Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
1982. február 27. Q Gróf Károlyi Gyula és feleségének portréja. Benczúr-önarckép (másolat). (Elek Emil felv.) Nyíregyházán Hónapokig hiába keresték a nyíregyházi és a megyeszékhelyre látogató múzeumbarátok a Benczúr Gyula emlékkiállítást. Az elmúl! év végére ismét megnyílt felújítva a Jósa András Múzeumban a nyíregyházi születésű festő munkásságát bemutató állandó kiállítás. A múlt századi magyar akadémikus történeti festészet egyik jelentős alakjának életútját érzékeltetik a tárlókban elhelyezett dokumentumok, levelek. fényképek. Láthatók a festő bútorai, használati eszközei. így rajzszéke, palettája, festőállványa. A kiállított képek tanúsítják. hogy Benczúr történeti témájú festményeivel, portréival alkotott maradandót. A vázlatok, rajzok nagy technikai tudásról. ábrázoiókészség- • röl vallanak. A sokalakos tablóképeit a pompás kosztümök, hatásos jelenetek külsőleges ábrázolása jellemezte. Az arisztokrácia tagjait, a politikai élet alakjait előszeretettel örökítette meg vásznain., Korának hivatalosan elismert művészeként alkotott ezáltal. Elhalmozták megrendelésekkel. I művészeti és közéleti ki- j tüntetésekkel, Nyíregyhá- I za díszpolgárává válasz- j tóttá. Sok önarcképet is ! festett. Benczúr Gyula : nyomán a századforduló- ! ra a portré kedvelt, ta- | nítványai által további művelt műfaj lett. Benczúr-emlékkiállífás Részlet az emlékkiállításból. Nyíregyházi utcák névadói: Gerliczky Mihály Az előző írásban szereplő Csáki István utca szomszédságában. szintén az Orosi útról nyílik a Gerliczky Mihály utca. Névadója kilétének megfejtésénél nincs könnyű dolgunk. Születésének és halálának pontos dátumát nem ismerjük. A XVIII. század második felében, a XIX. század fordulóján élt. Tevékenysége elválaszthatatlanul Nyíregyháza első önkéntes örök- váltságával forrt össze. Gerliczky Mihály egyike volt azoknak, akikben először fogalmazódott meg a kérdés: hogyan lehetne a Nyíregyházához tartozó földbirtokok egy részére, majd az egészére az örökös jogot megszerezni? Híveket toborzott a jobbágyi terhek örökös megváltására. 1803—1804- ben, mint Nyíregyháza főbírája kimutatta az önállóság városfejlesztő előnyeit. A Dessewffy-családhoz írt, örökváltságot előkészítő levelei olyan szellemi képességekről tanúskodnak, hogy méltán sorolható a város múltjának legnagyobb alakjai közé. A legelső „esedező levelet" a többi városatyával együtt gróf Károlyi Józsefhez és Dessewffy Sámuelhez írták": A nagy cél. az örökváltság a •következő sorokban így öltött először testet: ..Tiszta indulattal és ártatlan gondolatokkal kívánunk mi magunk és maradékaink sorsán segíteni és az emberi közönséges Társaságnak javát, hasznát és boldogságát munkálni azáltal, hogy a mi jobbágyi tartozásunkat — melyet ez ideig híven és igazán megfizettünk — egyszerre felválthassuk és a mostani földesúri jövedelemnek eapi- tálisát (tőkésített összegét — a szerk.) lefizetvén, olyan szabad állapotba helyeztessünk, hogy a nemsokára kezdendő országgyűlésen. , a mi mezővárosunk szabad és királyi városi privilégiummal ajándékoztatna meg" A Dessewffy-családdal gyorsabban és sikeresebben haladt az egyezkedés. 1803- ban Nyíregyháza képviseletében tizenegy társával Gerliczky is aláírta az „örökvart lás” szerződést, amit a jászoi konvent 1804. március 1-én hitelesített. Az első váltság 320 ezer rénes forint kifizetésével járt. ami nagy megterhelést jelentett a nyíregyháziaknak. önerejük ehhez elégtelen volt. ezért kölcsönökből — öt-tízezer forintokból — gyűjtötték össze a pénzt. A hitelezőkhöz a kérvényeket Miskolczy Mátyás fogalmazta. Gerliczky Mihály pedig a pénz kijárásában, előteremtésében tevékenykedett fáradságul nem ismerve. A lakosok már 1803-ban megkezdték aurájuk eső ösz- szeg törlesztését. A váltság- kasszát 1804 őszéig Gerliczky kezelte, de betegsége miatt tovább nem tudta vállalni. Pontosan végzett munkáját elismerték, 1804. november 1-én 150 forinttal jutalmazták a váltságkasszából. Életének utolsó évei homályba vesznek, mint ahogy halála után néhány évtizeddel feledés ült emlékére is. Osztozott ebben Benkö