Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
2 Kelet-Magyarország 1982. május 12. Táncospár, Á Vöröskereszt kongresszusa előtt Lakóbizottságok Diákhatalom Hagyomány immár az Esze Tamás Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 1981- ben kiváló címet nyert kollégiumában, hogy az áprilist ifjúsági napok rendezésével búcsúztatja a diáktanács. Április 24-én délben a kollégisták „átvették a hatalmat”, s eredményeként április 25-én este 22 óráig ők főztek, fűtöttek, takarítottak, felügyeltek a folyosókon, a tanulószobákban. Diákok készítették a hangulatos műsort, szervezték a diszkót, és — így játszva "— ismerték '* 3 meg mindazokat a munkákat, amelyeket a kollégium dolgozói naponta végeznek értük. A diákhatalom 36 óráját tanárokból és érdeklődő szülőkből álló zsűri értékelte. Kitűnőre. (tha) Javasolnak lyamatos, ehhez a népfront segít sokat. A családvédelmi, népesedéspolitikai munkánk az egyik legfontosabb területünk. Csecsemőápolási tanfolyamaink, a szülők iskolája sorozat keretében rendezett előadásaink látogatottak. Nagy jelentőségű az, amit a családról, a családi életről a tizennégy-tizennyolc éves fiataloknak elmondhatunk. A családi nevelés kiegészítése, sajnos sok esetben javítgatása ez. '■,**'*i — Az egészségügyi osztály- lyal közösen még 1978-ban készítettünk egy felmérést az idős emberek helyzetéről, életéről. Megkerestük azokat, akik segítségre szorulnak, és megkerestük a szocialista brigádokat, akik segítenek. Harminc emberi életet teszünk így szebbé. Tavaly, a rokkantak éve alkalmából a MOM Radnóti brigádja megfogalmazott egy felhívást. Kommunista műszakot szerveztek, és ennek hasznát ajánlották fel a rokkant embereknek. Sokan csatlakoztak, és 361 ezer forint gyűlt így össze. Tény, hogy ezt a felhívást magávé tette a KISZ, a HNF és együtt dolgoztunk, de hát ez is az előrelépést jelenti, Sorolhatnám a legjobb partnereinket: MOMj Szatmár Bútorgyár, kórház, ÉRDÉRT, ISG ... de ez mindenképpen igazságtalan, hiszen rengeteg jó partnerünk van. Hogy mennyire igaz ez: tavaly 419 liter vért adtak a mátészalkaiak, és volt rá példa, hogy soron kívül kellett a vér. Az ISG-sek első szavunkra jöttek... — Ezek az élmények teszik széppé ezt a munkát. És még valami: elsősegélynyújtó tanfolyamokat szervezünk, elsősorban gépkocsi- vezetőknek. Jelentsen ez a tanfolyam egyetlen életet, egyetlen szakszerű beavatkozást, már. sokgiir tettünk. Persze az iá öröm, hogy tavaly a 4-es iskola vöröskeresztesei megyei elsők lettek az elsősegélynyújtó versenyen, mert ők is felnőttek lesznek egyBartha Gábor Három éve 30 utca- és 8 lakóbizottságot választottak Mátészalkán, s nemrégiben a tanács végrehajtó bizottsága áttekintette: miként segítik a várospolitika megvalósítását ezek a társadalmi szervezetek. A mérleg nem túl kedvező, hiszen a lakóbizottságok egy része csak formálisan működik, nem találják a kibontakozás lehetőségét. Néhány bizottság kezdeményezése jelenti a jó tapasztalatokat: a lakóházakkal, a lakpk együttélésével, a. környezettel, a lakóterület fejlesztésével foglalkoztak. Sokoldalú feladat hárul a lakóbizottságokra a közélet fejlesztése terén. A képviselői és tanácstagi, majd a népfrontválasztások során a bizottságok többsége részt vett a mozgósításban. A tanács és a népfront közösen járul hozzá, hogy a lakóbizottságok tájékozottak legyenek a területüket érintő döntésekről. Javítani szeretnék a tanácstagok és a lakóbizottságok kapcsolatait. Erre jó lehetőségek vannak, hiszen a lakó- és utcabizottságok megbeszélésein évente 