Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-17 / 40. szám
1982. február 17. Kelet-Magyarország 5 II Keletsnagyarország | KÉPEK | A megyei művelődési központban kapott helyet a CB-rádió- sok klubja. Foglalkozásaik most már rendszeresek, havonta két alkalommal találkoznak, amikor a rádiózás elméletével és gyakorlatával ismerkednek meg. (Jávor L.) Befagyotton H a elhagyjuk Gulá- csot, s két kilométert haladunk Jánd felé, az út jobb oldalán immár több mint negyedéve, az árokparton otthagyott gépet láthatunk. Hernyótalpas, tolólapátos óriásszörny, bizonyára a közeli meliorációs munkáknál használták. Ki tudja miért, ezt otthagyták. Lehet, valaki haragudott rá. No, nem nagyon, mert a hűtőre rádobott néhány darab kátránypapírt, bizonyára a telet ijesztendő. Igaztalan volnék, ha azt állítanám: a megyében ez az egyetlen szabadban telelő gép. Sajnos, van belőlük bőven, példázatul arra: nagyon gazdagok vagyunk, mit nekünk He- kuba, azaz tél, fagy. Hogy mégis ezt pécéztem ki, annak az oka a szembetűnö- sége. Olyan ez a jármű, mint élő felkiáltójel az út mentén. Senki ne mondja, hogy ennek a monstrumnak semmi sem árt. Ha enged a föld fagya, bizonyára ez a gép is kiszabadul. Vagy elmegy, vagy elvontatják. De emlékét megörökítjük, annak bizonyítására: így mulat egy magyar géptulajdonos! (bürget) EGYSZERŰBB AZ ÜGYINTÉZÉS, gyorsabb a kiszolgálás február 16-tól a TÜZÉP nyíregyházi központi telepén. Az egyik raktárát átrendezték, pénztárt is kialakítottak benne, így már az első napon megszűnt a sorban állás. ULTIKLUB NYÍREGYHÁZÁN. A szenvedélyes kártyások úgy döntöttek, hogy a megyeszékhelyen, a Honvéd utcai művelődési házban csütörtök este megalakítják a megye első ultiklubját. Vázlatok a számelmélet történetéből címmel tartanak előadást február 17-én, 16,30 órai kezdettel a TIT nyíregyházi, Szabadság téri klubjában. A fizikai és matematikai szakosztály által rendezett előadás vezetője Filep László főiskolai adjunktus. KÖMÖRÖN is megszervezik az öregek napközi otthonát. Egy régi épületet alakítanak át a parányi községben, jövendő lakóinak a közeli óvoda biztosítja majd a meleg ételt. Korszerű táplálkozás a vendéglátásban Az ételek kalóriaértékét is feltüntető étlapokat kaphatunk majd Budapest különböző vendéglőiben, hogy ebédünket, vacsoránkat megfelelően, egészségi állapotunkhoz alkalmazkodva állíthassuk össze — egyebek között erről tájékoztatták a sajtó munkatársait kedden a Fő- rosi Tanácsnál. A tanács kereskedelmi főosztálya, a Fővárosi Egészségnevelési Intézet és a fővárosi vendéglátó vállalatok beszámoltak azokról az újszerű intézkedésekről, amelyekkel a vendéglők, éttermek is segítik a lakosság táplálkozási szokásainak megváltoztatását. Beszámoltak ezeknek az akcióknak eddigi eredményeiről, tapasztalatairól és a további feladatokról is. A tájékoztató címéhez híven — korszerű táplálkozást a vendéglátásban! — elsősorban a vendéglátóhelyek egészséges, újszerű étrendjének bevezetésével foglalkozott. ÉRTESÍTJÜK kedves FOGYASZTÓINKAT, hogy Máté- szálkán a Csokonai úton megépült 20 kV-os hálózatot és transzformátorállomást; Or, Bem úton megépült 20 kV-os hálózatot és transzformátorállomást, valamint Nagyecsed Zohogó 20 kV-os vezetéket 1982. február 17- től feszültség alá helyeztük. Az oszlopokon lévő szerelvények és vezetékek érintése és megközelítése életveszélyes. Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét! (278) Már a tavaszra készülnek megyénk horgászegyesületei. Legutóbb, vasárnap például a fehérgyarmati Tisza—Szamos közi Horgászegyesület tagjai beszélték meg a közös tennivalókat, s a tanácskozást természetvédelemmel, horgászattal kapcsolatos filmvetítés egészítette ki. AZ ANGOL FELVILÁGOSODÁS FILOZÓFIÁJA címmel hangzik el a TIT Bessenyei György szabadegyetem következő filozófiatörténeti előadása. A rendezvény február 18-án, este fél hétkor kezdődik a tanárképző főiskola 1. számú körelőadójában. Vasárnap busójárás Mohácson Megtartották Mohácson a busók szokásos tanácskozását, előkerültek a ládák mélyéről a télűző népünnepély kellékei, a faragott faálarcok, kereplők, buzogányok és a borzas busóbundák — a Du- na-parti város lakói felkészültek a farsangvasárnapi vendégsereg fogadására. Ha a meteorológiai előrejelzés szerinti jó idő beköszönt, vasárnap megduplázódhat a város létszáma, s a tavalyihoz hasonlóan húszezer látogató tölti majd meg a tereket, utcákat, ahol ismét megelevenedik a sokác néphagyomány, a tavasz várás, a megújulás ünneje: a poklada. Az idén is megtartják a mohácsi főutcán a farsangi népművészeti kirakodóvásárt. A fazekasok, bőrösök, fafaragók és egyéb mesterek már a kora reggeli óráktól kínálják portékáikat. [ Ami késik, ) mit sem ér ( l „Alig” 56 év után el- J ismerték Luigi Gandolfo ' olasz katona rokkantsági i nyugdíjra való jogosult- J ságát. Gandolfo ujjcson- ' kulása az első világhá- \ borúban szerzett sebesü- J léséből ered. 1925-ben ( ' benyújtotta nyugdíjké- \ relmét a hadügyminisz- J l tériumnak, amire most I I megkapta a hivatalos \ választ. Ennek érteimé- I i ben három éven kérész- I I tül összesen 1 dollár 50 \ centnek megfelelő összeg I . üti a markát — havi 4 I cent értékű részletekben. I A Városmajor utcai óvodások környezetismereti foglalkozás keretében a nyíregyházi papírgyárba látogattak. A kilencven gyerek ismerkedett a gyár életével és az ott dolgozók munkájával (J. L.) Hírügyeletes: BALOGH GÉZA Telefon: 11-277 Zárszámadások A környékükön lévő termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűléseiről küldtek tudósítást a jánkmajtisi kisze- sek. Mint írják, Jánkmajti- son február 10-én került sor az eseményre, ahol a helyi szövetkezet több mint hatmillió forintos nyereséggel zárta a múlt évet. Két nap múlva Szamossályiban tartottak hasonló rendezvényt, ahol csaknem kétmilliós nyereséget könyvelhettek el. Február 19-én a csegöldiek gyűlnek egybe, hogy számot adjanak az elmúlt évi munkáról. Minden bizonnyal örömmel teszik ezt, hiszen az előzetes számítások szerint nyereségük meghaladja a tízmillió forintot. A KARTHÁGÓ együttes ad koncertet ma, szerda délután a vásárosnaményi művelődési házban. MEGKEZDŐDÖTT a záhonyi átrakókörzetben tevékenykedő 390 szocialista brigád múlt évi munkájának értékelése. A kisebb szolgálati helyeken a februári termelési tanácskozásokon döntenek a címek sorsáról, míg a nagyobb főnökségek márciusban szerveznek tanácskozásokat a brigádvezetők részvételével. Ezek a megbeszélések egyben jó alkalmat teremtenek a munkaverseny- mozgalom áttekintésére, a helyi tapasztalatok kicserélésére, a verseny továbbfejlesztésére. ÜJ GÉPMŰHELY épül Ti- szabecsen. A kétmillió forintba kerülő, korszerűen felszerelt műhelyt a helyi Űj Élet Termelőszövetkezet építi saját építőbrigádjával. A létesítménnyel egy időben készítik a szociális létesítményeket is. A munkát márciusban kezdik. Sci-fi klub Nyíregyházán. A tudományos-fantasztikus irodalom szabolcsi rajongóinak régi kívánsága teljesül február 18-án, amikor a megyei művelődési központ szervezésében létrehozzák a sci-fi klubot. Az alakuló ülés csütörtökön este 18 órakor kezdődik a művelődési központ kamaratermében. A tervezett idei program megbeszélése után filmvetítésre kerül sor, „Az idő ablakai’’ című tudományos-fantasztikus filmet vetítik. Közeledik a tavasz, metszik a kisvárdai parkok fáit. (V. P. felv.) Pézsmavadászat Megkezdődött a pézsmava- ' dászat a Fertő tavon. Európában itt élnek a legnagyobb számban ezek az apró, értékes prémű állatok, melyekre a halászok téli mellékfoglalkozásképpen vadásznak a saját maguk készítette varsákkal. Az állományt a tó nádasaiban elszaporodó görények ugyan megtépázták az idei télen, azért a vadászok számára is akad zsákmány. A pézsmavadászat jól jövedelmez: egy állat prémjéért 200 forint körüli összeget fizetnek. Egy-egy bundához 60—80 állat prémjét dolgozzák fel. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 11879 Trabant Lim. (Bp.) 7545 Trabant Lim. (Győr) 6023 Trabant Lim. (Debr.) 3671 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 7053 Trabant Lim. Sp. (Győr) 6343 Trabant Lim. Sp. (Debr.) 3273 Trabant Combi (Bp.) 334 Trabant Combi (Győr) 3067 Wartbung Lim. (Bp.) 6734 Wartburg Lim. (Győr) 3766 Wartburg de Lux (Bp.) 7602 Wartburg de Lux (Győr) 3775 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 1293 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 1000 Wartburg Tourist (Bp.) 2627 Wartburg Tourist (Győr) 1612 Skoda 105 S (Bp.) 5368 Skoda 105 S (Győr) 4258 Skoda 105 S (Debr.) 4057 Skoda 120 L (Bp.) 6946 Skoda 120 L (Győr) 5008 Skoda 120 L (Debr.) 3926 Lada 1200 (Bp.) 15628 Lada 1200 (Debr.) 9730 Lada 1200 (Győr) 1584 Lada 1300 (Bp.) 6498 Lada 1300 (Debr.) 4660 Lada 1300 (Győr) 1280 Lada 1500 (Bp.) 7093 Lada 1500 (Debr.) 5483 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada 1600 (Bp.) 2749 Lada 1600 (Debr.) 1380 Lada Combi (Bp.) 3891 Lada Combi (Debr.) 1552 Moszkvics (Bp.) 11302 Polski Fiat 126 P (Bp.) 11487 Polski Fiat 126 P (Győr) 4121 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2581 Dacia (Bp.) 4865 Dacia (Debr.) 4311 ÉRTÉKELTE a nyíregyházi gumigyár műszaki bizottsága a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa tagjai által benyújtott pályamunkákat. Az érdekes, hasznosítható megoldásokat kidolgozó pályázók között 22 ezer forintot osztottak szét. Február 17., szerda KRÓNIKA DONAT NAPJA A Nap kél 6 óra 47 perckor — nyugszik 17 óra 10 perckor. A Hold kél 2 óra 03 perckor — nyugszik 11 óra 24 perckor. Száztizenöt évvel ezelőtt, 1867. február 17-én született, és 76 éves korában, 1943-ban halt meg Némethy Emil gépészmérnök, a repülés egyik magyar úttörője. Az aradi papírgyár igazgatója volt, aki 1900-ban sárkány rendszerű repülőgépet készített. Ez ugyan emberrel nem repült, de üresen több siklórepülést végzett a papírgyár tetejéről. A repülőgép alapvetően eltért más sárkányrepülőktől ; háztető alakú számyfelülete nem keresztben, hanem párhuzamosan helyezkedett el a gép hossztengelyében. Tervezője az első repülést pár évvel megelőzve foglalkozott már a repülés problémájának megoldásával, s a dinamikus repülésre vonatkozó elméleti megállapításaival megelőzte korát. így kimutatta, hogy a repülőgép erejét a holt felület, vagy a repülés sebességének növelésével lehet fokozni. A világon elsőként alkalmazott acélcsöveket gépeinek építéséhez. Várható időjárás ma estig: folytatódik a túlnyomóan párás, éjszaka többfelé, napközben egy-két helyen ködös idő. Délnyugaton erősen megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb hó- szállingózás, hódarahullás fordulhat elő. Az ország nagy részén derült időre számíthatunk. A délkeleti szél napközben helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 0 és plusz 5 fok között lesz. Tévésorozat: Nem kell mindig kaviár. (Ferter János rajza) Ital: igen, tartásdíj nem Elvált a feleségétől a ki- lencgyermekes Kiss József nyíregyházi alkalmi munkás. A megítélt tartásdíjat nem fizette, ezért négy évvel ezelőtt öt hónap szabadság- vesztésre büntette a bíróság, ám a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. 1980-ban a Nyíregyházi Járásbíróság négy kiskorú gyermeke után havi 1500 forint tartásdíj fizetésére kötelezte Kisst. ö azonban állandó munkát nem vállalt, önszántából nem fizet, a keresetéből letiltani lehetetlen. A Nyíregyházi Járásbíróság emiatt tavaly elrendelte a tartásdíjnak az állam által történő megelőlegezését. Az újabb ügy tárgyalásakor Kiss mintegy 33 ezer forint tartásdíjjal volt elmaradva. Az idült alkoholista — arra jut? — vádlott elismerte, hogy nem fizetett, de azt állította, hogy volt feleségével vagyoni vitája van. A Nyíregyházi Megyei Bíróság Kisst a tartási kötelezettség elmulasztása miatt hét hónap fogházra büntette és elrendelte a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Kötelezte a bíróság a vádlottat, hogy alkoholizmusa miatt kényszergyógyításnak vesse alá magát. Az ítélet jogerős. <k) Időjárás