Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-22 / 144. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. június 22. Felhívás az ENSZ leszerelési ülésszakához Ülést tartott as Európai Bixtonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága Hétfőn a Parlamentben kibővített ülést tartott az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága. A tanácskozáson a testület .tagjain kívül számos hazai társadalmi és tömegszervezet képviselője is részt vett, s jelen volt a bizottság meghívására hazánkban tartózkodó több külföldi vendég, az európai atomfegyvermentes övezetek megteremtését támogató közéleti személyiség. Az ülésen közösen választ kerestek arra, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben miként lehet elősegíteni olyan politikai légkör megteremtését, amelyben a vitás kérdéseket ismét a helsinki záróokmány szellemének megfelelően tárgyalhatják meg, s a résztvevők foglalkoztak az európai atomfegyvermentes övezetek létrehozásának lehetőségeivel. Pethő Tibornak, a bizottság elnöksége tagjának megnyitója után Péter János, az Ország- gyűlés alelnöke, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke tartott előadást. A tanácskozáson felszólalók megerősítették azt a szándékot, hogy hazánk közvéleménye, a legkülönbözőbb társadalmi rétegek, a dolgozó emberek milliói készek cselekvő részt vállalni a népek közötti megértés és bizalom erősítéséből, a leszerelési kezdeményezések társadalmi támogatásából. S tájékoztatást adtak arról, hogy társadalmi és tömegszervezeteink itthoni tudatformáló, s mozgósító munkájukban illetve nemzetközi kapcsolataikban miként szolgálják az európai együttműködés gyakorlatának fenntartását, bővítését, a fegyverkezési hajsza megfékezését. A szakszervezeti mozgalom ez irányú törekvéseiről Sólyom László, a SZOT titkára, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és más ifjúsági szervezetek közötti fejlődő kontaktusokról Cservény Vilmos, a KISZ KB osztályvezetője, a dolgozó nők békemozgalmi szerepéről Németi Irén, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökségének tagja, az eszperantó világ-békemoz- galom országhatárokon átívelő .háborúellenes összefogásáról Pethes Imre elnök számolt be. Várkonyi Imre kanonok a hívő emberek bókevágyáról szólt. Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára példákkal illusztrálta, hogy a népfrontmozgalom miként keresi a közös fellépés lehetőségeit más országok tömegmozgalmaival, politikai pártjaival az alapvető érdekazonosság: a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elve alapján. Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára elmondotta, hogy az idei béke és barátsági hónap sok száz rendezvénye is bebizonyította: szocialista országban — ahol a kormánypolitika egésze is a béke ügyét szolgálja — is van szerepe a, békemozgalomnak. A tanácskozáson felszólalt Albert de Smaele, belga politikus, az atomfegyvermentes európai övezetek megteremtésének egyik kezdeményezője is. Az ülés résztvevői felhívást intéztek az ENSZ most tanácskozó II. rendkívüli leszerelési ülésszakához. „A magyar társadalom legkülönbözőbb rétegeinek véleményét kifejezésre juttató Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága, amely az európai együttműködés eszméjének erősítését és továbbfejlesztését hivatott előmozdítani, mélységes aggodalmának ad hangot a nemzetközi helyzet súlyos kiéleződése miatt.” — hangoztatja elöljáróban a dokumentum. A felhívás a továbbiakban szól Európa mind nagyobb méretű nukleáris fenyegetettségéről, s leszögezi, hogy e veszély hazánkat nemzeti létében, puszta fennmaradásában érinti. Alapvető nemzeti érdekünk a béke A nemzetközi élet egyes kérdéseiről, a kommunista és munkásmozgalom tevékenységéről, az SZKP és a Portugál KP kapcsolatairól folytatott megbeszélést hétfőn Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Portugál KP küldöttségével, amely Alvaro Cunhal főtitkár vezetésével szombaton érkezett a Szovjetunióba. Brezsnyev a megbeszélés során aggasztónak nevezte a nemzetközi helyzetet. Kijelentette: a növekvő feszültség forrása mindenekelőtt az Egyesült Államok magatartása. Ilyen körülmények között a Szovjetunió külpolitikája, fenntartása. Meg kell ragadni valamennyi rendelkezésre álló eszközt a pusztulás megakadályozására — hangzik az üzenet, amely felkéri az érdekelt kormányokat, hogy a rájuk háruló felelősség teljes tudatában lássanak hozzá egy biztonságos jövő alapjainak lerakásához. A felhívás szorgalmazza, hogy megegyezés szülessen az újabb középhatótávolságú atomfegyverek további telepítésének befagyasztására, illetve korlátozásukra és csökkentésükre; hozzáfűzve, hogy egy ilyen megállapodás elősegíthetné a politikai feszültség enyhülését. „Ugyancsak halaszthatalannak tartjuk a két nagyhatalom és szövetségi rendszer általános katonai erőviszonyát döntően meghatározó hadászati fegyverek minőségi és mennyiségi szintjének szabályozását, az erő- egyensúly alacsonyabb szinten történő megteremtését. Éppen ezért üdvözöljük a küszöbönálló szovjet—amerikai tárgyalásokat.” — folytatódik a dokumentum. Végül felhívja a figyelmet arra, hogy kontinensünkön lehetőség van nukleáris fegyverektől mentes övezetek kialakítására, amelyek fokozatosan előmozdíthatnák a szembenállás csökkentését, Európa atomfegyver-mentesítését. Ezért is lenne fontos, ha az érintett államok mielőbb megállapodnának az európai bizalomerősítési és leszerelési konferencia összehívásában — hangsúlyozza a dokumentum. békemozgalomnak, hiszen ép- amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa határozott meg, a világpolitika stabilizáló tényezője — hangoztatta Leonyid Brezsnyev. A Szovjetunió és szövetségesei az emberiség legfőbb érdekét, a béke megőrzését védelmezik.- A Szovjetunió változatlanul állást foglal amellett, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. Brezsnyev és Cunhal a két párt nevében elítélte a Libanon ellen intézett izraeli banditatámadást és kifejezésre juttatta, hogy a két párt szolidáris a palesztinai arab nép igazságos ügyével. Brezsnyev fogadta Alvaro Cunhalt J Fjodor Abramov: ■ a. Szóval, nem lett volna rossz elmenni a fakitermelő szövetkezet elnökéhez. De hát mit tehet — Pavel most már teljesen összeomlott, az asz- szony karon fogta és hazavitte. Láttad a Pjotr Ivanovics nyári konyháját? Azt mondja az asszony: maga a mennyország. Egész nyáron nem lesz meleg a házban. Pavel egy mukkot se szólt. Pelageja elmesélte a férjének a községi tanács elnökével folytatott beszélgetést a szénáról meg a bizonyítványról. Különben nem volt nagyon dühös, hogy az elnök megint elmismásolta az igazolást a személyazonosságihoz. Alkának még egy éve van hátra — ősszel nyolcadikba megy —, addig még megtalálja ő a kiskaput. Valami kis ismeretsége még a kerületben is van. Például Ivan Fedotovics a kerületi végrehajtó bizottságból. A háború után hányszor kisegítette kenyérrel — lehetetlen, hogy ne emlékezne rá, milyen jót tett vele. Pelageja most máson törte a fejét — azon a rejtélyen, amelyet Pjotr Ivanovics adott fel neki. Három éven át mintha nem is tudott volna róluk, ma viszont meghívta — vajon miért? őrá semmi szüksége, az biztos — tűnődött Pelageja. Az ő ideje lejárt — ki haj- hászná ma már a pékné kegyeit? Az emberek már rég teletömték a bendőjüket kenyérrel. Talán Alkával volna valami szándéka? Fél füllel hallotta, hogy Szergej Petrovics nagyon me- resztgeti a szemét Alkára, ha legalább valamivel célzott volna rá Pjotr Ivanovics: hát, ugye, Pelageja, mostanában nem nagyon találkoztunk, ki tudja, mit hozhat még az élet — hisz ért ő a szóból. De semmilyen célzást nem tett. Gondolta: na, majd a bú- ,» csúzásnál a fülébe súgja. De hát akkor se súgott semmit. „Köszönöm, hogy megtiszteltek. Köszönöm.” És kész. Most mehetsz, törheted a tejed. Azt is érthetetlennek és gyanúsnak találta, hogy csak úgy kutyafuttában hívták meg őket, amikor már minden vendég együtt volt. Lehet, hogy nem Pjotr Ivanovics ötlete volt, hanem valaki másé? A Fatuskó Vaszkáé. (Magában csak ilyen csúfondáros névvel illette a községi tanács elnökét). Igen, persze, lehet, hogy így van, gondolta Pelageja. A Fatuskó fia nősülni készül. Folyton a házuk körül sündörög. Hát nem, Vaszenyka, kövér falat lenne az neked. Aki sokat markol, keveset fog. Baltával manapság nem sokra megy az ember az életben, na és, azonkívül mit tud még a fiad? Nevetni való! Elment a városba, két