Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-26 / 21. szám

4 Kelet-Magyarország 1982. január 26. Kommentár Tóparti találkozó A világ nagy érdeklődéssel várja a szovjet és az amerikai külügyminiszter genfi talál­kozóját. Bár egy ilyen talál­kozó ténye önmagában is né­mi remények forrása lehet (hiszen minden baljós jel el­lenére a párbeszéd folytatásá­ra utal), az amerikai fél min­dent megtett azért, hogy a nemzetközi közvélemény ne tekinthessen igazi bizakodás­sal a tóparti találkozó elé. A nemzetközi diplomácia szokásjogában kifejezetten udvariatlan gesztusnak szá­mít, hogy a tanácskozás ide­jét az egyik fél egyoldalúan a felére rövidíti. Ez, sajnos, csak növeli an­nak a még Amerika szövetsé­gesei körében is hangoztatott aggodalomnak a jogosságát, amely szerint Washington csak „diplomáciai epizódnak”, „önigazoló alibinek” tekinti a külügyminiszteri tanácsko­zást. Az időtartam durva lerövi­dítésén kívül más jelek is igazolni látszanak ezt a lehe­tőséget. Az ugyanis a diplomácia világában már nem szónak, hanem tettnek számít, hogy a genfi utazás előestéjén a State Department világossá tette: Washington a lengyel fejleményekről szeretne tár­gyalni Genfben. Több nyugati lap is úgy fo­galmaz, hogy az előzetes ér­tesülések szerint „a négycsil­lagos külügyminiszter” (uta­lás Haig közismert tábornoki rangjelzésére) „nem közeled­ni, hanem vádaskodni” akar a konferenciák városában. Ez azonban egyre nehezebb. Szinte- jelképes jelentőségű, hogy Haig éppen Genfbe in­dulása előtt volt kénytelen „csalódásának” kifejezést ad­ni, amiért az NSZK után Franciaország is úgy döntött, hogy nem mondja fel a szov­jet földgázvásárlásra vonat­kozó hosszabb távú terveit. Éppen ilyen jellegű — a párbeszéd folytatódásának puszta tényén túl — a Genf­iéi kapcsolatos halvány re­ménység : Washingtonnak szá­molnia kell azzal, hogy a vi­lág végre nem hidegháborús kirohanásokat, hanem igazi tárgyalásokat vár. H. E. Andrej Gromiko (jobbról) és Alexander Haig Genfbe érke­zett. Megérkezésük után mindketten nyilatkoztak az újság­íróknak. (Kelet-Magyarország telefotó) Gromiko az NDK-ba látogat Magyar—szovjet kormányközi tárgyalások Marjai József beszéde Tbilisziben hétfőn meg­nyílt a Magyar—Szovjet Gaz­dasági és Műszaki-Tudomá­nyos Együttműködési Kor­mányközi Bizottság XXVIII. ülésszaka. Az ülésszakon részt vevő magyar kormányküldöttséget Marjai József miniszterelnök­helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke, a szov­jet delegációt Nyikolaj Tali- zin miniszterelnök-helyettes, a szovjet tagozat elnöke ve­zeti. Nyikolaj Talizin megnyitó beszédében rámutatott: az együttműködési bizottságnak jelentős feladatokat kell meg­oldania mostani ülésszakán. Aláhúzta annak jelentőségét, hogy a bizottság első alka­lommal ülésezik egy szovjet köztársaság fővárosában. A mostani megbeszéléseken szó lesz arról, hogy közvetlen kapcsolatokat hozzanak létre a Magyar Népköztársaság és az egyes szovjet köztársasá­gok között. Marjai József miniszterel­nök-helyettes köszönetét mon­dott Szovjet-Grúzia vezetői­nek a meghívásért, majd azt mondotta: — Ebben az időszakban mindnyájunk számára telje­sen világossá vált, hogy erő­sítenünk kell kapcsolata­inkat, együttműködésünket, minden területen tartalma­sabbá és eredményesebbé tennünk azt mindkét ország érdekében — Kapcsolataink igen szé­leskörűek és a gazdasági élet minden területére kiterjed­nek. De új forrósokat és új lehetőségeket is kell keres­nünk, olyanokat, amilyeneket eddig nem alkalmaztunk az . együttműködésben. A kormányközi együttmű­ködési bizottság ülésszaka csütörtökig tart Tbilisziben. MADAGASZKÁRI PUCCSKÍSÉRLET Kormányellenes összeeskü­vést lepleztek le Madagasz­káron. Az államfő ellen Dél- Afrikából szervezett puccs­kísérletről az indiai-óceáni szigetország rádiója • hétfőn adott hírt. A madagaszkári rádió