Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
HÉTVÉG! MELLÉKLET 1982. június 26. * Árnyoldal D ádoltak. Egyoldalúsággal és elfogultsággal, mondván, mindig csak a jót, a szépet mutatjuk, pedig hát az asszonyi sorsnak, a nők helyzetének árnyoldalai is vannak. Akadt erre bizonyíték is, illetve, példa. Az, aki vádolt, elmondta, miért nem azt írom meg, hogy a szomszéd asszonyának keserves az élete. A férje iszik és öt gyereket kell úgy nevelnie, hogy sokszor azt sem tudja, miből lesz reggeli, ebéd és vacsora. Aztán egy másik nő sorsa. Ingázik, naponta jár be Kisvárdára a munkahelyére. Férje elhagyta egy másik nő miatt, mert az a másik nő... Személy szerint én valóban elfogult vagyok. Ha csak lehet, kerülöm az árnyoldalt. Tudom, ettől függetlenül még van, létezik és ezer arcú. Néha bosszantanak és felháborítanak esetek, máskor — bár tragédia annak, aki viseli keresztjét — nem tudok sem sajnálkozni, sem megértő lenni. Tanúja voltam annak, hogy a férj fizetését —, mert az az ember alkoholista és megbízhatatlan —, a feleség vette fel. És hová ment a pénzzel az asszony? Férjével együtt a kocsmába. Kerülve a szélsőségeket, nem minden példa általános. De ha hírül adnánk, mindazt .ami egyédij ‘'kirívó és ■'iroSSZy vajon:.JéJÍesi Született égj^ kisfiú1 1 cták azért, mert a lány meggondolatlan, a fiú felelőtlen és megbízhatatlan. Szerették egymást. A lány maradt, a fiú odébbállt. Kérdés, vajon mire lenne jó, ha az esetet dramatizálva, részleteiben is feltárva leírnám. Nem lenne többé szerelem? Avagy nem történne több házasságon kívüli kapcsolat? Sok mindennel úgy vagyunk, hogy -szólni kellene róla és mégsem tesszük; Nem struccpolitika éz; és nem is; tiltott terület, az árnyékos ol-i dal. De ha már választani lehet, akkor én inkább a jóra esküszöm. Arra, hogy bár nehéz a nőknek, de általában több a jó, mint a rossz az életükben. Ütjaim során százával és ezrével találkozom olyan asszonyokkal, akik gyárban, szántóföldön dolgoznak és jól dolgoznak, otthon gyermeket nevelnek és jól nevelnek, a családban helyük van, tisztelet, szeretet övezi őket. M ondom,ivivádoltak. Aki szememre vetette, hogy csak az élet szebbik, tetszetősebb oldalát írom, az vajon hogyan ét-milyen a sorsa? Azt .mondta, nem érdekes. Vele nem történik, nem történt semmi. Az ő férje nem iszik, nem dohányzik, a kislánya rendjén, módján férjhez ment. Egyszóval semmi rendkívüli-. Hacsak . . . Legutóbb kiváló dolgozó kitüntetést kapott. ;,,Ez azonban nem téma -7- mondta ő. Sajnálom, de a véleményünk néhány dologban nem egyezik... Diplomás asszonyok AKIK RÉVBE ÉRTEK NE VÁDOLJON SENKI ELFOGULTSÁGGAL, DE MINDIG AZT GONDOLTAM, AZ EMANCIPÁCIÓNAK VANNAK HATARAI. NEM TUDTAM ELKÉPZELNI, HOGY EGY NŐ ÖNTŐ, OLVASZTÁR, KOVÁCS LEGYEN. DE TALÁLKOZTAM KOHÓMÉRNÖKNŐVEL ÉS EZ LEGALÁBB ANY- NYIRA MEGLEPETT, MINT AZ, HOGY A MEZŐGÉP VÁLLALATNÁL EGY IDŐBEN Nö VOLT A FŐKONSTRUKTŐR. Most azt mondom: miért ne lehetne egy nő bármi, ha erejét a végzett munka nem haladja meg. Erő! Ez is egy furcsa valami, mert az emberre vonatkoztatva nem feltétlenül azt jelenti ki, milyen erőt képes kifejteni egy tárgy elmozdításában. Az erő az sokkal több, akarat, kitartás, szorgalom, elszántság és még egy sor dolog, amit beszélgetések is bizonyítanak. Nem volt könnyű... A véletlen hozta úgy, hogy (az asszony — Sitku András- né — akivel találkoztam éppen aznap volt harmincéves és megkapta az önálló tervezői kinevezést. Ez — mármint az események — zsargonban fogalmazva „feldobták”. Vidám volt, kedves és közvetlen, mindennel elégedett. Elért valamit. — Nem volt könnyű — mondja és sorolja — harmadikos gimnazista voltam, amikor a nappali tagozatról kimaradtam, munkát vállaltam. Kellett a pénz. Édesapám vasutas volt, egyedül keresett és mi sokan voltunk. Ami jó volt, amit szerettem, azt csináltam, műszaki rajzoló voltam egy nagy vállalatnál. Ennek már tizenhárom éve. Na és hogy lettem műszaki rajzoló? Úgy, hogy iskolai szünidőben az említett vállalatnál voltam egynyári dolgozó. Műszaki rajzolók másolatát bízták rám. Tetszett, szépnek találtam a munkát. A fiatalasszony érzi, ez utóbbi kijelentését meg kell ■indokolni, mert hiszen mi szép van abban, hogy valaki napestig görnyed a rajzasztal fölött és vonalakat húz, köröket rajzol és vajmi kevéssé tudja, mit, miért tesz. — Az igaz, hogy nem mindig értettem, mi az, amit másolok, de lekötött a géprajzok komplikáltsága és az, hogy aprólékos a munka. Hogyan magyarázzam? Rajzolni mindig szerettem. Elárulom, voltak képzőművészeti ambícióim. Készítettem grafikákat, portrékat, voltak kiállításaim. De hát ez az ambíció, ez csak álom maradt. Kiéltem magam a rajzmásolásban, aztán tanulni is kellett. Mert a tanulást nem hagytam abba. Estin folytattam a gimnáziumot, érettségiztem. SITKU ANDRASNÉ A tanulás sorozata; Érettségi, aztán út- és hídépítési szakközépiskola, plusz egy év technikusi minősítő. Vajon előre eltervezett, tudatosan kialakított pályán járt-e Sitku Andrásné? — Erre a kérdésre azt lehet mondani, is-is. Tudtam, hogy mit akarok, de az én akaratomat a körülmények is ■befolyásolták, meghatározták. Kezdem azzal, hogy ez a negyedik munkahelyem. Megmondom őszintén, az első munkahelyemet a nagyobb fizetésért hagytam el. Pedig szerettem ott dolgozni. Aztán műszaki rajzoló voltam a KPM-nél. Ott még inkább megszerettem azt a munkát, amit ma is csinálok. És tanulni akartam. Nem járultak hozzá. Az AGROBER-nél engedtek tanulni, viszont amikor elvégeztem az iskolát, a fizetésről, az új besorolásról elfeledkeztek. Tudom, van egy mondás miszerint a pénz nem boldogít. Viszont az sem, ha az embernek nem ismerik el a teljesítményét, nem értékelik eléggé a munkáját. A termelőszövetkezetek területi szövetségének műszaki irodájában több mint harmincán dolgoznak. A tervezőasztalok mellett aránylag sok az asszony. Talán azt jelenti ez, hogy itt jobban becsülik, többre értékelik a nők munkáját, mint másutt? — Becsülik, elismerik és ez sokat számít. És bíznák a nőkben. Harmadik éve végzek önálló tervezést és úgy érzem, ehhez nem csak az én képességeimre volt szükség, kellett a bizalom is. Az, hogy bízzanak bennem. Most hivatalosan is tervező vagyok, ez jólesik, még akkor is, ha ez nagyobb felelősséggel, több munkával jár. Sitku Andrásné pályáját tekintve úgy tűnik — a munkahely-változtatások ellenére — töretlen, felfelé ívelő volt. Maradjunk is meg ennél a megfogalmazásnál, hiszen elérte célját. Azt a beosztást és munkát, *amiért dolgozott, tanult. De vajon nőnek való feladat-e az, amit csinál? — Sok nő dolgozik ma tervezői munkakörben, de úgy gondolom, ezt a pályát, mármint az út- és hídtervezőit, csak kevesen választják. Néha fizikailag is nehéz. ítélje meg. Amikor a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet meliorációja készült, feladat volt 30 kilométer úthálózat kiépítése. Én ezt a 30 kilométert gyalog többször is bejártam, volt úgy, hogy télen 17 fokos hidegben. Évente itt sok egyéb mellett 20—30 kilométer utat tervezünk. Még szerencse, imádom a természetet és ha kint van munka, szívesen megyek. Beszélgettünk az alkotásról, az alkotás öröméről is, de a magánéletről, a családról is. Az, aki munkahelyén tervez, szabad idejében szeret labdarúgó-mérkőzésekre járni — férje kézilabda játékvezető —, szeret kirándulni és még inkább szeret főzni. Egy időben Pestre szeretett volna költözni, ott akartak házat építeni, de nem úgy sikerült ahogyan elgondolták. Most a kinevezéssel nőtt a fizetés is, többet lehet az OTP-be tenni. Mindent egybevetve, a kinevezés nem volt egy rossz születésnapi ajándék. „Sohasem elég...