évig tanult, és ugyanazzal a fejszével jött vissza. Ácsnak tanult ki. Pavelon a hűs este sem segített. Mint valami zsák, úgy lógott az asszony karján. Pelageja letette a kalapját, leoldotta a nyakkendőjét. — Tarts ki még egy kicsit. Nemsoká hazaérünk. Nekem is úgy ég a lábam. Tűzharc Libanonban Az izraeliek hétfőn délelőtt is tüzérséggel lőtték Nyugat - Beirut lakóterületeit és üzleti központját. A mind hevesebb tüzérségi tűz miatt a libanoni főváros úgyszólván elnéptelenedett. Első jelentések szerint legkevesebb harmincán vesztették életüket vagy sebesültek meg. Beirut környékén az izraeli erők és az ott állomásozó szíriai egységek csaptak össze. Egy izraeli katonai szóvivő azt állította, hogy a harcokban megrongáltak négy szíriai harckocsit. Jelenleg nincs szó egy esetleges palesztin emigráns kormány megalakításáról — mondatta Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikai osztályának vezetője. Hozzátette: ezért nem folynak tárgyalások Mubarak egyiptomi elnök ajánlatáról, amely szerint Kairó hajlandó lenne befogadni egy ilyen kormányt. A palesztin politikus emlékeztetett arra, hogy csakis a palesztin mozgalom valamennyi irányzatát összefogó Palesztin Nemzeti Tanács dönthet az ideiglenes konmány megalakításának kérdéséről. Hasonló értelemben nyilatkozott hétfőn Beirutban a PFSZ egyik szóvivője is, hozzátéve: egy ilyen döntést politikailag semmi sem indokolná, ugyanis a PFSZ-nek már van egy kormánya, s ez a végrehajtó bizottság. Losonczi Pál Manilában (Folytatás az 1. oldalról) megszemlélte a díszegység tisztelgését, majd a két ország himnuszának hangjainál az államfői vendégnek kijáró huszonegy díszlövés dördült. A vendégek és vendéglátók autókaravánja nyomban ezután a hárommilliós metropolis szívébe, a Rizal nemzeti parkba hajtatott. Itt Losonczi Pál, Marcos elnök és a fegyveres erők képviselőjének jelenlétében koszorút helyezett el a Fülöp-szigetek szabadsághősének és mártírjának, Jósé Rizalnak emlékművén. Jósé Rizalt, a spanyol gyarmatosítás ellen küzdő írót és orvost a spanyol önkényuralom 1896-ban végeztette ki, a mai parknak éppen azon a helyén, ahol most emlékműve áll. A kegyeletes ünnepség után Losonczi Pál felkereste vendéglátóját a Fülöp-szige- teki államelnök rezidenciáján, a Malacanang-palotában. Persze, ez a magas sarkú cipő valóságos kínszenvedés. A fene essen belé, aki kitalálta! Harmadik éve, hogy beszerezték ezeket a holmikat — a kalapot is, a nyakkendőt Is, a magas sarkú cipőt is. Ügy gondolták: ha rendes, okos emberekkel járnak ösz- sze, nekik is lépést kell tartani a többiekkel. De vesztükre: három év óta most először mentek vendégségbe. Agrafena háza mellett megálltak — Pavel teljesen kifulladt —, és akkor éppen Anyiszjába botlottak. Éppen a saroknál perdült ki, ráadásul nem is egyedül — a festett Many,kával. Pavel alighogy meglátta drága nővérkéjét, megingott, mint a kivágott fa. Pelageja meg hirtelen azt se tudta, hova tegyen, mintha elborult volna az agya. S ekkor még egy ostobaságot követett el — lépre ment a Nagy Manyának. Ez az undok ingyenélő azt mondja: — Na, Prokopjevna, kijöttetek egy kis friss levegőt szívni? — Ki, ki, Marja Arhipovna! Fekszik, fekszik ez az ember az ágyban: „Vigyél mán ki asszony, a friss levegőre”. (Folytatjuk) Messze a háború? U * lök a belorusz főváros, Minszk szállodájának halijában, s nézem a televízió egyik legnépszerűbb napi műsorát, a mi Tv-hiradónknak megfelelő Vremját. A bemondó a világ napi eseményeit összefoglalva az ENSZ leszerelési ülésszakáról, a földünkön felerősödő békemozgalmakról és a fegyverkezésről, az iráni, a libanoni, meg a fal'klandi háborúskodásokról beszél. Aztán kapcsolják Barcelonát, a labdarúgó VB egyik színhelyét. A szobaasszonyt — ötven körüli-, alacsony, szőke nő — mit sem érdekli a futball. S mivel a tv előtt csak ketten vagyunk, nekem mondja, hogy mennyire fél ő a háborútól. Visszakérdez: én is félek? Mondom, hogy igen, aztán az iránt érdeklődik, jártam-e a Minszkhez közeli egykori kis faluban, Hatinban? Bólintok, tegnap voltam ott. Képzeljem el — mondja tovább — ott született, és negyvenegy nyarán hat éves volt, amikor a német fasiszták elértek a Hatintól három kilométerre fekvő falujukhoz. Jól