Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1982. május 1. O Az alkotás: közlés. Hogy vagyokf hogy véleményem van a világról, hogy szólni szeretnék az emberekhez, hogy használni akarok. Szubjektív; de ha jó; egyetemes. Az alkotás: szükség, kényszer, mert el kell mondanom, ki kell fejeznem, meg kell mintáznom. Magamat; az embert, hazámat. Ott, ahol élek, arról, amit fontosnak tartok, s mindenkinek. Az alkotás: kín, gyötrelem. De szépség, alázat, hit, eszme, küzdelem. Az alkotás: csoda. Mester Attila, bármennyire kiforrottak is költeményei, melyekből eddig több, minit kétszáz jelent meg a különböző lapokban — a legnagyobbra tartott irodalmi folyóiratokban és a megyei lapokban egyaránt — s bármennyire avatott értője is a színháznak — mint arról lapunk olvasói is meggyőződhetnek a színházi kritikákat böngészve — elsősorban mégiscsak népművelő. Népművelő-költő, akinek közlendője van a „lant húrjain” is. A korra utalva felvetődik a kérdés: ki tekinthető ma Magyarországon fiatal költőnek? A hazai berkekben az, akinek még nincs önálló kötete, legyen- mögötte bár több kötetre való megjelent vers. Mester Attila nem kilincselő típus, nem hajlandó kétszer bekopogtatni ugyanazon szerkesztőségbe, vajon mi lesz kötetterve sorsa? Neki csak egy a fontos: feladata van, amit el kell véBALÁZS GUSZTÁV geznie. Megjelenés előtt álló kötetéről a lektori vélemény azt emeli ki, hogy hallatlan makacssággal kötődik a morális törvényekhez, s ez, az elődök útját folytatva jelent egy tartalmas, korszerű hahonnan egyszer én is... ” Fiatol szabolcsi alkotók műhelyében zafiságot. A súlyos konfliktusok benne nem panaszt, sírást ébresztenek, hanem a csaklazértis dacát, s 2d kórságot, keménységet. Ebből táplálkozik költészete, mindig a szőkébb hazához kötődve, mint arról Igét- lenül című versében is ír: Ez a föld ahol annyi / és ahol soha mégsem/ez a táj amely nélkül / s ahová mindenünnen /ez honnan egyszer én is / mielőtt teljesen / de azért mégis mégis/— (azt hiszem). Ha napjainkban mesék születnének, az egyik bizonyára Balázs Gusztávról szólna, aki egy cigánycsaládból, mint ama bizonyos királyfi, a hamubasült pogácsával — elindul útjára, megkeresni az igazságot. De mi a Balázs Gusztáv igazsága? Az ember nemessége, melyet származása révén elsősorban abban a környezetben keres, ahonnan érkezett, s melyet sohasem tagad meg. Olvasóink közül még sokan emlékeznek arra a tévéműsorra, mely a gégényi tanítót mutatta be. A „tanító bácsi” most elmondta, nem volt könnyű sem a film előtt, sem utána. Pályakezdőként, amikor a nyíregyházi tanárképzőről kikerült, a szülők nehezen viselték el, hogy gyermekük cigányember keze alá járjon. SEBESTYÉN SÁNDOR Aztán eltelt pár év, látták munkája eredményét és egyre többen jelentkeztek, szeretnék, ha a gyerek a ci- gányrtanító osztályába járna. Cak így: a nevét nem jegyezték meg, a származását igen. Gyenge embert ez elkeseríthet, az erőset edzi. Dolgozott, amennyit birt, mert a hivatalos kÖ2ivélemény előtt is emberfelettit akart bizonyítani. Sikerült. Néptáncos munkájáért megkapta előbb az Aranysarkantyút, aztán A népművészet ifjú mestere kitüntetést, majd országos versenyben a legjobb szólótáncos címet. A megyei művelődési központba került, ahol szemét rajta tarthatja a megye néptáncos mozgalmán. Két éve a nagykállói nevezetes Kállai kettős népi együttes művészeti vezetője, illetve a nagyecsedi Fekete szemek cigányegyüttes szak- tanácsadója. A nagykállóiak legutóbb Arany III minősítést értek el, a nagyecsedi együttes pedig ismert lett az egész országban. Balázs Gusztáv leletmentő feladatra vállalkozott, amikor az MTA zenetudományi intézete, illetve a Népművelési Intézet külső munkatársaként megyénkben gyűjt anyagot. Olyan zárt területeket keres fel, ahol még érintetlen motívumokra bukkanhat. Ezek aztán alkotó módon a szólótáncos műsorába is felkerülhetnek, amellett, hogy film, vagy táncjelírás megőrzi. Balázs Gusztáv mégsem tartja magát alkotó művésznek, hiszen, mint mondja, csak átvesz, feldolgoz és továbbít. De mi, akik nézzük, tudjuk, alkotóművészet ez a javából. Nem vállalkozik könnyű feladatra, aki Sebestyén