Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. március 16. Napi külpolitikai kommentár Az elnök nem utazik 'fjfioszni Mubarak egyip- I tömi elnök hivatalo- LJLi san bejelentette: el­halasztja a közeljövőre ter­vezett izraeli utazását. Ha egy államfő lemond egy uta­zást, arra általában felfi­gyelnek. Erre az esetre ez a szabály a szokásosnál is sok­kal jobban érvényes. A múlt és a jelen ismert történései­nek fényében a túlzás veszé­lye nélkül kijelenthetjük, hogy Egyiptom és Izrael vi­szonya egészen sajátos, mondhatnánk, egyedi jelen­ség — a világsajtó által rend­kívül intenzíven nyomon kö­vetett államközi kapcsolat. Egy elnöki látogatást elmé­letben sok mindenért el le­het halasztani. Ilyen esetek­ben a hivatalos indoklás — nyugodtan állíthatjuk — nem minden esetben esik egybe az igazsággal. Ezúttal minden jel szerint igen, a Mubarak- féle halasztás ilyen szem­pontból is szabályt erősítő kivétel. Kairó nem csinál titkot abból, hogy a látogatás az úgynevezett „jeruzsálemi ki­térő” miatt marad el. Egyip­tom számára rendkívül ké­nyes kérdésről van szó, kü­lönös tekintettel Mubarak el­nök szándékaira. A dolog háttere: Izrael az emlékeze­tes 1967-es villámháború so­rán katonailag Jeruzsálem keleti, vagyis arab részét is elfoglalta, 1980-ban pedig „jogilag” is bekebelezte és Izrael fővárosának deklarál­ta. Ebből, mint várható volt, nagy nemzetközi vihar lett. Jeruzsálem a földkerekség egyik legérzékenyebb pontja: elég arra gondolnunk, hogy a város három nagy világvallás központja, ennek minden ér­zelmi-politikai következmé­nyével. .• •-•- . ■ • (Folytatás az 1. oldalról) tott termékekről és iparunk újdonságairól. Az enyhülési időszak vív­mányainak megőrzésében, az NDK és az NSZK közötti jó viszony fenntartásában mind­két német államra nagy fele­lősség hárul — hangoztatta Erich Honecker, az NDK ál­lamtanácsának elnöke, aki vasárnap a lipcsei vásáron — az NDK párt- és állami veze­tőinek kíséretében — látoga­tást tett a nyugatnémet kiál­lítási csarnokban. A vendégeket Otto Wolff von Amerongen, a nyugatné­met ipari és kereskedelmi ka­Az ügy horderejére jellem­ző, hogy a legtöbb Izraellel szorosan együttműködő nyu­gati ország is megtagadta, hogy diplomáciai képvisele­tét Tel Avivból áthelyezze „az új fővárosba”. Elkép­zelhetjük, mit jelentene Je­ruzsálem meglátogatása an­nak a Mubaraknak a számá­ra, aki szeretné megszüntet­ni, vagy legalábbis csökken­teni országának a szadati po­litika nyomán bekövetkezett, az arab világtól való szinte teljes elszigeteltségét. Mondjuk ki: ha az egyip­tomi elnök felkeresné Jeru­zsálemet, az általa tervezett folyamatra maga mérné a legnagyobb, valószínűleg ki­védhetetlen csapást. De mi­ért kellene odalátogatnia? A válasz rendhagyóan egysze­rű: azért, mert a Begin-ka- binet a nemzetközi diplomá­ciában példátlan módon ra­gaszkodott hozzá! „Nem tartozik éppen a dip­lomáciai normák közé — nyilatkozta a halasztás indo­kolásául Egyiptom államfője —, hogy valamely ország előírja egy látogatást tévő el­nöknek, milyen helyeket kell meglátogatnia.” Irjigy kérdésre válaszolva I az elnök azt is kije­L3 lentette, hogy „Egyip­tom visszatérése az arab vi­lágba nem történhet az Izra­ellel fenntartott kapcsolatok kárára.” A „jeruzsálemi in­cidens” és a nyomában beje­lentett halasztás újra azt bi­zonyítja, a közel-keleti da­rázsfészekben egyszerűen képtelenség mindenkinek a kedvére tenni és néha elke­rülhetetlenek a nehezebb döntések. A látogatás