emlékszik mindenre. Hogyan gyújtották tel a termékeny, gyönyörű völgyben fekvő, erdők körülvette kis falvak faházait, hogyan mentek el a férfiak és a fiatal asszonyok az erdős mocsarakba partizán táborokat építeni és harcolni a megszállók elten. A hihetetlen dráma azonban két évvel később következett be, amikor Ha- fcinba megérkezett egy német osztag és a partizánok sikeréért 80—90 éves öreg embereken, meg kicsi gyerekeken álltak kegyetlen bosszút. Az asszony a szomszéd faluból gyerekként látta a lángokat, a füstöt, amelyek a 'kicsiny település otthon lévő lakosait szénné égették, és azt, hogy aki a tűzből menekülni próbált, a géppuska kaszabolta te. „Én azt a napot soha nem fogom elfelejteni — mondta az asszony. És ezek után talán jobban megértenek bennünket, miért teszünk mi meg mindent azért, hogy soha többé ne legyen háború.” Ezt az esti beszélgetést én sem fogom elfelejteni. Mint ahogy azt a délelőttöt sem, amelyet május 9-én éltem meg a Moszkvához közeli kis városban, Isztrában, a Vo- lokalamszki út 41-es kilométerkövénél. Egy emlékmű oldalánál, amely mindössze egy T—34-es tankból és beton-vas tankcsapdákból, meg az elesettek márványba vésett nevei sokaságából állt. Negyvenegy decemberében idáig jutottak el a német tankok, s a védők mögött már a szovjet főváros, Moszkva állt. Most itt gyülekeznek a háború után minden évben a védők, a megmaradt harcosok, a kilencedik gárdahadtest egykori tisztjei, katonái. Most is itt voltak, akik a nagy csata utáni negyvenegy évet is megérték. Sokáig néztem ott egy embert, aki a gárdahadtest tépett zászlaját tartotta a kezében. Egy csontos arcú, bajuszos, igazi szibériai termetű embert, aki talán Berlinig űzte a fasiszta fenevadat. A szibirják mellett egy katonazubbonyos, rangjelzés nélküli félkarú, majd egy műlábú ember ezredesi uniformisban. És azután egy őszbecsavarodott értelmiségi. Idős asszonyok háborús kitüntetésekkel, talán ápolónővérek, telefonos nők lehettek a háborúban. Nézem őket az első sorból, s azon tűnődöm, kik lehettek, kik lehetnek? Hányán voltak és hányán maradtak közülük, miközben a szülőföldjüket, Haza anyácskát, testvéreiket, szüleiket, gyerekeiket védték foggal, tíz körömmel? Mindenki hneghatódott ezen a vérrel áztatott földön, ahol álltunk. 41 év nagy idő! Nagy idő? Mintha tegnap lett volna. Hiszen nemcsak a háború emléke van itt köztünk, maga a háború is. Amikor egész falvak mentek harcba, amikor odajött a háború hozzájuk, a kecses, faragott ab lakú faházakba, amikor vijjogott a halál, amikor a drót-ösvényeken át kúsztak az emberek sárban, hóban, s ahol még most is rozsdás sisakot, kis személyes holmikat talál az eke, vagy a földgyalu. H áború, győzelem. Katona, öregember, fiatalasszony és gyerek — mind kivette belőle a részét. A gárdahadtest nevében — amelynek katonái először állították meg Moszkva előtt a németeket — most egy idős ember, egy tábornok azt mondta a mikrofonba az odasereglett falubelieknek, környékbelieknek: „Ne csak a katonákat köszöntsétek. Az asszonyokat, akik két kezükkel szántottak, csinálták nekünk az ágyúkat, a gránátokat, éhezve, szenvedve óvták a gyerekeiket, akik mindent odaadtak a frontnak, amit csak tehetett. Nélkülük nem tudtunk volna győzni!” El akarják, el lehet-e felejteni ezt a napot, a hitleri támadás napját, ezeket a szörnyű éveket? Sok csatában edződött arcok rándulna'k meg ma is, ha ezt a dátumot hallják: 1941. június 22. De a Vörös tértől negyvenegy kilométerre, ahol az akkori házaknak csak a pora maradt, ma a kiskerteket gereblyézik, zöldség, hagyma bújik ki a fóliasátrak alatt. S az utcai padokon úgy ülnek a nénik, mint minálunk a kicsi szabolcsi falvakban. Isztra, ahol irtózatos csata dúlt, ma békés kisváros. Azon a győzelemnapi vasárnapon ott ebédeltünk a városról elnevezett étteremben. A gitáros fiú, és a tangó- harmónikás lány, a dobos és a szólóénekes nagy hangerővel kezdett rá a dalra: Gyen pobjedü. Aztán a Ná- bere katyusa következik, majd egy mai táncdal. Messze a háború, vagy közel? A fiataloknak, akik akkor még nem éltek, talán nagyon messze. De akik átélték, nekik a háború ma is ott van homlokuk barázdáiban, a szemük fájdalmában. Moszkva, 1982. június. Kopka János