köz­leménye szerint a kormány- ellenes összeesküvésről, amelyben a puccs végrehaj­tását zsoldosokra bízták, az ország vezetése már a múlt év végén tudomást szerzett. Az akciót Dél-Afrika és a szigetországban tevékenykedő szövetségesei tervelték ki. Az államcsínykísérlet sok részt­vevőjét, köztük katonatiszte­ket, letartóztatták. EGYIPTOM KÖZELEDÉSE Egyiptom kérte hatvanhat, az ipar területén működő szovjet szakértő visszatérését az országba — jelentette a hétfő reggeli kairói sajtó. A néhai elnök, Anvar Szá­dat intézkedése alapján ta­valy százával utasították ki Egyiptomból a szovjet szak­értőket. Maher Abaza energiaügyi miniszter a múlt héten jelez­te, hogy az Egyesült Álla­mok és Franciaország mellett a Szovjetunió is részt fog venni az asszuáni nagygát két turbinájának felújításában. HADIFOGOLY - LÄTOGATÄS Az iráni kormány kész le­hetővé tenni, hogy a háború­ban foglyul esett irakiak csa­ládtagjai meglátogathassák hozzátartozóikat — jelentette ki Hasemi Rafszandzsani Hodzstolaszlám, a parlament elnöke. Hasonló látogatásra lehetőséget kapnak az Irak­ban fogva tartott iráni hadi­foglyok hozzátartozói is. Az iráni állásfoglalás mint­egy válasz volt az iraki kül­ügyminisztérium vasárnapi, a hadifoglyok meglátogatását felvető javaslatára. 'Szabolcsi bűnügyi múzeum 13. Toka Már csak két dologra volt szükség: bizonyítani és vi­gyázni, nehogy megszökjön. A bizonyítást két esetben gá­tolta az eltelt tíz év: a nyír­turai és tiszalöki bűntettek­nél, mert közben a kezdetben föllelt egy-két tanú meghalt. Sikerült azonban a bizonyíté­kokat megőrizni az M. Imre, G. Miklós és az N. Mihály sé­relmére elkövetett bűntettek­nél. Január 20-ig csupán a ló­lopások miatt indított nyomo­zást közölték Jokával, a gyil­kosságokról szó sem esett. Számítottak arra, hogy ezek felvetésekor elmezavart szín­lel, hiszen más kiútja nincs. Épp ezért már előbb megvizs­gáltatták orvosszakértőkkel, akik előtt már ekkor színlel­te — rosszul, durván, primi­tív módon — az elmebetegsé­get. (A lólopásokat egyébként a rendőröknek kedélyesen el­ismerte.) A tanúk tíz év után nagy biztonsággal ismerték föl, s mondják a szemébe, miket tett. Joka továbbra is csupán a lólopásokat ismeri el, minden egyebet tagad. De a gyilkos­ságok idejével nem tud elszá­molni, hogy éppen akkor hol járt, merre. A tanúk pedig épp azt bizonyítják, hogy mindig ott volt a környéken, ha valahol történt egy tarkó­lövés. Különösen drámai volt a találkozása M. Imrével, aki csaknem az áldozata lett. Az élet elleni támadások közül később elismeri, hogy a négy motozott cigány között volt, amikor N. Mihály föl­tartóztatta őket De — sze­rinte — nem ő lőtt, hanem más. Amikor a szembesítések le­zajlottak, újra játszani kezd­te a bolondot, végül kény­szerzubbonyt kellett ráhúzni. Budapesti szakértők is meg­vizsgálták, és közölték vele, hogy a tetteiért úgyis felelős­ségre vonják, mert csak szi­mulál. Ekkor Joka ismét meg­szólalt — addig napokon ke­resztül meg sem mukkant —, s megmondta, hogy felhagy a „dili”-vel, de a bíróságon folytatni fogja. A tárgyalás április 7-én kezdődött, nem mindennapi érdeklődés mellett. Jokával együtt ült a vádlottak pad­ján Bácsku és Tyityunka, az előbbi a lólopások, az utóbbi az M. Imre ügyben való se- gédkezés miatt. (Néhai dr. T. B. tanácsvezető: — Több mint egy évtizede voltam már ak­kor bíró, de se azelőtt, se az­óta nem kellett kéz- és láb­bilincsben lévő vádlottal tár­gyalni. Jokánál azonban at­tól kellett tartani, hogy meg­szökik.) Az első napon a vádlotta­kat hallgatják ki. Joka taga­dott. Tyityunka is visszavon­ta rendőrségi beismerő vallo­mását. Ebédszünetben Joka mondott neki valamit cigá­nyul, Tyityunka magához ké­rette az ügyészt, sírt, hogy szünet után ismét hallgassák meg. De akkor sem beszélt. Másnap reggel újból jelent­kezett, hogy vallomást kíván tenni, s akkor elmondott min­dent őszintén. Félt Jokától, ezért nem merte korábban az igazat vallani, s erre alapos oka is volt, hiszen Joka egy­szer már meg akarta ölni. ötvenegy tanút hallgattak ki. Április 11-én következtek a perbeszédek. Az ügyész ha­lált kért. Joka az utolsó szó jogán — bármilyen primitív ember is volt — alaposan megszerkesztett beszédet mon­dott: — Látom az ügyészi 'be­szédből, hogy engem fel akar­nak akasztani. Én is azt mon­dom, ha mindezt én követ­tem el, akkor fel kell akasz­tani. De én nem tettem olyat, amit a tanúk mondtak. Nem kellett nekem embert ölnöm, ha lovat akartam lopni. — Ha beismerem, tudom, felakasztanak. Nem öltem meg senkit. Ne ítéljenek ha­lálra, ártatlan vagyok, enged­jék, hadd éljek ebben a szép világban. Most látom csak, hogy a nagykállóiak is mi­lyen szépen fel vannak öl­tözve, jó dolguk van. Megta­nultam a börtönben téglát égetni és ha nem halok meg, akkor abból meg fogok élni. Tessenek megengedni! Első fokon halálra ítélte a bíróság. Másodfokon a Leg­felsőbb Bíróság — a bűntet­tek óta eltelt hosszú idő miatt — a büntetést életfogytiglan- ra változtatta át. Ki ölte meg doktor T.-t? A szomszédok hívták ki a rendőrséget 1958. augusztus 15-én délután, mert már ré­gen nem látták a 66 éves fér­fit. A rendőrök fölnyitották dr. T. Tibor ügyvéd lakását. Az irodául is szolgáló első szoba padlóján, a szerteszét heverő akták tetején vérbe fagyva találtak az idős ügy­védre. Egy kabátot a gyilkos az ügyvéd fejére terített. Illetve... Gyilkos? Gyil­kosságról egyelőre senki sem beszélt. Az orvosok első határozott véleménye az volt, hogy a kilenc szúrás a nyakon — ön- kezűség eredménye. Ez teljesen ellentétes volt a helyszíni szemle megállapí­tásaival. A kést például nem találták. Mi történt? Előbb összeszurkálja magát, halá­los sebeket ejt, aztán elrejti a kést? K I. (Folytatjuk) 5. A SZEX TABU! Marlene Dietrich egy csapás­ra sztár lett Amerikában. Bár nagyon „szexis” volt, sikereit nem elsősorban ennek kö­szönhette. Abban az időben nem beszéltek szexről. Ez a szó csak Marlyn Monroe-val lett szalonképes. Akkor még nem voltak vetkőző jelene­tek, nem voltak félmeztelen testek. Azt az elméletet, hogy a színésznőnek csak a „bá­jait” kell mutogatni, a har­mincas években nem fogad­ták el a rendezők. Marlene önéletrajzában erről így ír: „A szex a mi időnkben tabu volt. Mindent a szemünkkel kellett csinálni. Egyszerűen csak a „bájainkat” mutogat­ni túl olcsó megoldás lett vol­na.” Amikor második amerikai filmje, a „Dishonored” elké­szült, Marlene Németország­ba utazott, hogy a gyermekét elhozza. A stúdió az anyai hi­vatásnak említését is megtil­totta, mert ő volt a „fémmé fatalé”, a végzet asszonya. Marlene ezt a tilalmat nem volt hajlandó tudomásul ven­ni. Kislánya, Maria kezdettől fogva szerette Amerikát, a legtöbb időt a szabadban töl­tötte és boldog volt. Marlene filmet forgatott, és munka után főzött, esti mesét olva­sott, mint a legtöbb anya. Ügy tűnt neki, minden rend­ben van a világon. Nevét re­pülőgépek írták az égre, de ez alig befolyásolta. Csak arra gondolt, hogy az emberek milyen kedvesek. Lányával együtt nézték az éjszakai ég­boltot és a gyerek azt mond­ta: Látod, a csillagok a neve­den keresztül ragyognak — emlékezik Marlene. A „Szőke Vénusz” című filmet forgatták, amikor Mar­lene egy levelet kapott. Nem kézírás volt, nem is gépelték, a betűket az újságból vágták ki és ragasztották össze. Ha­lálos fenyegetést tartalmazó zsaroló levél volt. (Pár héttel azelőtt, 1932. március elsején rabolták el a híres repülő, Lindberg gyermekét.) Marlene reggelenként dol­gozni ment, és vitte magával a gyermekét is. Von Stern­berg szervezte meg a bizton­sági intézkedéseket, és meg­próbálta félrevezetni a zsa­rolókat. Marlene férje is át­jött Európából, hogy a segít­ségére legyen. A zsarolók ter­mészetesen óvták attól, hogy a