lemon­dása ilyen döntés volt. Harmat Endre marák szövetségének elnöke és Klaus Bölling, az NSZK NDK-beli állandó képviselője fogadta. A megváltozott nyugatné­met belpolitikai viszonyok és a recesszió ellenére viszony­lag kedvezően alakult az el­múlt évben az NDK és az NSZK közötti kereskedelem — hangsúlyozta Amerongen. Klaus Bölling a két német állam kapcsolatáról szólva emlékeztetett a legutóbbi Ho- necker—Schmidt találkozóra, amely — mint mondotta — erősíti a reményt, hogy — a meglévő ellentétek dacára — a jövőben is javul az NDK és az NSZK közötti viszony. USZTYINOV INDIÁBAN Űj-Delhibe érkezett hétfőn Dmitrij Vsztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Usz- tyinov az indiai kormány meghívására tesz hivatalos látogatást az országban. BUCKLEY-MISSZIÓ BONNBAN Bonnban tartózkodik a James Buckley külügymi­niszter-helyettes vezette amerikai küldöttség, amely újabb kísérletet tesz arra, hogy Washington nyugat­európai szövetségeseit rábír­ja: csatlakozzanak az ameri­kai politika szovjet- és len­gyelellenes lépéseihez. A de­legáció, amely az NSZK után Nagy-Britanniát, Franciaor­szágot, Olaszországot és Bel­giumot keresi fel, vasárnap érkezett Bonnba. EMBERRABLÁS — VÁLTSÁGDÍJ Szokatlan hirdetés jelent meg a torinói La Stampa vasárnapi számában. Az ap­róhirdetések betűtengerében két hasábon a következő ol­vasható: „Egymilliárd lírát fizetünk annak, aki az élő Paolo Alessio megtalálásához hozzásegít”. A cím és a fel­adó: a Cuneo torinói gyáros­csoport. Az olaszországi em­berrablások történetében ez az első eset, hogy a zsarolók­kal való alkudozásnak ezt a módját választották. Paolo Alessio gyárost november 23- án este rabolta el négy álar­cos bandita. TERMÉSZETI KATASZTRÓFA PERUBAN Súlyos természeti kataszt­rófa történt a hét végén Pe­ruban. Heves esőzések kö­vetkeztében meglazult egy domboldal: a sár- és szikla- omladék egy forgalmas or­szágúira zúdult. A lavina személygépkocsikat, teherau­tókat és motorkerékpárokat temetett maga' alá. A menté­si munkálatok megkezdőd­tek, eddig öt holttestre buk­kantak. Becslések szerint mintegy száz ember került az omladék alá. Bárány Tamás: A fészek melege í. — Ha a képet viszed, a lámpa marad! — sikoltja hirtelen támadt indulattal az asszony. A férfi keze megáll a le­vegőben. Ujjai utálkozva szo­rítják a poros képkeretet, maga tűnődve nézi a falat, ahol egy élénk-üde folt virí­tó négyszöge mutatja, hol függött még az imént is a hangulatos festmény. — Légy vele boldog! — só­hajtja aztán megadón. Visz- szaakasztja szögére a képet, s az állólámpa felé bök. — De én csak ez alatt tudok ol­vasni ... Az asszony legyint. — Nohisz! — Arca egy merő szándékolt gúny. — Amennyit te olvasol! — Mostantól jobban rá­érek — dünnyögi a férfi. Az asszony arcán nyájas mosoly, ahogy egyetértőn bó­logat. — Annál is inkább, hisz a tévé is az enyém marad! — Meg vagy őrülve! — ugrik oda a férfi a kecses, fehér készülékhez, s kezét óvón végigsimítja rajta. — Ezt egyedül az én fizetésem­ből nyögtem ki! — Nyögtük ki, fiacskám — helyesbíti nyomban többesre az egyes számot az asszony. — Te fizetted, igaz, de sok­kal kevesebb kosztpénzt ad­tál! „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” — mondotta. Tolsztoj Leó vagy száztíz esztendeje, e szavakkal kezd­vén híres regényét, az Anna Kareninát. Négy emberöltő alatt azonban, úgy rémlik, gyökerében megváltozott az emberélet, mert ma sokkal inkább a boldog családok (ha ugyan vannak!) boldogak a maguk agyafúrtan ügyes, tit­kos egyéni módján — viszont annál jobban hasonlítanak egymáshoz az élni nem tudó, ügyefogyott boldogtalanok ... Hiszen hát hol nem úgy megy végbe manap egy válás előtti osztozkodás, Stock­holmtól Fokvárosig, Los An- gelestől Vlagyivosztokig, mint ahogy e percekben Ko­vács Tiboréknál zajlik barát­ságos, kétszoba-hallos villa- lakásukban, Budapesten? Most ott tartanak éppen, hogy a ház ifjú urának keze újból végigsimítja a hófehér tévékészüléket, kis hatásszü­netet tart, majd hosszú, me­rengő pillantást vetvén fele­ségére, szívszorító bánattal fölsóhajt. — Emlékszel, Katikám? Ez volt az első közös szerzemé­nyünk ... Nyolc éve vettük. — No látod! — ránt a vál­lán józanul az asszony. — Közös szerzemény ez is, te­hát felosztásra kerül! — Vágjuk ketté? — vere- sedik el megint a férfi arca, részint a szégyentől, hogy közeledése kudarcot vallott, részint a dühtől, hogy erre a piszkos alkudozásra kénysze­ríti az élet. — Hülye! — feleli tárgyi­lagos kurtasággal az asszony. — De viheted helyette a filmfelvevőt! A férje ránéz. Hiába, most már benne vannak — itt bi­zony licitálni kell!... — Csakugyan hülyének nézel? — kérdi csúfondáro- san. — A tévé hétezer volt, a filmfelvevő kettő és fél! — Tiéd a vetítő is! — int nagyvonalúan az asszony. — És a fridzsider! — mondja a férfi gyorsan. A paradicsom dala a Mansude színházban Hatalmas fehér épület Phenjan közepén a Mansude Művész Színház. Előtte impo­záns szökőkútrendszer — es­ténként a szivárvány színei­ben pompázik. A szökőkút közepén fehér márvány szo­borcsoport — táncoló, libbe­nő, kcses nőalakokkal. A fényárban úszó színház elé már jóval az előadás megkezdése előtt odagördül­nek a külföldi delegációkat, vendégeket, olykor túristákat árasztó buszok. Hiszen nem­csak az előadás, a színház is külön attrakció. A 60 ezer négyzetméteres színház a ko­reai főváros reprezentatív épülete. Falát színházi jelene­teket ábrázoló mozaikképek díszítik. A főbejáraton belépve szik- rázóan pompás mesevilágba kerülünk. Márvány, mozaik, féldrágakövek, kristályok csillognak, tükrök verik visz- sza sokszorosan a fényeket. Az előcsarnokban folytatódik a víz tobzódása. Szökőkút a bejárattal szemben, víz gyön­gyözik az emeletről és mint­ha a falból is vízesés törne elő. A falakat díszítő hegyek köré ugyanis fényjáték vará­zsolja a vízesést. Pompás csillárok árasztják a világos­ságot. A termek, amelyekben pi­henhetünk, gyönyörködhe­tünk — légkondicionáltak és pazarul díszesek. Faliképek­kel, szőnyegekkel. Az 1972- ben épült épületben egy nagy- és egy kisszínház, öltö­zők, pihenők, vendégszobák, próbatermek és egy sztereó hanglemez-stúdió kapott he­lyet. A nagyszínház színpada kétezer négyzetméteres —, több mint 1000 elektromotor­ral, 500 csőrlővel, 30 emelhe­tő és 2 forgó színpaddal. Az emelhető, forgatható, csúsz­tatható színpad távolról irá­nyítható. A falakon hangsza­bályozó berendezések. A szín- _ -pad két oldalán az előadás prózai vagy zenés szövege 4 idegen nyelven írásban is megjelenik — a külföldi né­zők kedvéért. A technikai be­rendezéseket az előadások alatt televízióval ellenőrzik. A paradicsom dala című előadás, amelyet láttam, tör­ténete a koreai háborúban , kezdődik, amikor is egy ka­Az előcsarnok. (A szerző felvétele) tona a lángokban álló épület­ből kimenti csecsemő gyer­mekét. Odaadja a szomszéd- asszonynak és eltűnik. Hősi halált hal. A csecsemő idő­közben felnő és újságíró lesz. Kezébe kerül egy történet — egy csecsemőről, akit a lán­gokból ment ki egy katona, s halála előtt arra kéri bajtár­sait, hogy ha nem térne visz- sza, keressék meg a lányt. A bajtársak az újságírónő segítségét kérik a nyomozás­hoz. S miközben az elveszett­nek hitt leányt keresik — vé­gig járják Észak-Korea leg­szebb tájait. A színpadon káprázatos díszletekkel eleve­nednek fel a varázsos tájak — a Gyémánthegység, a ten­gerpart. a Szamil-tó, a rizs­földek. a gyárak. A forgó- imozgó. pillanatonként válto­zó háttér előtt énekelnek, ke­cses táncot járnak a népvise­letbe öltözött fekete hajú tán­cosok. Miközben a díszletek: virágba borult fák. dús rizs­kalászok vagy őszbe fordult piros-sárga lombok, szikrázó vízesések, havas tájak. A történet happy-end-de! végződik. S diadalmas him­nusz zeng fel, amely az em­beri hősiességet, a hazaszere­tetei zengi. Kádár Márta Március 15-re emlékezett az ország (Folytatás az 1. oldalról) életének több vezetője. A Himnusz hangjai után a Nemzeti Dalt Barbinek Péter színművész mondta el. majd Bihari Albert, a KISZ me­gyei bizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket az idei forradalmi ifjúsági na­pok kezdetének jeles megyei eseményén. Szeifert Gyula, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak elnöke lépett ezután a mikrofonhoz, s méltatta az évfordulót. Többek között ki­emelte: — Ma, a szocializmust épí­nulásra lelkesít minket. A ma ifjúságának — de egész lakosságunknak is — a kor­nak megfelelő forradalmi tette az, ha feladatát, munká­ját képességeihez, tudásához mérten becsülettel teljesíti. Az ünnepi beszéd után a párt. a népfront, a KISZ. a tanács, a fegyveres erők és testületek, valamint a mun­kahelyek képviselői elhelyez­ték Kossuth Lajos szobrának talapzatán a megemlékezés koszorúit. A Kölcsey gimná­zium énekkarának és a Mó­ricz Zsigmond Színház mű­vészeinek ünnepi műsorával, majd a Szózat hangjaival zá­rult az ünnepség. Nyíregyházán koszorúzás — A konyhai? — mered rá a felesége. — Minek az ne­ked? — Ugyan! Nekem is van stílusérzékem! — Kis bár­szekrény áll itt a sarokban, a férfi rámutat. — Ez! Ebben úgyis csak italokat tart az ember. Az asszony arca újból csu- pa-merő gúny. — Kellene mi? Itatni a kis nőcskéket. . . A férfi udvariasan meg­hajol. — Még mindig stílusosabb, mint ha ön itatná a férfi vendégeit, tisztelt asszo­nyom ... Ez kissé korai volna az ön korában . . . Most az asszony arca borul lángba a homlokáig. — Szégyellő magad! — Szinte elsüllyedek — hajol meg újból kínai udva­riassággal a férfi, majd üzle­ti hangon megkérdi. — Szó­val? — Vidd a bárszekrényt — bólint az asszony. A férfi máris taszítja térdével a készséget a maga szobája felé, s közben le is hajol, hogy a villanyzsinórt kihúzza a,falból. Ott van már a két szobát elválasztó ajtónál, amikor felesége utánaszól. — Viszont marad a magnó! — Azt nem adom! — for­dul vissza villámgyorsan a férfi. (Folytatjuk) tő Magyarországon, amikor március 15-re emlékezünk, elsősorban a cselekvő hazafi- ságra mondunk igent. Akkor ünnepeljük igazán és eszmé­jéhez híven, s hűen márciusi forradalmunkat, ha a nagy­szerű elődök példája, a min­dennapok forradalmiságára. a becsületes munkára és tá­volt március 15-én Petőfi Sándor szobránál is. Hétfőn a megye általános és középis­koláiban, szakmunkásképző intézeteiben is ünnepségeket tartottak, megemlékezéseket, sok kulturális és sportrendez­vényt szerveztek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents