Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-21 / 17. szám

4

Kelet-Magyarország

1982. január 21.

Szovjet—angolai tárgyalások Moszkvában

Szerdán megkezdődtek a hivatalos szovjet—angolai

tárgyalások Moszkvában. A szovjet küldöttséget Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke, az angolai delegációt Lucio Lara, az MPLA-munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a nemzetgyűlés állandó bizottságának (elnökségének) tagja vezeti.

Az angolai küldöttség tiszteletére adott ebéden Nyikolaj Tyihonov beszédében egyebek között kijelentette: Angola népe, az MPLA-munkapárt vezetésével, nehéz harcot vív az ország nemzeti függetlenségének megszilárdításáért, a társadalmi-gazdasági haladásért, s új győzelmeket arat azon az úton haladva, amelyet kiváló forradalmár és államférfi: Agos- tinho Neto jelölt ki.

— A szovjet nép rokon- szenvvel fogadja és támogatja Angolának a nemzeti függetlenség megszilárdítására irányuló törekvéseit, haladó politikáját — hangoztatta a többi között Tyihonov, majd nemzetközi kérdésekről szólt.

— Az imperialista, tervet jól ismerjük. Katonai fenyegetéssel, zsarolással próbálkoznak a független Angola

Vasutassztrájk Angliában

A brit vonatvezetők sztrájkjának elhárítását célzó békéltető tárgyalások kedd éjszakáig nem vezettek eredményre és szerdán a szigetországban újabb két napra megbénult a vasúti forgalom. Reggel, éppen úgy, mint egy héttel korábban, a Londonba

Áz ipari szövetkezetek országos tanácsának ütése

ellen, zsoldosokat küldenek a Seychelle-szigetekre, hadüzenet nélküli háborút folytatnak a demokratikus Afganisztánnal szemben, dühödt propagandaháborút indítanak Kuba és a többi szocialista ország ellen, megkísérlik a beavatkozást Lengyel- ország belügyeibe, gazdasági blokádot hirdetnek vele szemben.

— A Szovjetunió egyetlen nyugati országgal sem keresi a szembenállást. Az Egyesült Államokkal sem. Eddig és most is mindent megtettünk, s megteszünk azért, hogy az események menetét a konstruktív párbeszéd medrébe tereljük vissza. A Genfben kezdődött tárgyalások véleményünk szerint lehetőséget adnak arra, hogy fontos lépést tegyünk a fegyverzet korlátozása és a leszerelés kérdéskomplexumának megoldása felé.

Ludo Lara válaszában egyebek között hangoztatta: — együttműködésünk a szocialista közösség országaival létfontosságú az angolai szocialista építés számára. Ez az együttműködés szüntelenül továbbfejlődik — hangoztatta beszédében az angolai párt- és kormányküldöttség vezetője.

vasúton dolgozni járók vagy gépkocsijaikba ültek vagy más szállítóeszközt kerestek maguknak. A csúcsforgalom a fővárosba vezető utakon már hajnalban beállt. Az autóklub szerint a gépkocsik száma kétszerese volt a megszokottnak.

Kommentár

Reagan és a bírálók

I |J onald Reagan hű ma- f ■ radt magához. Az * ™ Egyesült Államok elnöke a lehető legstilszerűb- ben „ünnepelte meg” ünnepélyes beiktatásának egyesz- tendős fordulóját: olyan sajtóértekezlettel, amely éppúgy hemzsegett a rágalmaktól és vádaskodásoktól, mint .. — mondjuk ki, bármilyen szomorú is! — mint az elmúlt tizenkét hónap alatt szinte minden megnyilatkozása. Még nagyobb „keménység” a Szovjetunióval, Lengyelországgal és általában a szocialista országokkal szemben, még több szankció, még több gazdasági és politikai (nem utolsósorban katonapolitikai) nyomás — ez volt mondandójának lényege ezúttal is.