rendőrséget értesítse. Ez majdnem az őrületbe kerget­te. A gyermek mindig mellet­te volt a stúdióban is. Otthon a kertben „testőrök” rejtőz­ködtek a bokrok mögött. Még mindig láthatók a rácsok a házon Beverly Hillsben, ahol akkor laktak. Ezzel széttörték Marlene-ban a nyárról, a sza­badságról, az örömről és a gondtalan életről szőtt álmo­kat. Életük az általuk válasz­tott börtönben a legnagyobb elővigyázatosságból és óvatos­ságból állt. A zsarolók, akik 10 ezer dollár váltságdíjat követel­tek, még két levelet küldtek. „Marlene, Marlene, csak sem­mi butaság!” Végre eljött a nap, amelyen át kellett adni a váltságdíjat. Férje és bará­tai, Maurice Chevaliier és von Sternberg az ablakok mögött álltak, mindannyian felfegy­verkezve. A zsarolók azon­ban a pénz átadásánál nem jelentek meg. Valószínű, hogy a biztonsági intézkedések és a sajtókampány elriasztotta őket. Amikor a „Szőke Vénusz” elkészült, Marlene továbbra is megtartotta a testőröket, akik ezekben a számukra bor­zalmas időkben bajtársi se­gítséget nyújtottak a gyerme­kének. Az elkövetkező holly­woodi években mindig gyö­törte őket ennek az élmény­nek az emléke. Az amerikai hatóságok ra­gaszkodtak ahhoz, hogy Mar­lene Dietrich intézze el né­met útlevelének meghosszab­bítását, hogy az amerikai ál­lampolgárság megadásának napjáig rendben legyenek az iratai. Ezt Marlene a párizsi német nagykövetségen intéz­te. Egyedül ment az oroszlán barlangjába. Az oroszlánt von Welczek grófnak hívták, ő volt a hitleri Németország nagykövete Párizsban. A tör­téntekről Marlene így emlé­kezik : „Négy úr volt a nagykövet­nél, akiket mint Reuss herce­geket mutattak be. Senki nem ült, mindenki állt, a hercegek a magas székek mögött. Ter­mészetesen meghosszabbíta­nák az útlevelemet — mond­ta von Welczek —, de előbb egy üzenetet kell átadnia ne­kem: ne legyek amerikai ál­lampolgár, hanem térjek vissza Németországba. Ezért megígérik, hogy diadalmasan vonulhatok be Berlinbe a Brandenburgi kapun keresz­tül. Én leszek a német film­ipar kormányzó királynője — ígérte. Én nem tudtam le­mondani arról, hogy ezeknek a hiú uraknak a szívében megforgassam a tőrt. Udva­rias voltam, és elmagyaráz­tam nekik, hogy szerződést kötöttem von Sternberggel, de nagyon boldog lennék, ha filmet forgathatnék Berlin­ben az ő rendezésével. Fagyos csend. Képzeletbeli tőröm célba talált. Hangom sötéten csengett: hallgatásuk azt jelenti, nem akarják, hogy von Sternberg úr filmet for­gasson az önök országában, mert zsidó? Hirtelen életre kelt a szoba. Mindannyian egyszerre beszéltek. „önt megmérgezte az amerikai pro­paganda. Nálunk nem létezik olyan, hogy antiszemitiz­mus ..., stb. stb.” Éreztem, hogy itt az ideje a távozásnak. Felálltam és azt mondtam: Nos ez gyönyö­rű! Várni fogok, amíg önök a szükséges intézkedéseket megteszik von Sternberg úr­ral. Remélem továbbá, hogy a német sajtó változtat a hangján, ami von Sternberg urat, és engem illet. Végigmentem a végtelen fo­lyosón. A négy herceg jött velem. Reszkettem, amikor végre ismét az utcán álltam, és megláttam a férjemet, aki a követség előtt várt.” Marlene Dietrich másnap megkapta meghosszabbított útlevelét. A németek mindent tudtak. Tudták, mikor jár le a szerződése a Paramounth- tal, és mikor kezdődik az új. (Következik: Kassza-méreg) Floridában 120. születésnap­ján elhunyt Ike Ward, aki 1862. január 25-én egy Virgi­nia állambeli farmon szüle­tett rabszolgaként. Ward 16 feleségét élte túl. , (Kelet-Magyarország telefotó) tikus Köztársaságban. Gro- mikót Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Német De­mokratikus Köztársaság ál­lamtanácsának elnöke hívta meg. Moszkvában vasárnap be­jelentették, hogy Andrej Gro­miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió külügyminisztere ja­nuár 27—28-án baráti látogar tást tesz a Német Demokra-

Next

/
Thumbnails
Contents