Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. március 26. Kommentár V itathatatlanul nagy jelentőségűek azok a javaslatok, amelyek Leo- nyid Brezsnyev szerdai tas- kenti beszédében elhangzottak. A szovjet vezető ismételten kifejtette: országa kész az együttműködésre, a kapcsolatok rendezésére Kínával és Japánnal is. Brezsnyev indítványainak fő elemei elhangzottak már korábbi szovjet nyilatkozatokban. Az, hogy a Szovjetunió nem táplál ellenséges szándékokat szomszédaival szemben, világos volt a pekingi vezetés számára a legfeszültebb pillanatokban is. A taskenti beszéd most kifejtette: a Szovjetunió egy percig sem tagadta Kína szocialista jellegét, nem támaszt semmiféle előzetes követelést Pekinggel szemben, s kész arra, hogy tárgyalásokat folytasson a határproblémák rendezéséről, a kölcsönös bizalomerősítő lépésekről. Ugyanakkor Brezsnyev rámutatott: a Szovjetunió semmiképpen nem hunyhat szemet afelett, hogy Kína külpolitikájában felsorakozik az imperializmus agresszív körei mellé. A Japánnak szóló üzenet lényege: a gazdasági kapcsolatok jelenlegi alakulása pozitív, ám lehetőséget kell találni a politikai rendezés elősegítésére is. Ezt a szovjet vezető szintén a kölcsönös bizalomerősítő intézkedések megtételével látja megalapozhatónak. Brezsnyev utalt arra: a szovjet—japán együttműködést „bizonyos külső erők” is akadályozzák. Ezek az erők — s ez kitűnt a beszédből — elsősorban a Csen- dec-óceán májjk oldalán találhatók ... A taskenti békejavaslatok — sajnálatos módon — azonnali visszautasításra találtak Tokióban, ahol továbbra is területi követeléseket támasztanak a Szovjetunióval szemben. Szuzuki miniszterelnök például azt állította, hogy Brezsnyev beszédében „semmi új nincs”. A miniszterelnöki elutasítással szemben a japán üzleti körök sajtója a szovjet kezdeményezések po- •zitív oldalát emeli ki, rámutatva Moszkva együttműködési szándékának őszinteségére. Leonyid Brezsnyev legutóbbi beszéde is bizonyította: a Szovjetunió a világ minden térségében a biztonság erősítésére törekszik — s ezt nem a fegyverek erejével, hanem békeszerető diplomáciájával akarja elérni. A moszkvai vezetés ebben látja a kiutat, s nem a katonai tevékenység fokozásában. Nem valamiféle „pekingi vagy tokiói kártya” kijátszásáról van szó! A szándék azonos Európában és Ázsiában: elkerülni a fegyverkezési verseny fokozódását, növelni az államok közötti bizalmat — fejleszteni a mindenki számára előnyös együttműködést. Ez a biztonság kulcsa Ázsiában is. M. G. Marjai József az NSZK-ba utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön az NSZK-ba utazott, ahol a politikai és gazdasági élet vezető személyiségeivel folytat tárgyalásokat és részt vesz a hamburgi magyar gazdasági napok megnyitó rendezvényein. Megkezdődött az országgyűlés tavaszi ülésszaka Pozsgay Imre országgyűlési beszámolója A művelődési miniszter bevezetőben kiemelte: a közművelődési törvény továbbra is időszerű, öt esztendővel ezelőtti meghozatalakor is hosszabb időszak számára szánták, irányításul. Azon a felismerésen alapult, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés előrehaladtával mind nagyobb szerepet kap a kultúra. Nemcsak a harmonikus és teljes élet, a gazdasági haladás is csak. akkor lehetséges, ha a kultúra színvonala emelkedik. Az okok, amelyek a közművelődési törvény meghozatalát szükségessé tették, ma ugyanúgy fennállnak, mint öt évvel ezelőtt. Sőt, bizonyos vonatkozásban még erőteljesebben érvényesülnek. A miniszter hangsúlyozta: a kultúra fejlődése nemcsak az anyagi ráfordítástól függ. hanem a szellemi beruházástól is. A jelen helyzet éppen arra ösztönöz, hogy egyre inkább a szellemi erőkre, a lakosság már kialakult művelődési igényére, a kulturális élet belső fejlődéséből adódó lehetőségekre építsünk. A kultúra nem szűkíthető le a műveltség terjesztésére, közvetítésére. Eontos