Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. június 5. Apáti Miklós: Durkó Gábor rajza Győri László: Egy mondat a tanítókról Bár név szerint illik emlegetni tanítóinkat, tanárainkat, én egy névtelen tanítómra emlékezem: az általános elvégzése táján, mint afféle kopott ruhás, hétgyermekes, kinőttnadrágú úriember hozzánk, a hírhedten szegény proletár-családhoz jelentette be magát azzal a nyíltan bevallott céllal, hogy szüleim rábeszéli arra, hogy tanuljak tovább, mert ő még hitt abban, hogy a szocializmus a kiművelt fők közössége lesz, hát anyám besütötte a haját, apám megszögelte a széket, a sámlit, a szobát kitakarítottuk, a petróleum-lámpa üvegét sem felejtve ki, a rongyszőnyegek kimosva, a padló fölsikálva várta a tanító urat, és keményen eltökélt szándék, akarat: mi szegények vagyunk, másra kell a pénz, én nem tanulhatok — délután megjelent a mondott hétgyermekes, kopott kabátú, nagy bajusszal áldott, vöröshajú osztályfőnököm, engem kiküldtek, s hogy mi történt? azóta sem... végül is vállalták a szüleim a legfölkapottabb technikumot, mondván, ha fölvesznek, akkor biztos, hogy tudok valamit, s ha nem, úgy jó az is: én azóta is áldom e jó tanítót, hogy bár mellékösvényeken, de eljuttatott • Kispestről Óbudára, a Than Károly Technikumba, ahonnan, mint az köztudott, újabb és régibb tanítók útján egy ugrás csupán a Parnasszus hideg hegye. Hirdetés Egy mélységes mély tavon telket vásárolnék. A partra nézzen. Nagy vízitelkemen hínárt öntöznék délután, hajszárítóval hullámot locsolnék, mely olyan nagyra nőne, hogy lassan elcsitulna. Ekkor beszélgetnénk. Nagy vízitelkemen. Mely egy szebb földre néz. Takáts Gyula: Áttetsző és mély szárnyakat Most lettél az, mely változatlan s teljes a kegyetlen anyagban. Áttetsző és mély szárnyakat bontasz az évszakok alatt, Föléjük így állsz láthatatlan, de létező biztos alakban átlépve már abba a tájba, amely mindenkinek hazája. Lényegülve a konok hiány teljest ragyog, mint a szivárvány s a nagy ív jegyeit kibontva ragyogsz ránk, fölénk magasodva, szinte már fogható jelekkel... Szavaim közt minek is kereslek. lelték hátsójukat nyaldosó barátaikat. Majd egy tucat ilyen rejtélyes eset után eltűntek a kutyások, pedig az itteni fák alatt már nem kellett tartani a petyegtető galamboktól. Nem jelentették a köztisztasági részleg vezetőjének azt sem, hogy a Fazekas Gábor tér utcaseprője kifogástalanul látja el feladatát. Az igazi botrány — mármint a magánbotrányok sora — május közepén kezdődött, amikorra teljességükben kinyíltak a nők is. Igen, a kétmilliárd féle keblűek, csípejűek, fenekűek — én azért előre sorolnám — arcúak. Férfibarátaim! Ök az élet hordozói, megszülöd és megtartói, néhány hónapig nem kis keserűséget okoztak nekünk. Ezt be kell vallanunk. Gyanakvást, gyötrődést, megdöbbenést, tehetetlen lemondást, cinikus belenyugvást, állatias elszabadulást, önmagunkból kivetkő- zést, értelmetlen menekülést okoztak. Mindent, mindent ... Mert szeretjük őket. Ki-ki a magáét, ki-ki a másét is, így aztán mindannyiunk mindannyiunkét. A város megnyugodva fogadta a hírt, hogy mindenre fény derült, s a bűnös méltán eléri a méltót... De kárpótlás ez? Ami megtörtént, a jelenben már jóvátehetetlen. Hogyan lenne jóvátehető az, hogy ismeretlen emberek pillanatok alatt összepofozkodnak ? Először két, magukat csövesnek tartó gimnáziumi tanuló járta meg. Esetük típuseset, ezért érdemel említést. Ülnek a pádon, s a néphadseregben rendszeresített gáz- álarc-hordtáskából iszogatnak. Feszes nadrágban egy bomba jó nő jön, hogy a katonai nyelvnél maradjunk. Ök stírölik, röhögnek, tesznek egy kettős értelmű megjegyzést, amikor