Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-07 / 32. szám
4 Kelet-Magyarország 1982.február 7. A héten Moszkvában tárgyalt a Szocialista Internacionálé leszerelési konzultatív tanácsának küldöttsége. A képen a Kalevi Sorsa (jobbra) vezette delegációt fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, államfő. (Kelet-Magyarország telefotó) Á hét címszavakban HÉTFŐ: indiai—pakisztáni külügyminiszteri tárgyalások Uj-Delhiben. — Szenegál és Gambia megállapodása értelmében Nyugat-Afrikában megalakul Szenegambia Államszövetség. — Lengyel közlemény a gdanski provokációról, számos országban elítélik az amerikaiak lengyel tv-show-ját. KEDD: A kubai külügyminiszter angolai látogatása. — Papandreu görög kormányfő Bonnba érkezik. — Heves harcok a guatemalai gerillákkal. SZERDA: Leonyid Brezsnyev fogadja a Szocialista Internacionálé küldöttségét. — Arafat befejezi budapesti tárgyalásait. — Saint Ouen-ben megnyílik a Francia Kommunista Párt 24. kongresszusa. CSÜTÖRTÖK: Az el nem kötelezett államok Izraelt elítélő határozattervezete az ENSZ-közgyü- lés rendkívüli ülésszakának Golan-vitájában. — Ogarkov marsall Hanoiban. — A NATO brüsszeli tanácsa újabb szankciókról dönt. PÉNTEK: Veszélyes amerikai beavatkozási tervek a salvadori polgárháborúba: Washington argentin csapatok bevetését fontolgatja. — A brit külügyminiszter kambodzsai ellenforradalmárokkal tárgyal Thaiföldön. SZOMBAT: Mubarak egyiptomi elnök amerikai látogatását befejezve Nyugat-Európában folytatja körútját. — Kormányalakítási megbeszélések Finnországban. Á hét három kérdése O Milyen új leszerelési lehetőségekről szólt Leonyid Brezsnyev? Zéró és zéró között nagy különbség lehet, nemcsak a sportközvetítések során, a nulla és null vitájában, hanem a leszerelési terveket illetően is. Reagan elnök, amint ez közismert, a zérómegoldás mandátumával küldte az amerikai delegációt Genfbe, az európai nukleáris fegyverekről folytatott tárgyalásokra, s többször érzékeltette : Washingtonnak nincs szándékában más, tartalék javaslatokról gondoskodni. Az amerikai zérómegoldás — miszerint a Szovjetunió szerelje le mintegy 500 közép-hatósugarú rakétáját Európában, cserébe viszont az Egyesült Államok lemond a tervezett 572 eurorakéta telepítéséről — elfogadhatatlan. Ha ugyanis megvalósítanák, a jelenleg fennálló hozzávetőleges egyensúllyal szemben egyoldalú NATO-fö- lény alakulna ki kontinensünkön. (A nyugati oldalon 986 kilövőegység maradna, beleértve 162 brit és francia szárazföldi telepitésű rakétát, 60, tengeralattjáróra helyezett amerikai rakétát, s a több mint 750 stratégiai bombázót. Ezzel szemben a Szovjetunió nem rendelkezhetne közép-hatósugarú rakétával, s repülőgépeinek száma csupán 500 körül mozogna.) Mind Washingtonnak, mind NATO-partnereinek azonban tudomásul kell venniök, hogy a valóságban létrejött erő- egyensúlyt nem lehet tárgyalási ügyeskedésekkel „átírni”. A Szovjetunió ragaszkodik az egyenlő biztonság elvéhez — ennek tudomásulvétele nem engedmény a Nyugat részéről, hanem a realitások elismerése —, ugyanakkor messzemenően kész kölcsönösen előnyös leszerelési intézkedésekre. Ezek, a többrétű lehetőségét tárta fel Leonyid Brezsnyev a Kremlben, amikor fogadta a Szocialista Internacionálé tekintélyes politikusokból álló konzultatív leszerelési bizottságát. A szovjet vezető egy igazi zérómegoldást ajánlott: mindkét fél mondjon le a közép-hatósugarú, eurostratégiai fegyverekről, tehát a szárazföldi telepítésű rakétákról, stratégiai légierőről, s az európai partok mentén szolgálatot teljesítő atom-tengeralattjárókról. Ha két valódi zéró áll egymással szemben a hordozóeszközök mennyiségének rovatában, akkor egyik félnek sincs előnye, illetve mindketten és egész Európa igazi előnyökhöz juthat. Szovjet részről azonban nem helyezkednek a mindent vagy semmit álláspontjára, hajlandóak a csökkentést részlegesen, fokozatosan is