Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-29 / 150. szám

Kelet-Magyarország 1982. június 29. SALT - START ­Genfre figyel a világ Genfben ma, kedden fel­újítják a szovjet—amerikai tárgyalást a stratégiai fegy­verkezés visszafogásáról. A hír önmagában is biztató, hi­szen a két nagyhatalom vi­szonya lényegesen befolyásol­ja az egész nemzetközi lég­kört. A legfélelmetesebb tö­megpusztító fegyverek korlá­tozása, csökkentése nemcsak a biztonságot növelné, hanem ösztönzést adhatna a hala­dásnak a kelet—nyugati kap­csolatok valamennyi terüle­tén. Ez pedig jótékonyan hatna vissza a fegyverkorlá­tozási tárgyalásra, vagyis a jelenlegi negatív irányú spi­rálmozgásokat pozitív irá­nyúak válthatnák fel. Megtudnak-e békülni ? A sok feltételes mód azon­ban indokolt. Nem azért, mert a nemzetközi erőviszo­nyok módosultak. Ezek olya­nok, mint voltak: kiegyensú­lyozottak. S változatlanul igaz a tíz évvel ezelőtt elfo­gadott szovjet—amerikai nyi­latkozat kulcsfontosságú megállapítása: a nukleáris korszakban a két ország kö­zötti kapcsolat fenntartásá­nak egyetlen lehetséges alap­ja a békés egymás mellett élés. Ezen a felismerésen alapult a SALT-szerződés, amelyet az Egyesült Államokban mind a mai napig nem rati­fikáltak. (Csak emlékeztető­ül: a szerződés 2250-ben rög­zítette mindkét oldalon a stratégiai hordozóeszközök, vagyis a szárazföldi Wf- su interkontinentális rakéták, a tengeri indítású nagy-ható- távolságú rakéták és nehéz­bombázók számát, és ezen belül külön 1320-as határt szabott a több, egymástól függetlenül más célpontokra küldhető robbanófejjel ellá­tott ún. MIRV-rakéták szá­mának.) Az amerikai elutasítás oka nem a realitás változásában, hanem a realitásokhoz való hozzáállás módosulásában keresendő. Főként abban, hogy az uralkodó körök nem tudnak megbékélni egy sor változással. Nem nyugszanak bele, hogy elveszítették a fö­lényt, hogy megrendültek a hegemonizmus állásai. A „szovjet veszély”, a „szov­jet fenyegetés” hirdetése eh­hez az ingerültséghez kap­csolódik. Az állandó riogatás, a fegy­verkezési hajsza erőltetése több célt szolgál. Az első a fölényszerzés. A második a Szovjetunió, a szocialista or­szágok gazdasági kifárasztá- sa. A harmadik a nyugati szövetségen belüli amerikai vezető szerep erősítésének szándéka, mert ezt a szerepet jócskán kikezdte a vietnami háború és a belpolitikai vál­ságsorozat. De hozzávehetjük még, hogy a „szovjet veszély” emlegetésével az amerikai politika a saját lépésekből eredő törvényszerű kudarco­kért keres bűnbakot, az ön­vizsgálatot behelyettesíti a másra mutogatással. Miért tárgyalnak? Ilyen körülmények között inkább az a kérdés tűnik jo­gosnak, hogy miért ül most le mégis az Egyesült Államok a genfi tárgyalóasztalhoz? Er­re sem lehet egyetlen mon­dattal felelni. Azért, mert az Egyesült Államok vezető kö­reiben is mind többen teszik fel a kérdést a reagani 18 hó­nap múltán: mit hozott a konfrontáció vonala? A két­kedőket erősíti a háborúel­lenes mozgalom látványos zászlóbontása. Ebbe az irány­ba mutat a szövetségesek nyomása, akik szerint a na­gyobb biztonság nemcsak pluszfegyverkezéssel, hanem tárgyalás útján is megte­remthető. Ösztönző tényezőből tehát több akad. E tényezők elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy az Egyesült Államok visszatérjen a tárgyaláshoz, viszont — legalábbis egyelő­re — gyengének tűnnek a re­alitások újbóli elfogadtatá­sához. Ezt támasztják alá a jó előre kiszivárogtatott amerikai tárgyalási javasla­tok. Washington azt indítvá­nyozza majd Genfben a SALT-ról START-ra, majd SALART-ra (vagyis a straté­giai fegyverkorlátozási tár­gyalásról stratégiai fegyver­csökkentési, majd fegyver- korlátozási és -csökkentési tárgyalásra) „átkeresztelt” tanácskozáson, hogy csök­kentsék egyharmaddal a szárazföldi telepítésű, vala­mint a tengeralattjárókon el­helyezett rakéták nukleáris robbanófejeinek számát és a megmaradó mintegy ötezres mennyiségnek legfeljebb a fele lehessen a szárazföldi rakétákon. Különös számtan A javaslat egyoldalúsága kirívó. A Szovjetunió és az Egyesült Államok rakétafej­lesztési iránya ugyanis elté­rő. Míg a Szovjetunióban a szárazföldi rakétákra a rob­banófejek kb. 70 százaléka jut, ez az arány az Egyesült Államokban csak 20 száza­lék. Az amerikai robbanófe­jek 80 százaléka a tenger­alattjárókon és a nehézbom- bázókon található. Az ameri­kai javaslat elfogadása ezért azt jelentené, hogy a szovjet rajták robbanófejeinek szá­ma felére csökkenne, míg az Egyesült Államok lehetőséget kapna arra, hogy növelje a hasonló robbanófejek meny- nyiségét. „A radikális csök­kentés csupán a szovjet fél számára lenne radikális” — írta a moszkvai Pravda. A szovjet álláspont ezzel szemben azt emeli ki, hogy a SALART egyáltalán nem start, és az eddigi sokéves munkának vannak eredmé­nyei, amelyeket meg kell őrizni. A folytatás során pe­dig figyelembe kell venni az egyenlőséget, az egyenlő biz­tonság elvét. Megegyezés csakis ezen az alapon szület­het. Halász György Tudományos konferencia Rigában Fjodor Abramov: I PELM HI 16. „A nemzetiségi kapcsola­tok fejlesztése a fejlett szo­cializmus feltételei közepet­te” címmel össz-szövetségi tudományos konferencia kez­dődött hétfőn Rigában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke az össz- szövetségi konferencia rész­vevőihez intézett üdvözlő tártÉ^tábarr erafékeztetett ar- •taymogy az SZKP XXVI. kongresszusa meghatározta a soknemzetiségű ország népei közötti kapcsolatok tovább­fejlesztésének útját. A távirat megállapítja, hogy a Szovjetunióban a jo­gi egyenlőség mellett a gya­korlatban is igen rövid idő alatt valósították meg vala­mennyi nép és nemzetiség egyenlőségét. Ez az egyenlő­ség bizalmat és kölcsönös megértést teremt, és még szo­rosabb együttműködést ered­ményez a kommunista építés valamennyi területén. Az üdvözlet kiemeli annak fontosságát, hogy az össz-szö­vetségi konferencia napi­rendjére tűzték a hazafias és internacionalista neveles kér­déseit. Ez a kérdéskör a párt eszmei munkájának egyik fő feladatát képezi — állapítja meg az üdvözlet. Magyar—szovjet kulturális megbeszélések Budapesten Hétfőn Budapesten meg­kezdődött a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság XVIII. ülésszaka. A tanácsko­zásra szovjet küldöttség ér­kezett hazánkba Pjotr Gye- micsev, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter, a bizott­ság szovjet tagozatának elnö­ke vezetésével. A szovjet vendégeket a Ferihegyi repü­lőtéren Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a bizottság ma­gyar tagozatának elnöke fo­gadta. Jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete is. A Parlamentben tartott plenáris megbeszélésen a bi­zottság társelnökei kölcsönö­sen tájékoztatást adtak a nemzetközi- kulturális kapcso- latok időszerű kérdéseiről, s megvitatták a két ország kö­zötti kulturális együttműkö­dés továbbfejlesztésének le­hetőségeit. Az ülésen — ame­lyen a szovjet küldöttség és a magyar tárgyalócsoport tagjain kívül szakértők is részt vettek — azt is áttekin­tették : miként valósultak meg a