Reagan megnyilatkozásaiban ez a sajnálatos folyamatosság az érem egyik — és valljuk meg, ilyesztő — oldala. Van azonban egy másik oldal is, aínely a jelenlegi elnök országlásának első évfordulóján immár jól látszik. Ez pedig a mostani amerikai politikát bírálók növekvő tábora. Washington nyugateurópai szövetségesei körében már régóta félreérthetetlenül növekszik az ellenérzés. A Fehér Házban ezzel a tényezővel eleinte egyszerűen nem számoltak, de ezt Leo- nyid Brezsnyev szovjet vezető bonni látogatása után már nem tehették meg, és elkezdtek odafigyelni Európára. Legalábbis szavakban. Tettekben nem.

Most egy újabb fejleménynek vagyunk tanúi: annak, hogy a látványosan kifejezésre juttatott ellenérzés az óvilágból átterjedt t magára Amerikárá1',is.'“' Igaz, enhek már az esztendő fordulóján akadtak jelei. Elég a farmerek nyugtalanságára (szovjet gabonaembargó) vagy a haladónak éppen nem nevezhető szakszervezeti szövetség monstre tüntetéseire gondolnunk. Ezek azonban elsősorban az elnök bel- és gazdaságpolitikája feletti csalódást tükrözték

A legutóbbi órákban elhangzott amerikai megnyilatkozások azonban már egyértelműen az amerikai külpolitikára vonatkoznak. Egyszerre két ilyen hírt is kaptunk. Az egyik arról szól. hogy rendkívül tekintélyes személyiségekből (közöttük van Paul Warnke, a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal volt elnöke és Andrew Young, az USA korábbi ENSZ-nagykövete) társadalmi testület alakult. A nemzetbiztonsági bizottság nevű szervezet első nyilatkozata nem kevesebbet állapít meg, mint azt, hogy „a nemzetbiztonság fogalmának új meghatározására van szükség, amely a nemzetközi együttműködésre helyezi a hangsúlyt”.

W % másik hír az, hogy

* ; George Kennan neves “*** politikus és diplomata, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete nagy visszhangot keltett cikket írt egy New Yorki folyóiratba, amelyben egyebek között kijelenti: „az amerikai vezetésnek a Szovjetunióval kapcsolatos torzításai és szimp- lifikációi annyira szubjektív és minden józan elemzéstől távol álló nézetek, hogy rendkívül veszélyessé válnak, amikor azokat a politikai gyakorlat vezérelveként alkalmazzák.”

Reaganhez — sajtónyilatkozata ezt tükrözi — még nem jutottak el ezek a bírálatok. Vagy eljutottak, csak nem akar tudomást venni róluk. Annak ellenére sem, hogy mind több-amerikai van a fegyverkezés, a feszültségszítás ellen, s vallja: ha békét akarsz, készülj a békére.

Harmat Endre

(Folytatás az 1. oldalról)

lista országokba irányuló kivitel 3—5 százalékos növelését, a nem rubelelszámolású piacokon az értékesítés 8—10 százalékos emelését jelölték meg.

Az ipari szövetkezetek, a szövetkezeti demokrácia további szélesítésével áz 'idén is segítik a gazdasági célok megvalósítását.

Az országos tanács éléi terjesztett 1982-es. tervekhez Rév Lajos, az. OKISZ elnöke fűzött szóbeli kiegészítést, amelyben egyebek közt a szövetkezeti mozgalom újszerű

Pénz az ágy végében

9.

A rendőri bizottság tagjai kihallgatták az elhalt H. János feleségét is, aki akkor már harminc éve együtt élt férjével. Nyolc gyermekük született, és az asszony elmondta, hogy a férj italozása miatt előfordult a nézeteltérés a családban. Felsorolt néhány olyan embert is, akivel a három évtized alatt férjének valamiféle vitája volt. A felsoroltakat a rendőrség egyenként leellenőrizte, közülük egyet őrizetbe is vettek, de hamarosan tisztázódott: ő nem lehetett H. János gyilkosa, tehát szabadon engedték.

Az adatok viszont egyre gyűltek — a családdal szemben. Kiderült, nem hogy előfordult nézeteltérés a családban, hanem napirenden voltak ezek, s nem is ártatlan házastársi • perpatvarok, hanem olykor súlyos pofónok is csördültek, és megtörtént, hogy ezeket H. István, a fiú adta az apának.

