Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
1981. december 6. 0]jfr Hozzászólások SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK lapunk Provincia-lizmus című cikkéhez A Kelet-Magyarország 1981. nov. 15-i számában Reszler Gábor „Provincia-lizmus” címmel egy érdekes cikket közöl. Ebben helyeselendő módon támadja a ma is fellelhető provincializmust, a „vidékiességet”. Viszont a szabolcsi provincialista szemléletmódra, a szellemi belterjességre példaként többek között „a megye műemlékeit féltő intézményvezető” nyilatkozatából idéz, mely szerint épületek pusztulnak el szemünk előtt és nem vesz- szük igénybe az Országos Műemléki Felügyelőség anyagi támogatását ahhoz, hogy legalább 10—12 épületet a helyszínen fenntartsunk. Nos, ez az idézet félreértésre ad alkalmat. Ugyanis a nyilatkozat tőlem származik, de ezt más vonatkozásban tettem! Ha elolvassuk Barak- só Erzsébet „Vasárnapi interjú”-ját (Kelet-Magyarország 1980. okt. 19.), akkor kiderül, hogy nem a műemlékekről, hanem a népi építészeti emlékekről (parasztházakról, gazd. épületekről) nyilatkoztam. A kettő között pedig különbség van! Viszont az igaz, hogy a helyreállított parasztházak, táj házak hasznosítása megye- szerte nehézségbe ütközik, mert — idézzük tovább ama nyilatkozatot — „egy ilyen népi műemlékbe senki sem költözik be szívesen, nem tudják mire használni. Mert semmi más fel sem merül, csak az, hogy múzeumi célra alkalmas ... Múzeumra pedig tényleg nincs szükség minden faluban”. Tudjuk, hogy a múlt században és századunk elején a falusi épületek rossz anyagból készültek, helyszíni fenntartásuk nem kis gondot jelent. Éppen ezért egy kicsit Á tetőfedő-szigetelő Hollik András a tetőn A Kelet-Magyarország 1981. november 15-i számában megjelent „Provincia-lizmus” c. cikkel kapcsolatban az alábbiakat kívánom megjegyezni: A cikk írója elmarasztaló provinciális szemléleti okokkal magyarázza, hogy a ti- szavasvári 115. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben kevés szakmában folyik a képzés és elsősorban a megyei érdekek túlzott előtérbe állítása miatt hiányoznak az általuk „menőként” ítélt autószerelő és szobafestő szakmák. A szerző felveti, hogy mivel az iskola kihelyezett ti- szadobi részlegében állami gondozott gyermekeket oktatnak, s ezek többsége a végzettség megszerzése után más területen vállal munkát — A szerkesztőség megjegyzése: Élő, jelenünkben is ható problémának érezzük a vidékies szemléletmódot, azért közöltük minden sértő szándék nélkül a Provincia-lizmus című cikket. A fenti reagáló levelek érvelései ellenére is jogosnak és helytállónak találjuk a provincializmus jellemzésére leírt példákat. A félreértés elkerülése érdekében megismételjük: a ti- szavasvári szakmunkásképző intézet igazgatója nem azt nehezményezte, hogy náluk kevés szakmát oktatnak, hanem a tervezett, állami gon★ hátrányos helyzetben vannak a társadalmi beilleszkedést illetően. A felvetettekkel szemben a valóság az, hogy az intézetben az igényeknek megfelelően minden második évben indítanak csoportot szobafestő szakmában. Az intézet vezetői — a cikkel ellentétben — nem kezdeményezték az autószerelő szakma indítását, mivel általuk ismert, hogy e szakma oktatási feltételei évek óta a nyíregyházi 110-es intézetben biztosítottak. Egy esetleges új bázis kiépítése jelentős költségekkel és személyi nehézségekkel