Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-24 / 146. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. június 24. Hányszor lehet meghalni? Fegyverkezés és túlfegyverkezés ^r^fczovjetunió és az Egye- V—Vs ült Államok közti ■flM genfi tárgyalások kapcsán (kezdete: június 29.) érdemes átgondolni egy veszélyes jelenség, a „túlfegyverkezés” kérdését. Világunkban törékeny béke uralkodik. Olyan béke, amelyben az egykori hirosi- mai bomba szinte játékszernek számít. Napjaink interkontinentális rakétái már 20 megatonna TNT, azaz 20 millió tonna trinitrotoluol robbanóerejű töltetet hordoznak: a hirosimai bomba ezerszeresét. A nukleáris és hagyományos robbanóanyagkészlet összmennyiségét 60 ezer megatonnára becsülik, (összehasonlításul: a második világháborúban a harci cselekmények során felhasznált összes lőszer robbanóereje mindössze 6 megatonna volt.) A különböző becslések szerint évente több mint 500 milliárd dollárt emészt fel a fegyverkezés — miközben a másik oldalon sorakoznak az ismert adatok a munkanélküliségről, a nyomorról, a járványokról, az éhségről, arról, hogy az emberiség egy- harmada alultáplált. S az ENSZ adatai szerint az évi hadikiadások 10 százaléka elég lenne az éhező gyerekek sorsának gyökeres átalakításához. Az ENSZ-közgyűlés mostani rendkívüli leszerelési ülésszaka elé tűzött feladat logikusan következik tehát az ellentétpárokból: meg kellene szakítani a fegyverkezési spirált, a hatalmas kiadásokat más, értelmes célokra kellene fordítani, az élet, nem pedig a pusztítás szolgálatában. E cél érthető és indokolt — a siker lehetőségével kapcsolatos kételyek mégis jogosak. Hisz már 1978-ban, az első leszerelési ülésszakon is megfogalmazta a zárónyilatkozat: „Elérkezett az idő, hogy véget vessen a világ annak a helyzetnek, amelyben a fegyverek, főképpen pedig a nukleáris fegyverek felhalmozása sokkal inkább fenyegetést, mint védelmet jelent az emberiség számára”. És mégis: e felismerés ellenére a múlt évtized fegyverkezési kiadásai minden korábbi rekordot megdöntötték. „Ám — írja például a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet jelentése — e hatalmas összegek ellenére kevés nemzet érzi magát ma nagyobb biztonságban, mint tíz évvel ezelőtt. Ellenkezőleg: a népek többsége egyre kevésbé érzi biztonságban magát. A katonai célokra kiadott összegek tehát korlátozott készleteink igazolatlan és tragikus elherdálásának tekinthetők”. Alig múlik el hónap, hogy ne kapnánk híreket á hadi- technika területén kidolgozott új találmányokról. A hadiiparban tevékenykedik a tudósok és mérnökök tekintélyes része. A ballisztikus rakéták új generációja, számítógép-vezérlésű szárnyasrakéták, korlátlan ható- távolságú óriási tengeralattjárók, sugárfegyverek, aero- solos bombák, tömegpusztító vegyi harci eszközök, új re-- peszgránátok, mind nagyobb teljesítőképességű harckocsik és páncélelhárító fegyverek, versenyfutás az elektronikus hadviselésben ... A sor szinte végtelen, ám a lényeg annál tömörebben összefoglalható: az erőegyensúly egyre magasabb szinten valósul meg. Hiba azonban (és ez olyan hiba, amelybe a legtöbb nyugati elemző szívesen beleesik), ha nem próbáljuk meg az események miértjét, az okokat kutatni. Nem lehet elégszer leírni az alapigazságot: azt, hogy a szocialista országok társadalmi és gazdasági rendszerétől idegen a fegyverkezési hajsza kezdeményezése. Itt senki nem vág zsebre szuperprofitot a fegyverkezésből, viszont ezek az összegek jól lennének hasznosíthatók más, békés területeken. Nem vitatható, hogy valamennyi országnak szüksége van a biztonságra. De ugyanígy nyilvánvaló, hogy ezt nem a fegyverkezési progra- • mokban, hanem a leszerelésben kell keresni. A számítás egyszerű: a mai 60 ezer megatonnával hárommillió Hirosimát lehet előidézni. Ez elméletileg 390 milliárd áldozatot jelent, vagyis az emberiség csaknem nyolcvanszorosát! De hát hányszor lehet meghalni? VV londoni Stratégiai In- ■ AWtézet egyik tanulmá- nyából tudjuk, hogy az USA