az elhaladó a pompás hátsó idomához kap, de már rohan is vissza a pádhoz, és állatokat kiáltva fölképeli a tanulókat. Képzeljenek el hasonló eseteket azzal a különbséggel, hogy a hölgy az öléhez kap, másik a combjához, a harmadik megint hátra, a felképeitek pedig nyugdíjasok, egy tanácsi előadó, egy biológus, két katonatiszt, a sarki épület házmestere, egy klinikai adjunktus és mások. Négy nő bizony visszakapta a tajtékzó felindulásban kiosztott pofonokat, s ebből gyors egymásutánban három feljelentés született. Rengeteg olyan eset is előfordult, amikor a közelben, de még a téren sem járt senki, így a magányos dühroham nem okozhatott inzultust, csak rémületet. A titkolt kék foltok miatt — intim helyeken — megszaporodtak a hűtlenségi vádaskodások, és bármennyire durva dolognak is számít a nők verése, elcsattantak pofonok is. De azt, hogy megyek a Gabi téren, s hirtelen egy fájdalmas ütés a jobb combomon, a közelben pedig senki, nagyon nehéz ép ésszel elhinni. — Megint hazudsz, Ismerlek már! — így a férfiak. Tajtékoztak ezen a szeplőtlen fogamzással is felérő mesén. — Csak úgy, az utcán, mi? — űvöltötték,- s a többit elképzelhetjük. A' pofozkodások miatt tett feljelentések után a rendőr- hatóság intézkedett az áram- szolgáltató vállalatnál, de a legmodernebb kóboráram-ér- zékelő műszerek sem mutattak ki semmit. Egy fehérnad- rágos hölgy — szintén pofozó és megpofozott — esete vezetett nyomra. Azon a bizonyos helyen kis szürke folt éktelenkedett. — Nadrágot le, s a laboratóriumba vele! — intézkedett a százados. Amire elkészültek a jegyzőkönyvek, csörgött a telefon: — Ólomfolt Tónikám, ólomfolt! Arra az egyszerű kérdésre, hogyan kerülhetett az oda, mégpedig kék foltot hagyva a testen, a szakértők minden kétséget kizáró választ adtak. Ettől kezdve az események felgyorsultak. A megfigyelőknek távcsöveket osztottak ki, a rendőrségi fényképész teleobjek- tívet szerelt gépére. Az inzultusok jegyzőkönyvi adatai szolgáltatták a megfigyelés irányát, eszerint választották ki a legjobban álcázható megfigyelési pontokat; A rendőrség legcsinosabb női alkalmazottai hófehér nadrágban mutogatták idomaikat a Gabinak becézett téren. Pompázatos nyári nap unalmas délutánja volt, amikor a kettes pont rádiója azt Á személyiség varázsa I Történetek a nevelésről Neveket nem említek: ne bántsuk az élőket, a közülünk , eltávozottakról pedig nem illik rosszat mondani. Épp ezért csak tetteket sorakoztatok fel, megtörtént esetekre hivatkozom, hogy utólag is fejet hajthassak a nevelő személyiségének semmivel sem pótolható varázslata előtt, hogy hirdethessem, bizonyíthassam ez az, amit nem lehet helyettesíteni sem szupermodern iskolákkal, sem a legkorszerűbb szemléltetőeszközök garmadájával. Ebből a csodából még alsós koromban sejtettem meg valamit, persze egyáltalán nem tudatosan. Tanítónőm, akihez nagyon ragaszkodtam, beteg lett, s több mint félévre kórházba kellett mennie. Búcsúzáskor utánaszaladtam, remegtem a zokogástól, hullottak köny- nyeim, mint a1 záporeső. Akkor nem értettem, csak csalódottan érzékeltem a tekintetével sugárzott elégedettséget, örömet, mert engem saját keserűségem bántott. Ma már tudom, hogy büszke lehetett arra, amit egyénisége teremtett azzal, hogy magához bilincselte a hétesztendős kicsiket. így vigasztalt: — Ne sírj, fiam, visszajövök... Igaza volt, de akkorra én már elfelejtettem az egészet, mert az apróságok önzésével máshoz kötöttem le szabad szeretet vegyértékeimet. Ritkán járok abba az alföldi városba, még kevesebb- szer találkozom vele, de ha meglátom, felidéződik bennem ez a múlttöredék. Olykor eljátszom a gondolattal: vajon ő emlékszik-e rá. Bizonyára nem, hiszen számára egy voltam a sok megnyerendő tanítvány közül . . . ★ Általános iskolai földrajzos történelemtanárom született pedagógiai antitalen- tum volt, diszkréten szadista beütéssel. Az osztályban olyan gőggel trónolt, mint egy görög zsarnok városállamában. Az új anyagközlés nem nagyon izgatta, valószínűleg unta az egészet. Annál inkább élvezte viszont a fe- leltetést, pontosabban azt a módszert, amit ő számonkérésnek nevezett. Hatunkat- nyolcunkat kihívott, s nekünk szóról-szóra, egy betűhiba nélkül mondanunk kellett a leckét. Gyorsan végzett, mert a többség elégtelennel bandukolt a helyére. Neki viszont eszébe sem jutott, hogy ő is vizsgázott, s ugyanolyan jegyet szerzett, méghozzá megérdemelten. Ehelyett inkább felháborodott, s egyre-másra csattantak azok a tiltott pofonok. Tiltakozni? Ugyan kérem! Az ötvenes évek elején jártunk s akkoriban nem volt divat a véleménynyilvánítás, különösképp olyan emberekkel szemben, mint ő, aki számos közéleti funkciót is betöltött, azaz biztos védelmet nyújtó pajzsokkal óvta magát minden kellemetlen meglepetés ellen. Megvallom: gimnáziumban egy kissé nyűgös diák voltam. Az egyik sokakat meghökkentő „felfedezésem” az lett, hogy délelőttjeimet teljesen feleslegesen pazarolom el az iskolapadban, ugyanis a tankönyvek szövege érthető, azokban mindent megtalálok. A baj ott kezdődött, hogy ezt közöltem is oktatóimmal. Az egyik vérig sértődött, szerencsétlenségemre épp az osztályfőnököm volt, aki a magyar pedagógia gyakorlatában nem sok babért szerzett. Ebből sejthetett is valamit, s inkvizitori következetességgel folyvást igazságtalanul leckéztetett. Sportkifejezéssel szólva: kiütéssel győzött, azaz két tárgyból nem . jelest, hanem négyest adott, s ez engem akkoriban teljesen letört: azt hittem, összeomlott a világ, pedig a nap épp olyan verőfényesen sütött, mint máskor. Szegény anyám — már rá is csak emlékezhetek — felkereste a megbántott tirannust, aki kegyúri mozdulattal csak ennyit közölt vele: „Kell ez a fiának, legalább észreveszi, hogy hol a helye.” Nem ez történt. Lexikonokból, tanulmányokból készültem, nem sajnáltam feláldozni éjszakáimat, s feleltetés- kor most már „Mesterem” volt zavarban, én viszont pontosan megjelöltem a forrásmunkákat. Ö fújt visszavonulót, s gimnáziumi éveim alatt egyszer sem zavart többé... Azóta sem találkoztunk, valószínűleg azért, mert nem lenne mondanivalónk egymásnak. Másik tanárnőm a legrátermettebbek közé tartozott. Előbbi kijelentésemen nem lepődött meg. Fel sem horkant, hanem így reagált: • — Jól van, gyerek, ha unatkozol, bármikor elmehetsz az óráimról. Éltem a lehetőséggel, de később visszasomfordáltam, s megszégyenülten ültem a helyemre. Mini tragédiámat érezhette, mert a szünetben magához hívott, s megértéssel, szeretettel beszélt nekem az egyéniségről, -az egészséges alkalmazkodókészségről, s számos jó tanáccsal látott el. Ezeket persze nem fogadtam meg, de máig is szeretném megköszönni, ő ugyanis a világ legfontosabb dolgához értett — méghozzá igen magas színvonalon — a neveléshez ... ★ Két egyetemi professzorom arcéie villan fel, amikor a múlt mozaikjait próbálom egésszé ötvözni. Az egyiknél irodalomból szigorlatoztam, s a tételem Eötvös József munkássága lett volna. Amikor megláttam, magamról megfeledkezve felhorkantam: — Nem szeretem ezt az írót, lehet, hogy jó politikus, kiváló közéleti személyiség volt, de szárazán, unalmasan, vontatottan fogalmaz. És magyaráztam, társaim közben bökdöstek, attól tartva, hogy túlfeszítettem a húrokat. Ö azonban elmosolyodott, s így reagált: „Húzzál újabbat.” Megtettem, s most már Coméniusról