feladat a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakításának segítése, a szocializmus eszméivel és céljaival való értelmi-érzelmi azonosulás elérése, a közösségi szellem, a cselekvő erő fejlesztése, a kultúra demokratizálásának folytatása. E tevékenységben jelentősek a változások az állami irányítás rendszerében: létrejöttek a művelődési, közművelődési bizottságok, a minisztériumok is megteremtették ágazatuk közművelődési irányításának alapvető feltételeit, s a kormányzati munka átfogó korszerűsítésének ítészeként e célt szolgálja az 1980-ban létrejött Művelődési Minisztérium. A közművelődés szerepéről Pozsgay Imre elmondotta: mind szélesebb körben hódít az a felfogás, mely szerint az oktatási-nevelési intézmények alapvető közművelődési feladata a műveltség megalapozása és fejlesztése, s jelentős eredmény az iskolázás lehetőségének kiterjesztése. A gondok közül az egyik legjelentősebb, hogy az iskola nem eléggé nyitott, és nem ketlőkenységbe. Szólt azokról a fiatalokról is, akik fő hivatásuknak választották a népművelő pályát. Többségük lelkesen, elkötelezetten végzi munkáját. Nem kevesen közülük az áldozatvállalástól sem riadnak vissza. A jövőben ahhoz, hogy a népművelők helyzetén változtassunk — keresetükre, jövedelmükre is figyelve —, nagyobb gondot kell fordítanunk környezetükre, társadalmi kapcsolataikra, munkakörülményeikre. Javítani kell képzésük, továbbképzésük feltételeit. Pozsgay Imre beszédének befejező részében megállapította: a kulturális politika az egész ország biztonságös haAz országgyűlés tavaszi ülésszakán. Képünkön: Németh Károly és Kádár János az ülésteremben. én alakítja ki az egész életen át tartó tanulás iránti vágyat. Az iskola mellett az önművelésre a példát a család adja ma is: egyik alapvető törekvés, hogy a szülői házban, az iskolában és a közművelődés-. ben folyó nevelés összhangban legyen egymással. A miniszter kiemelte: az értelmiség népművelő munkásságának nálunk nagy hagyományai és történelmi gyökerei vannak. Be kell vallanunk azonban, hogy az eredmények ellenére még viszonylag jelentős nagyságú értelmiségi csoportokat nem sikerült folyamatosan bekapcsolni a közművelődési tevéladását kívánja szolgálni, s kényszerű gazdasági stagnálás, vagy egyensúlykeresés közben is számos területen megvan a haladás lehetősége. Ezután megkezdődött a közművelődési téma vitája, amelyben tizenhárom — közöttük Gilányi János szabolcsi képviselő szólalt fel. Ezzel befejeződött a tavaszi ülésszak első napi tanácskozása, amelyen Apró Antal, Cservenka Ferencné és Péter János felváltva elnökölt. Pénteken, az ülésszak második napján a közművelődési törvény vitájával — délelőtt 10 órától — folytatódik az ülés. Gilányi János szabolcsi képviselő felszólalása A közművelődésről szóló törvény végrehajtásának vitájában felszólalt Gilányi János, Szabolcs-Szatmár megye hármas számú választó- kerületének képviselője. Elmondta: — Meggyőződésem szerint a legnagyobb eredményeket akkor tudjuk elérni, ha az egyén érzi a szakmai és az általános műveltség megszerzésének szükségességét és értelmét. Ennek fontos feltétele, hogy fejlesszük tovább a műveltséget ösztönző anyagi és erkölcsi érdekeltséget. Több éve tapasztalható, hogy figyelmünket a gazdasági fejlődésre fordítjuk. Ez természetesen nem véletlen, hiszen ennek eredményétől függ népünk életszínvonala és benne kultúránk további fejlődése is. A közművelődési törvény elősegítette a műveltség gyarapodását. Megélénkült a kulturális élet, gazdagodtak formái. Jó érzéssel számolhatok be a Tisztelt Ország- gyűlésnek arról, hogy Szabolcs-Szatmár megye az elmúlt évben két új kulturális rendezvénnyel gazdagodott. Van önálló színtársulatunk, amelynek munkájához nagy reményeket fűzűnk. Azt várja tőlük megyénk lakossága, hogy juttassák el a kultúrát azokhoz is, akik eddig nem kapták meg ezt a lehetőséget. Ugyancsak