Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-06 / 104. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. május 6. Kommentár Moszkva és Managua E gy távoli kis ország himnuszát hallgatta vi- gyázzba merevedve a díszszáaad Moszkva Sere- metyevói repülőterén: a szovjet fővárosban tárgyalt Dániel Ortega, a Nicaraguái Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetőségének tag­ja. Látogatását nemzetközi figyelem kísérte. Az érdeklődés érthető. Or­tega olyan időpontban érke­zett Moszkvába, amikor a nemzetközi helyzet tele van feszültséggel terhes elemek­kel — és ez különösen igaz a közép-amerikai térségre. Ne feledjük: Ortega személyé­ben olyan ország magasran­gú vezetője tárgyalt a Le- onyid Brezsnyev által veze­tett szovjet delegációval, amely — a szovjet államfő, az SZKP főtitkára szavai szerint — „Az Egyesült Álla­mok támadásainak és provo­kációinak egyik fő célpont­ja”. Az előzmények közismer­tek. A nicaraguai Somoza- diktatúra éppúgy amerikai befolyás alatt álló „modell- állam” volt, mint a népi győ­zelem előtt Batista diktátor Kubája. Nem túlzás az a megállapítás, hogy Nicara­gua kiszakadása ebből a rendszerből ugyanolyan sokkhatást váltott ki a Fe­hér Házban, mint annak ide­jén Castróék győzelme. Ni­caragua és Kuba története, ha a Szovjetunióval való kapcsolatokat nézzük — ért­hető, alapvető hasonlóságo­kat mutat: szovjet gazdasági, diplomáciai és erkölcsi segít­ség nélkül sem Havannának, sem Managuának nem sike­rülhetett volna az igazi elő­relépés. Így azonban sikerült — csakhogy ebbe az egymást követő amerikai kabinetek sosem nyugodtak igazán bele. Reagan kormányzata pedig különösen nem. Így válik világossá az Or­tega parancsnok moszkvai tárgyalásait kísérő figyelem. Ez az az eset, amikor a két ország megállapodásai nem nélkülözik a nemzetközi kisu­gárzást. A mi a kétoldalú viszonyt illeti, Moszkvában lát­ványosan megerősítet­ték, hogy a Szovjetunió szo­lidáris az észak-amerikai szorongatással bátran szem­benéző, új útra lépett Nica­raguával. A tágabb térség vonatkozásában a tárgyalófe­lek kinyilvánították vélemé­nyüket, hogy az új salvadori kormány nem alkalmas az igazi politikai rendezésre és nem is erre törekszik, hanem a népi mozgalom fegyveres elnyomására. Elítélték a for­radalmi Kuba állandó zakla­tását, különös tekintettel a Guantanamóban most kez­dett, egyértelműen provoka­tív jellegű amerikai monstre- hadgyakorlatra. Végül mind­két fél elmarasztalta az an­gol — és az amerikai — ma­gatartást a Falkland- (Mal­vin-) szigetek körül kialakult, immár halálos áldozatokat követelő konfliktusban. H. E. Sandinista küldöttség járt Hanoiban Baráti látogatását befejez­ve elutazott Hanoiból a nica­raguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front küldött­sége, amelyet Manuel Lopez őrnagy, a front országos ve­zetőségének tagja vezetett. A küldöttséget kedden fogadta Pham Van Dong vietnami mi­niszterelnök. Támogatásáról biztosította a nicaraguai né­pet, amely az Egyesült Álla­mok fenyegetésével szembe­nézve halad forradalmi út­ján. Gazdasági megállapodások aláírásával Befejeződtek a szovjet- nicaraguai tárgyalások Szovjet—nicaraguai gazda­sági megállapodást írtak alá szerdán Moszkvában, a