Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1982.február 20.

FÍLMJEG^

Palotai István

Jó vele úgy megismerkedni, hogy a pálya állomásaira, a jelentős eseményekre, az elért, vagy óhajtott célokra a beszélgetőpartner — jelen esetben e sorok szerzője — rákérdez, mert fegyelmezett, módszeres és alapos, ha a hivatásról van szó. De nem érdemes. Mert félő: rejtve

maradnának a legérdekesebb színek, torzóban áz egyéniség, háttérben a fel-felvilla- nó indulatok. Mindjárt kész tehát közöttünk a kompromisszum : csapongjunk szerepek és álmok világában, győzzük le a teret és időt, engedjünk a pillanatnak, a szabadon szárnyaló fantáziának.

Vége a délelőtti munkának. Szünet. Most fejeződött be Moliere: Amphitryónjának délelőtti próbája, melyet Palotai István ezúttal nem a színpadon, hanem a nézőtéren töltött.

— Ezt a legújabb feladatomat úgy jellemezhetném, hogy nem is segédrendezőként dolgozom most Nagy András László mellett, hanem inkább a rendező munkatársaként. A zárt kettős- jeleneteket és a monológokat a szereplők velem próbálják majd külön ...

Gyors számvetés: ez a hetedik jelentős munka Nyíregyházán. Három kiosztott szerep, két beugrás, egy önálló rendezés és ez a legújabb a Moliere-darabban. A Csongor és Tünde kivételével minden produkció születésénél ott volt, vagy szereplőként, aki' a rendezők utasításaira figyel, vagy rendezőként, aki mások alakításáért izgul.

Elsőként arc nélkül találkozhattunk vele, a Tamási Áron-műből készült Búbos vitéz Medve udvarnagya- ként. A gyerekek pillanatok alatt szívükbe zárták a kedves, esetlen, nagy fejű Macit, aki olyan bájosan tudta közölni: Rohanok — miközben egymásba akadó lábai ebbén igencsak megakadályozták, hogy az apróságok serege hazáig ezt a mókás járást gyakorolta. Palotai István egyébként sem tartozik a kis növésűek közé, hát még a háromméternyi maszkkal együtt! Bizony, nem kis nehézséget okozott az egyensúlyozás, a hatalmas fej megtartása, a hang szabályozása a szőrmók pofa mögül. De ugyanígy voltak ezzel a társulat más tagjai is, akik az óriás állatok bőrébe bújtak. Nyugodtan kijelenthetjük: az erdő vadjai a Búbos vitézből barátai lettek a közönségnek. Miért idéztünk itt ennyit? Mert kedves szerepe a Maci, s mert egész évadban szerepel, mindenütt a megyében.

Nem annyira hálás szerep az Űri muri mérnöke, s hasonlóan ugyancsak bravúros teljesítményt kíván a színésztől egy olyan figura megformálása, mint az Ez aztán szerelemből a kis prostituáltnál sorára váró úré. ötlet és ötlet — ez a kulcs. Meg kell találni azt a pontot, ahol kihozható vglami, amire rá lehet játszani, amit nem érdemes elszalasztani. Ilyen ötlet például az Ez aztán szerelemben a bűvös kocka. Miközben az úr az előszobában várakozik barátnője fizetett szerelmére, gyorsabban telik az idő, ha addig kirakja a kocka színeit. A nézőtéren a hatás rendszerint nem marad el.

— Kétféle színész van — kap bele ebbe a gondolatba Palotai István —, az egyik magára húzza a szerepet, mert arra van szüksége, hogy a figura problémáival azonosuljon, s szinte ízig-vérig együtt él a szereppel, a másik viszont — s magamat is ide sorolom — belebújik az adott személyiség bőrébe. Nekem át kell alakulnom, akár hasonlít hozzám a megírt szerep, akár nem.

Az utóbbi napokban már beugróként is megjelent a színpadon: mint Mákos az Űri muriban, majd az Ez aztán szerelemben a szexológus szerepében.

— Mákost másfél órával a fellépés előtt tudtam meg. Ennyi időm volt. De úgy hiszem, baj nélkül lement.