jó szolgálatot tesz a kultúra ügyének az új művelődési központ, amely a színházzal együtt bekapcsol bennünket az ország kulturális vérkeringésébe, s ezt mi örömmel vállaljuk. Szólt azokról a jelentősebb kulturális rendezvényekről, amelyek Szabolcs-Szatmárba vonzzák az ország más vidékein élőket is, majd így folytatta: — Az országban sok mindent tudnak rólunk, de azt talán még kevesen, hogy az aktív keresők 18,2 százaléka szakmunkás. A nyolc általános iskolai végzettségben az országos átlagtól egy százalékkal maradtunk el, amely sokkal inkább eredmény, mint negatívum. Beszélt a képviselő a felnőttoktatás, a szakmai tanfolyamok hasznáról, jelentőségéről, majd hangsúlyozta: — Nagy eredménynek tartjuk, hogy a megyében 18 ezer Bárány Tamás: A fészek melege 9. — Értem — bólogat buzgón Réz Ernő, ám látszik rajta: nem nagyon érti, miről is lehet szó. Viszont évtizedes gyakorlata van benne, hogy szinte gépiesen fölemelje kezét, és igen komoly arccal ezt mondja: — De arra már most kötelességszerűen figyelmeztetlek, Gézám, hogy nincs rá keret! Fülöp hökkenten nézi. — Mire? — Nem tudom — tárja szét karját Réz. — De a vége úgyis az lesz,’ hogy kaparjak össze valami pénzt, ismerlek benneteket! — Határozottan megrázza fejét. — Hát nem tudok, öregem! Én sem vagyok mindenható! Gitta hízelkedve végigsimít a karján. — Ugyan, igazgató úr, ne szerénykedjék! Csinált maga már néhány csodát ennél a vállalatnál! — Az más! — A főkönyvelő engeszteltebben int. — Varázsló vagyok... De isten nem! Együtt van már az értekezlet. Az asztalfőn ül Szász Bálint, jobbján — már a beszédhez készülődvén, állva — Fülöp műszaki, balján Réz gazdasági igazgató; az üzemi Szentháromság, ahogy gyár- szerte becézik őket. Fülöp mellett Kovács Tibor főmérnök, vele szemben a szállítási osztály vezetője, Szerdahelyi mérnök, mellette Bagyula szaktárs, az anyagmozgatók csoportvezetője, azzal szemben meg Kovács művezető, a forgácsolóműhely főnöke. Az asztal végén — Szász Bálinttal szemben — ül Gitta, előtte gyorsírófüzet, és hegyesre fent, puha ceruzák. Az elsőt fölemeli, mert Fülöp beszélni kezd. — Tisztelt értekezlet! Nem titok, hogy vállalatunk jelen infrastruktúrájában egyre nehezebb dilemákkal kell konfrontálódnunk. Sőt nem rejtem véka alá azt sem, hogy momentán a legeklatánsabb konfrontáció eluralkodásának vagyunk szenvedő tanúi a produkciós kapacitás, valamint az üzemen belüli spedi- ció ellentétesen indukált szférái közt — és a legteljesebb nyíltsággal meg kell mondanom, tisztelt kartársak, hogy ez a körülmény sajátos specifikumával intenzíven kontrakarirozza a vállalati indexek totális eredményességét. A kommunikáció minden egzisztens, sőt virtuális formációjával megpróbálkoztunk már, de mint a visszaigazolások dokumentálják, a megmerevedett magatartásnormák miatt még a közelébe sem sikerült kerülnünk a jogosan indokolt elvárásoknak! — De gyönyörűen mondja — sóhajt magában Gitta, s kínlódva igyekszik papírra rögzíteni az expozíció szavait. — Éppen ezért az a meggyőződésem, tisztelt kartársaim, hogy még az eddiginél is extenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk ... Ebben a pillanatban megszólal a titkári asztalon a telefon; a főmérnök elakad, és szemrehányón pillant Gittára. Amaz szabadkozva tárja szét karját. — A központnak leszóltam, hogy ne kapcsoljanak senkit... De ez a városi vonal! Főnöke int, hogy vegye fel a kagylót. — Halló! Kit, kérem? — Gitta óvatosan leteszi a kagylót, s rábök Kovács főmérnökre. — Tiborka, magát kéri ki — Miért nem mondta, hogy értekezlet?! — csóválja dühösen a fejét a férfi, s kelletlenül emelkedik is fel. — A feleségének?! — kérdi vissza megbotránkozva Gitta. — Szia, szívem — emeli fel a kagylót Tibor. — Tessék, parancsolj. — Megfeledkeztél a megállapodásról, Tibikém? — A hang barátságos, de mögöttes tartományaiban fenyegető, ezt a férfi világosan