nica­raguai állami küldöttség lá­togatása során. Az új megál­lapodás értelmében fejlesztik a két ország gazdasági és mű­szaki együttműködését a vízi energia felhasználásában, a hírközlésben, a geológiai fel­táró munkában, a mezőgaz­daságban, az egészségügy, a szakemberképzés terén, az ércbányászatban és más terü­leteken. A megállapodást Szemjon Szkacskov, a külgazdasági kapcsolatok állami bizottsá­gának elnöke és Henry Ruiz nicaraguai tervezési minisz­ter írta alá. Kadhafi—Arafat találkozó Moamer El-Kadhafi, a lí­biai forradalom vezetője Tri- polibán fogadta Jasszer Ára­datot, a PFSZ Végrehajtó Bi­zottságának elnökét. A felek áttekintették a közel-keleti térség problé­máit, különös tekintettel a Sinai-félsziget Izrael által történt átadása után kiala­kult helyzetre. Megvitatták a haladó erők egységének erő­sítésével összefüggő kérdése­ket is és foglalkoztak a két­oldalú kapcsolatok alakulá­sával. Falkland-szigeti háborúban Nem késhet a tárgyalásos rendezés Londonban a diplomáciai és katonai fejleményekről, a brit flottát előző nap ért sú­lyos veszteségről tanácskozik Margaret Thatcher úgyneve­zett „háborús kabinetje”, amelyben a kormányfőn kí­vül a külügy-, a belügy- és a hadügyminiszter, valamint a katonai vezetők foglalnak he­lyet. Az eseményekről és a le­hetséges következtetésekről szerdán délután hangzott el kormánynyilatkozat a parla­ment előtt. Ami az argentin légierő ál­tal súlyosan megrongált Sheffield romboló ügyét ille­ti, a brit áldozatok számát most már 87-re'teszik, deszá­mítanak rá, hogy a további információk beérkeztével ez a szám növekedni fog. Egyetértés van abban, hogy az argentin és a brit flotta közel egyidejű nagy vesztesé­gei drámai módon húzzák alá a tárgyalásos rendezés szük­ségességét. A brit kormányfő fő kontaktusa továbbra is az amerikai külügyminisztéri­um, amellyel állandó kapcso­latban áll. Kivezető utat a jelenlegi patthelyzetből az ENSZ-főtitkár tűzszüneti fel­hívása mutat, amelyet — londoni hírek szerint — az Egyesült Államok is támogat. A két háborúskodó félnek el­vileg szerda estig kellett vá­laszt adnia erre a felhívásra. Politikai megfigyelők értéke­lése szerint a Sheffield brit cirkáló ellen intézett argen­tin támadás a Falkland-szi- getek körüli válság elmélyü­lésével fenyeget. Képünkön: a korszerű, 3500 tonnás brit hadihajó archív felvétele. (Kelet-Magyarország telefotól TELEX Ebhotel és szegénynegyed A távolodás programja FOLYTATÓDNAK A KÍNAI—INDIAI TÁRGYALÁSOK A kínai fővárobsan isme­retessé vált, hogy — ezúttal Új-Delhiben — hamarosan folytatódnak a ^ínai—indiai határtárgyalások. Az első for­dulót tavaly decemberben Pekingben tartották. A fele­ket az a felismerés vezette a tárgyalóasztalhoz, hogy a ha­tárkérdés rendezése nélkül egyéb téren sem várható tar­tós fellendülés. ILJICSOV ZAMBIÁBAN Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes, aki küldöttség élén tartózkodik Zambiában, kedden találko­zott Kenneth Kaunda elnök­kel, és átadta neki Leonyid Brezsnyev üzenetét. WEINBERGER BRÜSSZELBEN Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter kedden este Brüsszelbe érkezett, hogy részt vegyen a NATO had­ügyminisztereinek szokásos tavaszi tanácskozásán. INDONÉZ VÁLASZTÁSOK A szavazatok több mint kétharmadának összeszámlá- lása után bizonyossá vált, hogy Indonéziában a keddi választásokat a katonai ha­talmat képviselő és az állami szervek részéről támogatott Golkar Párt nyerte meg nagy többséggel. Hivatalos források szerint az eddig megszámlált 55 mil­lió szavazatból 35 millió ju­tott a Golkarra. MERÉNYLET SPANYOLORSZÁGBAN Terrorista merényletnek esett áldozatul szerdán reggel Angel Pascual Mugica, a spanyolországi Lemonizban épülő atomerőmű beruházási igazgatója. Az igazgató gép­kocsijával indult bilbaói la­kásáról munkahelyére 16 éves fia kíséretében, amikor a leg­közelebbi utcasarkon két fegyveres közvetlen közelről tüzet nyitott rá. Az igazgatót egy másik kocsiban kísérő testőrök viszonozták a tüzet, Angel Pascual azonban ször­nyethalt, fia megsebesült. A helyszínen talált lövedé­kekből arra következtetnek, hogy a merénylet az ETA ka­tonai szárnyának a műve. „Felgyorsult a két Amerika kialakulásának folyamata” — írta nemrégiben Pat M. Holt, az ismert amerikai esszéista. S valóban, nincs olyan nagy­város az Egyesült Államok­ban, amely ne szolgálna a „két Amerika” tömérdek bi­zonyítékával. Washingtonban a külügyminisztériumtól egy sarokra a híres-hírhedt Wa­tergate épületkomplexuma, plüss álomváros a Potomac partján, lakóit saját rendőr­ség vigyázza, ékszerüzleteiben a különleges aranyóra, a Po- lex a sláger, ezer dollár kö­rüli kezdő árakkal. A leg­újabb kutyahotelben napd há­romszori étkezés, garantált kalóriamennyiség, állatorvosi felügyelet, légkondicionálás, halk zene várja az ebeket. No persze nem azokat, akik légvonalban két kilométerre, a 12. és 13. utcát összekötő bűzös sikátorban laknak .., A „két Amerika” — Pat M. Holt véleménye szerint — ro­hamosan távolodik egymástól, s ha Reagan gazdasági prog­ramját végrehajtják, talán soha többé nem találkozik. A szegénynegyedek lakóit ugyanis — akik történetesen azonosak a munkanélküliek tömegével — alig vigasztalják az amerikai elnök ezzel kap­csolatosan mondott szavai. Reagan ugyanis azzal nyug­tatgatta őket, hogy „az ame­rikai nép túlnyomó többségé­nek mégiscsak van munkája”. Hozzáteszi: „Valójában még meg sem kezdődött a gazda­ság fellendítésének program­ja”. Amerikai gazdasági elem­zőknek nem attól fáj a fejük, hogy a szegénynegyedek lakói nem bíznak az elnök prog­ramjában. Fenyegetőbb elő­jelnek vélik, hogy Reagan drasztikus terve még a re­publikánus párton belül is vitát kavart, és egyre többen vannak, akik nem vállalnak felelősséget a program követ­kezményeiért. Szemléltetésül álljon itt egy példa: a kabinet a pénzügyi politika két építő­mesterét, Donald Regan pénzügyminisztert és Dávid Stockmant, a költségvetési hi­vatal igazgatóját jelölte ki, hogy tájékoztassák a büdzsé­ről a republikánus képviselő­ket. A képviselőházban 192 köztársasági párti honatya van, de közülük mindössze tizen voltak kíváncsiak a kormányzat érvelésére. Jel­lemző, hogy a kabinet már a vita kezdetekor kérte a kor­mánypárti törvényhozóikat, „ne hagyják el a hajót”, bár­mily erős a hullámverés. A költségvetés jellemzői kö­zül az első az „új” szociálpo­litika, amelyről igen találó­an fogalmazott Marcus Ras­kin, a politikai tanulmányok intézetének vezetője: „Az