beszélgettünk, de úgy, hogy minduntalan visszautaltam a Falu jegyzőjének szerzőjére. Kint megnéztem indexemet, s felujjongva láttam, hogy ott a jeles. Az öreg kijött, s tekintetemből mindent megértett: — Mit csodálkozol, hát nem szenvedélyesen vitatkoztunk .. . Szégyelltem mondani, pedig ő is érdemjegyet szerzett, méghozzá jelest... Emberségből ... A másik egyetemi tanár egyszer rájött, hogy nem kedvelem Kassák költészetét. Meggyőzés helyett egy ajánlattal rukkolt ki. — Tárgyamból egész fél év alatt csak ezzel foglalkozzál, s majd a vizsgán tárgyalunk, akkor te is felkészült leszel. Véleményem nem változott, de érvek garmadáját gyűjtöttem össze. A számonkérő diskurzus egy egész délután tartott. A jeles mellé a következő útra- valót adta: — A tények nagy része melletted szól, de mit sejtettél mindebből korábban? Hidd el: szellemi párbajra csak felvértezetten szabad kiállni. Képzeld el, milyen ellenféllel vettem volna fel a harcot.” Nem ígértem meg de életem fogytáig emlékszem erre a tanulságra ... Pécsi István jelentette, hogy a négy per bé harmadik emeleti konyhai ablakának szúnyoghálója rés- nyire nyílt, s egy puskacső látható. A fényképész azonnal ráirányította a teleobjek- tívet, s exponált. Pár pillanat múlva a sétányon szolgálatot teljesítő Liliké alhadnagy az öléhez kapott, és a fájdalomtól hangtalanul ösz- szegörnyedt. Bizonyos magatartások társadalmi jelenségként való értelmezéséhez legtöbbünkben nincs sem hajlam, sem kellő érdeklődés. A vizsgálat iratai így nem túl érdekesek. Szürkén, tényszerűen tartalmazzák a bűntény előzményeit és indítékait: Spec János 31 éves elvált, gyermektelen üzemmérnök az előző év nyarán apja gépkocsijával nyugati utazást tett. Münchenben ismerkedett meg Franz Hellerrel, aki pár napra vendégül látta édesapja farmján. Itt többek között azzal szórakoztak, hogy Walter márkájú zártirányzékú légfegyverekkel szexmagazinok kitépett lapjaira lövöldöztek. Spec Jánosnak igen megtetszett ez a szórakozás, ezért Franz Heller az egyik fegyverrel és kétezer lőszerrel az elválásukkor megajándékozta. A határon, szétszerelt állapotban, a kint vásárolt horgászbotok tartójában csempészte át. Konyhája ablakából a résnyire nyitott szúnyogháló mögül először az őt többször is lepiszkító vad- galambokra lövöldözött. Miután ezt megunta, de a galambok is kipusztultak a környékről, a téren sétáltatott kutyák hátsójára lőtt. Csak a kutyák eltűnése után vette célba az arra haladó nők altesti idomait. A tizennégy atmoszféra nyomású sűrített levegővel működő szeleprendszeres fegyver hatvan-nyolcvan méteres lőtá- volságból ruhán keresztül nyílt sérüléseket nem okozott, de a találat helyének környéke mintegy tízforintos nagyságban megkékült. A gyanúsított a célpontként kiszemelt nők tettlegességig fajuló felháborodásán nagyokat nevetett. Vallomásában ezt viselkedésszínháznak nevezte, amelynek jeleneteit ő írta és rendezte. A fegyver irányzék- rendszerét mindig szakszerűen, a lőtávolságnak megfelelő értékre állította be, és elmondása szerint célt nem tévesztett. A légfegyvert a megmaradt lőszerrel együtt a rendőrség lefoglalta. A kapitányság sajtó útján tájékoztatta a lakosságot, hogy a sérüléseket nem kóboráram és nem is ismeretlen UFO-te vékenység okozta, hanem garázdaság. Várják a sértettek jelentkezését. A város megnyugodva fogadta a hírt. Hónapok múlva egy szűk körben ismert szo- ciográfus újságíró a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy csak hat fővel többen kértek engedélyt légfegyver tartására, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ennek az információnak az értékelésével a sajtó eddig nem foglalkozott.