érzi. — Miért? — kérdi ártatlanul, ezzel is időt nyer. — Mert még nem hívtál! — Persze, hisz még nem volna mit mondanom. — Beszéltél már az öreggel? — De drágám, hát egy értekezlet kellős közepén ülök... Látod, Gittuska vette fel a telefont... — Persze. A titkárnőd mondta, hogy Gézánál vagytok. — No látod! Itt ülünk, nyakig az értekezésben... — De nem feledkezel meg az öregről!? — Ugyan, szívem! Ahogy megbeszéltük. De most búcsúzom is, mert föltartom a többieket! Fülöp most bűbájos mosollyal csókot dob a levegőbe. — Fülöp igazgató úr üdvözölted — Köszönöm — mondja ikimérten Kata. — Én is! — kiáltja Szász Bálint. — Szász igazgató elvtárs is! — Köszönöm. Én is üdvözlöm őt. — És én is kézcsókom küldöm! — int gyorsan Réz Ernő. — Réz igazgató kartárs is! — tolmácsol Tibor. — No, csókollak, szívem. Majd hívlak! — És kattan a készülék. — ... egyszóval — folytatja nyomban Fülöp Géza —, ott tartottunk, hogy még az eddiginél is extenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk a vállalaton belüli intenzív kooperációs virtuális, sőt nyugodtan állíthatom: most már direkt potenciális formációit! (Folytatják) értelmiségi dolgozik, hogy az iparban foglalkoztatottak 46 százaléka szakmunkás, hogy a korszerű technikát és technológiát megyénk munkásai, termelőszövetkezeti tagjai egyre eredményesebben működtetik. Az eredményekkel egy időben sok a tennivalónk is. A jelentős mennyiségi változás nem mindenütt jelentkezik megfelelően a minőségben. Nem elégedhetünk meg a művelődés iránt megnyilvánuló igényekkel, és vannak tennivalóink a megszerzett műveltség hasznosításában, értékeink célszerűbb felhasználásában. Gondjainkból hadd emlékeztessek még néhányra: — Nem tartjuk megoldottnak az ingázó munkások művelődésének lehetőségeit. Ügy érezzük, hogy az a réteg, amely az ország távoli vidékeiről bolyba gyülekezve ereje és élete javát arra áldozza, hogy középületeink, gyáraink, hídjaink, kulturális létesítményeink felépüljenek, többet kellene kapniuk a művelődési lehetőségekből is. Az öntevékeny művészeti csoportok tevékenységét is méltatta Gilányi János, majd az iskolák feladatairól beszélt. Elmondta: — Az általános iskolákban jelentős alapot kapnak a gyerekek az önművelődés további fejlesztéséhez. Kapnak, de nem eleget. Az igények további felkeltésének társadalmi és személyi feltételei vannak. Az általános iskola nem tud maradéktalanul megfelelni a követelményeknek, és a hiányok megszüntetése fokozatosan és hosszú távon oldható meg. A hatodik ötéves tervben is csak a szintentartásig jutunk el. Célszerű lenne ismét áttekinteni a tantervi anyagokat, és komoly korrekciós munkát végezni, mert egyre gyakrabban hallani, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni, nem tudnak helyesen írni, nem tudnak jól számolni és megfelelően fogalmazni. A középiskolás korosztály életmódjának szellemileg és cselekvésekben frissebbé tételét nagymértékben elősegíti a nagyszerű vívmány: az ötnapos tanítási hét — folytatta a képviselő. — Nem engedjük, hogy a jó kezdeményezés hozzá nem értők szavaitól rossz akusztikát kapjon. Mi, akik az oktatás területén dolgozunk, jól tudjuk, hogy nem szabad a tanulók minden percét agyonszervezni. A tanulóknak szükségük van spontán közösségekben elsajátított viselkedési formákra, társasági szokásokra, cselekvési lehetőségekre. Tanulja meg a fiatal otthon, a szüleitől a fizikai munka örömét, a házi munka, a kiskertgondozás gyakorlatát, az egymásért hozott áldozat élményét. Bizzunk tehát jobban a szülőkben. Viszont a középfokú oktatási intézményeknek van — többek között — egy nagy kötelessége: felkelteni a tanulók igényét az önművelődésre. Szükséges ezt azért is tenni, mert míg az általános iskolában végzetteknek mintegy 92—94 százaléka a középfokú oktatási intézményekben tanul tovább, addik középfokról egy töredék jut el felsőoktatási intézményekbe.