az irány, amelyet a Reagan-kor- mány választott, állampolgá­rai majdnem felének másod- osztályú állampolgárságot je­lent”. Raskin szerint a kor­mányzat tudatosan likvidálja azt a szociálpolitikát, amelyet a roosewelti New Deal óta teremtettek. A második jel­lemző vonás a vita közép­pontjába került. A hadiki­adások békeidőben páratlan méretű, csaknem 20 százalé­kos emeléséről van szó. Te­szik ezt egy olyan gazdasági recesszió idején, amely mé­lyebb és hosszabb annál, mint amire a kormányzat vagy bármely közgazdász számí­tott. Weihberger hadügymi­niszter, a katonai kiadások növelésének szorgalmas „ki- talpalója” a vita során kije­lentette: „Itt az ideje, hogy a politika alkalmazkodjon a katonapoli tikához!” A deficit, a maga inflációs hatásával s azt a bankok vi­lága, a Wall Street nem tit­kolja mélységesen nyugtala­nítja a nagytőke vezető köre­it, amelyek eddig Reagan mögött álltak. A pénzügyi élet egyik legnagyobb tekintélye, Norman Robertson a Mellon- bankháztól azt mondta: „Ha nem hoznak gyors és határo­zott intézkedéseket, hogy csökkentsék a várható defici­tet, akkor az amerikai gaz­daság végképp az infláció, a magas kamatlábak és a re­cesszió bénító ciklusának fog­lya marad”. Ez esetben azonban már, nemcsak a „két Amerika” nem találkozik többé egymás­sal, de feltehető, hogy Reagan ismételt elnökké választásá­nak ambíciója sem a válasz­tók akaratával. S. A. Bárány Tamás: A fészek melege 39. — Ne hülyíts — dühöng az öccse. — Az előbb azt mond­tad, ötvenhárom! Kata nevet. — Csakhogy főbérleti laká­sa van Buda egyik zöldöveze­tében, ez mínusz hat év, a la­kás kétszoba hallos, és kertre néz, ez újabb mínusz hat, ezen felül választékos ízlés­sel be van rendezve, ez me­gint csak hat év levonás az életkorából. Háromszor hat egyenlő tizennyolccal, ez le­vonva ötvenháromból, marad pontosan harmincöt! Lali nevet. — Nem először állapítom meg, hogy einsteini képessé­gek szunnyadnak benned! De ha így tudsz számolni, szá­mítsd ki, hogy ilyen alapon hány éves vagyok én! — Te, fiam? Te negyven­hat. Nálad ezt a tizennyolc évet hozzá kell csapni a hu­szonnyolcadhoz, mert kere­ken tizennyolc évnyi szűköl- ködést kíván a rossz sorsa attól a fiatal nőtől, aki olyan bolond, hogy hozzád köti a sorsát... Tibor jön most vissza Réz Ernővel. A főkönyvelő ráha­jol a háziasszony kezére. — Maga ma még sokkal szebb, mint a múlt csütörtö­kön, drága Katácska! — Ugyan, Ernő bácsi — nevet az asszony. — Azt még megértettem, hogy akkor bó­kolt. Maga volt a soros, és egy vacsoráért; hát Isten­kém .. . De ma? Egy csésze feketéért? Az öreg fejét csóválja. — Katalin, Katalin! Hát csakugyan nem akarja elhin­ni nekem, hogy a legutóbbi tíz és fél évben magácskánál szebb asszonyt nem láttam?! Szász Bálint most jön be a konyhából; hallotta Réz utol­só szavait. — Tíz és fél év? — kérdi nevetve. — Mondd, ez hogy jött ki, Emőkém? — És nyújtja kezét a főkönyvelő­nek. — Éppen tíz éve váltam el a feleségemtől, kérlek, Szász elvtárs. De már az utolsó félévben meg-megnéztem a nőket... — Ezért hagyta ott a fele­sége? — kérdi részvéttel Ka­ta. — Dehogy! — ingatja fejét komoly arccal Réz; így szok­ta a tréfáit elsütni. — ö már az utolsó négy-öt évben megnézte a fériakat. És