Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-26 / 21. szám
1982. január 26. Kelet-Magyarország 3 (---------------------------------^ Újítás A CSIKORGÓ TÉLI ESTÉN VAGY HATVANAN IGYEKEZTEK A PARTHÁZ FELÉ. A GYALOGLÓK EGYIKE ÍGY SZÓLT: HA MAS HASZNA NEM LESZ ENNEK AZ ESTÉNEK, CSAK AZ, HOGY TALÁLKOZUNK, MAR AKKOR IS MEGÉRTE. MÉGIS BORZASZTÓ, HOGY Nem ismerjük egymást... 36 millió palack A Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri üzemében a múlt évben 36 millió palack üdítő italt készítettek. Ez 10 millióval több mint az előző évi termelés. A Sztár-család és a Coca-Cola üdítő italokat bárom megyében értékesítik. Képünk: műszakonként 80 ezer üveg üdítőt töltenek a gépsoron. (Elek Emil telv.) Szállítottak az atomerőműnek... Kompresszor Tiszavasváriból É vről évre szebb számokkal dicsekedhet országosan az újítómozgalom, a vállalatok egyre nagyobb mértékben támogatják az újítókat, mégis szinte évtizedes változatlansággal érvényesek azok a panaszok, hogy hosszadalmas az ötletek elbírálása, nehézkes, vagy éppen szinte lehetetlen az újdonság bevezetése. Arról is éleget hallhattunk, hogy a szolgálati tanulmányok benyújtásakor nem kis gondot okoz az alkotó tevékenység anyagi és erkölcsi díjazása. Ezek szerint nem igaz, hogy fejlődik az újítómozgalom, hogy sokasodik az ötletes és ötleteikkel hasznossá váló emberek száma? Vagy túlzottak a panaszok, megalapozatlanok a lassúságra, helyenként érdektelenségre tett megjegyzések? I Egyik állítás sem valótlan! Sőt, a kettő csak együtt lehet igaz, hiszen a képlet szinte egyszerű: minél több a hasznos ötlet, találmány, annál jobban bosszant mindenkit, ha a növekedéssel csaknem egyenesen arányosan szaporodnak azok az újítások, amelyek egyre csak várnak a megvalósításra. Sokan úgy vélték, hogy ezen a helyzeten lényegbe vágóan változtatnak majd a magánvállalkozások, hiszen* azokban, úgymond nem gátolják az ötletek és ötletes emberek érvényesülését. Csakhogy a légvár- építgetők lehűtésére hadd szögezzük le itt is, hogy a * népgazdaság fejlődését a továbbiakban is a nagyüzemek határozzák meg alapvetően, ahogy a műszakitechnikai fejlődést is iparági méretekben lehet — és kell — elősegíteni. Az viszont kétségtelen, hogy a nagyüzemek és iparágak a későbbiekben rugalmasabb stílussal lehetnek csak eredményesek. Követni kell a piac igényeit, a piaci kínálathoz kell igazítanunk termelésünket, s ebben nagyon fontossá válhat az újítók tevékenysége, hiszen állandóan újabb technológiát követel a váltakozó mértékben — és áron — rendelkezésünkre álló ipari nyersanyag. Ebben a helyzetben jelentek meg az új szabályozók, amelyek elsősorban abban módosítják azreddigi gyakorlatot, hogy az újítókat és a szolgálati találmányok benyújtóit közvetlenül érdekeltté teszik a megvalósításban. Ennek az új rendelkezésnek elsősorban az az előnye, hogy törvényesíti az ötlet, újítás, találmány megvalósításában közreműködők tevékenységét és annak díjazását. Nyilvánvaló, hogy egy rendeletmódosítás, vagy egy új rendelet önmagában nem old meg semmit. Annak ésszerű alkalmazása viszont már eredményt hozhat. Az újítók, feltalálók közreműködését szabályozó új rendelkezések egyértelműen arra orientálják a vállalatokat, hogy segítsék ötletes embereik alkotó munkájának eredményeit a termelés szolgálatába állítani. Ösztönzően és iránymutatóként hat az újfajta szabályozás az újítókra is. Az új helyzetben elsődleges szemponttá válik, hogy minél előbb megvalósítható találmánnyal hozakodjanak elő, hiszen személyes — a jövőben szerződésben biztosított — érdekük a közreműködés, a gyakorlati megvalósításban való eredményes részvétel. Lovas Gábor V _________I______J Böngészem a máriapócsi statisztikát. Ebből kiderül, hogy itt, Pócspetriben és KiS- létán több mint 180 értelmiségi dolgozik. Nem rossz arány, ha azt vesszük, hogy a három településen alig több, mint hatezer ember él. A száznyolcvan egyike volt az, aki a fent idézett mondatot elejtette egy januári este. Szellemi erő A tanácsházán Palóczy Lajosáé elnök készségesen részletezi a számokat: — A legtekintélyesebb számmal az agrárosok és az agrárműszakiak vannak képviselve, számuk 74. Pedagógus és közművelési dolgozó 80, egészségügyi 12, tanácsi 16 dolgozik, s rajtuk kívül öt lelkész is van a falvakban. Az értelmiséget itt is, mint mindenütt, a munkája minősíti. Ezen a téren nincsen gond. Még az is szép képet mutat, hogy a közéletben jelentős szerepet vállalnak. De azt észre kellett venni: a hivatalos fórumokon kívül alig találkoznak, sokan nem ismerik egymást. Ez a kapcsolathiány sok energiát elfojt, kevés a személyes kapcsolat, szegényes a háttérnek alkalmas információcsere, Ezért is döntöttünk úgy: február elején életre hívunk egy értelmiségi klubot. A leendő klub egyik szervezője Vincze Sándor. Fiatal tanító, aki 79 óta dolgozik a községben. A választás azért esett rá, mert egyike volt azoknak, akik szóvá tették: hiányolják az emberi kapcsolatokat. Közösségre vágyva — A főiskolán ahhoz szoktunk, mindig jó kis kollektívákban élünk. Amikor ide kerültem, először azzal voltam elfoglalva, hogy egyáltalán beilleszkedjek, a gyakorlatban kiegészítsem a tanultakat, s dolgozzak. Aztán egyre jobban éreztem — így Vincze Sándor —, hogy hiányoznak az emberek. Látásból ismerjük mi egymást, persze nem mindig és nem mindenkit, de ez kevés. Néhány család tartja a kapcsolatot, de hát ez nem sok. Így aztán híve vagyok annak, hogy létrejöjjön egy klub, ahol megismerhetjük egymást, az azonos érdeklődésű emberek egymásra találjanak. Régen — ez ismert — háromnégy értelmiségi volt a faluban. De ez legalább egy ka- láberpartit kitett. Most ne ennek a tartalmát nézzük, de azt mindenképpen: összejöttek, beszélgettek. És mi? Néha nem is ismerjük egymást. Jobb a helyzet agráros berkekben. A községekben működik a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi szerve. Itt a napi munkán kívül is összejönnek. Gyarmati Ferenc, a termelőszövetkezet üzemgazdasági osztályvezetője mégsem elégedett: — A MAE haszna kétségtelen. De vajon elég, ha a községekben csak egy-egy szakma zárt köre tart össze? Vannak ölelkező körök, mondjuk ha az agrármérnök felesége pedagógus, akkor egy névnapon ösz- sze is találkozunk. De ez minden. Vagyis semmi. Pedig nekem érdekes lehet, amit a tanár mond a gyerekekről, biztos, hogy az orvos elejtett szavai megvilágítanak Bizonyos olyan egészségügyi gondot, amiről tudunk, de nem tudatosan, föltétlenül akad olyan szociális, szociológiai kérdés, ami egy-egy baráti beszélgetés során mindenkinek ad pluszt. De ezt a hasznot leszámítva: az emberi, baráti kapcsolatok sem elve- tendők. Buszra szállni Lelkesen beszélnek a falvakban arról, hogy a művelődési ház megállapodott a tszszel, az ad buszt, s a faluból az értelmiségiek is ezzel