Vázlatos pályakép. Az egész família a színházhoz kötődött. Édesanyja Forgách Magda néven éppen Nyíregyházán lépett először színpadra, itt kapta élete első kritikáját Bársony Aladár társulatának tagjaként.

— S következzék a folytatás. Van egy nyolcéves fiam. Biztos, hogy színész lesz.

Veszprémben, a Petőfi Színházban kezdte a pályát, 1965-ben. Ösztönös színésznek vallja magát. A főiskolai képzésről nincs túl jó véleménnyel — s még finomak is voltunk —, a működési engedélyhez azonban Veszprémben olyan tanítómesterek adtak életreszóló útmutatót, mint Majczen Mária, a nagy tragika és Pethes György rendező.

Nemsokára látogató útlevéllel Kanadába ment, ahol egy időre a Torontói Művész Színház foglalkoztatta. Her- czegtől Illyésig tartott a repertoár, s a partnerek között olyan nevek, mint Karády Katalin, Szörényi Éva. Meg az édesapja, idősebb Palotai István, akivel együtt játszani egyike volt a legnagyobb élményeknek.

Visszatérte után a Déryné Színházhoz szerződött, ami annak idején a kínok kínja volt. Egy álló esztendeig csak Shakespeare...

— Egész évadban voltam Demetrius a Szentivánéji álomban. Semmi más. Azóta, ha csak meghallom Mendelssohn kísérőzenéjét, amit

a darabhoz írt, azonnal belerúgok a rádióba, egyszerűen nem lehet kibírni... Utána következett volna a Rokonok, Móricztól, hasonló feltételekkel. Ezt már nem vállaltam. Akkoriban itt tájoltunk Szabolcs-Szatmárban. Egy váratlan lehetőség kínálkozott — s beálltam művészeti főelőadónak a megyei művelődési központhoz.

Egyszer később még volt népművelő, az őrbottyáni hár lózati művelődési központ igazgatója és a váci járás módszertani felügyelője.

— Hamar rájöttem, hogy ez olyasmi, mint a vízgereb- lyézés, így aztán szívesen vállaltam, amikor a Kultúra külkereskedelmi vállalat exportált-— mint például egy könyvet — külföldre. Ismét Torontóba kerültem. Ott aztán csodák történtek.

La Mancha lovagja, Hair, angolul, Görgey a Fáklyalángban magyarul stb.

— Filmezni is ott kezdtem. Hustonnal, a Kallódó emberekben, Gary Cooperrel, Marilyn Monroe-val egy stábban, egy filmben. Huston később, idehaza is megkeresett, és felkért egy kisebb szerepre.

S a filmek idehaza utána. Makk Károly: Macskajáték,

Szabó István: Mephisto, Kovács István: Októberi vasárnap, Fábry-Zoltán: Requiem. Rendszertelen felsorolás — hatalmas élmények a legnevesebb rendezők mellett.

Szabadúszó is volt, majd amikor meghallotta, hogy Nyíregyházán társulat alakul, úgy érezte, boldog volna, ha itt dolgozhatna.

— Hadd mondjak el itt egy történetet. Annak idején Szolnokon, amikor Kerényi Imre igazgató elment, ötszáz forintos emeléssel akarták megújítani a szerződésemet. Nem írtam alá. Az a véleményem, hogy színházat hivatalnok nem vezethet, csak olyan művész, akinek vérében van a színház.

Lehetőségek Nyíregyházán. A szerepek önmagukért beszélnek, az alakítások is. Emellett most egy szívfájdí- tóan szép produkció születik, ő rendezi Gogol: Egy őrült naplóját, Stettner Ottónak.

Adalékok a portréhoz. Beszél lengyelül, csehül, szlovákul, szerbül, oroszul, angolul — felsőfokon .— németül. Repült, vitorlázott, ejtőernyőzött, ír, rajzol, játszott Csehszlovákiában is. Most feleségével a színház sóstói, „munkásszállásán” lakik, kilenc négyzetméteren, egy papagáj, egy tengerimalac, több aranyhörcsög, 12 neonhal és egy páncélos harcsa társaságában. Rendkívül nehezen élnek kint a „prérin”, de ennek ellenére nem jár fűhöz-fához lakáskiutalásért, holott szeretne Nyíregyházán maradni, letelepedni. Szabad idejében — és ha jól érzi magát — legkedvesebb elfoglaltságai egyike: karikatúrákat rajzol. Abból következtetve, hogy ezekből néhány már lapunkban is megjelent — Nyíregyházán jól érzi magát.

Baraksó Erzsébet

Reich ' Károly: Illusztráció Móra Ferenc Csilicsali Csalavári Csalavér című meséjéhez.

’i' .í 'm i joia'.-ietui t j*. j

Pécsi mérleg

1982-ben is folytatódott a hagyomány. A filmszakma képviselői megint összesereg- lettek évi bizonyítványosztásra, az alkotások megtekintésére és értékelésére, valamint a jövő perspektíváinak számbavételére. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy külföldről ismét számosán érkeztek: úgyszólván a legjelentősebb kritikusok és forgalmazók, akik már sokat tettek és nyilvánvalóan ezután is sokat fognak tenni nemzetközi hírünk öregbítése érdekében.

Jegyzetünkben nem tehetünk említést valamennyi kérdésről, mely a pécsi fórum résztvevőit — a magyar filmművészet itthoni és idegenben élő barátait — foglalkoztatta. Ha csupán a címszavakat sorolnánk fel, akkor is megtelne a rendelkezésünkre álló 80—100 sor. Helyette vegyük lajstromba — a teljesség igénye nélkül — a viták középpontjában álló pozitív és negatív tendenciákat, a fejlődés jellegzetességeit, a „hogyan tovább?” időszerű feladatait.

Mindenekelőtt örömmel hangsúlyozzuk: végre felengedett a magyar filmmel szemben esztendők során tartósan tapasztalható ellenségeskedés (jobb esetben közöny) jégpáncélja. 1981-ben nagyon sokan voltak kíváncsiak a hazai stúdiók produktumaira; a slágerek — üzleti sikerek — közé nem egy magyar filmújdonság került. A listavezető A pogány Madonna, mely eredményesen konkurrált a hasonló jellegű kalandtörténetekkel, de sokan tekintették meg a Vámmentes házasságot, a Ballagást is (pedig utóbbiak nem kifejezetten kommersz eszközöket vonultattak fel). Egy szó mint száz: úgy látszik, a magyar film elindult azon az úton, hogy — akárcsak a korábbi jeles korszakokban — újra otthon legyen itthon.

Ázsiónk a nagyvilágban tovább erősödött Többször említést tettem e hasábokon arról, hogy sokan figyelnek ránk árgus szemmel, s noha portékáinkat nem ä hatalmas mozipalotákban vetítik, állandó jelenlétünk a filmes közéletben bizonyítható. (Tekintélyünkről — egyebek között — éppen az tanúskodik, hogy a filmszemlére Franciaországtól Jugoszláviáig, az Egyesült Államoktól Svédországig mindenünnen örömmel jönnek hozzánk, efféle mezőny legfeljebb csak Can- nes-ban s még egy-két világ- versenyen toborozható össze.) Mintha valami fordulat küszöbére érkeztünk volna. Már az Angi Vera diadalútja bizonyította, hogy a magyar film kezd kilépni a maroknyi klubok és alkalmi bemutatók szűk volumenű nyilvánossági szféráiból. Gábor Pál megrázó erejű drámáját a Broadway-n és a Champs Elysée-n játszották, de a Mephisto, Szabó István remeke még nagyobb frontáttörést hozott. Rengeteg ország megvásárolta, a kritikusok mindenütt áradoznak róla — és az üzleti eredmények sem lebecsülendők. Különben a Mephisto itthon is igazi szenzáció. Noha súlyos élmény és egyáltalán nem kikapcsolódásra szánt látvány, tömegek érdeklődése kísérte. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy művészi igényességgel is lehet sokakhoz szólni.)

