés: BÉKÉSCSABA — BAJA — GYULA — SZEGED — MAKÓ Könyvjutalom: Vass Gábor, István és Zoltán Nyíregyháza, Leveleki Györgyi, Levelek, Nagy Gabriella Öpályi, Atyim Zsuzsa Encsencs, Nagyhaju Katalin Nyírbátor, Kiss Ibolya Nyíregyháza, Riczu Mária Tímár. Pál Ildikó Csenger, Magyar Erika és János Nyíregyháza. Zagártó Zoltán Fehérgyarmat, Szalai László Jánk- majtis. Kovács Miklós Kánlorjánosj. Karámos Emőke Berkesz, Rózsá Attila Levelek. Geszten Árpád Besenyőd. i GYERMEKVILÁG | pív.:t;■'Vjj.’'-VCv.::■-w;:■-v.,;•-v/;;•v/;;■^í: ^ ^ : ^^ ^ Go-kart Mátészalkán Grimasz. (Császár Csaba felvétele)