Sándort műtermében szeretné megtalálni. Az ötödik emeletre gyakran rossz a lift, s akkor még mindig ott a lehetőség : éppen szakkört vezet valahol, ahonnan éppen csak elugrott valahová. Mert amióta szobrászművész lett, alig van szabad ideje. Amikor találkoztunk, éppen a nemzetközi művésztelepre készült, ahol az öntési munkák vezetésével bízták meg. Művészi érzék és mesterségbeli tudás — ezt kívánja a munka, s amellett teljes alázatot, mások munkájának megbecsülését. Ilyesmire csak azok képesek, akik tiszta szívvel néznek föl a nagy mesterekre, tisztelik másók munkáját is. Sebestyén Sándor ilyen művész. Kirobbanó jó kedély, életvidámság, kiegyensúlyozott hangulat, rajongás, szertelenség, lelkesedés és boldogság ha a művészetről van szó, s mindehhez végtelen szerénység párosuL Néhány impresz- szió találkozásunkról: teleraknám a városunkat kis filigrán szobrocskákkal — mondja — a köztereket, a parkokat, ahol a gyerekek játszanak — a járdákat is, hogy a betontengerben élő ember a természetet érezhesse közelebb. Aztán: lenyűgöző a vallomása mesteréről, Tóth Sándor, szobrászművészről. Kapcsolatukról úgy beszél, mint olyan találkozásról, mely egész életet, sorsot határoz meg, mely legfeljebb a sírig tartó szerelemhez hasonlítható. Hihetetlen ragaszkodással tiszteli mesterében a művészt és az embert, akinek segítségével az Universll dolgozójából, autodidaktaként művész lehetett. Jelenleg a fasizmus áldozatainak emléket állító pályázatra készül, aztán a szegedi nyári tárlatra, közben a környezetvédelmi világnapra, a rajzbiennáléra, a Kodály- centenáriumi pályázatra, s még több megbízatás teljesítésére. Legutóbbi érmét munkásénekkarok tagjai kapták; a záhonyi kórusfesztiválon, őrzi már műveit a ravennai múzeum, megtalálhatók alkotásai a Szovjetunióban, legközelebb pedig a tervek szerint Berlinben mutatkozik be, immár összetéveszthetetlen stílusú szobraival, érmeivel, kisplasztikáival. Baraksó Erzsébet Á Duna gyöngye Négyezer fekete-fehér és színes fotó érkezett arra a pályázatra, amelyet az Országos Idegenforgalmi Hivatal hirdetett meg külföldiek számára. 16 országból 39 pályázó mondta el fényképezőgépe segítségével, hogy milyennek látja fővárosunkat. Szépség, érdekesség, humoros és megdöbbentő pillanatok tárulnak elénk az „idegenek” látásmódjával készített fotókon. A pályázat legjobb képeiből a Néprajzi Múzeum dísztermében rendeztek kiállítást. (Foto: Hauer Lajos reprodukciói — KS) Nincs az az ember, aki időnként ne vetne egy irigykedő pillantást a szomszéd villájára, vggy ne imponálna neki, ha a kollegája beutazza fél Európát. De van olyan is, aki szeretne nagy 'fűdós;” felfedező, vagy éppen ünnepelt sportoló lenni. Arra ke restünk választ, manapság „Irigylem a színészeket ?“ — Nagyon szeretem a történelmet, s irigylem, akinek megadatott, hogy regényt írjon — hallottuk Pataki István magyar—történelem szakos általános iskolai tanártól. — Én eddig néhány novellát írtam — az asztalfióknak. Most viszont komolyan készülök a regényírásra, kedvenc témám a kiegyezés, szeretném Deák Ferenc — időnként rosszul értelmezett — személyét közelebb hozni a gyerekekhez. A magyartanár nap mint nap szerepel az osztály előtt. — Irigylem a színészeket, akik nemcsak olvassák, hanem előadják a verseket. Amikor az Operaház nálunk vendégszerepeit, statiszta voltam, tömeget alakítottam. Manapság a színészektől szeretném elsajátítani a fesztelen, könnyed viselkedés tudományát. Évekig hegedültem és a zene művelése ma hiányzik az életemből. Szerencsés alkat vagyok, mert mindig a teljesítményt, a munkabírást irigyeltem mástól, nem pedig a rangot, címet, anyagiakat. Lelkiismeretesen készülök az órákra, a szünetben együtt focizok a srácokkal. A múltkor az egyik gyerek rólam írt jellemzést a dolgozatban, s számomra ez az igazi elismerés. „Nyugalomra vágytam" — Kit irigyeltem volna? — kérdez vissza Szabó László cipész. — Nyírturán szép házat építettem, termett a gyümölcsös. Évtizedeken át a cipőipari szövetkezetbe jártam. Rámáztam, risztet vágtam a cipőtalpra. Nem akartam még művezető sem lenni annyi év után. Pedig eleinte noszogattak a többiek, hogy