Ne higgyük persze, hogy minden rendben van a portánk körül és remek minőségi és mennyiségi eredményeink fényei teljesen feledtethetik a kisebb-nagyobb árnyakat, akut gondjainkat, vagy a várható nehézségek kérdőjeleit. Legyünk tehát tárgyilagosak és vegyük sorra a „tartozik” oldal bizonyos tételeit is.

Mostanában egészségesebbek a tematikai arányok, s már nem mondhatjuk kategorikus egyértelműséggel, hogy a vásznon komor hangulatok uralkodnak, azt azonban nem tagadhatjuk: a

szórakoztatásban messze vagyunk a világszínvonaltól. Különösen a nívós vígjáték kevés. Mintha túlságosan favorizálnák rendezőink az ötvenes évek konfliktusait (ami önmagában érthető, hiszen minden jellemet próbára tettek a különleges politikai körülmények, ám az egyoldalú érdeklődés az egyensúly felbillenéséhez, s bizonyos sémák bevetéséhez vezethet.) Néhányan már kongatják a lélekharangot a dokumentarista irányzat felett. E sorok írója másképpen vélekedik: Dárdaytól,

Vitézitől, Tarrtól és a többiektől még sok felfedezés várható, viszont a tényfaggatás módszere mintha túlságosan is nagy teret foglalna el filmgyártásunkban. Az idei premierek sorában már- már listavezétőek az ilyesfajta művek — s elszívják a levegőt a cselekményes-fordulatos mozi elől... Többen szóban-írásban hangsúlyozták a szakmai felkészültség, a mesterségbeli tudás fontosságát. Egyetértek vele. Az érem két oldaláról van szó. Kétségtelen, hogy helyettünk senki sem fogja ábrázolni a vásznon azt, ami nálunk és velünk történik, de az is bizonyos: az érdektelen tálalás, a fésületlen megfogalmazás, a pongyola stílus útját állhatja a kongeniális mondanivaló hatékonyságának is.

Pécsett előzetes meózásra került sor: az érdeklődők megnézhették azokat a filmeket, melyek csak később — tavasszal, nyáron — kerülnek a mozikba. A kritikai reflexiókkal még várhatunk, annyit azonban elöljáróban megállapítunk: kellemes visszhang fogadta az újdonságokat. Korai lenne új virágkor élj övételét ünnepelni, noha a biztató jelek sokasodnak. Még itt a nagy csapat, s már kopogtatnak a további generációk tehetséges tagjai. Legtöbbjükben munkál az a szándék, hogy közérthető formában szervezzék művészi valósággá a tegnapot és a mát, közéletünk és belső világunk égetően fontos kérdéseit. Bizonyosnak látszik: 1982-ben nehezebb lesz filmet csinálni, mint a korábbi esztendőkben. A követelmények egyre magasabbak, a gazdasági bázis nehezebben biztosítható. De éppen ez a szép a feladatban! Kívánjuk, hogy filmeseink továbbra is figyeljenek a társadalmi megrendelésre és ne hagyják kialudni a szüntelen kísérletezés, a teremtő inspiráció és a jobbító szándék tüzét.

Veress József

Tények és tanúk

A Magvető Könyvkiadó 1975- ben indított Tények és tanúk című memoársorozata 1981 végén 56. kötetéhez érkezett. A siker titka mindenekelőtt e könyvek műfajában keresendő. A memoár, az emlékirat — a Magyar Irodalmi Lexikon megfogalmazása szerint — műfajilag a napló és a történetírás között elhelyezkedő, a szerző személyes élményeiről beszámoló írói mű, melyben a szerző — ellentétben az önéletírással — elsősorban nem önmagával, hanem azokkal az eseményekkel foglalkozik, amelyeknek részese, szemtanúja volt. A Tények és tanúk elnevezés tehát a műfaj lényegét fejezi ki, s ha mindehhez hozzászámítjuk azt a körülményt, hogy a sorozat szerzőinek többsége történelmünk . közelmúltjából, vagy éppen napjainkról meríti témáját, máris megfejtettük a sorozat iránt megnyilvánuló hatalmas érdeklődés rejtélyét.

Adva volt tehát egy vákuum, egy kielégítetlen valós igény, nem csoda tehát, ha a sorozat megindításával a kiadó és az olvasó egymásra talált.

Előnyére szolgál a sorozatnak a tematikai változatosság Is: színésznő, politikus, immár klasz- szikusnak- számító és kortárs író, jószemű szociográfus és világjáró í’.t í j l'cv i I 5. M.?!

zsurnaliszta művével egyaránt találkozhatunk a kötetek között.

Nem foglalkozhatunk valameny- nyi eddig megjelent kötettel, inkább azokra kívánjuk a figyelmet felhívni, amelyek a műfaj iskolapéldáinak tekinthetők. Az Induló 1975-ös évjáratból Marosán György „Tüzes kemence” és Germanus Gyula „Kelet varázsa” című könyveit emelnénk ki. Az előbbi egy számottevő politikussá fejlődött fiatal munkás ifjúkori küzdelmeinek, eszmélkedé- sének hallatlanul izgalmas leírása, az utóbbi nagy orientalista tudósunk lebilincselő elbeszélése a mohamedán világgal és szellemiséggel való megismerkedésének és az ebből fakadó életre szóló élményeknek.

Az 1977. évi termésből Füst Milán Naplója emelkedik ki, no meg Moldova György válogatott riportjainak gyűjteménye, az Ellenszél. Ez utóbbiban olyan nagy sikerű írások olvashatók, mint Az Őrség panasza, vagy a Tisztelet Komlónak. Az 1978-as esztendő Tények és tanúk-beli sikere Kádár Gyula: A Ludovikátöl

Sopronkőhidáig című visszaemlékezése; a szerző II. világháborús honvédvezérkar illusztris, magas beosztású tisztje volt, s pozíciójában igyekezett ellenállni a hitlerista orientációnak. 1979 és 1981 között megszaporodik az évenként kiadott ■ kötetek száma, és több külföldi mű jelenik meg a kezdeti évekhez képest. A prímet természetasen a hazaiak viszik. Politikusok és a magyar munkásmozgalom veteránjai: Fehér Lajos, Hidas Antal, Marosán György. Vas Zoltán; ismét visz- szatér a II. világháborús téma Bárczy János, Fazekas Gyöfgy, Sallai Elemér könyveiben; több művel képviseltetik magukat a

Cl. » ; j’.í'j híj' I ifi

szomszédos országok magyar kisebbségének írói: Kovács Endre, Balogh Edgár, Szilágyi András; a külföldiek közül pedig olyan ismert személyiségek vallomásait olvashatjuk, mint a Rosen- berg-házaspár gyermekeié, Carlos Prats tábornoké, aki az Allen- de fémjelezte haladó chilei kormány vezető embere volt, vagy Indira Gandhi indiai miniszter- elnöké. Az utóbbi száz év magyar történelmét reprezentálja Jókai Mór 1848—49-es naplója, Táncsics Mihály: Életpályám című munkája és Kosáry Domokos Széchenyi Istvánról, pontosabban a nagy reformpolitikus utolsó éveiről szóló történelmi esszéje.

S végérvényesen betört a sorozatba a legközelebbi múlt is: idős Váci Mlhályné — a tragikus hirtelenséggel elhunyt Váci Mihály költö édesanyja — fiai pályafutásáról vall, Székely Éva pedig már említett könyvében örömeiről és csalódásairól ír; tehetsége, írói vénája különösen a könyv utolsó harmadában érvényesül, amikor a megvakulás közeli rémének lelki és fizikai megrázkódtatásait boncolgatja.

Végezetül ejtsünk néhány szót a Magvető Könyvkiadó 1982. évi terveiről is a Tények és tanúk sorozatával kapcsolatban. A szerkesztőség hat mű kiadását tervezi, köztük Balázs Béla Naplóját, Marosán György Emlékezések című könyvét, mellyel a szerző memoárjait triológiává fejleszti, Takács Ferenc írását az 1848-as szabadságharcban nagy szerepet játszó Madarász testvérekről, s Máté György riportját Kambodzsa modern tragédiájáról.

T. A.

KM