megvalósítani. Brezsnyev olyan távlatokat rajzolt meg, hogy 1990-ig a jelenlegi szint égyharmadára lehetne csökkenteni az európai nukleáris fegyverzetet. Mindenekelőtt moratóriumra lenne szükség, amely a további növelésnek venné elejét, a Szovjetunió — jóakarata jeleként — egy ilyen befagyasztás esetén bizonyos egyoldalú leszerelést is kész végrehajtani. Különböző utak és lehetőségek vannak tehát, széles területe lehet a tárgyalásoknak. Sajnos, e tekintetben nem adott okot túlzott derűlátásra a most záruló hét. Washingtonban elutasították a moszkvai indítványokat, s változatlanul nincs komolyan vehető amerikai ellenjavaslat, a holnap beterjesztett új amerikai költségvetés tovább növeli a fegyverkezési terheket, s a lengyel szükségállapot ürügyén újabb ellenséges lépések történtek a NATO ismételt szankciófenyegetéseitől a televíziós propagandashow-ig. Ebben a légkörben külön is rokon- szenvet kelthetett az a higgadt hangvétel, az a józanság, amellyel Moszkvában az enyhülés, a leszerelés valóságos módozatait kutatják. © Miért vetődött fel Kö- zép-Amerikában egy „argentin akció”? Ilopango a salvadori főváros nemzetközi légikikötője, de egyúttal katonai repülőtér, s az ország legfontosabb katonai támaszpontja. Ide érkeznek az amerikai fegyver - szállitmányok is. A minap a hazafias erők egy 120 tagú osztaga kiválóan előkészített támadást hajtott végre a "szuperbázis ellen. Megsemmisítették vagy súlyosan megrongálták a junta harci repülőgépeinek és helikoptereinek 70 százalékát (!), harc- képtelenné tették az őrség 50 tagját. Ez a közjáték — egy hadijelentés a sok közül — újra bizonyíthatja, hogy Washington feneketlen hordóba önti a „pénzt, paripát, fegyvert”, s a műsoron kívül Salvadornak megszavazott 55 millió dolláros gyors hadisegély sem hozhat megoldást. Felvetődött az amerikai részvétel, de a vietnami sokk után néhány évvel ezt még egy kétségkívül jobbratolódott Amerikában is nehéz lenne elfogadtatni. Ezért esik mind több szó közvetettebb beavatkozási formákról, közép- és délamerikai „helyettesek” révén. Csakhogy a közelben nehéz ilyen szövetségest találni: Guatemala maga is polgárháborútól terhes, Honduras bizonytalan, Haiti egyik válságból a másikba tántorog. Ezért esett a washingtoni tekintet délebbre, arra az ArgentínáHOBMM ra, ahol az új katona-elnök, Galtieri személye reakciós irányba történő eltolódást mutat. Vagyis Washington ösztönzésére és támogatásával argentin csapatok hivatalos keretek között vagy „önkéntesként” lépnének be a salvadori harcokba. Egyelőre tervről van szó, s megvalósulása előtt legalábbis két tényezőt meg kell fontolni. Milyen visszhangot váltana ki egy ilyen lépés a világban, Latin-Amerikában és Salvadorban, valamint miként hatna a helyettesítő hatalomra? Ha ugyanis nem csal az emlékezetünk, utoljára az iráni sah „helyettesítő hatalmához” fűztek megkülönböztetett reményeket Amerikában. O Mi történt a Közel-Kelet körül? A Közel-Kelet térsége, úgy látszik, mindig mozgalmas. Az ENSZ rendkívüli közgyűlési ülésszaka a Golan-fenn- sík izraeli bekebelezését vitatta, s ezt széles körben elítélték. Ugyanakkor a közgyűlés nem hozhat olyan általános érvényű, kötelező intézkedéseket, mint a Biztonsági Tanács, e testületben viszont amerikai vétó gátolta meg a határozathozatalt. Nőtt a nyugtalanság Libanonban, egyrészt az ország déli részében izraeli csapatmozdulatokra került sor, másrészt a jobboldali falangisták új fegyverszállítmányokhoz jutottak. Arafat budapesti sajtókonferenciáján aggodalmának adott hangot amiatt, hogy április 25-e, a Sínai- félszigetről történő izraeli visszavonulás előtt katonai kalandra kerülhet sor Dél- Libanonban. A PFSZ jelentősebb támadástól tart. BOBIGNY: szolidaritási est Korom Mihály beszéde Pénteken este — az FKP kongresszusa alkalmából — nemzetközi szolidaritási gyűléseket rendeztek 31 francia városban, a kongresszuson részt vevő külföldi delegációk