járna. E témához tartozó az is, hogy a megye szakmunkás- képzésének összetételét, a tanulói létszámokat minden évit dozottakból álló csoport szakmaválasztási lehetőségeit kívánták szélesíteni, bővíteni. Ezeknek a gyerekeknek az ügyét nem lehet általános, más esetekben helytálló szempontok szerint mérlegelni. Ezért az iskola felvetése körültekintőbb elbírálást igényelt volna. Ami a műemlékeket illeti: köztudott, hogy régi népi építményekben gazdag a megyénk. A műemlékekről szólva akaratlanul is a népi építményekre gondolunk. Talán a köznyelv ebben az esetben nem elég árnyalt, de végső kényszerűségből hoztuk létre a múzeumfalut, hogy népi építészeti emlékeinket megmenthessük az utókor számára. örvendetes, hogy a nyilatkozat óta valamelyest előre léptünk! Jelenleg helyszíni fenntartású népi műemlékeink közé tartozik a tisza- csécsei Móricz Zsigmond Emlékház (múzeum), a csarodai zsellérház (Nyírtourist), a tar- pai szárazmalom (tanács), a szatmárcsekei lakóház (Természetvédelmi Hivatal), a vajai tájház (múzeum), a vitkai egészségház, továbbá szervezés alatt van a nyírlugosi és a fehérgyarmati tájház. Ha az eddig megmentett népi építészeti emlékeink számát tekintjük, akkor a 19 megye között (Vas megye után) a második helyen állunk! Dr. Erdész Sándor, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója ben a főhatóság engedélyezi. Itt az országos és megyei érdekek mérlegelése, a túlképzés elkerülésének igénye a meghatározó. Divatos szakmákban központi szerveink keretszám-csökkentést szorgalmaznak. A cikkben megfogalmazódik az állami gondozottak lehetőségeinek leszűkülése. Megjegyezni kívánom, hogy az állami gondozott gyerekek számára a megye minden oktatási intézménye rendelkezésre áll. Továbbtanulásukra a felügyelet megkülönböztetett figyelmet fordít. Az egyes iskolákba felvett tanulók kollégiumi elhelyezéséről gondoskodunk. Dr. Kuknyó János osztályvezető soron a népi építészeti emlékek is műemlék értékűek, megmentésük mindannyiunk érdeke. Az elért eredményeket a cikk sem kérdőjelezte meg. örvendetesek a népi műemlékek megóvására tett sikeres lépések. Ám az továbbra is makacs tény, hogy megyénkben nincs műemléki albizottság és nem élünk az Országos Műemléki Felügyelőség által felajánlott anyagi támogatással. Pedig ellenkező esetben még több építészeti érték sorsa rendeződhetne megnyugtatóan.^, r. . ..» Ügy kezdődött, mint a mesében. Volt egyszer egy érpataki kislegény, aki a nyolcadik osztály után a bátyja csábítására elment Pécsre, az épülő hőerőműhöz. Az almafákhoz, a kertvégi tóhoz, a kacsákhoz, disznókhoz szokott szem nem győzött betelni a dombos, iparosodó Dunántúl szépségeivel, a felhőkig törő gyárkémények szédítő látványával. Ott maradt. A bátyja tetőfedő-szigetelő volt, Hollik András is ezt választotta. Pestre ment, kitanulta a szakmát. Az alig húszéves fiatalembert az Országos Szakipari Vállalat alkalmazta, s a hatvanas évek elején az induló nagyberuházásokhoz osztották be. Mikor hazament, csak az idős szülők fájlalták, hogy a hatodik fiú, a legkisebb sem marad Érpatakon. Kire hagyják a kis házat? Két fiú is tetőfedő, egy hőszigetelő, kettő szabó lett, a lány férjhez ment. De Bandit már hiába hívták. Vonzotta az építkezés. — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy világéletemben erre a pályára készültem — emlékszik vissza. — Soha nem hallottam ilyesmiről akkoriban a faluban. De a nagy építkezés, a kívülállónak kusza összevisszaság, valójában a jól szervezett munka megragadott. Haza-hazajártam, de amikor a libákat kihajtottam a tóra, mindig csak az építkezés jutott az eszembe. Pedig pecáztam is, meg vesz- szőkosárral gyűjtöttem a halat, hogy hátha ez eltereli a gondolataimat. De nem ment. Akkoriban döntöttem el véglegesen, hogy én újat akarok alkotni, nekem menni kell, nem bírom egy helyben leélni az életemet. Boldog voltam a munkásszállón, a barakkban, mert már akkor talpon talált a hajnal, s indulhattam. Valami megmondhatalan erő vitt előre. Bizonyára nem túlzás azj állítani, hogy Hollik András jobban ismeri az országot, mint egy földrajztanár. Az apróbb mezőgazdasági telepek, kisüzemek már nem maradtak meg a fejében. De a Lenin Kohászati Művek, a békéscsabai ifjúsági ház, a szekszárdi és a gyulai húskombinát, a zalaegerszegi ruhagyár, a hajdúszoboszlói üdülő, a debreceni kollégium még ma is előtte van. Nagyot dobbant a szíve, amikor Nyíregyházán a megyei párt- bizottság székházának építésére vezényelte, az ORSZAK. Félt iSHSÍeirWéúfhcgy. a hazai táj, az-alma illata, a^sík vidék ottmarasztalja. Hogy leszigetelték a tetőt, még hazaugrott Érpatakra, de már végképp búcsúzni. Régi iskolatársakkal találkozott. A „Te mit csinálsz?” szokásos kérdései után beszélt a munkájáról, a vállalatról. A traktorosnak, a szerelőnek, a segédmunkásnak kerekre nyílt a szeme, és szinte azonnal döntöttek: vele tartanak. Volt olyan év, hogy hatvan (!) érpataki szigetelőt tartottak nyílván a 93-as létszámból, így nem véletlen, hogy a termelési tanácskozást a kis szabolcsi faluban bonyolították le, még a nagyfőnökök is lejöttek. De aztán kemény próba következett. A SZÁÉV, a KE- MÉV, a TAÉV komoly konkurenciát támasztott. Aki vágyott a család közelébe, kilépett az ORSZAK-tól, s a munkásjáratot választotta a szálló helyett. A „mag” maradt, s az Április 4. szocialista brigádot ma respektálják a paksi atomerőmű építkezésén. Az ország legnagyobb beruházásán tízezer négyzetméteres tetősíkokat szigetelnek. Tíz nap munka után négy nap pihenő jár, pontosabban akkor látnak a ház körüli kiskert permetezéséhez, kapálásához, állattenyésztéséhez. Mert a szabolcsi ipari munkás' soha nem tűd elszakadni a földtől. De a dekád indulására pontosan megjelentek, ahová éppen a vállalat irányította őket. Mert most például gyorsan jött a hír: a Dunai Vasmű beruházásán, Dunaújvárosban sürgősen le kell fedni egy több ezer négyzetméteres tetősíkot. Oly sürgős a munka, hogy a kormánybiztos még „kóbipénzt” is ad a brigádnak, hogy mielőbb elkészüljenek. Az alapító tagokat már nem kellett maradásra bíztatni. Sógor hívta a komát, keresztapa a nászt, s így szeg- ről-végről még rokonok is. A munkásszállón aztán esténként a család a téma, s a szabolcsi ízeknek nem tudnak ellenállni. Estére a „főszakács”, a brigádvezető már készítette a krumplit, a húst, a fűszereket, tegnap este igazi fűszeres gulyáslevest tálalt a brigádnak. Egy-két pohár sör lecsúszik a vacsora után, de a tévéhíradó végén rendszerint jóéjszakát kívánnak egymásnak, másnapra is kell az erő. Még a hatcentiméteres horganyzott vastrapéz lemezen is nehéz odabotorkálni, sok kilométert rónak le egy műszak alatt. A 42-es lábnak is maximum két réteget sikerül átfognia. A lábfej és a sarok a 12. óra