Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-19 / 66. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. március 19 Szünet Madridban Félsiker vagy félkudarc? A kisebbik rosszat választotta a madridi Európa-talál- kozó 35 résztvevője. Vészterhes lett volna ugyanis, ha a küldöttek sikertelenül s végleg szétszélednek. Terméketlen és feszültségnövelő lett volna az is, ha úgy folytatódik az eszmecsere, ahogyan az a téli szünet után, február óta tartott. Még a legkevésbé káros, viszonylag legtöbbet ígérő megoldás mellett döntöttek hát a konferencia elnapolásával. November 9-én ülnek majd ismét össze, remélve, hogy a nyolc hónap alatt a nemzetközi körülmények és egyes résztvevők hajlandóságai kedvezően változnak. Frissítsük föl emlékezetünkben, mi is volt a madridi értekezlet eredeti célja. A helsinki záróokmányt aláíró 33 európai és két észak-amerikai kormány delegátusainak ar. ( ról kellett tárgyalniuk, hol tartanak a politikai, a gazdasági, a kulturális és az emberi együttműködés fejlesztésében, mit tehetnek, hogyan haladjanak e téren. Ez lett volna az egyik feladat, de — földrészünk feszültségei, a rakétatele- ; pítés fölötti vita miatt — a madridi találkozón egy olyan külön konferencia összehívásáról kezdtek tanácskozni, amely csak a katonai enyhüléssel, a kölcsönös bizalom erősítésével foglalkozna. Mi történt a valóságban? Az 1980 őszén megindult tárgyalássorozatot két szakaszra oszthatjuk. Papírra került jó néhány gazdasági, kulturális és az emberi kapcsolatokat illető megállapodásrészlet, de sajnos nem ezek nyomták rá bélyegüket már az első szakaszra sem, hanem inkább az elfogultság, amellyel az amerikaiak és szövetségeseik a katonai enyhülést kezelték. Egyoldalú engedményeket követeltek a Szovjetuniótól, arra az általános, a kelet—nyugati viszonyt jellemző állításukra hivatkozva, hogy „a Szovjetunió katonai fölényben van, tegyen ő lépéseket”. Még ez az — elfogult, de a fő témával foglalkozó — tanácskozási mód is megváltozott a most februárban megindult új szakaszban: az Egyesült Államok és néhány követője csak a lengyel szükségállapottal volt hajlandó foglalkozni, Azt a véleményüket hangoztatták, hogy „a lengyelországi katonai lépésért a Szovjetunió a felelős”, hogy Varsó és Moszkva „megszegte a helsinki záróokmánynak az emberi jogokkal foglalkozó pontjait”. Következésképpen, amíg a helyzet nem változik, semmi másról nem sza- bad beszélni Madridban. A lengyel és a szovjet miniszterhelyettesek, s más szocialista országok küldöttei visszautasították és a bel- ügyekbe való beavatkozásnak minősítették ezt a magatartást, megpróbálták józan, reális útra vinni a madridi találkozót. Ez a konferencia semmit nem tud változtatni a lengyel helyzeten, nem is feladata, nincs is köze az ország ügyeihez, de az általános európai állapotokon, a kelet— nyugati kapcsolatokon sokat javíthatna — érveltek. Bizonyos — ha nem is egyértelmű — támogatást kaptak egyes semleges és el nem kötelezett országoktól, sőt még egy NATO-tag államtól, Görögországtól is, amely nem értett egyet a lengyel ügyekbe való beavatkozással. A kis országok (az emberi jogokkal kapcsolatos bíráló álláspontjukat fenntartva) készek lettek volna folytatni a záróközlemény fogalmazását. Végül a résztvevők a patthelyzet miatt — a semlegesek javaslata alapján — mégis egyhangúan a szünet mellett döntöttek. H elyezzük bele a madridi eseményeket az általános képbe. Az Egyesült Államok minden fronton erősíti szoyjetellenes támadásait: fokozza a rakétafegyverkezést, szankciókat rendel el a lengyel szükségállapotra hivatkozva, még a közép-amerikai felszabadító harcokért is a szocialista világot vádolja. A politikai támadások e széles frontjába illeszkedik bele az USA madridi magatartása. Washington eredetileg „fel akarta robbantani” a konferenciát. Genscher nyugatnémet külügyminiszter egyebek között azért utazott március elején az amerikai fővárosba, hogy meggyőzze a Reagan-vezetést: a párbeszédre különösen a nehéz időkben van szükség. így jöhetett létre végül is a kompromisszum, vagyis a szünet elrendelése, amit — nézőpont kérdése — sokan félsikernek, mások félkudarcként értékelnek. Mi lesz novemberben? A jövőt homály fedi. A lengyel helyzet alakulása mindenképpen hatással lesz az általános európai helyzetre, a kelet—nyugati kapcsolatok akkori állapota pedig ősszel is tükröződni fog a remélhetően folytatódó madridi Európa-értekezleten. Tatár Imre ft szovjet szakszervezetek felhívása a világ dolgozóihoz A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusa csütörtökön felszólította a világ dolgozóit: vegyenek részt tevékenyen a békéért folyó küzdelemben. A tanácskozás harmadik napján ismét sok felszólalás hangzott el, a küldöttek megvitatták a kedden előterjesztett beszámolót. A világ dolgozóihoz, szak- szervezeteihez intézett felhívásukban a kongresszus résztvevői leszögezik: „A békéhez vezető út nem a konfrontáción, a fegyverkezési versenyen át vezet. Az együttműködésen, a különböző társadalmi rendszerű országok politikai párbeszédén, a kölcsönösen elfogadható megállapodások nyílt és becsületes keresésén keresztül juthatunk el hozzá” — hangoztatja a felhívás. A kongresszus résztvevői a szovjet szakszervezetek nevében arra hívják fel a világ dolgozóit, hogy foganatosítsanak határozott közös akciókat az agresszió és a milita- rizmus erőivel szemben, akik a világméretű termonukleáris katasztrófa peremére akarják taszítani az emberiséget. A szovjet szakszervezetek támogatják a X. szakszervezeti világkongresszus határozatát arról, hogy nyilvánítsák a második világháború kitörésének évfordulóját, szeptember elsejét szakszervezeti békeakció nappá, s ezen a napon minden évben széles körben lépjenek fel a háború ellen — hangoztatja a többi között a nyilatkozat. A tanácskozás vitájában csütörtökön ismét több külföldi vendég kapott szót. Valamennyien utaltak arra, hogy a szakszervezetek fontos szerepet tölthetnek be a békéért, a haladásért vívott küzdelemben, s kötelességük, hogy eleget is tegyenek ennek a feladatuknak. A szovjet felszólalók, akik között voltak gyári dolgozók, kolhozparasztok, szakszervezeti vezetők, ismert közéleti személyiségek, támogatásukról biztosították a központi tanács által előterjesztett beszámolót. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szakszervezeteknek egyaránt kell tö- rődniök az építőmunka feladataival és a dolgozók jogainak, vívmányainak bővítésével, ha kell, védelmével is azok ellen, akik megszegik a törvényeket. Sok szó esett a szakszervezetek érdekvédelmi és szocialista tevékenységéről, a többi között az üdültetés fejlesztéséről, a gyermekintézmények bővítéséről, a társadalombiztosítási szolgáltatások továbbfejlesztéséről is. A szovjet szakszervezetek XVII. kongresszusa pénteken folytatja munkáját. Lengyelország északnyugati részén „Barátság—82” elnevezésű közös taktikai-operatív hadgyakorlatot tartanak a szovjet hadsereg, az NDK nemzeti néphadsereg és a lengyel néphadsereg részvételével. Képünkön: harckocsik egy hadműveleti manőverben. (Kelet-Magyarország telefotó) Bárány Tamás: A fészek melege 4.* — Nem kell összehúzódnunk, nem kell felborítanod a megszokott életrendedet — erre gondolj! — Boldogan vállaltam volna, százszor tisztáztuk! Hogy öreg korára meglegyen a kényelme, a nyugalma! Tibor elégedetten bólogat. — Remekül bírja magát! — Most! — toppant Kata. — De mi lesz tíz év múlva? Főzni, mosni rá ... Ha beteg, ápolni... Ez eszetekbe se jut? — Hosszú évek óta egyedül él, megszokta. És félti a függetlenségét. — Mikor itt mindene megvolna! — csap a szék karfájára Kata. — A kényelem, a szeretet, a családi élet melege, ami után szegény anyád halála után annyit sóhajtozott! Tibor tűnődik. Aztán halkan azt mondja: '— Kímélni akar ... Nyilván ez van a dolog mögött.. Világéletében tapintatos ember volt, soha nem akart senkinek a terhére lenni... És nem olyan nehéz kiszámolni, hogy egy háztartásban két ember, az két ember, három ember meg három ... Pláne egy másik generáció! Amikor ő ki akarja nyitni a tévét, mi el akarjuk zárni... Amikor vendéget hívunk, ő korán szeretne lefeküdni... Amikor fürödni szeretnénk, ő nagymosást rendez a fürdőkádban ... Képzeld csak el! — Elképzeltem — feleli kurtán Kata. •— Sőt: beleéltem magam! — A hirtelen támadt dühtől egészen a hajáig elveresedik. — Mert ez nemcsak szép álom volt; fiacskám! Ez ígéret volt, ha nem emlékeznél rá, konkrét ígéret! Ha jól emlékszem, apád megígérte, hogy még a nyugdíjazása előtt eladja a rákospalotai házát, a pénzből mi fölépítjük a nyaralót a Balcsin, ő meg ideköltözik hozzánk. így vplt? Tibor szótlanul bólint, hiszen tagadhatatlan, hogy ez így volt. — És akkor tessék: az öreg visszatáncol! — folytatja Kata. — Amikor pedig épp az ő tanácsára adtuk el tavaly a kocsit, és öltük bele az érte kapott pénzzel együtt az utolsó fillérünket is a telekbe! Sőt! Amikor az építési engedélyt is kitalpaltuk! Amikor már a kőművessel is megállapodtunk! — Felkapja táskáját, egy levelet vesz ki belőle, odadobja férje elé. — Tessék. Három napja jött Zakariástól ! — Mi van benne? — mered rá Tibor. — Nem vagyok a titkárnőd! — Ideges kézzel mégis visszarántja a levelet, kisimítja. — Tessék! Ha a jövő hónapban nem tudja megkezdeni az alapozást, visszalép, mert más munkát vállal! És tudod, ez mit jelent! Hogy fuccs a villánknak! — Mért volna fuccs? — Mert köteleztük magunkat, hogy záros határidőn belül ■ beépítjük a telket, ha még emlékszel rá! És jövőre lejár a határidő! Ez az utolsó pillanat! Csönd van, nehéz csönd. Kata hirtelen fölnevet. — És akkor az öreg meggondolja magát! ígérget, beugrat bennünket a telekvásárlásba, aztán nem ér a neve ... Tibor fölvonja vállát. — Legföljebb eladjuk a telket, és veszünk megint egy kocsit... — öt év múlva! — néz rá Kata. — Ugyan! Egy alig használtat! — Jó drágán! — Közben a telekár is fölment. Fedezi a kocsiár külön- bözetét! Kata a fejét rázza, elszántan. — Ilyen játék nincs, kisfiam! Éhhez keress egy másik játszópajtást! Megint csak csend ül közéjük. Tibor rágyújt. — Végeredményben őt is meg lehet érteni... dünnyö- gi aztán. — Neki is megvan a saját élete! — Éppen erről van szó! — int hevesen Kata. — És ha neki nincs elég sütnivalója, nekünk kell gondolkoznunk helyette! Csönd, újfent. Kata odaug- rik a férfihoz, megrázza a vállát. (Folytatjuk) Ellenséges fegyverek árnyékában Az újonnan létesült szociális intézmények egyike: gyermekkórház Managuában Managua, a fantomváros. Ez a nem éppen felemelő jelző kívánkozott ki belőlem, amikor először végigsétáltam a nicaraguai főváros utcáin. Ledöntött házfalak, föltépett vízvezetékek, embermagasságú gaz, s mindez a város egykori kereskedelmi központjában. Az egy évtizede pusztított földrengés, s a három éve bezárult, véres polgárháború sebeit máig is csak részben sikerült begyógyítani. ötmilliárd dollár kellett volna ahhoz, hogy a romokat eltakarítsák, s a termelőüzemeket újra beindítsák. Az elmúlt két és fél esztendő alatt ugyan honnan teremthetett volna elő ekkora ösz- szeget a rendkívül szegény, alig 2,4 milliós lélekszámú ország. Ha a kávéból és jórészt déligyümölcsexportból csordogáló bevétel egészét erre fordíthatnák, az is kevés lenne. Ám az Egyesült Államok nyílt katonai fenyegetése, az egykori somozista bandák fegyveres intervenciói arra késztették a fiatal sandinista rendszert, hogy sürgősen megszerezze és felszerelje reguláris hadseregét. És hogy nem alaptalan Managua aggodalma, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nicaraguai kormány kénytelen volt rendkívüli állapotot kihirdetni az országot fenyegető belső és külső fegyveres támadások közvetlen veszélye miatt. A forradalom megvédéséért folyó harc mellett azonban sikerült megoldaniuk egy sor szociális-társadalmi problémát is. A legégetőbb a munkanélküliség enyhítése volt, hiszen — különösen vidéken — a felnőtt lakosság 45—50 százaléka nem talált munkát. Emellett az írástudatlanság felszámolása, a lakásgondok enyhítése és az ellátás javítása szerepelt a legsürgősebb feladatok között. Tavaly 170 millió cordobát (1 USA dollár = 25,7 cordoba) fordítottak az iskolák fejlesztésére, 788 milliót az egészségügyre, 112 milliót lakásépítésre és 82 milliót egyéb jóléti programra. A sandinista rendszer a legnagyobb sikereket az úgynevezett alfabetizációs programban érte el. Erről beszélgettem két léoni egyetemista lánnyal. — Lelkesítő program volt mondja Maria Alvarez Diaz. — Fél év alatt 600 ezer nicaraguai írástudatlanból 400 ezret tanítottunk meg a betűvetésre. Az analfabéták aránya 70 százalékról 13 százalékra esett, amivel alighanem a legfejlettebb latinamerikai országok sorába léptünk. De ez csak a dolog egyik fele. Mi diákok — akik a munka dandárját végeztük — nagy változásokon estünk át a fél év alatt. Bejártuk az országot, emberek ezreivel ismerkedtünk meg. — Alighanem ekkor váltunk igazán felnőttekké. Jómagam olyasmit éltem át, ami kitörölhetetlen az emlékezetemből. A hondurasi határkörzet falvait jártuk Juanita Cruz, végzős orvostanhallgatónővel. Többnyire gyalog közlekedtünk, de nagy örömünkre egyszer felvett minket egy kamionos. Ez lett a vesztünk. Egy szikla mögül fegyveres ellenforradalmárok ugrottak elénk, s tüzelni kezdtek a kocsira. A sofőr a gázra lépett, közéjük hajtott, de azok szétugrottak és hátulról lőttek. Juanitát eltalálták. Ott feküdt az ölemben, egészen a következő faluig, Ocatálig. Azt hiszem, rögtön a lövés pillanatában meghalt... (seres) Szakmunkások lettek (Folytatás az 1. oldalról) szönték meg a verseny szervezői a tanulók gondos felkészítését. A program lehetőséget adott tapasztalatcserére is. Hiszen a versenyzőket kísérő szakoktatók, s a gyerekeket foglalkoztató vállalatok küldöttei mellett számos kereskedelmi és vendéglátó vállalat szakemberei is eljöttek a döntőre. A zsűri a szakmák legnevesebb képviselőiből — így például mesterszakácsokból, mestercukrászokból — állt. Azok a versenyző fiatalok, akik a vendéglátóipari szakmákban 90, a kereskedelmi szakmákban pedig 110 pontnál többet értek el — a győztesekkel együtt — ezennel befejezték tanulmányaikat, s megkapták a szakmunkás-bizonyítványt. Végezetül a kiemelkedő eredményt nyújtott tanulóknak 18 különdíjat is átadtak. Még ebben a hónapban új erőpróba várja a szakács és cukrász szakma első helyezettjeit. A budapesti tavaszi fesztivál keretében lezajló nemzetközi szakács- és cukrászolimpián ők képviselik hazánk színeit. Rajtuk kívül kanadai, dán, NSZK, svájci, osztrák, bolgár és csehszlovák versenyzők indulnak az olimpián. <h)