Még néhány további bizonyítékot sikerült felkutatni, és december ‘28-án őrizetbe

vonásaira, valamint a megváltozott gazdasági követelményekre hívta fel a figyelmet. Mindenekelőtt hangsúlyozta az anyag- és energia- takarékos gazdálkodás szükségességét. A szövetkezetek évi anyagfelhasználásából egyetlen százaléknyi megtakarítás 330 millió forintot jelent, s 10 átlagos nagyságú szövetkezet éves anyagigényével egyenlő: A takarékos gazdálkodás .újabb lehetőségeinek felkutatása, a jó módszerek alkalmazása minden szövetkezet érdeke és feladata.

vett a rendőrség négy fiatalembert: H. Istvánt, F. Istvánt (a „megtalálót”), Gy. Jánost és B. Jánost.

H. István a kihallgatásán a bizonyítékok súlya alatt megtört, megmásította előző vallomásait és beismerte a bűnösségét.

A december 20-a szombati nap volt. Délután sokan ösz- szegyűltek a H-ék házában: két udvarló, F. István és Gy. János, azonkívül B. János, H. István barátja, meg még mások is. Az apa este nyolckor tért haza.

— Egy cseppet berúgtam — mondta.

A család nem csodálkozott ezen, és javasolták neki, hogy feküdjön le. De az öreg nem feküdt le, hanem elég csúnyán káromkodott és kereste a feleségét. Mint az izgága részegek általában, folyamatosan szitkozódott, különösen a két udvarlóra kiabált:

— Mától kezdve ide a lá- botokat be ne tegyétek!

A szidalmakra rendszerint a fiú, H. István válaszolt, ezért az apa ellene fordult, megfogta a nyakát és dulakodott vele. H. Istvánnak sikerült kifordulnia a kezei közül és tenyérrel kétszer arcul

ÜJ ELNÖK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉLÉN

A holland munkáspárti Piet Dankert az európai parlament új elnöke. Kedden a késő éjszakai órákban a negyedik szavazási fordulóban választották meg, 191 szavazattal a nyugatnémet kereszténydemokrata Egon Klepsch előtt, akivel szoros küzdelmet vívott az első három fordulóban. Dankert az első szociáldemokrata, aki az EGK egyik intézményének élére kerül. Amint kijelentette, az európai parlament

munkájának javítását és költségvetési szerepének növekedését kívánja elérni 1984-ig tartó hivatali idejében.

AWACS GÉPEKET KAP A NATO

Még ezen a héten megkapja a NATO az AWACS típusú amerikai felderítőgépek első példányát. Mint ismeretes, a NATO nyíltan bevallott szándéka az, hogy ezekkel a kémrepülőgépekkel nyártól fogva adatokat gyűjtsön Lengyelországról és más szocialista országokról., Tervek szerint nyugat-németországi légtérben repülve, az AWACS-flotta az NDK eaész légterét, Csehszlovákia légterének legnagyobb részét, valamint Lengyelország nyugati részének mintegy 80 kilométeres sávját „látja” majd.

A szövetkezeti iparnak kezdeményezni és támogatni kell az új vállalkozási formákat. Megkezdődik a korszerű, de egyben egyszerűbb szervezeti feltételek kialakítása. Március végéig várhatóan 70 kisszövetkezet, csaknem 40 ipari szolgáltató szakcsoport, és 300 új átalányelszámolásos részleg alakul.

Az ipari szövetkezetek országos tanácsa jóváhagyta az 1982-es tervben meghatározott feladatokat. Az országos tanács Lendvai Istvánt megválasztotta az OKISZ elnök- helyettesének.

csapta az apját. Szólt a társainak, hogy fogják meg az öreget, míg keres egy madzagot és megkötözi.

— Teljesen józan voltam — vallotta a rendőrségen, — és azért határoztam el, hogy megkötözöm, mert semmilyen más módot nem találtam rá, hogy indulatosságát megfékezzem, s abbahagyassam vele a tettlegességet.

H. István azonban nem talált madzagot, meglátott viszont egy kalapácsot, s elhatározta, hogy azzal „ödaüt” az apjának. (Saját szóhasználata.) Mikor visszatért a szobába, a fiúk már nem fogták az öreget, hanem ő keresett valamit az ágy végében, s háttal állt az ajtónak. Ez a valami pénz volt, mert itt tartották a család pénzeszacskóját.

H. István a kalapáccsal az öreghez akart ugrani, de ebben elsőre megakadályozta az egyik lánytestvére és barátja, B. János. A lány átölelte a derekát, B. János pedig erősen fogta. A barát azonban mégis így szólt a lányhoz:

— Ereszd el!

H. István ekkor körülnézett és látta, hogy mindenki

2. EGY ARC A TÖMEGBŐL

M

arlenét anyja felsőfokú tanulmányai folytatására Weimarba küldte intézetbe. Szívesen ment, hiszen Weimar Goethe városa, és ő imádta Goethét. A fiatal lánynak apára volt szüksége, és Goethébe kapaszkodott. Néhány boldog évet töltött itt, gyakran járt szín-» házba és operába. Jól haladt hegedű- és zongoratanulmá- . nyaiban, de a többi tárgy nagyon untatta. Főleg a matematikával állt hadilábon ...

A felsőbb iskola befejezése után anyja visszavitte Berlinbe. Szomorúan ment el utolsó alkalommal Goethe Ilm-parti házához, azután szótlanul hazautaztak. Berlinben új hegedűtanárt kapott, új élet kezdődött számára. Bach, Bach, Bach — és semmi más, csak Bach nyolc órán keresztül naponta. Majdnem kétségbeesett. Fájni kezdett a bal gyűríjp- ujja. Az orvos íngyulladást állapított meg és kezét gipszbe tette. Ez súlyos csapás volt. Világossá vált, hogy soha nem lehet első osztályú hegedűművész. A drága hegedű, amit anyja vett neki, ott hevert selyembe csavarva a fekete dobozban. Szertefösz- lott anyja álma.

Ez volt az az idő, amikor apa után vágyakozott, aki megmondja, mit kell tennie. Életében először nem anyja, hanem ő maga döntött: elhatározta, hogy megpróbálkozik a színművészettel.

Berlinben volt egy világhírű színiiskola, Reinhardt iskolája. Oda ment el meghallgatásra. Több idősebb úr ült a mély karosszékben, és szigorú tekintettel vizsgálták a pályázókat. Marlene a meghallgatásra Gretchen imáját választotta a Fauszt- ból. Másnap reggel berendelték a Reinhardt-iskplába.

kiment a. szobából. Kihasználva az alkalmat, hatalmas ütést mért a neki háttal görnyedő apja fejére. H. János az ütéstől nyomban hanyattvágódott.

— Ekkor már nem tartottam attól, hogy ismét felkel — vallotta a rendőrségen H. István, — mert olyan iszonyatos erejű volt az ütés.

H. István ezután — mint aki jól végezte dolgát, — kilépett a konyhaajtón a tornácra és a földre dobta a kalapácsot. Az egyik nővére megcsókolta és így szólt:

— Ezt jól meg kell tárgyalni, Pityukám.

Összegyűltek az udvaron vagy tízen, hiszen közben hazajött H. Jánosné is. H. István kész tervvel állt elő:

— Azt mondtam — vallotta később, — hogy az itt történteket el keli hallgatni, s ehelyett úgy állítjuk majd be a dolgot, hogy F. István találja meg az apámat a réten, mintha ott ütötte volna le valaki. Azt is mondtam, hogy mikor visszük orvoshoz, a réten le fogjuk tenni a fűre, hogy ott vértócsa’ keletkezzék, mintha ott feküdt volna eredetileg.

A H. István tervét valamennyien helyeselték, s az volt a véleményük, hogy ebben az esetben a rendőrség aligha jön rá, mi történt valójában.

K. I.

(Folytatjuk)

Az a tény, tiogy felvették, egy lépést jelentett előre. Az iskola a Max Reinhardt tulajdonában lévő színházak egyikének első emeletén volt.

Ebben az időben egy Rudolf Sieber nevű rendező- asszisztensnek az az ötlete támadt, hogy az unalomig ismert professzionista statisztákat új arcokkal kell helyettesíteni. Reinhardt iskolájából kezdő színésznőket kért fel, hogy alakítsanak „egy arcot a tömegből”. A segédrendezőt a színházi dicsőség után vágyakozók úgy fogadták, mint egy királyt. Marlene más lányokkal együtt mutatkozott be nála. Sieber azt mondta, „félvilági nőket” keres. És a sok jelentkező közül Marlenet választotta. Ügy látszik, hogy későbbi férjére már ekkor hatással volt.

Max Reinhardtnak négy színháza volt Berlinben. Olykor előfordult, hogy egy darab első felvonásában Marlene szobalányt játszott, utána villamossal vagy autóbusz- szal a következő színházba ment, ahol a második felvonásban amazont játszott, és az est végén pedig egy másik darab harmadik felvonásában esetleg utcalánynak öltöztették. Mindegyik este más volt. Mindannyian oda mentek, ahová küj^ték, és azt csinálták a növerjplékek' amit mondtak nekik. Efi*íiind a kiképzésükhöz tartozott. Sok darabban egyszerűen csak némán, a szerepeknek megfelelően kellett állnia. A sminkelés többnyire tovább tartott, mint a fellépés.

Minden lehetséges szerepet megtanult, bár tudta, hogy sohasem fogja eljátszani őket. Naíva szerepeket és modern darabokat egyaránt tanult. A színiiskola-vizsgá- kon az általa előadott szerepeket mindig visszautasították azzal az indoklással, hogy ezek nem alkalmasak arra, hogy bizonyítsák tehetségét. Ezek után „könyűéle- tű” nők szerepét kezdte tanulni. Neki nem tetszettek ezek a nők, de becsületesen megtanult mindent, még akkor is, ha nehezére esett. Amikor a vizsgák közeledtek, készen volt arra, hogy „a végzet asszonya” szerepét alakítsa, de ismét megbukott Most azt mondták, túl fiatal ezekhez a szerepekhez.

Marlene közben azon fáradozott, hogy minél idősebbnek és tapasztaltabbnak látsszon. Otthon felpróbálta anyja egyik ruháját, és csípőjét ringatva igyekezett „éjjeli pillangóként” mozogni. Mindennap jelentkezett a műteremben Siebert rendezőasszisztensnél, aki a felvételekben döntött, és akibe már a második találkozásnál fülig szerelmes lett.

Rudolf Sieber azt tanácsolta, hogy a még „romlot- tabb külső” érdekében vegyen monoklit. Akkoriban ez a különcség csúcsát jelentette. Legközelebb a stúdióban anyja ruhájában, apja monoklijában állt a rendező elé. aki titokban valószínűleg kinevette, de végül kapott egy statiszta szerepet. Sieber idővel egyre többet foglalkozott a gyakorlatlan, kezdő színésznővel. Megmutatta, hogyan mozogjon — és egyre gyakrabban nézett rá jelentőségteljesen.

Egyik napon Marlene anyja elé állt: „Megtaláltam azt a férfit, akihez feleségül szeretnék menni”. Anyjának nem ez volt az elképzelése, de beletörődött. Sieber és Marlene egymásba szerettek és egy év múlva összeházasodtak. Ahogy kívánta, a fiatalasszony hamar teherbe esett. Férje sokat dolgozott, hónapokon keresztül utazott szerte a világban a külső felvételek miatt. Marlene nem szomorkodott. Csodálattal töltötte el az új érzés, hogy egy új életet hordoz magában. Kislányának a Maria nevet választották. Marlene igen gondos anya volt. kislányát igazi anyaként táplálta. Hirtelen megváltozott körülötte a világ, csak a bölcsőben fekvő gyermekére tudott és akart gondolni.

Következik: Szerette az

ibolyát

Szabolcsi bűnügyi múzeum