ak­korra már kinézett egyet ma­gának ! — Szívem — szól most Ti­bor —, be van készítve a hat- személyesbe? Rövidesen Gé­za is megjön, és ismered; nyomban kéri a kávét! — Igaz — int Kata. — Me­gyek. És Ernő bácsinak is be­hozom a maradékot. Megér­demli a bókért! — Mi maradt? — kérdi Réz. — Mert vacsoráztam. — Egy kis paprikás csirke. — Ó! — ragyog föl az öreg tekintete. — Csókolom azt a dolgos kis kacsóját, Katács­ka! Maga aztán nagy ember­ismerő! — Az asszony után fordul, s rajongva nézi, ahogy az lépked kifelé. Szász Bálint fölnevet. — De utánanézel, Emő­kém! Réz széttárja karját. — Rossz beidegződés, kér­lek, még káderes korom­ból ... Akkor szoktam meg, hogy mindenkinek alaposan utánanézzek. Nevetnek; még Kata is megáll az ajtóban. — És különben is: van a világon még egy ilyen gyö­nyörű asszony? — Réz a ház urához fordul. — Nem is kér­deztem, Tibikém: szabad hő­kölnöm a kedves feleséged­nek? — Tőle kérdezd? — moso­lyog Tibor, aki pontosan tud­ja, hogy mindez játék; de azt is tudja, hogy egy cseppet azért mindhárom öregúr sze­relmes Katába — persze, a maga módján mind a három, az öregedő férfiak reményte­len, ám épp ettől szívszorítóan romantikus, meghatott rajon­gásával a vonzó, fiatal terem­tés iránt... — Tőle? — legyint Réz. — Ha meszet ettem! Még képes, és megtiltja! — Ha meszet ettem, Ernő bácsi! — nevet Kata, és most már csakugyan megy ki, a konyhába. Nemsokára aztán megérke­zik Fülöp Géza — akkorra már Réz is bekapta a maga adagját a vacsorából —, és mindannyian elhelyezkednek az időközben leszedett asztal körül. Halkan -kavargatják a ká­véjukat. Szász és Fülöp ciga­rettára gyújt, Réz Ernő szi­varra. Tibor körbejár, és konyakot töltöget. Csönd van. — Ez a nyugalom ... — só­hajt Fülöp Géza. — Ez a bé­kesség ! Szász a háziakban gyö­nyörködik. — Ez a szeretet, ez a meg­értés . .. Látja, Katalinka, ezért szeretünk annyira itt, maguknál! A fészek melege, ugye ... Nincs annak párja! Réz hatalmas karikát bodo- rít a szivarja füstjéből, és el- érzékenyülve mondja: — Hogy milyen jó itt ná­latok, Tibikém! Esküszöm, az apáddal nem bánhatnátok különbül! A látogatást hosszas diplo­máciai üzenetváltás előzte meg: ki menjen kihez, mi­kor, miért, hogyan ... Mária azzal érvelt, hogy édesapja nincs idehaza, és furcsa vol­na, ha nélküle mennének „el­ső vizitbe” a vőlegény rokon­ságához; Kata viszont azzal, hogy ő rendezi az eljegyzést, tehát joggal várhatja el, hogy — beismeri, talán a bevett szokások ellenére — a meny­asszonyék tisztelegnek ná­la... ­Az üzeneteket természete­sen Lali hordozta; amíg a Kovács és a Szotyori család személyesen is nem ismeri egymást, telefonon sem illik érintkezniük ... Végül győ­zött a józan ész, meg a fiú kitartó könyörgése — így az­tán Kata kötélnek állt, és mégiscsak hajlandónak mu­tatkozott a hagyomány ren­delte bemutatkozó látogatás hagyomány szentelte lebo­nyolítására. Egy vasárnap délután jelöl­tetett ki a nagy esemény időpontjául; vasárnap dél­után öt óra. Az ugyancsak hagyomá­nyos félórái késés után végre megérkezett a Kovács házas­pár; Kata észbontó kompié­ban — amelyet erre az alka­lomra csináltatott —, s még Tibor is talpig ünneplőben. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents