Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
KU HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. június 5. •O A válás anatómiája 1981-ben Magyarországon 77 ezer 195 házasságot kötöttek, válás következtében 27 ezer házasság szűnt meg. A 27 ezer válás után 27 ezer 797 gyermek elhelyezéséről kellett a bíróságnak dönteni. A házasodási kedv a 20—24 éves nők és férfiak körében volt a legnagyobb, de sokan igyekeztek anyakönyvvezető elé 20 évesnél fiatalabban is. Az elvált házasok közül minden harmincadik pár úgy intett búcsút egymásnak, hogy az első házassági évfordulót sem töltötték együtt. Egy év együttélés után vált el minden tizedik család. Nagyjából ugyan- ennyien döntöttek a válás mellett két, három, illetve négy esztendei „rabság” után. A statisztikai adatok szerint a házasságok kritikus időpontja az ötödik és kilencedik évek közé esik: a válások egynegyede ebben az időszakban történik. Magyarországon az elvált férfilakosság több, mint 10 százaléka 20—24 éves korú. A nőknél az arány ennek duplája. 20—24 éves korára tavaly 3100 férfi és 5700 nő szerzett tapasztalatokat válás élményéről, s ízlelte meg: milyen, immár elváltán élni. Közel tízezer lányt és ifjút nem tudtunk megkeresni. Nem is igen sokra mentünk volna vele. Hiszen a számok mögött emberek, sorsok rejtőznek, közöttük kettő se egyforma. Látszatra legalábbis. Ám a drámák főszereplői minden esetben ugyanazok: emberek. (A tízezer között senki sincs, aki képtelen volna szeretni, gyűlölni, aki ne lenne — jobban vagy kevésbé —, önző és makacs, önfeláldozó és engedékeny.) Mindössze két, rövid időre összefonódott sors áll itt. Egy rövid házasság története, s vele a válás anatómiája. Melynek szereplői: N. Ä. — továbbiakban Ádám, 24 éves autószerelő, N. Á.-né, született M. E. — továbbiakban Éva, 22 éves könyvelő. Történik: egy megyebeli városunkban, 1980. január—augusztus között. ÉVA Mint áz Évák. Hosszú, barna haj, madonnaarc, gyönyörű, hatásos szemek. Könyvelőtől szokatlan erős, egésztenyeres kézfogás. — Mi tényleg elmondhatjuk, hogy együtt jártunk már az iskolába is. A buszon ismerkedtünk meg. Megtetszettem neki, odajött hozzám. Jóképű fiú volt, szóbaelegyéd- tünk. Kiderült, ugyanazon a környéken lakunk. Ami jó is, meg nem is. Sok az ismerős, később aztán, mikor nem kellett volna, beszéltek mindenfélét. Most vesz levegőt. Nem hadar, de közben nagyokat nyel. Az utazás izgalma lehet. Négy év, vissza, a diákszerelmek megismételhetetlen boldogsága közé. — Több, mint három évig jártunk együtt. Szinte minden szabad idejét nálunk töltötte. Édesanyám beteges, testvérem nincs, nekem kellett segítenem otthon. Ö meg. szinte mindig ott volt velem. — A motorozás meg a lemezek voltak a hobbijai. A motort gyakran szerelte, sokat beszéltünk is róla, hogy majd vesz egy ilyet, vagy olyat, és járunk vele kirándulni. A lemezeket meg én is szerettem. — A baj már az eljegyzés után megtörtént. Váratlanul meghalt apósom, és ez minden eddigi tervünket romba- döntött. Ügy volt, hogy albérletbe megyünk. Otthon nálunk kicsi a hely, náluk elfértünk volna, de azt gondoltuk, külön a legjobb. Drága dolog lesz, de senkihez nem kell alkalmazkodni. Ki is néztük az albérletet. Szerencsénk volt,, egy egész lakást kiadtak, igaz, a nő legalább egy fél évre előre kérte a pénzt. Kifizettük, megvolt az eljegyzés, következett volna az esküvő és ekkor halt