művészi alkotó műhe­lyek, művészetelméleti, -tör­téneti tudományos intézmé­nyek együttműködésére vo­natkozó korábban meghatá­rozott közös tervek. Hazánkba érkezik a malaysiai külügyminiszter Púja Frigyes külügyminisz- Sri Muhammad Ghazali Bin ter meghívására június 29-én, _. .. , , ..... kedden hivatalos látogatásra Shafie’ Malaysia kulugymi- Magyarországra érkezik Tan nisztere. Zambiai pártküldöttség (Folytatás az 1. oldalról) nők, katonai attasé és Ar­nold. Mtopa, a párt jogtaná­csosa. A szívélyes légkörű meg­beszélésen a magyar küldött­ség vezetője tájékoztatta a vendégeket szocialista építő­munkánk helyzetéről, a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, soron lévő feladatainkról. A zambiai pártvezető ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország elmaradottságá­nak felszámolásáért, a dolgo­zók életkörülményeinek ja­vításáért és az ország függet­lenségének megszilárdításáért tesznek. Mindkét fél kifejezésre jut­tatta meggyőződését, hogy a Magyar Népköztársaság és a Zambiai Köztársaság kö­zötti kapcsolatok erősítésére még számos lehetőség van. Délután a zambiai küldött­ség Budapest nevezetessége­ivel ismerkedett. Később, Pelageja példáját követve, a többiek is utánoz­ták, most alig akad olyan ház, amelyiknek nincs beke­rített udvara. Pedig micsoda vádaskodás érte akkoriban! „A kulákfaj- zat! Feldúlta a falut! Tönk­retette a szülői házat!...” Mindenki szidta. Szidták az idegenek. Szidta Pavel ro­konsága. Még Moszkvában is szidták. Igen, igen, még a fővárosból is előkerült vala­ki aki sajnálta, a más házát. Szemrehányásokat tett, majdnem sírt: istenem, oda a falu szépsége. Különösen a kétszintes tornác miatt volt oda. Mi tagadás, az öreg ház tornáca szép volt, ezt Pela­geja is tudta. Esztergált osz­lopokkal. Faragásokkal. De bizony, télen a pokolba kí­vánták a gyönyörű tornácot: a vizet is, a fát, akárha hegy­re kellett volna felcipelni. No és a hóvihar, a kutya idő? Akkora hóbuckákkal fújta be, hogy még a kaput is alig bírták kinyitni. Vlagyiszlav Szergejevics, nemhiába fiatal ember, mindjárt az udvart kezdte di­csérni. — Csinosan lakunk, csino­san! — mondta, amikor a lármás csoport a házhoz ért. Bizony, van is mit csodál­ni. A homlokzatot sárgára festett deszkával borították be, új palatető (több mint kétszáz rubelbe került), a tornác városiasán beüvegez­ve '— egy ilyen ház a város­ban sem utolsó. És milyen kellemes! Körülötte tágas az udvar! Amikor Pelageja a községi tanácsnál kérte, hogy adják neki a ház mögötti parlagot, kinevették: nem vagy észnél, asszony. Még Pjotr Ivano- vics, azzal a híres eszével is, csak a bajszát pödörgette — képtelen volt öt évre előre gondolkodni. De ő gondolko­dott. Elképzelte, milyen illa­tos lesz a parlag helyén a kis rét. Most aztán nincs, aki ne irigyelné a faluban! A nap már felkelt a túlpar­ton, amikor az asszony a ven­dégekkel az udvarra ért. Is­tenem, micsoda látomás! Minden csillogó, játékos volt, aztán mint a tündérmesében, vörösbe váltott: az arcok is, a tető is, a fehér függönyök is az ablakon. Vlagyiszlav Szergejevics vagy meggondolatlanságból — mégiscsak városi ember —, vagy tréfás kedvében fog­ta a tornác mellé támasztott villát, és elkezdte a szénát gyűjteni. Na, erre aztán lett nagy felfordulás. A nászasz- szony meg csak olajat öntött a tűzre. Merített egy korsó vizet a tornác melletti dé­zsából, odafutott Vlagyiszlav Szergejevicshez: vizet nekik, vizet! Pillanatok alatt egyet­len ember sem maradt szá­razon. Mindenki csurom víz lett. Még a széna is. össze­vissza dobálták és úgy össze­taposták, hogy a lovaknak is becsületére vált volna. De az asszony most semmit sem sajnált. Könnyű volt a szíve — mindenkinél jobban neve­tett ... (Folytatjuk) FRANCIAORSZÁG ’82 Egy esztendő mérlege Egy emlékezetes fotó 1981 májusából: Mitterrand győzelmét ünnepük Párizsban. O Tavaly májusban több mint két évtizedes jobboldali uralom után Franciaország­ban a baloldal szerezte meg a hatalmat. Francois Mitter­rand, az új köztársasági el­nök győzelme rég látott örömünnep volt: a forrada­lom terén, a Bastille téren ujjongott, dalolt Párizs népe. Aztán júniusban, a nemzet- gyűlési választáson is balol­dali többség született. Testet öltött hát sok-sok millió fran­cia számára a remény, az áhított változás ígérete. Azóta egy bő esztendő telt el. A parlamentben rendre születtek a reformok, a tör­vények, amelyek a széles kö­rű demokratizálódást, a tár­sadalmi igazságtalanságok kiküszöbölését, a produktí­vabb gazdasági rend kialakí­tását hivatottak elősegíteni. A baloldal kormánya sorra váltja valóra a választások idején tett ígéreteit. Hosszú távú tervek Hogy számba vehessük az elmúlt esztendő eredménye­it, talán nem érdektelen a választási hadjárat idején meghirdetett program né­hány célkitűzéseit idézni — mondták nemrég Párizsban szocialista párti beszélgető- társaim. — Azonnali és hosz- szútávú intézkedések a mun­kanélküliség elleni küzdelem­re, a fiatalok javára; a mun­kaidő fokozatos csökkentése 35 órára; -a munkakörülmé- ■ nyék javítása és a munkahe­lyek megvédése; a nyugdíjjo­gosultsági korhatár leszállí­tása; a minimálbér, a családi, öregségi, rokkantsági járulé­kok és nyugdíjak emelése; az iskolarendszer reformja; a szakszervezeti és politikai szabadságjogok biztosítása; a dolgozók vállalaton belüli jo­gainak kiterjesztése; a hata­lom decentralizálása — sorol­ják. Figyelmet érdemlő lista, még így nagyjából is. És az államosítás? Azt csak később foglalták tör­vénybe. A választási prog­ramban még nem szerepelt, mert akkoriban e tárgyban a kommunisták és a szocialis­ták véleménye eltért egymás­tól. Csak később jutottak megegyezésre az államosítás mértékét illetően. 3500 frank Érdemes gyors mérleget ké­szíteni: mi minden történt az eltelt egy év alatt? Beszélgetőpartnereim lelke­sen sorolták a már beváltott ígéreteket. Jelentős államosí­tási döntéseket hoztak: a nagyipar és a bankhálózat fontos láncszemei kerültek állami kézbe. 40 óráról 39-re csökkentették a heti munka­órák számát. Igaz, volt és van vállalat, ahol a szervezett dolgozóknak a tulajdonossal szinte ölre kellett menniük, hogy a csökkentéssel együtt ne nyirbálják meg a kerese­teket. A kormány első intéz­kedései között havi 3500 frankra* emelte a fizetések alsó határát. Ez jelentős szo­ciális lépés, tekintettel a sú­lyos inflációra: 1977 és 81 között ugyanis évente átlag 11 százalékot romlott a frank értéke, ugyanakkor a bérek emelkedésének üteme alig érte el az évi két százalékot. Üzemi jogok Új törvény született az is­kolarendszer reformjáról, a decentralizáció törvényének elfogadásával pedig várható­an nagyobb önállósághoz jutnak a városok, települések. Folyik a dolgozók üzemi jo­gairól szóló törvénytervezet vitája a képviselőházban. In­tézkedést hoztak a sajtó, a rádió és a televízió reform­járól. A Mauroy-kormány te­hát egy év múltán ígéretei­nek tükrében is bátran szem­benézhet önmagával. És a munkanélküliség ? Következik: Küzdelem a munkanélküliséggel. Valkó Mihály 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents