Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-05 / 3. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. január 5. Napi külpolitikai kommentár Helybenjárás az Aranyparton Közös Piac A külügyminiszterek nemet mondtak Reagannak „A fejlődő országokban — mondotta egyszer Sartre, a híres francia filozófus és író — a dolog természeténél fogva a rádió még sokszor játszik majd katonazenét.” A megállapítás nagy igazságot tartalmaz: Ázsia, Latin-Amerika és Afrika súlyos örökséggel küzdő országaiban valóban a hadsereg az egyetlen szervezett erő és ez — hol pozitív, hol negatív előjellel — különleges szerepet biztosít a számára. Ezúttal a ghanai rádió sugároz katonazenét. Rawlings repülő százados második puccsát minősíteni még nehéz, de okai már ismeretesek. Ehhez vissza kell pillantanunk a nyugat-afrikai, mintegy két és fél magyaror-, szágnyi területű ország zaklatott történelmére. Valaha nagy és erős ország központja volt ez a terület, amit a tizenötödik század második felében gyarmatosítottak — az első portugál telepesek ki- tessékelése után — az angolok. Rengeteg rabszolgát szállítottak el innen is, de az ország hivatalosan csak a múlt században ■ lett (Aranypart néven) a brit birodalom szerves része. 1951-ben önkormányzat, 1957-ben (a Brit Nemzetközösség tagjaként) függetlenség — vagyis Ghana az afrikai államok szokásos útját, járta. 1960-ban választotta a lakosság a köztársasági államformát és az első elnök, dr. Kwame Nkru- mah kiemelkedő képességű politikusnak bizonyult. A gyarmatosítás súlyos örökségével azonban az el nem kötelezettséget és demokráciát hirdető Nkrumah sem bírt. A súlyos gazdasági, törzsi és egyéb problémák megköny- nyítették a belső és külső el- lehségriek, hogy Í966. február 24-én megbuktassák az éppen külföldön tartózkodó elFélidőben... (Folytatás az 1. oldalról) A pályakezdők több helyen tették szóvá: szeretnének mielőbb képesítésüknek megfelelő munkát végezni. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok parlamentjein elhangzott: sok kedvező változás volt a munkakörülményekben, a bérekben. Most a szociális ellátás javítása, a továbbtanulás segítése szerepelt leggyakoribb javaslatként. Sokszor került szóba a község életébe történő beilleszkedés, a szabad idő hasznos eltöltése, amely gyakran egysíkú. A parlamentek első összegezett értékelése azt igazolja, hogy értékes fórumokra került sor. Ahol az előző parlamentek feladattervét komolyan vették, sok kedvező változás volt. A helyi parlamenteken választ adtak azokra a kérdésekre is, amelyek korábban vitaalapokat képeztek: valóban össz-ifjú- ságpolitikai célokat szolgálnak-e az ilyen célra rendelkezésre álló pénzek, s megfelelő lehetőség nyílt arra is, hogy az illetékesek jelenlétében hangozzék el: hogyan élnek — élhetnek — a fiatalok a számukra biztosított jogokkal. A helyi ifjúsági parlamentek lezárulásával sem ért véget a munka: írásban válaszolják meg azokat a kérdéseket, amelyeket a helyszínen nem tudtak, s véglegesítik a feladatterveket. A küldöttek pedig készülnek az ágazati parlamentekre, amelyek közül az első január 17-én a diákok megyei ifjúsági parlamentje lesz. Ghana térképe a katonai hatalomátvétel után. nököt. A legfőbb gazdasági baj az volt, hogy kiapadtak az ország (innen a korábbi név, az Aranypart) aranybányái és jórészt tönkrementek a korábban nagy bevételt biztosító kakaócserjék is. Nkrumah távozása óta Accra, a ghanai főváros szüntelen hatalmi körforgás színhelye. Sajnos, ez a körforgás mind szociális, mind gazdasági tekintetben szomorú helyben járásnak bizonyult: az 1972-től 1979-ig egymást követő katonai kormányok nem tudtak véget vetni az eluralkodott korrupciónak. 1979-ben Rawlings százados, a mostani puccs irányítója átengedte a hatalmat a jó szándékú Hilla Limannak, aki hiába volt közgazdász, nem bírt a szüntelenül romló gazdasági helyzettel. A francia Le Monde szerint a ghanai pénz az utolsó másfél évtizedben 1400 (!) százalékkal ; romlott és egy munkás napibére legfeljebb fél kiló (!) kenyérre volt elegendő. Az általános szegénység érthetővé teszi, hogy Rawlings százados második, szilveszteri puccsát a legszegényebbek bizonyos reményekkel fogadták. Sajnos, ez a remény — a százados szándékaitól függetlenül — nem tűnik indokoltnak. Mint any- nyi más helyen, az egykori Aranyparton is már bebizonyosodott, hogy a politikai helycserék önmagukban nem oldanak meg gazdasági-társadalmi problémákat. Harmat Endre Az EGK-tagállamok külügyminiszterei hétfői rendkívüli értekezletükön Brüsszelben úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit a Szovjetunió ellen irányuló amerikai szankciók-aláásására, de saját maguk nem foganatosítanak hasonlókat — jelentette be Leo Tindemans belga külügyminiszter, a tíz külügyminiszter képviseletében. A hétórás tanácskozás után Tindemans újságíróknak elmondta, hogy a Közös Piac folytatja a lengyel helyzet tanulmányozását, mielőtt végső döntést hozna a közös fellépéssel kapcsolatban. A külügyminiszterek nyilatkozatban jelentették ki: „Az amúgy is súlyos lengyel helyzet tovább rosszabbodna, ha a Varsói Szerződés nyíltan beavatkozna.” Hétfőn Brüsszelben megkezdték rendkívüli tanácskozásukat a Közös Piac tíz tagállamának külügyminiszterei. Képünkön: (balról jobbra) Max van Der Stoel holland, Claude Cheysson francia, Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet és Leo Tindemans belga külügyminiszter az értekezleten. (Kelet-Magyarország telefotó) Lengyel helyzetkép A Lengyel Egyesült Munkáspártnak most, fél évvel a IX. kongresszus után fel kell újítania az egységéért folytatott harcot, mégpedig a történelmileg egyetlen lehetséges alapon, a IX. kongresz- szus határozatainak alapján. Fonák helyzet, hogy a lakosság széles rétegei jelenleg nem értik meg: végső soron az ország jövője függ attól, hogy a párt miként tartja magát e kongresszus határozataihoz — írja a Trybuna Ludu hétfői számában. Ebben az összefüggésben kell vizsgálni azt is, mi is történjék * a „Szolidaritás”- sal — hangsúlyozza a cikk szerzője. A szervezet jövője kizárólag üzemi aktivistáitól függ. Ha ők megértik, hogy tevékenységükre a dolgozók millióinak szüksége van, ha megértik, hogy a megreformált gazdaság fontos szak- szervezeti intézkedéseket is lehetővé tesz, és ha megértik, hogy a szocializmusban a szocializmusért, nem pedig ellene kell harcolni, akkor a „Szolidaritás” sorsa aligha válik el a jövőben Lengyelország sorsától. A „Szolidaritás”-ért folyó harc még korántsem fejeződött be — írja a lap. Az ellenfél a szocializmussal szemben álló politikai ellenzék volt és marad. Ez a politikai ellenzék Lengyelországban jelen van, és ezúttal valóban és végérvényesen szét kell zúzni. Á félreismert „marcipán császárnő11 Halál a Genfi-tó partján A császárnő szilárdan hitt abban, hogy a történetírás egy napon igazat ad neki, és az ő szemével nézi a Habsburgok világát. Erzsébet ugyanis a XX. század korán született gyermekének tartotta magát, aki szellemileg megelőzte korát. Ráadásul hiú is volt, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy legalább halála után learassa az irodalmi dicsőséget. Ezt a hagyatékában talált döcögős verssorok aligha fogják meghozni neki, de bámulatot és érdeklődést igen: figyelmet ébreszt ez a meghasonlott asszony. Az 1889-es év mély sebet okozott a császárnőben: a Heine-rajongó, aki a különböző kastélyokban lévő magántermeiben „házioltárokat” emelt a mesternek szobrokból, képekből, könyvekből, vad antiszemita polémia nyilvános céltáblája lett. Kiszivárgott, hogy a császárnő jelentős összeget adományozott egy tervezett Heine-emlékmű építésére. A botrány miatt visszavonta adományát, zavartan befejezte a verselést, és még egy utolsó alkalommal dir’QöítAtt.p Heinét, amikor testamentuma rendelkezéseit a következő szavakkal kezdte: „A mestét' diktálta nekem.” Irodalmi végakaratát levélként így címezte, és meghatározta benne, mit kell tenni a költeményekkel: „... 1890- től számított hatvan éven belül kell nyilvánosságra hozni, a politikai elítéltek és segítségre szorulók hozzátartozóik javára. Mert hatvan éven belül oly kevéssé lesz otthon a boldogság és a béke, azaz a szabadság kis csillagunkon, mint ma. Talán más csillagon?” Brigitte Hamann, napjaink történettudósa, aki a ládikót megtalálta és az irodalmi hagyatékot elolvasta, tudta, mit kell tennie: új életrajzot írt a felismerhetetlenségig eltorzítva ábrázolt személyiségről, Erzsébet császárnéról. Amint erről a Stern című lap hírt adott, a könyv most jelenik meg az NSZK-ban. A svájci szövetségi archívumban Brigitte Hamann a kéziratok mellett megtalálta Sissi versciklusainak kinyomtatott példányait, a „Téli dalokat” és az „Északi-tengeri dalokat” is. A császárnő ezeket még életében kinyomtatta. A nyomda számára a mintát két elszegényedett unokahúga másolta le, akiket ebből a célból hívott Bécsbe, nehogy kézírását felismerjék. Ezután kinyomtatott költeményeit Jezárt ládikókban megküldte legalább két, esetleg több bizalmasának azzal a kéréssel, hogy 60 éven keresztül vigyázzanak rá, majd adják tovább a svájci szövetségi elnöknek személyesen. A Svájci Államszövetség elnöke 1951-ben átvette a Sissi-hagyatékot, de az Osztrák Tudományos Akadémiához írt levelében úgy vélte, hogy a publikáció nem kívánatos a „tisztelt hölgy emléke szemszögéből nézve”. Erről a bécsiek is így vélekedtek, s ezzel a ládikó eltűnt a berni archívum magánszéfjében, egészen addig, míg két évvel ezelőtt Brigitte Hamann felfedezte. A sok ismeretlen adat alap-, ján írt életrajzból teljesen új kép alakult ki a császárnőről. Kiderült például, hogy „Európa legszebb asszonya” frigid volt. Verseiben erről így ír: „Számomra nincs szerelem, számomra nincs bor, Á szocialista országok életéből Családtervezés Vietnamban „A családtervezés eszköz az éhség és betegségek ellen — a boldogság egyik kulcsa” — hirdeti rendszeresen a vietnami sajtó. A probléma évek óta foglalkoztatja a demográfusokat és gazdasági szakembereket. Az elmúlt 30 év alatt ugyanis a hallatlanul súlyos háborús veszteségek ellenére megduplázódott az ország lakossága. S ha a népesség továbbra is így szaporodnék, úgy a jelenlegi 53 millióról az ezredfordulóra 100 millióra növekednék. Ez pedig — az ismeretek jelenlegi állása szerint — lehetetlenné tenné a lakosság kielégítő táplálását. A kitartó felvilágosító munka és egészségügyi intézkedések eredményeként az utóbbi 4 évben sikerült évi 3,2 százalékról 2,2 százalékra csökkenteni a születések arányát. Bár az eredmény tekintélyes, még ez a szám is túl magas, hiszen azt jelenti, hogy évente 1,2 millió új állampolgárt kell ellátni élelemmel. Egyidejűleg óvodai és iskolai férőhelyek, új és új munkahelyek száz- és százezreiről is gondoskodni kell. Kitartó felvilágosító munkával igyekeznek meggyőzni a lakosságot, hogy a régi hagyomány, amely szerint a sok gyermek biztosítja a gondtalan öregséget, a társadalmi viszonyok változása következtében ma már nem érvényes. A nőszövetség és az egészségügyi szervek felvilágosító munkája arra irányul, hogy a városi családokban Fiatal anya gyermekével. két, a falusiakban maximálisan három gyermek legyen. Az asszonyoknak a^t tanácsolják, hogy lehetőleg 20. és 35. életévük között szüljenek és az egyes szülések között legalább öt év szünetet tartsanak. A felvilágosító munkát összekapcsolják a védekezés módszereinek megismertetésével és a szükséges eszközök rendelkezésre bocsátásával. A közvetlen cél, hogy a születési arányt az elkövetkező években 2 százalék alá szorítsák. Különösen az ország elmaradottabb déli és hegyvidéki tartományaiban kívánják fokozni a lakosság felvilágosítását és a születésszabályozás konkrét feltételeinek biztosítását. Az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja) segélyalapjából száz férőhelyes óvodát építettek fel Ho Si Minh városban. A képen: az új óvoda kertjében. (Fotó: VNA — MTI — KS) az egyiktől rosszul leszek, a másiktól hányok.” Ritkán tartózkodott az udvarban, és ilyenkor is majdnem mindig túl gyenge volt ahhoz, hogy részt vegyen a családi vacsorákon. De pár nappal később Angliában, Írországban, Magyarországon már 5 órán keresztül tudott lovagolni a Vadászatokon, rókát üldözni, megbotlott lovagjait a mocsárban hagyni, és női nyeregben a csapatot vezetni — néha cigarettával a szájában! A házasságot börtönnek tekintette, melyben a tehetséges és „tiszta” asszonyoknak levágják a szárnyát. Egyéni módon állt bosszút a férfiakon: „Minden tüzes csók el-1 lenére vasszívem néma és hideg maradt.” Látszólag akarata ellenére feltüzelte a szenvedélyeket, hogy a tetőpontján megbotránkozva visszautasítsa azokat. Egyik hódolójáról versében így nyilatkozott: „Él benned a szemtelen bátorság, hogy valaha elérhetsz engem? Mégis megöl a hideg parazsam, szíve-, sen táncolok hullákon.” A császár sokat tárgyalt viszonya a bécsi színésznővel, Katharina Schrattal, a Hamann-életrajzban úgy sze- repel, hogy az a császárnő jótékony műve volt. Erzsébet csempészte férjéhez ezt a meleg, vaskos nőt, hogy ő maga meneküljön a császár vágya elől. Erzsébet kívülről tudta Homéroszt és Heinét, a császár soha nem olvasott mást, mint kancellárjainak iratait. Ferenc József szerelmes volt a feleségébe, amíg élt, sőt még a halála után is, bár soha nem értette „mennydörgéseit”. A császárnő kétarcú volt. Az egyik: egy asszony, aki az önmegvalósítást kereste, aki szabadjára engedte hangulatait és vágyait, nem törődve azzal, mit mondanak az emberek. A másik az az asszony volt, aki politikusként tudott gondolkodni. Már 1890-ben előre látta a monarchia ösz- szeomlását, és a köztársaságra szavazott. Ennek megvalósítására az ő ismeretei szé- rint egyetlen kipróbált modell volt: Svájc. Nemcsak a költeményeit küldte oda, hanem vagyonának nagy részét is. Férjének egyikről sem beszélt. Erzsébet szívesen utazgatott Svájcban, bár rokonai óvták ettől, mivel a múlt század végén Svájc az anarchisták és királygyilkosok gyülekezőhelye volt. önfejűségéért az életével fizetett. A sors iróniája: a 60 éves Erzsébet császárnő az általa példának tekintett Svájcban a Genfi-tó partján vérzett el, ahol egy olasz anarchista — tévedésből — szíven szúrta. Erzsébet irodalmi végakarata csak 1983-ban teljesül, amikor Brigitte Hamann történész az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában megjelenteti Sissi költeményeit. Vége \