“ Nem minden ember beszél szívesen önmagáról, munkájáról. Érthető, hiszen az élet magánügy. Még akkor is magánügy, ha az ember életének egyharrrtadát munkaközösségben tölti. Nem tagadom, Kujbus lstvánnét meg kellett győzni. Aztán mégis beszélgettünk. Előbb az iskoláról, arról hogyan lett épületgépész-tervező ? — Egy kis kerülővel. Kazincbarcikán vegyipari gépe- isítési, automatizálási szakon tanultam. Aztán Nyíregyházán a Patyolatnál voltam gyakornok. Voltam üzemvezető, később beruházási előadó. Ott sokat tanultam. Főként azt ismertem meg, hogy mi a beruházás, az automatizálás lényege. Akkor volt a Patyolat rekonstrukciója. Izgalmas, felelősségteljes munka volt. — Szeretett a Patyolatnál lenni? — Igen. — Akkor miért jött el? Kemény kérdés az ilyen. Nem könnyű tömören megfogalmazni a fontos döntések hátterét. Kujbus Istvánná is hallgat egy sort, aztán őszintén kimondja. — Egy idő után már nem éreztem jól magam. Úgy gondoltam sem szakmailag, sem anyagilag nem elégít ki, amit ott kapok. Ott előadó voltam, itt önálló tervező. Ott 3300 forint volt a fizetésem, itt 5300 forint és ehhez jön még 3000 forint gépkocsiátalány. — Hívták ide? Ajánlotta valaki a szövetség műszaki irodáját? — Nem, senki nem hívott. Nem is tudtam, hogy van ez az iroda. Az egész úgy történt, hogy a TITÁSZ-hoz kerestek szakembert. Megpályáztam az állást, a Patyolatnál felmondtam. Aztán kiderült, útban van a kisbaba. Az új beosztáshoz tanulni is kellett volna, egyszóval nem ■vállalhattam. Akkor egy ismerősöm azt mondta, próbálkozzam a műszaki irodával. Kedvesen és megértéssel fogadtak. Annak ellenére, hogy terhes voltam, alkalmaztak. Ez jólesett. KUJBUS ISTVANNÉ — Hány gyerekük van? — Kettő. A fiam kilencéves, a kislányom ötéves. Ez a család. A férjem szintén tervező a KEMÉV-nél. A Patyolat Vállalatnál ismerkedtünk meg. Egy napon léptük át az üzem kapuját. Hát így történt... Az emberek természetéhez hozzátartozik a kíváncsiság. Különösen azt tartják érdekesnek, hogyan lett valaki az, ami? Nem tipikus, de vannak nők, akik erőteljesen vonzódnak a gépekhez, érdekli őket a technika, a technológia. Az ilyenekre mondják, műszaki alkat. Kujbus Istvánná eleinte a gimnáziumban csak a matematikát szerette. Ettől még lehetett volna tanár, vagy bármi, de ő másképp gondolta. — Hittem, hogy csakis a műszaki pályán érek valamit. Ezért is kedvvel tanultam és most is kielégít a munkám. Nem olyan nagy dolgok azok, amiket tervezünk; gépműhelyeket, tehenészeti telepeket, irodákat, tojásosztályozót, egyszóval többnyire gazdasági létesítményeket. Ettől függetlenül jó azt tudni, hogy ■mégis csak alkotunk. Általunk, a mi munkánk révén lesz, épül valami. — Egyszóval elégedett? — Igen. — És a magánéletében? — Ezt hogyan gondolja? — Mire vitték, például? ön is dolgozik, a férje is, mire futotta a keresetből? — Az van, ami általában mindenkinek. Tanácsi lakásban lakunk, van egy telkünk, egy kocsink. Most szeretnénk egy családi házat építeni. Van ilyen lehetőség a Ság vári-telepen. A továbbiakban sok mindenről esett szó. Nyaralásról, a gyermekek üdültetéséről, akiket szívesen látnak a nagyszülők. Mivel tölti szabad idejét, ha van? — Szeretek hímezni. Ez női vonás. Riselni szeretek. Térítőkét és más hasznos dolgokat készítek. Legtöbbjét elajándékozom. Aztán ha még van időm, akkor olvasok. Főként szakmai dolgokat, mert lépést kell tartani a fejlődéssel. — Tehát nem elég az, amit eddig tanult? — Nem. Sohasem elég. Itt van például az energiaprogram és itt vannak a dohányszárítóink. Át kell váltani, olajtüzelésről olcsóbb, gazdaságosabb energiára. — Vannak elképzelések? — Gondolataim vannak. Például a MÁV-nál kiselejtezett mozdonyok kazánjai. Ahol ezeket felállítják, ott rengeteg tüzelőolaj takarítható meg... Kujbus Istvánná mégiscsak szeret a munkáról, az őt nap mint nap foglalkoztató dolgokról beszélgetni, vitatkozni. Az alkotó munkának egyébként a beszélgetés és a vita is szerves része. Az oldalt írta: Seres Ernő KM e