István főbíróval, a második örökváltság szervezőjével. „Mintha ennek a két férfiúnak emlékét befújta volna a helyét örökké változtató nyíri futóhomok. úgy eltűnt alakjuk emlékünkből" — írta Szo- hot Pál. Ezen a méltánytalan feledésen enyhített Nyíregyháza közönségé 1969-ben, amikor utcát nevezett el az első örökváltság kezdeményezőjéről. Reszler Gábor Integráció a közművelődésben SENKI SEM HATÁROZHATJA MEG előre hol fcg megszületni: a világvárosi rangjával büszkélkedő Budapesten-e, vagy „be kell érnie” valamelyik megyeszékhellyel, középvárossal, esetleg egy csöpp faluval a Bükk lábainál. Köztudott, hogy Magyarország lakosságának jó része úgynevezett kistelepüléseken él. Hogy mekkorák ezek a falvak? Némelyikben harminc, némelyikben ^háromezer ember lakik. S az életkörülmények ugyancsak függenek attól, hány nulla sorakozik az első számjegy után. Természetesen nem lehet minden községben kihelyezett főiskola, Skála Áruház, és panorámafilmszínház, de azt joggal várhatja el minden állampolgár, hogy ne kerüljön lényegesen hátrányosabb helyzetbe azért, mert nem nagyvárosban él. Érvényes ez a művelődési lehetőségekre is. Nem véletlen, hogy a hetvenes évekre időszerűvé vált a kistelepülések sorsa. Falvak, egész területek néptelenedtek el a mezőgazdaság csökkenő munkaerőigénye, a falusi lakosság város felé törekvése miatt. Iskolák százait körzetesítették, kihasználatlanul maradtak jó állapotban lévő, ma is értékes épületek. A körzeti központokban külön-külön kínlódott — vagy kínlódik ma is — az iskola, a művelődési ház. az óvoda, a sportegyesület. Sajátos gondjaik közös okokra vezethetők vissza: megnövekedett a gyermeklétszám, és nőtt az emberek kultúrálódási igénye, ugyanakkor kevés az oktatásra-műve- lődésre fordítható pénz, kevés a szakképzett népművelő, egyes iskolákban a szakképzett pedagógus, a könyvtáros is. Néhol olyan groteszk helyzet alakult ki, hogy a helyi tanácsnak a fejlesztésre fordítható pénzét egy- egy módosabb községi polgár minden nehézség nélkül meghitelezhetné. Hallottam olyan esetről, hogy a tanév vége felé a szülőknek kellett villanykörtét vinniük a falusi iskolába, mert már arra sem futotta a költség- vetésből ... A KISTELEPÜLÉSEK OKTATÄSI, köz- művelődési és sportintézményeinknek integrációját tehát a szó szoros értelmében a szükség kényszerítette ki. Egyesíteni a szellemi és az anyagi erőket: ez volt a cél a hetvenes évek második felében, s ma még inkább, mint akkor. Az első lépést Heves megye tette: a füzesabonyi járás Sarud nevű községében megalakult az eíő nevelési központ. A példát számos helyen követték az országban, s ma már nemcsak falun, hanem városban is szaporodnak az integrált létesítmények. A nyolcvanas évek elejére hetven fölé nőtt a számuk. A nevelési központok igazgatóinak első tapasztalatcseréjét tavaly ősszel Pécsett tartották meg. Itt, az új siklósi városrészben épül az ország egyik legkorszerűbb nevelési központja. A majdan — szinte szimbolikusan — nyolcszög alakú épület- együttesben úgyszólván a „születéstől a halálig” kívánnak foglalkozni az emberekkel. A hetvenegynéhány intézmény között természetesen nemcsak ilyen vagy a debrecenihez hasonló „csodapalotákat"’ találunk. Vannak egészen egyszerű, mondhatnánk elemi szinten működő nevelési központok is, ahol az integrációt csupán az iskola, az óvoda és a művelődési ház együttműködése je\ lenti. Beláthatjuk azonban, hogy már az is nagy dolog, ha nem külön-külön szerveznek ismeretterjesztő előadásokat, nem külön-külön veszik meg a méregdrága audiovizuális berendezéseket, s ha a pedagógusok az eddiginél nagyobb segítséget adnak a népművelőknek. Természetesen az integráció sokkal fejlettebb formája az, ha már a tervezőasztalon összeszerkesztik a nevelési, a közművelődési és sportlétesítményeket, s azok közös igazgatás alatt összehangolt, sőt szerves egységbe tartozó nevelési-kulturális program alapján dolgoznak. Ilyen, úgynevezett komplex intézmény még kevés van, de a fejlődés tendenciája mindenképpen ez kell hogy legyen. MERT MIT IS VÁRHAT A LAKOSSÁG az ilyen nevelési központoktól vagy komplex intézményektől? Legelőször is