nocsak Laci, te nem viszed semmire, ha ennyire hátra húzódok Jobban kellene mutatnod, hogy itt vagy. — De én csak ahhoz értettem, hogy kifogástalan munkát adjak ki a kezemből. Jó pénzt kerestem mindig, s most a nyugdíj mellett sem tudok meglenni a műhely nélkül. Elégedett ember vagyok 61 éves koromra. Korábban el-elcsodálkoztam, Játva, hogy egyesek hogy szereznek villát, nyaralót, de én többre tartottam a nyugalmat, a pihentető álmot. Ne mondhassa senki Szabó Lászlóra, hogy balkézről jutott valamihez. Ház. nászajándékba Van-e példaképem? — Simkó Istvánná konzervgyári Szakmunkás visszakérdez, s tanácstalanul húzza fel a vállát. — Nincs akire azt mondanám, hogy egy az egyben szeretnék olyan lenni, mint ő. Viszont sok embert sorolhatnék, akinek irigylésre méltó tulajdonságai vannak. Például a férjem, ő targoncavezető itt a konzervgyárban, s hihetetlenül nyugodt. Ebben jó lenne rá hasonlítani, mivel én hirtelen természetű vagyok. Szakszervezeti bizalmi, szocialista brigádtag, kiszes. A mindennapos feladatok mellett ezeket a funkciókat tölti be a fiatalasszony. Idővel csoportvezető szeretne lenni. — A gyümölcs üzemben Somogyi Irénke a csoportvezetőnk. Érti a feladatát, s tud az irányítása alá tartozó emberek nyelvén beszélni. A munkában olyan szeretnék lenni, mint ő. Nézzük az anyagiakat. Sim- kóék fiatal házasok, s a férj szüleinél laknak Kazárbokorban. — Mindig vonzott a városi élet. Ezért egy kicsit irigylem az unökanővéremet, aki most megy férjhez, s egy kész házat kap nászajándékba Nyíregyházán. Nem is tudom, mi eljutunk-e odáig valaha, hogy külön kis otthonunk legyen. Bosszankodni éppen nem szoktam emiatt. Hiszen ettől sokkal fontosabb az egészség és boldogság, amiben pedig nem szűkölködünk. Méltóan a kiválóhoz — Szerencsére nem vagyok irigy természetű — kezdte a beszélgetést felnőttes komolysággal a második gimnazista Lázár Mónika. — Nem érdemes irigyelni senkit. Hiszen lehet, hogy az óhajtott tulajdonság valójában nem is illik hozzám. Mónika Tiszavasváriban lakik a szüleivel. Mióta Nyíregyházán tanul, keveset tartózkodik otthon. Kollégista. — Szeretek Nyíregyházán lenni, de azért hiányzik az otthon. Jó lenne az itt lakó osztálytársaim helyében lenni! Ök mindennap találkoznak a szüleikkel. Főleg elsőben volt nehéz. Otthon azt mondtam, inkább ne is látogassanak meg. A többiek — ha bejött hozzájuk az apjuk, vagy anyjuk — végigsírták az éjszakát a honvágytól. Nincs más megoldás: meg kell szokni a távollétet. S úgy tanulni, hogy minél többször engedjék haza az embert a koli'ból. A munkával nincs baj. Hiszen Mónika amellett, hogy jól tanul, a mozgalmi feladatokból is kiveszi a részét. Az iskolai KISZ-bizottság titkára. — Egyelőre csak megbízott titkár vagyok — helyesbít — Ha megválasztanak, szeretnék úgy helytállni mint az elődöm: Bancsi Gyöngyi. Ö volt az IKB titkára, mikor iskolánk KISZ-szervezete megkapta a kiváló címet Új fészekrakó — Mához egy hétre férjhez megyek. Poór Ilona gyermekgondozónő arca egyszerre boldog és gondterhelt , — A ruhavarratás, hivoga- tás, szertartás- és vacsoraszervezés legtöbb gondján már túlvagyunk. Nagy öröm ért bennünket: lakást kaptunk a Dunántúlon, ahol a férjem dolgozik. Fő a fejem, hiszen az otthonunkat be kell rendezni, a háztartást fel kell szerelni a gombostűtől kezdve a szőnyegig minden szükségessel. Ez nem is olyan könnyű több száz kilométer távolságból, s lapos pénztárcával... A lakás nagy ajándék. Ilona tudja is, hogy szerencsésebben, indul az élete, mint sok ezer társáé. A szíve mélyén egy kicsit mégis irigyli azokat az asszonyokat, akik már túlvannak a fészekrakás apró-cseprő gondjain. — Szabolcsi vagyok, itt töltöttem életem eddigi 19 évét. Nehéz lesz megválni a megyétől. Legjobban azt sajnálom, hogy nem vihetem magammal az édesanyámat, . a két testvéremet, meg a barátnőimet. Kezdetben biztosan nagyon egyedül leszek. — Ellentétben a vőlegényemmel, nehezen oldódom fel egy ismeretlen társaságban. Ezt a tulajdonságát irigylem tőle. A dunántúli „száműzetés” reméljük, hogy nem tart sokáig. Két-három év múlva szeretnénk visszajönni Szabolcsba. Házi Zsuzsa — Tóth Kornélia KM
