Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-29 / 99. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. április 29. Díszvacsora Bonnban Kádár János tiszteletére Mint lapunk április 28-i számában beszámoltunk róla, kedden este a Bad Godes- berg-i Redoute-ban Helmut Schmidt és felesége vacsorát adott Kádár János és felesége tiszteletére. A vacsorán a két államférfi pohárköszöntőt mondott. A fogadás a késő éjszakai órákban ért végett, így a hírügynökségek szerdán adtak részletes tájékoztatást az elhangzott beszédekről, melyet az alábbiakban közlünk. Helmut Schmidt: Kapcsolataink további elmélyítésére törekszünk Mindenekelőtt az asztal körül összegyűlt valameninyi német nevében még egyszer teljes szívből üdvözlöm önt, kedves Kádár úr, és valamennyi magyar vendégünket — kezdte pohánköszöntőjét Schmidt kancellár, majd így folytatta: — Nagyon szívesen emlékezem vissza budapesti látogatásomra 1979 őszén, két évvel azt megelőzően — 1977-ben — látogatott ön ide, Bonnba, s 'emlékszem Lázár miniszterelnök úr tavalyi látogatására, de kiváltképp arra, hogyan ismerkedhettem meg önnel hét évvel ezelőtt Helsinkiben. Helsinki nagyon sok minden jót indított el Európában, amiből még nagyon sok minden jöhetne ki, ha mindkét oldal ragaszkodik Helsinki szelleméhez. Ma délelőtt kimerítően beszéltünk a világhelyzetről, annak legégetőbb problémáiról, s beszélgettünk azokról a megelőző évekről és évtizedekről, amelyek a mai helyzet kialakulásához elvezettek. Nagyon is élénken élnek emlékezetemben az úttörő megállapodások Brezsnyev úr és Nixon úr között, valamint az is, amit mi magunk úttörő nyitással elértünk, hála a nagyvonalú szomszédok segítségének, előbb Nyugaton és aztán Keleten, Moszkvában, Varsóban, Prágában, Berlinben. Nagyon örülünk, hogy Magyarország a hetvenes évek elején csatlakozott azokhoz az európai népekhez és államokhoz, amelyek arra törekedtek, hogy velünk jószomszédságot keressenek. S szeretném ma este elmondani: sok millió olyan német van, aki hálás azért, hogy önök magyarok is készségesek voltak. Joggal beszéltem milliókról, hiszen minden esztendőben félmillió azoknak a szánra, akik tőlünk ellátogatnak önökhöz Magyarországra, és sok-sok tízezer azon magyarok száma, akik évről évre ide látogatnak. Az érintkezés a két nép között olyan magától értetődő és olyan nyílt, amennyire ezt e pillanatban csak kívánni lehet. Nemcsak látogatók utaznak, hanem politikusok és gazdasági vezetők is, utaznak a különböző bankok vezetői, szakszervezeti emberek, utaznak színészek, muzsikusok, kulturális heteket tartunk egymás országaiban. Különösen Helsinki óta, amióta ez a folyam kiszélesedett, o magyarok nálunk igen nagy szimpátiának örvendenek, és mivel tudatában vagyok annak, hogy ez a magyarok, az ön személyes közreműködése nélkül, Kádár úr, nem következhetett volna be, szeretnék önnek személyesen, hivatalosan is köszönetét mondani. Ami bennünket illet, ezt a kapcsolatot nemcsak tovább akarjuk ápolni, hanem el is kívánjuk mélyíteni. Biztosíthatom önt és kollégáit, hogy nálunk kifejezett tisztelet és nagyrabecsülés, tapasztalható a magyar munkavállalók és vállalati irányítók szorgalma és teljesítménye iránt. Az a törekvésünk, hogy kiépítsük a gazdasági együttműködést is, nemcsak abból az érdekből táplálkozik, hogy önök és mi gazdasági előnyhöz jussunk, hanem nagyon mélyen gyökerezik egy politikai törekvésben is. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy k a népgazdasági együttműködés ugyanakkor — messze túl a gazdaság területén — hozzájárul ahhoz, hogy megteremtsük és megőrizzük a politikai stabilitást. A jelenlegi világban mindkettőre szükség van. Mindnyájan a gazdasági stabilitás helyreállítására törekszünk, akár Budapesten, akár Varsóban^ Berlinben vagy Moszkvában, akár Rómában, Párizsban, Londonban vagy Bonnban, akár Washingtonban vagy Dél-Amerikában, Fekete-Afrikában vagy Ázsiában — mondta Helmut Schmidt, majd folytatta: Hosszan beszéltünk a világgazdasági válságtól, és tisztában voltunk azzal, hogy csak nagyon nehezen lehetne felbecsülni, melyikünket sújtja inkább. Ugyanakkor beszéltünk a politikai válságról, amely egyidejűleg beárnyékolja a világot. Ez mindenekelőtt bizalmi válság: a kölcsönös bizalom válsága. Úgy is lehetne mondani, hogy a másik politikájának folytonosságába vetett bizalom válsága. Magától értetődő volt és tudtuk egymásról, hiszen találkozások sora van mögöttünk, hogy teljesen nyíltan és minden fenntartás nélkül váltunk szót a világ dolgairól. Ily módon napvilágra kerültek félreérthetetlen egyet nem értések is — mind az okok tekintetében, mind pedig a politikai válság leküzdésének lehetséges módszereiben. Eközben önnek nem kellett hosszan bizonygatnia nekem, hogy ön hű tagja az ön szövetségi rendszerének, és az is akar maradni. S hasonlóképpen nekem sem, hogy megfordítva ugyanez vonatkozik ránk és a mi szövetségi rendszerünkre is. Nincs szükségünk arra, hogy magától értetődő dolgokat tisztázzunk egymással. De' egyetértettünk mindketten abban, hogy sürgetően szükséges a nyílt keleti— nyugati párbeszéd folytatása és kiszélesítése. Egyetértettünk abban, hogy mérsékletet kell tanúsítanunk saját külpolitikánkban, s egyetértettünk abban is, hogy készek vagyunk a dialógusra, a tárgyalásra és a megegyezésre. Kifejtettem önnek, hogy ez a készség a tárgyalásra és megegyezésre a Szovjetunióval és Kelet-Európával külpolitikánk egyik fele, s ugyanígy kifejtettem azt is, hogy a Szovjetunióval és Kelet-Európával szemben folytatott politikánk másik fele a szilárd eltökéltség saját magunk megvédésére. Kitartunk ama elvünk mellett, hogy az egyensúly nem bomolhat meg egyoldalú fegyverkezési előnyök révén. Hosszasan beszéltünk a közép-hatótávolságú rakétákról, a genfi tárgyalásokról, a Salt-II-ről és a Salt-III-ról, amelyet most Start-nak hívnak Amerikában, és magától értetődően nagyon is különböző véleményeket képviseltünk eközben. Abban viszont egyetértettünk, hogy a leszerelési tárgyalások a két nagyhatalom között lehetségesek és szükségesek, s kölcsönösen bízunk egymásban a tekintetben, hogy mindegyikünk a maga táborában, a maga szövetségi rendszerében azért fáradozik, hogy megegyezések és szerződések jöjjenek létre, melyek a fegyverkezést csökkentik. Egész biztosan igaz, hogy Magyarország nem nagyhatalom, hogy a Német Szövetségi Köztársaság sem nagyhatalom, ám sem az önök, sem a magunk befolyását nem becsülném le. Önök egészen biztosan be akarnak számolni barátaiknak mindarról, amiről itt ma tárgyaltunk, mint ahogy ezt mi is megtesszük a mi barátainknál. Szívből remélem, hogy önök a barátaiknak arról is be tudnak számolni, hogy ismételten meggyőződhettek komoly tárgyalási szándékainkról. Első titkár úr! Népének és országának továbbra is tartós haladást kívánok azon az okos úton, amelyre a magyarok az ön politikai vezetésével léptek. Itt igen nagy'tiszteletet vált ki az ön személyes