részvételével. Az MSZMP küldöttsége a Párizs környéki Bo- bignyban rendezeti szolidaritási gyűlésen vett részt. A városháza dísztermében tartott gyűlésen Francois Asensi, a Seine-Saint-Denis megyei pártszervezet titkára üdvözölte a külföldi vendégeket, majd Hamed Szalem, a Szudáni Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, Mavis Robertson, az Ausztráliai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, Adalberto Minucci, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének és titkárságának tagja, valamint Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szólalt fel. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltő közönség perceken át tartó lelkes tapssal fogadta Korom Mihály beszédét, majd Gaston Plisso- nnier, az FKP Politikai Bizottságának tagja köszönetét mondott a külföldi vendégeknek. Korom Mihály felé fordulva hangsúlyozta, hogy a francia kommunisták teljesen szolidárisak a szocializmust építő országok kommunista pártjaival és népeivel. „Közös ügyért küzdünk, közös ellenséggel, az imperializmussal állunk szemben” — mondotta. A francia kommunistákat örömmel töltikel azok a sikerek, amelyeket a magyar nép az MSZMP vezetésével elért, s köztudomású, hogy ezeket a sikereket még ellenfeleink is elismerik. A szolidaritási gyűlésen elhangzott beszédében Korom Mihály tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottsága, a magyar kommunisták meleg elvtársi üdvözletét és jókívánságait a Francia Kommunista Párt XXIV. kongresszusának és valamennyi francia kommunistának. — Pártunk a leghatározottabban elítéli az agresszív NATO-köröknek a kialakult nemzetközi erőegyensúly felborítására irányuló kalandor próbálkozásait. Elutasítjuk az emberi jogok ürügyén álszent módon indított szovjetellenes és kommunistaellenes kampányt. A helsinki záróokmánnyal ellentétesnek Szabolcsi bűnügyi múzeum A megtévesztő távirat 24. Reggel 6 órakor ébredt fel Pátyodon 1973. március 26- án Mihálku Ferencné. Kinézett az ablakon és csodálkozva látta, hogy a kocsma még nem nyitott ki, holott máskor ilyenkor már mindig nyitva volt. Elindult, hogy megnézze a kocsmárosékat, Zsenyuk Béláékat. Az italbolt ajtaján egy szürke kartonpapír volt, s rajta a szöveg: „Az éjszaka sürgős távirat érkezett, haláleset miatt Pestre utaztunk. Béla”. Tanakodtak Pátyodon az emberek, hogy mi történhetett, aztán még aznap egy távirat erősítette meg a hírt: „Haláleset miatt mindhárman Pestre utaztunk. Béla”. Eltelt a másnap is, de a Zsenyuk házaspár még mindig nem érkezett haza. Harmadnap a szomszédok, rokonok délután odamentek a házhoz, hogy jobban szétnézzenek. Zsenyuk János próbálkozott először benézni az ablakon. Semmit sem látott, mert belülről egy terítő volt odarakva. — Mit tegyenek? — tanakodtak — aztán eldöntötték, hogy betörik az ajtót és megnézik, mi történhetett. Sikerült is bejutni a lakásba, -de csak az előszobáig mentek, mert a szobából borzalmas látvány tárult eléjük. Zsenyuk Béla az ágyon feküdt egy dunyhával letakarva, felesége pedig a földön: mindketten vérbefagyva. Értesítették a rendőrséget és megkezdődött a nyomozás a tettes után. Az első gyanú mindjárt Zsenyukék fiára, a 25 éves Zsenyuk Zoltánra terelődött, aki — bár pesti lakos volt — otthon töltötte a szombatot és a vasárnapot. De ezt a gyanút erősítette meg a fiú asztalon hagyott levele is. „Amit tettem saját elhatározásomból tettem, senkit sem hibáztatok, csak a feleségemet, mert nem volt hajlandó megbocsátani nekem. Így nem ér az életem semmit, esküszöm, hogy ezt rajta fogom megbosszulni. Uraim, kár is nyomozni utánam, mert mihelyt észreveszem, azonnal öngyilkos leszek.” A fenyegető levél elolvasása után országos körözést adott ki a megyei rendőrfőkapitányság Zsenyuk Zoltán ellen. Ellenőriztek minden címet, ahol feltehető volt, hogy megtalálják. Félő volt viszont, hogy az elkövetett két gyilkoság és a fenyegetések után Zsenyuk a feleségét is megöli, ezért az asz- szonyt kezdték követni. A gyilkos telefonon kért találkozót feleségétől. A nyomozók jóval a megmondott idő előtt érkeztek a megbeszélt helyre, és rövid idő múlva megjelent a fényképről és a személyleírásból ismert Zsenyuk. Mikor megállították már tudta, hogy lebukott, s nyújtotta karját a bilincseléshez. A rendőrségen aztán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy ő ölte meg a szüleit, azért mert nem akartak neki pénzt adni. Nem ez volt az első eset, hogy Zsenyuk otthonról pénzt kért, és addig mindig kapott is. Bár 1972 októberében megnősült és Pesten élt apó- sáékkal, mégis, gyakran volt szüksége nagyobb összegekre. Csak rövid ideig dolgozott, mert hol kitették a szűrét, hol ő hagyta ott minden'indok nélkül munkahelyeit. Míg udvarolt, napokra eltűnt, azt hazudta, hogy nyomozó és titkos megbízatásokat kell teljesíteni vidéken. Hogy hihetőbbé tegye ezt a meséjét, még a személyazonossági igazolványba is beírta piros tintával: nyomozó hadnagy. Aztán — még az esküvő előtt — anyósáéktól csalt ki 6000 forintot, hogy kocsit vesz, otthonról már megkapta a többi pénzt, csak éppen ennyi hiányzik. Aztán — mikor már elküldték a háztól — álkulcs- csal ment be apósáékhoz és néhány ruhaneműt szedett össze, hogy eladhassa a bizományiban. Odavitte óráját és karikagyűrűjét is, de mikor annak az ára is elfogyott, hazajött, hogy segítsenek rajta. Éppen disznóvágásra ért haza március 24-én. Két testvére is otthon volt, de öccse vasárnap délben, húga délután visszautazott. Délután megkérte édesanyját, hogy próbáljon meg este pénzt kérni az apjától, mert szeretné rendezni a családi életét. Az apja nem volt hajlandó tovább pénzelni, sőt azt is közölte vele, ha nem rendezi családi életét, többet haza se' jöjjön. B. J. (Folytatjuk) tekintjük azt a politikai és gazdasági nyomást és szankciópolitikát, amellyel a Szovjetuniót és a többi szocialista országot belső rendszerük, úgymond, liberalizálására akarják rábírni. Mi másnak lehet ezt tekinteni, mint a szocialista országok belügyei- be való nyílt beavatkozásnak? — hangoztatta, majd folytatta: — A szocialista országok egyébként sem szorulnak ilyen külső „biztatásra”. Ná- luknál senki sem ismeri jobban az általuk megtett történelmi utat, azokat a nehézségeket, amelyeket a demokratikus hagyományok hiányában le kellett küzdeniük azért, hogy megteremtsék a valóságos néphatalom gyakorlásának, a szocialista demokrácia kibontakozásának feltételeit. Nyilvánvaló igazság, hogy a szocialista országok — bár még sok a tennivalójuk ezen a téren — rendszerük jellegénél fogva ösz- szehasonlíthatatlanul magasabb rendű demokráciát valósítottak meg már eddig is, mint bármely tőkés állam. Korom Mihály a továbbiakban a Magyarországon folyó szocialista építés időszerű kérdéseiről, az MSZMP politikájáról, a szocialista demokrácia szakadatlan fejlesztésére, bővítésére irányuló törekvésekről beszélt. Korom Mihály beszédét így fejezte be: — A történelmi fejlődés nem ismer sablonokat. A szocializmus — az alapvető közös jegyek mellett — sokarcú, állandóan változó valóság, amelyben a szükségszerűen jelentkező ellentmondások és azoknak átmeneti ’agy elhúzódó megoldatlansága időről időre bonyolult, adott esetben nehéz helyzetet teremt. Ezt a marxizmus—leninizmus szellemében gondolkodó és cselekvő kommunista pártok a társadalmi fejlődés velejárójának tekintik. A szocializmus világrendszere még fiatal. A tőkés társadalomnak évszázadokra volt szüksége ahhoz, hogy megszilárduljon. Meggyőződésünk, hogy a szocializmusnak nem lesz szüksége ily hosszú időre. Bízunk abban, hogy egymás tapasztalataiból okosan tanulva a szocializmus gyorsabb fejlődésével számolhatunk az elkövetkezendő időszakban. Hiszünk a szocializmus életerejében, térhódításában, mert önökkel együtt azt valljuk, hogy az emberiség biztonságosabb és jobb jövőjét a szocializmus hozza meg.