meg az apósom. — Nem megyek albérletbe, jelentette ki, anyámat nem hagyom egyedül. Két hónappal az esküvő előtt kész tények elé állított. De hát az esküvőt már nem lehetett visszacsinálni, meg aztán gondoltam, biztosan ő is ideges a házassággal járó sok hercehurcától, ezért lehet más, mint régebben. Ha túlleszünk az esküvőn, biztosan ő is megnyugszik. — Nászútra két helyre is mentünk, aztán haza, hozzájuk. De alig telt el két-három hónap; megváltozott. Én természetesen mindennap jártam haza édesanyámhoz, hiszen mondtam már, hogy járni alig tud. Ö egyre kevesebbet jött velem, mindig akadt valami dolga. Anyámtól meg szaladhattam hozzájuk, ott is elvégezni a főzést. Az anyósom legalább hagyott kísérletezni, mert otthon mindig csak kukta voltam. Ádám semmit sem segített. Egyik kezén sima ezüstgyűrű. Finom ujjait jobbjával egyszer-egyszer erősen megszorítja, — amíg körmei bíborszínűvé válnak. — Úgy terveztük, megosztjuk a házimunkát, de soha semmit nem csinált. Mikor lefeküdt, én meg nekiláttam porszívózni, azt mondta, hogy direkt csak azért járatom a gépet, hogy ő ne tudjon pihenni. Ha hazajött, a motorját szerelte minden délután, aztán meg csak az új motor volt a téma. Éjszaka felkelt, hogy azt a motort csak meg kéne venni. Aztán már ráhagytam, legyen meg az öröme. Megvette, rögtön szétszedte csavarokra, és többet én azt már nem is láttam ösz- szerakva. — Spórolni sem igen tudott. Csak addig, amíg meg nem lett a motor. Ha télen megkívánta a négyszáz forintos paradicsomot, megvette. Pedig sokat mondok, ha háromezret keresett. Ha megtetszett neki a hét és fél ezres lemezjátszó? Az anyja odaadta neki a pénzt, itt van, vedd meg. — Mert az anyja amúgy nagyon jómódú volt. Vártuk, hogy majd adnak valamit. Időközben ő is férjhezment, és mindig jött, hogy nem kell nekem mindennap hazajárnom,-hiszen k-ülön család vagyunk most már. Aztán ha egy hétig nem mentem, jött, hogy látod kislányom, milyen jól teszed, máris kevesebbet veszekedtek. De aztán megint csak mennem kellett, mert az igazság, hogy az első hetek után már sokat veszekedtünk, és én nem akartam magam mögött minden hidat felégetni. Időközben újra megjelentek a haverjai is. Elment velük, engem meg itthagyott. Pedig nem mondhatta, hogy nem voltam menőkés. Kirándulni is, discóba is jártunk, de ha a haverjaival menf, nem vitt magával. Azt mondta, senki nem visz lányt, hát ő is egyedül megy. Aztán már jöttek a nőügyek is. Nem tagadom, elég féltékeny a természetem, most már látom, hogy ezen változtatni kell. De hát olyat megcsinált, hogy elmentünk valahová, engem otthagyott, hogy kimegy egy kicsit, aztán az ismerősök mondták, miközben én vártam, ő egy másik lánnyal átment a szomszéd presszóba. A „barátok” meg minden jóhírt megsúgnak az embernek. Melyik volt igaz. melyik nem, a végén már magam sem tudtam eldönteni, benne pedig már nem nagyon bíztam, mikor is mond igazat. Többször mondtam, üljünk le, beszéljük meg szép nyugodtan a dolgainkat, de ez legtöbbször süket fülekre talált. Ö is makacs volt. én meg ha tudtam, hogy nekem van igazam, persze, hogy nem 9 engedtem. Ö különben sem próbált meggyőzni a maga igazáról. Pedig, ha beláttatja velem, hogy nem úgy van, ahogy én gondolom, akkor én biztosan engedek. Közben lassít a tempón. Csak addig volt izgatott, míg túl nem jutott a nehezén. Aztán ahogy haladtunk, kifelé a házasságból, úgy válik egyre nyugodtabbá. Az a pulzus talán már száz alatt jár! — Min vesztünk össze utoljára? Nem is emlékszem. Valami jelentéktelen apróságon. Fogtam magam és hazamentem. ö meg nem jött utánam. A történetnek vége, a teremre szükség lenne, tűkön ülünk. — Mit vártál a házasságtól? — Hogy a hétköznapjaim is normálisak legyenek. Más kedvvel dolgozik az ember, ha tudja, hogy munka után valaki várja. — Mi a jó házasság titka? — Nem tudom, ha tudnám nem váltam volna el. Szerintem az aranylakodalomig csak úgy lehet kihúzni, ha a nő vállalja a rabszolgaságot. De komolyra fordítva, az biztos, hogy levontam a tanulságokat. Kevesebbet fogok hazajárni. A magunk életét kell élni. És meg kell tanulni engedni. Mind a kettőnek. Ez nagyon fontos. Ádám? Látnád, milyen koszos ovarallban jár még dolgozni is. Én mellettem mindig tiszta volt, most meg hogy járatja a felesége! Évának új udvarlója van. De azok a hatalmas, kicsit szomorú, mélykék szemek ... Eltűnik onnan valamikor az ott bujkáló csalódás!? ÁDÁM Kék overallban, kormánykerék mögött, nyakig olajosán. Huncut tekintet: pontosan tudja magáról, jóvágású, mint általában az Ádámok. Szőke, kék szemű, markáns arc. — Őszinte leszek, magam sem tudom, miért. Túl vagyok már egy s máson, elég hosszú a történetem. Cigarettával kínál, nekidől a radiátornak, mélyet szippant ... — Hetvenhattól elég sűrű körülöttem a levegő. Akkor volt egy balesetem. Motorral fejreálltunk. Nem is tudom már, hány hétig nyomtam az. ágyat, még a suliban is évet kellett halasztani. Koponyacsonttöréstől a bordatörésig, még az orrom is ferde, de aztán csak összeraktak. Felfüggesztettet kaptam. — Aztán elkötöttünk egy kocsit, elkaptak, nem úsztam meg a kótert. Talán egy hónap, vagy másfél hiányzott a másfél évhez. Mert annyit elengedtek, a jó magavisele- temért. Évával már előtte is jártunk, kitartott mellettem, úgy éreztem, már csak becsületből is el kell vennem. — Azóta nem bírom a parancsot. Ha kérnek, oké, de ne parancsoljanak. A mutter is mindig parancsolna, de mondtam neki, hogy ne csinálja. A régi feleségemben is volt ilyesmi természet. — Szóval úgy gondoltam, becsületből is elveszem Évát. Láttam, a haverok is egyre- másra nősülnek, gondoltam, én miért nem. Jó banda gyűlt össze, lehet, hogy marhaságot csinálsz, gondoltam, de már nem volt visszaút. Aztán meg volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz egy tartós valami. Úgy jártam a nősüléssel, mint a vásárló, aki semmit se akar venni, csak bemegy a boltba. Szétnéz, valamit meglát, leveszi a polcról, kifizeti, hazaviszi, és otthon jut eszébe, hogy neki erre nincs is szüksége. Éva mellett úgy éreztem, ez a házasság inkább hasonlít a börtönhöz. — Minden áldott délután várnom kellett rá a munkahely előtt, onnan aztán gyerünk az anyjáékhoz. De minden áldott nap. Ott voltunk kilencig, tízig, onnan haza. Hét végén meg velük menni kirándulni. — Próbáltam én beszélni vele, hogy másként kéne csinálni. Ilyenkor két napig nem ment, harmadik nap minden kezdődött elölről. Nem lehetett beszélni vele. Haragudott rám azért is, hogy miért nálunk lakunk. Albérletbe költözünk, úgy terveztük. De hogy eljegyzés után meghalt a mostohafaterom, hát anyámat csak nem hagyom egyedül! Inkább oda költöztünk. Mindig jött volna velem, a haverok meg röhögtek, hogy egyedül nem megyek sehová. De hát minek vittem volna, mikor senki nem hozott csajokat. Ha ittam, későn mentem haza, kiabált, káromkodott. Az anyjáék is mindig heccelték, szóval három-négy hónappal az esküvő után már nem valami jól éltünk. Még a nászút alatt nem volt semmi baj. De oda meg elmentünk, elvertünk egy csomó pénzt, csak azt tudnám, minek. A negyvenszemélyes esküvő is rengetegbe került. Várta, hogy majd segítenek anyámék, őt meg otthonról semmivel. — Nem volt valami házias sem. Nem is érdekelte az egész. Nem takarított, nem főzött, nem mosott, igazán nem volt valami ideális feleség. Aztán, hogy a kórházba kerültem, összejöttem egy másik csajjal. — Nem mondom, mindennap meglátogatott, hordta a kajákat, igazán rendesen, de akkor én már éreztem, hogy vége. Egyáltalán nem ragaszkodtam hozzá. Meg is mondtam neki, mikor egyszer a motorversenyre jött volna velem, hogy ne gyere. Kérdi Imiért?, mondom, hogy csajjal megyek. Erre kész lett. Meg azt is megmondtam, hogy van egy ápolónő a kórházban. És mégse ment el. — Amikor vettem egy P 20-ast, már hagytam, csináljon, amit akar. Menj haza anyádhoz! Én meg mentem a haverokkal. Két napig nem mentem haza, megmondom, még egy kicsit büszke is voltam magamra, ő meg veszekedett, aztán jó is, hogy elment, mert igazán csúnya lett volna a végén. Nem álltam az útjába, hisz én az első hónap után már szabadulni akartam. Nosztalgia? Bennem? Na nem, az aztán nincs. Becsületből vettem el, nem mondom, nagyon jól nézett ki, mikor együtt jártunk, még le is fogyasztottam egy kicsit, de most már meghízott. Egy koL légámmal jár együtt. Szerintem, mikor velem járt, nagyon jó nő volt. Most? Semmi közöm hozzájuk. Decemberben nősültem. Vettem egy új Jaffát (Jawát, a szerk.), háromötvenes, azzal járok melózni. Nézd, ebben az overallban. Meg sem mosak- szom, rohanok haza. A haveroknak befellegzett. Nincsenek. Minden percet a feleségemmel töltök. Tudod, nemsokára szülni fog, sokat sétálunk, az kell ilyenkor, egészséges. Nagy ritkán, ha elmegyek valahová egyedül. Soha nem szól érte. Kétszer, ha lehettem. A mostani feleségem házias, jól főz, szóval látszik rajta, hogy érdekli a téma. Én is dolgozom. Vállalok én maszekot is, dolgozni fogok, mint egy állat, mert vgn kiért. Nekem nem kell, de most már lesz gyerek is, értük. Én ha egy százast elhozok otthonról, kitart egy hónapig is. Mire kéne. Cigire. A többit viszem haza. Lakáshoz, aztán berendezni, sok pénzre lesz szükség. — Mit vártál a házasságtól? — Gondoltam, hogy mindenki segít és jó lesz. A végén örültem, hogy ilyen olcsón szabadultam. Igaz, rengeteg jó lemezem elvitt, de hát nem vitatkoztam vele. Pedig nem az övé Volt. — fricskázza lemondóan a cigarettacsutkát az öltözőszekrény alá. — Mi a jó házasság titka? — Megértés. Ennyi kell. Megértés. Mind a kettő becsülje, tisztelje a másikat, szerepe van egy kicsit a szépségnek, az, hogy nekem legyen szép, az a fő. Olyan legyen, aki az én számításaim nem húzza keresztül. Elszántan, bizakodva él. Megfordul, karját magához húzva int : ez a második ilyen lesz. Ebben biztos vagyok, hogy tartós. Ha találkozol a volt feleségemmel, nézd meg, szerinted jó nő volt!? Egy esküvő, egy válóper — mi sem történt. Tényleg nem történt semmi?! (A fényképen lévők nem azonosak az írásban szereplő személyekkel!) írta: Csendes Csaba Fotó: Császár Csaba Elek Emil „Férfi és nő sohasem érti meg egymást. Mind a kettő mást akar. Férfi a nőt és nő a férfit.” (Karinthy Frigyes)