teljesítménye, s egészen biztos vagyok abban, hogy népem igen nagy többsége szívből kívánja, hogy az önök útja, az önök politikája meghozza népük számára azokat a gyümölcsöket, amelyek elérésére törekszenek. Befejezésül a kancellár poharát emelte Kádár János és felesége egészségére, a Magyar Népköztársaság jövőjére, a továbbra is eredményes és szerencsés együttműködésre népeink és államaink között, a közös jövőre a béke jegyében. Kádár János: II helsinki folyamatot történelmi jelentőségűnek tekintjük Bárány Tamás: A fészek melege 35. — Hát igen — sóhajt Tibor. — Mi, Kovácsok ... Lali elréved. — Én aztán igazán cinikusan kezdtem hozzá — megrendelésre gyöngén megy nekem egyelőre az udvarlás ... Sőt ettől az ügytől kétszeresen is undorodtam: egyrészt, mert kötelező volt, másrészt, mert már látatlanban utáltam azt a férjvadász fruskát, aki nem átall egy családi házért a nagyapjához hozzámenni... — És? — kérdi Kata nyomottan. Nem nagyon tetszik neki a hosszú bevezetés. — És ahogy múlt az idő, ahogy egyre jobban és jobban megismertem az egyéniségét, úgy változott meg a szót váltsanak azokról a gondokról, amelyek kormányainkat és népeinket foglalkoztatják. A mi kétoldalú kapcsolatainkról ebben a körben részletesen nem kell beszélni, a folyamatot szinte minden jelenlévő ismeri. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy mi minden, erre kész országgal gyümölcsöző, kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszünk, s ez nem utolsósorban vonatkozik Magyarország legjelentősebb nyugat-európai partnerére, a Német Szövetségi Köztársaságra. Magyarország népe, kormányzata a béke, a vitás likám! Mennyire jutottatok? Szakít a kedvedért az öreggel? Lali bólint. — Remélem. — Miből gondolod? — kérdi felvillanyozva a nénje. A fiú mély lélegzetet vesz. — Abból, hogy megkértem a kezét, és igent mondott. Arról viszont, remélem, ő is hallott, hogy a bigámiát mifelénk büntetik! Kata megfordul, rámered. — Megkérted? — Meg én. — Jó, jó — legyint dühösen Kata —, játékból! így beszéltük meg. Másképp nem tudnád robbantani a kapcsolatukat. Megkéred, ő szakít az öreggel, együtt jártok egy darabig, aztán sajnálatos módon közbejön valami... A fiú bólogat. — így is volt. És amíg nem voltam biztos a magam érzelmeiben, én is így gondoltam. — De most már nem? — Kata kérdése, mint a penge. — De most már nem. — Komolyan gondoltad a leánykérést? — Komolyan. — Lali hangja halk, de elszánt. — Az ilyesmivel nem tréfálkozik az ember. — Ép eszednél vagy?! — csattan föl Kata. — Tudod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Lekötöd magad, és éppen egy ilyenhez! Ezzel nemzetközi kérdések tárgyalásos megoldásának a híve. Mi az enyhülés hívei vagyunk, azt a szót, hogy enyhülés, én merem használni — mondotta. — Az utóbbi időben Nyugaton az enyhülés éveit sokan kritikusan vizsgálják. E vitába itt nem akarok belebocsátkozni. De meggyőződéssel állítom, hogy az enyhülés évei százszor jobbak voltak a kormányzatoknak, a gazdasági élet területén dolgozóknak, és mindeneket ott népeinknek, mint a hidegháború esztendei. Ezúttal is szeretném hangsúlyozni, hogy a helsinki folyamatot történelmi jelentőségűnek tekintjük. És minden alkalommal arra is utalok, hogy Helsinkit nem befejezésként, hanem kezdetként értékeljük. Mély meggyőződésem, hogy az emberiség számára, Európa népei számára nincs más út, mint a Helsinki szellem folytatása és a világ más részeire való kiterjesztése. Talán most hihetetlennek tűnik, de én mély meggyőződéssel vallom, hogy erre az útra mindnyájan vissza fogunk térni, még azok is, akik ezt ma kritikus szemmel nézik, vagy vitatják. A józan emberi ész szerint nincs más járható út! A Német Szövetségi Köztársaság kormánya, közéletének jelentős tényezői — kiemelkedően Schmidt kancellár úr — nagyon sokat tettek a magyar—NSZK kapcsolatok fejlődéséért, konstruktívan segítették azt. Nagyra értékelem azt a komoly szerepet is, amelyet önök Helsinki létrehozásában játszottak. Tudom, hogy a népeknek hosszú emlékezetük van és nem felejtik el azokat, akik az enyhülés, a biztonság és a béke ügyét szolgálták. A kancellár úr szólt mai tárgyalásaink légköréről, az ott érintett kérdésekről, eredményeiről. Természetesen az is tükröződött, hogy különböző szövetségi rendszerekhez tartozunk. Én mégis e fölé emelem azt, hogy a népek barátsága, békés egymás mellett élése és gyümölcsöző kapcsolatainak fejlesztése mellett foglaltunk állást — mondta Kádár János. — A jelenlegi kérdések megválaszolásának módozatait illetően, bizony gyakori a hangsúlyeltolódás, de az igazi célt illetően — nekem úgy tűnt — egyetértés volt közöttünk: Egyetértőén mondottuk ki, hogy a kívánatos, közvetlen cél a népek számára: egyenlő biztonság a fegyverzet alacsonyabb fokán. Ezért a célért — úgy vélem — mindkét oldalon készek vagyunk valamennyi rendelkezésünkre álló eszközzel dolgozni. ___ ______ még igazán ráértél volna! — Ugyan! — mosolyog Tibor. — Végre tudja csak meg ő is, hogy mi a házasság. A felesége ránéz; pillantása éget. — Ez káröröm vagy jókívánság? — Is, is... — vigyorog Tibor. Kata töpreng. — Egy jó mindenesetre van a dologban: így már nincs visszaútja a papának, mint esetleg lett volna, ha a szakításuk után te is faképnél hagyod a kis nőt... — Bocsánat: Máriát. Megkérhetnélek? — Meg, meg — bólogat megadón Kata, majd Tiborra néz. — Túl jól sikerült a kísérlet, öregem! Látod? — Hálás is vagyok érte! — Lali odalép a nénjéhez, megcsókolja. — Ha nincs ez a korszakos ötleted, soha meg nem ismerem Marit! — Túlélted volna! — legyint Kata, s fejét csóválja. — Hogy ez a kis — Lalira néz, nyel egyet — hölgy mennyi bonyodalmat okozott ebben a családban! Fantasztikus, nem? Lali gondterhelten ingatja fejét. — És ez még semmi ahhoz, ami most jön! A kancellár úr megemlítette, hogy egyikünk országa sem nagyhatalom. Nekünk van realitásérzékünk: Magyarország valóban kis ország. Ámbár — megfigyelésem szerint — egy kis ország egyedül is tud olyan nagy bajt csinálni, amivel az egész világ foglalkozik, de egy kis ország, vagy több kis ország, nem tudja a világ nagy gondjait megoldani. Viszont önök. nek — én úgy mondom — egy középhatalom képviselőinek, és nekünk, egy kis ország képviselőinek, kötelességünk a rendelkezésünkre álló lehetőségek szerint a jó ügy érdekében dolgozni. A mi országunk nem nagy, gazdagok sem vagyunk, a szó klasszikus értelmében is kevés a tőkénk. A mi tőkénk — erkölcsi értelemben —: nyílt, tisztességes, megérthető és következetes politika, az, hogy szövetségeseinknek hű szövetségesei akarunk lenni, barátainknak jó barátai, szomszédainknak jó szomszédai és a partnereknek korrekt partnerei. Ehhez ragaszkodunk — hangsúlyozta Kádár János. — Sokféle lehetőségen keresztül próbálunk hatni annak érdekében, hogy az ügyek jó irányba forduljanak. Mi — egy kicsit feszültebb viszonyok közt is — a kapcsolatok, a kontaktusok megőrzésének, fenntartásának hívei vagyunk, s az érdemi tárgyalásokat támogatjuk. Tárgyalásainkon a hangsúlybeli eltolódást jól jellemezte a kancellár úr, amikor azt mondotta: úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok a genfi tárgyalásokon megegyezésre törekszik és reméli, hogy a Szovjetunió is. Ezt én így fogalmaztam meg: biztos vagyok benne, hogy a Szovjetunió Genf ben megegyezésre törekszik és remélem, hogy az Egyesült Államok is. Viszont abban megegyeztünk: váljanak valóra mindkettőnk reményei és e két, kiemelkedő szerepet játszó ország képviselői jussanak megegyezésre Genfben. Biztosítom önöket, hogy mi a két ország, a két nép további kapcsolatainak bővítésén, fejlesztésén fogunk dolgozni, azzal a mély meggyőződéssel, hogy nemcsak e két ország népének teszünk kötelességszerűen becsületes szolgálatot, de más népeknek is. A Német Szövetségi Köztársaság népének azt kívánom, hogy • dolgozhasson és munkájának gyümölcsét békében élvezhesse. Emelem poharam a kancellár úr, kedves felesége, minden jelenlévő egészségére -— fejezte be pohárköszöntőjét Kádár János. Két szempár mered rá döbbenten. — Miért? — kérdi Tibor. — Szegény apád miatt... ő még hátravan! Hogy adjuk a tudtára?... Riadt csend. Kata aztán a tűzhelyhez lép, s csak ennyit dünnyög: — Majd gondolkozom- rajta! — Ne félj! — ragyog fel Tibor szeme —, akkor megszületik a megoldás! — Menjetek is be, ne zavarjatok! Tibikém, teríthetnél! ★ Megvacsoráztak; az utolsó korty bort isszák asztalbontás előtt. Szász Bálint magasba emeli poharát, s odafordul Lalihoz. — No, nem gondolta még meg magát, fiatal barátom? A hely változatlanul várja a fejlesztési osztályunkon! Mostanában nagyon előtérbe került az elektronika. — Nagyon kedves — hajol meg ültében a fiatalember. — Még sor kerülhet rá, igazgató úr. — Csakügyan? — derül fel Szász Bálint arca. — No lássa, Sz már igazán jó hír! Megunta talán az államilag engedélyezett kontárkodást a szabad idejében? (Folytatjuk) véleményem arról a lányról... Kata idegesen nevet. — Aha! Itt jön a felelősség, meg a milyen jogon gázolok a más emberek életébe — amiről egyszer a telefonban lamentáltál... A fiú komolyan bólint. — Igen, itt jön. Amíg nem voltam biztos a kislány érzelmeiben, nem akartam az életét feldúlni! — Azért ez derék dolog, Lalikám — ver a vállára Tibor. — Sokkal komolyabb ember vagy, mint hittem! No és végül is milyen a kis nő? — Minél több időt töltöttem vele, annál inkább meg tudtam érteni az apádat — feleli a fiú csöndesen. — Nofene! — Tibor idegesen dobol a konyhaasztalon. — Üj fordulat! Szóval azt mondod: az öreg jól választott? Lali széttárja karját. — Hát nézzétek, ha harminc és nem hatvan körül jár: a lehető legjobban! Mária nemcsak kívül szép — belül is teli van ragyogással! Tibor rámered. — De szépen mondtad! — Mosolyog. — Mi van, sógor? Csak nem fogtál komolyabban lángot? — Ugyan! — kiáltja Kata. — Tárgyilagos. Mindig is ilyen volt! De a lényeget, LaSzeretnék köszönetét mondani a meghívásért, a vendéglátásért és az imént elhangzott baráti szavakért — kezdte pohárköszöntőjét Kádár János. — A kancellár úr meghívásának készséggel tettem eleget, erre két alapvető okom is volt. Az egyik a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország jól fejlődő kapcsolatainak szolgálata. A másik: a jelenlegi nemzetközi helyzetben fontos, hogy a Német Szövetségi Köztársaság — a NATO tagállama — és a Varsói Szerződéshez tartozó Magyar Népköztársaság képviselői találkozzanak és emberi módon