azt, hogy megvalósuljon bennük a folyamatos, az úgynevezett permanens oktatás-nevelés. Hogy az az óvodás kisgyerek, aki egyszer megismerte, megszokta az épületet, törés nélkül léphessen át az iskolába, onnan talán a középiskolába, s ha kiszakad ebből a körből mint tanuló, találja meg ugyanitt a helyét a szakkörökben, a hobbiszobákban, a sportpályán,, az uszodában, a mozi- és színházteremben, a kulturált büfében, étteremben. Természetesen ez volna az idea, de ma még azt is jogosan tarthatjuk eredménynek, amivel például a baranyai Dobszán dicsekedhet: a nevelési központ megszületése fellendített^ a felnőttoktatást, a gyerekek egyre több sikerrel csábítják el szüleiket a különböző rendezvényekre, a hírlapolvasóba, a könyvtárba. Egyre több felnőtt merészkedik be az iskolai tornapályákra, s a tantermek esténként öntevékeny együttesek számára biztosítanak próbalehetőséget. A megnövekedett feladatokhoz természetesen új szemléletű szakemberek szükségeltetnek. A pedagógusnak egyszersmind jó népművelőnek kell lennie, aki a tanításon kívül meg tudja szervezni a tanulók — és szüleik — szabad idejének hasznos eltöltését. A népművelőnek ugyanakkor ismernie kell az iskola rendjét, az alapvető tantárgyi követelményeket és a nevelési célokat, hogy hozzájuk igazíthassa művelődési tervét. Az iskolai előkészítőtől a felnőttek szakmai továbbképzéséig mennyi feladat! A tapasztalatok szerint a megnövekedett munka inkább vonzza, mint taszítja a szakembereket. Főként a fiatalok — tanárok és népművelők — látnak sok fantáziát az új típusú komplex intézményekben. (Üj elnevezésük általános művelődési központ: egyedül a pécsi intézmény tartja meg a nevelési központ elnevezést.) Jó volna, ha a régi beidegződések, a hagyományos iskola idealizálása, a személyi torzsalkodások sehol nem akadályozhatnák meg az új szellem térhódítását. Sajnos ma még erre is bőven találunk példát. IDÉN TIZENNYOLC ÁLTALÁNOS művelődési központban kezdődik országos kísérlet, amelyek tapasztalatait 1985-ben összegezik majd! Havasi János Fekete Gyula: Szombat este* Szombat van, este hét óra. Apu valahová készül, Anyu valamiért haragszik. Katica az asztalnál ül, és egy fürt szőlőt szemelget. Már harmadszor kérdezi: „Marikának fájt a hasa, mert sok szőlőt evett? . .. Anyu!... Ugye, anyu?...” — de semmi válasz.. Katica most figyelmesebben megnézi az anyját, majd az apját, és ő is elhallgat. Apró ujjai tétován babrálnak a szőlőszemeken. Kis idő múlva cinkosan az anyjára villan a szeme, és hangosan súgja: — Haragban .vagytok?... Anyu ... Ugye haragban vagytok? Nincs válasz. Az anyja fel *A József Attila-díjas író február 26-án volt hatvanéves. Szeretettel köszöntjük. sem néz: az ő tavalyi kockás szoknyácskájával babrál, kiteregeti, elsimogatja a léidén. Katica most halkabbra fogja, s úgy kérdez, a szemével is, szöszke fejbólintásával is: — Igen?... Anyu... Haragban vagytok? . Igen? Türelmetlen mozdulattal felel az anyja, de Katicának elég ennyi, máris tovább nyomoz: — Miért vagytok haragban?... — Anyuuu... Csend. Az apja a ruhásszekrényben motoz, kiránt egy nyakkendőt. — Jól van már. Egyél... Jóban vagyunk. — Neeem — húzza a szót Katica, s gyanakodva az apjára nevet, őt ne akarják becsapni, ö úgyis tudja, hogy haragban vannak. Újra az anyját kérdezi, már nem kíváncsian, csak á tiszta bizonyosságért : — Ugye,' Anyu. . nem igaz? . .. Ugye haragban vagytok ? — Mert apád nem szeret minket — mondja az anyja hirtelen, s még jobban a kis szövetszoknya fölé hajol. El kell az alját bontani, le kell engedni, mert Katica sokat nőtt tavasz óta. Dühösen bevág valamit a szekrény aljába az apja. — Jó nevelés! Beszélj csak a gyereknek! Katica megrebben, hol egyikükre, hol másikukra pillant, s elgondolkozva egy hamvaspiros szőlőszemet dug a szájába. Valami eszébe jutott, egyszerre az öröm izgalma derül fel az arcán. Kerek, nagy szemét az apjára függeszti, de az anyjának súgja, az előbbi hangos súgdolódzással: — Anyuuu ... Akkor elváltok ti is? — Hallgass már, és egyél! — szól rá az apja. Bosszúsan kioldja a nyakkendőt, s a tükör előtt újra megköti. — Hányszor mondtam már, KM HÉVÉGI melléklet