mennek a színházba. S ha már busz, akkor ott ismerkedni kell, a színház, a szünet, az utazás is alkalom, hogy emberek közelítsenek egymáshoz. Mondom ezt dr. Vadász Máriának, a máriapócsi orvosnőnek. — Az ötlet tetszik, s magam is betársulok, a férjemmel együtt. Nem vitás, nehéz itt, egy kis községben a baráti, emberi kapcsolat kialakítása. Hat egy sor régi rossz beidegződés, a rétegek egymással tartanak kapcsolatot. Pedig meg kell mozgatni a kedélyeket, s magam nagy híve vagyok annak, hogy jobban ismerjük egymást. De vegye számításba: sokan a háztáji miatt a szabad idejükben nem elsősorban társaságot keresnek. Aztán itt a legtöbben este érnek rá. Gond lesz a gyerek elhelyezése, s késő este nem szívesen mozdul senki. Aztán ha klub lesz, akkor ott legyen valami, amiért érdemes elmenni. Rádió, tévé, fotel van minden házban. A többlet lehet az emberi találkozások öröme, és valami olyan program, amiért bárki szívesen vállal plusz időt, terhet. Mesélem a tanácsházás élményeimet. Az elnökasszony figyelmesen hallgatja, aztán hozzáteszi azt; ami már több mint terv, lényegében a februári alakulás programja: — Kényelmeset, otthonosat, de mégis az otthoni megszokottól eltérőt szeretnénk kínálni. Beszélgetést, vitát, érdekes emberekkel való találkozást, mindenkit érdeklő témákat. Politikust, művészt, egy-egy szakterület ismert emberét fogjuk hívni, s bőven adunk módot a szórakozásra, kikapcsolódásra. Nem akarjuk, hogy minden a székhelyközségbe koncentrálódjék, a másik két településen létrehozzuk a fiókklubot. Mindenki a saját környezetében találja meg a neki tetszőt, természetesen megadva a módot, ki-ki ott töltse idejét, ahol neki kedvesebb. Start: februárban Máriapócson nem várnak csodát. Nem hiszik, hogy a klub puszta léte egyszerre megoldja azt, amit évek elrontottak. De hisznek abban, hogy az elidegenedés egy rétegen belül, ilyen léptékű településeken nem törvény- szerű. Vincze Sándor tanító: itt vagyok, de nem érzem magaménak a falut. Ahhoz, hogy ez változzék, kell, hogy ismerjem azokat, akik partnerek, barátok lehetnek. Még kérni is más, ha az ember levelet ír, vagy ha így szól: barátom ... Dr. Vadász Mária: mint orvosnak természetesen több kapcsolatom van, ez a hivatásomból adódik. De más a rendelőből ismerni valakit, mint társaságból. Nem összeboruló barátságokat várok, de igenis bízom az emberi szóban, viszonyban. Gyarmati Ferenc: lassan 15 éve élek itt, s bizony örülök annak, ha történik valami annak érdekében, hogy ne csak lakótársak, de jó ismerősök legyünk. Erre minden alkalom jó, ahol találkozhatunk. Palóczy Lajosné tanácselnök : évekbe kerül talán, amíg valóban érezni lehet majd, hogy az értelmiség közelebbi kapcsolata a példa erejével hat. De hatnia kell. Ebben hiszünk. Február elején startol a klub. Csak az ott élőkön múlik: megmarad álomnak acél, vagy valósággá válik, a köz hasznára. Bürget Lajos Évek óta gyártják a Mezőgép Vállalat tiszavasvári gyáregységében a Fluid gépcsaládhoz tartozó kompresszorokat, fúvókat, forgócellás adagolókat. Az úgynevezett RO—210-es kompresszorokból és változataiból idén több mint kétezer készül, különböző felhasználásra. A kompresszorgyártás történetében érdekesség, hogy két évvel ezelőtt az épülő Paksi Atomerőműhöz is rendeltek RO kompresszorokat. A minőségi követelmény maximális volt, még a legkisebb csavarról is kértek bizonylatot. A gyártóknak. a nyíregyházi főiskola is besegített azzal, hogy a zaj szintet bemérték. A kompresszorokat elkészültük után beépítették és azóta is kifogástalanul működnek. Egyébként Tiszavasvári- ban mindig van valami új és érdekes. Most 1982 slágere, hogy megkezdték a KP—206,ÍZ típusú közúti pótkocsik gyártását. Ez a Mezőgép saját konstrukciója és 1200 darabos a megrendelés. Az új pótkocsik úgynevezett „nyúzópróbáját” az elmúlt év végén tartották. A járművek kitűnően vizsgáztak. Tisza-parti tündér M ár régen töröm a fejem rajta, hogy van az, szerte az országban utazva annyi szabolcsival találkozik a szabolcsi ember. Mi utaznánk a legtöbbet? Tele van velünk az ország minden vonata Bács-Kiskun- tól Baranyáig? Vagy van valami más titok? Azt hiszem, van. Erre minap adott elég magvas magyarázatot az élet, illetve az utazás. Szállók fel a Keletiben a nyíregyházi gyorsvonatra. Alig ülök a fülkében, még indulás előtt kiderül, csupa szabolcsival ültem össze. Ez az első beszélgetésekből kitűnik. Pedig egy fiatal párt kivéve senki sem volt azelőtt ismerős. De ahogy az érkezést megbeszélik, a továbbinduló vonatok menetrendjét Nyíregyházáról, fény derül erre. Van persze erdőháti, beregi is közöttünk. De mind egy szemig megyebeli. Van, aki látogatóba jön a családhoz és van, aki látogatásból tér haza. A besenyődi asszony már régen felköltözött, de aki az anyját látogatja meg, az most is „haza” jön. Ezt nem mondja, de érzékelteti. Az időjárással kezdtük és hamarosan sor került bemutatkozásokra is. Legkedvesebb a fülke legfiatalabb utasa volt, a lány, aki a fiúval szállt fel. Nagyon keményen sorba kezet szorított mindenkivel és csak ennyit mondott: — Sarolta! Már ez is tetszett mindenkinek. Nem Sári. Aztán addig beszéltették, míg kiderült róla, hogy továbbképzésen van a fővárosban, a gyár ki is vett neki egy idegenforgalmi szállást, de ott sem fél, mert a közeli angyalföldi lakásban van a nővére, akinél bármikor menedéket találhat. Közben azért megtudtunk valamit az idős besenyődi bácsiról is, akinek már szűk volt a faluja. Sarolta jól végig is nézte. Fényképmutogatás közben az is kiderült a mi kis Saroltánkról, hogy tegnap vágatta le a haját rövidre, mert a munkájában a hosszú haj problémákat okozott. A vita is ott kezdődött, amikor Sarolta valami olyat talált mondani, hogy „minálunk, otthol”. A kisvárdai néni mindjárt rászólt: — Kislányom, jó lenne, ha leszoknál erről az erdőháti táj szólásról, mert majd a pestiek szabolcsinak fognak csúfolni. A lány kihúzta magát: — Márpedig én másképp nem mondom soha. Minálunk, otthol, így mondják. Még Petőfi is azt írta, hogy „ott, hol a kis Túr siet beléje”. Most már a fiú is beleszólt: — De a költő ezt két szóba értette, ott, ahun. — Nem érdekel — válaszolt keményen a lány. — Én másképpen nem fogom mondani soha, mint ahogyan otthol tanultam, ahogy otthol mondják. Szeretem Szabolcsot, és amit szeretek, ahhoz én hű maradok örökké. Csend lett a kupéban. A vonat csendesen kattogott velünk. Mindenki gondolkozott. Valószínűleg azon, hogy ez a kis Tisza-parti \ tündérke Pesten is meg / fogja állni a helyét. \ De elég lett volna látni f a fiú szemét, ahogyan arra a hűségnyilatkozatra felragyogott. A kkor értettem meg, hogy mi szabolcsiak nem véletlenül kerülünk egy kupéba. Megismerjük egymást a beszédünkről, arcunkról, járásunkról. És mi is ragaszkodunk az „ottholhoz ...” G. N. Z. 1II?1