20—30 közérdekű javaslat is elhangzik, amelyek megvalósításában a tanácstagok is segíthetnek. Jelenleg gond, hogy csak a javaslatok egyharma dát tudják megvalósítani — elsősorban anyagiak hiányzanak. Kicsi vigyáz a még kisebbre, (e.) Beszélgetés az értelmiségről TIT-program A TIT városi szervezetének májusi programjából: a városi-járási művelődési ház Szatmár termébén május 14- én este fél hétkor dr. Margó- csy Józseffel, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nyugalmazott főigazgatójával, a TIT megyei elnökével találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetés témája, a vitaindító előadás címe: „Értelmiségi vagyok Szabolcs-Szat- márban”. Május 21-én este hét órakor az űrkutatás jelenéről és jövőjéről tart — filmekkel illusztrált — előadást dr. Gööz Lajos, főiskolai tanár, és Hargitai János, a TIT munkatársa. Nívódíjas kórusokkal DALOS TAVASZ Május 16-án a „Mátészalkai Dalos Tavasz” rendezvény, sorozat keretében a művelődési központban délelőtt 10 órától a nívódíjas megyei kórusok II. kategóriájának bemutatóját hallgathatják meg az érdeklődők. Megállóügyben Javul-e az autóbuszutasok helyzete Mátészalkán? — állandóan visszatérő kérdés ez a fiatal szatmári városban. A kiváltó ok egyértelmű: lénye-, gében sem vasúti, sem autóbusz állomása nincs most Mátészalkának. A különböző fórumokon megkérdőjelezték a belvárosi megállósor helyét is. Mik 'a ■tervek és a valós lehetőségek? — erre kerestünk választ Mátészalkán és Nyíregyházán. Az állomásnál szinte tarthatatlan a helyzet, ebben mindenki egyetért. Számottevő pénzt költeni itt azonban senki nem akar, hiszen a tervek új vasút- és autóbuszállomás építésére szólnak — jelentős közös beruházás lesz. A végleges megoldásra a mai tervek szerint kb. öt esztendőt kell még várni. Többféle terv született az állomás melletti autóbusz- megállók rendezésére. -Ezek persze mind ideiglenesek, de szükségesek. Nincs azonban egyetértés, hogy hol és mikor épüljenek meg az ideiglenes indítóállomások. Erre pedig mielőbb szükség lenne, hiszen a mostani tervidőszak végén, amikor várhatóan megkezdődik az állomásépítés, a jelenlegi lehetőség is megszűnik. Mivel a mai helyzet rendkívül balesetveszélyes, indokolt lenne az ideig- leges megállókat mielőbb kiépíteni — s erre a Volán Vállalat hajlandóságot is mutat. A megoldás egyre sürgetőbb. A városközpontban lévő megállósor a második legnagyobb forgalmú a városban. Fontolóra vették esetleges áthelyezését is, ám alkalmasabb hely nem kínálkozik, s egy ilyen hely a városközpontban szükséges is. Más városok, így Nyíregyháza tapasztalatai szintén azt jelzik: a reális forgalmat csupán intézkedéssel átirányítani nem lehet, az utazóközönség változatlanul a régi buszállomás közelében lévő megállókat használja, nagy zsúfoltság közepette. Reális gond viszont a tisztaság, amelyre az utasoknak is jobban kellene vigyázni, másrészt az ilyen nagyforgalmú helyek takarítását is gyakrabban kell végezni, mint a város más területeiét. Hűszaki klub Élénk műszaki élet bontakozott ki az utóbbi években Mátészalkán— állapította meg legutóbbi, kihelyezett ülésén az MTESZ megyei végrehajtó bizottsága. A gondok között említették viszont, hogy a műszakiaknak nincs otthona, s a városi MTESZ intéző bizottság is a mindenkori elnök, titkár munkahelyén működik. A városi tanács illetékesei időközben intézkedtek: az MTESZ a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcán, a könyvtár épületében kapott két helyiséget, ahol hamarosan berendezik a műszakiak klubját. Az oldalt összeállította: MARIK SÁNDOR Érdeklődés *» Tagadhatatlan, hogy Mátészalkán még csak ismerkedünk a felújított művelődési központtal. A ház ízléssel, a táj jellegére utaló hangulattal berendezett Szatmár- termében a közművelődés másutt megszokott, itt még sajnos újszerű, lehetőségei teremtődtek meg. Keresik azokat a formákat, témaköröket, amelyek a lakossággal felfedeztetik a klubot. Szóvá tesszifk: öles plakátok hirdették a városban május 3-án, hogy a klub a város sportvezetőit „minifórumra” hívta meg. A szervezők, maguk a válaszadók is, minden érdeklődőt szeretettel vártak. Nos, egy-egy szórakozóhelyen, kocsmában, vagy akár járdaszéli beszélgetésben is visszavisszatérő téma a város sportélete. örülnek (most éppen örülnek) a labdarúgóik szereplésének, sajnálják a nemrég még NB I B-s kézilabdázó lányokat, kritizálják a város vezetőit, mert — úgymond — kevés támogatást adnak a sporthoz. Egy-egy ilyen beszélgetésben mindenki értő szakembernek tünteti fel magát, és akár meg is esküdne rá, hogy meg kellene végre beszélni — sportban is — közös dolgainkat. A mini sportfórumra hellyel-közzel csak a válaszadók mentek el. A városvezetők, a sportvezetők, edzők és még játékosok is. Hol voltunk mi, többiek? Jó ötlet ez a minifórum, tervezik is más és más témakörökben. Kérdés: kinek tervezik, ha e népszerű tárgykörben sem volt megfelelő érdeklődés? Ügy hiszem, hogy a szervezőket aligha érheti gáncs. Nekünk, mátészalkai lakosoknak kellene jobban figyelni saját értékeinkre ... (tha) életfával Többet, egymásért Az ÉPSZER kivitelezésében tovább épülnek az alagútzsalus technológiával a lakások Mátészalkán. Felvételünk a Bajcsy-Zsilinszky utcán készült. (Elek Emil felvétele) Kongresszusra készül a Magyar Vöröskereszt. Mátészalkán a városi-járási küldöttértekezletre készülnek. Előzetest kértünk Nagy Jó- zsefnétól, a Vöröskereszt városi-járási titkárától. — Jó itt ebben a városban dolgozni most. Néhány számadat. Mátészalkán 1977-ben 26 alapszervezete, ezekben 2372 tagja volt a mozgalomnak. Jelenleg 41, többségében nagyon jól dolgozó alapszervezetünk és 3179 tagunk van. Ebben nincs benne a városkörnyék. Ott négy alapszervezet dolgozik 349 taggal. Lehet, hogy vannak, akik nem tudnak eleget a Vörös- kereszt munkájáról, de nem egészen 20 ezren élünk itt. . Minden ötödik lakosnak köze van a Vöröskereszthez. — A vöröskeresztes munka szerteágazó, sokféle. Dolgunk az egészséges életmódra való nevelés. Nem az a legfontosabb talán, hogy kétszer any- nyi előadást tartottunk, tanfolyamot szerveztünk, mint az. előző ciklusban, hanem az, hogy több helyütt, a TI- TÁSZ-t, a tejporgyárat mondanám példának, hiszen ott kezdődött ez, a felvilágosító munka eredményeként elértük, hogy a dolgozók például együtt mennek rákszűrésre, ehhez a vállalat időt, járművet ad ... — Ismert tevékenységünk a környezetvédelmi munka. A tisztasági mozgalmunk foA városszeretet új képző- művészeti alkotással gazdagította Mátészalkát. Kiss András nyugdíjas, aki a Dózsa György utcában lakik, egy jelentősebb összeget ajánlott fel a városnak, azzal a kéréssel, hogy egy maradandó alkotással szépítsék belőle Mátészalkát. Csizmadia Zoltán Budapesten élő mátészalkai képzőművész — aki most a hódmezővásárhelyi művésztelepen dolgozik — váltotta valóra a lakálpatrióta és a tanács' kér rését. Égetett sámott ányág-' ból kerámia faliképet alkotott, amely népi táncospárt ábrázol életfával, népi motívumokkal. Az alkotás a napokban került helyére, az új városháza központi előterébe. (Szilvássy Lajos felvétele)