végére már iszonyatosan szúr. Ha végre megérkeznek a teherhordón a nyírmadai nikepanelek, a habszivacson vagy a tíz centiméter széles fagerendán már könnyen megy a járás. A 32 méter magas függőleges vaskorláton sem leányálom felkapaszkodni : ha jól megy, műszakkezdéskor, ebédnél és a munka befejeztével. De ennél csak többször teszik meg ezt a magasságot. Egyelőre gyalog. Van, aki kettesével fogja a vaskapaszkodót. Nem tanácsos lenézni, mert szédül az ember. Ök nevetnek: ez semmiség ahhoz képest, amikor a magasban tűz a nap, 180 fokon forr a bitumen, és öt rétegen szigetelik a horganyzott vaslemezt! A hőség olyankor pokolinak tűnik. Jólesne egy hideg üdítő, de luxusnak tartják lemenni a büfébe. Párban dolgoznak, s ha az egyik egy partvisra emlékeztető kefével keni a 180 fokos bitument, a másik rögtön illeszti a nikepanelt, mert a bitumen hihetetlenül gyorsan köt. S ha egyszer odaragad —, csak az ecetes olló viszi ki — tréfálkoznak. A brigádvezető nemcsak az emberei munkáját ismeri jól, azt is tudja, hogy kinek a háza hogy áll otthon. A dekád után rohannak haza; nemrégiben az egyik munkatársuknak hozták tető alá a házát. Rendszerint saját kocsival jártak ki. A család már be is költözött. Hollik András nem szeret kétszer mondani valamit. Pirkadatkor kelnek és kötetlen munkaidőben dolgoznak — ameddig látnak. Jól jön a húsz százalék pótlék a dekád miatt, és a nyolc százalék a kiemelt beruházásért. Nem ritka a nyolcezres boríték. De volt már 11 ezer is. Csak a jó időben bíznak, mert ekkor lehet keresni. Ha esik, csak belső munkára számíthatnak. A brigádvezetőt nemcsak a kollektíva respektálja. Dr. Ábrahám Kálmán építési és városfejlesztési miniszter személyesen adta át neki a „Kiváló Munkáért” kitüntetést Pakson, Keserű Jánosné, a Dunaújvárosi Papírgyár beruházásáért a könnyűipari miniszteri kitüntetést vitte el neki, ugyancsak személyesen. A húskombinátok építéséért az élelmiszeripartól kapott Kiváló Munkáért elismerést. S a legutóbbi építők napján — a sok száz paksi brigád közül — az Április 4. szocialista brigád egy másikkal együtt kongresszusi oklevelet szerzett. — Ha én bemegyek egy ABC-be, a kosarat csak jelképesen veszem fel. Rögtön azt nézem, nem ázott-e be a tető, hogy szigeteltek a szaktársak? Szarvason például rögtön feltűnt, hogy egy kis hiba csúszott be. — Tulajdonképpen mindenütt otthon vagyok az országban — vallja. — Hiszen az emberi kapcsolat mellett a munka köt, s ahol az ORSZAK rám bíz valamit, annál nincs fontosabb. Mit mondjak? Imádom a munkámat, és egy nagyberuházást szinte a sajátomnak, a sajátunknak érzek. Az asszony és a gyerekek nem nagyon értik ezt a vándoréletet. Igaz, nekem sem könnyű a családi fészek helyett a szálló, vagy a barakk pokrócát magamra húzni. De este már átgondolom a másnapot, s ilyenkor megnyugszom. Érzem, szükség van a munkámra. S mi adhat nagyobb örömet, mintha a brigádot egy fontos építkezésre irányítják: induljanak fiúk, ott számítanak magukra. S a bizalomra csak hűséggel lehet válaszolni. Tóth Kornélia A márokpapi református templom késő román stílusban épült a XV. századból származó gótikus részletekkel. A nyugati homlokzat előtt álló fa harangtorony a XVIII. századból való. A közelmúltban gondos munkával felújították, tetőszerkezetét zsindelyezték. (Elek Emil felv.) KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