jelenleg a Szovjetunió hússzoros elpusztítására képes, míg az tízszeresen tudná megsemmisíteni az Egyesült Államokat. Nyilván lehet ezen, ezzel vitatkozni: lehet, hogy az arány „csak” tizenötszörös, illetve nyolcszoros. De a következtetés elvitathatatlan: a védelem a fegyverzeteknek a jelenleginél jóval alacsonyabb szintjén is lehetséges. Halász György | Fjodor Abramov: ■ nri uprin 11 LLhOUH fi 13. De az asszony is betartotta a szavát — rögtön az első napon a sütödében aludt. Reggel pedig, amikor kikísérte Olesát, azt mondta: — Na, most aztán felejtsd el a hajam. Kvittek vagyunk. És eszedbe ne jusson leváltani. Harapós vagyok ... Mennyi idő telt el azóta, mennyi víz folyt le a folyón! És vajon hol van most Ole- sa? Vajon él-e? Emlékszik-e még a túlparti arany hajú péknére? Az asszony elfelejtette. Méghozzá azon nyomban elfelejtette, amikor becsukta utána az ajtót. Minek is emlékezne rá. Nem kedvtelésből, szórakozásból feküdt le idegen férfival. És ha most ez, a csaknem két évtizede emlékezete mélyén lappangó történet hirtelen feltört, csak azért, mert amint éjszakára kibontotta kis varkocsát a tarkóján — lám mi lett a régi aranyból —, eszébe jutott az iménti beszélgetése a Fa- tuskó Vaszkával. Pavel már aludt, horkolt. Pelageja, mint rendesen, forralt vízzel teli kancsót a zsámolyra tette, a tablettákat az üvegfiolába rakta, és végre ő is lefeküdt. A földre terített dunyhára —, hogy mindig kéznél legyen, ha kell valami a beteg férjének. Már hozzászokott Pavel horkolásához (míg beteg nem lett, addig is horkolt), de ez a mostani horkolás valahogy nem tetszett neki, mintha fojtogatnák, és az álomtól már elnehezült fejét küszködve felemelte, hogy még megnézze a férjét. Felemelte, és — minek? miért? — ma már másodszor vagy harmadszor, megint a múltra gondolt. Képtávírón érkezett ITT A HÁBORÜ JÁRT... A libanoni Szidon városának egyik utcája az izraeli ostrom után. Képünkön: egy család holmiját próbálja menteni. (Kelet-Magyarország telefotó) Vajon miben egyeztek meg? Helmut Schmidt kancejlár (jobbra) és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, a szabad demokraták vezetője, az SZDP koalíciós partnere, a két párt szövetségének jövőjéről tárgyalt. Képünkön: a pártmegbeszélés után, a bonni kormány ülése előtt — tekintetük nem árulja el, hogy megegyeztek-e a koalíció folytatásában? (Kelet-Magyarország telefotó) Gazdag fogás. Az amerikai FBI tömérdek fegyvert foglalt le, amelyet az USA-ból az angolok ellen harcoló IRA ideiglenes szárnyának akartak szállítani, Eszak-frországba. (Kelet-Magyarország telefotó.) Azon tűnődött: vajon akkoriban Pavél sejtette-e, mi történt Olesával? Mindenesetre másnap reggel, amikor az asszony hazament, semmivel sem árulta el magát. Egyetlen szemrehányás, egyetlen kérdés. Talán csak amikor a fürdőről beszélt, mintha kissé görbén nézett volna rá. — Ma fürdőnap van — mondta akkor Pavel. — Mikor mész? Tán elsőnek a forróba? — Abba — felelte Pelageja. Azon a reggelen két nyír- favessző-nyalábot csapkodott szét a testén. Sült, főtt, hogy ne csak a testéből — az emlékezetéből is kitörölje annak az éjszakának a mocskát. Mégis nyoma maradt. Az a legkevesebb, hogy most egészen váratlanul azon tűnődött, vajon Pavel tudott vagy nem tudott a bűnéről. Ez mind semmi — kit érdekel most már, hogy mi történt annyi évvel ezelőtt. De mitévő legyen, ha időnként a lányára pillantva, Olesára gondol, és mint anya, számolgatni kezdi a hónapokat? Nehezen lélegző férjéről le nem véve a szemét, Pelageja most ezzel a számolgatással volt elfoglalva. A sütödébe augusztusban lépett be, 11- én. Alka április 15-én született ... Ez nyolc hónap . . . Nem, sóhajtott fel megköny- nyebbülten, nyolc hónapra nem születnek, hét hónapra igen, de azokban alig pislákol az élet. Alkáról pedig igazán nem mondhat ilyesmit. Könnyen hozta a világra, szinte kipottyantotta. És Alka egyetlen gyerekbetegséget se kapott meg. De ha egyszer a gyanú befészkelte magát a leikébe, az nem olyan, mint a gaz a kertben, amit gyökerestül kitép az ember, és kész. A gyanú, akár a zavaros víz, mindent bepiszkol és összekuszál. Bármennyire is bizonygatta magában Pelageja, hogy Atkának semmi köze Olesához, nem volt teljesen meggyőződve róla. No persze, nyolc hónapra nem születnek csecsemők, meg aztán nincs olyan anya, Hég épül, de már szállít A Dajkál— Amur vasútvonal Amikor a Szovjetunió hozzálátott a 3200 km hosszúságú Bajkál—Amur vasútvonal építéséhez, Nyugaton olyan hangok hallatszottak, hogy az oroszok nem tudnak megbirkózni ilyen óriási munkával Szibéria zord természeti körülményei között. Ma a csendes-óceáni partvidéktől kiinduló fővonal építése javában folyik, és kezd megtérülni az az összeg, amelyet az állam az építésére fordított. Azóta, hogy a BAM különböző szakaszain megindult a forgalom, több mint 11 millió tonna áru és több mint félmillió utas szállítását bonyolította. Amikor a szovjet szakemberek hozzákezdtek a nagyszabású és költséges vállalkozáshoz, három célt tűztek ki maguk elé: javítani a közlekedést az ország keleti területein, új ipari övezetet teremteni (a BAM-program egy 1,5 millió négyzetkilométer nagyságú terület komplex Ilyen óriások dolgoznak a BAM mentén. is, amit az emberi beavatkozás idéz elő. A másik veszély: a vasútvonal útjában álló hegyvonulatok a földrengésre érzékeny zónában vannak. Utat vágni itt — nem köny- nyű dolog. Most például az Észak-Mujszki hegyvonulat Híd építése a Tija folyó fölött. gazdasági kiépítését is előirányozza), az exporthoz óriási bázist kialakítani. Az építkezés egyes szakaszain a hőmérséklet télen eléri a mínusz 60 C-fokot. Csaknem mindenütt örök fagy uralkodik, a talaj hőmérséklete mínusz fél—2 C- fok. Az állandó fagy meglehetősen kockázatossá teszi az építkezést. A fagy ugyanis érzékenyen reagál a legcsekélyebb hőmérséklet-változásra aki ne tudná, ki a gyereke apja, de honnan van ennek a bestiának ilyen csintalan vére? Miért mászkál ilyen fiatalon fiúkkal? Régebben, egészen mostanáig semmi kétsége sem volt: Alka Anyiszja nénitől örökölte a forró vérét, azért is nem kedvelte az asszonyt, de most már ebben sem volt bizonyos. Pelageja feküdt még egy ideig, megfordította a feje alatt megforrósodott párnát, végül felkelt. Úgysem tudna most elaludni. Addig nem tud elaludni, amíg nem látja Alkát. * Az álmatlan éjszaka a vége felé járt. A túlparton már bomladozott a hajnalpír. A mulatozás még javában folyt. Harmonika zengett a felvégen (csak nem a fakitermelő elnökénél mulatoznak még mindig?) részeg asszonyok kántálnak (ezek most már semmiben sem akarnak lemaradni a férfiak mögött)... (Folytatjuk) alatt építik az ország leghosz- szabb, 15,7 km hosszú alag- útját. A további nagy akadályt a folyók jelentik, ösz- szességében több mint háromezer híd lesz a BAM-on, átlag egy kilométer hosszúságúak. Ezek és sok más. a BAM térségében folyó építkezéssel kapcsolatos problémák megoldásában több száz tudományos kutatóintézmény vesz részt. Az ország ipari üzemei speciális gépeket, berendezéseket, konstrukciókat szállítanak ide. A fagyálló hengeráru Novokuznyeckből és Magnyitogorszkból érkezik, a Cserkasszi területről fúrógépeket küldenek, a leningrádi- ak fejlesztették ki a „BAM— 500” típusú mobil villamosművet, a permi és a horszki fafeldolgozó kombinátok futószalagon gyártják az összeszerelhető házakat az építkezéseken dolgozó embereknek. A tizenegyedik ötéves terv éveiben mennyiségileg kétszer annyi munkát kell elvégezni, mint a tizedik ötéves tervben, a munkások száma viszont — 130 ezer ember — változatlan marad. Ez csak a földmunkák, a be- és kirakodás csaknem teljes gépesítésével, előre gyártott pályaelemekkel oldható meg. A múlt év végén a BAM nyugati szárnyvonala bekapcsolódott az ország vasúti forgalmába. Az új szakasz a Léna folyótól a Bajkál-tó környéki Kunerma állomásig húzódik, hosszúsága 261 km. A BAM ma már több mint kétezer kilométernyi — tajgán, mocsáron és hegyen át épült — vasúti fővonal. Igor Rozanov, a BAM főépítés-vezetőség főmérnöke
